"A feleségem a tanítványommá válhat."

"Isten megteremtette az embert saját képmására, 

az Isten képmására teremtette őt,  

férfinak és nőnek teremtette őket."

Genesis, I.27.


"Az igazi szent a nép között járkál, 
azzal eszik és alszik  és a piacon ad és vesz, 
és megnősül és a társalgásban  részt vesz 
- és Istent soha, egy pillanatra sem felejti el."
Rumi

*

Egy nagy valószínűséggel eredeti, csaknem 1700 éves kopt töredék tanúsága szerint Jézusnak felesége lehetett.

Én nem is értem, miért kell ezen meglepődni, hogy ez miért "szenzáció" - azon túl persze, hogy a sok szempontból príncípium-zavarban szenvedő Katolikus Egyház most újragondolhatja egyik tévedését, nevezetesen a papi cölibátust (Sri Ramana Maharishi hívja fel a figyelmet arra, hogy a "brahmacarya" szó eredetileg és elsősorban nem "szexuális önmegtartóztatást" jelent, hanem "[az] Önvaló[ban] tart[ózkod]ás"-t, ami által minden tett a "Brahmanban történik", tehát túl van jón és rosszon, tilalmakon és szabályokon: alanytudati létmód, nem pedig "morális aszkézis"). 

A Buddhának két felesége is volt, az ókori brahmana papoknak szintén lehetett feleségük (akik aztán rendszerint tanítványok is lettek) - semmi meglepő nincs ebben. 

Meg kell érteni, hogy egy avatar autentikus identifikációjának realizációja nem zárja ki a horizontális világ kondícióit, karmikus hatásait - vagy érthetőbben: semmi ellentmondás nincs aközött, hogy ha valaki családot alapítva, hétköznapi életet élve él, miközben minden pillanatban tökéletesen tisztában van a valóság Olyanságával, és azzal, hogy "Én-je"  - természetéből adódóan - "más", mint ami a pszichikai-korposzkuláris aspektusból megjelenik az elfedettségben álló alanytudat "mondva-csinált" világa előtt. 

Hiszen a Valóságban, a nem-kettős Olyanság-ban (az Ürességben/Teljességben) nincs különbség, nincs differenciáltság, nincs "ez" vagy "az" - minden "ugyanaz".

A Buddha megvilágosodása után felszólította követőit, hogy ne nevezzék többé "Gótama remetének", mert valójában ő maga "a Dharma", a "teljesen megvilágosodott szent", a "világ megmentője és menedéke"; Krisztus, amikor közölték vele, hogy "rokonai (...) várják", körbemutatott, és mindenkit a rokonaként azonosított, mivel "Szent Szelleme" ugyanaz, mint ami mindenki másnak, és visszautasította, hogy "az ács fiaként" azonosítsák, hiszen ő az "Út, az Igazság és az Élet", a "Kozmosz fénye"; Krisna kifejti Ardzsunának, hogy lényege mindenkinek a szívében lakozik, "ő az emberek igazi Én-je", az emberi szív "eleje-közepe-vége", "magában hordja ez embereket", miközben "kívül is áll rajtuk", sőt, maga Krisna is ennek a Szellemnek a megnyilvánulása. Zarathustra arra szólít fel, hogy "tisztítsd meg Önmagad", hiszen "bárki itt a lenti világban tisztaságot szerezhet" az által, hogy önzetlenül,  "igaz lelke mélyén, csendben keresi Istent".

A karma-yóga útja pontosan ez: a "külső embert", a cselekedetek "elkövetőjét" és "elszenvedőjét", nem lehet azonosítani a szemlélővel, a tanúval, az igazi Én-nel: ezek mindig függetlenek jótól, rossztól, és közömbösen, neutrális alapállással kell szemlélni a világ eseményeit, mivel azok nem érintik - nem érinthetik! - az ember transzcendens lényegét, melynek felismerése pusztán egyetlen pillanat műve. 

A közönséges emberek mint "szalmabábuk", "szalmakutyák" - írja a Tao Te King: a személyek pedig: "perszónák", tehát "álarcok", melyek szerepet játszanak az illúzió-világ elme-színpadán. "Semmit sem ő tesz: akár ül, fekszik, jár vagy alszik - csak a természet működik magától", hogy ismét a Bhagavad-gítát idézzem. A tudat, név-és-forma, érzet, érzékelés, létesülés-születés-halál - mind a függő keletkezés illúziójából erednek, ugyanúgy az üresség létformái, miközben "én-ként" jelennek meg.

Minden Út: autológia, az igazi Én és a nem-Én megismerésének útja, szellemi autometatranszformáció, önátalakítás, a fátylak letépése, a tudatlanság megszüntetése, a Látás megvalósítása.

Ezek végén nincs más, csak "AZ", melyről itt semmi sem mondható, semmi sem gondolható.


Talán a kereszténység, annak követői és hívei, éppen azzal, hogy elfogadják: Jézus nős volt, térhetnek vissza igazi szelleméhez, a Tanhoz és a Megváltás útjához?

*

Könyvajánló

*

Összegzés a Bhagavad Gītā valódi és titkos értelméről

- Abhinavagupta, a kasmíri saivizmus legnagyobb tanítójának kommentárjával -

*

*

Kettő nem-kettő

*

Egy

"SZÓKRATÉSZ: Az önmérséklet bizonyos rend, a gyönyöröknek és a vágyaknak a megzabolázása. Ahogy mondani szokták, hogy - tudom is én, hogyan - "erőt vesz magán", és ahogy más ilyesmiket emlegetnek, mint az önmérséklet nyomait. Igaz?

GLAUKÓN: Mindenesetre.

SZÓKRATÉSZ: És nem nevetséges ez a kifejezés: "erőt vesz magán"? Hiszen aki önmagánál erősebb, az nyilván gyengébb is önmagánál, és aki gyöngébb, az erősebb is: mindezt ugyanarról állítjuk.

GLAUKÓN: Miért ne?

SZÓKRATÉSZ: Szerintem e kifejezés azt jelenti, hogy magában az emberben - a lelkében - van egy jobb és egy rosszabb rész; s mikor a természettől fogva jobb rész a rosszabbat megzabolázza, erre mondjuk - dicséretképpen -, hogy "erőt vesz magán"; ha pedig a rossz nevelés vagy társaság révén a rosszabbik rész, amely viszont a nagyobbik, legyőzi a jobbik, de kisebb részt, ezt - mint szégyenletes dolgot - megrójuk, és az ilyenről mondjuk, hogy "gyöngébb önmagánál", és az ilyen jellemet hívjuk fegyelmezetlennek.

GLAUKÓN: Úgy látszik.

(...)

SZÓKRATÉSZ: Ami igaz, igaz, ilyesminek tetszett az igazságosság, de mégsem az ember külső cselekedeteire vonatkozik, hanem a bensőkre, valójában önmagára és önmaga részeire, amennyiben nem hagyja, hogy lelke részei ne a maguk dolgát végezzék és belekontárkodjanak egymáséiba, hanem valóban jól megveti háza alapját. Uralkodik magán, rendet tart, barátja lesz önmagának, összhangba rendezi lelke három részét önkéntelenül, mint a zenei összhang három húrját: a magasat, a mélyet és a középsőt, és ha még valami közibük esik, azt is összebogozza, és a sokból mindenképp eggyé alakulva, magát mérsékelve és harmonizálva teszi, amit tennie kell, akár vagyonszerzésről vagy testápolásról, akár köz- vagy magánügyről van szó, és mindezekben azt véli és nevezi igazságos és szép tettnek, ami ezt az állapotát megőrzi és építi, bölcsességnek e cselekvést vezérlő tudományt, igazságtalan cselekvésnek az ezt lerontó, tudatlanságnak pedig az igazságtalanságot építő hiedelmet."

Kettő

"A jóga útjára lépő bölcsnek a tett a talpköve; a jóga csúcsára érkezettnek a nyugalom a talpköve. Amikor sem érzékei tárgyához, sem a tettekhez nem ragaszkodik, minden elgondolásáról lemond, akkor mondják, hogy a jóga csúcsára érkezett. Saját énjével emelje fel énjét, ne hagyja lesüllyedni énjét; mert saját énje lehet barátja saját magának, és saját énje lehet ellensége saját magának. Ön-énje ön-barátja annak, aki önmagával legyőzte önmagát; ám aki nem ura önmagának, annak ön-énje ellenségesen ön-ellenfelévé válik. Az önmagát legyőző, megbékélt egyén a Legfelső Szellemet találja meg hidegben és melegben, jóban és rosszban, tisztességben és megvetésben. A tudással és megismeréssel megelégedő, érzékeit legyőző, az elért csúcson szilárdan megálló, göröngyöt, követ, aranyat egyformának tekintő jógit nevezik fegyelmezettnek. Barát, társ, ellenség mindegy neki, rosszakarók és jóindulatúak között középen áll, igazakra és gonoszakra ugyanúgy gondol, ezért különb mindenkinél."

*

________________________

Egy - Platón: Állam

Kettő - Bhagavad-gítá, VI.3-9.

*

A szent tehenekről

"Tetteidet jógában tedd, 

vonzódástól távol tartva magadat, Kincs Győztese! 

Közömbösen fogadd a sikert vagy sikertelenséget, 

mert a közömbösséget hívják jógának."

Bhagavad-gítá, II.48.

"Ma is így van ez. Ha valaki felismeri: A Brahman vagyok! - az a mindenséggé válik, 

és még az istenek sem tudják meggátolni ebben. Mert ő a Lelke azoknak.

Ám aki más istent imád, és azt mondja: Más ő és más vagyok én - az nem bölcs, hanem az istenek házi barma. 

Ahogy a házi barmok az emberek használatára vannak, ugyanígy az istenek használatára vannak az egyes emberek. 

Milyen nagy kár az, ha akár csak egyetlen barom is elvész, hát még ha több! 

Ezért nem tetszik az isteneknek, ha az emberek megismerik ezt a tant."

Bṛhadāraṇyaka Upaniṣad, I.4.10.


 Áldozást és tettet a legtöbbre tartva,
nem tudva arról, hogy mi az, mi jobb,
bérük fogytával a tettek egéből
a létbe születnek, vagy pedig alatta.  

Muṇḍaka Upaniṣad I.2.10.

*

Az utóbbi időben viszonylag keveset foglalkoztam a Philosophia perennis (Sanātana Dharma) szempontjából eretnek szektarianizmus, tehát a tradíciótörés, doktrínahamisítás jelenségével. 

Ami - többek között - újabb apropót ad arra, hogy - röviden, csak a lényeget érintve, mely univerzális tendenciaként túlmutat a szóban forgó közösségen - szót ejtsek a Krisna-tudatú Hívők Közösségéről az, hogy a "Krisna-völgyként" ismert és emlegetett földterület használati joga - a jelenlegi állás szerint - 2012. január 1-től az államra száll, mivel az egyháztörvény értelmében a szóban forgó közösség (több száz másikkal együtt) jogilag már nem minősül egyháznak ("a hatályos termőföld-törvény ugyanis csak egyházi jogi személyek és magánszemélyek számára teszi lehetővé a termőföld tulajdonlását, egyesületek számára nem").

Ami ebben az ügyben konkrétan elszomorító, de korántsem meglepő, az az, amiként erre a tényre a magát az avatár Krisna (कृष्ण) transzcendentális tudatosságának "birtokosaként" aposztrofált közösség reagált: "tüntetni fognak, és visszakövetelik az eddig művelt földjeiket" - mindezt úgy, hogy szubjektív indíttatású, világhoz való ragaszkodásuk okán felvonultatják a manapság igen közkedvelt közhelyeket, önmaguk paródiájává is válva: "turisztikai célpont", "biogazdaság", "szent tehenek" (sic!), teljesen szembe menve a hinduizmus eredeti doktrínájával és a Védák kardinális referenciapontjaival. 

(Ne felejtsük el: a Krisna-völgy azért különleges, mert ott világiak mellett csaknem 150 "szerzetes" is él, akiknek elvileg alapvetően ismerniük és természetesen autentikusan realizálniuk és tanítaniuk kellene a Védának (वेद) ezeket az ortodox doktrínális referenciapontjait.)

Nos, igen... 

Tudom, hogy nem szép dolog a cinizmus, küzdök is ellene, de most azt kell írnom, hogy ha - egy rosszul lefordított Bhagavad-gítá infantilis, a lényeget elferdítő "kommentárjainak" szajkózása és a Tan feje tetejére állítása, tehát nevetséges és primitív babonákká degradálása, "szertartások" mímelése helyett - csak egyetlen sort is valóban megértettek volna abból, amit a Bhagavad-gítá vagy a Yóga-szútra fejezetről-fejezetre a Napnál is világosabban és tisztán érthetően kifejt minden elfogulatlan és nyitott olvasójának, nem tüntetnének semmiért és nem követelnének semmit. Bár az is igaz, hogy manapság egy szent irat vagy tradicionális doktrína autentikus ismerete inkoherens abból a szempontból, hogy profán jogi értelemben mi tekinthető "egyháznak" vagy "vallásnak". Sőt, sok esetben maguk a vallási közösségek is nyíltan a szellemi materializmus és a princípiumzavar vétkébe esnek, és a jogi státuszuktól függetlenül azt gondolják, ebből a szempontból nagyon is számít, hogy van-e földje, mennyi híve van, vagy hogy jogilag igényt tarthat-e az adó 1%-ára egy közösség, ezzel totálisan és menthetetlenül elvétve és aprópénzre váltva fel a metafizikai Célt, annak ellenkezőjét igenelve.

A magyar tradicionális iskola több szerzője sok esetben feltárta ezen szekták morfológiáját, belső szerkezetét, de ezek a feltárt tények mind "lényegtelenek" ahhoz képest, ami a fő jellemzőjük ezeknek a közösségeknek: az ostobaság és dilettantizmus által determinált áramlatok és eszmék jelenléte, a transzcendens bölcsesség szemlélete alatt álló, szellemi és metafizikai tudatlanság által átitatott, felesleges, babonás és érthetetlen ál-tanítások, ál-beavatások, növényi ételeken csüggő tudattal "gyakorolt" vegetarianizmus, materializmus és kvázi-teizmus, hamis definíciók, és a szavak jelentésének kiforgatása.  A Cél és az eszközök totális félreértése és félremagyarázása, majd mém-szerű terjesztése, hogy "minél többen legyünk".

Ezt a tényt semmi sem bizonyítja jobban, mint az a felháborodás és értetlenség, amit az egyháztörvény okozott azon közösségek körében, akik elvesztették egyházi státuszukat (tisztelet a kivételnek). 

Mozgalmak indultak, virtuális és valóságos tiltakozások alakultak, sajtóközlemények láttak napvilágot, ezzel éppen az egyházak által önként felrúgva az állam és a vallás közti - valójában sohasem realizált - "határvonalat". (A legtöbb közösség, aki azt gondolja, hogy az "eredeti hinduizmust" képviseli, és azt szajkózza, hogy a "nyugati társadalmak" mennyire "élhetetlenek", és a "nyugati államformák" mennyire "profitorientáltak" és "lélektelenek", elég ellentmondásos és inkorrekt módon éppen ezen társadalmakon és államformákon élősködnek anyagilag, és vérig vannak sértődve, ha egy ilyen állam és/vagy társadalom megvonja tőlük a támogatást.)

A doktrínális szempontból fontos lényeg azonban - most is - szükségszerűen homályban maradt.

(Vesd össze: Bhagavad-gítá II. 42-46.)

Az tudniillik, hogy az egyházi státuszukat 2011-től jogilag elvesztett közösségek nagy része eddig sem felelt meg az "egyház" vagy "vallási közösség" autentikus, a metafizikai önmegvalósítás felé orientáló, tradicionális doktrínákon alapuló kritériumainak - mely kritériumok egyébként a józan ész segítségével is könnyűszerrel át- és beláthatók. 

És ez igaz a később az egyházi státuszukat majdan visszakapó közösségek nagy részére is. 

(Frissítés: A Krisna-tudatú Hívők Közössége 2012. márciusban - sok más közösséggel együtt - jogilag visszakapta "egyházi" státuszát, földjeit, állami támogatásait. Megdöbbentő volt látni, hogy az MTA szakemberei már az első körben hogy utasították vissza az állam felkérését arra, hogy foglaljanak állást az "egyház" autentikus definiálása kapcsán, majd megdöbbentő volt azt is látni, hogy a szóban forgó szekta hogyan verte át sikeresen az államot [ti. "ők képviselik Magyarországon a gazdasági és stratégiai szempontból rendkívül fontos partnernek számító India vallását, és komoly gazdasági károkat okozna a két ország kapcsolatában, ha nem lennének államilag elismert egyház"], aminek következtében visszaállt az eredeti állapot. Az állam vakságánál már csak a Krisna-tudatú hívők közösségének eszelőssége - tegyük hozzá: sikeres eszelőssége - nagyobb.)

Azt ugyanis, hogy kizárólag a horizontális, síkvilágbeli szempontok és feltételek állnak a fókuszban, nem éppen nevezném helyes alapállásnak: a "ki", a "hol", a "mit", a "miből" és a "mikor" kérdésköre merően profán, a külsődleges jelenségvilággal bíbelődő, közönséges tudatot követel és feltételez, amennyiben ezek nem mint puszta eszközökként, a mulandóságnak alávetett feltételrendszer által diktált horizontális körülményekként jelennek meg, hanem "életbevágóan" fontos, lét- és öndefiníciós kérdésekként (mint tudati ragaszkodások az egóhoz és az illúzióhoz). Az ezeknek a körülményeknek való behódolás során ráadásul a szekták és a tudatlanságban leledző követőik a "szent cél érdekében" minden útjukba kerülő dologra ráaggatják a Kali-yuga valamennyi álruháját: az ájtatosságot, a pusztán a konvencionális etikai-morális szempontok szem előtt tartását, a nem létező referenciapontokra való hivatkozásokat, az álszenteskedést, a rögeszmés félremagyarázást, az önigazolást és az önalávetést: a tévedés és az adharma minden eszköztára immár rendelkezésre áll a vallási téveszmék hálójában való vergődéshez. 

Arra, hogy a Bhagavad-Gítá transzcendens, a hétköznapi, a tudatlanság által kondicionált tudatot jellemző, etikai-morális sík fölött álló bölcsességét megértsék, mely leginkább az advaita-védánta darsanájának felel meg, kísérletet sem tesznek, és szellemi farkasvaksággal ignorálják az autentikus interpretációkat, adott esetben az ezeréves kommentárokat is, nem is beszélve magáról ennek a transzcendens nézőpontot realizáló bölcsességnek a homályban maradásáról. Ahol megrekednek, az pusztán a tettek világa: babonás rituáléikkal úgy tesznek, mintha azt mondaná valaki, hogy csak akkor lehet megérteni egy matematikai problémát, ha az ember előtte egy meghatározott formájú és színű pohárból iszik hat korty vizet, vagy leül egy bizonyos pózba. Ám még ezek után sem a megértés a cél, hanem önmagában maga a pohár és a víz, vagy az elfoglalt póz élvezete: számukra ezeken kívül minden más csak felesleges és mintegy „káros”, sőt, „ellenséges” - fogalmuk sincs a cselekvő nem-cselekvés ideájáról, a karma-yóga szívéről.

(Némi illusztráció. Én  személy szerint ismerek olyan "krisnást", aki több, mint 10 éve tagja a szektának: látható szellemi fejlődés helyett mindenkit a húsevés ellen agitáló [tehát a húshoz sajátosan ragaszkodó], kopasz vegetáriánus lett , aki kritikátlanul, illetve csak egy sajátosan zárt, egy, a szektát jellemző "körkörös belső logika" alapján működő érvelés mentén képes értelmezni a "tanításokat"; betartja a közösség szabályait,  rituáléit, olvassa és terjeszti kiadványait, weboldalait. "Mantrázik", böjtöl és részt vesz a "szekérfesztiválokon", naponta órákat tölt főzéssel-sütéssel, miközben  meggyőződése pl., hogy a kozmoszt "tojáshéj vastagságú fal" övezi, Isten egy, az  Univerzum közepén trónoló személy, kezekkel-lábakkal, és hogy a vegetarianizmus szükséges feltétele a tudásnak. Nyílt rostéllyal materialista, objektív realista, az idealizmus minden formáját elutasítja, a szolipszizmust elmebetegségnek tartja, de emellett valóban elmebeteg összeesküvés-elméletek híve. Egyébként meg a lehető legmaterialistább dologból él: spekulációs és befektetési tranzakciókat bonyolít a tőzsdén, és - mint "pénzügyi tanácsadó" -  banki hiteleket és biztosításokat közvetít, és "személyiségintegrációval" foglalkozik, ami konkrétan pontosan az, aminek látszik: az egoista "személyiség" minél előnyösebb opciójú bebetonozása a szamszárába - és minderre állítása szerint a "Prabhupáda" által közvetített Védák adnak tanítást és útmutatást. Félreértés ne essék: nekem nem ezzel az életmóddal, világszemlélettel "van bajom", hanem azzal, hogy - az illetőhöz hasonlóan - ezrek azonosítják ezt az életmódot a "védikus életmóddal" és a "bhaktival", amiknek pedig az valójában diabolikus ellentéte.)

A paradoxon az, hogy eközben morális-etikai szinten valóban jámbor és ártalmatlan életet élnek: kiállnak az állatok jogaiért, és kerülik az erőszakot, istentiszteleteket tartanak, és adományokat gyűjtenek, ételt osztanak a rászorulóknak és énekelnek. Ez természetesen a maga szintjén helyes, de korántsem elegendő és/vagy szükséges a cél eléréséhez, mely mindezek felett található, sőt, sok esetben éppen akadályozó tényezők.

Ma - a dolgok természetéből adódóan - a mennyiségi popularizmus és a profán jog mögé bújik minden olyan dolog, ami nem képes önmagát önmagában igazolni. Természetesen joga van tüntetni bárkinek, ahogy joga van vallási meggyőződésből tanokat, rosszabb esetben rögeszméket hirdetni is. Az azonban nem jogi, hanem a Kali-yuga által determinált etikai-morális kérdés, hogy mennyire igazságos ezekkel a jogokkal élni, sok esetben visszaélni - a Dharma szempontjából. 

*

Mit lehetett volna tenni? Szerintem a Krisna-tudatú Hívők Közössége akkor járt volna el helyesen és a "Krisna-tudat" szellemében, ha - a Bhagavad-gítá tanításának megfelelően* -, szemrebbenés nélkül átlátja és tudomásul veszi a helyzetet, "lemond tettei gyümölcséről", tudván: "minden dolgot a Természet törvényei művelnek, csupán az önösségtől megtévesztett egyén gondolja: 'Én vagyok a cselekvő'" - és feloszlatja önmagát.

Persze ehhez olyan létszemléleti pozíció lenne szükséges, melynek megléte eleve kizárta volna egy ilyen közösség létrehozását. 

Ez az emberi természet paradoxonja, ami sok esetben nehézzé, vagy egyenesen lehetetlenné teszi a megértést az ilyen közösségek tagjainak a részére. Írásom célja így nem is ez, hanem csupán egy magasabb szempont megadása volt.

_____________________

* "Szóvirágokat ismételgetnek a balgák, a Védaigék tisztelői, s azt vallják: egyéb nincs, Pártha. Vágyaik rabjai, égi örömökre vágynak, s szertartások özönével kísérik, hogy gyönyörökhöz, hatalomhoz jussanak, ám tetteik gyümölcséül csak újjászületést nyernek tőlük. A gyönyörökön-hatalmon csüggők elméjét elbódítják ezek az igék, s nem érik el elmélyedésben a gondolat határozottságát. A Védák a dolgok hármas jellegére vonatkoznak; te szabadulj meg e hármasságtól, Ardzsuna. Ellentétpárokkal szemben közönyösen, szilárdan állva az igazságban, birtoklás vágyát levetkőzve, uralkodj magadon. Amennyi haszna egy kútnak van, amikor mindenfelől vízözön árad, annyi haszna van az összes Védából a tisztán látó bráhmannak." Bhagavad-gítá II. 42-46.

_________________

Frissítés: a tüntetésről készült Index-videó itt látható.

Fontosnak tartom újra kiemelni, hogy az 1966-ban, New York-i székhellyel alapított szekta (ISKCON), melyből 1989-ben Magyarországon is létrejött a Krisna Tudatú Hívők Közössége, a videón szereplő (3:20-3:34) definíció szerint természetesen nem egyenlő magával "a" hinduizmussal, és nem képvisel "egymilliárd hívőt": a hinduizmusnak csupán egy olyan felhígított, nyugati fogyasztásra szánt export vadhajtása, ami csak nyomokban tartalmazza az eredeti szellemiséget, és - kiadványaik tanulmányozása, azok összevetése az autentikus primer forrásokkal, valamint a tagokkal történt levelezések és beszélgetések alapján - az is kijelenthető, hogy tökéletesen félreérti mind az Isten (Önvaló)-fogalmat, mind a megszabaduláshoz vezető doktrínát, diszciplínát (tehát magukat a Védákat is, melyre oly sokszor hivatkozik előszeretettel). Ezzel természetesen most sem vitatom, és soha nem is vitattam a jó szándékot, ami a közösség tagjait és a követőit illeti. Azonban a Felébredés eléréshez a jó szándék megléte egy emberben meglehetősen kevés, és korántsem elégséges feltétele annak, hogy valóban megértsen egy szent doktrínát, különösen olyat, ami évezredeken keresztül titkos tanításokon keresztül hagyományozódott át kizárólag az arra érdemeseknek.

Korunk rasszizmusáról

"A bölcs szemében egyforma a szertartástudó, jámbor pap, a tehén, elefánt, kutya, kutyahús-evő pária.

Akiknek gondolatait ez az egyformaság uralja, már ezen a földön legyőzték a születést és halált; 

mert a hibátlan Brahman egyforma, s így ők a Brahmanban lakoznak."

Bhagavad-gíta V.18-19.

*

Korunk rasszizmusának kétféle arca létezik: ezek a "ti" megvetése, és a "mi" dicsőítése.

Csak ezeket messze elhagyva látható, hogy valójában minden: Ő.

*

A Szent Könyvekről

*

Egy Szent Könyv minden egyes sora Beavatás, 

ha olvasója lemondott önmagáról.

__________

Ám amíg valaki szubjektív elképzeléseihez és a síkvilág konvencióihoz ragaszkodik,

csak a felszínt látja a rejtett helyett, és a tiszta, világos, 

magyarázatra nem szoruló szöveg is homályban marad számára

- még ha minden nap újra és újra fejből recitálja is azt. 

*

"Amikor éjszaka van minden élőnek, akkor az önmagán uralkodó egyén ébren van; 

amikor az élők ébren vannak, a tisztán látó bölcsnek éjszaka van."

भगवद्गीता, II.69

*

Három kontemplációs eszköz

*

Contemplatione in semet ipsis perspiciunt nonnuli spiritum sua ipsius  ope, alii rationali destinatione, operumque destinatione rursus alii.

________________

'Egyesek meditációval szemlélik énjüket saját énjükkel önmagukban, mások a szánkhja jógájával, ismét mások a cselekvés jógájával.'

Bhagavad-gītā, XIII.24

*

A Zen 'Örök Kezdők' szellemének allegóriája

*

http://hu.wikipedia.org/wiki/Sakkmegnyit%C3%A1s

*

584 # Munkahipotézis (vázlat-szövegek)

*

Ha a szubjektív realista epifenomenológia mindenre kiterjedő világnézetének platóni cáfolata az emlékezés kontemplációjának a ténye (mely elv korrekció nélkül alkalmazható a satipatthána meditációra is), akkor a Buddha - a Felébredését közvetlenül megelőző, és a kondicionáltság világának létrejöttének és az abból való szabadulásnak a módját is feltáró- visszaemlékezése egyben annak is a cáfolata, hogy a buddhizmus "Én" alatt kizárólag az öt szkandha alkotta, a függő keletkezés által kondicionált illúziót értette.

Mint azt korábban már írtam:

"Ha ugyanis nincs állandóan létező aspektusa az alanynak, kizárólag állandó változásnak kitett alkotóelemek illuzórikus konfigurációja, nem létezhetne emlékezet, ami viszont csakugyan valamennyi tradíció kardinális fontosságú eleme: minden vallás és realizációs diszciplína különösen nagy hangsúlyt fektet az emlékezésre, nem véletlenül. A "ki az, aki/ami emlékezik?" kérdésre nem adható meg válaszként az, hogy "az öt szkandha", mert ez ellentmondásban állna a "minden változik" tanával: gondoljunk csak arra, hogy ha ez így lenne, nem lenne értelme a satipatthána-meditációnak (mely meggyőződésem szerint nem más, mint az én levetkőzése, és az Én-hez való eljutás tudománya).

Úgy tűnik tehát, hogy az intelligencia  (vagy a Tudat), melyben az emlékezés történik és amiben magában kontemplálható, az alany metafizikai, preegzisztens aspektusa, és transzcendentális gyökerű: az Én intuíciója a nem-Én-ben, vagy: az én visszatérése az Én-hez (gondoljunk bele egy pillanatra: a nem-Én-nek nincs kezdete: ezért nem okokról beszélt a Buddha, hanem feltételekről, mivel az "első ok" nem fizikai természetű, és nem része a kauzalitásnak)." [Ehhez vesd össze: Platón: Első Alkibiadész]

Ezt kiegészíteném néhány dologgal: elsőként azzal, hogy az emlékezés tárgya sem elhanyagolható: a "mi az, amire emlékezik" legalább olyan kardinális jelentőségű kérdés, mint a "ki az, aki/ami emlékezik" kérdése: a Buddha felsorolja jelenlegei megtestesülését "megelőző életeinek" állomásait: a nevét, mivel foglalkozott, hol élt stb, de mindezeket úgy, hogy a nem-Én-t reprezentáló jelenségektől végig jól kivehetően egyfajta stabil, elhatárolódott állapotban áll.

De fordítva is: a satipatthána meditációban szintén elhatárolódik attól, ami nem-Én, jelesül az öt szkandha alkotta illuzórikus én-től, de megsemmisítése révén egyben eggyé is válik egy magasabb tudatállapottal, ami mindig referenciapont, mindig az emlékezés valódi tárgya a meditációban. Ez már nem közönséges látásmód, hanem a Bhagavad-gítából is jól ismert, "emberi korlátokon túlpillantó, megtisztult, égi látás", ahogy a szövegben is olvashatjuk.

A Dhammapádában  (277-279) is kifejtett Tan tehát - miszerint:  "a létezők mind mulandók; szenvedés minden létezés; a dolgoknak nincs ön-létük" - a függő keletkezésben kondicionált személy által perceptuálisan érzékelhető világra, tehát a képzelt jellegű világ létrégiójára vonatkozik, amit a cittamátra "elfedettségben álló igazságnak" hív, és ontológiai-fogalmi jellemzőjük éppen ettől a perceptualitásból eredő üresség, amit a Nagarjuna-féle tan fejt ki, és ami egybe esik az Egyetemes Nagy Ürességgel (nem elfelejtve, hogy ha "ürességről" beszélünk, minden esetben meg kellene jelölni, hogy miféle ürességről van szó, az üresség mely fajtáját értjük a szó alatt, tehát hogy pontosan "mitől való mentességre" gondolunk).

[Az Upanisadok Brahman-ja; a Nirvána a hinajánában; az Üresség Nagarjuna tanában; a Tiszta Tudat a Yogacara doktrínájában feltehetőleg analógak egymással, és úgy tűnik, megegyezik a transzcendentális idealizmusnak (pl. Fichte, Berkeley, Heidegger) az "Én-Önmaga" kifejezés alatt értett ideával.]

Az alapszöveg ([MN.36.] http://mek.niif.hu/01900/01901/01901.htm#4):

"A boldogságon és a szenvedésen túllépve, az egykori vidámság és bánat megsemmisítése után elértem a szenvedés nélküli, boldogság nélküli, egykedvű és tiszta emlékezést; a negyedik révület állapotába jutottam. És az így keletkező boldogság érzése nem kötötte meg gondolkozásomat.

Ebben a feloldódott elmeállapotban, megtisztultan, tisztán, gondoktól menten, szelíd, készséges, szilárd, nyugodt lélekkel, korábbi létezéseim visszaemlékező felismerésére irányítottam gondolataimat. 

Visszaemlékeztem sok különböző korábbi létezésemre, ilyeténképpen: egy életre, két életre, három életre, négy életre, öt életre, tíz életre, húsz életre, harminc életre, negyven életre, ötven életre, száz életre, ezer életre, százezer életre, majd világkorok keletkezésének időszakaira, majd világkorok pusztulásának időszakaira, majd világkorok pusztulása és keletkezése közötti időszakokra. "Ott voltam, ez volt a nevem, ebben a családban, ebben a kasztban születtem, ez volt a foglalkozásom, ilyen örömet és bánatot értem, így végeztem életemet, onnan távozva amott születtem újra." Így emlékeztem vissza sok különböző korábbi létezésemre, azok formájára és jellegére. Először ez a tudás világosodott meg bennem az éjszaka első óráiban. Lankadatlan buzgalmam nyomán eloszlott a tudatlanság, megjelent a tudás, eloszlott a homály, megjelent a világosság. És az így keletkező boldogság érzése nem kötötte meg gondolkozásomat.

Ebben a feloldódott elmeállapotban, megtisztultan, tisztán, gondoktól menten, szelíd, készséges, szilárd, nyugodt lélekkel az élőlények távozásának és újraszületésének felismerésére irányítottam gondolataimat. 

Emberi korlátokon túlpillantó, megtisztult, égi látásommal láttam távozni és újraszületni az élőlényeket, közönségeseket és kiválókat, szépeket és rútakat, boldogokat és boldogtalanokat, amint tetteiknek megfelelően térnek vissza: "Ezek a kedves lények tetteikben a rosszat követik, szavaikban a rosszat követik, gondolataikban a rosszat követik, a helyeset ócsárolják, helytelen nézeteket táplálnak, helytelen nézetek szerint cselekszenek. Testük pusztulása után, haláluk után rossz útra kerülnek, gonosz ösvényre, mélységbe, pokolra buknak. Amazok a kedves lények viszont tetteikben a jót követik, szavaikban a jót követik, gondolataikban a jót követik, nem ócsárolják a helyeset, helyes nézeteket táplálnak, helyes nézetek szerint cselekszenek. Testük pusztulása után, haláluk után jó útra kerülnek, égi világba jutnak." Emberi korlátokon túlpillantó, megtisztult, égi látásommal így láttam távozni és újraszületni az élőlényeket, közönségeseket és kiválókat, szépeket és rútakat, boldogokat és boldogtalanokat, amint tetteiknek megfelelően térnek vissza. Másodszorra ez a tudás világosodott meg bennem az éjszaka középső óráiban. Lankadatlan buzgalmam nyomán eloszlott a tudatlanság, megjelent a tudás, eloszlott a homály, megjelent a világosság. És az így keletkező boldogság érzése nem kötötte meg gondolkozásomat.

Ebben a feloldódott elmeállapotban, megtisztultan, tisztán, gondoktól menten, szelíd, készséges, szilárd, nyugodt lélekkel, az indulatok legyőzésére irányítottam gondolataimat. "Ez a szenvedés" - értettem meg a valóságnak megfelelően. "Ez a szenvedés oka" - értettem meg a valóságnak megfelelően. "Ez a szenvedés megszüntetése" - értettem meg a valóságnak megfelelően. "Ez a szenvedés megszüntetéséhez vezető út" - értettem meg a valóságnak megfelelően. "Ezek az indulatok" - értettem meg a valóságnak megfelelően. "Ez az indulatok oka" - értettem meg a valóságnak megfelelően. "Ez az indulatok megszüntetése" - értettem meg a valóságnak megfelelően. "Ez az indulatok megszüntetéséhez vezető út" - értettem meg a valóságnak megfelelően.

Amikor ezt felismertem, amikor ezt megláttam, gondolataim megszabadultak a kívánságok indulatától, megszabadultak a létezés indulatától, megszabadultak a tudatlanság indulatától. Felismertem: "A megváltás a megváltottban van." Megértettem: "Legyőztem a születést, beteljesítettem az aszkétaéletet, elvégeztem munkámat, többé nem kell e világra kerülnöm." Harmadszorra ez a tudás világosodott meg bennem az éjszaka utolsó óráiban. Lankadatlan buzgalmam nyomán eloszlott a tudatlanság, megjelent a tudás, eloszlott a homály, megjelent a világosság. És az így keletkező boldogság érzése nem kötötte meg gondolkozásomat, Aggivesszana."

*

A "perceptuális én[ség]"-ről

*

"A szél ott fúj, ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hova megy. Így van vele mindenki, aki a Szellemtől született.  [...] Azon a napon majd megtudjátok, hogy Atyámban vagyok, ti bennem, s én bennetek."

János, III. 8; XIV, 20.

"Ahogy az erős szél a légben szüntelenül szerteszét száll, az összes élőlény is úgy tartózkodik bennem. [...] Én vagyok  minden lény bensőjében lakozó énje: én vagyok az élők kezdete, közepe és vége. [...] Énemnek egy örök része az élők lelkévé válik, és magára ölti az anyagból az öt érzéket és a gondolkozást." 

Bhagavad-Gíta, IX, 6; X. 20; XV. 7.

*

A Tiszta Én-Önmaga tehát mindenhol, mindenben és mindenkiben "ott" van.

Mégis, ki az az én, aki (cselekvésként) azt gondolja, hogy "egyedül csak én vagyok"?

"Aki meglátja, hogy minden cselekvést az anyag végez, nem ő maga cselekszik, az lát helyesen. (...) Ez az örök Legfelső Szellem nem cselekszik, tett nem tapad hozzá, akkor sem, ha testben tartózkodik, mert kezdete nincs, jellegek nem fűződnek hozzá." Bhagavad-Gíta, XII. 29; 31.

A "perceptuális énség" az ("egoitas perceptualis" - a Tiszta Én-Önmagának az okozatiságból való létrejövés általi, időbevetett reflektív én-je az, amely egyfajta maszkszerű alter-egóként önálló életre kel, és ami megjelenik a tudatban mint "én"), ami szingulárisként, egyedüliként érzékeli létét, de ez a feltételekből, tehát korlátozottságból adódik, és nem szükségszerűen csak ezt az érzékelést okozhatja.

In concreto tehát valóban egyedül csakis én vagyok "saját-személy" és alany, és egyedül csakis "én érzékelem" a Nap fényét, de ez nem azt jelenti, hogy  ez az én, aki ezt érzékeli, valóságos én is (ez "a" buddhista nem-Én-Önmaga), valamint ez nem jelenti azt sem, hogy ez a korlátozott és időleges érzékelésből és tapasztalatból fakadó szingularitás-tudat nem haladható meg, hiszen: "a megkülönböztetőn látóból eltűnik az önlét átélése", ahogyan azt a Jóga Szútra tanítja.

A szolipszizmus nekem úgy tűnik tehát - mint azt korábban már írtam -  hogy a Tiszta Én-Önmaga reflexiójának (ti. az öt szkandának) perceptuális létmódja, de ez a létmód nem azonos a Tiszta Én-Önmaga létmódjával (magával "a" Tiszta Én-Önmagával pedig abszolút nem azonos ez a létmód, hiszen a Tiszta Én-Önmaga - mivel metafizikai, abszolút és transzcendens - definiálhatatlan, és így nem érinti semmiféle korlátozottság), hanem annak csupán egy speciális szekvenciájú feltételektől függő, lehetséges verziója.

*

"- Szerzetesek, ne szólítsátok nevén a Beérkezettet, és ne nevezzétek Testvérnek. [...] - Hogyan is volna lehetséges, Ánanda, hogy az, ami született, keletkezett, összetevődött és elmúlásnak van alávetve, ne múljék el? Ez nem képzelhető el."

*

A cselekvés jógája

*

Sokszor és sokakban felmerül a kérdés, hogy vajon mi lehet az igazán ideális, hétköznapi munka annak, aki pl. buddhizmussal foglalkozik, vagy egyéb szellemtudományokat tanulmányoz. Sőt, ez a kérdés sokakban nem csak hogy felmerül, hanem valóságos, mindennapi  problémát is jelent, amit "meg kell oldani".

A hétköznapok monotonitása, a robotélet, a puszta pénzszerzés, világi laikusok és semmit-sem-értő, anyagias, rosszindulatú, törtető munkatársak között eltöltött napi nyolc-kilenc óra, és a magasabb cél, spirituális beállítottság, filozófiai gondolkodásmód között a felszínen húzódó ellentmondás, ellentét, feszültség, rendszeresen felbukkanó téma azok számára, akik azt gondolják, hogy egy nemes gondolkodásmódhoz és nemes életcélhoz, nemes nyugalomhoz - nemes megélhetés szükséges.

Sok romantikus, sztereotip elképzelés és vágy él arról, hogy milyen ideális is lenne egy szellemi orientációjú életvezetést maga elé tűző embernek például egy indiai farmon élve dolgoznia, állatokat gondozva, vagy egy hajléktalanokat segítő alapítványnál, netán egy könyvesboltban-, antikváriumban-, teázóban tevékenykednie, de akár tanítóként is, előadásokat tartva a hallgatóságnak, az alapvető, mindennapi megélhetéshez szükséges anyagiakat így előteremtenie.

De ezek a külső körülmények vajon valóban szükségesek-e ahhoz, hogy az ember szellemi nyugalmat leljen? Vajon a szellemi realizáció összefüggésben áll-e azzal, hogy a feltételes körülményekből adódóan éppen hova veti az embert a Sors, és hogy pillanatnyilag éppen menedzser-e vagy beosztott, jól keres-e vagy éppen rosszul? Van-e bérmi köze a szellemi-lelki nyugalomhoz annak, hogy Európában vagy Indiában él-e valaki?

Nos, ez a dolog egy időben nekem is probléma volt. Sokáig kérdés és téma volt bennem, hogy vajon amit dolgozok, és ahogyan élek, az hogyan egyeztethető össze a nézeteimmel; és vajon mit is dolgoznék, hol és hogyan is élnék, ha egyik pillanatról a másikra hatalmamban állna befolyásolni a körülményeimet...

A megoldást ebben a témában nekem az jelentette, amikor váratlanul rájöttem, hogy hogyan kell a körülöttem zajló eseményeket valóban és szó szerint "körülöttem zajlókként" szemlélni, és nem "megváltoztatni" akarni őket, hisz azok úgy sem rajtam múlnak, és nem én okozom, pusztán csak passzívan elszenvedem azokat, mint egy bábu - még akkor is, ha látszólag minden "az én döntésemen múlik".

Amióta képes vagyok - még ha néhány pillanatig is - Önmagamra tiszta Tudatként tekinteni, állandóan az itt-és-most-ban lenni, de mégis bárhol, bármilyen pillanatban valóságosan és intenzíven, "kívülről", mintegy objektumként letekinteni magamra és környezetemre, és egyfajta tapasztalás-feletti tapasztalatban visszaemlékezni a Jelenvalólét igazi természetére - a kontempláció és elmélyedés áldását érzem magamban, és teljes nyugalom fog el, amikor csak akarom, bármilyen szituációról is legyen szó.

Letekintek arra az alter egóra, amit mindenki velem azonosít, és amely a környezetet "alkotja": letekinteni a megmagyarázhatatlan és kimondhatatlan Középpontból mint az igazi Önmagamból, amely Középpont ugyan nem része a világnak, de a világ mégis csak annak köszönheti létét, amint egy nagy folyó a Forrásnak: ez az igazi hatalom arra, hogy az ember ne szenvedjen attól, amitől nem kell szenvednie.

A kulcs tehát az, hogy tudatosítod magadban: nem az a kérdés, hogy konkrétan mit csinálsz, és hogy mit dolgozol (ti. "hol vagy"), és hogy hogyan tudnád azt befolyásolni, mert ezek teljesen másodlagos, relatív, és esetleges tényezők csupán, tehát a nem-Én birodalma, hanem az a döntő mozzanat, hogy tudj elvonatkoztatni, átvitt értelemben gondolkodni: merj és ne csak merj, hanem tudj is kiszakadni a látszatok világából, az életet csak álmodók társadalmából, miközben külsőleg és látszólag velük egyformán, de ragaszkodás nélkül, ismerve a Valót, egykedvű felülemelkedettségben és tudatosan cselekszel és dolgozol, nevetsz és sírsz, örülsz és haragszol. Sőt: átadod magad annak az érzésnek, hogy a része vagy a világnak, miközben dolgozol.

Lásd kívülről magadat: legyél szenvtelen és közömbös, felülemelkedett és mindig a valóságra éber. Ha rossz behatás ér, tudd, hogy most egyszerűen rossz behatás ért, ha jó, egyszerűen csak hideg fejjel vedd tudomásul, hogy jó behatás ért. És így tovább. Teljesen lényegtelen dolgok ezek: a Tiszta Tudat mindent átható Üressége, a kimondhatatlan és megtalálhatatlan Önvaló jelenléte az egyedüli, amire egyedül koncentrálva emlékezned kell.

Úgy szemléld mindennapjaidat, mint amikor alszol, és álmot látsz, de közben mégis tudod, hogy alszol, és hogy álmot látsz.

Bárhol is legyél, bármilyen "munkát" is végezz, mindig tudd tehát: a Múlandóság, az Állandóság, a Csend, a Nyugalom, de a Zűrzavar, a Rossz, a Szenvedés is, ahogyan az Üresség, és a Teljesség, az Objektum és a Szubjektum is - egyaránt Én-Önmagad különböző arcai, és ezek mindig, mindenhol megtalálhatók és láthatók, és pusztán tényleg a nézőpont megválasztásának a kérdése, hogy ezek a modalitások láthatók-e, hogy látod-e magad körül és mégis magadban ezt a valóságot éppen. És mivel a valóság eme jellegei tértől-időtől függetlenek, mert mindig és mindenhol lényegi tulajdonságai a jelenségeknek, állandóan benned vannak, szüntelenül közel vannak hozzád.

Mert: Regnum Dei intra vos est.

De ha néha mégsem látod Önmagad, csak szenvedsz a sok "munkától", a kevés "fizetésedtől", a rossz "főnöködtől", a "munkatársaid ármánykodásától", az sem baj. A szenvedés ugyanis az éberség első foka - ahogyan azt Hamvas is mondja.

Előbb-utóbb ugyanis mindenképpen feltárul előtted a Valóság, ha megfelelően tudsz szenvedni: és megfeleleően szenvedni annyi, mint nem a fentiektől szenvedni, hanem attól, hogy már megint nem látod Önmagad; attól szenvedj, hogy nem vagy elég éber ahhoz, hogy felülemelkedj önmagadon - Önmagadhoz. Az énedtől szenvedj.

Ezeket kitartóan gyakorolva biztosan elérkezik a pillanat, ami a megnyugvást jelenti.

Még akár egy irodában ülve is, amikor egyszer csak meghallod a lélegzésed ütemes hullámzását, vagy amikor egy, az ablakod előtt V-alakban elrepülő madárraj hirtelen rá nem ébreszt a leírhatatlanra, és feltárul a nirvána pillanatnyi effektusa a létforgatagban.

*

Bárkivel is beszélgettem erről a problémáról eddig, öt perc alatt teljesen sikerült megnyugtatnom és békét teremtenem benne - még ha időlegesen is. Most is bízom benne, hogy sokakat sikerült inspirálnom arra, hogy fentiek szellemében szemlélje mindennapjait, és ne szenvedjen olyan dologtól, amitől nem kell szenvednie.

*

A jóga célja: Önmagunk megtisztítása

*

Közismert a jóga módszere: "az elme rezdüléseinek megállítása". (1) A különféle fórumokon, kiadványokban, könyvekben és előadásokon azonban - már ahol egyáltalán ez a kérdés felmerül - sokféle értelmezéssel találkozhatunk a jóga céljával kapcsolatban.

Nem túl régen azonban, talán másfél-két éve, felleltem a legérthetőbb, és legautentikusabb forrásból származó meghatározását a jóga ('összekötés', 'összekapcsolódás') céljának:

"In regiona puran figens sibi sedem stabilem, non nimis sublimem, nec nimis humilem, nebride ac verbenis constratam, ibi animo in unum intento, coercitis cogitationibus, sensibus, aetibusque, insidens huic sedili exerceat devotionem, lustrationis suac gratia. (...) Ubi requiescit cogitatio, constricta devotionis cultu, et ubi, mentis oculis se ipse adspiciens, sibimet placetubi voluptatem infinitam, quaecunque capitur, ultra sensus posita (...). Hanc seiunctionem a doloris coniugio sciat devotionis nomine designari. Haec devotio e decreto exercenda est ceterarum cogitationum oblito. (...) Animo ad secum commorandum assuefacto, ne hilum quidem cogitet. (...) Qui spiritum omnibus animantibus immorantem, et omnia animantia in spiritu contuetur, devotioni deditus, ubique idem conspiciens. (...) Qui sui ipsius similitudine ductus ubique idem cernit, (...) is devotorum princeps habetur." (2)

"Tiszta helyen készítsen magának szilárd ülőhelyet, ne túl magasat és ne túl alacsonyat, kusa-fűvel, őzbőrrel és ruhával letakarva, azon az ülőhelyen ülve összpontosítsa gondolatait egy pontra, állítsa meg elméje és érzékszervei tevékenységét, így végezze a jógát önmaga megtisztítása érdekében. (...) Midőn a jóga szolgálata megállítja az elmét és az elpihen, s midőn önmaga önmagát szemléli és önmagával megelégszik, akkor megismeri a csak tudattal megközelíthető, érzékek fölötti, végtelen boldogságot. (...)  Ennek a szenvedés kötődésétől oldódásnak a neve jóga, így kell tudni: ezt a jógát kell végezni eltökélten, ernyedetlen akarattal. (...) Gondolatait csak magára irányozza, és ne gondoljon semmire (...)  Aki jógával köti meg énjét, az minden lényben magát látja és magában lát minden lényt, [önmagával] azonosnak tekint minden dolgot. (...) Aki mindent önmagához hasonlít, (...) azt tartsd a legtökéletesebb jóginak."

A jóga célja tehát "Önmagunk megtisztítása" (3), a gondolatok uralása és az "Önmagában való időzés" által.

A jógának ez a meghatározása - igaz voltából adódóan - tökéletesen illeszkedik valamennyi igaz tradícióhoz és doktrínához, és azokkal nem áll semmiféle ellentmondásban: kár, hogy nagyon kevés helyen (de talán sehol sem) olvashatni ezt a sallangmentes definíciót.

*

_________________________

Jegyzetek

1. "Yogas-citta-vritti-nirodha", ami azonban kétféleképpen is értelmezhető: "a jóga az elme rezdüléseinek megállítása", ill. "a jóga a 'ráforduló-elme' (kb. "elfedettségben álló tudat") megfékezése". A második meghatározás az ontológiailag helytállóbb, azonban annak pontos kifejtésére - bonyolultsága okán - jelen keretek nem adnak lehetőséget.

2. Bhagavad-gíta VI. 11-12; 20-21; 23; 25; 29; 32

3. "Tisztítás": ezzel analóg módon a "lélek [tudatlanságtól való] megtisztításról" beszél Platón is pl. a "Szofistá"-ban (lásd: 226e-230e).

*

A szánkhja-jóga összefoglalása

*

Az Én szemléli az ént: "semmi sem Én vagyok".

Az én szemléli az Ént: "minden Én vagyok".

*

Az Én-Önmaga abszolút egységében álló önkorlátozása:

az önkiüresítés: minden "más" - kvázi-semmi.

"Ez" az Én és nem-Én abszolút egységben álló "kettőssége".

*

Az illúzió játéka: valóság.

*

Eltűnik minden: feltárul a Teljesség.

*

Lectio VI.5-6

*

"Extricet semet sua ipsius ope, nequaquam ipse semet deprimat. Hominis spiritus ium suimet est socius, tum quoque suimet inimicus. Socius est suimet spiritus eius hominis, qui sua ipsius ope semet ipsum vicit; inimicitia autem vicit; inimicitia autem erga id, quod non spiritale set, spiritus inimici moro se gerere potest."

____________________________

"Saját énjével emelje fel énjét, ne hagyja lesüllyedni énjét; mert saját énje lehet barátja saját magának, és saját énje lehet ellensége saját magának. Ön-énje ön-barátja annak, aki önmagával legyőzte önmagát; ám aki nem ura önmagának, annak ön-énje ellenségesen ön-ellenfelévé válik."

(Bhagavad-Gíta, VI.5-6)

*

S&M

*

Inspiratív illusztráció
az "Ardzsuna kétségbeesése" c. Első fejezethez,
különös tekintettel a fúvosokra és a vonósokra.

(9' 30"-tól már egy másik traktátus hallható)

_______________________






*

Első benyomások

*

Hm, hát igen...

Elkezdtem belemélyedni a Bhagavad-Gíta Schlegel-féle latin fordításába: Kedves Olvasóm, ami elsőként megfogalmazódott bennem, az a tisztasága és sallangmentessége; ami pedig másodikként eszembe jutott, az az volt, hogy nemes egyszerűséggel és azonnali hatállyal kötelezővé tenném minden hinduizmussal (és buddhizmussal) foglalkozó teológiai-vallásbölcseleti oktatáson, legalább egy (de inkább az összes) fejezetének az alapos tanulmányozását (a mű szabadon letölthető, nyomtatható, szerzői jog nem védi).

A latin (és az ógörög, és a szanszkrit) nyelv ugyanis olyan a filozófiában, mint az orvostudományban az éles szike: így elgondolkodtató az is, hogy ma a filozófiával foglalkozók közül (úgy általában), ki milyen tudású orvos is lehet (és ez természetesen nem a latin nyelvről, hanem a szavak archaikus jelentésének ismeretéről szól, ami ugye nem elhanyagolható dolog, ha az ember szellemi utat kíván járni)....

Persze jól ismerem - és sokszor a bőrömön is tapasztalom - korunk érthetetlen teória-ellenességét, ami inkább tudatlanságból fakadó szellemi vakság, mintsem "egy megértett dolognak a tagadása" (amivel önmagában nincs semmi baj, ha logikusan érvelő), de azért megérne egy misét, hogy a magukat pl. "buddhista gyakorlókként" aposztrofálók vajon mit kezdenének ezzel a latin szöveggel (pontosabban: annak tartalmával), ahogy annak feltárása is, hogy miért van az, hogy általában soha senkiben fel sem merül egy-egy szanszkrit kulcsszó latin és/vagy ógörög megfeleltetése, különös tekintettel arra, hogy egyébként minden praxist, gyakorlatot, szükségszerűen és per definitionem theóriának (sz. darsana, "szemlélet, látásmód") kellene átitania, és elsősorban annak kellene megalapoznia (vö pl. "helyes szemlélet").

De félreértés ne essék: fenti gondolatok részemről inkább a szöveg által kiváltott belső csodálatnak tudhatók be, mintsem annak, hogy egyébként tényleg nagyon sajnálom, hogy sok ember teljesen kizár az életéből olyan nyelveket, amelyek pedig kincsekkel teli birodalmakat nyithatnának meg a gondolkodó emberi szellem előtt (és az még érthetetlenebb nekem, hogy akik nyíltan vállalják, hogy nem olvasnak, és nem merülnek el a szövegekben, és éppen ezért tévesen használnak alapvető fontosságú kulcsszavakat, vajon miért büszkék is még erre).

De sebaj, menjünk tovább: nemsokára közzé teszem a legfontosabb ill. legérdekesebb részeket, de természetesen a magyar fordítást is közlöm hozzá. Az on-line latin szótár elérhető erről a webhelyről is, így akit érdekel, annak minden lehetősége meglesz egy építő-feltáró szellemi élményhez, ami ráadásul a Lét lényegét érinti.

Hiszen: "potior sane est scientia assiduitate; prae scientia contemplatio aestimatur; prae contemplatione renuntiatio; a renuntiatione tranquillitas proxime distat." (Lectio XII. 12)

*

Bhagavad-gíta ütemterv

*

Ma végre megkaptam a

Bhagavad-gíta latin fordítását;

szerdára kész lesz a nyomtatás;

péntektől folyamatosan szemelvényeket közlök belőle;

februárra feldolgozom az egész művet.

*

Lábjegyzet a Bahagavad-Gítához

*

"Ha gyönyörűségtől vagy fájdalomtól,
mely egyik érzékünket megragadja,
lelkünk csak arra, csak az egyre gondol,
s egészen abba gyűlik öntudatja; -
s megbizonyul, mily tévedés a tétel,
mely elménk égő egységét tagadja.

S ha látás, hallás, vagy más észrevétel
eszed magába veszti: múl a perc,
s te mitse gondolsz az időnyi léttel:
mert más képesség, amivel figyelsz,
és újra más az értelem egésze:
ez rab, míg azzal szabad útra kelsz."

Dante, Purgatorio, IV

*

Öncenzúra

*

A hétvégén előadást tartottam a Bhagavad-Gítáról, és attól félek, félreérthető kijelentést tettem az előadás vége felé. Idéztem a Gítából, a II. 14. és a XVIII.14-17.-es verseket, szemléltetve azt, hogy minden azon múlik, mit értünk "cselekvő alany", "én" és "szabadság" alatt.

Ezt írja a szóban forgó két szakasz, melyből - akkor és ott - csak a dőlt betűs részeket emeltem ki:

"Aki egyiket ölőnek véli, másikat megöltnek hiszi - mindketten tévesen tudják: ez nem öl és nem ölhető."

És:

"A helyzet, a cselekvő egyén, a cselekvés különböző eszközei, a különféle, sokirányú törekvések, végül ötödikül a sors. Bármely tetthez fog az ember testtel, beszéddel vagy gondolattal, legyen az helyes vagy helytelen, ez az öt ok idézi elő. Ha mármost ez így van, akkor nem lát helyesen az ostoba, aki tudatlanságból kizárólag önmagát tekinti cselekvőnek. Akinek lénye mentes az önzéstől, elméjét nem szennyezi semmi, habár az egész világot kiírtja, nem öl, és tette nem köti meg."

Kommentárjaim az idézett szakaszokhoz:

1.
Nem, fenti - megdöbbentő formában kifejtett - tény nem azt jelenti, hogy az ortodox tradicionális doktrínák igazolnák az emberölést, és a szellemi materializmus veszélyét hordoznák magukban. Sőt, ennek ellenkezője az igaz, hiszen az csak az immaterializmus (ti. a jógacsára) szemszögéből érvényes.

2.
Nem, fenti tény nem azt jelenti, hogy bárkit is megölni helyes lenne. Éppen ellenkezőleg, hiszen fenti kijelentés lényege az "aki mentes az önzéstől, elméjét nem szennyezi semmi" mondatrész, nem pedig a "habár az egész világot kiírtja"-kezdetű, mert az önzetlenség és a tisztaság létrejöttekor már nem beszélhetünk akaratról, személyes névmásokról, stb. Lásd pl. a japán zen buddhista szamurájok által hátrahagyott kardozókönyvek tanításai, és az üresség egymáshoz való viszonyát.

3.
Nem, fenti tény nincs ellentmondásban a hinajána- vagy a mahajána-buddhizmussal, de az un. brahmanizmussal sem. Csak magasabb szempontból fogalmaz meg egy - morál és erkölcs feletti - tényt, amivel egyébként csak egyet érteni lehet, különös tekintettel arra, hogy azt - nem meglepő módon - minden tradíció megfogalmazta.

4.
Az, hogy a vallások doktrínájának transzcendens, metafizikai egysége van, más lapra tartozik.

A jövőben mindenesetre okosabban és világosabban fogok fogalmazni, magyarázni, ezt megfogadtam.

Vagy nem mondok semmit...
:)

*

Kommentár a Bhagavad-gíta X.37-hez

* * *

A lét az, ami által az az állagokban, tulajdonságokban és mozgásokban létezik.

A lét (mégis) más, mint az állagok, tulajdonságok és mozgások.

Mivel tulajdonságokban és mozgásokban létezik, ezért nem tulajdonság és mozgás.

S mert nincs meg benne az egyetemes és egyedi.

* * *

Vaisésika-sutra, I.2.7-10