Az Üresség: akár a Teljesség.




*

*
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: önkiüresítés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: önkiüresítés. Összes bejegyzés megjelenítése

"A feleségem a tanítványommá válhat."



"Isten megteremtette az embert saját képmására, 
az Isten képmására teremtette őt,  
férfinak és nőnek teremtette őket."
Genesis, I.27.


"Az igazi szent a nép között járkál, 
azzal eszik és alszik  és a piacon ad és vesz, 
és megnősül és a társalgásban  részt vesz 
- és Istent soha, egy pillanatra sem felejti el."
Rumi
*


Egy nagy valószínűséggel eredeti, csaknem 1700 éves kopt töredék tanúsága szerint Jézusnak felesége lehetett.

Én nem is értem, miért kell ezen meglepődni, hogy ez miért "szenzáció" - azon túl persze, hogy a sok szempontból príncípium-zavarban szenvedő Katolikus Egyház most újragondolhatja egyik tévedését, nevezetesen a papi cölibátust (Sri Ramana
Maharishi hívja fel a figyelmet arra, hogy a "brahmacarya" szó eredetileg és elsősorban nem "szexuális önmegtartóztatást" jelent, hanem "[az] Önvaló[ban] tart[ózkod]ás"-t, ami által minden tett a "Brahmanban történik", tehát túl van jón és rosszon, tilalmakon és szabályokon: alanytudati létmód, nem pedig "morális aszkézis"). 

A Buddhának két felesége is volt, az ókori brahmana papoknak szintén lehetett feleségük (akik aztán rendszerint tanítványok is lettek) - semmi meglepő nincs ebben. 

Meg kell érteni, hogy egy avatar autentikus identifikációjának realizációja nem zárja ki a horizontális világ kondícióit, karmikus hatásait - vagy érthetőbben: semmi ellentmondás nincs aközött, hogy ha valaki családot alapítva, hétköznapi életet élve él, miközben minden pillanatban tökéletesen tisztában van a valóság Olyanságával, és azzal, hogy "Én-je"  - természetéből adódóan - "más", mint ami a pszichikai-korposzkuláris aspektusból megjelenik az elfedettségben álló alanytudat "mondva-csinált" világa előtt. 

Hiszen a Valóságban, a nem-kettős Olyanság-ban (az Ürességben/Teljességben) nincs különbség, nincs differenciáltság, nincs "ez" vagy "az" - minden "ugyanaz".





A Buddha megvilágosodása után felszólította követőit, hogy ne nevezzék többé "Gótama remetének", mert valójában ő maga "a Dharma", a "teljesen megvilágosodott szent", a "világ megmentője és menedéke"; Krisztus, amikor közölték vele, hogy "rokonai (...) várják", körbemutatott, és mindenkit a rokonaként azonosított, mivel "Szent Szelleme" ugyanaz, mint ami mindenki másnak, és visszautasította, hogy "az ács fiaként" azonosítsák, hiszen ő az "Út, az Igazság és az Élet", a "Kozmosz fénye"; Krisna kifejti Ardzsunának, hogy lényege mindenkinek a szívében lakozik, "ő az emberek igazi Én-je", az emberi szív "eleje-közepe-vége", "magában hordja ez embereket", miközben "kívül is áll rajtuk", sőt, maga Krisna is ennek a Szellemnek a megnyilvánulása. Zarathustra arra szólít fel, hogy "tisztítsd meg Önmagad", hiszen "bárki itt a lenti világban tisztaságot szerezhet" az által, hogy önzetlenül,  "igaz lelke mélyén, csendben keresi Istent".


A karma-yóga útja pontosan ez: a "külső embert", a cselekedetek "elkövetőjét" és "elszenvedőjét", nem lehet azonosítani a szemlélővel, a tanúval, az igazi Én-nel: ezek mindig függetlenek jótól, rossztól, és közömbösen, neutrális alapállással kell szemlélni a világ eseményeit, mivel azok nem érintik - nem érinthetik! - az ember transzcendens lényegét, melynek felismerése pusztán egyetlen pillanat műve. 

A közönséges emberek mint "szalmabábuk", "szalmakutyák" - írja a Tao Te King: a személyek pedig: "perszónák", tehát "álarcok", melyek szerepet játszanak az illúzió-világ elme-színpadán. "Semmit sem ő tesz: akár ül, fekszik, jár vagy alszik - csak a természet működik magától", hogy ismét a Bhagavad-gítát idézzem. A tudat, név-és-forma, érzet, érzékelés, létesülés-születés-halál - mind a függő keletkezés illúziójából erednek, ugyanúgy az üresség létformái, miközben "én-ként" jelennek meg.

Minden Út: autológia, az igazi Én és a nem-Én megismerésének útja, szellemi autometatranszformáció, önátalakítás, a fátylak letépése, a tudatlanság megszüntetése, a Látás megvalósítása.

Ezek végén nincs más, csak "AZ", melyről itt semmi sem mondható, semmi sem gondolható.


Talán a kereszténység, annak követői és hívei, éppen azzal, hogy elfogadják: Jézus nős volt, térhetnek vissza igazi szelleméhez, a Tanhoz és a Megváltás útjához?


*

A megszabadulásról


*

Az újraszületések körforgásából az újjászületés szabadít meg.


*

Regnum Dei Intra Vos Est


*


Milyen messze van a megszabadulás, a Felébredés?

Mindig olyan messze, amennyire a szellemi útra lépett vándor messze van Önmaga megismerésétől, az egó kialvásától.


*

Actus purus


*



A tiszta cselekvés megnyilvánulása az a belső kontempláció, mely az emberben (és minden jelenségben) lévő Önmaga-Létre mint Istenre irányul - minden látszólagos "külső körülmény" között, akárhol, akármikor.

- Én - Én vagyok.


Mit jelent ez?

Az elme gondolat-rezdüléseinek megállítását és a gondolat-forgások szimultán szemlélését, az Én intellektuális és kvázi-reális elszakadását az illuzórikus "én"-től, a hamis-egótól, az elsődleges káprázattól, és így a Mindenséggel való Eggyé-válást is a jelenvalóságban.

Másként: ez az Üresség léttotalitásának kontemplációja: az Abszolút Lét önmagunkban való realizálása az önkiüresítés által, mely az időtlen Idő, és a Világ felett áll.

Ez az egyetlen tett, mely nem hoz létre újabb tetteket: ez az egyetlen tett, mely elvezet a Célhoz: ez a tett-nélküli Tett, a cselekvő nem-cselekvés.

Minden filozófiának ezt a tettet kell szolgálnia, és minden Filozófusnak ide kell visszatérnie: ez a Középpont


_____________________________


Nem igaz, hogy mindennek van oka: a Valóságban nincs ok és okozat.

Csak a tudatlanságnak vannak következményei: ez az illúzió.



*

Örök Advent



*


A Földről nézve, a Nap körüli, ellipszis pályájú keringésből adódóan - két napot leszámítva - a nappalok és éjszakák nem egyforma hosszúak: az év vége előtt tíz nappal, december 21-én a leghosszabb az éjszaka és a legrövidebb a nappal.

Az ember a Szent Kinyilatkoztatásokon és a misztériumokon keresztül megértheti, hogy ez a jelenség annak a lemerülésnek és illúziónak a szimbóluma, melyből fel kell jutnia a fényre, újjá kell születnie, fel kell ébrednie - mindannak a léttartománya, aminek meg kell halnia; és mindannak a szimbóluma is, amiből aztán újra alá kell merülni a sötétbe - ad infinitum.

Az Örök Logosz testet öltésének szimbolikus ünnepe december 24., kereken három nappal a Fény halála után (mely három nap maga a Sötét Kor): a Fény ekkor Feltámad, és elindul hosszú, dicsőséges útjára, hogy mindent megvilágítson. Ezt jelenti valójában az Átlépés (Karácsony) szó is.

Hét nappal később aztán megismétlődik a Teremtés, megújul a Kozmosz, újraindul a körforgás: ez az Új Év ünnepe.

Minden ember egyéni élettörténetének szimbolikus útja ez, bukásokkal, alámerülésekkel, felemelkedésekkel és győzelmekkel teletűzdelve, mely évezredek óta ismétlődik, újra és újra, egészen addig, amíg végleg el nem indulsz Örök Éned felkutatására, hogy a sötétség végleg eltűnjön a szellemi Újjászületésben.

Addig pedig, amíg ez az Út el nem kezdődik, még tart a Három Nap - idelent.



*


*

Az Advaita Vedānta allegóriája

*

अद्वैत वेदान्त

_____________________________
 



*

Bevezetés a Zen-be


*

Amikor az elme nem mozdul, az Üresség. 

Amikor az Üresség mozdul, az az elme.

Jagjú Monenori

___________________________


Aνάμνησις [γνῶθι σαυτόν]


*

A Pünkösd az egyetlen evangélium és religio:
ama időtlen, feledésbe merült igazság felismerésének az ünnepe, 
hogy az Isten Szellem, mely bennünk él, az én igazi Én-je, mely mindig és mindenütt az egyetlen Valóság a világban,
és hogy minden más csak káprázat, kozmikus illúzió, kábulat, részegség, álom, téves megkölönböztetés,
melyet az emberek tudatlanságukban nem ismernek fel, és valóságként látnak.

Semmi sincs az Önvalón kívül.

Ami kívüle van - az a semmi.

Halj hát meg önmagadnak, tagadd  meg testi életed, ismerd fel igaz Éned, és szüless újjá Szellemben!

___________________

> Nosce te Ipsum <

*

*

Bevezetés az Ön-kutatásba

*

Felejtsd el a neved, a szüleid nevét, azt, hogy hol születtél, hogy hol élsz, és hogy mi vesz körül.

Töröld ki elmédből a jelenségek neveit.

Felejtsd el, hogy ki vagy.

Üresítsd ki magad.

*

Nézz körül.

Mit látsz?

Hol vagy?

Ki vagy?

Honnan jöttél?


*

A Láthatatlanról

*

Senki sem tudja, mit szimbolizál a Húsvét.


Sem a pészah, sem Jézus története, sem Mexikó prehistorikus áldozata nem mutatják meg pontos üzenetét.

Ezek mind csak a felszín.

Az Igazság valahol az Ember legbelsejében alszik.


*

Sacratio

*

Egészen rendkívüli, kivételes, és elképesztő dolog emberként létezni; egészen rendkívüli, kivételes, és elképesztő dolog ezen a bolygón másokkal és önmagunkkal szeretetben élni; hihetelen és kivételes lehetőség a létről gondolkodni és filozofálni - talán minden reggel és minden este ezzel a három gondolattal kellene kezdenie és befejeznie a napját annak, aki az Úton kíván járni.

Minden más tevékenység eme három dolog oltárán kerül feláldozásra.


Filozófusnak lenni: felszentelés.

*

Jézus

*

A Kezdetnek soha nincs vége.

*

F - axióma


*

A nirvána a tiszta Énnek önmagába való visszatérése,
az "én" médiuma által.

*

A szánkhja-jóga összefoglalása


*

Az Én szemléli az ént: "semmi sem Én vagyok".

Az én szemléli az Ént: "minden Én vagyok".
*

Az Én-Önmaga abszolút egységében álló önkorlátozása:

az önkiüresítés: minden "más" - kvázi-semmi.

"Ez" az Én és nem-Én abszolút egységben álló "kettőssége".
*

Az illúzió játéka: valóság.
*

Eltűnik minden: feltárul a Teljesség.


*

Az Igaz és a Hamis ürességről


*

Az egyéni lélek üres - ezért teljes.

Az Önvaló teljes - ezért üres.

Az "én" és az Önvaló - a Létben egy és ugyanaz.

*
______________________

Jegyzetek


Az öntudatlanságban szenvedő egóban, vagy bűnös lélekben, csak a névvel és formával bíró üresség jelenik meg: ez a hamis üresség, mert eleve nem bír önléttel; olyan, mint a délibáb, ami nem a víz hiánya, hanem maga is illúzió, ahol sohasem volt "víz".

A tiszta lét teljessége: ez az Igaz Üresség, a minden mástól való mentesség, az Önmagában álló, kauzalitástól mentes, mozdulatlan, alanyi Tudat-Létvalóság.

Az egyik sem létezhet a másik nélkül: teljes, nem-kettősség feletti egységben állnak. Ez a Középpont, a Kerékagy által körbevett Üresség Középpontja, melyet a Tetralemma jellemez, és amelyből a küllők erednek, mint a név-és-formák, hogy létrehozzák a keréktalpat, tehát a mindig egy irányba forgó "Uni-versum" határait (a kerék pereme és középpontja valójában egy és ugyanaz): ez kivételes alkalmakkor megmutatkozik a szemlélő előtt, az alteregó gondolatforgásainak felfüggesztésével, tehát spirituális halálával.

A felbukkanó jelenségek, tehát a "mások" az autonban már nem "heteronként", hanem "eikon"-okként (tehát per definitionem és valódi más(olat)okként) jelennek meg. Ezért, hogy "minden heteron fel nem ismert auton" (László A.).


*

Húsvét

*


Ógörög: "Pászkó":
"átél, megél, megtapasztal, elvisel;
elszenved, elvisel, eltűr;
történik, megesik;
valamilyen lelkiállapotban van;
szenvedni, bajban lenni;
elképzeli, fölteszi"

amiből ered:

Ógörög: "Pászka":
"áldozati bárány, húsvéti bárány"



________________________________

A szatipatthána és a keresztrefeszítés
ugyannak a szellemi aktusnak a szimbólumai.

A szellemben való újjászületés kapui.

_______________________________



*

"- Nem rég, uram, korán reggel, felöltöttem felső ruhámat, fogtam alamizsnagyűjtő
szilkémet és elindultam alamizsnáért Szávatthiba. Ahogyan házról házra jártam alamizsnáért,
megláttam egy nőt, aki egy torzónak adott életet. Nézve őt arra gondoltam, hogy mennyi
szenvedés forrása a létezés! Valóban mennyi szenvedés forrása a létezés.
Hogyan tudnék enyhíteni fájdalmán?
- Ebben az esetben, Angulimála, menj el a nőhöz és odaérve mondd ezt neki:
"Amióta megszülettem, nem emlékszem, hogy szándékosan megfosztottam volna egy élőlényt
is az élettől. Ez az igazság hozzon neked enyhülést szenvedésedre,
és enyhüljön szenvedése gyermekednek."
- De, tiszteletreméltó uram, szándékosan hazudnom kéne neki,
én szándékosan sok élőlényt megfosztottam az életüktől.
- Akkor, Angulimála, menj vissza Szávatthiba és mondd az a nőnek:
"Lányom, amióta megszülettem nemes lelkűként, nem emlékszem,
hogy szándékosan megfosztottam volna egy élőlényt is az élettől.
Ez az igazság hozzon neked enyhülést szenvedésedre
és enyhüljön szenvedése gyermekednek."
- Igen, tiszteletreméltó uram.
"
_______________________________________

Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű ember, egy zsidó tanácsos.
Ez éjnek idején fölkereste Jézust, s így szólt hozzá:
"Rabbi, tudjuk, hogy Istentől jött tanító vagy, hisz senki sem vihet végbe olyan jeleket,
amilyeneket te végbeviszel, ha nincs vele az Isten."
Jézus azt felelte neki:
"Bizony, bizony, mondom neked: aki nem születik újjá,
az nem láthatja meg az Isten országát."
Nikodémus megkérdezte:
"Hogy születhet valaki, amikor már öreg?
Csak nem térhet vissza anyja méhébe azért, hogy újra szülessék?"
Erre Jézus azt mondta:
"Bizony, bizony, mondom neked: Aki nem vízből és (Szent)szellemből születik,
az nem megy be az Isten országába.
Ami a testből születik, az test, ami a Szellemből születik, az szellem.
Ne csodálkozz azon, hogy azt mondtam: újjá kell születnetek.
A szél ott fúj, ahol akar, hallod a zúgását,
de nem tudod, honnan jön és hova megy.
Így van vele mindenki, aki a Szellemből született."


*
Exinanitio.

*

(85334) Catena in Mt., cap. I 1. 1

*


"Cyrillus Alex. ad monachos Aegypti. Ait enim apostolus de unigenito quod cum in forma Dei esset, non rapinam arbitratus est esse se aequalem Deo. Quis est ergo ille qui est in forma Dei? Aut quomodo exinanitus est, et descendit ad humilitatem secundum hominis formam? Et quidem si praedicti haeretici in duo dividentes Christum, idest in hominem et verbum, hominem dicunt sustinuisse exinanitionem, separantes ab eo Dei verbum, praeostendendum est quia in forma et in aequalitate intelligitur et fuit patris sui, ut exinanitionis sustineret modum. Sed nihil creaturarum est, si secundum propriam intelligatur naturam, in patris aequalitate quomodo ergo exinanitus dicitur, et ex qua eminentia ut esset homo descendit? Aut quomodo intelligitur assumpsisse tamquam non habens in principio servi formam? Sed aiunt quod verbum patri aequale existens habitavit in homine nato per mulierem: et haec exinanitio. Certe audio filium dicentem sanctis apostolis: si quis diligit me, verbum meum custodiet, et pater meus diliget eum, et ad eum veniemus, et mansionem apud eum faciemus. Audis quomodo in eis qui se diligunt, se et sibi cohabitare dixit Deum patrem? Putas ergo, ipsum exinanitum et vacuatum dabimus et servi formam accepisse, quia in diligentium se animabus facit mansionem? Quid autem spiritus habitans in nobis, putatis, et ipse humanationis dispensationem adimplet?"

*

A 'kenózisz' fogalmáról

*


A 'kenózisz' szó (lat. "inanitio, exinanitio") ürességet jelent, annak az önkiüresítés, önkifosztás értelmében véve (vö. szatipatthána). Ez azt jelenti, hogy életünkben minél nagyobb teret biztosítunk Isten akarata számára. (Emlékezzünk: Ex Deo nascimur, in Christo morimur, per Spiritus Sanctum reviviscimus, tehát: "Istenből születtünk, Krisztusban halunk meg, és a Szent Szellemben támadunk fel".)

Negatív útja a saját akarat (vágyak, reflexek), és az elképzelések föladása (vö. Brhamadzsála-szútra).

Pozitív útja az Isten akaratával való teljes azonosulás, az önalávetés, a legkisebb részletekig elmenően (vö. pl. Nagarjuna).

Mindkét út egyetlen helyes eredményhez vezet: az "én" teljes felszámolásához.

A Középső Út pedig ezek egyidejű kontemplációja.

Célja - mint minden valódi praxisnak - az Istennel való egyesülés, eggyé válás, vagyis hogy minden "mástól" elválasszuk tudatunkat, lelkünket.

"A klasszikus jóga alapgyakorlata és végcélja a teljesen kiüresített, tárgyától fosztott tudat szemlélete, vagyis a szamádhi. Ehhez az anyagi tudatfolyamatokat ki kell küszöbölni. Patandzsali is ezt a definíciót adja: „A jóga a psziché (csitta) tevékenységének legyűrése.” [*183] (Jóga-szútra I.2.) Az eképpen elkülönültségében is megtapasztalt, „tiszta” tudat az indiai lélek, az átma (önmaga) (...)."

Ez a valódi önmegvalósítás is; tehát közel sem az, amit ma oly sokan annak vélnek. Amit ma legtöbben annak tartanak, az éppen hogy az 'én' és az 'enyém' egomániás elképzelései által táplált illúzió fenntartása, további generálása.

Az elkülönültség eszközéről így ír az Evangélium: "Ne gondoljátok, hogy békét hozni jöttem a földre. Nem békét hozni jöttem, hanem kardot." (Mt. 10.34) "Az a legteljesebb béke, ha levágják, ami beteg, és elkülönítik, ami viszályt kelt. Hiszen csak így egyesülhet a menny a földdel." - írja Aquinoi híres Máté Evangélium-kommentárjában, a Catena Aurea-ban. "Arra emlékezzünk tehát, hogy az Isten szavát (Logosz, Dharma) jelképezi a kard."

Az önkiüresítés jelképe a tükör (vö. 'tükörszerű tudat'), mely - ha tökéletesen tiszta - teljesen eggyé válik a befogadott képpel, és így már létrejön az Egység.

A keresztény misztika és aszketizmus központi fogalma, de valójában a Híd minden tradíció doktrínája között.

*

Satipatthána

*

*

"Az isteni önkiüresítés nagy misztériuma, megváltásunk műve,

nem könnyű igazság."
Vajon mi másról is szól a Buddhizmus?