"A feleségem a tanítványommá válhat."

"Isten megteremtette az embert saját képmására, 

az Isten képmására teremtette őt,  

férfinak és nőnek teremtette őket."

Genesis, I.27.


"Az igazi szent a nép között járkál, 
azzal eszik és alszik  és a piacon ad és vesz, 
és megnősül és a társalgásban  részt vesz 
- és Istent soha, egy pillanatra sem felejti el."
Rumi

*

Egy nagy valószínűséggel eredeti, csaknem 1700 éves kopt töredék tanúsága szerint Jézusnak felesége lehetett.

Én nem is értem, miért kell ezen meglepődni, hogy ez miért "szenzáció" - azon túl persze, hogy a sok szempontból príncípium-zavarban szenvedő Katolikus Egyház most újragondolhatja egyik tévedését, nevezetesen a papi cölibátust (Sri Ramana Maharishi hívja fel a figyelmet arra, hogy a "brahmacarya" szó eredetileg és elsősorban nem "szexuális önmegtartóztatást" jelent, hanem "[az] Önvaló[ban] tart[ózkod]ás"-t, ami által minden tett a "Brahmanban történik", tehát túl van jón és rosszon, tilalmakon és szabályokon: alanytudati létmód, nem pedig "morális aszkézis"). 

A Buddhának két felesége is volt, az ókori brahmana papoknak szintén lehetett feleségük (akik aztán rendszerint tanítványok is lettek) - semmi meglepő nincs ebben. 

Meg kell érteni, hogy egy avatar autentikus identifikációjának realizációja nem zárja ki a horizontális világ kondícióit, karmikus hatásait - vagy érthetőbben: semmi ellentmondás nincs aközött, hogy ha valaki családot alapítva, hétköznapi életet élve él, miközben minden pillanatban tökéletesen tisztában van a valóság Olyanságával, és azzal, hogy "Én-je"  - természetéből adódóan - "más", mint ami a pszichikai-korposzkuláris aspektusból megjelenik az elfedettségben álló alanytudat "mondva-csinált" világa előtt. 

Hiszen a Valóságban, a nem-kettős Olyanság-ban (az Ürességben/Teljességben) nincs különbség, nincs differenciáltság, nincs "ez" vagy "az" - minden "ugyanaz".

A Buddha megvilágosodása után felszólította követőit, hogy ne nevezzék többé "Gótama remetének", mert valójában ő maga "a Dharma", a "teljesen megvilágosodott szent", a "világ megmentője és menedéke"; Krisztus, amikor közölték vele, hogy "rokonai (...) várják", körbemutatott, és mindenkit a rokonaként azonosított, mivel "Szent Szelleme" ugyanaz, mint ami mindenki másnak, és visszautasította, hogy "az ács fiaként" azonosítsák, hiszen ő az "Út, az Igazság és az Élet", a "Kozmosz fénye"; Krisna kifejti Ardzsunának, hogy lényege mindenkinek a szívében lakozik, "ő az emberek igazi Én-je", az emberi szív "eleje-közepe-vége", "magában hordja ez embereket", miközben "kívül is áll rajtuk", sőt, maga Krisna is ennek a Szellemnek a megnyilvánulása. Zarathustra arra szólít fel, hogy "tisztítsd meg Önmagad", hiszen "bárki itt a lenti világban tisztaságot szerezhet" az által, hogy önzetlenül,  "igaz lelke mélyén, csendben keresi Istent".

A karma-yóga útja pontosan ez: a "külső embert", a cselekedetek "elkövetőjét" és "elszenvedőjét", nem lehet azonosítani a szemlélővel, a tanúval, az igazi Én-nel: ezek mindig függetlenek jótól, rossztól, és közömbösen, neutrális alapállással kell szemlélni a világ eseményeit, mivel azok nem érintik - nem érinthetik! - az ember transzcendens lényegét, melynek felismerése pusztán egyetlen pillanat műve. 

A közönséges emberek mint "szalmabábuk", "szalmakutyák" - írja a Tao Te King: a személyek pedig: "perszónák", tehát "álarcok", melyek szerepet játszanak az illúzió-világ elme-színpadán. "Semmit sem ő tesz: akár ül, fekszik, jár vagy alszik - csak a természet működik magától", hogy ismét a Bhagavad-gítát idézzem. A tudat, név-és-forma, érzet, érzékelés, létesülés-születés-halál - mind a függő keletkezés illúziójából erednek, ugyanúgy az üresség létformái, miközben "én-ként" jelennek meg.

Minden Út: autológia, az igazi Én és a nem-Én megismerésének útja, szellemi autometatranszformáció, önátalakítás, a fátylak letépése, a tudatlanság megszüntetése, a Látás megvalósítása.

Ezek végén nincs más, csak "AZ", melyről itt semmi sem mondható, semmi sem gondolható.


Talán a kereszténység, annak követői és hívei, éppen azzal, hogy elfogadják: Jézus nős volt, térhetnek vissza igazi szelleméhez, a Tanhoz és a Megváltás útjához?

*

szatori hajnalban - karcolatok

*

A tanú,
mely a satipatthána-meditációt végezve képes elhatárolódni minden észlelettől és elmerezdüléstől, 

mint amik a "nem-Én jelei", minden bizonnyal ennek ellenkezőjére, tehát arra is képes, 

hogy mindent önmaga tudatában felismerve, Én-ként szemléljen.

A tanú,
mely a buddhizmus doktrínáit megérti, nem talál Önvalót-t, miután az azt elfedő burkokat megvizsgálta,

ugyanaz a tanú, mint aki a hinduizmus tanai alapján (és a yogacara-buddhizmusban) csak Önvaló-t lát.

Ez a gondolat persze csak a dogmák és hiedelmek, a hitrendszerek feltétel nélküli elfogadásának 

mellőzése és meghaladása után érthető meg, melyek mögött ott lapul a "valóság Olyansága".

Én legalábbis csak azután értettem meg ezt, miután - hosszú évekkel ezelőtt - kellően eltávolodtam a hitrendszerektől,
és meg mertem kérdőjelezni azok egymást kizáró mivoltának mítoszát.

Az Olyanság, az Üresség csak akkor érthető meg, a béke csak akkor realizálható, ha létrejön a fenti látása,
a nem-kettős valóság látszólagos ellentétpárjai természetének megértése.

A Valóság nem a hinduizmus és a buddhizmus doktrínáinak ismeretének a függvénye - attól független:
aki látja a világ Olyanságát, a Világűr törvényét, az "megszabadulhat" a hinduizmustól és a buddhizmustól is.

Sem kimondott, sem írott szöveg, sem rítusok és szabályok, sem dogmák és tantételek nem érintik.

Nem "buddhista", nem "hindu", ahogy a folyók is nevüket vesztik az óceánba ömölve.

*

Hajnalban

*

 Áldozást és tettet a legtöbbre tartva,
nem tudva arról, hogy mi az, mi jobb,
bérük fogytával a tettek egéből
a létbe születnek, vagy pedig alatta. 

Vizsgálva a bölcs a tett-világokat
elveti! A nemtevőt semmi sem teszi.

मुण्डक उपनिषद्

*

Az Advaita Vedānta allegóriája

*

अद्वैत वेदान्त

_____________________________

 

*

Hinduizmus és buddhizmus: az Igazság maszkjai

*

A Múzeumok Éjszakája c. rendezvény keretén belül tegnap - többek között - megnéztük a Néprajzi Múzeum egyik rendkívüli, az Aranyba rejtett arcok c. kiállítását, melyet a Zelnik-gyűjteményből válogattak össze, és különböző korokból származó, adott esetben többezer éves halotti-, rituális- és beavatási aranymaszkokat mutat be, a világ minden tájáról. Nagyon érdekes és elképesztően megindító volt testközelből látni ezeket a szakrális műtárgyakat. (Emlékeztetőül: a "maszk" ill. "álarc" szót jelölő ógörög proszopón-ból ered (πρόσωπον) a latin perszóna (persona), ami - nagyon beszédesen - a személyt is jelenti egy idő óta, és az ortodox teológia egyik - autológiai és ontológiai - kulcsfogalma [a témához lásd: J.Meyendorff: Krisztus az ortodox teológiában, valamint L.A.Uszpenszkij: Az ikon teológiája c. művét].) 

Az egyik maszk váratlanul olyan dologra hívta fel a figyelmet, amit már jóideje  meggyőződéssel vallok magam is: egy, első ránézésre egy bódhiszattvát, vagy esetleg a fiatal Sziddhárthát ábrázoló aranymaszkról van szó: a leírása alapján azonban a maszk a himalájában vagy India északi részén készült, és nem egyértelműen buddhista vallási tárgy: bár számos jegyét hordozza a mahajána buddhizmusnak, a szakértők szerint ugyanígy ábrázolhatja a hinduizmus egyik, a mennyei égben lakó déváját, ragyogó fényistenét is. Eldönthetetlen, hogy Ind vagy buddhista művészeti alkotásról van szó.

Pontosan ez a maszk az, ami számomra annak a szimbóluma, hogy a hinduizmus és a buddhizmus ugyananak a doktrínának a két diszciplínája, kétféle megközelítési módja (ezt, az ismertebb kutatók közül, leginkább A.K.Coomaraswamy és M.Eliade tartotta így). A maszk számomra tehát nem egy hindu istenséget vagy a buddhizmus bódhiszattváját ábrázolja, hanem: mindkettőt - is-is, ahogy a "nem-Én" buddhai tanítása pontosan az Upanisadok  vagy a Bhagavad-gíta "Én"-tanításával egyezik meg - pusztán szubjektív nézőpont kérdése, hogy valaki éppen melyik megközelítést fogadja-, vagy éppen utasítja el, mivel azok sem logikai, sem doktrínális, sem filozófiai ellentmondást nem tartalmaznak egymás tekintetében.

 Hinduizmus és buddhizmus.

Egy másik, un. "koronázási maszk", mely szintén Indiából ered, számos olyan szimbólumot tartalmaz, ami a buddhizmus jól ismert jelképei közé tartozik: ilyen a csúcsából kicsapó láng, a Törvényt szimbolizáló kerekek, stb. Ha más nem, azért az ebből is bárki számára konkrétan látható, hogy a buddhizmus nem tárgyalható a hinduizmus nélkül, és a hinduizmus sem tárgyalható a buddhizmus nélkül: "mindkét tanrendszerben" olyan univerzális doktrínákról és ikonográfiai szimbólumokról van szó, melyek nem szoríthatók önkényesen, az egyes vallásokat egymástól élesen elhatároló dogmatikus keretek közé. Az advaita védánta, a szánkhja, és a jóga semmiféle ellentmondásban nem állnak a buddhizmus főbb eszméivel, és ez értelemszerűen fordítva is így van. 

A sokféle tradíció, szent meggyőződésem szerint, egységes doktrínát rejt tehát: az emberek nagy része pusztán kiválasztja a neki jobban tetsző, habitusának "szimpatikusabb" vallás iskoláját, majd maszkként arca előtt hordja, mások tekintetével együtt sokszor megtévesztve ezzel önmagát is, amikor néha az igazság tükrébe néz...

_________________________________________

(A kiállításról: http://www.neprajz.hu/kiallitasok.php?menu=3&kiallitas_id=84)

*

Aνάμνησις [γνῶθι σαυτόν]

*

A Pünkösd az egyetlen evangélium és religio:
ama időtlen, feledésbe merült igazság felismerésének az ünnepe, 

hogy az Isten Szellem, mely bennünk él, az én igazi Én-je, mely mindig és mindenütt az egyetlen Valóság a világban,

és hogy minden más csak káprázat, kozmikus illúzió, kábulat, részegség, álom, téves megkölönböztetés,

melyet az emberek tudatlanságukban nem ismernek fel, és valóságként látnak.

Semmi sincs az Önvalón kívül.

Ami kívüle van - az a semmi.

Halj hát meg önmagadnak, tagadd  meg testi életed, ismerd fel igaz Éned, és szüless újjá Szellemben!

___________________

> Nosce te Ipsum <

*

*

प्रश्न उपनिषद् (VI.5-6)

*

Ám ahogy az óceánba ömlő folyók is eltűnnek, mert elmosódik formájuk és nevük, 

ugyanígy van ez a mindent belátó Emberrel is. 

E tizenhat rész az Emberbe ömlik, elveszíti formáját és nevét, és egyszerűen csak Embernek hívják. 

Ez részek nélkül is fennmarad, ez halhatatlan. 

Erről szól a vers:

Mint küllőt kerékagy, részeit az Ember összetartja.
Ki tudja, mit tudni kell, nem vesz erőt a halál se rajta.

 (Vö: Aṅguttaranikāya, IV, 198)

*

Monosyllabum mysticum

 ॐ

____________________________