Az Üresség: akár a Teljesség.




*

*
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: karácsony. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: karácsony. Összes bejegyzés megjelenítése

Örök Advent



*


A Földről nézve, a Nap körüli, ellipszis pályájú keringésből adódóan - két napot leszámítva - a nappalok és éjszakák nem egyforma hosszúak: az év vége előtt tíz nappal, december 21-én a leghosszabb az éjszaka és a legrövidebb a nappal.

Az ember a Szent Kinyilatkoztatásokon és a misztériumokon keresztül megértheti, hogy ez a jelenség annak a lemerülésnek és illúziónak a szimbóluma, melyből fel kell jutnia a fényre, újjá kell születnie, fel kell ébrednie - mindannak a léttartománya, aminek meg kell halnia; és mindannak a szimbóluma is, amiből aztán újra alá kell merülni a sötétbe - ad infinitum.

Az Örök Logosz testet öltésének szimbolikus ünnepe december 24., kereken három nappal a Fény halála után (mely három nap maga a Sötét Kor): a Fény ekkor Feltámad, és elindul hosszú, dicsőséges útjára, hogy mindent megvilágítson. Ezt jelenti valójában az Átlépés (Karácsony) szó is.

Hét nappal később aztán megismétlődik a Teremtés, megújul a Kozmosz, újraindul a körforgás: ez az Új Év ünnepe.

Minden ember egyéni élettörténetének szimbolikus útja ez, bukásokkal, alámerülésekkel, felemelkedésekkel és győzelmekkel teletűzdelve, mely évezredek óta ismétlődik, újra és újra, egészen addig, amíg végleg el nem indulsz Örök Éned felkutatására, hogy a sötétség végleg eltűnjön a szellemi Újjászületésben.

Addig pedig, amíg ez az Út el nem kezdődik, még tart a Három Nap - idelent.



*


*

Boldog új esztendőt!


*

Ezúton is mindenkinek hálásan köszönöm, aki megtisztelt azzal, hogy olvasta, netalán rendszeresen követte is a blogot, vagy kommentelt és levelet is írt a számomra - nekem nagy kalandot jelentett az utóbbi tizenkét hónap.

Köszönöm azoknak is, akik sok esetben nyílt kritikával illették a nézeteimet, vélekedéseimet: ezeket a kritikákat minden esetben alaposan fontolóra vettem, és igyekeztem tanulni belőlük - az észrevételeket továbbra is tisztelettel várom.

Nagy köszönet az elmúlt egy évért mindazoknak is, akiktől kénytelen voltam ilyen-olyan okok miatt elválni, és a magam útját járni - talán ezen kevesektől tanultam a legtöbbet.

*

És most néhány szám: a weboldalt az elmúlt egy évben körülbelül nyolcezerszer töltötték le: csak augusztus elseje óta - éppen a mai napon - 3300-szor (az összes oldal-letöltés pontosan: 3321); számos rendszeres olvasóm van, és sokan rendszeresen emailen is refrektálnak egy-egy posztra, nélkülözhetetlen segítséget nyújtva ezzel nekem az Úton. A honlapom hétről-hétre egyre több helyről elérhető, különböző startlapoktól kezdve, a blogokon át, az egyéb szellemi közösségekig bezárólag: a belinkelések minden esetben megtisztelőek a számomra, és ezeket is ezúton köszönöm mindenkinek.

A blogot eddig mintegy öt országból töltötték le rendszeresen (nem számítom ide az egy-egy google-találatból adódó, egyéb országokból  regisztrált letöltéseket): a meglepő látogatottsági sorrend  a következő: Magyarország,  Ausztria, Románia, Egyesült Királyság, Szlovákia.

A látogatottsági rekordot december 12-én regisztráltuk, amikor  tizenkétpercenként egyszer letöltötték a blogot.

*

Minden Kedves Olvasómnak boldog új esztendőt kívánok, őszintén remélve, hogy a jövőben is találkozunk: én továbbra is járom az utamat, folytatom a munkát, vezetem a naplót, és itt leszek!

És most át is adom a weboldal felületét állandó vendégeimnek: a színpadunkon a REM és a U2 (Adam és Larry) közös, exklúzív produkciója - fogadja őket mindenki szeretettel, 2009 szilveszterének éjszakáján. :)




*

- Incarnatio Domini -


*

"Qui cum in forma Dei esset non rapinam arbitratus est esse se aequalem Deo. Sed semet ipsum exinanivit formam servi accipiens in similitudinem hominum factus et habitu inventus ut homo. Humiliavit semet ipsum factus oboediens usque ad mortem mortem autem crucis."

Philippenses, II. 6-8.


*

Nem a Szellem,
nem az Ige, és
nem Isten született meg,
mert az nem született,
nem teremtett,
időfeletti,
és örök.

És a Szellem
az Ige, és
Isten született meg:
láthatóvá vált a
Láthatatlan,
idővé
az Időtlen.

Az Isten-Ige Önkiüresítettsége volt az,
mely megszületett,
majd meghalt.

Aztán feltámadt.

*

A Karácsony nem ünnep,
nem tradíció,
hanem
emlékeztető,
felszólítás.

Jézus eme egyetlen üzenete pedig így szól:

"értsd meg, és tedd azt, amit én is tettem -

szüless újra, halj meg, és támadj fel."

_______________

Erre minden nap alkalmas.

Akár él köztünk avatár, akár nem.


*





*

Gloria

*

Gloria Patri, et Filio,
et Spiritui Sancto.
Sicut erat in principio,
et nunc, et semper,
et in saecula saeculorum.


*

Karcolatok a Karácsony Titkáról

*

Ma az emberek többsége képtelen titkot tartani, sőt, magával a titok valódi fogalmával sincs nagyon tisztában, legyen az még oly' közönséges titok is.

De maga a Titok más, mint amit az ember esetlegesen kisajátít magának: a Titok, mely ott lapul az Upanisadok, a Szent Iratok, a Csend és az Üresség mögött, valóban csak kivételesen elmélyült alkalmakkor, váratlanul tárul fel az ember előtt, és ezen mit sem változtat, hogy minden sarki könyvesboltban néhány ezer forintért bárki által meg is vásárolhatók a szakrális tanítások, és hogy "tanítók" ezrei beszélnek róla naphosszat.

A valóság az, hogy a legszentebb tanítások, melyek kifejtik a Titkot, örökre rejtve maradnak a hétköznapi ember világa előtt: ez mindig így volt, és így is fog maradni. A Titok nem adható át, és nem írható le; nem bolti portéka, és nem vásári mutatvány; nem tananyag és nem tantárgy.

Minnél többen "ismerik meg", minnél több helyen teszik ki a polcokra, annál inkább lesz Titok, annál inkább lesz más.

*

Így van ez a Karácsonnyal is, a Fény, az Átlépés, a Felkent megszületésének archaikus ünnepével is, melyet még egy kozmikus esemény, a Solstitium is szimbolizál itt, a Világmindenség Középpontjában, örök útjelzőként, a Visszatérés, a Győzelem jeleként.

(...)

Ma a Karácsony misztériumát, a Megtestesülés rejtélyét, a Fény Titkát csak nagyon kevesen ismerik; nagyon kevesen birtokolják a Tudást, mely nyilvánvalóvá teszi azt.

Nézzük csak meg: minden házban ott a Fa, az Aranyág, az Axis Mundi szimbóluma; az egymás Megajándékozásának rítusa, a gyertyagyújtás és a Szeretet ünnepe, de mindez szinte öntudatlan tompasággal, jó széndékú, de célt tévesztő tudattal történik.

A társadalmi ünnepek ma olyanok, mint a Szent Ereklyéket hordozó szamarak: a lényeg Szent, de nem ismert azok számára, akik gyakorolják a rítust.

Hisz' mi is történik Karácsonykor?

Egy pillanatra mozdulatnaná válik, megáll a Természet, annak minden törvényszerűsége, a Nap és az égitestek.

És ettől a mozdulatlanságtól Megszületik a Képmás...

Az Anyagtalan anyaggá, Isten nem-Istenné, a Megfoghatatlan megfoghatóvá válik: de csak a Titok által, rejtetten, első szám első személyű, belső átélés, átlényegülés által, mely azonnal eltűnik, érvénytelen lesz és semmivé válik, ahogy szó kiejti, gondolat megragadja, vagy egy másik ember tolakodik a közelébe.

*

A Logosz-Igazság minden pillanatban rejtőzködik, mert az maga a Pillanat: de a Titok, a Fény úgyszintén, mert ők a Lét nevei. És ha megnylatkozik, és elárulják, a tudatlan tömeg eltapossa, megsemmisíti, megalázza és sárba tiporja.

A tömeg meg akarja ölni, és időlegesen és látszólag meg is öli.

De az Igazság mindig Feltámad.


A Karácsony ez: az Égi Titok földi Misztériuma: amikor Isten - úgy, mint egy villám - Fénybe, a Kozmosz Fényébe rejtezik: akkor mindenütt látható, de senki nem látja, csak a vakok, nyomorékok, a tudatlanok, a latorok, a bűnösök. A bölcsek bölcsessége meg elpárolog, a tudósok tudása pozdorjává törik....

Láthatóvá lesz - de nem feltétlenül, és, főleg, nem mindenkinek lesz valóban látható is.

*


A Káosz, a Sötétség után három nappal megszületik a Rend, a Fény. Újrateremtődik a Kozmosz.

A végső kérdés nem ennek a valóságnak a tényében, hanem abban áll, hogy az Ember ezt a csodát mennyire képes meglátni, megérteni és megélni.

Hogy megértse: Isten Szelleme lakik benne, Aki Lát, és Aki Látható.

Aki a megfejthető Titok, mely nyújtja a kulcsot.

Csak az ő számára.

Titokban.

*

solstitium

-
ma megtörténik az átlépés: megszületik a fény
-