Az Üresség: akár a Teljesség.




*

*
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zsentong. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zsentong. Összes bejegyzés megjelenítése

Az akcióról


*

Az atiyóga vagy dzogcsen [rdzogs-chen] nem azt jelenti, hogy >nem kel tenni semmit.< 

Ahogyan a nem-cselekvő cselekvés [wei wu wei] sem azt jelenti, hogy nincs akció.

Mint azt egy filozófus megfogalmazta: az Énbe visszatérő cselekvés az egyetlen adekvát cselekvés [Fichte].

Hosszú és rendkívül nehéz az út addig, amíg az ember eléri a legutolsó lépcsőfokot: nem pusztán szerencsés az, 
aki már az elején tudja, mi vár rá odafent, hanem ez az autentikus spirituális realizáció ismérve is.

A barlang falán táncoló árnyékok természetét megérteni sokáig tarthat, de a barlangból kilépni a napfényre - egyetlen pillanat.

*

Válasz egy olvasói levélre

Tisztelt Antal Péter!

2012-ben már írtam Önnek egy levelet, a blogja egyik olvasója vagyok, folyamatosan figyelemmel követem a bejegyzéseit. Remélem, annak ellenére, hogy már egy ideje nem olyan rendszerességgel születnek bejegyzések, mint régebben, nem kívánja a blogot leállítani, vagy eltávolítani (ez utóbbi eshetőség még rosszabb lenne). Több lényeges dologgal a bejegyzések olvasása során szembesültem, példának okáért a helyesen felfogott szolipszizmust is akkor értettem meg, amikor A szolipszizmus újradefiniálása című bejegyzését elolvastam. Most is kérdéssel fordulnék Önhöz. Kérdésem a gondolkozással kapcsolatos műveletek fontosságával kapcsolatos lenne. A tradicionalista iskola képviselői, bármilyen spirituális praxis folytatása előtt a gondolkozás megelevenítését jelölik ki elsőrendű feladatként. Erdei Zoltán műveiben (nem tudom olvasta-e valamelyik könyvét) is szó esik erről, főleg a második könyvében, A tudatfolyamatok elemzése c. fejezetben. Ennek a fontosságára én is ráéreztem, elkezdtem ezzel kapcsolatos műveket olvasni, 2 nevet tudnék megemlíteni, az egyik Georg Kühlewind, a másik Massimo Scaligero neve, az ő műveikben részletesen tárgyalják ezt a kérdést. Ha jól érzékelem ennek az egésznek a súlyát, a modern ember igazából nem tapasztalja magát a gondolkodót, a gondolkodást nem éli át tudatosan, tehát ezért is kell először ezt a funkciót élővé tenni, mivel ezután valósulhat meg a szubjektum-objektum egysége (ami a spirituális praxis céljaként megjelölhető). Érdekelnének az ezzel kapcsolatos véleményei, meglátásai, Ön is ennyire fontosnak tartja-e, az ezzel a tudatfunkcióval történő operálást, illetve miként lehet ezt a mindennapok során is gyakorolni, tehát miként lehet az élet részéve tenni? 



Tisztelt Olvasó!

Elsőként nagyon köszönöm megtisztelő levelét: igyekszem arra röviden és félreértés-mentesen válaszolni.

Valójában semmi újat nem tudok írni a témáról, amit ne írtak volna már le vagy amit ne fejtettek volna ki, ezért én magam is korábbi tanításokhoz nyúlok. 

Sri Ramana Maharsi azt tanítja, hogy az "én"-gondolat megjelenésével kezdődik el az Én téves azonosítása a testtel, az érzékekkel, az elmével, és emiatt szem elől téveszti a valódi Ént. A valódi Önvaló a végtelen Én. Azt kell megvizsgálni, hogy a változó gondolatok kihez tartoznak. [Oltalmazó útmutatás, 109.o. Ford: Buji Ferenc]

Ebből a szempontból tehát nem az a cél, hogy a barlang falán megjelenő árnyékokat minél jobban megértsük és "uraljuk" aszerint, hogy mi is részt veszünk az árnyjátékban, hanem azok természetének a megértésével egycsapásra szabaddá válnak tőlünk, és mi is tőlük. Ez lehet az első lépés. További szempontokat a dzogchen adhat.

A dzogchen [atiyoga] tanítása szerint a megjelenő gondolatok nem leküzdendő akadályok vagy uralom alá hajtandó alattvalók, hanem a Tiszta Tudat vagy Nagy Üresség Formái, így azokat szabadon, érintetlenül hagyva kontemplálva hagyni kell, mintegy a spontán önfelszabadulás jelenségeinek tartva őket, a nirvána és a szamszára egylényegűségének szellemében. Ez már komolyabb szint, de paradox módon közelebb is van az igazsághoz, mert nem dogmatikus, doktrínális-skolasztikus igazságról van szó, hanem belső, élő igazságról, ami mindenkiben mindig jelen van. 

(A yogacara-doktrínában leírt tudatfokozatokat mint a tiszta fény prizma által színekre bontott spektrumát kell szemlélni.)

De van-e helyes módszer? Lehet-e egyáltalán?

Az atiyoga egyik értelmezése szerintem lehet az anupaya is, ami módszernélküliséget, módszerfelettiséget jelent, hiszen a módszerek, az ösvények, a spirituális gyakorlatok maguk képezhetik az akadályt a valóság visszatükröződése előtt. Az "én meditálok és gyakorlok", az én "kontemplálom a gondolataimat" vagy az "én járom az ösvényt" gondolatai eleve azt feltételezik, hogy a meditáció és gyakorlat, a kontempláció és az ösvény járása az útról való letérés mérföldköveit jelölik ki.

Természetesen nem vetem el ezeket mint olyan lehetséges módszereket, amelyek sokaknak segíthetnek, de számomra - és a dzogchen szempontjából - nem bírnak akkora jelentőséggel, mint az Igazság belső intuitív, spontán belátása.

Megcselekvés vagy meg-nem-cselekvés nem húzza ki az embert a cselekvések vak útvesztőjéből. Egyedül a metafizikai látás (sz. vidya).

AP

Úton (tanulmányfotók)


*















*

(A felvételeket 2012. december 25.-én hajnalban készítettem.)

Áramlás-kontempláció


*



_________________________________

 "Amire kiterjed a hat érzékelési alap, arra terjed ki a fogalomalkotás. 
Amire kiterjed a fogalomalkotás, arra terjed ki a hat érzékelési alap. 
A hat érzékelési alap maradéktalan elhalványításával és megszüntetésével 
elérkezik a fogalomalkotás megszűnése és lecsillapodása."

*

Dzogchen-tanítások (kontempláció-aforizmák) 1#


*


A Teljes Tökéletességről nagyon nehéz beszélni, mert minden róla szól.

*

Aki meglátja a Dzogchen lényegét, az nem "realizál" vagy "ér el" semmit: 
valójában a kontemplációjában a Tökéletes Beteljesedettség 
Jelenvalóságának Van-sága tárul fel, amit - természetéből adódóan - soha senki nem is hagyott el. 

* 

A Teljes Tökéletesség, a Végtelen Tér, az Olyanság és a Nagy Üresség 
- ugyanazon Valóságot jelölő szavak.

*

Az Atiyoga (अतियोग): "jógafeletti[ség]" állapota - úgy értelmezhető, hogy az, ami soha nem vált, 
mert nem válhat ketté, nem lehet "összekapcsolni". 

 *

Nincs "ez", amivel "azt" egyesíteni lehetne.

 *

Éppen az "összekapcsolás ["egyesülés"]" gondolatának felmerülése révén "válik ketté", de csakis illuzóriusan. 

Éppen ezért elhibázott minden "gyakorlat", ami az Olyanság realizálását tűzi ki célul.

*

 A végtelen világűrt nem az "valósítja meg", ha "eloszlanak a felhők".

A "felhők" - tudat. A "végtelen világűr" - tudat.

Az a tudat, mely ezt "felfogja" és "megalkotja", nem különbözik attól a tudattól, 
mely mindezek végső alapja.

*

Zen Üresség-kontempláció (vázlatok)


*




*




*

[A felvételeket 2012. augusztus 4-én készítettem a Börzsönyben, a Nagy Hideg-hegyen.]

A helyes elmélyülés


*

a helyes elmélyülés az, amikor az ember - önmagát kiüresítve - a gondolatok-feletti valóságban időzik

ez a valóságos természet

-

a helytelen elmélyülés az, amikor az ember képzetekbe merül, mert az elméjét a valóságról alkotott gondolatai uralják

ez az elfedettségben álló természet

-

a cél: e két természet közös alapjának meglátása


*

Felhők - tanulmányfotók



*

Minden  érzék-vidzsnyána megszűnése az álajavidzsnyána fölhalmozott,
a nemvalósat és megkülönböztetést összegyűjtő adottság-energiájának a megszűnését jelenti.
Ez az, Mahátmati, amit a vidzsnyána formaszemléletének a megszüntetésének nevezünk.

-

A tudatban nem található sem állítás, sem tagadás.

-

Bráhmin, én nem tartozom az okság iskolájához, a nemokság iskolájához,
kivéve azt, amikor a keletkezések láncát tanítom,
már amennyire a megragadott és megragadás gondolat-alkotta
világa  a megkülönböztetéstől függően létezik.

-

Nem a létezéssel, a tettekkel, az egyéni jelekkel megyek a Nirvánába, én akkor megyek a Nirvánába,
ha a megkülönböztetés által keletkezett vidzsnyána elolszlik.


Lankávatára-szútra (részletek)

*








  


*

– Mit gondolsz, Szubhúti, ráébredt-e valamire a Tathágata, amikor elérte a teljes és végleges, felülmúlhatatlan megvilágosodást?

– Nem hiszem, Magasztos. Nincs semmi, amire a Tathágata ráébredhetne a teljes és végleges, felülmúlhatatlan megvilágosodásban.

– Így van, Szubhúti, így van ez. Egyáltalán semmi sincs ott, amit meg lehetne ismerni. 
Ezért hívják teljes és végleges, felülmúlhatatlan megvilágosodásnak. 
Továbbá, Szubhúti, egyenlő ott minden, nincsenek benne különbségek. 
Ezért hívják teljes és végleges, felülmúlhatatlan megvilágosodásnak. 
Mivel minden egyformán önvalótlan, lénytelen, élettelen és személytelen, 
a teljes és végleges, felülmúlhatatlan megvilágosodásban minden üdvös tényezőként nyilvánul meg. 
Mert az üdvös tényezőket nem tényezőknek nevezte a Tathágata; 
ezért beszélt üdvös tényezőkről.

-

– Szubhúti! Aki azt mondja, hogy a Tathágata jön, megy, feláll, leül, vagy lefekszik,
az nem érti, amit mondtam. 
Hogy miért? Azért, Szubhúti, mert akit Tathágatának neveznek, 
az sehová sem megy, és sehonnan sem jön. 
Ezért nevezik teljesen megszabadult és megvilágosult Tathágatának.

Gyémánt-szútra (részletek)

*




*




*

Kommentár nélkül



*

- panca-skandhās tāṃś ca svābhava śūnyān paśyati sma -

________________

- sarva-dharmāḥ śūnyatā-lakṣaṇā -

*

Cím nélkül


*

A név-és-forma előtti Üresség és a név-és-forma utáni Üresség egy és ugyanaz.

A név-és-forma belső, relatív (inanitas privativum) ürességéhez képest ez Más-Üresség.

*

Nagarjuna-axióma


*


A névlegesen létező világ (nāma-rūpa) jelenségei az ön-üresség verzionális permutációi.


*

Sunyabhava - az ürességmeditáción túl



*

शून्यभाव

śūnyabhāva / sunyabhava


*

Ürességkontempláció [contemplatio inanitas].


A tudatos lét realizációja, melyhez képest minden "más" üresség[természetű]ként jelenik meg.

Megfordítva: az ürességtermészetű jelenségekhez képest ez a tudatos lét: "a" Más-Üresség.

*

________________________

(A bháva (bhāva) terminus nem csak "létesülést, létet, létezést" jelent, hanem "szemlélődést, tudatosítást" is.)

*

A "különböző" és a "Más[ik]"


Adalék a "más" [lat. 'alteritas'] és a "különböző" [lat. 'differens'] kifejezések jobb megértéséhez a "zsentong" buddhizmus tanulmányozásához.


*

Az érzékekkel és a tudattal felfogható, formával és névvel létező dolgok egymástól valójában nem különböznek: 
ezek összességéhez képest azonban létezik egy önmagában álló "Más[ik] Üresség", mely magában is foglalja a kozmoszt, 
annak minden létszintjével együtt, illetve nem is foglalja magában; sem nem különbözik tőle, és különbözik is,
miközben megmagyarázhatatlan módon teljesen Más ahhoz képest.

*



*

Bevezetés a Dzogcsen-be (előadás vázlata - részlet)


*

(...)

A nem-kettős, önmagában egyedül létező Üresség szemlélése és az abban való megállapodás a közvélekedéssel ellentétben valójában nem "meditációval" érhető el.

A "meditáció" [lat, meditatio] eredetileg amúgy is azt jelenti, hogy "előkészítő elgondolása valaminek"; "gondolkodás valamiről", de ez most mellékes is. 
Amiről gondolkodni lehet egyébként, az már nem "az": az már nem "a" kettősség-nélküli Nagy Üresség, mivel "ez az" Üresség nem dologiasítható, nem egy létező a létezők között, ami vizsgálható, vagy ami tárgya lehet az elmének.

Maga a szanszkrit terminus, a dhyana (ध्यान) is, (amit sokszor egyszerűen meditációnak fordítanak és akként [analizáló gondolkodásként] is értelmeznek), inkább "tisztán-látást",  "visszatükröződést" jelent, mintsem elmeforgást ill. megosztott (ti. alanyra és tárgyra osztott) mentális tevékenységet, amelynek megállítása amúgy is a yógautak közös célja.

A meditáció szó helyett inkább a kontempláció  [lat. contemplatio] a helytállóbb, már ami az Üresség valóságként való megjelenésének mikéntjét illeti a gyakorló előtt, de az sem tökéletes kifejezés erre a mikéntre, egyszerűen abból adódóan, hogy egyrészt ember-alkotta terminusról van szó, s mint ilyen, nem lehet alkalmas a szóban forgó valóság meghatározására, mivel az határtalan, és így mindent magában foglal, korlátok nélkül, és anélkül is, hogy bármi is megérintené. Másrészt azért sem helytálló terminus, mert az Üresség eme szemtől-szemben való "látása" egyesülés [sandhi, सन्धि], minden szeparáció és megkülönböztetés eltűnése a valóság felismerés által, s mint ilyenben, nincsen sem szemlélő, sem szemlélt sem. 





A dzogcsen [rdzogs chen] tehát maga az akadálytalan "Nagy Egyesülés" (sz. mahāsandhi) idő-feletti állapotának felismerése (egyesülés helyett inkább: egyesültség, hiszen az egyesülés is kettősséget feltételez, ami relatíve igaz is, de csak az elfedett létrégiójú valóság [samvritti-satya] szempontjából).

Az nem-kettős, önmagában létező abszolút Üresség visszatükröződése minden jelenség üresség-természetében, a gondolatokban és az elme természetes tevékenységeiben, bármiféle konkrét meditációs eljárás, akarat, vagy erőfeszítés nélkül (atiyoga). 

Ez az Üresség a zsentong [gzhan stong, "más-üresség"] doktrínája által bemutatott Más-Üresség, a Nagy Középső Út abszolút Üressége.

_______________________________________________


*




*

A Nagy-Üresség (kontúrok)

*

Niralamba (निरालम्ब)
Arupa (अरूप)
Anantapara (अनन्तपार)
Para (पर)
 Amala (अमल)
Atimaya (अतिमाय)
Advaya (अद्वैत)
Purnata (पूर्णत्व)
Atiindriya (अतीन्द्रिय)
Svabhu (स्वभू)



*

______________________
Niralamba
Támaszték-nélküli
Független
Társtalan
Ön-támasztott
Egyedüli

Arupa
Formátlan

Anantapara
Végtelen [kiterjedésű]
Határtalan [kiterjedésű]

Para
[A] Más[ik]

Amala
Tiszta 

Atimaya
Illúzión-túli

Advaya
Nem-kettős [Egységes]

Purnata
Teljesség

Atiindriya
Érzékszerveken Túli

Svabhu
Magában Létező

*

A Śūnyata Mantra


*



*

oṃ śū nya ta jñā na va jra sva bhā vā tma ko 'haṃ

oṃ śūnyata jñāna vajra svabhāvātmako 'haṃ


(oṃ emptiness knowing diamond self-nature-essence I)

*


Forrás: http://www.visiblemantra.org/sunyata.html

A Szív szútra Szívéről


*


- A forma üresség, az üresség forma. -


De vajon mit is jelenthet ez?

A Forma - üresség: 
a jelenségek öntermészete azonos: ez az azonosság a Nagy-Üresség, 
a mindenben és mindenkiben benne rejlő, egyetemes Buddha-természet.

Az Üresség - forma: 
ha felfedezed eme igazi Buddha-természetedet,
az egész Kozmosszal egy leszel, és a Világ egy lesz veled,
mert minden az Üresség megjelenése - formája.

 Ez a hármasság pedig (az Üresség, a Forma, és az Azonosság): az Igaz, a Szép, és a Jó.

________________________

Ez a Buddha, a Dharma és a Szangha igazi titka.

_________________________



*

Σοφιστής, 257 b, c



*

A nem-Én [anātman; अनात्मन्], és a "Parabhāva-sūnyatā" kifejezés kapcsán.

_____________________________


ver.0 (Simon, 1908: 162, 164. o.)

ὁπόταν τὸ μὴ ὂν λέγωμεν, ὡς ἔοικεν, οὐκ ἐναντίον τι λέγομεν τοῦ ὄντος ἀλλ' ἕτερον μόνον.

 [...]

οὐκ ἄρ', ἐναντίον ὅταν ἀπόφασις λέγηται σημαίνειν, συγχωρησόμεθα, τοσοῦτον δὲ μόνον, ὅτι τῶν ἄλλων τὶ μηνύει [257c] τὸ μὴ καὶ τὸ οὒ προτιθέμενα τῶν ἐπιόντων ὀνομάτων, μᾶλλον δὲ τῶν πραγμάτων περὶ ἅττ' ἂν κέηται τὰ ἐπιφθεγγόμενα ὕστερον τῆς ἀποφάσεως ὀνόματα.

(A Szofista ógörögül)


ver.1 (Kövendi, 2001: 261. o.)

'Azt, hogy ha a nem létezőről szólunk - úgy látszik -, nem olyat fejezünk ki vele, ami a létezővel ellentétes, hanem csak olyat, ami különböző tőle.

[...]

'Ha tehát azt állítják, hogy a tagadás ellentétet jelöl, ezt nem fogadhatjuk el, csupán annyit, hogy a rájuk következő szók elébe tett "nem" szócska valami különbözőt jelent ezektől a szavaktól, helyesebben azoktól  a dolgoktól, amelyekre a tagadásra következő szavak vonatkoznak.'


ver.2 (Bene, 2006: 102. o.)

'Amikor a "nem-létezőről" beszélünk, úgy látszik, nem a létező valamiféle ellentétét értjük alatta, hanem csupán tőle különbözőt.'

[...]

'Ha valaki tehát azt mondja, hogy a tagadás ellentétet jelez, ezt nem fogadhatjuk el, csupán annyit, hogy mikor a "nem" szócskát tesszük valami elébe, ezzel valami olyanra utalunk, ami más, mint a rákövetkező szavak, pontosabban mint azok a dolgok, amelyekre a tagadás után elhangzó szavak vonatkoznak.'


ver.3 (Kövendi, 1986: 1194. o.)

'Azt, hogy ha a nem létezőről szólunk - úgy látszik -, nem olyat fejezünk ki vele, ami a létezővel ellentétes, hanem csak olyat, ami különböző tőle.

[...]

'Ha tehát azt állítják, hogy a tagadás ellentétet jelöl, ezt nem fogadhatjuk el, csupán annyit, hogy a rájuk következő szók elébe tett "nem" szócska valami különbözőt jelent ezektől a dolgoktól, helyesebben azoktól a dolgoktól, amelyekre a tagadásra következő szavak vonatkoznak.'


ver.4 (Simon, 1908: 163, 165. o.)

'Amikor a nemlétezőt állítjuk, úgy látszik, nem valami ellentétét állítunk a létezőnek, hanem csakis mást.'

[...]

'Abba tehát, hogy a tagadás állítólag ellentétet fejez ki, bele nem egyezhetünk, csakis annyiba, hogy a ne tiltó- és a nem tagadószó elétételével megnemelt kifejezések más valamit jelentenek, mint a rákövetkező szók, vagy helyesebben azok a dolgok, a melyekre a tagadás után, de mellette kimondott szók vonatkoznak.'
*

Bevezetés az Avatamszaka-szútrába

*


"Ha az Ürességről hallottok engem szólni , nehogy azt higgyétek hogy a semmi ürességét értem ez alatt. Lényeges, hogy ne alkossatok hamis képet:  például ha valaki a szellemét tökéletesen üressé teszi, csak a közömbösség és a differenciálatlanság  állapotában él. A mindenség végtelen Üressége azonban milliárdnyi formát és alakzatot képes magába rejteni.  A csillagok, és világok, hegyek, folyamok, patakok, források, erdők és bozótok, jó és gonosz emberek, mennyei és pokolbéli világok, a legmélyebb világtengerek, és a legmagasabb csúcsok, mind a végtelen Ürességben léteznek. A tér mindezeket átfogja, és hasonlóképp viselkedik önnön természetünk 'üressége'."


___________________________________________




__________________________________________

*