Az Üresség: akár a Teljesség.




*

*
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: újév. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: újév. Összes bejegyzés megjelenítése

Örök Advent



*


A Földről nézve, a Nap körüli, ellipszis pályájú keringésből adódóan - két napot leszámítva - a nappalok és éjszakák nem egyforma hosszúak: az év vége előtt tíz nappal, december 21-én a leghosszabb az éjszaka és a legrövidebb a nappal.

Az ember a Szent Kinyilatkoztatásokon és a misztériumokon keresztül megértheti, hogy ez a jelenség annak a lemerülésnek és illúziónak a szimbóluma, melyből fel kell jutnia a fényre, újjá kell születnie, fel kell ébrednie - mindannak a léttartománya, aminek meg kell halnia; és mindannak a szimbóluma is, amiből aztán újra alá kell merülni a sötétbe - ad infinitum.

Az Örök Logosz testet öltésének szimbolikus ünnepe december 24., kereken három nappal a Fény halála után (mely három nap maga a Sötét Kor): a Fény ekkor Feltámad, és elindul hosszú, dicsőséges útjára, hogy mindent megvilágítson. Ezt jelenti valójában az Átlépés (Karácsony) szó is.

Hét nappal később aztán megismétlődik a Teremtés, megújul a Kozmosz, újraindul a körforgás: ez az Új Év ünnepe.

Minden ember egyéni élettörténetének szimbolikus útja ez, bukásokkal, alámerülésekkel, felemelkedésekkel és győzelmekkel teletűzdelve, mely évezredek óta ismétlődik, újra és újra, egészen addig, amíg végleg el nem indulsz Örök Éned felkutatására, hogy a sötétség végleg eltűnjön a szellemi Újjászületésben.

Addig pedig, amíg ez az Út el nem kezdődik, még tart a Három Nap - idelent.



*


*

A Napkapu


*

"Intrate per angustam portam quia lata porta et spatiosa via quae ducit ad perditionem et multi sunt qui intrant per eam. Qam angusta porta et arta via quae ducit ad vitam et pauci sunt qui inveniunt eam." 

Matthaeus, VII. 13-14.

  *



*

"Ego sum ostium per me si quis introierit salvabitur et ingredietur et egredietur et pascua inveniet. Fur non venit nisi ut furetur et mactet et perdat ego veni ut vitam habeant et abundantius habeant." 

Ioannes, X. 9-10.



 *

Boldog új esztendőt!


*

Ezúton is mindenkinek hálásan köszönöm, aki megtisztelt azzal, hogy olvasta, netalán rendszeresen követte is a blogot, vagy kommentelt és levelet is írt a számomra - nekem nagy kalandot jelentett az utóbbi tizenkét hónap.

Köszönöm azoknak is, akik sok esetben nyílt kritikával illették a nézeteimet, vélekedéseimet: ezeket a kritikákat minden esetben alaposan fontolóra vettem, és igyekeztem tanulni belőlük - az észrevételeket továbbra is tisztelettel várom.

Nagy köszönet az elmúlt egy évért mindazoknak is, akiktől kénytelen voltam ilyen-olyan okok miatt elválni, és a magam útját járni - talán ezen kevesektől tanultam a legtöbbet.

*

És most néhány szám: a weboldalt az elmúlt egy évben körülbelül nyolcezerszer töltötték le: csak augusztus elseje óta - éppen a mai napon - 3300-szor (az összes oldal-letöltés pontosan: 3321); számos rendszeres olvasóm van, és sokan rendszeresen emailen is refrektálnak egy-egy posztra, nélkülözhetetlen segítséget nyújtva ezzel nekem az Úton. A honlapom hétről-hétre egyre több helyről elérhető, különböző startlapoktól kezdve, a blogokon át, az egyéb szellemi közösségekig bezárólag: a belinkelések minden esetben megtisztelőek a számomra, és ezeket is ezúton köszönöm mindenkinek.

A blogot eddig mintegy öt országból töltötték le rendszeresen (nem számítom ide az egy-egy google-találatból adódó, egyéb országokból  regisztrált letöltéseket): a meglepő látogatottsági sorrend  a következő: Magyarország,  Ausztria, Románia, Egyesült Királyság, Szlovákia.

A látogatottsági rekordot december 12-én regisztráltuk, amikor  tizenkétpercenként egyszer letöltötték a blogot.

*

Minden Kedves Olvasómnak boldog új esztendőt kívánok, őszintén remélve, hogy a jövőben is találkozunk: én továbbra is járom az utamat, folytatom a munkát, vezetem a naplót, és itt leszek!

És most át is adom a weboldal felületét állandó vendégeimnek: a színpadunkon a REM és a U2 (Adam és Larry) közös, exklúzív produkciója - fogadja őket mindenki szeretettel, 2009 szilveszterének éjszakáján. :)




*

A Kapu

"Mindennek a kezdet a végcélja."
Plotinos



*

Ahogyan a körön minden pont egyszerre kezdő- és végpont, úgy minden időpillanat is valójában egyszerre kezdete és vége is az évnek. Ez akkor is így van, hogy ha a közönséges élet embere ezt nem látja - sőt: azért van így, mert a közönséges élet embere nem látja ezt.

*

December 31.-én éjfélkor, pontosan nulla óra nulla perckor, egyetlen pillanatra (fizikai értelemben és az atomórák végső, hiperfinom szintjeiig mérhető pontossággal: három-egész háromszázharmincötezer-hatszáznegyven a tíz a mínusz harmincötödiken másodpercig), az Alfa és az Omega mikrokozmoszunkban is egybeesik: az év Időkerekének minden időpontja visszahúzódik a "küllők", mint ideák mentén, és erre a jelenpillanatra minden idő a végtelenül pontszerű Centrummá, a Középponttá válik, hogy rögtön ezután a pillanat "után" ismét Körré sugározzon szét és ismét Idővé terjedjen ki, újrateremtve a kozmikus téridő játékát.

*


Aki megérti ezt a misztériumot, az az Idővé válik, az Évvé válik, az Emberré válik - és Megszabadul az önnön gyermekeit megevő Idő evilági törvényei alól, és maga lesz az időfeletti Örökkévalóság:

a Kezdet Kezdete.

*

____________________________________________
*