Az

*

A változó örök.

*

Hérakleitosz

A Nagy Teljesség Anaximandrosznál

*

____________________________________________________________

καὶ τὰ μὲν μέρη μεταβάλλειν, τὸ δὲ πᾶν ἀμετάβλητον εἶναι

_____________________________________________________________

Διογένης Λαέρτιος

Βίοι καὶ γνῶμαι τῶν ἐν φιλοσοφίᾳ εὐδοκιμησάντων; 

Βιβλίον Β' ΑΝΑΞΙΜΑΝΔΡΟΣ, I

(ed. H S Long, Oxford 1964)

*

'A részek átalakulnak, az egész azonban változatlan.'

*

Diogenész-töredékek

*

"Véleményem röviden szólva az, hogy minden dolgok ugyanabból differenciálódnak, és hogy minden dolog ugyanaz. Ez nagyon világos: hiszen ha a dolgok, amelyek jelenleg ebben a kozmoszban vannak - föld, víz, levegő, tűz, és valahány egyéb, a kozmoszban levő dolog megmutatkozik -, ha tehát ezek bármelyike is más volna, mint valamely másik (más lévén a maga sajátos természete következtében), és úgy menne át sokszoros átalakuláson és differenciálódáson, hogy közben nem marad önmaga, akkor semmiképpen nem lehetséges az, hogy keveredjenek egymással, vagy hogy egymás hasznára, illetve kárára legyenek, sem az, hogy növény növekedjék a földből, vagy állat, illetve bármi más keletkezzék - már amennyiben a dolgok nem úgy tevődnek össze, hogy azonosak. De mindezek a dolgok, amelyek ugyanabból változnak másvalamikké, más-más időpontokban más-más fajtájúakká válnak és ugyanabba térnek vissza."

599 fr.2, Szimplikiosz in Phys. p. 151,31 Diels

*

ΔΙΟΓΕΝΗΣ ΑΠΟΛΛΩΝΙΑΤΗΣ

57

Διογένης Ἀπολλοθέμιδος Ἀπολλωνιάτης, ἀνὴρ φυσικὸς καὶ ἄγαν ἐλλόγιμος. ἤκουσε δέ, φησὶν Ἀντισθένης (FGrH 508 F 15), Ἀναξιμένους. ἦν δὲ τοῖς χρόνοις κατ' Ἀναξαγόραν. τοῦτόν φησιν ὁ Φαληρεὺς Δημήτριος ἐν τῇ Σωκράτους ἀπολογίᾳ (Wehrli iv, fg. 91) διὰ μέγαν φθόνον μικροῦ κινδυνεῦσαι Ἀθήνησιν. Ἐδόκει δὲ αὐτῷ τάδε· στοιχεῖον εἶναι τὸν ἀέρα, κόσμους ἀπείρους καὶ κενὸν ἄπειρον· τόν τε ἀέρα πυκνούμενον καὶ ἀραιούμενον γεννητικὸν εἶναι τῶν κόσμων· οὐδὲν ἐκ τοῦ μὴ ὄντος γίνεσθαι οὐδ' εἰς τὸ μὴ ὂν φθείρεσθαι· τὴν γῆν στρογγύλην, ἠρεισμένην ἐν τῷ μέσῳ, τὴν σύστασιν εἰληφυῖαν κατὰ τὴν ἐκ τοῦ θερμοῦ περιφορὰν καὶ πῆξιν ὑπὸ τοῦ ψυχροῦ. Ἀρχὴ δὲ αὐτῷ τοῦ συγγράμματος ἥδε (DK 64 B 1)· "λόγου παντὸς ἀρχόμενον δοκεῖ μοι χρεὼν εἶναι τὴν ἀρχὴν ἀναμφι- σβήτητον παρέχεσθαι, τὴν δ' ἑρμηνείαν ἁπλῆν καὶ σεμνήν."

http://www.mikrosapoplous.gr/dl/dl.html

*

"A levegő az elem, számtalan kozmosz van és végtelen üresség."

*

Adalékok a Középső Úthoz

*

'A "semmit sem állítok határozottan" szófordulatról pedig a következőt mondjuk. Határozott állítás alatt nem azt értjük, hogy egyszerűen mondunk valamit, hanem azt, hogy nem nyilvánvaló dolgot jóváhagyással kísérve tárunk elő. Így alighanem arra a felismerésre fogunk jutni, hogy a szkeptikus semmit sem állít határozottan, még azt sem, hogy "semmit sem állítok határozottan". Hiszen ez nem dogmatikus felfogás, vagyis valamely homályos dologba történő beleegyezés, hanem olyan szófordulat, ami tapasztalatunkat fejezi ki. Amikor tehát a szkeptikus azt mondja, hogy "semmit sem állítok határozottan", akkor ezzel azt közli, hogy "most olyan szellemi állapotban vagyok, hogy a kutatás tárgykörébe eső dolgokról semmit sem tételezek vagy tagadok dogmatikusan". Mikor pedig ezt mondja, akkor arról a benyomásáról ad hírt, ami benne a vizsgálandó tárgyakról keletkezett, s nem dogmatikus módon, meggyőződéssel jelent ki valamit, hanem elbeszéli azt, amit tapasztal.'

Sextus Empiricus: A Pürrhonizmus alapvonalai, Első könyv, 23.

*

Az érintkezésről

*

"Így a többi dolgot is, a szilárdat, a meleget és minden mást szakasztott ily módon kell felfognunk: 

hogy önmagában egyikük sem létezik (...) hanem hogy minden egymással való kölcsönös érintkezésből létesül."

Platón: Theaitétosz 156d-157a

*

A most analógiája

"Az idő azért sem fogy el, mert mindig a kezdeténél van."

Arist. Φυσικῆς ἀκροάσεως, 222b1

*

Arisztotelész Fizika c. művének IV. könyvében, a 10. fejezettől foglalkozik az idővel (közvetlenül az "üresség" tárgyalása után). Az időt vizsgálva igen sok teret szentel a most (a jelen pillanat) problémájának.

Fejtegetésében nagyon érdekes geometriai analógiát ad rá: képzeljük el egy kör egy tetszőleges pontját, ami a jelen pillanattal analóg: egyszerre lesz a jelenségek kezdete és vége, azon belül pedig határfelület is: egyik oldalról homorú (múlt), másik oldalról domború (jövő) síkot határol, miközben szigorú értelemben egyiknek sem része, sem a múltnak, sem a jövőnek, mégis neki köszönhetik létüket.

Az egyszerre azonos és változó "most" eszerint csupán csak a jelenségek által határolt léthez képest nevezhető változónak: valójában mindig azonos, de nem önmagával, hanem a múlt és jövő viszonyában.

Az Örök Jelen ugyanis, mely mindig Azonos, nem része az Időnek.

(Itt ragadom meg az alkalmat arra, hogy sajnálatomat fejezzem ki amiatt, hogy ez az arisztotelészi alapmű csupán 2010 óta olvasható teljes egészében magyar nyelven.)

*

Kettő nem-kettő

*

Egy

"SZÓKRATÉSZ: Az önmérséklet bizonyos rend, a gyönyöröknek és a vágyaknak a megzabolázása. Ahogy mondani szokták, hogy - tudom is én, hogyan - "erőt vesz magán", és ahogy más ilyesmiket emlegetnek, mint az önmérséklet nyomait. Igaz?

GLAUKÓN: Mindenesetre.

SZÓKRATÉSZ: És nem nevetséges ez a kifejezés: "erőt vesz magán"? Hiszen aki önmagánál erősebb, az nyilván gyengébb is önmagánál, és aki gyöngébb, az erősebb is: mindezt ugyanarról állítjuk.

GLAUKÓN: Miért ne?

SZÓKRATÉSZ: Szerintem e kifejezés azt jelenti, hogy magában az emberben - a lelkében - van egy jobb és egy rosszabb rész; s mikor a természettől fogva jobb rész a rosszabbat megzabolázza, erre mondjuk - dicséretképpen -, hogy "erőt vesz magán"; ha pedig a rossz nevelés vagy társaság révén a rosszabbik rész, amely viszont a nagyobbik, legyőzi a jobbik, de kisebb részt, ezt - mint szégyenletes dolgot - megrójuk, és az ilyenről mondjuk, hogy "gyöngébb önmagánál", és az ilyen jellemet hívjuk fegyelmezetlennek.

GLAUKÓN: Úgy látszik.

(...)

SZÓKRATÉSZ: Ami igaz, igaz, ilyesminek tetszett az igazságosság, de mégsem az ember külső cselekedeteire vonatkozik, hanem a bensőkre, valójában önmagára és önmaga részeire, amennyiben nem hagyja, hogy lelke részei ne a maguk dolgát végezzék és belekontárkodjanak egymáséiba, hanem valóban jól megveti háza alapját. Uralkodik magán, rendet tart, barátja lesz önmagának, összhangba rendezi lelke három részét önkéntelenül, mint a zenei összhang három húrját: a magasat, a mélyet és a középsőt, és ha még valami közibük esik, azt is összebogozza, és a sokból mindenképp eggyé alakulva, magát mérsékelve és harmonizálva teszi, amit tennie kell, akár vagyonszerzésről vagy testápolásról, akár köz- vagy magánügyről van szó, és mindezekben azt véli és nevezi igazságos és szép tettnek, ami ezt az állapotát megőrzi és építi, bölcsességnek e cselekvést vezérlő tudományt, igazságtalan cselekvésnek az ezt lerontó, tudatlanságnak pedig az igazságtalanságot építő hiedelmet."

Kettő

"A jóga útjára lépő bölcsnek a tett a talpköve; a jóga csúcsára érkezettnek a nyugalom a talpköve. Amikor sem érzékei tárgyához, sem a tettekhez nem ragaszkodik, minden elgondolásáról lemond, akkor mondják, hogy a jóga csúcsára érkezett. Saját énjével emelje fel énjét, ne hagyja lesüllyedni énjét; mert saját énje lehet barátja saját magának, és saját énje lehet ellensége saját magának. Ön-énje ön-barátja annak, aki önmagával legyőzte önmagát; ám aki nem ura önmagának, annak ön-énje ellenségesen ön-ellenfelévé válik. Az önmagát legyőző, megbékélt egyén a Legfelső Szellemet találja meg hidegben és melegben, jóban és rosszban, tisztességben és megvetésben. A tudással és megismeréssel megelégedő, érzékeit legyőző, az elért csúcson szilárdan megálló, göröngyöt, követ, aranyat egyformának tekintő jógit nevezik fegyelmezettnek. Barát, társ, ellenség mindegy neki, rosszakarók és jóindulatúak között középen áll, igazakra és gonoszakra ugyanúgy gondol, ezért különb mindenkinél."

*

________________________

Egy - Platón: Állam

Kettő - Bhagavad-gítá, VI.3-9.

*

A hétköznapi világról

*

"Nem értik meg, hogy a szkeptikus nem a filozófiai elmélet szerint alakítja életét (mert nem lenne aktív, amennyiben ehhez igazodna), 

hanem nem-filozófiai megfigyelései alapján abban a helyzetben van, 

hogy válassza az egyik dolgot, és kerülje a másikat."

Sextus Empiricus in four volumes, III. 464-465

*

A tudat (vijñāna ) kapcsán

*

visum, i, kn. [r. video]

1) látmány, tünemény, jelenés (vesd ö. visus), turpe; küln. A) álomlátmány. B) valami tünemény, a mely jósjelt foglal magában, v. verum, falsumve.
2) külső érzéki benyomás által eredt képzelet valamiről, «képzelmény» (Ciceronál a görög fantasia fordítása).

video, vidi, visum, 2. [eidw]

I. cs.
1) lát átalán: v. aliquem, rem; még önállóan v. acriter, éles látása van. Küln. A) v. somnia, álmodik, álomlátó; v. aliquid in somnis vagy per quietem, álmában. B) átv. ért. v. diem stb. megél, megér. C) (költ.) átalán érzékkel stb. észrevesz, fölfog: v. terram mugire, hallja, v. plus naso quam oculis, abies v. casus marinos, megpróbálja.
2) fölkeres, megkeres, meglátogat, valakihez megy, aliquem.
3) rátekint, megnéz, aliquem. Innen «néz»; A) (színk.) me vide, hagyd magad rám, bizzál bennem! B) quin tu me vides? tarts engem szemmel, hogy viselem magam (kövesd példámat).
4) átv. ért. szellemi látásról, A) észrevesz, megjegyez, aliquid, multa vitia in aliquo. B) belát, megért, lát, illud frustra accidisse; plus v., nagyobb belátással bir; v. in futurum, a jövendőbe lát; néha v. animo, előre lát. C) megfontol, meggondol, meghány vet: videamus illud; quamobrem haec videnda, ezt kell megfontolni. D) szemmel tart, czélba vesz, törekedik valamire, magnam gloriam, imperia immodica. E) figyelmez, hozzálát, valamire ügyel: vide scribas, láss hozzá, hogy irj. Küln. a) vigyáz, megó, megőriz stb.: videndum est ne obsit benignitas; vide quid agas; videant ne sit periniquum, vigyázzanak v. figyelmezzenek, hogy méltánytalanul ne cselekedjenek, ellenben, vide ne sit necesse bajosan v. nehezen leszen reá szükség; b) jövendő multban a) mikor a beszélő valamit máskorra hagy: de illo alias v., a mi őt illeti, máskor fogom róla a szükségeseket elmondani; quae fuerit causa, mox v.; b) mikor valamit más meggondolására biznak: illud ipse viderit, azt lássa ő, éppen így de hoc tu ipse videris; sitne malum dolor necne, Stoici viderint, azt lássák a stoikusok. F) valamire v. valakire gondoskodik, gondja van: v. negotia alicuius; v. cibum, prandium alicui, gondoskodik; v. sibi, magára gondja van.
II. szenv. videor,
1) (ritkán) látják, előtünik, megjelen: hostium copiae visae sunt; visus sum, láttak; videri debet, quales sint.
2) rendesen tetszik, látszik, valaminek lenni látszik, mutatja magát, mutatkozik, valaminek tartják: homines hic habitare videntur; aequum id mihi videtur; videris (esse) doctus, úgy látszik, hogy tudós vagy, si mihi videtur sapientissimus qui etc., úgy tetszik nekem, hogy az a legbölcsebb, a ki stb.; videor mihi satis dixisse, azt gondolom hogy eleget szólottam, v. satis dixi ut mihi visus sum, a mint nekem tetszett; (ritkán) vult videri, se esse sapientem, bölcsnek akar látszani.
3) küln. egysz. videtur helyesnek, jónak látszik, tetszik, véleményem, akaratom, od stb.: nunc mihi visum est scribere, jónak láttam, tetszett; si videtur, ha tetszik; mitteret cum imperio quem ei videretur (sc. mittere), a kit jónak lát. Küln. A) hivatalos v. hatósági vélemény v. határozat nyilvánításánál: pontifices decreverunt videri, illam aedium partem posse restitui, hogy az a nézetök; Verres pronunciat videri etc., hogy az az akarata; senatui visum est etc. B) valakinek tudományos, jelesen bölcseleti nézete felhozásánál: non mihi videtur, ad beate vivendum satis posse virtutem.

*

Metszéspontok

*

"Minden tény mértéke az ember, azoké, melyek léteznek, abban, hogy léteznek; 

azoké, melyek nem léteznek, abban, hogy nem léteznek. 

(...) 

Minden dologról kétféle, egymással ellenkező beszéd lehetséges."

Prótagorasz  (Πρωταγόρας)

*

"Ez a világ, ó Kacsajana, az állítástól és a tagadástól függ..."

"Minden létezik" - ez az első ellentét, "minden nem létezik" - ez a második ellentét.

Mellőzve e két ellentétet a Tathágata a középső utat hirdeti".

Saṃyutta Nikāya, II. p.17

*

Regnum Dei

*

Az alábbi részlet egy apokrif Platón-dialógusból való, a Második Alkibiadész-ből [134b-135a]: fő mondanivalója az, hogy aki uralni akarja önmagát, annak ismernie kell az igazi Én-t, a hétköznapi világ feletti valóságot, ez pedig az igazi erényt is jelenti egyben, s csakis ennek az erénynek az egyéni magánéletben való szilárd realizálása után lehet képes az illető arra, hogy az állam közügyeivel foglalkozzon: ha nem így történik a dolog, az ember menthetetlenül belebonyolódik a "népszerű", demagóg politikába, elmerül a külső dolgokban, ahol árulás, bukás és szerencsétlenség fogja érni. Az igazi szerencsétlenség pedig: a tudatlanság az Én-t illetően, ami ebből a szempontból maga az erénytelen élet.

Ez az apokrif Platón dialógus szépen mutatja be a hidat az egyetemes ontológiai-autológiai doktrína és a társadalom között.

*

"Szókratész: Az államoknak sem erődítésekre, meg hadigályákra, meg szárazdokkokra van szükségük, Alkibiadész, ha boldogok kívánnak lenni, nem nagyszámú lakosságra meg hatalomra, csak erényre.

Alkibiadész: Csakis.

Szókratész: Így ha helyesen és szépen akarod intézni az állam ügyeit, erényt kell nyújtanod a polgártársaidnak.

Alkibiadész: Hogyne.

Szókratész: De átadhatja-e valaki azt, amivel nem rendelkezik?

Alkibiadész: Hogy adhatná?

Szókratész: Tehát először neked magadnak kell erényre szert tenned, ahogy bárkinek, aki nem csak saját személyét és a hozzá tartozó dolgokat akarja uralni és gondozni, hanem az államot és az állam dolgait is.

Alkibiadész: Igazad van.

Szókratész: Nem is befolyásra és hatalomra kell szert tenned, hogy keresztülvidd, amit csak akarsz, és ugyanúgy az államnak sem - hanem igazságosságra és józanságra.

Alkibiadész: Úgy látszik.

Szókratész: Mert ha igazságosan és józanul cselekdtek, istennek tetsző módon jártok el, te is, meg az állam is.

Alkibiadész: Az bizony valószínű.

Szókratész: És ahogy imént mondtuk: úgy, hogy közben az istenit és tündöklőt tartjátok szem előtt.

Alkibiadész: Úgy látszik.

Szókratész: De ha ezekre függesztitek a tekinteteket, egyszersmind saját magatokat és a hozzátok tartozó dolgokat is megpillantjátok és felismeritek.

Alkibiadész: Igen.

Szókratész: De bizony, ha így tesztek, akár kezességet is vállalok érte, hogy boldogok is lesztek!

Alkibiadész: Ha kezeskedsz érte, akkor biztos is!

Szókratész: Ha viszont igazságtalanul ténykedtek, és az istentelenre és homályosra tekintetek, akkor a dolog természetéből adódóan bizonyára ehhez hasonló dolgokat cselekedtek, hiszen önmagatokat sem ismeritek meg.

Alkibiadész: Minden bizonnyal.

Szókratész: Mert, Alkibiadész: akinek szabadságában áll, hogy azt csináljon, amit akar, de nincs esze, ugyan mi fog azzal a közemberrel vagy állammal történni? Ha például a betegnek szabadságában áll, hogy azt tegyen, amit akar, de orvosi ésszel nem rendelkezik, viszont senki se állja útját önkényének - ugyan mi lesz vele? Vajon nem fog minden valószínűség szerint kárt tenni a testében?

Alkibiadész: Igazad van."

*

____________________________

Apokrif dialógusok, 89-90. o.

Atlantisz Kiadó, 2005.

*

A Szent Parancs

*

- Az önmegismerés isteni parancs, ezért kutatni kell, mi is az, ami kutat. -

Πλωτῖνος 

Ennadis, IV.3.

*

Σοφιστής, 257 b, c

*

A nem-Én [anātman; अनात्मन्], és a "Parabhāva-sūnyatā" kifejezés kapcsán.

_____________________________

ver.0 (Simon, 1908: 162, 164. o.)

ὁπόταν τὸ μὴ ὂν λέγωμεν, ὡς ἔοικεν, οὐκ ἐναντίον τι λέγομεν τοῦ ὄντος ἀλλ' ἕτερον μόνον.

 [...]

οὐκ ἄρ', ἐναντίον ὅταν ἀπόφασις λέγηται σημαίνειν, συγχωρησόμεθα, τοσοῦτον δὲ μόνον, ὅτι τῶν ἄλλων τὶ μηνύει [257c] τὸ μὴ καὶ τὸ οὒ προτιθέμενα τῶν ἐπιόντων ὀνομάτων, μᾶλλον δὲ τῶν πραγμάτων περὶ ἅττ' ἂν κέηται τὰ ἐπιφθεγγόμενα ὕστερον τῆς ἀποφάσεως ὀνόματα.

(A Szofista ógörögül)


ver.1 (Kövendi, 2001: 261. o.)

'Azt, hogy ha a nem létezőről szólunk - úgy látszik -, nem olyat fejezünk ki vele, ami a létezővel ellentétes, hanem csak olyat, ami különböző tőle.

[...]

'Ha tehát azt állítják, hogy a tagadás ellentétet jelöl, ezt nem fogadhatjuk el, csupán annyit, hogy a rájuk következő szók elébe tett "nem" szócska valami különbözőt jelent ezektől a szavaktól, helyesebben azoktól  a dolgoktól, amelyekre a tagadásra következő szavak vonatkoznak.'


ver.2 (Bene, 2006: 102. o.)

'Amikor a "nem-létezőről" beszélünk, úgy látszik, nem a létező valamiféle ellentétét értjük alatta, hanem csupán tőle különbözőt.'

[...]

'Ha valaki tehát azt mondja, hogy a tagadás ellentétet jelez, ezt nem fogadhatjuk el, csupán annyit, hogy mikor a "nem" szócskát tesszük valami elébe, ezzel valami olyanra utalunk, ami más, mint a rákövetkező szavak, pontosabban mint azok a dolgok, amelyekre a tagadás után elhangzó szavak vonatkoznak.'


ver.3 (Kövendi, 1986: 1194. o.)

'Azt, hogy ha a nem létezőről szólunk - úgy látszik -, nem olyat fejezünk ki vele, ami a létezővel ellentétes, hanem csak olyat, ami különböző tőle.

[...]

'Ha tehát azt állítják, hogy a tagadás ellentétet jelöl, ezt nem fogadhatjuk el, csupán annyit, hogy a rájuk következő szók elébe tett "nem" szócska valami különbözőt jelent ezektől a dolgoktól, helyesebben azoktól a dolgoktól, amelyekre a tagadásra következő szavak vonatkoznak.'


ver.4 (Simon, 1908: 163, 165. o.)

'Amikor a nemlétezőt állítjuk, úgy látszik, nem valami ellentétét állítunk a létezőnek, hanem csakis mást.'

[...]

'Abba tehát, hogy a tagadás állítólag ellentétet fejez ki, bele nem egyezhetünk, csakis annyiba, hogy a ne tiltó- és a nem tagadószó elétételével megnemelt kifejezések más valamit jelentenek, mint a rákövetkező szók, vagy helyesebben azok a dolgok, a melyekre a tagadás után, de mellette kimondott szók vonatkoznak.'

*

A Buddha és Szókratész utolsó tanítása

*

"Ha valaki műveli és rendszeresen gyakorolja a légzés tudatosítását, Ráhula, akkor még az utolsó belégzése és az utolsó kilégzése is teljes tudatossággal fog végbemenni, nem öntudatlanul."

Majjhima-nikáya 62.

"Azok, akik helyes módon foglalkoznak a filozófiával, nem készülnek semmi másra, csupán arra, hogy meghalnak, és halottak lesznek."

Phaidón, 64a

*

"Én most már megtört, koros, öreg ember vagyok, életutam végét járom, nyolcvanadik évemet töltöm. Mint ahogyan, Ánanda, a rozoga szekér akadozva vonszolja magát, ugyanolyan akadozva vonszolja magát a Beérkezett teste. 

[...]

Önmagatokban keressetek tehát világosságot, Ánanda, önmagatokban keressetek menedéket, más menedék nélkül. A Tanban keressetek világosságot, a Tanban keressetek menedéket, más menedék nélkül. 

[...]

Az a szerzetes, Ánanda, aki akár most, akár távozásom után önmagában keres világosságot, önmagában keres menedéket, más menedék nélkül, és a Tanban keres világosságot, a Tanban keres menedéket, más menedék nélkül, az ilyen tanulni vágyó szerzetes méltó a szerzetesi névre. 

[...] 

- Ánanda, nem mondtam-e neked már régen, hogy minden, ami kedves és kellemes, megváltozik, megszűnik és elmúlik? Hogyan is volna lehetséges, Ánanda, hogy az, ami született, keletkezett, összetevődött és elmúlásnak van alávetve, ne múljék el? Ez nem képzelhető el.

[...]

- Ne foglalkozzatok a Beérkezett halotti szertartásával, Ánanda. Inkább saját üdvötökre gondoljatok, saját üdvötökön munkálkodjatok, saját üdvötöket szolgáljátok ernyedetlenül, kitartó buzgalommal. Vannak bölcs nemesek, bölcs papok, bölcs családapák, igaz hívei a Beérkezettnek, azok fogják intézni a Beérkezett halotti szertartását, Ánanda."

________________________

____________________

"Erõsítgetni, hogy mindez pontosan így van, ahogyan én elõadtam, nem illik értelmes emberhez; hogy azonban vagy így, vagy ilyenformán áll a dolog lelkünkkel és otthonaival, minthogy maga a lélek halhatatlannak látszik, azt úgy hiszem illõ is, méltó is az embernek megkockáztatnia, hogy higgye; hiszen szép ez a kockáztatás, s az ilyesmibe szinte bele kell bûvölnünk magunkat: ezért nyújtom én is már régóta ilyen hosszúra ezt a mesét. Jó reménységgel lehet tehát lelkét illetõen minden olyan ember, aki életében a test gyönyöreivel és ékesítéseivel, mint amelyek számára idegenek, semmit sem törõdött, s úgy gondolta, hogy ezek csak több bajt hoznak magukkal: s a tanulással fáradozott, meg avval, hogy a lelkét ékesítse, méghozzá nem idegen, hanem hozzáillõ ékességgel, mértékletességel, iggazságossággal, bátorsággal, szabadsággal és igazsággal -- és így várja a Hádészba utazást, hogy elindulhasson, mikor a végzet szólítja. Ti is -- mondta -- Szimmiász és Kebész és ti többiek, egyenként útnakindultok majd egykor; engem azonban, amint a tragédiaköltõ mondaná, már most hív a végzet, s itt van már az ideje, hogy fürdeni menjek; azt hiszem, jobb, ha megfürdöm, s úgy iszom meg a mérget és nem adok dolgot az asszonyoknak, hogy holttestemet mossák.

Miután beszédét befejezte, Kritón így szólt hozzá: "Jól van, Szókratész; tehát milyen utasítást adsz ezeknek vagy nekem, gyermekeidet, vagy bármi mást illetõen, amit ha megteszünk, leginkább kedvedre teszünk?"  

"Csak azt mondhatom, Kritónom, -- felelte -- amit mindig mondogatok, semmi újabbat: hogy ha magatokkal törõdtök, akkor nekem is, az enyéimnek is, meg magatoknak is szolgálatot tesztek, bármit tesztek is, még akkor is, ha most nem adjátok rá a szavatokat: de ha magatokkal nem törõdtök, és nem akartok a most mondottaknak meg régebbi megbeszéléseinknek mintegy a nyomán haladva élni, akkor, bárha most buzgón helyeseltek, semmi értéke sem lesz a tetteiteknek." 

"Gondolni fogunk rá, -- szólt Kritón -- hogy úgy éljünk; dehát milyen módon temessünk el?" 

"Amilyen módon akartok, -- válaszolta -- ha ugyan megfoghattok és el nem szököm tõletek." S ekkor csendesen elmosolyodott s ránk tekintve így szólt: "Nem tudom Kritónnal elhitetni, barátaim, hogy én az a Szókratész vagyok, aki itt beszélgetek s tisztázom sorban, amirõl csak szó esik; hanem azt hiszi, hogy az vagyok, akit nemsokára mint holttestet fog látni, és azért kérdez, hogyan temessen el. Amit pedig annyi ideig olyan hosszan fejtegettem, hogy miután kiiszom a mérget, nem maradok veletek, hanem átköltözöm a boldogok bizonyos hazájába, azt, úgylátszik, hiába mondtam neki, mintha csupán vígasztalni akartalak volna vele benneteket és magamat. Kezeskedjetek hát értem Kritónnál -- folytatta -- mégpedig ellenkezõ módon, mint ahogyan õ kezeskedett értem a bírák elõtt.  Ő ugyanis arról kezeskedett, hogy itt maradok; ti pedig kezeskedjetek arról, hogy bizony nem maradok itt, miután meghaltam, hanem elmegyek és elköltözöm; hogy könnyebben viselje el Kritón és ne szomorkodjék miattam, mikor látja, amint testemet elégetik vagy elássák, mintha valami szörnyûséget szenvednék el -- és ne is mondja a temetésen, hogy Szókratészt teríti ki, vagy õt kíséri ki, vagy õt temeti el. Mert jól tudd meg, -- szólt -- kedves Kritón, hogy a helytelen kifejezés nemcsak önmagában hibás, hanem bizonyos rossz hatással van a lelkekre is. Hát légy csak bátor és mondd azt, hogy a testemet temeted el, azt pedig temesd el úgy, ahogyan neked tetszik és ahogyan a legillendõbbnek gondolod."

*

*

________________________

discedo, etc. 3. k.

1) szétmegy, szétoszlik, elválik, populus d.; Numidae dd. in duas partes; terra d., meghasad; átv. ért. (újk.) divisio altera in tres partes, oszlik.
2) elmegy, eltávozik: d. ab aliquo, ex conciones d. in sylvas, ex castris domum; d. cubitum, fekünni megy. Küln. A) hadseregről s több efféléről, elvonul, elmegy: d. a Gergovia, ex iis locis cum classe; d. ab signis, zászlóját, a csatarendet elhagyja; d. ab armis, leteszi a fegyvert. B) valamely összeköttetésből kibontakozik, kihúzza magát, valakitől elpártol, azt elhagyja s több efféle: d. ab amicis, milites dd. a duce; uxor discedit a D., elválik D.-től, elhagyja. C) valamiből (vállalatból, viszonyból, veszedelemből s több efféléből) valami módon kiszabadul, kimenekül (mint győztes v. legyőzött, nyereséggel v. veszteséggel stb.): victor is d. ab hoste; aequo Marte d. cum Volscis (a V. elleni harczból); sine detrimento d.; tanta injuria impunita d., büntetlenül marad.
3) átv. ért. A) valamitől eltér, azt félbe-, odahagyja: d. a fide et justitia, a naturae statu; d. a sua sententia, ab oppugnatione castrorum, felhagy, eláll; d. ex (a) vita, meghal; d. a re eltér a dologtól (irva v. beszélve). B) elmulik, elenyészik: sollicitudines dd.; memoria illius rei nunquam discedit ex animo meo. C) msz. d. in alicuius sententiam, valaki véleményére áll, szavazatához csatlakozik (l. discessio); d. in alia omnia, egészen az ellenkező véleményhez csatlakozik. D) d. ab aliquo, valakit kivesz, ezen kapcsolatban: quum (si) ab illo discesserint, amazt kivéve, quum a fraterno amore discessi, ha a testvéri szeretetet kiveszem.

Az epifenomének és a függő keletkezés

*

Hogy egy cinikus megjegyzéssel kezdjem: ahhoz már hozzászoktam, hogy láma Ole Nydahl követőinek nagy része életében nem hallott még a Satipatthána-meditációról és a Yogacsára vagy Nagarjuna tanairól, de ahhoz nem tudok hozzászokni, hogy a ma filozófiával foglalkozók kardinális jelentőségű filozófiai terminusokat definiálnak félre, vagy hagynak megmagyarázatlanul. Ilyen kifejezés az "epifenomén" is, amit általában "másodlagos fontosságú kísérő jelenségként" fordítanak. Hogy mitől- és mihez képest másodlagos egy jelenség, rejtélyben marad eme kifejtések során, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy az ógörög terminus elemzése sokkal messzebbre vezet, mint fenti lapos és semmitmondó definíció.

Hogy pontosan körvonalazzam, milyen összefüggésben is jelenik meg az epifenomén problémája, álljon itt egy idézet (de lásd még: A.E.Taylor: Platón, 273 és a skk oldaklakat, valamint Phaidon 85c-88c):

"A tulajdonság-dualizmus számára is problémát jelent tehát a kauzális kölcsönhatás lehetőségének magyarázata. Persze ebben az esetben nem az okozza a problémát, hogy miként magyarázhatjuk a mentális és a fizikális események közti kölcsönhatást. Sokkal inkább az, hogy miként tulajdoníthatunk a mentális folyamatoknak bármiféle kauzális szerepet. Azt a metafizikai álláspontot, amely szerint a mentális eseményeknek nincs önálló kauzális hatásuk, epifenomenalizmusnak nevezzük. Az epifenomenalizmus szerint a mentális folyamatok [és maga lélek is] pusztán fizikai folyamatok kísérőjelenségei, valahogy úgy, ahogyan a megfázás kísérőjelensége, hogy valakinek piros lesz az orra. Ebből pedig az következik, hogy a mentális eseményeket ugyan fizikai események okozzák, de a mentális események soha nem okozhatnak fizikai jelenségeket." (http://www.tankonyvtar.hu/filozofia/modern-metafizika-7-080905-4)

 

Az epifenomenalizmus - és egyik jelentős materialista-evolucionista képviselője, Huxley - szerint tehát a tudat a testi szervezet működésének puszta mellékterméke, a "fütty", mint Huxley mondja, "amint a gőz kiszökik a mozdonygépből". Első ránézésre pontosan ugyanezt tanítja a hinduizmus (szánkhja-jóga), de a hinajána-buddhizmus is, amikor a függő keletkezés (pratitya-samutpáda) diszciplínáját kifejti: amit énnek vagy léleknek nevezünk, az nem más, mint az öt komponensből álló, egymástól kölcsönösen fűggő halmazat, egy téves megkülönböztetés. A kettős igazság tana és az üresség doktrínája azonban feloldja ezt a duális, materialista szemléletű eszmét: ha pedig a helyesen éretett szolipszizmus alapelveit sem tévesztjük szem elől, a vizsgálódás elvezeti az embert Önmagához.

Hogy elkerüljük a túlzott leegyszerűsítést és a tévedéseket, röviden nézzük meg, hogy a Philosophia perennis és a szent doktrína olvasatában pontosan mit is érthetünk az epifenomén, a fenomén, a tudat, a lelek és az Önmaga kifejezések alatt.

Az "epifenomén" pontos - etimológiai - meghatározása a következő:

epi-fenomén:

1.epi: rajta, fölötte, rá; -on, -en, -ön; -ra, -re, -felé; (392*)

2.fenomén: faeinó: ragyog; fainó: láthatóvá tesz, megmutatkozik, megjelenik, ragyog, fénylik, láthatóvá válik, létrejön, keletkezik, születik, látszik, mutatkozik (1149-1150*)

3 epifénó, epifánia, epifanész, epifantosz, epifanósz: láttat, mutat; megjelenés; felszín, a test felszíne, látható, nyilvánvaló, (421*)

Egy dolog tehát az, ha valami láthatóvá válik, és egy másik dolog, ha valami látható. Az előbi egy potenciális képesség, a másik egy aktuális tulajdonság.

Miről is van szó? Arról, hogy a jelenségek, akár tudati jelenségekről is van szó, egy kölcsönös függésben álló alanytudatnak az észlelése révén válik láthatóvá, másrészt létezővé. Ez az alanytudat azonban szintén egy jelenség: egy olyan másodlagos tudat, ami ugyancsak a függő keletkezés révén mutatkozik meg, ezért nem-Én, illúzió: ez az a személyes és korlátozott "lélek", melyet "meg kell tagadnunk", mint nem-Ént. Ez a másodlagos, elfedett tudat vagy lélek tehát nem azonos az Én-nel (Átman), és a Tudattal (amala-vidzsnyána), melyek csakis önkiüresítéssel, a téves képzetek, és általában a képzetek megfékezésével "érhető el".

Az epifenomén így nem "másodlagos fontosságú kísérőjelenség", hanem: "[tudati] elfedettségben álló jelenség", ami a tudatlanságon vagy illúzión mint elsődleges előfeltételen nyugszik. Az epifenomenalizmus pedig nem más, mint annak a tannak az igenlése, hogy minden jelenség egy elfedettségben álló alanytudat korlátozottságának a függvénye, így ezen alanytudat szintjén nem ismerhető meg az Igazság (ugyanezt mondja az apofantikus teológia és Nagarjuna is).

Nem téved Huxley, és a Phaidónban Szimmiasz; nem téved természetesen a szánkhja, vagy a függő keletkezés és a szkhandák tana sem: de ezek az analízisek végső soron egy korlátozott tudati létrégióra vonatkoznak, melyek mögött létezik egy tiszta Tudat, egy tökéletes, kettősségek nélküli Lét.

Ha ez nem létezne, szabadulás sem lenne lehetséges a szenvedés, a születés és a halál birodalmából.

*

"Amit mondok, az nem zavar össze. Bizony mulandótlan, örök törvény ez a Lélek. Mert ahol kettősség van, ott láthatja az egyik másikat, ott szagolhatja az egyik a másikat, ott ízlelheti az egyik a másikat, ott szólíthatja az egyik a másikat, ott hallhatja az egyik a másikat, ott észreveheti az egyik a másikat, ott tapinthatja az egyik a másikat, ott ismerheti az egyik a másikat. De ha egyetlen Lélekké vált minden, hogyan is láthatna az valamit, hogyan is szagolhatna az valamit, hogyan is ízlelhetne az valamit, hogyan is szólhatna az valamit, hogyan is hallhatna az valamit, hogyan is vehetne észre az valamit, hogyan is tapinthatna az valamit, hogyan is ismerhetne az valamit? Hogyan is ismerhetné meg azt, amivel mindent megismert, hogyan is ismerhetné meg a megismerőt? A Lélek azonban nem ilyen és nem olyan. Megragadhatatlan, mert meg nem ragadják, mulandótlan, mert el nem múlik, tiszta, mert hozzá semmi sem tapad. Nem kötődik, meg nem inog, kár sosem éri. Hogyan is lehetne megismerni a megismerőt? Maitréjí, most már tudod a tanítást. Ez pedig elég ahhoz, hogy halhatatlanná legyél."

बृहदारण्यक उपनिषद्, V.15

__________________________

Jegyzetek:

* Ógörög-magyar nagyszótár, szócikkek oldalszámai

Az epifenomének modern felfogásáról: http://en.wikipedia.org/wiki/Epiphenomenon

Platón szabályos testeiről

*

Tetraéder - Tűz

Hexaéder - Föld

Oktaéder - Levegő

Ikozaéder - Víz


Dodekaéder - Befogadó (mátrix) v. éter (üresség)

___________________________

Alig tudunk valamit igazán lényegit ezekről a platóni  (szimbólikus)  geometriai formákról, testekről, "gyökerekről" vagy "minőségekről", melyek alapján kezdetben létrejött a látható fizikai kozmosz: és ha ehhez hozzá vesszük, hogy a Platón által kifejtett tan jelentős része nem az, melyet leírt, hanem azok, melyeket az Akadémián elhangzott előadásaiban közölt, még nehezebb a dolgunk (különösen akkor válik ez a nehézség világossá, ha belegondolunk abba, hogy már Platón előtt ezer évvel is csiszolt szakrális céllal ilyen testeket a neolitikus ember).

Fentiek miatt elhatároztam tehát, hogy beszerzem ezeket a testeket - hegyikristályból kicsiszolva (már meg is van a beszerzési forrás), hogy kontemplációs-meditációs tárgyakként használhassam őket. Az az érzésem, hogy maguk a testek - mint konkrét fizikai létezők - beszédesebbek lehetnek Timaiosznál...

*

*

http://hu.wikipedia.org/wiki/Szab%C3%A1lyos_test

*

Megjegyzések a 'politika' kapcsán

*

A Buddha számos szútra tanúsága szerint

szinte Önmagával azonos legitimást

ismert el a Királynak: több

esetben is példának hozza fel a Királyt

az Önuralom demonstrálására.

Jézus halála in concreto nem Pilátuson múlott,

hiszen ő kijelentette, hogy nem találja bűnösnek,

hanem a manipulált, tudatlan tömegen.

*

Kevesen tudják,

hogy Arisztotelész szerint a demokrácia:

az ideális államforma elfajult létmódja,

ugyanúgy, ahogy a zsarnoki diktatúra is az.

Az előbbi a tömegekből indul ki, és arra épít;

az utóbbi nem veszi figyelembe a népet,

és csak egy szűk réteg érdekeit

tekinti az állam céljának.

A kettő tehát (a demokrácia és a zsarnoki diktatúra)

nem (csak) ellentétei egymásnak,

hanem ugyanannak a dolognak a két létmódja (is).

Ez a dolog pedig a szellemi vakság,

és az akarat gyengesége.

*

Minden "politikai erő", mely igenli

a fenti értelemben vett "demokráciát",

nem lehet tradicionális létszemléletű,

tehát nem lehet jobboldali sem.

A jelen korszakban így nem léteznek

jobboldali politikai formációk,

mert mindenki a - szellemi értelemben vett -
tudatlan tömegekre kíván hatni,

és eme tudatlan tömegek által igyekszik a

hatalom gyakorlására való létjogosultságát

és az arra való felhatalmazását igazolni.

Számomra ez a legérthetetlenebb dolog.

Mintha a hatalmi képességek létjogosultsága

azon múlna, hogy mennyiségileg hányan

támogatják annak gyakorlását

az ateista, magasabb tekintélyt soha nem

ismerő tömegemberek, és "szak"-értők közül...

*

A "szólásszabadsággal" féktelenül szabadjára

eresztett "közvélemény" semmit sem jelent

ebből a szempontból

(a "szólásszabadság" ma számomra inkább

a "bábeli zűrzavar" szinonímája).

A Filozófus által vezetett

Államban ugyanis csak az Igazság számít.

És az Igazságra a tömegember: vak.

*

A fentiekből eredő tudatlanság

különböző szimptómái válnak láthatóvá

időről-időre az elmúlt időszakban,

méghozzá egyre gyorsuló ütemben,

egészen addig, amíg mindenhol

nem győz a demokrácia.

Aztán csend lesz majd,

és váratlanul egy pillanat alatt összeomlik.

És romjain kicsírázhat egy új, még

félelmetesebb erő:

az anarchia.

*

Pantha rei - II.

*

TANULMÁNYFOTÓK

*

*

Hérakleitosz valamennyi tanítványa jól tudta, hogy a "nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba" ismert aforizmája valójában azt jelenti, hogy "egyszer sem léphetsz folyóba", mert önmagában nem létezik olyan, hogy "folyó".

*

Titkos tanítások

*

συνεστήσατο ἐκ τῶνδέ τε καὶ τοιῷδε τρόπῳ. τῆς ἀμερίστου καὶ ἀεὶ κατὰ ταὐτὰ ἐχούσης οὐσίας καὶ τῆς αὖ περὶ τὰ σώματα γιγνομένης μεριστῆς τρίτον ἐξ ἀμφοῖν ἐν μέσῳ συνεκεράσατο οὐσίας εἶδος, τῆς τε ταὐτοῦ φύσεως [αὖ πέρι] καὶ τῆς τοῦ ἑτέρου, καὶ κατὰ ταὐτὰ συνέστησεν ἐν μέσῳ τοῦ τε ἀμεροῦς αὐτῶν καὶ τοῦ κατὰ τὰ σώματα μεριστοῦ· καὶ τρία λαβὼν αὐτὰ ὄντα συνεκεράσατο εἰς μίαν πάντα ἰδέαν, τὴν θατέρου φύσιν δύσμεικτον οὖσαν εἰς ταὐτὸν συναρμόττων βίᾳ. μειγνὺς δὲ μετὰ τῆς οὐσίας καὶ ἐκ τριῶν ποιησάμενος ἕν, πάλιν ὅλον τοῦτο μοίρας ὅσας προσῆκεν διένειμεν, ἑκάστην δὲ ἔκ τε ταὐτοῦ καὶ θατέρου καὶ τῆς οὐσίας μεμειγμένην.

*

Az időről

*

"...az egységben megmaradó örökkévalóság
szám szerint tovahaladó örök képmása..."

Platón, Timaiosz 37d

*