szatori hajnalban - karcolatok

*

A tanú,
mely a satipatthána-meditációt végezve képes elhatárolódni minden észlelettől és elmerezdüléstől, 

mint amik a "nem-Én jelei", minden bizonnyal ennek ellenkezőjére, tehát arra is képes, 

hogy mindent önmaga tudatában felismerve, Én-ként szemléljen.

A tanú,
mely a buddhizmus doktrínáit megérti, nem talál Önvalót-t, miután az azt elfedő burkokat megvizsgálta,

ugyanaz a tanú, mint aki a hinduizmus tanai alapján (és a yogacara-buddhizmusban) csak Önvaló-t lát.

Ez a gondolat persze csak a dogmák és hiedelmek, a hitrendszerek feltétel nélküli elfogadásának 

mellőzése és meghaladása után érthető meg, melyek mögött ott lapul a "valóság Olyansága".

Én legalábbis csak azután értettem meg ezt, miután - hosszú évekkel ezelőtt - kellően eltávolodtam a hitrendszerektől,
és meg mertem kérdőjelezni azok egymást kizáró mivoltának mítoszát.

Az Olyanság, az Üresség csak akkor érthető meg, a béke csak akkor realizálható, ha létrejön a fenti látása,
a nem-kettős valóság látszólagos ellentétpárjai természetének megértése.

A Valóság nem a hinduizmus és a buddhizmus doktrínáinak ismeretének a függvénye - attól független:
aki látja a világ Olyanságát, a Világűr törvényét, az "megszabadulhat" a hinduizmustól és a buddhizmustól is.

Sem kimondott, sem írott szöveg, sem rítusok és szabályok, sem dogmák és tantételek nem érintik.

Nem "buddhista", nem "hindu", ahogy a folyók is nevüket vesztik az óceánba ömölve.

*

Hajnalban

*

 Áldozást és tettet a legtöbbre tartva,
nem tudva arról, hogy mi az, mi jobb,
bérük fogytával a tettek egéből
a létbe születnek, vagy pedig alatta. 

Vizsgálva a bölcs a tett-világokat
elveti! A nemtevőt semmi sem teszi.

मुण्डक उपनिषद्

*

Kettő nem-kettő

*

Egy

"SZÓKRATÉSZ: Az önmérséklet bizonyos rend, a gyönyöröknek és a vágyaknak a megzabolázása. Ahogy mondani szokták, hogy - tudom is én, hogyan - "erőt vesz magán", és ahogy más ilyesmiket emlegetnek, mint az önmérséklet nyomait. Igaz?

GLAUKÓN: Mindenesetre.

SZÓKRATÉSZ: És nem nevetséges ez a kifejezés: "erőt vesz magán"? Hiszen aki önmagánál erősebb, az nyilván gyengébb is önmagánál, és aki gyöngébb, az erősebb is: mindezt ugyanarról állítjuk.

GLAUKÓN: Miért ne?

SZÓKRATÉSZ: Szerintem e kifejezés azt jelenti, hogy magában az emberben - a lelkében - van egy jobb és egy rosszabb rész; s mikor a természettől fogva jobb rész a rosszabbat megzabolázza, erre mondjuk - dicséretképpen -, hogy "erőt vesz magán"; ha pedig a rossz nevelés vagy társaság révén a rosszabbik rész, amely viszont a nagyobbik, legyőzi a jobbik, de kisebb részt, ezt - mint szégyenletes dolgot - megrójuk, és az ilyenről mondjuk, hogy "gyöngébb önmagánál", és az ilyen jellemet hívjuk fegyelmezetlennek.

GLAUKÓN: Úgy látszik.

(...)

SZÓKRATÉSZ: Ami igaz, igaz, ilyesminek tetszett az igazságosság, de mégsem az ember külső cselekedeteire vonatkozik, hanem a bensőkre, valójában önmagára és önmaga részeire, amennyiben nem hagyja, hogy lelke részei ne a maguk dolgát végezzék és belekontárkodjanak egymáséiba, hanem valóban jól megveti háza alapját. Uralkodik magán, rendet tart, barátja lesz önmagának, összhangba rendezi lelke három részét önkéntelenül, mint a zenei összhang három húrját: a magasat, a mélyet és a középsőt, és ha még valami közibük esik, azt is összebogozza, és a sokból mindenképp eggyé alakulva, magát mérsékelve és harmonizálva teszi, amit tennie kell, akár vagyonszerzésről vagy testápolásról, akár köz- vagy magánügyről van szó, és mindezekben azt véli és nevezi igazságos és szép tettnek, ami ezt az állapotát megőrzi és építi, bölcsességnek e cselekvést vezérlő tudományt, igazságtalan cselekvésnek az ezt lerontó, tudatlanságnak pedig az igazságtalanságot építő hiedelmet."

Kettő

"A jóga útjára lépő bölcsnek a tett a talpköve; a jóga csúcsára érkezettnek a nyugalom a talpköve. Amikor sem érzékei tárgyához, sem a tettekhez nem ragaszkodik, minden elgondolásáról lemond, akkor mondják, hogy a jóga csúcsára érkezett. Saját énjével emelje fel énjét, ne hagyja lesüllyedni énjét; mert saját énje lehet barátja saját magának, és saját énje lehet ellensége saját magának. Ön-énje ön-barátja annak, aki önmagával legyőzte önmagát; ám aki nem ura önmagának, annak ön-énje ellenségesen ön-ellenfelévé válik. Az önmagát legyőző, megbékélt egyén a Legfelső Szellemet találja meg hidegben és melegben, jóban és rosszban, tisztességben és megvetésben. A tudással és megismeréssel megelégedő, érzékeit legyőző, az elért csúcson szilárdan megálló, göröngyöt, követ, aranyat egyformának tekintő jógit nevezik fegyelmezettnek. Barát, társ, ellenség mindegy neki, rosszakarók és jóindulatúak között középen áll, igazakra és gonoszakra ugyanúgy gondol, ezért különb mindenkinél."

*

________________________

Egy - Platón: Állam

Kettő - Bhagavad-gítá, VI.3-9.

*

Σοφιστής, 257 b, c

*

A nem-Én [anātman; अनात्मन्], és a "Parabhāva-sūnyatā" kifejezés kapcsán.

_____________________________

ver.0 (Simon, 1908: 162, 164. o.)

ὁπόταν τὸ μὴ ὂν λέγωμεν, ὡς ἔοικεν, οὐκ ἐναντίον τι λέγομεν τοῦ ὄντος ἀλλ' ἕτερον μόνον.

 [...]

οὐκ ἄρ', ἐναντίον ὅταν ἀπόφασις λέγηται σημαίνειν, συγχωρησόμεθα, τοσοῦτον δὲ μόνον, ὅτι τῶν ἄλλων τὶ μηνύει [257c] τὸ μὴ καὶ τὸ οὒ προτιθέμενα τῶν ἐπιόντων ὀνομάτων, μᾶλλον δὲ τῶν πραγμάτων περὶ ἅττ' ἂν κέηται τὰ ἐπιφθεγγόμενα ὕστερον τῆς ἀποφάσεως ὀνόματα.

(A Szofista ógörögül)


ver.1 (Kövendi, 2001: 261. o.)

'Azt, hogy ha a nem létezőről szólunk - úgy látszik -, nem olyat fejezünk ki vele, ami a létezővel ellentétes, hanem csak olyat, ami különböző tőle.

[...]

'Ha tehát azt állítják, hogy a tagadás ellentétet jelöl, ezt nem fogadhatjuk el, csupán annyit, hogy a rájuk következő szók elébe tett "nem" szócska valami különbözőt jelent ezektől a szavaktól, helyesebben azoktól  a dolgoktól, amelyekre a tagadásra következő szavak vonatkoznak.'


ver.2 (Bene, 2006: 102. o.)

'Amikor a "nem-létezőről" beszélünk, úgy látszik, nem a létező valamiféle ellentétét értjük alatta, hanem csupán tőle különbözőt.'

[...]

'Ha valaki tehát azt mondja, hogy a tagadás ellentétet jelez, ezt nem fogadhatjuk el, csupán annyit, hogy mikor a "nem" szócskát tesszük valami elébe, ezzel valami olyanra utalunk, ami más, mint a rákövetkező szavak, pontosabban mint azok a dolgok, amelyekre a tagadás után elhangzó szavak vonatkoznak.'


ver.3 (Kövendi, 1986: 1194. o.)

'Azt, hogy ha a nem létezőről szólunk - úgy látszik -, nem olyat fejezünk ki vele, ami a létezővel ellentétes, hanem csak olyat, ami különböző tőle.

[...]

'Ha tehát azt állítják, hogy a tagadás ellentétet jelöl, ezt nem fogadhatjuk el, csupán annyit, hogy a rájuk következő szók elébe tett "nem" szócska valami különbözőt jelent ezektől a dolgoktól, helyesebben azoktól a dolgoktól, amelyekre a tagadásra következő szavak vonatkoznak.'


ver.4 (Simon, 1908: 163, 165. o.)

'Amikor a nemlétezőt állítjuk, úgy látszik, nem valami ellentétét állítunk a létezőnek, hanem csakis mást.'

[...]

'Abba tehát, hogy a tagadás állítólag ellentétet fejez ki, bele nem egyezhetünk, csakis annyiba, hogy a ne tiltó- és a nem tagadószó elétételével megnemelt kifejezések más valamit jelentenek, mint a rákövetkező szók, vagy helyesebben azok a dolgok, a melyekre a tagadás után, de mellette kimondott szók vonatkoznak.'

*

Három kontemplációs eszköz

*

Contemplatione in semet ipsis perspiciunt nonnuli spiritum sua ipsius  ope, alii rationali destinatione, operumque destinatione rursus alii.

________________

'Egyesek meditációval szemlélik énjüket saját énjükkel önmagukban, mások a szánkhja jógájával, ismét mások a cselekvés jógájával.'

Bhagavad-gītā, XIII.24

*

Az Advaita Vedānta allegóriája

*

अद्वैत वेदान्त

_____________________________

 

*

Aνάμνησις [γνῶθι σαυτόν]

*

A Pünkösd az egyetlen evangélium és religio:
ama időtlen, feledésbe merült igazság felismerésének az ünnepe, 

hogy az Isten Szellem, mely bennünk él, az én igazi Én-je, mely mindig és mindenütt az egyetlen Valóság a világban,

és hogy minden más csak káprázat, kozmikus illúzió, kábulat, részegség, álom, téves megkölönböztetés,

melyet az emberek tudatlanságukban nem ismernek fel, és valóságként látnak.

Semmi sincs az Önvalón kívül.

Ami kívüle van - az a semmi.

Halj hát meg önmagadnak, tagadd  meg testi életed, ismerd fel igaz Éned, és szüless újjá Szellemben!

___________________

> Nosce te Ipsum <

*

*

Alfa-jegyzetek

*

[Az Én-]Önmaga:

- transzcendens
- mindentől független
- abszolút
- tulajdonságok nélküli
- nem-összetett
- nem-változó
- nem-[el]szenvedő

- további alapelvre nem vezethető vissza

- az objektum és a szubjektum benne egybeesnek
- a világgal teljesen azonos és attól végtelenül különböző is
- a világgal sem teljesen azonos, és sem végtelen különböző

- szabadsága, önkorlátozása révén nem-Énként,
elfedettségben tárul fel
- a három létszférával immanens,
de azokhoz képest transzcendens is

- leírhatatlan
- kimondhatatlan
- elgondolhatatlan
- bizonyíthatatlan
- meta- és aracionális
- intellektuális intuíció

- ténylegesen kizárólag az egyedül tapasztalható
Én-alanytudat médiuma által
realizálható [ami mindig én vagyok] -
mint a szubjektív,
szellemi-intelligencia tettcselekvése

- tiszta tudati Lét

*

A megszabadulás: a nem-Én teljes kialvása,
visszatérés[e] [az] Én-Önmagá[ba],
melyből soha nem is lépett ki,
"fentiek" téridő- és nem-kettősség-feletti
"önkontemplációja".

*

Jegyzetek

*

Dhammapada, 157-166, 370, 379-380

*

Jegyzetek

*

"katam me saranam attano"

Digha Nikaya II.120

________________

"kareyya saranattano"

Sayutta Nikaya III.143

*

Mahavagga I.14

*

   1. And the Blessed One, after having dwelt at Benares as long as he thought fit, went forth to Uruvelâ. And the Blessed One left the road and went to a certain grove; having gone there, and having entered it, he sat down at the foot of a tree. At that time there was a party of thirty friends, rich young men, who were sporting in that same grove p.117 together with their wives. One of them had no wife; for him they had procured a harlot. Now while they did not pay attention, and were indulging in their sports, that harlot took up the articles belonging to them, and ran away.

 2. Then those companions, doing service to their friend, went in search of that woman; and, roaming about that grove, they saw the Blessed One sitting at the foot of a tree. Seeing him they went to the place where the Blessed One was; having approached him, they said to the Blessed One: 'Pray, Lord, has the Blessed One seen a woman passing by?'

   'What have you to do, young men, with the woman?'

   'We were sporting, Lord, in this grove, thirty friends, rich young men, together with our wives. One of us had no wife; for him we had procured a harlot. Now, Lord, while we did not pay attention, and were indulging in our sports, that harlot has taken up the articles belonging to us, and has run away. Therefore, Lord, we companions, doing service to our friend, go in search of that woman, and roam about this grove.'

  3. 'Now what think you, young men? Which would be the better for you; that you should go in search of a woman, or that you should go in search of yourselves?' (1)

   'That, Lord, would be the better for us, that we should go in search of ourselves.'

   'If so, young men, sit down, I will preach to you the Truth (Dhamma).'

   The rich young companions replied: 'Yes, Lord,' and respectfully saluted the Blessed One, and sat down near him.

p. 118

 4. Then the Blessed One preached to them, . . . . (&c., as in chap. 8. 2, or 9. 3).

   5. And having seen the Truth, . . . . (&c., as in chap. 9. 4 down to:). Thus these venerable persons received the upasampadâ ordination.

Forrás: http://www.sacred-texts.com/bud/sbe13/sbe1312.htm

_____________________

Jegyzet

1.

"– Nos, mit gondoltok, fiatalemberek? Mi lenne a jobb nektek; hogy egy nőt kelljen megkeresnetek vagy [Ön]magatokat kellene megkeresni? 

– Az lenne, Uram, a jobb nekünk, ha [Ön]magunkat kellene megkeresnünk."

A teljes szöveg kontroll-fordításáért köszönet és hála Ermesz Csaba buddhista tanító barátomnak.

*

Az anatman-ról

*

A mostani poszt egy terminusról szól, mely rendkívül sokszor előfordul mind a hinayana, mind a mahayana buddhizmus szövegeiben és a kommentárjaiban: ez a szanszkrit "anatman" (páli "anatta") kifejezés.

Az eredeti terminus nem "én-nélküliséget" jelent, ahogyan azt ma sokszor - mintegy hallgatólagosan kötött megállapodásképpen - értelmezik, hanem a "nem-Én[-Önmaga]" jelentéssel rendelkezik.

Ez rendkívül fontos megjegyzés, és sajnálom, hogy azt nem tisztázzák elégszer a hallgatóság előtt. (1)

Egy dolog ugyanis, ha azt fejezed ki egy szóval, hogy "valakinek nincs valamije" (= pl. "én-nélküli", mint tulajdonság; "X - Z"), és egy másik dolog, ha azt fejezed ki, hogy "valami nem-X" (= "nem Én-Önmaga", mint ami valami "más, mint X").

Ez utóbbi szerint járnak el a buddhista alapszövegek (2), és ez utóbbihoz, mint ahogyan arra Fichte is rámutatott, ismerni-, és létezőnek kell tételezni X-et, különben ontológiai és episztemológiai ellentmondás áll fenn a " valami nem-X" kijelentésben.

Tehát [pre]ontológiailag egy "nem-Én" képzete egyenesen tételezi a tudatban az "Én"-t is, és egyik ismerete kölcsönösen tételezi a másikét is. A helyzet belátása pofonegyszerű: hogyan állathatod valamiről azt, hogy az "nem-X", ha nem ismered "X"-et? (3) Ha viszont ismereted van egy dologról, akkor - és ez szükségszerű -, nem állíthatod róla, hogy "nem-létezik".

Ha az első esetet közelebbről megvizsgáljuk, és azt állítjuk, hogy valami mentes az önmagaságtól, akkor "önmagától" is mentes ("X nem egyenlő X", és "nem-X egyenlő X"), tehát a valóságban nincsenek "dolgok" sem, melyekről kijelentést tehetünk (ez a "Tetralemma törvénye").

Továbbá, a Buddha maga sohasem állította azt, hogy nem létezik egy Én-Önmaga (és igenis sok helyen beszélt erről a "valamiről", hasonlóan az apofantikus teológiához), hanem csak az okozatiságtól függő, alany-tárgyi keletkezést mutatta be, mint a létforgatagot, ami "a nem-Én-Önmaga" (= "valami nem-X", mert szubjektum és objektum egybeesése, határfelülete): és ezeket a kijelentéseket aposztrofálták tévesen azok a követői, akiknek nem volt léttapasztalatuk az Én-ről, és akik nem ismerték fel Önmagukat a satipatthána-meditáció révén (azt továbbra is kevesen kérdezik meg, hogy "ki végzi a satipatthána-meditációt", "ki szemlél abban" [hasonlóan a jegyzetekben olvasható részletben], és hogy "ki a valóságos alanya").


Más szóval tehát: az avidya az Én-Önmaga elfedettsége.

A probléma nem egyszerű, de nem is érthetetlenül bonyolult, de tény, hogy kevesen értik meg.

*

__________________________

Jegyzetek

1.
Az "atman" egyébként a szanszkritban és a páliban inkább jelenti azt, hogy "[Én-]Önmaga", mintsem azt, hogy "lélek" (vö.: gr. "auton"), vagy azt, hogy [személyes] "én" (sz. "pudgala").

2. 
"És mi Ánanda, az anattáról való szemlélődés?

Ezt illetőleg Ánanda, a szerzetes elmenvén az erdőségbe, vagy egy fa tövéhez, vagy egy lakatlan házba, ekképpen szemlélődik:

A szem nem az Én; a szemmel látható dolgok nem az Én; a fül nem az Én; a hangok nem az Én; az orr nem az Én; a szagok nem az Én; a nyelv nem az Én; az ízek nem az Én; a test nem az Én; a testi kapcsolatok nem az Én; az elme nem az Én; az elme tárgyai nem az Én. Ekképpen időzik, szemlélve a nem-Ént ezekben a belső és külső alapokban. 

Ezt, Ánanda, az anattán való szemlélődésnek hívjuk." 

(Girimánanda szutta, Ford. Ermesz Csaba; Az oltalom könyve, 70.o.)

3. 
Vagy másképpen: ha tagadsz valamit, akkor egyben definiálod is a tagadandót, ahogyan minden definícióval egyidőben tagadsz is. Valóságosan meghatározni viszont nem lehet "nem-létezőt". A Buddha sem tagadta a világ (= okfüggő keletkezés) létét: csak azt állította, hogy az: "nem-Én"

*

"Ezt tudni elég"

*

A "tibeti halottaskönyv" lényege - a népszerű, terjengős, könyvtárnyi mennyiségű, ám annál inkább félrevezető és lapos interpretációk ellenére - nézetem szerint nagyjából fél oldalon kifejthető.

Eszerint a mindennapi reflexiók és tudatműködések hátterében transzcendensen [és immanensen] meghúzódik egy preontológiai értelemben vett Tiszta Én-Önmaga, egy Tiszta [Ön-]Tudat, amely a halál természetéből adódóan a halálban mintegy automatikusan és szükségszerűen önmagában feltárulhat - és egy rendkívül rövid időintervallumban in concreto mindenki előtt fel is tárul.

Ez a tiszta Öntudat megtapasztalható és paradox módon kontemplálható már a halál előtt is, itt és most, az ember biológiai értelemben vett életében, különböző üresség- és halálmeditációk, un. "haláltudatosítások" során. Ezek gyakorlásakor létrejöhet a valósággal való szemtől-szembe ülés.

Azt az állapotot, amikor a halál beáll ("az elemek feloldódnak"), és feltárul a Tiszta Én-Önmaga, antará-bhava-nak ['köztes létezés'] nevezik szanszkrit nyelven: ez az az állapot, amelyben "az egyéni lélek (az önmagát szemlélő Öntudat) a már elmúlt, és a még el nem kezdett megtestesülés között létezik".

Az alapszöveg szerint ebben az állapotban történik meg a Tiszta Én feltárulása:

"Most tapasztalod a Tiszta Valóság kristályos fényét. Ismerd fel. Mostani tudatod valóságos természete szerint üres, alakzatokat és színeket nélkülöző, természete szerint üres, maga az Igaz Valóság, a Legteljesebb Jó.

Tudatod, amely most üresség, mindazonáltal nem tekintendő a semmi ürességének, hanem Öntudatnak, gátakat nem ismerően világítónak és üdvözültnek; a Való Öntudat ez, maga a legteljesebb Buddha.

Saját Öntudatod, amely most formákat nélkülöző és valóságában üres, és a fölismerés, a világító, az üdvözült - e kettő el nem választható. E kettő egyesülése a Tökéletes Megvilágosodásnak Dharma-káya állapota.

Saját Öntudatod, a világító és üres mint a Nagy Sugárzó Test elválaszthatatlan része, nem ismer sem születést, sem halált, és maga a Megváltozhatatlan Fény - Amithába Buddha.

Ezt tudni elég.

Öntudatod ürességét mint Buddhaságot fölismerni, és azt saját Öntudatodnak érezni elég ahhoz, hogy a Buddha isteni szellemének állapotában megmaradhass."

Ha ijedség, halálfélelem, kétségbeesettség, tanulatlanság, szétszórtság, dekoncentráltság és egyéb, a metafizikai tudatlanságra vonatkozó késztetésekből adódó reflexiók, vagy a körülmények miatt [pl. biofizikai sokk] a függő keletkezés újra megnyilvánul, az alanytudat ismét a létforgatagba zuhan, az Én elfedettségbe kerül: ezek során további hallucinációk, és ettól a Tiszta Fénytől, tehát az Én-Önmaga állapotától egyre inkább elforduló ösztönvilág jön létre (a halottaskönyv szövegei innentől kezdve 99%-ban már ezekkel a tudatmódosulásokkal foglalkoznak, tehát az [ismételt] öntudatlanságra való zuhanás különböző stációit írják le, és az azokban való legoptimálisabb realizációkra oktat).

A halottaskönyv tehát valójában nem másról szól, mint a halálban rejlő lehetőségről: a Felébredésről, az Én-Önmaga feltárulásáról, az elfedettség megszűntetésének Nagy Művéről: a visszatérésről oda, ahová az Ember  a  megszületése előtt volt.

*

Monosyllabum mysticum

 ॐ

____________________________

Axióma - 3

*

Az Üresség a minden mástól (gr. heteron) való mentesség.

A Teljesség: mindennek, mint az Önmaga(m) másaként (gr. eikon) való megjelenése.

Az Üresség és a Teljesség az Én-Önmaga (gr. auton) két arca.

*

Axióma

*

Az Én-Önmaga[m]: mentes a szenvedéstől.

*

F - axióma

*

A nirvána a tiszta Énnek önmagába való visszatérése,

az "én" médiuma által.

*

A jóga célja: Önmagunk megtisztítása

*

Közismert a jóga módszere: "az elme rezdüléseinek megállítása". (1) A különféle fórumokon, kiadványokban, könyvekben és előadásokon azonban - már ahol egyáltalán ez a kérdés felmerül - sokféle értelmezéssel találkozhatunk a jóga céljával kapcsolatban.

Nem túl régen azonban, talán másfél-két éve, felleltem a legérthetőbb, és legautentikusabb forrásból származó meghatározását a jóga ('összekötés', 'összekapcsolódás') céljának:

"In regiona puran figens sibi sedem stabilem, non nimis sublimem, nec nimis humilem, nebride ac verbenis constratam, ibi animo in unum intento, coercitis cogitationibus, sensibus, aetibusque, insidens huic sedili exerceat devotionem, lustrationis suac gratia. (...) Ubi requiescit cogitatio, constricta devotionis cultu, et ubi, mentis oculis se ipse adspiciens, sibimet placetubi voluptatem infinitam, quaecunque capitur, ultra sensus posita (...). Hanc seiunctionem a doloris coniugio sciat devotionis nomine designari. Haec devotio e decreto exercenda est ceterarum cogitationum oblito. (...) Animo ad secum commorandum assuefacto, ne hilum quidem cogitet. (...) Qui spiritum omnibus animantibus immorantem, et omnia animantia in spiritu contuetur, devotioni deditus, ubique idem conspiciens. (...) Qui sui ipsius similitudine ductus ubique idem cernit, (...) is devotorum princeps habetur." (2)

"Tiszta helyen készítsen magának szilárd ülőhelyet, ne túl magasat és ne túl alacsonyat, kusa-fűvel, őzbőrrel és ruhával letakarva, azon az ülőhelyen ülve összpontosítsa gondolatait egy pontra, állítsa meg elméje és érzékszervei tevékenységét, így végezze a jógát önmaga megtisztítása érdekében. (...) Midőn a jóga szolgálata megállítja az elmét és az elpihen, s midőn önmaga önmagát szemléli és önmagával megelégszik, akkor megismeri a csak tudattal megközelíthető, érzékek fölötti, végtelen boldogságot. (...)  Ennek a szenvedés kötődésétől oldódásnak a neve jóga, így kell tudni: ezt a jógát kell végezni eltökélten, ernyedetlen akarattal. (...) Gondolatait csak magára irányozza, és ne gondoljon semmire (...)  Aki jógával köti meg énjét, az minden lényben magát látja és magában lát minden lényt, [önmagával] azonosnak tekint minden dolgot. (...) Aki mindent önmagához hasonlít, (...) azt tartsd a legtökéletesebb jóginak."

A jóga célja tehát "Önmagunk megtisztítása" (3), a gondolatok uralása és az "Önmagában való időzés" által.

A jógának ez a meghatározása - igaz voltából adódóan - tökéletesen illeszkedik valamennyi igaz tradícióhoz és doktrínához, és azokkal nem áll semmiféle ellentmondásban: kár, hogy nagyon kevés helyen (de talán sehol sem) olvashatni ezt a sallangmentes definíciót.

*

_________________________

Jegyzetek

1. "Yogas-citta-vritti-nirodha", ami azonban kétféleképpen is értelmezhető: "a jóga az elme rezdüléseinek megállítása", ill. "a jóga a 'ráforduló-elme' (kb. "elfedettségben álló tudat") megfékezése". A második meghatározás az ontológiailag helytállóbb, azonban annak pontos kifejtésére - bonyolultsága okán - jelen keretek nem adnak lehetőséget.

2. Bhagavad-gíta VI. 11-12; 20-21; 23; 25; 29; 32

3. "Tisztítás": ezzel analóg módon a "lélek [tudatlanságtól való] megtisztításról" beszél Platón is pl. a "Szofistá"-ban (lásd: 226e-230e).

*

A Négy Nemes Igazságról

*

Az Első Nemes Igazság: a (lét[ezés]) szenvedés.

A Második Nemes Igazság: a szenvedés(nek) oka (van).

A Harmadik Nemes Igazság: a szenvedés (oka) megszüntethető.

A Negyedik Nemes Igazság: a(z) szenvedés (okának) megszüntetéséhez vezető út.

*

Elemzés: A létre vonatkozó szenvedés alanytudati létet jelent, és énnélküliségben, állandótlanságban, és szenvedésteljességben (trilakshana) nyilvánul meg a fenoménekben (ezek azok a tulajdonságok, amiknek az ellenkezőjét látja a "dolgokban" a közönséges ember): minden, ami létrejön, annak meg is kell semmisülnie tehát. Az alanytudati lét szenvedésének oka az okzatiságból való létrejövés ('pratitya-samutpada'; ez a buddhizmusban a doktrína), mely leírja azt a kauzális sorozatot, amikor az elfedő alanytudat egyfajta "pszeudo-egoicitást", tehát egy "én-illúzót" tesz meg a létezés prima causa-jának, és egy "másodlagos alanyt", egy "nem-Ént" tekint tévesen "Én"-nek. Ez az illúzió, mely a fent taglalt tulajdonságokat, tehát a szenvedést ("égést") okozza, szintén az evidensen tapasztalható, jelenvalólétre, tehát a szinguláris alanytudatra vonatkozik (az én-illúzióból késztetések, abból öntudat, neves formák, érintkezés, észlelés, létszomj, megragadás, létezés, születés és halál [képzete] "jön létre" - az elfedő én-tudatban). Az énre vonatkozó illúzióból eredő metafizikai tudatlanság azonban - éppen a jelenségek helyes alaptermészetének tapasztalása révén - felismerhető, és megszüntethető: a Nyolcrétű Nemes Ösvény - mely valójában az egyetlen, Középső Út, és egyetlen helyes metafizikai referenciapont pozicionálisan éber, fixált birtoklását jelenti, és nem morális aktust - minden "eleme" autológiai értelemben nyer adekvát praxist: az "elmélet" és a "gyakorlat" az Úton valójában nem különül(het) el egymástól: a helyes nézet, -elhatározás, -beszéd, -viselkedés, -életmód, -törekvés, -gondolkozás, -elmélyedés együttesen jellemzi az éberséget, és pusztán annak aspektusai, külső megnyilvánulásai.

Az Út végén a Nirvána létottalitása tárul fel a tudat természeteként: "valami, ahol nincs sem föld, sem levegő, sem víz, sem tűz, sem végtelenség térben és időben, sem létezés, sem felfogás, sem a felfogás hiánya, sem ez a világ, sem másvilág. Nincs abban sem keletkezés, sem elmúlás, sem halál. Nincs ok vagy okozat. Nincs változás, sem tökéletes változatlanság."

Ez "az" Én-Önmaga-Lét, ami misztikus módon nem-kettős Teljessége révén magába foglalja mindazt is, ami "nem-Én": tehát a létforgatagot, az Ürességet is.

A Négy Nemes Igazság potenciálisan tehát tartalmazza mindazt, ami a buddhizmusról érdemben elmondható.

*

Az első láncszem

*

A függő keletkezés szekvenciájának első eleme az illúzió (sz. "avidya", p. "avijja", l. "ignorantia").

Kevesen teszik fel azonban a kérdést a függő keletkezés tanulmányozása során, hogy vajon mire vonatkozik ez a nidána: pontosan mit jelöl a tudatlanság. (*)

Nos, a tudatlanság, ill. ez a sui generis metafizikai illúzió, az én-re vonatkozik, illetve arra a pszeudo-egoicitásra, melyet az alany (tévesen) identifikációs referenciapontnak tart.

A függő keletkezés tehát önmagában nem csak ontológiai doktrína, hanem autológiai is.

Sőt, ha következetesen számba vesszük a buddhizmus legfontosabb tanításait, az okozatiságból való keletkezés diszciplínája inkább kizárólag autológiai tanként jelenik meg hiszen annak elsőszámú feltétele a téves önazonosítás ("én-illúzió", "egománia"), tehát egy autológiai probléma.

*

A Létkerék.

Az első nidána szimbóluma:

az Én vezeti a "vak én"-t (a pszeudo-egoicitást), aki nem "lát".

*

______________________

* Ha pedig mégis felmerül annak igénye, hogy tisztázásra kerüljön, hogy mi a tárgya az avidya-nak, akkor általában "a metafizikai tanítások nem-ismeretét" határozzák meg válaszul, de ez ebben a formában ugyancsak csúsztatás, ugyanis a "metafizikai tanítások" (pl. a Négy Nemes Igazság, a Trilaksana, vagy a Nyolcrétű Nemes Ösvény) végső soron szintén a "valódi alany" (ti. Önmaga(m)ság) megismerésére vonatkoznak: ha ez nem így lenne, belső önellentmondás jönne létre a tenrendszerben. Tehát azok, akik a metafizikai tanítások valódi tárgyát sem ismerik (és így végső soron a Célt sem), azok elvétik a függő keletkezés adekvát vizsgálatának lehetőségét is. Így válhat egy jól feltett kérdés a rá adott töredékes, rosszul meghatározott, és nem kellően definiált válasz miatt egyszerűen tévúttá.

*