2012-ben már írtam Önnek egy levelet, a blogja egyik olvasója vagyok, folyamatosan figyelemmel követem a bejegyzéseit. Remélem, annak ellenére, hogy már egy ideje nem olyan rendszerességgel születnek bejegyzések, mint régebben, nem kívánja a blogot leállítani, vagy eltávolítani (ez utóbbi eshetőség még rosszabb lenne). Több lényeges dologgal a bejegyzések olvasása során szembesültem, példának okáért a helyesen felfogott szolipszizmust is akkor értettem meg, amikor A szolipszizmus újradefiniálása című bejegyzését elolvastam. Most is kérdéssel fordulnék Önhöz. Kérdésem a gondolkozással kapcsolatos műveletek fontosságával kapcsolatos lenne. A tradicionalista iskola képviselői, bármilyen spirituális praxis folytatása előtt a gondolkozás megelevenítését jelölik ki elsőrendű feladatként. Erdei Zoltán műveiben (nem tudom olvasta-e valamelyik könyvét) is szó esik erről, főleg a második könyvében, A tudatfolyamatok elemzése c. fejezetben. Ennek a fontosságára én is ráéreztem, elkezdtem ezzel kapcsolatos műveket olvasni, 2 nevet tudnék megemlíteni, az egyik Georg Kühlewind, a másik Massimo Scaligero neve, az ő műveikben részletesen tárgyalják ezt a kérdést. Ha jól érzékelem ennek az egésznek a súlyát, a modern ember igazából nem tapasztalja magát a gondolkodót, a gondolkodást nem éli át tudatosan, tehát ezért is kell először ezt a funkciót élővé tenni, mivel ezután valósulhat meg a szubjektum-objektum egysége (ami a spirituális praxis céljaként megjelölhető). Érdekelnének az ezzel kapcsolatos véleményei, meglátásai, Ön is ennyire fontosnak tartja-e, az ezzel a tudatfunkcióval történő operálást, illetve miként lehet ezt a mindennapok során is gyakorolni, tehát miként lehet az élet részéve tenni?
Tisztelt Olvasó!
Elsőként nagyon köszönöm megtisztelő levelét: igyekszem arra röviden és félreértés-mentesen válaszolni.
Valójában semmi újat nem tudok írni a témáról, amit ne írtak volna már le vagy amit ne fejtettek volna ki, ezért én magam is korábbi tanításokhoz nyúlok.
Sri Ramana Maharsi azt tanítja, hogy az "én"-gondolat megjelenésével kezdődik el az Én téves azonosítása a testtel, az érzékekkel, az elmével, és emiatt szem elől téveszti a valódi Ént. A valódi Önvaló a végtelen Én. Azt kell megvizsgálni, hogy a változó gondolatok kihez tartoznak. [Oltalmazó útmutatás, 109.o. Ford: Buji Ferenc]
Ebből a szempontból tehát nem az a cél, hogy a barlang falán megjelenő árnyékokat minél jobban megértsük és "uraljuk" aszerint, hogy mi is részt veszünk az árnyjátékban, hanem azok természetének a megértésével egycsapásra szabaddá válnak tőlünk, és mi is tőlük. Ez lehet az első lépés. További szempontokat a dzogchen adhat.
A dzogchen [atiyoga] tanítása szerint a megjelenő gondolatok nem leküzdendő akadályok vagy uralom alá hajtandó alattvalók, hanem a Tiszta Tudat vagy Nagy Üresség Formái, így azokat szabadon, érintetlenül hagyva kontemplálva hagyni kell, mintegy a spontán önfelszabadulás jelenségeinek tartva őket, a nirvána és a szamszára egylényegűségének szellemében. Ez már komolyabb szint, de paradox módon közelebb is van az igazsághoz, mert nem dogmatikus, doktrínális-skolasztikus igazságról van szó, hanem belső, élő igazságról, ami mindenkiben mindig jelen van.
(A yogacara-doktrínában leírt tudatfokozatokat mint a tiszta fény prizma által színekre bontott spektrumát kell szemlélni.)
De van-e helyes módszer? Lehet-e egyáltalán?
Az atiyoga egyik értelmezése szerintem lehet az anupaya is, ami módszernélküliséget, módszerfelettiséget jelent, hiszen a módszerek, az ösvények, a spirituális gyakorlatok maguk képezhetik az akadályt a valóság visszatükröződése előtt. Az "én meditálok és gyakorlok", az én "kontemplálom a gondolataimat" vagy az "én járom az ösvényt" gondolatai eleve azt feltételezik, hogy a meditáció és gyakorlat, a kontempláció és az ösvény járása az útról való letérés mérföldköveit jelölik ki.
Természetesen nem vetem el ezeket mint olyan lehetséges módszereket, amelyek sokaknak segíthetnek, de számomra - és a dzogchen szempontjából - nem bírnak akkora jelentőséggel, mint az Igazság belső intuitív, spontán belátása.
Megcselekvés vagy meg-nem-cselekvés nem húzza ki az embert a cselekvések vak útvesztőjéből. Egyedül a metafizikai látás (sz. vidya).
Megcselekvés vagy meg-nem-cselekvés nem húzza ki az embert a cselekvések vak útvesztőjéből. Egyedül a metafizikai látás (sz. vidya).
AP
