A felülmúlhatatlan yoga

*

 „Ezt nevezik jógának, mert a három jármű (śrāvaka, pratyekabuddha, bodhisattva) gyakorlatai között ez a legkiválóbb megvalósítás.

A Prajñāpāramitā-sūtra kimondja: „Az üresség szemlélésének tudatos irányítása a jóga felébresztését, a nagy gyakorlat elindítását jelenti” – ez a legfelsőbb.

Ahogy a szútra mondja: „A bodhiszattva minden nagy jógája (mahāyoga) az üresség tudatos irányítása.”

A bodhiszattva e tudatos üresség-szemlélés révén nem süllyed a śrāvaka vagy a pratyekabuddha fokozataiba, sőt képes megtisztítani a Buddhák földjeit is.

Ugyanebben a szútrában azt is mondják: „A prajñāpāramitā-t a legfelső jóga névvel illetik, mert ez vezeti a Mahāyāna gyakorlatait” – mivel ez a legkiválóbb.

Ahogy a szútra mondja: „A bodhiszattva minden jógája közül a Transzcendens Közvetlen Megismerés Jógája (prajñāpāramitā-yoga) a legfelsőbb, a legkiválóbb, sőt: felülmúlhatatlan.”

Miért?

Mert a prajñāpāramitā a legfelsőbb, hiszen ez maga az összehasonlíthatatlan jóga-dharma (a legmagasabb jóga-gyakorlat).”

*

Yogācāryabhūmiśāstrakārikā (Yujia Shi Di Lun Shi) 瑜伽師地論釋 T1580_01: 883c

Olyanság

*

Az örök Teljes Tökéletesség leginkább egy hatalmas folyamhoz hasonlatos.

*

Válasz egy olvasói levélre

Tisztelt Antal Péter!

2012-ben már írtam Önnek egy levelet, a blogja egyik olvasója vagyok, folyamatosan figyelemmel követem a bejegyzéseit. Remélem, annak ellenére, hogy már egy ideje nem olyan rendszerességgel születnek bejegyzések, mint régebben, nem kívánja a blogot leállítani, vagy eltávolítani (ez utóbbi eshetőség még rosszabb lenne). Több lényeges dologgal a bejegyzések olvasása során szembesültem, példának okáért a helyesen felfogott szolipszizmust is akkor értettem meg, amikor A szolipszizmus újradefiniálása című bejegyzését elolvastam. Most is kérdéssel fordulnék Önhöz. Kérdésem a gondolkozással kapcsolatos műveletek fontosságával kapcsolatos lenne. A tradicionalista iskola képviselői, bármilyen spirituális praxis folytatása előtt a gondolkozás megelevenítését jelölik ki elsőrendű feladatként. Erdei Zoltán műveiben (nem tudom olvasta-e valamelyik könyvét) is szó esik erről, főleg a második könyvében, A tudatfolyamatok elemzése c. fejezetben. Ennek a fontosságára én is ráéreztem, elkezdtem ezzel kapcsolatos műveket olvasni, 2 nevet tudnék megemlíteni, az egyik Georg Kühlewind, a másik Massimo Scaligero neve, az ő műveikben részletesen tárgyalják ezt a kérdést. Ha jól érzékelem ennek az egésznek a súlyát, a modern ember igazából nem tapasztalja magát a gondolkodót, a gondolkodást nem éli át tudatosan, tehát ezért is kell először ezt a funkciót élővé tenni, mivel ezután valósulhat meg a szubjektum-objektum egysége (ami a spirituális praxis céljaként megjelölhető). Érdekelnének az ezzel kapcsolatos véleményei, meglátásai, Ön is ennyire fontosnak tartja-e, az ezzel a tudatfunkcióval történő operálást, illetve miként lehet ezt a mindennapok során is gyakorolni, tehát miként lehet az élet részéve tenni? 

Tisztelt Olvasó!

Elsőként nagyon köszönöm megtisztelő levelét: igyekszem arra röviden és félreértés-mentesen válaszolni.

Valójában semmi újat nem tudok írni a témáról, amit ne írtak volna már le vagy amit ne fejtettek volna ki, ezért én magam is korábbi tanításokhoz nyúlok. 

Sri Ramana Maharsi azt tanítja, hogy az "én"-gondolat megjelenésével kezdődik el az Én téves azonosítása a testtel, az érzékekkel, az elmével, és emiatt szem elől téveszti a valódi Ént. A valódi Önvaló a végtelen Én. Azt kell megvizsgálni, hogy a változó gondolatok kihez tartoznak. [Oltalmazó útmutatás, 109.o. Ford: Buji Ferenc]

Ebből a szempontból tehát nem az a cél, hogy a barlang falán megjelenő árnyékokat minél jobban megértsük és "uraljuk" aszerint, hogy mi is részt veszünk az árnyjátékban, hanem azok természetének a megértésével egycsapásra szabaddá válnak tőlünk, és mi is tőlük. Ez lehet az első lépés. További szempontokat a dzogchen adhat.

A dzogchen [atiyoga] tanítása szerint a megjelenő gondolatok nem leküzdendő akadályok vagy uralom alá hajtandó alattvalók, hanem a Tiszta Tudat vagy Nagy Üresség Formái, így azokat szabadon, érintetlenül hagyva kontemplálva hagyni kell, mintegy a spontán önfelszabadulás jelenségeinek tartva őket, a nirvána és a szamszára egylényegűségének szellemében. Ez már komolyabb szint, de paradox módon közelebb is van az igazsághoz, mert nem dogmatikus, doktrínális-skolasztikus igazságról van szó, hanem belső, élő igazságról, ami mindenkiben mindig jelen van. 

(A yogacara-doktrínában leírt tudatfokozatokat mint a tiszta fény prizma által színekre bontott spektrumát kell szemlélni.)

De van-e helyes módszer? Lehet-e egyáltalán?

Az atiyoga egyik értelmezése szerintem lehet az anupaya is, ami módszernélküliséget, módszerfelettiséget jelent, hiszen a módszerek, az ösvények, a spirituális gyakorlatok maguk képezhetik az akadályt a valóság visszatükröződése előtt. Az "én meditálok és gyakorlok", az én "kontemplálom a gondolataimat" vagy az "én járom az ösvényt" gondolatai eleve azt feltételezik, hogy a meditáció és gyakorlat, a kontempláció és az ösvény járása az útról való letérés mérföldköveit jelölik ki.

Természetesen nem vetem el ezeket mint olyan lehetséges módszereket, amelyek sokaknak segíthetnek, de számomra - és a dzogchen szempontjából - nem bírnak akkora jelentőséggel, mint az Igazság belső intuitív, spontán belátása.

Megcselekvés vagy meg-nem-cselekvés nem húzza ki az embert a cselekvések vak útvesztőjéből. Egyedül a metafizikai látás (sz. vidya).

AP

Cím nélkül

*

Az atiyoga a középút.

____________________________________

*

Úton (tanulmányfotók)

*

*

(A felvételeket 2012. december 25.-én hajnalban készítettem.)

Áramlás-kontempláció

*

_________________________________

 "Amire kiterjed a hat érzékelési alap, arra terjed ki a fogalomalkotás. 
Amire kiterjed a fogalomalkotás, arra terjed ki a hat érzékelési alap. 
A hat érzékelési alap maradéktalan elhalványításával és megszüntetésével 
elérkezik a fogalomalkotás megszűnése és lecsillapodása."

*

Nirvāṇa

*

Csak az Üresség nem változik.

*

Meditációs elvonulás - (tanulmányfotók)

*


A fotók azt hivatottak illusztrálni, hogy az adekvát meditációhoz és realizációhoz, 
a belátáshoz és a valóság olyanságának a felismeréséhez nem kell egzotikus országokba utazni,
barlangokba, hegyekbe és erdőkbe vagy meditációs központokba vonulni.

A meditációhoz és kontemplációhoz tökéletes a Ferenc körút, a metró és a belváros is.

Vagy legalábbis nem tökéletlenebb, mint a csendes szoba, a hegy vagy az erdő.  

*

"Nem vagyok és nem leszek,
Nincs semmim és nem is lesz."
Rémül ettől az éretlen,
S tűnik félelme a bölcsnek. 

Ahogyan tükör nélkül nem látható
A saját arcunk tükörképe,
Ugyanúgy a halmazok nélkül
Sem látható az énünk képe. 
 

De ha nem jöhet létre sem magából, sem másból,
Sem mindkettőből, sem a három időben,
Akkor leomlik az énkép,
Nyomában a tett s a születés.

Aki látja, hogy így keletkezik,
És szűnik meg ok és okozat,
Az nem tartja a világot sem valóban létezőnek,
Sem valóban nemlétezőnek.

De mikor a tudástól nyugszik a lét s a nemlét,
Erényen s bűnön túljutunk;
Ezért az igazak azt monják,
Rossz és jó léttől is szabadulunk.

Ha az ember látja, hogy így keletkezik ok és okozat,
S elismeri a sokféleség alapján születő
Köznapi tapasztalat valóságát,
A nemlétezést nem fogadja el.

Ha pedig rájön, hogy megszűnik a valóság,
Ha sokféleség nincsen,
Nem vallja a létezést sem;
A kettősségtől függetlenül így lesz szabad.

_______________________________________________________  

"Ha a nirvánában
Mind a "létező", mind a "nem-létező" megvan:
E kettő egy helyen nem létezik,
Mint ahogy a fény és a sötétség sem.

A szamszárának a nirvánával szemben
A legkisebb különbözősége sincsen.
A nirvánának a szamszárával szemben
A legkisebb különbözősége sincsen.

Ami a nirvána határa,
Az a szamszára határa is.
E kettő között
A legparányibb különbség sincs.

Mi az ugyanaz, mi a más?
Mi az örök, mi a nem-örök?
Mi az, ami mindkettő, örök is, meg nem is örök?
Mi az, ami semelyik?

Megszűnik minden gondolat,
Megszűnnek a szavak, csend van.
Buddha sehol, senkinek,
Semmilyen tant nem hirdetett."

       

Mivel nincs fennállás, valójában
Keletkezés és megszűnés sincs;
Akkor pedig hogyan létezhet végső soron
Keletkezett, fennálló vagy megszűnő dolog?

Ha örök változás van, hogyan létezhet
Nem pillanatnyi dolog?
Ha viszont nincs változás,
Hogyan lesz valami valóban más?"

*

A Nagarjuna-szövegek forrása itt és itt.

"A feleségem a tanítványommá válhat."

"Isten megteremtette az embert saját képmására, 

az Isten képmására teremtette őt,  

férfinak és nőnek teremtette őket."

Genesis, I.27.


"Az igazi szent a nép között járkál, 
azzal eszik és alszik  és a piacon ad és vesz, 
és megnősül és a társalgásban  részt vesz 
- és Istent soha, egy pillanatra sem felejti el."
Rumi

*

Egy nagy valószínűséggel eredeti, csaknem 1700 éves kopt töredék tanúsága szerint Jézusnak felesége lehetett.

Én nem is értem, miért kell ezen meglepődni, hogy ez miért "szenzáció" - azon túl persze, hogy a sok szempontból príncípium-zavarban szenvedő Katolikus Egyház most újragondolhatja egyik tévedését, nevezetesen a papi cölibátust (Sri Ramana Maharishi hívja fel a figyelmet arra, hogy a "brahmacarya" szó eredetileg és elsősorban nem "szexuális önmegtartóztatást" jelent, hanem "[az] Önvaló[ban] tart[ózkod]ás"-t, ami által minden tett a "Brahmanban történik", tehát túl van jón és rosszon, tilalmakon és szabályokon: alanytudati létmód, nem pedig "morális aszkézis"). 

A Buddhának két felesége is volt, az ókori brahmana papoknak szintén lehetett feleségük (akik aztán rendszerint tanítványok is lettek) - semmi meglepő nincs ebben. 

Meg kell érteni, hogy egy avatar autentikus identifikációjának realizációja nem zárja ki a horizontális világ kondícióit, karmikus hatásait - vagy érthetőbben: semmi ellentmondás nincs aközött, hogy ha valaki családot alapítva, hétköznapi életet élve él, miközben minden pillanatban tökéletesen tisztában van a valóság Olyanságával, és azzal, hogy "Én-je"  - természetéből adódóan - "más", mint ami a pszichikai-korposzkuláris aspektusból megjelenik az elfedettségben álló alanytudat "mondva-csinált" világa előtt. 

Hiszen a Valóságban, a nem-kettős Olyanság-ban (az Ürességben/Teljességben) nincs különbség, nincs differenciáltság, nincs "ez" vagy "az" - minden "ugyanaz".

A Buddha megvilágosodása után felszólította követőit, hogy ne nevezzék többé "Gótama remetének", mert valójában ő maga "a Dharma", a "teljesen megvilágosodott szent", a "világ megmentője és menedéke"; Krisztus, amikor közölték vele, hogy "rokonai (...) várják", körbemutatott, és mindenkit a rokonaként azonosított, mivel "Szent Szelleme" ugyanaz, mint ami mindenki másnak, és visszautasította, hogy "az ács fiaként" azonosítsák, hiszen ő az "Út, az Igazság és az Élet", a "Kozmosz fénye"; Krisna kifejti Ardzsunának, hogy lényege mindenkinek a szívében lakozik, "ő az emberek igazi Én-je", az emberi szív "eleje-közepe-vége", "magában hordja ez embereket", miközben "kívül is áll rajtuk", sőt, maga Krisna is ennek a Szellemnek a megnyilvánulása. Zarathustra arra szólít fel, hogy "tisztítsd meg Önmagad", hiszen "bárki itt a lenti világban tisztaságot szerezhet" az által, hogy önzetlenül,  "igaz lelke mélyén, csendben keresi Istent".

A karma-yóga útja pontosan ez: a "külső embert", a cselekedetek "elkövetőjét" és "elszenvedőjét", nem lehet azonosítani a szemlélővel, a tanúval, az igazi Én-nel: ezek mindig függetlenek jótól, rossztól, és közömbösen, neutrális alapállással kell szemlélni a világ eseményeit, mivel azok nem érintik - nem érinthetik! - az ember transzcendens lényegét, melynek felismerése pusztán egyetlen pillanat műve. 

A közönséges emberek mint "szalmabábuk", "szalmakutyák" - írja a Tao Te King: a személyek pedig: "perszónák", tehát "álarcok", melyek szerepet játszanak az illúzió-világ elme-színpadán. "Semmit sem ő tesz: akár ül, fekszik, jár vagy alszik - csak a természet működik magától", hogy ismét a Bhagavad-gítát idézzem. A tudat, név-és-forma, érzet, érzékelés, létesülés-születés-halál - mind a függő keletkezés illúziójából erednek, ugyanúgy az üresség létformái, miközben "én-ként" jelennek meg.

Minden Út: autológia, az igazi Én és a nem-Én megismerésének útja, szellemi autometatranszformáció, önátalakítás, a fátylak letépése, a tudatlanság megszüntetése, a Látás megvalósítása.

Ezek végén nincs más, csak "AZ", melyről itt semmi sem mondható, semmi sem gondolható.


Talán a kereszténység, annak követői és hívei, éppen azzal, hogy elfogadják: Jézus nős volt, térhetnek vissza igazi szelleméhez, a Tanhoz és a Megváltás útjához?

*

Könyvajánló: "Végtelen tér"

*

Longcsen Rabdzsam: Végtelen tér - Alapvető természetünk kincsesháza

*

*

"A Végtelen Tér nem más, mint a XIV. századi tibeti buddhista bölcs, Longcsen Rabdzsam nevének fordítása, melyet azért választottunk a kötet főcíméül, mivel jól tükrözi a Teljes Tökéletesség (tibetiül dzogcsen) hagyomány itt kifejtett szemléletmódjának lényegét. A tér a tudat metaforája, amely e könyv lapjain számtalanszor visszatér, hogy felidézze a tudat mindent felölelő tiszta természetének élményét. Az Alapvető természetünk kincsesháza a tudat természetéről szóló kinyilatkoztatások és elmélkedések kincseinek gyűjteménye, melyeket a szerző a legelső dzogcsen-mesterek munkáiból válogatott össze.
A dzogcsen - más néven Atijóga, azaz az "őseredet jógája"- egyfajta belső jóga, amely a tudati folyamatok megismerésén és felszabadításán keresztül vezeti el gyakorlóját a tudat "őseredeti" alapvető természetének megtapasztalásához. A rendszer alapjait különböző indiai, közép-ázsiai és tibeti jógik fektették le a VIII-IX. század folyamán. Longcsen Rabdzsam (röviden Logcsenpa) az ő korai tanításaikat összegezte, fogalmazta újra, s látta el magyarázatokkal késői, irodalmi munkásságát betetőző alkotásában, amelyet egy többemeletes kincsesházhoz hasonlított. Benne a misztikus költészet és vallásbölcseleti értekezés stíluselemeit mesterien ötvözve mutatja be a Teljes Tökéletesség lényegi tanításait.

Longcsenpa tibeti életrajzai és életrajzi elemekkel tűzdelt írásai egy olyan ember életét mutatják be, aki korának talán legnagyobb tudósa és misztikusa volt. Életútját azonban nemcsak elméleti munkássága, hanem a tibeti történelemben betöltött fontos szerepe is nagymértékben meghatározta, életének viszontagságai ugyanis többnyire az adott vallási, politikai eseményekkel, személyiségekkel szemben tanúsított kritikus magatartásának következményei voltak. Személyiségének formálódására -a különböző kolostorokban szerzett magas szintű iskolázottsága, valamint a történelemben, rítusokban és számos irodalmi műfajban való jártassága mellett- jelentős hatással volt a nomádok vándoréletét élő mesterével, Kumárádzsával együtt töltött időszak is.

A könyvet Agócs Tamás tibetológus, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanára fordította klasszikus tibetiből, s ugyanő látta el bevezetővel és jegyzetekkel.
A szöveg Kelényi Béla, a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum muzeológusa gondozta, valamint kiegészítette a szerző tibetiből fordított életrajzával és ábrázolásának elemzésével is. A magyar fordításhoz Keith Dowman dzogcsen-mester, a mű angol fordítója írt előszót. Váljék a lények üdvére!"

_________________________

Kiadó: Cartaphilus Könyvkiadó
Kiadás éve: 2012
Fordító: Agócs Tamás
Eredeti cím: gNas lugs rin po che’i mdzod
Oldalszám: 232

Zen Üresség-kontempláció (vázlatok)

*

*

*

[A felvételeket 2012. augusztus 4-én készítettem a Börzsönyben, a Nagy Hideg-hegyen.]

Diogenész-töredékek

*

"Véleményem röviden szólva az, hogy minden dolgok ugyanabból differenciálódnak, és hogy minden dolog ugyanaz. Ez nagyon világos: hiszen ha a dolgok, amelyek jelenleg ebben a kozmoszban vannak - föld, víz, levegő, tűz, és valahány egyéb, a kozmoszban levő dolog megmutatkozik -, ha tehát ezek bármelyike is más volna, mint valamely másik (más lévén a maga sajátos természete következtében), és úgy menne át sokszoros átalakuláson és differenciálódáson, hogy közben nem marad önmaga, akkor semmiképpen nem lehetséges az, hogy keveredjenek egymással, vagy hogy egymás hasznára, illetve kárára legyenek, sem az, hogy növény növekedjék a földből, vagy állat, illetve bármi más keletkezzék - már amennyiben a dolgok nem úgy tevődnek össze, hogy azonosak. De mindezek a dolgok, amelyek ugyanabból változnak másvalamikké, más-más időpontokban más-más fajtájúakká válnak és ugyanabba térnek vissza."

599 fr.2, Szimplikiosz in Phys. p. 151,31 Diels

*

ΔΙΟΓΕΝΗΣ ΑΠΟΛΛΩΝΙΑΤΗΣ

57

Διογένης Ἀπολλοθέμιδος Ἀπολλωνιάτης, ἀνὴρ φυσικὸς καὶ ἄγαν ἐλλόγιμος. ἤκουσε δέ, φησὶν Ἀντισθένης (FGrH 508 F 15), Ἀναξιμένους. ἦν δὲ τοῖς χρόνοις κατ' Ἀναξαγόραν. τοῦτόν φησιν ὁ Φαληρεὺς Δημήτριος ἐν τῇ Σωκράτους ἀπολογίᾳ (Wehrli iv, fg. 91) διὰ μέγαν φθόνον μικροῦ κινδυνεῦσαι Ἀθήνησιν. Ἐδόκει δὲ αὐτῷ τάδε· στοιχεῖον εἶναι τὸν ἀέρα, κόσμους ἀπείρους καὶ κενὸν ἄπειρον· τόν τε ἀέρα πυκνούμενον καὶ ἀραιούμενον γεννητικὸν εἶναι τῶν κόσμων· οὐδὲν ἐκ τοῦ μὴ ὄντος γίνεσθαι οὐδ' εἰς τὸ μὴ ὂν φθείρεσθαι· τὴν γῆν στρογγύλην, ἠρεισμένην ἐν τῷ μέσῳ, τὴν σύστασιν εἰληφυῖαν κατὰ τὴν ἐκ τοῦ θερμοῦ περιφορὰν καὶ πῆξιν ὑπὸ τοῦ ψυχροῦ. Ἀρχὴ δὲ αὐτῷ τοῦ συγγράμματος ἥδε (DK 64 B 1)· "λόγου παντὸς ἀρχόμενον δοκεῖ μοι χρεὼν εἶναι τὴν ἀρχὴν ἀναμφι- σβήτητον παρέχεσθαι, τὴν δ' ἑρμηνείαν ἁπλῆν καὶ σεμνήν."

http://www.mikrosapoplous.gr/dl/dl.html

*

"A levegő az elem, számtalan kozmosz van és végtelen üresség."

*

Adalékok a Középső Úthoz

*

'A "semmit sem állítok határozottan" szófordulatról pedig a következőt mondjuk. Határozott állítás alatt nem azt értjük, hogy egyszerűen mondunk valamit, hanem azt, hogy nem nyilvánvaló dolgot jóváhagyással kísérve tárunk elő. Így alighanem arra a felismerésre fogunk jutni, hogy a szkeptikus semmit sem állít határozottan, még azt sem, hogy "semmit sem állítok határozottan". Hiszen ez nem dogmatikus felfogás, vagyis valamely homályos dologba történő beleegyezés, hanem olyan szófordulat, ami tapasztalatunkat fejezi ki. Amikor tehát a szkeptikus azt mondja, hogy "semmit sem állítok határozottan", akkor ezzel azt közli, hogy "most olyan szellemi állapotban vagyok, hogy a kutatás tárgykörébe eső dolgokról semmit sem tételezek vagy tagadok dogmatikusan". Mikor pedig ezt mondja, akkor arról a benyomásáról ad hírt, ami benne a vizsgálandó tárgyakról keletkezett, s nem dogmatikus módon, meggyőződéssel jelent ki valamit, hanem elbeszéli azt, amit tapasztal.'

Sextus Empiricus: A Pürrhonizmus alapvonalai, Első könyv, 23.

*

Az érintkezésről

*

"Így a többi dolgot is, a szilárdat, a meleget és minden mást szakasztott ily módon kell felfognunk: 

hogy önmagában egyikük sem létezik (...) hanem hogy minden egymással való kölcsönös érintkezésből létesül."

Platón: Theaitétosz 156d-157a

*

Felhők - tanulmányfotók

*

Minden  érzék-vidzsnyána megszűnése az álajavidzsnyána fölhalmozott,

a nemvalósat és megkülönböztetést összegyűjtő adottság-energiájának a megszűnését jelenti.

Ez az, Mahátmati, amit a vidzsnyána formaszemléletének a megszüntetésének nevezünk.

-

A tudatban nem található sem állítás, sem tagadás.

-

Bráhmin, én nem tartozom az okság iskolájához, a nemokság iskolájához,

kivéve azt, amikor a keletkezések láncát tanítom,

már amennyire a megragadott és megragadás gondolat-alkotta
világa  a megkülönböztetéstől függően létezik.

-

Nem a létezéssel, a tettekkel, az egyéni jelekkel megyek a Nirvánába, én akkor megyek a Nirvánába,

ha a megkülönböztetés által keletkezett vidzsnyána elolszlik.

Lankávatára-szútra (részletek)

*

  

*

– Mit gondolsz, Szubhúti, ráébredt-e valamire a Tathágata, amikor elérte a teljes és végleges, felülmúlhatatlan megvilágosodást?

– Nem hiszem, Magasztos. Nincs semmi, amire a Tathágata ráébredhetne a teljes és végleges, felülmúlhatatlan megvilágosodásban.

– Így van, Szubhúti, így van ez. Egyáltalán semmi sincs ott, amit meg lehetne ismerni. 

Ezért hívják teljes és végleges, felülmúlhatatlan megvilágosodásnak. 

Továbbá, Szubhúti, egyenlő ott minden, nincsenek benne különbségek. 

Ezért hívják teljes és végleges, felülmúlhatatlan megvilágosodásnak. 

Mivel minden egyformán önvalótlan, lénytelen, élettelen és személytelen, 

a teljes és végleges, felülmúlhatatlan megvilágosodásban minden üdvös tényezőként nyilvánul meg. 

Mert az üdvös tényezőket nem tényezőknek nevezte a Tathágata; 

ezért beszélt üdvös tényezőkről.

-

– Szubhúti! Aki azt mondja, hogy a Tathágata jön, megy, feláll, leül, vagy lefekszik,

az nem érti, amit mondtam. 

Hogy miért? Azért, Szubhúti, mert akit Tathágatának neveznek, 

az sehová sem megy, és sehonnan sem jön. 

Ezért nevezik teljesen megszabadult és megvilágosult Tathágatának.

Gyémánt-szútra (részletek)

*

*

*

A felülmúlhatatlan üresség

*

Ánanda, azok a remeték és papok akik a múltban beléptek a tiszta, legmagasabb rendű és felülmúlhatatlan ürességbe, 

és ott időztek, ebbe a tiszta, legmagasabb rendű és felülmúlhatatlan ürességbe léptek be, és ott időztek. 

Azok a remeték és papok akik a jövőben be fognak lépni a tiszta, legmagasabb rendű és felülmúlhatatlan ürességbe, 

és ott fognak időzni, ebbe a tiszta, legmagasabb rendű és felülmúlhatatlan ürességbe fognak belépni és ott fognak időzni. 

Azok a remeték és papok akik a jelenben lépnek be a tiszta, legmagasabb rendű és felülmúlhatatlan ürességbe, 

és ott időznek, ebbe a tiszta, legmagasabb rendű és felülmúlhatatlan ürességbe lépnek be, és ott időznek.

Ezért Ánanda, így kell gyakorolnotok: 

’Be fogunk lépni a tiszta, legmagasabb rendű és felülmúlhatatlan ürességbe, 

és ott fogunk időzni.’

MN 121 Cūḷasuññata Sutta

*

(A felvételt 2009. május 12-én készítettem, Dobogókőn.)

*

Kommentár nélkül

*

- panca-skandhās tāṃś ca svābhava śūnyān paśyati sma -

________________

- sarva-dharmāḥ śūnyatā-lakṣaṇā -

*

"Égi temetés" Tibetben (+18!)

*


Az összegyűlt Istenségeknek,

a Védőistenségeknek,

a Gurunak

adassék mély tisztelet:

tegyék lehetővé az átmeneti

állapotból való megszabadulást!

 (Tibeti halottaskönyv)

 

*

"Az égi temetés Tibet egyik sajátos misztikus szertartása. A szertartásnak nagy vallási jelentősége van. Az ilyen szertartások puszta látása is átalakíthatja világképünket a halálról és a mulandóságról. A tibetiek számára az ott maradt hulla egy üres "edény", melyből a tudat eltávozott, és majd más testet öltve folytatja létét. A hullát a keselyüknek ajánlják fel, úgy gondolva, hogy a keselyük dákinik. A dákini, az "égtáncos" a tudatot a felső világokba viszi, ahonnan tovább születik. A hulla keselyüknek ajánlásával megmentik sok más kisebb állat életét, melyeket a keselyük levadásznának, hogy élelmük legyen. A halál beállta után nem érnek a hullához három napig, és szerzetesek, jógik szertartásokat végeznek a hulla mellett. Az égi temetés előtt a hullát megmossák és fehér gyolcsba csavarják. A hullát megfelelő helyzetbe készítik. Az égi temetést általában virradat előtt kezdik. A mesterek a szertartástárgyaikkal végzik a tudat vezetésének szertartását."

*

FIGYELEM! 

MEGRÁZÓ KÉPSOROK (WARNING GRAPHIC)!
A SZERTARTÁSRÓL KÉSZÜLT FELVÉTELT 
CSAK 18 ÉVEN FELÜLI, ERŐS IDEGZETŰ OLVASÓKNAK AJÁNLJUK!

A DOKUMENTUMFILM-RÉSZLET ITT TEKINTHETŐ MEG.

A szertartásról ITT olvashat bővebben.

Mahā-Mādhyamaka

*

Egy dolog valamit tagadni (X nem létezik), 

és egy másik dolog valamiről azt állítani, hogy nem az (X nem Y).

A közös bennük: a fogalmiság fátyla,

mely értőt nem téveszt meg.


A Középső Út: Csend és Fény.


Csak abban látni az Üresség Olyanságát.

*

A nemes csendről

*

Köztudott, hogy a Buddha nem beszélt a Nirvánáról, sem a végső valóságról (vagy legalábbis csak úgy, hogy abban mi nem található meg): nem beszélt róluk, vagy elhárította a kérdést, és kitérő választ adott. "Látásról" beszélt a tudás szinonimájaként: olyan tudásról, mely csak a látásban tárul fel, és amely tudás végtelen távolságban áll a hétköznapi dolgokról való tudástól.

Hasonlóan Buddhához, Nagarjuna azt tanította, hogy minden fogalmi eszköz alkalmatlan az igazság, a valóság kifejezésére: ezt a tetralemma (sz. catuskoti) eszközével demonstrálta, ami azt jelenti, hogy egy jelenségről alkotott fogalmi megragadás - az Üresség felől nézve - egyszerre igaz és hamis, sem igaz, sem hamis, és igaz, valamint hamis is.

(Kitérőként itt annyit meg kell jegyezni, hogy a tetralemma kizárólag a helyes beszédre érvényes, a nyilvánvaló képtelenségekre nem alkalmazható helyesen: ugyanis ha pl. a Buddha kijelentéseire ugyanaz az ontológiai-episztemológiai állapot lenne igaz, mint pl. a "hétfejű sárkányról" szóló mesékre, önellentmondás lépne fel, hiszen nem létezőt nem lehet értelmesen tagadni, következésképp értelmetlen zagyvasággá válna maga a Tan is. Az elfedett létmódú valóság ["samvritti-satya"] nem egyenlő az önellentmondással, hazugsággal és zagyvasággal, bár azokat is magában foglalja: ennek a tudati létrégiónak a meghaladása minden fogalmiság meghaladását, transzmutációját jelenti.)

Nem lehet elégszer megismételni: mind Buddha, mind Nagarjuna nem azért tartották magukat ehhez, mert a legfelsőbb valóság "nem létezik", hanem azért, mert a legfelsőbb valóság látásának tapasztalata közölhetetlen, és még az emlékezetben sem felidézhető, mikor a vízió állapota elmúlt: csak annyi biztos, hogy "láttak", de hogy mit, azt talán még önmaguknak sem voltak képesek megfogalmazni: az Olyanság túl van "léten és nem léten egyaránt", és messze túl van zavaros, paradoxonokat okozó fogalmainkon is.

Így minden, hamisságot nélkülöző szútra, minden írott vagy szóbeli Szent Tan a Holdra mutató ujj, vagy a Tan kapuja, vagy az Út egyik határköve, melyek a szent egyedüllét Nemes Csendjévé oldódnak, és ha magunk mögött hagytuk a szavak fátylait - kivételes pillanatokban - Látássá válnak.

*

A Szív-szútrát mindössze egyetlen földi perc elolvasni, és minden tudást hiánytalanul tartalmaz a Dharmáról, amit szavakban ki lehet fejezni. Olvasása és tartalmának megértése meditáció; annak realizációja túl van a meditáción: az már kontempláció, szemlélődés, a szavak által jelölt dolgok közvetlen, egyhegyű, nem-kettős Látása, a Nagy Üresség közvetlen, átadhatatlan és közölhetetlen feltárulása.

*

*