A Nagy Teljesség Anaximandrosznál

*

____________________________________________________________

καὶ τὰ μὲν μέρη μεταβάλλειν, τὸ δὲ πᾶν ἀμετάβλητον εἶναι

_____________________________________________________________

Διογένης Λαέρτιος

Βίοι καὶ γνῶμαι τῶν ἐν φιλοσοφίᾳ εὐδοκιμησάντων; 

Βιβλίον Β' ΑΝΑΞΙΜΑΝΔΡΟΣ, I

(ed. H S Long, Oxford 1964)

*

'A részek átalakulnak, az egész azonban változatlan.'

*

A Vénusz a Nap előtt

*

2012. június 6-án hajnalban Vénusz-átvonulás lesz a Nap előtt, ami remek meditációs-kontemplációs lehetőséget rejt magában annak tudatosítására, hogy életterünk csupán egyike a roppant kozmosz parányi porszemének. 

A Vénusz legutóbb 2004. június 8-án, a délelőtti órákban vonult át a Napkorong előtt: a jelenséget akkor  a teleszkópommal megfigyeltem és vázlatrajzot is készítettem róla. 

A Napon két napfolt is látható volt, amik helyét rögzítettem (β). Érdekessége a megfigyelésnek, hogy egy madár (avis) is elhúzott látszólag a napfoltok felett, annak útvonalát szintén berajzoltam (α), gondolván, az is a látványhoz tartozik.

(A rajz a valósághoz képest "fejjel lefelé" mutatja a látványt, a teleszkópban található tükrök miatt.)

*

*

*

*

Az apofatikus teológia allegóriája

*

*

 "Jézus emberi formában történt megtestesülése és születése sem fejezhető ki semmiféle nyelven, vagy ismerhető meg bármiféle nyelven, 

vagy tudható bármely elme által, még a legfelmagasztaltabb angyalok közül az első által sem." 

Pszeudo-Dionüsziosz

*

Az imádság olyan szenvedélymentes állapot, amely a szemlélődő lélek erős szeretete által túlszárnyalja az értelem legmagasabb ismereteit, 

és eltölti Isten ismeretével.

Ha Isten tölt el téged, akkor imádkozol helyesen; ha helyesen imádkozol, akkor Isten eltölt téged.  

Amikor imádkozol, ne egy látható képben állítsd magad elé az Istent. 

Ne engedd, hogy értelmed akár csak a nyomát is megragadja valamely gondolatnak, hanem test nélkül állj a testnélküli előtt, és megismered. 

Evagriosz Pontikosz

*

E-jegyzet

*

A fizikainak aposztrofált kozmosz idő- és térdilatációs problémája valójában abban gyökeredzik, hogy a megfigyelő alany hipotetikusan feltételezi, hogy metafizikai-ontológiai alanyi szubjektumán kívül léteznek "más" nézőpontok is; vagy ha nem ebben áll az oka fenti paradoxonoknak, akkor abban, hogy a hipotézist felállító elméleti fizikus egyszerűen csak figyelmen kívül hagyja, hogy kizárólag csak az "alanytudat nézőpontja" létezik. Sőt: azt sem ismeri fel, hogy csak az alanytudat létezik.

Einstein és munkatársai nagyjából összekeverték a tudatuk által létrehozott elmekonstrukciókat a valósággal...

*

A speciális relativitáselméletről

*

Kedves Olvasóm, az elmúlt napokban újra elolvastam Einstein speciális relativitáselméletét: az alapgondolat megvilágítására találtam egy remek animációt:

*

Most sem vagyok elragadtatva Einsteintől: úgy tűnik, Descartes annak idején megtette sajátos, kissé félrevezető hatását, amely alól kevesen tudták kivonni magukat (megjegyezve azt is, hogy Descartes alapvetően helyes következtetésre jutott a szubjektumot illetően, amit aztán nem tudott helyesen formába önteni)... Másfelől pedig Fichte és Berkeley után generációkkal szerintem jogos a kérdés, hogy Einstein miért nem volt képes még elemi szinten sem felismerni, hogy mint olyan kizárólag csak egyetlen lehetséges "nézőpont" létezik, és hogy az un. "többi nézőpont" is csupán az "én" nézőpontjából lehetséges (mely azonban mindig én magam vagyok, és csakis én lehetek). Röviden: az animációt - benne a "kétféle nézőponttal:" csakis én nézhetem, senki "más", pusztán hipotetikusan, csakis az én tudatomban tételezhető fel ennek ellenkezője. (Tehát a szolipszizmusnak - hasonlóan az Abszolútumhoz - nincs "ellentéte".)

Descartes_______________Einstein

A preontológiai szolipszizmus mint alanyatudati létállapot nehezen realizálható létszemlélete egyszerűen megold mindent: megold mindenfajta "téridő-paradoxont" is, és mellesleg a kozmológiai-fizikai elméleteket meghagyja azoknak, amik: puszta "elméleteknek", egy objektív, tudattól független "kül-világról", melyek mit sem érnek akkor, ha az alanytudat nem képes azokon túllátni, és mintegy relatív munkahipotézisként nem azt a célt szolgálják, hogy az ember eljuthasson Önmagához. És természetesen fentiekhez semmi köze a lapos és következetlen szubjektivizmushoz, mely valójában az alter-ego teljesen félreértett "pszeudo-szolipszizmus"-a...

Berkeley

És még egyszer: semmi probléma az einsteini elméletekkel addig, amíg azok nem kapnak nagyobb jelentőséget annál, amekkora jelentőségük van és lehet. A pontos fogalmazás, mint mindig, most is kulcsfontosságú. A relativitáselmélet jól leír egy sokadlagos érzékszervi, korposzkuláris kozmoszt, azonban a lényeget nem érinti: azt, hogy mindezen kozmikus jelenségek csakis tudati-, ráadásul alanytudati létezők, képzetek, melyeknek az alaptermészete pontosan ugyanannyira illuzórius, mint "valóságos", de a legkevésbé sem "objektív" , mennyiségi létező. (Bár a relativitáselmélet néhány előítéletmentes interpretációja súrolja ezt a felismerést, mégha un. "tudományos körökben" (értsd: extremo-racionalista ateista-materialista körökben) nem is ildomos azokat hangoztatni.)

Fichte

Minden másképp alakulhatott volna a tudománytörténetben, ill. magában a tudományos gondolkodásban is, ha Einstein megteszi azt a merésznek tűnő, ám mégis inkább kézenfekvő lépést, hogy elméletének egy bizonyos pontján kimondja: "minden inerciarendszer" létezése kizárólag egy olyan szinguláris szuper-középpontban lehetséges (és csakis addig), melynek eseményhorizontja azonos az abszolút létező én-Önmaga transzcendens, járulékos, gondolat-szemlélő érzékszervi alany-tudatával, tehát - szándékosan maradva a geometria fogalmainál - minden karteziánus, objektívnek kikiáltott inerciarendszer egy sui generis tudati nullvektor szubjektív modifikációja, mely csakis az alyntudat gondolatforgásaiból nyeri létét.

*

A "világmodellekről"

*

A közönséges ember számára is megfigyelhető, korpuszkulárisként mutatkozó kozmosszal kapcsolatos világmodellek tekintetében - ha nem akarunk megsérteni evidens logikai alapelveket, akkor - a mostani, "hivatalos" elméletekkel - teljesen adekvát és azokkal felcserélhető megoldásokként kell elfogadnunk legalább még két elméletet.

Az egyik Tycho de Brahe geocentrikus modellje (amely a Ptolemaiosz-modell továbbfejlesztése, és amely mind empírikusan, mind elméletileg hibátlan), és szimbolikus-spirituális-metafizikai szempontból az egyetlen elfogadható modell.

A másik ilyen elmélet Ambarcumjam azon hipotézise is, miszerint a kozmosz kezdetben végtelen sűrű, de nem szinguláris, pontszerű, hanem végtelen kiterjedésű volt, mely összehúzódása (és ezzel szinkron ritkulása), és nem pedig inflációja-expanziója (tágulása-csomósodása) révén rendelkezik a jelenlegi tulajdonságokkal (tehát nem egy szinguláris pont "ősrobbanása" történt meg, hanem egy végtelen sűrű és végtelen kiterjedésű plazma kezdett feloldódni:, az atomok közötti tér tehát nem táguláson, hanem ellenkezőleg: implózión, "befelé zuhanáson" esik át).

Az alábbi animáció eredetileg a "felfúvódó kozmosz" modelljének demonstrálására készült, de jól szemlélteti számunkra azt is, hogy csak nézőpont kérdése, hogy "tágulásként", vagy "összehúzódásként" értelmezzük a kozmikus környezet mozgásait:

Ez nem áll ellentmondásban de Brahe elméletével, és a jelenlegi nagy világciklus (kalpa) végső szakaszát, az önmagába való visszahúzódását szimbolizálja "kvázi-anyagi", kozmikus síkon.

Tycho de Brahe

Ennek a két elméletnek az előítéletmentes elfogadását, alkalmazását és oktatását éppen a mai kor "legmodernebb elmélete", a relativitás-elmélet verifikálja és teszi kötelezővé...

_________________________

Tycho de Brahe modelljének vázlata: középen (a kozmosz közepén) a mozdulatlan Föld áll, körülötte keringenek a Hold és a Nap: a Nap körül keringenek a bolygók és az egyéb csillagok.

*

Ptolemaiosz világmodelljének szimulációja:

*