„Subhūti, nincs
sem alak, sem érzés, sem észlelés, sem mentális formáció,
sem tudat, semmi
sem, ami létrehozott vagy üres. Mindkettő ugyanaz: üresség az ürességben.”
Pañcaviṃśatisāhasrikā Prajñāpāramitā VIII PSP_6-8:177-178
*
A T251_0848c14 a Szív szútra egyik legfontosabb, ugyanakkor a legfélreértettebb szakasza. Hogy tisztán lássuk a problémát, abból kell kiindulnunk, hogy maga szöveg egy meditáció leírása; márpedig a nyitójelenet, melyben Avalokiteśvara bodhiszattva épp az öt skandhát vizsgálja a prajnaparamitában elmélyülve, efelől semmi kétséget nem ad. Jegyezzük meg továbbá, hogy az öt összetevő feletti hinajána meditáció szinte azonnal átvált a mahajána szintjébe, hasonlóan az „Értekezés a hit felébredéséről a mahájánában” c. mű T1666_079c20 szakaszához, mely leírja, hogy hogy „az Valódi Olyanság kapuján a születés és halál kapuján keresztül lehet belépni”, és hogy „a tudatnak nincs meghatározható alakja vagy formája; a tíz irányban bárhol is keresnénk, végső soron megragadhatatlan (十方求之終不可得).” És mivel egy meditációs leírásról van szó, fontos, hogy a szöveg egy ellentmondásmentes leírásként jelenjen meg, ami egybevág a mahāyāna-kontextus minden aspektusával.
1.
A magyar Szív szútra fordítások* egyöntetűen a következőképpen adják vissza az említett részt:
„Ezért, ó, Sáriputra, mivel nem létezik a nirvána elérése, a személy, aki eljutott a bódhiszattvák Pradzsnyápáramitájához, a gondolatok eltakaró hatása nélkül időzik, és e hatás megszűntével sem kezd remegni, mert legyőzött minden félnivalót, s végül eléri a nirvánát.” (Bánfalvi András, 2006)
„Ezért, Sáriputra, a bódhiszattva nem ér el semmit sem, a túlpartra juttató bölcsesség által a tudati akadályoktól mentesen lakozik. A tudati akadályok nincsenek, semmi sem félemlíti meg, semmi sem csalhatja meg, végül eléri a Nirvánát.” (Hadházi Zsolt, 2006)
„…nincs [tökéletes] bölcsesség, nincs [annak] elérése, mivel nincs [is] mit elérni. A bódhiszattvának a tökéletes bölcsesség alapján szennyezettségtől mentes a tudata, szennyezettségtől mentes tudata okán nincs benne félelem, eltávolodik a feje tetejére állított álmoktól és gondolatoktól [és] végezetül a megszabadultság állapotába kerül.” (Fődi Attila)
„Nincs megvalósítás, és nincs megérkezés, mivel nincs, amit el kellene érni. A bódhiszattvának a meghaladó bölcsesség által akadálytól mentes a tudata. Mivel nincs akadály, nincs félelem sem, így meghaladva minden illúziót a megszabadulást eléri.” (Dobosy Antal, 1989, 2012)
„Ennélfogva, Sáriputra, megvalósítás (prapti) nélkül a Tökélyharcos menedéket vesz a túlpartra juttató bölcsességben: akadálytól mentes tudattal létezik. Mivel akadálytól mentes a tudata, rettenthetetlen, és meghaladva minden tévképzetet, eléri az ellobbanást”. (Dobosy Antal fordítását felhasználva átdolgozta Komár Lajos, 2011)
„Mivel nem létezik a nirvána elérése, a bódhiszattvák, akik a tökéletes bölcsességet tanulmányozzák, megszabadulnak az elméjüket elhomályosító gondolatoktól. Mivel elméjükben nincsenek akadályok, nincs bennük rettegés sem, megszabadulnak földi vágyaiktól, és végül elérik a nirvána állapotát.„ (Rudlof Dániel, 2018.)
*Forrás: terebess.hu
Számomra évek óta zavaró volt a gondolat, hogy ez a szöveg jobb esetben ellentmondásos, rosszabb esetben értelmetlen, és ahogy teltek az évek, és egyre jobban elmélyültem a témában, annál nyilvánvalóbb volt, hogy itt valami zavar van a szövegben. Hogyan lehetséges ez? Nem valami passzív tudati aktust, a világot objektív realitásnak tartó nézetet sugall-e az, hogy a jelenségek-, és egyáltalán, „semmi sem elérhető”? Hogyan kell ezt a passzivitásra ítélő kijelentést érteni annak fényében, hogy a meditációs praxis és az Út folyamatosan aktív, szubjektív tudatosságot és éberséget kíván, különösen a yogācāra irányzatban?
Vizsgáljuk meg a kínai szöveget:
以無所得故，菩提薩埵依般若波羅蜜多故，心無罣礙；無罣礙故，無有恐怖，遠離顛倒夢想，究竟涅槃。
A szöveg kulcsfontosságú szakasza a legelső mondatrész: 以無所得故. Érdekes, hogy egyes szanszkrit recenziókból hiányzik ez a szakasz: a „nincs bölcsesség, nincs megvalósítás” után rögtön azzal folytatódik, hogy „a bodhisattva a tökéletes transzcendens tudásra támaszkodva a tudat akadálytalan állapotában időzik”:
a na jñānaṃ na praptitvaṃ |bodhisatvasya prajñapāramitā aśritya viharati [a]cittavaraṇa.*
* Hōryūji Palm-leaf Manuscript. (8-9 sz.) Hōryū Gakumonji 法隆学問寺
Ennek az alanyra reflektáló kínai szerkezetnek a szanszkrit megfelelője az „anupalambhenayogena”, ami „nem-megragadás által”-it jelent, ahol a nem-megragadás a 無所得 szaksz. Ez tehát nem egy passzív, a tárgyakat jellemző tulajdonnév (mint a fentebb idézet részen, ahol a tudat természete szerint „megragadhatatlan”), hanem egy aktív tudati aktust jelöl (nem-megragadás). Így tehát itt nem arról van szó, hogy nincs semmi, „amit nem lehet elérni”, hanem arról, hogy a bodhiszattva „nem ragad meg semmit”, mert tudja: minden csak tudat, a dharmák pedig a függő keletkezés jelenségei. Vasubandhu így ír erről: "A teljes tudás: a nem-megragadás." (sz.: parijnanupalambho'tra).*
* Az eredeti kínai szöveg: 无所得 (ahol 无=無, tehát a tagadó prefix: „nem, nincs”. A Szív szútrában ugyanez: 無所得).
A kifejezés megértése érdekében nézzük meg egy mahāyāna-kontextust Vasubandhu művében kínai, szanszkrit és magyar nyelven!
2.
Vasubandhu „Értekezés a három természetről” (Trisvabhāvanirdésa) c. munkájában (32-37) kétféle dologról beszél: egyrészt a tárgy megragadhatatlanságáról, másrészt az alanynak, a tárgyakra irányuló nem-megragadásról – ott a Szív szútrával azonos karaktereket használva. Ez pedig egymástól két teljesen különböző dolog.
32.
遍知无所得 遍断离所现
无二可得故 证得即现前
parijnanupalambho'tra hanirakhyanam isyate/
upalambho'nimittas tu praptih saksatkriyapi ca//
a teljes megszüntetés pedig annak elhagyása, ami megjelenik.
A kettősség nem megragadása révén,
a megvalósítás azonnal jelenvalóvá válik.
33.
二不可得时 似二显现灭
灭时即圆成 悟入二无性
dvayasyanupalambhena dvayakaro vigacchati/
vigamat tasya nispanno dvayabhavo'dhigamyate//
ezt felismerve lépünk be a kettős természetnélküliségbe.”
34.
象身无所得 彼行相即灭
所得唯木块 幻化事如是
upalambhas ca kasthasya mayayam yugapad yatha//
(Mint a bűvészmutatványban:) az elefánt teste valójában nem megragadható (无所得),
Annak minden formája és észlelete azonnal megszűnik.
Amit megragadunk, az csupán egy fadarab
A 35. vers irreleváns a tárgyalt téma szempontjából, ezért átugorjuk.
36.
知实唯心识 所知不可得,由不得所知 心亦无可得
jneyarthanupalambhena syac cittanupalambhata//
Felismerve, hogy a valóság csupán tudat,
A megismert tárgyban beáll a nem-megragadás (无所得).
Mivel a megismert tárgy nem megragadható (不得所知),
Úgy maga a tudat is a megragadhatatlanság (无可得) állapotába kerül.
37.
由得二无有 能缘於法界
由缘於法界 能圆满究竟
dvayor anupalambhena dharmadhatupalambhata/
dharmadhatupalambhena syad vibhutvopalambhata//
révén ragadható meg a dharmadhātu.
a dharmadhātu nem-megragadása révén pedig,
eléri a teljes és végső tökéletességet.
Most, fentiek tükrében, vizsgáljuk meg a szóban forgó két kifejezést, és határozzuk meg a különbségüket.
- 不可得 (bù kě dé) – „A megragadhatatlanság”
Nyelvtani szerkezete két karakterből áll: a 可 (kě) a lehetőséget fejezi ki (~hat ~het), a 得 (dé) a megszerzést, elérést. Ez a fogalom a tárgy tulajdonságára utal, szinte ontológiai értelmű nézőpont. Azt jelenti, hogy a vizsgált dolog (például a múltbéli gondolat vagy a külső objektum) lényegéből fakadóan „megragadhatatlan” vagy „nem megragadható”. Azért nem megragadható, mert eleve nincs benne semmi fix és állandó lényeg, amihez „hozzá lehetne érni”.
Hívjuk segítségül a Prajñāpāramitā-irodalom üresség-osztályozását, azon belül a 15 ürességfajtát, a „meg-nem-ragadhatóság ürességét”:
„Mit jelent a megragadhatatlanság üressége?mivel sem nem állandóak, és sem nem kialvók. Miért van ez így?
Mert természetük önmagától ilyen.
何等為不可得空？求諸法不可得，是不可得空，非常非滅故。何以故？性自爾。是名不可得空。」*
*(大正8，250c19-21: Mahāprajñāpāramitā-sūtra T8, 250c19–21)
- 无所得 (wú suǒ dé) – „A nem-megragadás”
A szerkezetét alkotó két karakter a következő: a 无 (wú) a hiányt (nemlétet) jelöli, a 所 (suǒ) a rákövetkező igét főnévvé teszi (amit megkapnak/megragadnak). Ez a fogalom inkább a gyakorló állapotára vagy a megismerés módjára utal (szanszkrit megfelelője az anupalambha). Azt a tudatállapotot jelöli, amikor a tudat működéséből hiányzik a fix tárgyak tételezése, a felettük történő ítéletalkotás, és az azokhoz való ragaszkodás. Magyarul a „nem-megragadás” vagy a „megszerzés-nélküliség” adja vissza a legjobban. Itt a referencia maga a meditációt végző alany rátekintő tudata, mely egyre tisztább és tisztább állapotba kerül, ahogy a meditációs fokozatokon (az üresség fokozatain) keresztülhalad. Nem találunk-, és nem is akarunk találni semmit, amit birtokolhatnánk. Ez egy kognitív aktus tehát.
Összefoglalva tehát elmondható, hogy a két kifejezés a „nem-megragadás” (mint ami egy kognitív tudatállpotra reflektál) és a „megragadhatatlan, nem-elérhető” (mint ami a dolgok alapvető tulajdonságára, tehát az összes jelenség (dharma) mögött álló, anyagtalan univerzális valóságra utaló) jelentéssel bír: a megragadhatatlanság-üressége által leírtak szerint. A Szív szútra kínai szövege egyértelműen az első variánst használja, ugyanabban az értelemben, mint ahogyan Vasubandhu is használja – nyilván nem véletlenül, hiszen kizárólag ez illik a szöveg által leírt meditációs praxis valóságnak megfelelő reprezentálására, és a szöveg így lesz ellentmondásmentes és logikus:
„A nem-megragadás révén, a bodhisattva a tökéletes transzcendens tudásra támaszkodva a tudat akadálytalan állapotában időzik. Mivel nincsenek tudati elfedettségek, félelem nélküli: meghaladta a valósággal ellentétes téveszméket, illúziót: ezt elérve beteljesítette a Végső Nirvāṇa-t.”
*
________________________
Felhasznált irodalom:
T251 Prajñāpāramitā Heart Sūtra 般若波羅蜜多心經
Hōryū Gakumonji 法隆学問寺
Vasubandhu: Trisvabhāvanirdésa
A hit felébredése a mahajánában:
No. 1666 大乘起信論 馬鳴菩薩造 梁 真諦譯 共 1 卷
Volume 32, No. 1666
