Meditációs elvonulás - (tanulmányfotók)

*


A fotók azt hivatottak illusztrálni, hogy az adekvát meditációhoz és realizációhoz, 
a belátáshoz és a valóság olyanságának a felismeréséhez nem kell egzotikus országokba utazni,
barlangokba, hegyekbe és erdőkbe vagy meditációs központokba vonulni.

A meditációhoz és kontemplációhoz tökéletes a Ferenc körút, a metró és a belváros is.

Vagy legalábbis nem tökéletlenebb, mint a csendes szoba, a hegy vagy az erdő.  

*

"Nem vagyok és nem leszek,
Nincs semmim és nem is lesz."
Rémül ettől az éretlen,
S tűnik félelme a bölcsnek. 

Ahogyan tükör nélkül nem látható
A saját arcunk tükörképe,
Ugyanúgy a halmazok nélkül
Sem látható az énünk képe. 
 

De ha nem jöhet létre sem magából, sem másból,
Sem mindkettőből, sem a három időben,
Akkor leomlik az énkép,
Nyomában a tett s a születés.

Aki látja, hogy így keletkezik,
És szűnik meg ok és okozat,
Az nem tartja a világot sem valóban létezőnek,
Sem valóban nemlétezőnek.

De mikor a tudástól nyugszik a lét s a nemlét,
Erényen s bűnön túljutunk;
Ezért az igazak azt monják,
Rossz és jó léttől is szabadulunk.

Ha az ember látja, hogy így keletkezik ok és okozat,
S elismeri a sokféleség alapján születő
Köznapi tapasztalat valóságát,
A nemlétezést nem fogadja el.

Ha pedig rájön, hogy megszűnik a valóság,
Ha sokféleség nincsen,
Nem vallja a létezést sem;
A kettősségtől függetlenül így lesz szabad.

_______________________________________________________  

"Ha a nirvánában
Mind a "létező", mind a "nem-létező" megvan:
E kettő egy helyen nem létezik,
Mint ahogy a fény és a sötétség sem.

A szamszárának a nirvánával szemben
A legkisebb különbözősége sincsen.
A nirvánának a szamszárával szemben
A legkisebb különbözősége sincsen.

Ami a nirvána határa,
Az a szamszára határa is.
E kettő között
A legparányibb különbség sincs.

Mi az ugyanaz, mi a más?
Mi az örök, mi a nem-örök?
Mi az, ami mindkettő, örök is, meg nem is örök?
Mi az, ami semelyik?

Megszűnik minden gondolat,
Megszűnnek a szavak, csend van.
Buddha sehol, senkinek,
Semmilyen tant nem hirdetett."

       

Mivel nincs fennállás, valójában
Keletkezés és megszűnés sincs;
Akkor pedig hogyan létezhet végső soron
Keletkezett, fennálló vagy megszűnő dolog?

Ha örök változás van, hogyan létezhet
Nem pillanatnyi dolog?
Ha viszont nincs változás,
Hogyan lesz valami valóban más?"

*

A Nagarjuna-szövegek forrása itt és itt.

A megszabadulásról

*

Az újraszületések körforgásából az újjászületés szabadít meg.

*

Adalékok a Középső Úthoz

*

'A "semmit sem állítok határozottan" szófordulatról pedig a következőt mondjuk. Határozott állítás alatt nem azt értjük, hogy egyszerűen mondunk valamit, hanem azt, hogy nem nyilvánvaló dolgot jóváhagyással kísérve tárunk elő. Így alighanem arra a felismerésre fogunk jutni, hogy a szkeptikus semmit sem állít határozottan, még azt sem, hogy "semmit sem állítok határozottan". Hiszen ez nem dogmatikus felfogás, vagyis valamely homályos dologba történő beleegyezés, hanem olyan szófordulat, ami tapasztalatunkat fejezi ki. Amikor tehát a szkeptikus azt mondja, hogy "semmit sem állítok határozottan", akkor ezzel azt közli, hogy "most olyan szellemi állapotban vagyok, hogy a kutatás tárgykörébe eső dolgokról semmit sem tételezek vagy tagadok dogmatikusan". Mikor pedig ezt mondja, akkor arról a benyomásáról ad hírt, ami benne a vizsgálandó tárgyakról keletkezett, s nem dogmatikus módon, meggyőződéssel jelent ki valamit, hanem elbeszéli azt, amit tapasztal.'

Sextus Empiricus: A Pürrhonizmus alapvonalai, Első könyv, 23.

*

Az Út

*

Sokan járnak különböző utakon gyakorolva, azt gondolván, közelednek céljukhoz;

de csak kevesen tudják, hogy a Cél - itt és most, önmagunkban van.

Ennek - minden kétséget eloszlató - felismerése: az Út vége.

És kezdete.

*

A felülmúlhatatlan üresség

*

Ánanda, azok a remeték és papok akik a múltban beléptek a tiszta, legmagasabb rendű és felülmúlhatatlan ürességbe, 

és ott időztek, ebbe a tiszta, legmagasabb rendű és felülmúlhatatlan ürességbe léptek be, és ott időztek. 

Azok a remeték és papok akik a jövőben be fognak lépni a tiszta, legmagasabb rendű és felülmúlhatatlan ürességbe, 

és ott fognak időzni, ebbe a tiszta, legmagasabb rendű és felülmúlhatatlan ürességbe fognak belépni és ott fognak időzni. 

Azok a remeték és papok akik a jelenben lépnek be a tiszta, legmagasabb rendű és felülmúlhatatlan ürességbe, 

és ott időznek, ebbe a tiszta, legmagasabb rendű és felülmúlhatatlan ürességbe lépnek be, és ott időznek.

Ezért Ánanda, így kell gyakorolnotok: 

’Be fogunk lépni a tiszta, legmagasabb rendű és felülmúlhatatlan ürességbe, 

és ott fogunk időzni.’

MN 121 Cūḷasuññata Sutta

*

(A felvételt 2009. május 12-én készítettem, Dobogókőn.)

*

Bevezetés az Igaz Hagyományba

*

„- A Bráhmin kaszt a legmagasabb kaszt, a többi kaszt hitvány, a bráhmin kaszt fényes, a többi kaszt sötét, a bráhminok megtisztultak a többiek nem, a bráhminok Brahmá igazi gyermekei az ő szájából születtek, Brahmából születtek meg, őáltala keletkeztek, ők Brahmá örökösei.

– Mikor a bráhminok ilyeneket mondanak, elfelejtik a régi hagyományt, Vászettha. A rossz és ragyogó tulajdonságok, melyek elítélendők vagy dicséretesek a bölcs szemében, egyformán oszlanak el a négy kasztban, a bölcs nem érti mi okból lenne a bráhmin kaszt a legmagasabb rendű. Miért van ez? Azért, Vászettha, mert bárki a négy kasztból, aki szerzetessé válik, egy arhat, aki leküzdötte a romlottságot, igaz életet él, megtette, amit meg kellett tennie, letette a terhet, elérte a legmagasabb célt, lerombolta a visszatérés béklyóit, aki megszabadult a legmagasabb tudás által – az a Dhamma kincse által érte ezt el és nem pedig a nem-Dhamma által. Vászettha, ti mindannyian, legyetek bár különböző származásúak, nevűek; különböző klánból és családból valók, aki otthonát hátrahagyva az otthontalanságba távozott, bárki kérdezi tőletek, kik vagytok, ezt válaszoljátok: „Aszkéták vagyunk, a szákja követői”. Kinek a hite a Tathágatában mély, meggyökerezett, megalapozott, szilárd, megingathatatlan bármely aszkéta vagy bráhmin, bármely déva vagy mára vagy Brahmá vagy a világ bármely lénye által, az híven állíthatja: „A Magasztos igaz fia vagyok, a szájából születtem, a Dhammából születtem, a Dhamma által keletkeztem, a Dhamma örököse vagyok.” Miért? Azért, Vászettha, mert így nevezik a Tathágatát: „A Dhamma Teste”, vagyis „Brahmá teste” vagy „Dhammává válik” vagyis „Brahmává válik." 

DN 27 Aggañña Sutta (részlet)

*

Elfogulatlanul

*

Milyen "módszerrel" lehet megszabadulni attól, ami soha nem is volt megkötve?

*

Könyvajánló

*

Összegzés a Bhagavad Gītā valódi és titkos értelméről

- Abhinavagupta, a kasmíri saivizmus legnagyobb tanítójának kommentárjával -

*

*

A Zen-meditációról

*

Minden a buddhista tanítás, minden a megszabadulás. 

A megszabadulás az igaz olyanság, azon kívül nincs semmi. 

A sétálás, az egy helyben állás, az ülés vagy a fekvés mind felfoghatatlan cselekedetek.

Ma-cu

*

Nimitta

*

Az igazság realizációját e jelek mutatták: 

"Nem-rögzülés sem szamszárán, sem nirvánán;

Nem-viszonyulás a saját-létben: sem elfogadás, sem visszautasítás,

A megvalósulás nem-remélése másoktól,

A tudatot nem foglalkoztatja semmi, és nem bonyolódik semmibe,

Nem-zuhanás a négy végletbe,

Nem-meditáció és nem-elkalandozás,

Gondolat- és beszédnélküliség,

Bármiféle analógián túl."

Marpa

*

Az apofatikus teológia allegóriája

*

*

 "Jézus emberi formában történt megtestesülése és születése sem fejezhető ki semmiféle nyelven, vagy ismerhető meg bármiféle nyelven, 

vagy tudható bármely elme által, még a legfelmagasztaltabb angyalok közül az első által sem." 

Pszeudo-Dionüsziosz

*

Az imádság olyan szenvedélymentes állapot, amely a szemlélődő lélek erős szeretete által túlszárnyalja az értelem legmagasabb ismereteit, 

és eltölti Isten ismeretével.

Ha Isten tölt el téged, akkor imádkozol helyesen; ha helyesen imádkozol, akkor Isten eltölt téged.  

Amikor imádkozol, ne egy látható képben állítsd magad elé az Istent. 

Ne engedd, hogy értelmed akár csak a nyomát is megragadja valamely gondolatnak, hanem test nélkül állj a testnélküli előtt, és megismered. 

Evagriosz Pontikosz

*

A kétféle születésről

*

"Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. 
Azoknak, akik hisznek nevében, akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából 
s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek."
János evangéliuma, I.12-13. 

*

Mint arról már korábban írtam, a szülés és születés populáris kérdése kapcsán szinte minden esetben a lényeg siklik el, és a valódi - ontológiai-doktrínális - aspektus kifejtetlenül, észrevétlenül homályban marad.

A témához kapcsolódva gondolatébresztőként szeretném megismertetni az olvasót két kifejezéssel, amit a latin nyelveben a születésre használnak, de amelyek közül kizárólag csak az egyik értelmezés ismeretes az emberek előtt. Az egyik a "natalis", a másik a "lucina" terminus. Ez a két szó megfeleltethető az általában vett jelenségek (esetünkben a szülés, születés) kétféle aspektusú ismeretének, értelmezésének is: a rejtett és a látható, a közönséges és a magasabb rendű, a látszólagos és a valódi, a horizontális és a vertikális aspektusnak.

A "natalis [nascor]" a megnyilvánult természet egészére vonatkozó alaptörvényt, esszenciálisan kondicionált sajátságot fejezi ki: a születést, a keletkezést (melyek az elmúlást, az enyészetet, a halált is automatikusan magukkal implikálják, mert az a karmikus, "az árral úszó" reinkarnáció, az újraszületés világa is egyben), és ami a metafizikai tudatlanságban álló, téves önazonosítású emberre vonatkozik.

Ezzel szemben a "Lucina [lucanus, lucus]" kifejezés azon valóságot foglalja magában, ami csak azé a szellemi Emberé lehet, aki felébredve a szellemi tudatlanságból - meghalva illuzórius "énjének" - megismeri Önmagát: a Fényből való születést.

Mindkét szó jelöli a születés római istenét is, ámde mint említettem: kétféle születésről van szó, amiben az első a körforgás-szerű újraszületés, a második pedig egy magasabb, metafizikai értelemben vett szellemi újjászületést jelent, amit a "gyermek fényre való megszületésének" szimbóluma jelenít meg a latin-római mitológiában.

*

Ide kapcsolódóan meg kell említeni azt a széles körben elterjedt populáris tévhitet és doktrínahamisítást, miszerint a keleti vallások a "reinkarnáció", a "lélekvándorlás" tanát hirdetik. Ezeknek a doktrínáknak valóban kardinális jelentőségű momentuma az újraszületésről szóló tanítás, viszont ezt a tanítást az esetek nagy részében tökéletesen félreértik és félremagyarázzák.

Az újraszületésről a Buddha ugyanis azt mondja, hogy a tudatlanság által kondicionált név-és-forma az, ami a konvencionális igazság és a "képzetes természet" szintjén újralétesül, tehát pusztán a nem-Én állandó változásban álló karmikus alanytudati aggregátuma, ami ismételten megjelenik (Vasubandhu ezt a tudatot a "nem-lét szerkezetének" nevezi), mely okozatiságtól függő feltételes keletkezés által a Létszomj miatt bomlik ki, és amely azonos is az előzővel, és nem is azonos, hasonlóan a mécses lángjához, amit egy másik mécses lángjával gyújtottak meg. Ezért amikor Sziddhártha herceg a Középutat feltárva Felébredt, a létörvénytől való teljes függetlenné válásakor közömbösen szemlélte a korábbi, üres testet öltések szimultán megjelenő hatalmas sorát, mint amik nem hozzá tartoznak, és valójában soha nem is volt "Ő".

A hinduizmus autentikus doktrínái fentiekkel teljes összhangban szintén egy téves, a Kozmikus Illúzió és Játék (māya, līlā)  hatása alatt álló auto-identifikációt jelölnek meg a karmikus újralétesülések okaként (amikor az alany saját magának vél olyan jellegeket, ami nem Én): ez a kötöttség minden darsana doktrínája szerint csakis a metafizikaira vonatkozó Tudással szüntethető meg: az Én igazi ismeretével, a Felébredéssel, amikor a definiálhatatlan Alany, az univerzális Szellem vagy Tudat mindentől függetlenné válva közömbösen szemléli a karmikus cselekedeteket, születést és halált, mint ami nem érinti meg Őt, hiszen a mozdulatlan, mindenütt jelen lévő és halhatatlan hogyan is halhatna meg, hogyan is születhetne újra? Ami meghal és újraszületik pusztán a tudatlanság késztetései, a név-és-forma horizontális világa, a "kis én", a "pszeudo-ego" kábult illúziója, a mulandó és esetlegesen kondicionált pszichofizikai "egyéni lélek" mely fátyolként takarja el a Szent Szellem vagy Tudat Létvalóságát.

A Tao te king azt írja, hogy "a bölcs ember nem emberi, neki a dolgok mint szalmakutyák", hiszen őt az "Út szülte", mely "folytonos és névtelen".

A kereszténység és az iszlám szintén egyöntetűen állítják, hogy az egyéni léleknek "meg kell halnia", azt "meg kell tagadni" ahhoz, hogy az Istennel való misztikus egyesülés egy - a fenti értelemben vett - újraszületésben létrejöjjön, úgy, hogy az valójában sohasem szűnt meg, csak látszólagosan, az "egyéni lélek" késztetései, "bűnei" által.

Nos, a sort a végtelenségig lehetne folytatni, de a primer szövegekből látható, hogy aki a létesülések világában megjelenő sorozatos újraszületéseket egy stabil entitás újratestesülésének, reinkarnációjának nevez, nem ért semmit a Szent Tanból, és ahhoz hasonlatos, aki a barlang falán lévő árnyékok törvényszerűségeit fogja fel az azokból kikövetkeztetett Tűz valóságnak, megjelenési formájának, a Fény vagy a Nap valódi ismerete, tehát a barlangon kívüli világ megpillantása nélkül.

* 

 

 A Beavatás Kútja 

(Quinta da Regaleira, Sintra, Portugália)

*

A Kapu

*

„Valaki eljött a Prófétához - Isten áldja meg őt és adjon neki üdvösséget! - és így szólt: 

Ó, Isten küldötte! Jelölj meg nekem egy olyan cselekedetet, amelyért, ha megcselekszem, szeretni fog az Isten és szeretni fognak az emberek! 

Ő így válaszolt:

Mondj le erről a világról, akkor szeretni fog az Isten, és mondj le mindarról, ami az embereknél van, és szeretni fognak az emberek.”

*



*

Cím nélkül (hajnali meditációk karácsonykor)

Az okfüggő keletkezés: illúzió.

*

Miként a végtelen sok különböző forma láthatatlan lényegét tekintve egyazon Ürességből nyeri létét, 

úgy a végtelen sok különböző gondolat is lényegét tekintve egyazon Kozmikus Illúzió megnyilvánulása.

Ám az Üresség egyben Teljesség, és az Illúzió egyben az elgondolhatatlan Tudat is: 

e relatív-kettő pedig a Kettősség-feletti Végső Valóság két fátyla csupán.

Aki eljut idáig, nem zavarodik meg semmitől: 

megismeri Önmagát, így megismer mindenkit - és megismer mindent.

Ekkor feltárul a Szív belső, örök csendje.

*

# 598

*

A túlsó partra 

való átkelés valójában

azt jelenti:

átkelni egyetlen gondolaton.

*

____________________________________

[jp. nen ni wataru - 'átkelni egyetlen gondolaton']

____________________

Bevezetés a Zen-be

*

Amikor az elme nem mozdul, az Üresség. 

Amikor az Üresség mozdul, az az elme.

Jagjú Monenori

___________________________

Contemplatio Veritas - II.

*

*

________________________

Meditációk a templomkertben (tanulmányfotók)

*

*

*

*

*

A Buddha és Szókratész utolsó tanítása

*

"Ha valaki műveli és rendszeresen gyakorolja a légzés tudatosítását, Ráhula, akkor még az utolsó belégzése és az utolsó kilégzése is teljes tudatossággal fog végbemenni, nem öntudatlanul."

Majjhima-nikáya 62.

"Azok, akik helyes módon foglalkoznak a filozófiával, nem készülnek semmi másra, csupán arra, hogy meghalnak, és halottak lesznek."

Phaidón, 64a

*

"Én most már megtört, koros, öreg ember vagyok, életutam végét járom, nyolcvanadik évemet töltöm. Mint ahogyan, Ánanda, a rozoga szekér akadozva vonszolja magát, ugyanolyan akadozva vonszolja magát a Beérkezett teste. 

[...]

Önmagatokban keressetek tehát világosságot, Ánanda, önmagatokban keressetek menedéket, más menedék nélkül. A Tanban keressetek világosságot, a Tanban keressetek menedéket, más menedék nélkül. 

[...]

Az a szerzetes, Ánanda, aki akár most, akár távozásom után önmagában keres világosságot, önmagában keres menedéket, más menedék nélkül, és a Tanban keres világosságot, a Tanban keres menedéket, más menedék nélkül, az ilyen tanulni vágyó szerzetes méltó a szerzetesi névre. 

[...] 

- Ánanda, nem mondtam-e neked már régen, hogy minden, ami kedves és kellemes, megváltozik, megszűnik és elmúlik? Hogyan is volna lehetséges, Ánanda, hogy az, ami született, keletkezett, összetevődött és elmúlásnak van alávetve, ne múljék el? Ez nem képzelhető el.

[...]

- Ne foglalkozzatok a Beérkezett halotti szertartásával, Ánanda. Inkább saját üdvötökre gondoljatok, saját üdvötökön munkálkodjatok, saját üdvötöket szolgáljátok ernyedetlenül, kitartó buzgalommal. Vannak bölcs nemesek, bölcs papok, bölcs családapák, igaz hívei a Beérkezettnek, azok fogják intézni a Beérkezett halotti szertartását, Ánanda."

________________________

____________________

"Erõsítgetni, hogy mindez pontosan így van, ahogyan én elõadtam, nem illik értelmes emberhez; hogy azonban vagy így, vagy ilyenformán áll a dolog lelkünkkel és otthonaival, minthogy maga a lélek halhatatlannak látszik, azt úgy hiszem illõ is, méltó is az embernek megkockáztatnia, hogy higgye; hiszen szép ez a kockáztatás, s az ilyesmibe szinte bele kell bûvölnünk magunkat: ezért nyújtom én is már régóta ilyen hosszúra ezt a mesét. Jó reménységgel lehet tehát lelkét illetõen minden olyan ember, aki életében a test gyönyöreivel és ékesítéseivel, mint amelyek számára idegenek, semmit sem törõdött, s úgy gondolta, hogy ezek csak több bajt hoznak magukkal: s a tanulással fáradozott, meg avval, hogy a lelkét ékesítse, méghozzá nem idegen, hanem hozzáillõ ékességgel, mértékletességel, iggazságossággal, bátorsággal, szabadsággal és igazsággal -- és így várja a Hádészba utazást, hogy elindulhasson, mikor a végzet szólítja. Ti is -- mondta -- Szimmiász és Kebész és ti többiek, egyenként útnakindultok majd egykor; engem azonban, amint a tragédiaköltõ mondaná, már most hív a végzet, s itt van már az ideje, hogy fürdeni menjek; azt hiszem, jobb, ha megfürdöm, s úgy iszom meg a mérget és nem adok dolgot az asszonyoknak, hogy holttestemet mossák.

Miután beszédét befejezte, Kritón így szólt hozzá: "Jól van, Szókratész; tehát milyen utasítást adsz ezeknek vagy nekem, gyermekeidet, vagy bármi mást illetõen, amit ha megteszünk, leginkább kedvedre teszünk?"  

"Csak azt mondhatom, Kritónom, -- felelte -- amit mindig mondogatok, semmi újabbat: hogy ha magatokkal törõdtök, akkor nekem is, az enyéimnek is, meg magatoknak is szolgálatot tesztek, bármit tesztek is, még akkor is, ha most nem adjátok rá a szavatokat: de ha magatokkal nem törõdtök, és nem akartok a most mondottaknak meg régebbi megbeszéléseinknek mintegy a nyomán haladva élni, akkor, bárha most buzgón helyeseltek, semmi értéke sem lesz a tetteiteknek." 

"Gondolni fogunk rá, -- szólt Kritón -- hogy úgy éljünk; dehát milyen módon temessünk el?" 

"Amilyen módon akartok, -- válaszolta -- ha ugyan megfoghattok és el nem szököm tõletek." S ekkor csendesen elmosolyodott s ránk tekintve így szólt: "Nem tudom Kritónnal elhitetni, barátaim, hogy én az a Szókratész vagyok, aki itt beszélgetek s tisztázom sorban, amirõl csak szó esik; hanem azt hiszi, hogy az vagyok, akit nemsokára mint holttestet fog látni, és azért kérdez, hogyan temessen el. Amit pedig annyi ideig olyan hosszan fejtegettem, hogy miután kiiszom a mérget, nem maradok veletek, hanem átköltözöm a boldogok bizonyos hazájába, azt, úgylátszik, hiába mondtam neki, mintha csupán vígasztalni akartalak volna vele benneteket és magamat. Kezeskedjetek hát értem Kritónnál -- folytatta -- mégpedig ellenkezõ módon, mint ahogyan õ kezeskedett értem a bírák elõtt.  Ő ugyanis arról kezeskedett, hogy itt maradok; ti pedig kezeskedjetek arról, hogy bizony nem maradok itt, miután meghaltam, hanem elmegyek és elköltözöm; hogy könnyebben viselje el Kritón és ne szomorkodjék miattam, mikor látja, amint testemet elégetik vagy elássák, mintha valami szörnyûséget szenvednék el -- és ne is mondja a temetésen, hogy Szókratészt teríti ki, vagy õt kíséri ki, vagy õt temeti el. Mert jól tudd meg, -- szólt -- kedves Kritón, hogy a helytelen kifejezés nemcsak önmagában hibás, hanem bizonyos rossz hatással van a lelkekre is. Hát légy csak bátor és mondd azt, hogy a testemet temeted el, azt pedig temesd el úgy, ahogyan neked tetszik és ahogyan a legillendõbbnek gondolod."

*

*

________________________

discedo, etc. 3. k.

1) szétmegy, szétoszlik, elválik, populus d.; Numidae dd. in duas partes; terra d., meghasad; átv. ért. (újk.) divisio altera in tres partes, oszlik.
2) elmegy, eltávozik: d. ab aliquo, ex conciones d. in sylvas, ex castris domum; d. cubitum, fekünni megy. Küln. A) hadseregről s több efféléről, elvonul, elmegy: d. a Gergovia, ex iis locis cum classe; d. ab signis, zászlóját, a csatarendet elhagyja; d. ab armis, leteszi a fegyvert. B) valamely összeköttetésből kibontakozik, kihúzza magát, valakitől elpártol, azt elhagyja s több efféle: d. ab amicis, milites dd. a duce; uxor discedit a D., elválik D.-től, elhagyja. C) valamiből (vállalatból, viszonyból, veszedelemből s több efféléből) valami módon kiszabadul, kimenekül (mint győztes v. legyőzött, nyereséggel v. veszteséggel stb.): victor is d. ab hoste; aequo Marte d. cum Volscis (a V. elleni harczból); sine detrimento d.; tanta injuria impunita d., büntetlenül marad.
3) átv. ért. A) valamitől eltér, azt félbe-, odahagyja: d. a fide et justitia, a naturae statu; d. a sua sententia, ab oppugnatione castrorum, felhagy, eláll; d. ex (a) vita, meghal; d. a re eltér a dologtól (irva v. beszélve). B) elmulik, elenyészik: sollicitudines dd.; memoria illius rei nunquam discedit ex animo meo. C) msz. d. in alicuius sententiam, valaki véleményére áll, szavazatához csatlakozik (l. discessio); d. in alia omnia, egészen az ellenkező véleményhez csatlakozik. D) d. ab aliquo, valakit kivesz, ezen kapcsolatban: quum (si) ab illo discesserint, amazt kivéve, quum a fraterno amore discessi, ha a testvéri szeretetet kiveszem.

Tradíció és Szent Doktrína (vázlatok)

*

"És egy idő múltán, még ifjúkorom virágában, fejemen fényes fekete hajjal, boldog fiatalság gyönyörét élvezve, férfikorom elején, síró és jajveszékelő szüleim akarata ellenére, hajamat és szakállamat lenyírva, sárga ruhát öltve, otthonomból az otthontalanságba távoztam." 

Majjima Nikaya.36

"Mi tudjuk, hogy a törvény jó, ha valaki helyesen alkalmazza; de tudatában kell lennünk, hogy a törvényt nem az igaz emberért hozták, hanem a gonoszokért, a lázadókért, az istentelenekért, a bűnösökért, a vallástalanokért, a közönséges lelkűekért, az apa- és anyagyilkosokért, a vérengzőkért, a tisztátalanokért, a fajtalanokért, a rabszolga-kereskedőkért, a hazugokért, a hamisan esküvőkért, és mindazért, 

ami még ellenkezik az igaz tanítással, a boldog Isten dicsőségéről szóló evangéliummal, amelynek hirdetésére megbízást kaptam."

 

Timóteushoz írt első levél, 8-11


"Ha minden bűnöző közül a legbűnösebb volnál is,
minden bűnön átkelsz a tudás bárkáján."

Bhagavad-gítá, IV.36.

*

Négyféle állapot:

- Tradíció-alattiság (Tanításnélküliség)
- Tradícióval való szembenállás (Hamis tanítások)
- A Tradícióval való harmónia (Az Igaz Tan)
- Tradíció-felettiség (A Tan realizálása)

Az első a mai világ tömegemberére jellemző: általában a történelmi-politikai-gazdasági erőkre, formációkra, ideológiákra. Fő formái a materializmus és az ateizmus.

A második azon formák csoportja, akik csak szektákban, iskolákban, irányzatokban, regulákban, dogmákban és egyházakban képesek gondolkodni, elvesztve a közvetlen átélés intuícióját. Áltanítások, álbevatások, és mély ostobaság, gyermeteg féligazságok, ego- és megalománia, vagy éppen kisebbrendűségi komplexusok jellemzik tagjaikat.

A harmadik azt jelenti, hogy a szellemi ösvényre lépett vallásos ember képes olvasni a sorok között, van füle a hallásra, szeme a látásra: jól tudja, mi a Cél, és mi az Eszköz; képes a távolságtartásra és a túlzott rajongás elkerülésére, a személyi kultuszoktól való mentességre, és arra, hogy ne istenítsen embereket; szellemileg független és szabad, mégha papi vagy egyházi tisztséget is tölt be, vagy egy egyház világi tagja; a külsődleges vallási szertartásokat és előírásokat élő és természetes tanítássá teszi, mert eleve szilárd belső alapokkal rendelkezik, melyek belülről nyilvánítják meg a Törvényt; előíteletmentes, tiszta lelkületű; érzékeny a filozófiára, és meg is érti annak tanításait a szent szövegekben és könyvekben; gondolkodása nemes és éber, és mindig a metafizikaira irányul, de nem gőgös, nem beképzelt tudására az átlagemberekkel szemben; egyszerű és józan életet él, mindig az Igazságot kutatva, mások szolgálatára.

Alábbiakban a negyedik állapotról szeretnék írni néhány gondolat-aforizmát:
arról, mely minden nagy bölcs sajátja, és amelynek szükségszerűen el kellene jönnie egyszer minden szellemi ember életében.

*
_________________________________________________

*

Valamilyen szimbolikus formában minden tradíció magában foglalja a Doktrínához vezető utat:
a Tannal pedig később, de akár azonnal is elérhető a megszabadulás.

De csakis a Tannal.

Sajnos, a mai vallások és tradíciók követőinek jórésze azokhoz a szamarakhoz hasonlatos, melyek aranyból készült szent ereklyéket cipelnek a hátukon - anélkül, hogy tudnák és felfognák annak jelentőségét és tényét.

*

Abban a pillanatban, ahogy a szent doktrínát intézményesített, egyháziasított formában kívánja valaki átadni, szükségszerűen és azonnal megjelenik az antitradicionalitás is. A mértékek mennyiségileg változhatnak ugyan, de ez mit sem változtat ezen a minőséget érintő tényen. Ezért van az, hogy in concreto jóformán csak antitradicionális vallási intézmények léteztek és léteznek a Történelemben.

*

A tradíció vagy tradicionalitás egy bizonyos pont után - akadály.

Akadály, amit le kell győzni.

*

A tradíció horizontális és exoterikus: 

változik, emberek alkotják, adott történelmi és földrajzi feltételekhez kötött, korlátozó, és folyamatosan romlik. 

A Doktrína vertikális, ezoterikus: tehát mindezektől független, állandó.

*

A Buddha és Jézus azért ment szembe a tradícióval, mert ők a Doktrínát képviselték és adták át: 

emiatt nem tehettek mást, csakis azt, hogy szembe fordultak az üres hagyományokkal...

*

A buddhizmus és a hinduizmus szerint tíz béklyó (samyojana) köti az embert a létörvényhez:

1. Belief in a separate personality or individuality (drishti) / Hit egy külön személyiség, vagy egyéniség létezésében
2. Doubt that has no desire for satisfaction (vichikitsa) / Szkeptikus kétely
3. Uncritical attachment to rules and rituals (silabbata-paramasa) / Szabályokhoz és szertartásokhoz való kritikátlan kötődés *
4. Sensuous craving (kama-raga) / Érzéki vágy
5. Ill will, wishing harm on others (vyapada) / Rosszakarat
6. Craving for a higher material existence (rupa-raga) / Sóvárgás a finom-anyagi létezésre
7. Craving for non-material existence (arupa-raga) / Sóvárgás az anyagtalan létezésre
8. Conceit or egotism (mana) / Önhittség és beképzeltség
9. Restlessness (udhacca) / Nyugtalanság
10. Ignorance (avidya) / Tudatlanság, szellemi vakság

* Mindezek alkotják az un. "tradíciót". (Vö.: Szatipatthána, 148.o.)

*

"Még az élet kényszerei közt is fölfedezhető

A Nibbánába vezető tan, minden szenvedés vége:

Megtalálják, kik az éberségüket addig fokozzák;

Míg szívük a tökéletes elmélyedést el nem éri."

(...)

"Ne halászd elő az elmúlt dolgokat,

S a jövőre ne ápolj hiú reményeket:

A múltad már régen mögötted maradt,

A jövő pedig még el sem érkezett.

A bölcs, ki a jelent az itt-és-mostban

Megtisztult látással fölismeri,

Törekedjen oly tárgyra, mely soha

meg nem inog, s azt el nem veszítheti."

*

Aki a tradíciót teszi meg a szellemi út alfájának és omegájának,
az nem látja a fától az erdőt.

Először is: nincs olyan, hogy "a" tradíció.
Tradíciók vannak, melyek mögött egységes Doktrína áll.

Másodszor: aki a tradíciót tekinti a megszabadulás útjának, olyan,
mintha a kódexmásolást tenné meg Platón tanításainak lényegévé.

*

A tradíció szent eszköz, nem pedig cél. A cél a Doktrína realizálása.

*

Aki érti a Tant, annak nincs szüksége hagyományokra.

Akinek hagyományokra van szüksége, az nem érti a Tant.

*

Nem a hagyomány metafizikai, hanem a hagyomány tanítása irányul a metafizikaira.

*

A Tradíció: a Doktrína közvetlen és intenzív átadása intuitív módon két ember között.

  A Doktrína: meta-tradicionális, metafizikai.

*

__________________________