Bevezetés a transzcendentális idealizmusba

*

"A tudat semmiféle időben nincs benne, de van kezdete és vége."

Fichte, Tudománytan nova methodo, 17§. 3

*

#0.1.2. (d.-m.h.)

*

(...)

Az "egyedül önmagaság" a preontológiai és transzcendens Tiszta Én-Önmaga [amala-átman] önreflexiója mint jelenvalólétkénti létmód, mely egyedül egy immanens, pillanatnyiként megjelenő alanytudati létként [alpátman] tárul fel, amely mindig én vagyok (mint ontológiai határfelület).

A "mások" szintén ennek a preontológiai és transzcendens Tiszta Én-Önmagá-nak az agilitásai, melyek az "én vagyok" médiuma által válnak láthatóvá és létezőkké: ez azt is jelenti, hogy a világ kizárólag az én szubjektív tudatom által válik világgá, de ez nem jelenti azt, hogy "én a világ vagyok":  valójában én a Tiszta és transzcendens Én-Önmaga modalitása ["vagyok"], melyben minden egybeesik, de elsődeleges reflexív megjelenésem elfedő-lét.

*

Magának a latin meghatározásnak ("solum ipsum"; "egyedül önmaga[m]") "solum" előtagjának jelenléte filozófiai értelemben következetlen abból a szempontból, hogy ami önmagában [van], tehát ami így magának a létnek az alapja, az per definitionem és szükségszerűen egyedüli is. A solum előtag tehát csak azt hangsúlyozza, hogy a Tiszta Én-Önmaga  mint alanytudat, mindig egyedüliként jelenik meg.

 *

A szanszkritban talán a "paramátmá" vagy "amala-átman" lenne a megfelelő, meghatározása a Tiszta Én-Önmaga[m]-nak ami "tiszta- (vagy "legfelsőbb") Én-Önmagaként" fordítható le (latinul: "purum- (vagy "supra") ipsum").



Ez a Tiszta Én-Önmaga a jelenvalólétben ontológiai egyedülvalóságként jelenik meg.

 *

Egy dolog tehát a Tiszta Én, és egy másik dolog az egyedülvalóság, mint létmód.

(...)

*

Előadásvázlat (karcolatok)

*

A szolipszizmus nem mondhat mást azon kívül, hogy az alanytudat mindig én vagyok - vagy inkább azt, hogy: én egy egyedül [de nem önmagában!] létező alanytudat vagyok.

Továbbá a szolipszizmus azt is mondhatja, hogy a világ ennek az egyedüli, de nem önmagában létező alanytudatnak az elméjében jelenik meg. Ez a világ valódi primer, de elfedett létmódja.

Ezek vitathatatlan megállapítások.

Az "én" azonban, aki ezt az alanyiságot egy tudatként átéli, és amelynek elméjében a világ mint reflexió létezik, mint arra Fichte is rámutat, szintén egy pusztán speciálisan meghatározott feltételektől függő reflexió a tudatban (ez a reflexió: "én egy egyedül [de nem önmagában] létező alanytudat vagyok"). Továbbá sok más, önálló gondolatvilággal is rendelkező, autonóm alanytudat is létezik a világban, akik szintén egyedül csak ezt a tudati szolipszizmust élik át, és mindannyian szingulárisan léteznek.

Ennyiben ez az alanytudat és a világ: ugyanaz - mindkettő egy reflexió.

De vajon ezek minek a reflexiói? És felfogható-e az, ami ezeketől a reflexióktól független, és csak szemlélője ezeknek a reflexióknak? A sok alanytudat és az én alanytudatom vajon nem ugyanannak a Létnek a megnyilvánulása-e?

(...)

Én magam - összhangban a metafizikai doktrínával - azt mondom tehát, hogy ezen az "énen", mint feltételektől függő reflexión (tehát az egész tudati létmódként megjelenő világon is) "kívül" (vagy: "benne"), a Lét: egy Tiszta Én-Önmaga, melyben a reflektált és a reflektáló ugyanaz, és amelyben megszűnik a kondicionált, faktikus önlét (és a névvel és formával ellátott sokaságok is [amik egyébként nem "heteronok", hanem "eikonok". Egyébként a "heteronok" feltevése a "szolipszizmuson" belül: önellentmondás]. A  transzcendes Tiszta Én-Önmaga szempontjából minden faktum csak ennek a Tiszta Énnek modalitása [ezért immanens is - Fichte]).

(...)

Amit itt tárgyalok, az már nem per definitionem szolipszizmus (ami az egyedül helyes kiindulási alap), hanem transzcendentális idealizmus: ugyanis a Tiszta Én-Önmaga értelemszerűen mindig "egyedül[i]" is, mert felette áll a sokaságnak, a világnak, és így az alanytudatnak is (mivel kondicionálatlan [ab-solutus]), így tehát már nem szolipszizmus: a tanrendszer pedig azért transzcendentális idealizmus, mert maga az Én-Önmaga: transzcendens -  "felette áll" az elmebeli alanytudatnak, mint faktikus ténynek.

A szolipszizmus és a transzcendentális idealizmus tehát - két dolog.

(...)

Aki azt mondja tehát: "én vagyok az Önvaló", ezt nem teheti meg úgy, hogy nem tekinti magát függetlennek az énnek mint alanytudatnak minden reflexiójától is.

Ha pedig létrejön ez a minden relexiótól való elszakadás, nem jelentheti ki, hogy "ki is ő valójában", mert az Én-Önmaga nem definiálható, nem személyes névmás, hanem ontológiai logikai kopula két speciális és intellektuális tettcseklekvés között, mivel aktuálisan és potenciálisan kategóriák-felettisége révén "mindenen túl van", "sem-mi" [not-thing (Coomaraswamy)];  ha mégis így tenne, rögtön maga ez a kijelentés is csupán egy reflexióvá válna, ami viszont valami, tehát nem-transzcendens, "nem-Én".

(...)

Soha nem az Én-Önmaga reflektál, hanem mindig az elme, ami pedig az alanytudat megnyilvánulási módja: az Én-Önmaga önkorlátoz, mégpedig éppen a Lét korlátlan szabadsága révén. (És csupán ez tűnik az alanytudatban reflexiónak. Ez egyébként alapvető teológiai tétel is. Ebből is látszik, hogy a helyesen értett teológia: valójában autológia.)

*

"A megkülönböztetőn látóból eltűnik az önlét átélése. [...] Amikor a minőségek céljuktól, az Embertől fosztatván visszahúzódnak, az az Egyedülvalóság, vagyis az öntudat erejének önmagán alapulása."

*

Alfa-jegyzetek

*

[Az Én-]Önmaga:

- transzcendens
- mindentől független
- abszolút
- tulajdonságok nélküli
- nem-összetett
- nem-változó
- nem-[el]szenvedő

- további alapelvre nem vezethető vissza

- az objektum és a szubjektum benne egybeesnek
- a világgal teljesen azonos és attól végtelenül különböző is
- a világgal sem teljesen azonos, és sem végtelen különböző

- szabadsága, önkorlátozása révén nem-Énként,
elfedettségben tárul fel
- a három létszférával immanens,
de azokhoz képest transzcendens is

- leírhatatlan
- kimondhatatlan
- elgondolhatatlan
- bizonyíthatatlan
- meta- és aracionális
- intellektuális intuíció

- ténylegesen kizárólag az egyedül tapasztalható
Én-alanytudat médiuma által
realizálható [ami mindig én vagyok] -
mint a szubjektív,
szellemi-intelligencia tettcselekvése

- tiszta tudati Lét

*

A megszabadulás: a nem-Én teljes kialvása,
visszatérés[e] [az] Én-Önmagá[ba],
melyből soha nem is lépett ki,
"fentiek" téridő- és nem-kettősség-feletti
"önkontemplációja".

*

Az anatman-ról

*

A mostani poszt egy terminusról szól, mely rendkívül sokszor előfordul mind a hinayana, mind a mahayana buddhizmus szövegeiben és a kommentárjaiban: ez a szanszkrit "anatman" (páli "anatta") kifejezés.

Az eredeti terminus nem "én-nélküliséget" jelent, ahogyan azt ma sokszor - mintegy hallgatólagosan kötött megállapodásképpen - értelmezik, hanem a "nem-Én[-Önmaga]" jelentéssel rendelkezik.

Ez rendkívül fontos megjegyzés, és sajnálom, hogy azt nem tisztázzák elégszer a hallgatóság előtt. (1)

Egy dolog ugyanis, ha azt fejezed ki egy szóval, hogy "valakinek nincs valamije" (= pl. "én-nélküli", mint tulajdonság; "X - Z"), és egy másik dolog, ha azt fejezed ki, hogy "valami nem-X" (= "nem Én-Önmaga", mint ami valami "más, mint X").

Ez utóbbi szerint járnak el a buddhista alapszövegek (2), és ez utóbbihoz, mint ahogyan arra Fichte is rámutatott, ismerni-, és létezőnek kell tételezni X-et, különben ontológiai és episztemológiai ellentmondás áll fenn a " valami nem-X" kijelentésben.

Tehát [pre]ontológiailag egy "nem-Én" képzete egyenesen tételezi a tudatban az "Én"-t is, és egyik ismerete kölcsönösen tételezi a másikét is. A helyzet belátása pofonegyszerű: hogyan állathatod valamiről azt, hogy az "nem-X", ha nem ismered "X"-et? (3) Ha viszont ismereted van egy dologról, akkor - és ez szükségszerű -, nem állíthatod róla, hogy "nem-létezik".

Ha az első esetet közelebbről megvizsgáljuk, és azt állítjuk, hogy valami mentes az önmagaságtól, akkor "önmagától" is mentes ("X nem egyenlő X", és "nem-X egyenlő X"), tehát a valóságban nincsenek "dolgok" sem, melyekről kijelentést tehetünk (ez a "Tetralemma törvénye").

Továbbá, a Buddha maga sohasem állította azt, hogy nem létezik egy Én-Önmaga (és igenis sok helyen beszélt erről a "valamiről", hasonlóan az apofantikus teológiához), hanem csak az okozatiságtól függő, alany-tárgyi keletkezést mutatta be, mint a létforgatagot, ami "a nem-Én-Önmaga" (= "valami nem-X", mert szubjektum és objektum egybeesése, határfelülete): és ezeket a kijelentéseket aposztrofálták tévesen azok a követői, akiknek nem volt léttapasztalatuk az Én-ről, és akik nem ismerték fel Önmagukat a satipatthána-meditáció révén (azt továbbra is kevesen kérdezik meg, hogy "ki végzi a satipatthána-meditációt", "ki szemlél abban" [hasonlóan a jegyzetekben olvasható részletben], és hogy "ki a valóságos alanya").


Más szóval tehát: az avidya az Én-Önmaga elfedettsége.

A probléma nem egyszerű, de nem is érthetetlenül bonyolult, de tény, hogy kevesen értik meg.

*

__________________________

Jegyzetek

1.
Az "atman" egyébként a szanszkritban és a páliban inkább jelenti azt, hogy "[Én-]Önmaga", mintsem azt, hogy "lélek" (vö.: gr. "auton"), vagy azt, hogy [személyes] "én" (sz. "pudgala").

2. 
"És mi Ánanda, az anattáról való szemlélődés?

Ezt illetőleg Ánanda, a szerzetes elmenvén az erdőségbe, vagy egy fa tövéhez, vagy egy lakatlan házba, ekképpen szemlélődik:

A szem nem az Én; a szemmel látható dolgok nem az Én; a fül nem az Én; a hangok nem az Én; az orr nem az Én; a szagok nem az Én; a nyelv nem az Én; az ízek nem az Én; a test nem az Én; a testi kapcsolatok nem az Én; az elme nem az Én; az elme tárgyai nem az Én. Ekképpen időzik, szemlélve a nem-Ént ezekben a belső és külső alapokban. 

Ezt, Ánanda, az anattán való szemlélődésnek hívjuk." 

(Girimánanda szutta, Ford. Ermesz Csaba; Az oltalom könyve, 70.o.)

3. 
Vagy másképpen: ha tagadsz valamit, akkor egyben definiálod is a tagadandót, ahogyan minden definícióval egyidőben tagadsz is. Valóságosan meghatározni viszont nem lehet "nem-létezőt". A Buddha sem tagadta a világ (= okfüggő keletkezés) létét: csak azt állította, hogy az: "nem-Én"

*

Analógia

*

"Fennhéjázásnak és mások lekicsinylésének lehet tartani, ha valaki előáll és azt mondja: azok az érdemes tudósok, akik idejüket és erejüket egy bizonyos könyv magyarázatának szentelték, ezt a könyvet mostanáig mind teljesen fonákul értelmezték, a könyvben épp az ellentétét találták meg az ott kifejtett rendszernek, transzcendentális idealizmus helyett dogmatizmust találtak benne, és egyedül én értem helyesen. Ámde meglehet, ez a fennhéjázás csak látszólagos, mert lehet reménykedni abban, hogy később majd mások is úgy fogják érteni a könyvet, és ez az egyetlen nem marad egyedül."

J.G.Fichte

Az itt idézett Fichte-töredéket módosítás nélkül én is fenntartom a buddhizmussal kapcsolatos majdnem valamennyi "teológiai-filozófiai" értekezésre vonatkoztatva, melyek a páli kánon szövegeit vizsgálják.

*

Bevezetés az "Anatman" tanába

*

Alább olvasható Fichte zseniális interpretációja, mely tökéletesen leírja az alannyal kapcsolatos ontológiai tant, ami mellesleg hibátlanul alkalmazható pl. a "reinkarnáció" mítoszára is. Az "Önmaga" és az "én" kettős valóságának tana is szépen kifejtésre ill. bemutatásra kerül, végre nevén nevezve ezt a két entitást.

"Szinte halljuk a kérdést: vajon mi voltam, mielőtt öntudatra ébredtem? A nyilvánvaló a válasz: egyáltalán nem voltam, mert nem voltam én. Az én csak annyiban van, amennyiben tudatában van önmagának. – Ezt a lényegében teljesen téves kérdést csak azért tehetik fel, mert összekeverik az ént mint szubjektumot és az ént mint az abszolút szubjektum reflexiójának objektumát. Az én megjeleníti önmagát, és ennyiben felveszi önmagát a megjelenítés formájába, és csak így valami: objektum. A tudat ebben a formában egy szubsztrátumhoz jut, amely létezik, akár valóságos tudat nélkül is, és amelyet ráadásul testként gondolunk el. Az ember elképzel egy ilyen állapotot, és felteszi a kérdést, mi volt ekkor az én, azaz: mi a tudat szubsztrátuma. Csakhogy akkor is, amikor ezt teszi, észrevétlenül egyben az abszolút szubjektumot is elgondolja mint ennek a szubsztrátumnak a szemlélőjét; tehát észrevétlenül azt is hozzágondolja, amiről azt állította, hogy elvonatkoztatott tőle, és így önmagának mond ellent. Semmit sem tudunk anélkül elgondolni, hogy ne gondolnánk egyben saját énünket is mint önmagának tudatában levőt. Saját öntudatunktól soha nem vagyunk képesek elvonatkoztatni. Így aztán a fenti kérdéshez hasonlókat nem lehet megválaszolni, mert fel sem vetődhetnek, ha jól értjük önmagunkat."*

Pusztán egyetlen kivetni valót találok a fordításban: helyesen az első "én"-t nagybetűvel kellett volna írni (hasonlóan a Buddha beszédeiben található formával, pl. 109.o.: "Ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én Énem"), tehát Fichte szövegében: "mert összekeverik az Ént mint szubjektumot és az ént mint az abszolút szubjektum reflexiójának objektumát."

A "két én" eme nagybetűvel ill. kisbetűvel történő megkülönböztetésének elmaradása sajnos végigvonul a fordításon, ahogyan sok buddhizmussal kapcsolatos írásban is (melyekben azonban a fordítók és írók a buddhizmus lényegét érintő kardinális tévedések tömkelegét zúdítják az olvasóra), de magában a szövegben - és persze Fichte filozófiájában - tökéletesen nyilvánvalóvá válik a kettő közti különbség (és azonosság).

______________________________

* És ahhoz, hogy jól értsük Önmagunkat: "~A nem az, ami A, és egész lényege abban áll, hogy nem az, ami A. Tudom ~A-ról, hogy valamelyik A-nak az ellentéte. Azt azonban, hogy mi az, amiről ezt tudom, csak azzal a feltétellel tudhatom, hogy ismerem A-t." Ez azt is jelenti, amit mindig is igyekeztem kifejteni, hogy valójában a buddhizmus (és természetesen a hinduizmus, és valamennyi tradicionális doktrína) egyik (ha nem az egyetlen) referenciapontja az Én-Önmaga(ság), ti. az ontológiai értelemben vett Metafizikai Abszolútum.

Tapasztalataim szerint aki két különböző tannak látja a buddhizmust és pl. a hinduizmust (általában leragadva az üres moralizálgatás szintjeinél, és annál, hogy "a Buddha tagadta az Önvalót"), az valójában nem képes tisztán látni (és megfelelően érteni) sem a Tant, sem Önmagát. Ezt a tapasztalatomat lehet rögtön "személyes vélemények" minősíteni, és ez által reflexből nullifikálni, de annak lényegi mondanivalóját (ti. az Önmaga(ság) mint referenciapont a tanokban), alátámasztja valamennyi autológiai exegézis (és mellesleg valamennyi tapasztalatom).

*

Kommentár nélkül

*

"Ahhoz, hogy valamely ~A tételezhető legyen,
egy A-nak tételezettnek kell lennie."

J.G. Fichte

*