Válasz egy olvasói levélre

Tisztelt Antal Péter!

2012-ben már írtam Önnek egy levelet, a blogja egyik olvasója vagyok, folyamatosan figyelemmel követem a bejegyzéseit. Remélem, annak ellenére, hogy már egy ideje nem olyan rendszerességgel születnek bejegyzések, mint régebben, nem kívánja a blogot leállítani, vagy eltávolítani (ez utóbbi eshetőség még rosszabb lenne). Több lényeges dologgal a bejegyzések olvasása során szembesültem, példának okáért a helyesen felfogott szolipszizmust is akkor értettem meg, amikor A szolipszizmus újradefiniálása című bejegyzését elolvastam. Most is kérdéssel fordulnék Önhöz. Kérdésem a gondolkozással kapcsolatos műveletek fontosságával kapcsolatos lenne. A tradicionalista iskola képviselői, bármilyen spirituális praxis folytatása előtt a gondolkozás megelevenítését jelölik ki elsőrendű feladatként. Erdei Zoltán műveiben (nem tudom olvasta-e valamelyik könyvét) is szó esik erről, főleg a második könyvében, A tudatfolyamatok elemzése c. fejezetben. Ennek a fontosságára én is ráéreztem, elkezdtem ezzel kapcsolatos műveket olvasni, 2 nevet tudnék megemlíteni, az egyik Georg Kühlewind, a másik Massimo Scaligero neve, az ő műveikben részletesen tárgyalják ezt a kérdést. Ha jól érzékelem ennek az egésznek a súlyát, a modern ember igazából nem tapasztalja magát a gondolkodót, a gondolkodást nem éli át tudatosan, tehát ezért is kell először ezt a funkciót élővé tenni, mivel ezután valósulhat meg a szubjektum-objektum egysége (ami a spirituális praxis céljaként megjelölhető). Érdekelnének az ezzel kapcsolatos véleményei, meglátásai, Ön is ennyire fontosnak tartja-e, az ezzel a tudatfunkcióval történő operálást, illetve miként lehet ezt a mindennapok során is gyakorolni, tehát miként lehet az élet részéve tenni? 

Tisztelt Olvasó!

Elsőként nagyon köszönöm megtisztelő levelét: igyekszem arra röviden és félreértés-mentesen válaszolni.

Valójában semmi újat nem tudok írni a témáról, amit ne írtak volna már le vagy amit ne fejtettek volna ki, ezért én magam is korábbi tanításokhoz nyúlok. 

Sri Ramana Maharsi azt tanítja, hogy az "én"-gondolat megjelenésével kezdődik el az Én téves azonosítása a testtel, az érzékekkel, az elmével, és emiatt szem elől téveszti a valódi Ént. A valódi Önvaló a végtelen Én. Azt kell megvizsgálni, hogy a változó gondolatok kihez tartoznak. [Oltalmazó útmutatás, 109.o. Ford: Buji Ferenc]

Ebből a szempontból tehát nem az a cél, hogy a barlang falán megjelenő árnyékokat minél jobban megértsük és "uraljuk" aszerint, hogy mi is részt veszünk az árnyjátékban, hanem azok természetének a megértésével egycsapásra szabaddá válnak tőlünk, és mi is tőlük. Ez lehet az első lépés. További szempontokat a dzogchen adhat.

A dzogchen [atiyoga] tanítása szerint a megjelenő gondolatok nem leküzdendő akadályok vagy uralom alá hajtandó alattvalók, hanem a Tiszta Tudat vagy Nagy Üresség Formái, így azokat szabadon, érintetlenül hagyva kontemplálva hagyni kell, mintegy a spontán önfelszabadulás jelenségeinek tartva őket, a nirvána és a szamszára egylényegűségének szellemében. Ez már komolyabb szint, de paradox módon közelebb is van az igazsághoz, mert nem dogmatikus, doktrínális-skolasztikus igazságról van szó, hanem belső, élő igazságról, ami mindenkiben mindig jelen van. 

(A yogacara-doktrínában leírt tudatfokozatokat mint a tiszta fény prizma által színekre bontott spektrumát kell szemlélni.)

De van-e helyes módszer? Lehet-e egyáltalán?

Az atiyoga egyik értelmezése szerintem lehet az anupaya is, ami módszernélküliséget, módszerfelettiséget jelent, hiszen a módszerek, az ösvények, a spirituális gyakorlatok maguk képezhetik az akadályt a valóság visszatükröződése előtt. Az "én meditálok és gyakorlok", az én "kontemplálom a gondolataimat" vagy az "én járom az ösvényt" gondolatai eleve azt feltételezik, hogy a meditáció és gyakorlat, a kontempláció és az ösvény járása az útról való letérés mérföldköveit jelölik ki.

Természetesen nem vetem el ezeket mint olyan lehetséges módszereket, amelyek sokaknak segíthetnek, de számomra - és a dzogchen szempontjából - nem bírnak akkora jelentőséggel, mint az Igazság belső intuitív, spontán belátása.

Megcselekvés vagy meg-nem-cselekvés nem húzza ki az embert a cselekvések vak útvesztőjéből. Egyedül a metafizikai látás (sz. vidya).

AP

Dzogchen-tanítások (kontempláció-aforizmák) 1#

*

A Teljes Tökéletességről nagyon nehéz beszélni, mert minden róla szól.

*

Aki meglátja a Dzogchen lényegét, az nem "realizál" vagy "ér el" semmit: 
valójában a kontemplációjában a Tökéletes Beteljesedettség 
Jelenvalóságának Van-sága tárul fel, amit - természetéből adódóan - soha senki nem is hagyott el. 

* 

A Teljes Tökéletesség, a Végtelen Tér, az Olyanság és a Nagy Üresség 
- ugyanazon Valóságot jelölő szavak.

*

Az Atiyoga (अतियोग): "jógafeletti[ség]" állapota - úgy értelmezhető, hogy az, ami soha nem vált, 
mert nem válhat ketté, nem lehet "összekapcsolni". 

 *

Nincs "ez", amivel "azt" egyesíteni lehetne.

 *

Éppen az "összekapcsolás ["egyesülés"]" gondolatának felmerülése révén "válik ketté", de csakis illuzóriusan. 

Éppen ezért elhibázott minden "gyakorlat", ami az Olyanság realizálását tűzi ki célul.

*

 A végtelen világűrt nem az "valósítja meg", ha "eloszlanak a felhők".

A "felhők" - tudat. A "végtelen világűr" - tudat.

Az a tudat, mely ezt "felfogja" és "megalkotja", nem különbözik attól a tudattól, 
mely mindezek végső alapja.

*

Elfogulatlanul

*

Milyen "módszerrel" lehet megszabadulni attól, ami soha nem is volt megkötve?

*

Kettő nem-kettő

*

Egy

"SZÓKRATÉSZ: Az önmérséklet bizonyos rend, a gyönyöröknek és a vágyaknak a megzabolázása. Ahogy mondani szokták, hogy - tudom is én, hogyan - "erőt vesz magán", és ahogy más ilyesmiket emlegetnek, mint az önmérséklet nyomait. Igaz?

GLAUKÓN: Mindenesetre.

SZÓKRATÉSZ: És nem nevetséges ez a kifejezés: "erőt vesz magán"? Hiszen aki önmagánál erősebb, az nyilván gyengébb is önmagánál, és aki gyöngébb, az erősebb is: mindezt ugyanarról állítjuk.

GLAUKÓN: Miért ne?

SZÓKRATÉSZ: Szerintem e kifejezés azt jelenti, hogy magában az emberben - a lelkében - van egy jobb és egy rosszabb rész; s mikor a természettől fogva jobb rész a rosszabbat megzabolázza, erre mondjuk - dicséretképpen -, hogy "erőt vesz magán"; ha pedig a rossz nevelés vagy társaság révén a rosszabbik rész, amely viszont a nagyobbik, legyőzi a jobbik, de kisebb részt, ezt - mint szégyenletes dolgot - megrójuk, és az ilyenről mondjuk, hogy "gyöngébb önmagánál", és az ilyen jellemet hívjuk fegyelmezetlennek.

GLAUKÓN: Úgy látszik.

(...)

SZÓKRATÉSZ: Ami igaz, igaz, ilyesminek tetszett az igazságosság, de mégsem az ember külső cselekedeteire vonatkozik, hanem a bensőkre, valójában önmagára és önmaga részeire, amennyiben nem hagyja, hogy lelke részei ne a maguk dolgát végezzék és belekontárkodjanak egymáséiba, hanem valóban jól megveti háza alapját. Uralkodik magán, rendet tart, barátja lesz önmagának, összhangba rendezi lelke három részét önkéntelenül, mint a zenei összhang három húrját: a magasat, a mélyet és a középsőt, és ha még valami közibük esik, azt is összebogozza, és a sokból mindenképp eggyé alakulva, magát mérsékelve és harmonizálva teszi, amit tennie kell, akár vagyonszerzésről vagy testápolásról, akár köz- vagy magánügyről van szó, és mindezekben azt véli és nevezi igazságos és szép tettnek, ami ezt az állapotát megőrzi és építi, bölcsességnek e cselekvést vezérlő tudományt, igazságtalan cselekvésnek az ezt lerontó, tudatlanságnak pedig az igazságtalanságot építő hiedelmet."

Kettő

"A jóga útjára lépő bölcsnek a tett a talpköve; a jóga csúcsára érkezettnek a nyugalom a talpköve. Amikor sem érzékei tárgyához, sem a tettekhez nem ragaszkodik, minden elgondolásáról lemond, akkor mondják, hogy a jóga csúcsára érkezett. Saját énjével emelje fel énjét, ne hagyja lesüllyedni énjét; mert saját énje lehet barátja saját magának, és saját énje lehet ellensége saját magának. Ön-énje ön-barátja annak, aki önmagával legyőzte önmagát; ám aki nem ura önmagának, annak ön-énje ellenségesen ön-ellenfelévé válik. Az önmagát legyőző, megbékélt egyén a Legfelső Szellemet találja meg hidegben és melegben, jóban és rosszban, tisztességben és megvetésben. A tudással és megismeréssel megelégedő, érzékeit legyőző, az elért csúcson szilárdan megálló, göröngyöt, követ, aranyat egyformának tekintő jógit nevezik fegyelmezettnek. Barát, társ, ellenség mindegy neki, rosszakarók és jóindulatúak között középen áll, igazakra és gonoszakra ugyanúgy gondol, ezért különb mindenkinél."

*

________________________

Egy - Platón: Állam

Kettő - Bhagavad-gítá, VI.3-9.

*

Advaita

*

A reggeli meditációban ráébredtem, hogy mennyire jelentőségteljes és mély szimbóluma és jelentősége van annak, 

hogy a valóságot eredetileg nem "Egynek", hanem "nem-kettős"-nek írják  a szövegek...

A két terminus által jelölt ontológiai valóság között ég és föld a különbség.

Aki ezt megérti, érti a dolgok nagy részét.

*

A megkülönböztetés drágaköve

*

Az Én-Önmaga és a Másik - egy és ugyanaz.

 A jelenvalólét kondicionáltságában is ez tárul fel, mint nem-Én.

__________________________

*

Cím nélkül (hajnali meditációk karácsonykor)

Az okfüggő keletkezés: illúzió.

*

Miként a végtelen sok különböző forma láthatatlan lényegét tekintve egyazon Ürességből nyeri létét, 

úgy a végtelen sok különböző gondolat is lényegét tekintve egyazon Kozmikus Illúzió megnyilvánulása.

Ám az Üresség egyben Teljesség, és az Illúzió egyben az elgondolhatatlan Tudat is: 

e relatív-kettő pedig a Kettősség-feletti Végső Valóság két fátyla csupán.

Aki eljut idáig, nem zavarodik meg semmitől: 

megismeri Önmagát, így megismer mindenkit - és megismer mindent.

Ekkor feltárul a Szív belső, örök csendje.

*

A Szív szútra Szívéről

*

- A forma üresség, az üresség forma. -

De vajon mit is jelenthet ez?

A Forma - üresség: 

a jelenségek öntermészete azonos: ez az azonosság a Nagy-Üresség, 

a mindenben és mindenkiben benne rejlő, egyetemes Buddha-természet.

Az Üresség - forma: 

ha felfedezed eme igazi Buddha-természetedet,
az egész Kozmosszal egy leszel, és a Világ egy lesz veled,
mert minden az Üresség megjelenése - formája.

 Ez a hármasság pedig (az Üresség, a Forma, és az Azonosság): az Igaz, a Szép, és a Jó.

________________________

Ez a Buddha, a Dharma és a Szangha igazi titka.

_________________________

*

A Szent Parancs

*

- Az önmegismerés isteni parancs, ezért kutatni kell, mi is az, ami kutat. -

Πλωτῖνος 

Ennadis, IV.3.

*

Śaṅkarācārya

*

'Mindenhol és mindenkor szilárdan áll az Üresség,

az önmagától fénylő Önvaló.'

*

'Nem üresség, és nem is nem üresség,

De nemüresség és üresség is egyben.'

*

'Az üresség, mely a végtelen és mindent felölelő egyetlen egész, mely csakis a tiszta bölcsesség ragyogása, mely tökéletesen mentes minden látható megnyilvánulástól, s mely az "én" aspektusa, az a mag, mely megszabadulásként termi gyümölcsét, elhozva a szabadságot azáltal, hogy lehetővé teszi az ember egyesülését a Legfelsőbbel.'

 

*

Az Advaita Vedānta allegóriája

*

अद्वैत वेदान्त

_____________________________

 

*

道德經, 45

*

A Teljesség: akár az Üresség.

*

# 598

*

A túlsó partra 

való átkelés valójában

azt jelenti:

átkelni egyetlen gondolaton.

*

____________________________________

[jp. nen ni wataru - 'átkelni egyetlen gondolaton']

____________________

Mysterium Sacrum

*

Minden dolog öntermészete csupán árnyék. 

A valóság az, hogy minden tiszta, csendes, kettősség-nélküli Egyazon Ilyenség.

__________________

Nāgārjuna: Mahāyāna Vimsaka, 4.

*

# 529 (munkahipotézis)

*

Az autológia és a szolipszizmus szempontjából vázlatosan és nagyjából kétféle buddhista iskolára osztom a Magyarországon ma létező szellemi műhelyeket, és azok tanításait: az egyik, mivel nem képes elképzelni vagy szellemileg kontemplálni egy olyan metafizikai és preontológiai Én-Önmagát, vagy Önvalót, amely nem azonos azzal, amit a Buddha nem-Énnek nevezett, és csupán ezt a nem-Én-t képes felfogni ill. kiolvasni a buddhista szövegekből, azt tanítja, hogy nem létezik Önvaló, nincs olyan, hogy "Én-Önmaga".

Kétségtelenül ezek az iskolák és tanítások vannak túlsúlyban, és tudatosan terjesztik, hogy például ez a fő különbség köztük és pl. a kereszténység között (természetesen egyenlőségjelet tesznek nézeteik és a buddhizmus közé), fő különbségként kiemelve, hogy a kereszténység hisz a halhatatlan lélekben (nyilván ezzel nem értve meg azt, amikor az Evangéliumok azt tanítják, hogy tagadd meg [pszichofizikai] önmagad, tagadd meg [pszichofizikai] lelked [ezek a nem-Én-Önmaga, amiről a Buddha is beszélt], és szüless újjá [Örök és Univerzális] Szellemben [ez az Én-Önmaga, mely standard referenciapont a buddhista írásokban is]).

Ez tehát az első csoport.

A másik iskola, intiutíve nem értve meg pontosan, hogy mi az Én-Önmaga vagy Önvaló, "amibe a Buddha is beérkezik", és aminek "keresése mindennél hasznosabb", de hittételként elfogadva azt, egy alanytudattól független objekumként "valaminek" teszi meg, ami realizálandó, ill. elérendő cél, sok esetben hasonlóan a különböző mennyország-eszmékhez (pl. a Tiszta Föld irányzatok, vulgár-kereszténység). Egyébként ebben az Önvalóban való ilyetén hit ugyanolyan dogmatikus hittétel, mint az első eset "nem létezik Önvaló" kijelentése, ami továbbá ugyanaz, mint azok a keresztény kijelentések, hogy "mindenkinek halhatatlan a lelke."

Egyik esetben sem kerül felismerésre, hogy az  Én-Önmaga - az Üresség[e] révén - magába foglal minden kettősséget, és hogy ez a Tiszta Én-Önmaga az elfedettségben álló alanytudat médiumán keresztül érhető el, pusztán azzal a belső és rejtett tettcselekvéssel, melyet "a tudatlanságnak a helyes megkülönböztetés intellektuális tettcselekvése általi megszüntetésének" nevezek.

A helyes megkülönböztetés létrejöttében, mely az Én-re irányul, feltárul az is, hogy az objektum és a szubjektum, az alany és a tárgy, az Én és a nem-Én, egyszóval minden olyan "dolog", mely egy "külvilágra utal", egy ugyanazon Tiszta Tudat [Önvaló] szellemi és belsőleg tapasztalható modalitása; ideértve a teljes - megnyilvánult és nem-megnyilvánult - univerzumot, a térrel és az idővel együtt.

Nem ejtek szót egy lehetséges harmadik útról, melyet szokás tradicionálisnak vagy tradicionalistának nevezni, mégpedig azon oknál fogva nem, mivel ezen irányzat képviselői nagy általánosságban inkább a bemutatott két iskola sajátos keverékét illetve különböző arányú permutációit jelentik, de emellett természetesen fenntartom, hogy minden iskola tagjai között elvileg megtalálhatóak tisztán gondolkodó és tisztán látó követők is (egy csoport összetétele és tagjainak motivációja, lelki habitusa inkább pszichológiai és szociológiai kérdés, ami érdekes, de nem tartozik a tárgyhoz).

Az én szempontomból tehát mindkét fő irányzat eszméi csak a Holdra mutató ujjat próbálja kitapogatni: az Apeiron-project célja az, hogy világossá tegye azt, ami egyébként a Napnál is világosabb, és ami csak a különböző nézetek feladásával transzcendentálisan érthető meg - Önmagunkban: azt, hogy a Tiszta Én-Önmaga az egyetlen, nem-kettős valóság és Lét, mely semmi és minden egyszerre, és amiről soha nem lehet beszélni, de mégis minden általa szól.

*

Az Igaz és a Hamis ürességről

*

Az egyéni lélek üres - ezért teljes.

Az Önvaló teljes - ezért üres.

Az "én" és az Önvaló - a Létben egy és ugyanaz.

*

______________________

Jegyzetek

Az öntudatlanságban szenvedő egóban, vagy bűnös lélekben, csak a névvel és formával bíró üresség jelenik meg: ez a hamis üresség, mert eleve nem bír önléttel; olyan, mint a délibáb, ami nem a víz hiánya, hanem maga is illúzió, ahol sohasem volt "víz".

A tiszta lét teljessége: ez az Igaz Üresség, a minden mástól való mentesség, az Önmagában álló, kauzalitástól mentes, mozdulatlan, alanyi Tudat-Létvalóság.

Az egyik sem létezhet a másik nélkül: teljes, nem-kettősség feletti egységben állnak. Ez a Középpont, a Kerékagy által körbevett Üresség Középpontja, melyet a Tetralemma jellemez, és amelyből a küllők erednek, mint a név-és-formák, hogy létrehozzák a keréktalpat, tehát a mindig egy irányba forgó "Uni-versum" határait (a kerék pereme és középpontja valójában egy és ugyanaz): ez kivételes alkalmakkor megmutatkozik a szemlélő előtt, az alteregó gondolatforgásainak felfüggesztésével, tehát spirituális halálával.

A felbukkanó jelenségek, tehát a "mások" az autonban már nem "heteronként", hanem "eikon"-okként (tehát per definitionem és valódi más(olat)okként) jelennek meg. Ezért, hogy "minden heteron fel nem ismert auton" (László A.).

*

Bevezetés a kontemplációba

*

Senki nem beszélhet az éberségről és a józanságról, erkölcsről vagy morálról, amíg a mámor és a kábulat legmélyebb zugait nem-cselekvő cselekvőként alaposan be nem járta, hiszen Isten mindenhol ott van: a Lét mindent átitat.

Hogy az Önvalót megismerje, a
Tanúnak mindent látnia kell.

Ezután létrejöhet az elfordulás.

*

Odafent

*




*

mindig tudnunk kell így látni világunkat

idelent is

*

Az Élet Szentségéről

*

Az Igaz Élet az Embernek az Önvalóval való egységes

Létére való folyamatos emlékezés.

*

Homo Ludens

*

Az ember pontosan 40 évvel ezelőtt jutott el a Holdra, és ez remek apropóként szolgál ahhoz, hogy bemutassak egy analógiát, amely az Apollo 15 űrmisszió egyik kísérletéhez kötődik.

Az, hogy a súlyos "kalapács" és a könnyű "madártoll" egyforma sebességgel, azonos idővel zuhan egy égitest középpontja felé, az "egyetemes tömegvonzás" unverzalitása okán, csak a Holdon tapasztalható meg empírikus kísérlet formájában; tehát a Holdig kellett elrepülnünk, hogy a szóban forgó, a Földön csak hipotetikus formában létező jelenség látható legyen.

Ehhez hasonlóan kell eltávolodnunk a hétköznapi gondolkodás reflexeitől ahhoz, hogy belássuk: minden látszólagos megkülönböztetés valójában a nem-kettősség természetével bír, mely a tiszta tudat varázslata.

Valójában - nincsenek "dolgok".

*



*