A "kétféle tudat", vagy a "kétféle én" Berkeley írásában (Yogacara-bevezetés)

*


Az "egyedül-önmagam" (szolipszizmus) ontológiai létállapota az érzékelő, okfüggő keletkezésben álló,
másodlagos pszichofizikai tudat korlátozottságából fakad.
Ez a szakrális doktrínákban a "nem-Én".

A Csendes óceán mélyén élő "Nautilus" - csigaházas polip -
egy tetszőlegesen kiválasztott, egyedi példánya.


Az Én-Önmaga: Univerzális, mindent magában foglaló, immanens és transzcendens Tudat-Lét,
mely éppen végtelen önkorlátozása, önmeghatározása miatt ugyancsak végtelen sokféleségben nyilvánul meg,
fogalmisággal megragadhatatlanul, ellentétpár nélkül.
Ezt csakugyan kifejti a Szent Tan a különböző tradicionális szentiratokban
(a legtisztábban a Lankávatára-szútra, az Evangéliumok, az Upanisadok, és a Bhagavad-gíta).

A kétféle tudat (Én és nem-Én) helyes megkülönböztetése, azután azok végső azonosságának felismerése
az Univerzális Én-Önmagá-ba olvadva,
az Advaita-védánta, a Yogacara- és a Zen-buddhizmus csúcsát jelentik.

*

"Nyilvánvaló, hogy a dolgok, amelyeket észlelek, saját ideáim, s hogy idea másképpen nem létezhet, mint az elmében; nem kevésbé világos az sem, hogy ezek az általam észlelt ideák vagy dolgok - akár ők maguk, akár ősképeik - az én elmémtől függetlenül léteznek, mivel tudom, hogy nem én vagyok a szerzőjük, nem lévén rá hatalmam, hogy tetszésem szerint határozzam meg, milyen sajátos ideáim legyenek, ha kinyitom a szememet vagy a fülemet. Tehát ezeknek az ideáknak valamilyen más Elmében kell létezniük, s annak Akaratából nyilatkoznak meg előttem. De hogyan létezhet bármily idea vagy érzet másutt, mint egy elmében vagy szellemben, és mi más hozhatja létre, mint egy elme, egy szellem? (...) Mindebből arra következtetek, hogy létezik egy olyan Elme, amely minden pillanatban felidézi bennem mindazokat az érzéki benyomásokat, amelyeket észlelek. (...) - Tegyük fel, hogy megsemmisülnél: nem gondolod lehetségesnek, hogy az érzékszervekkel észlelhető dolgok továbbra is létezzenek? - Dehogynem, csakhogy akkor egy más elmében kell létezniök. Amikor megtagadom az érzéki dolgoktól az elmén kívüli létezést, nem sajátosan a magam elméjére gondolok, hanem az összes elmékre. Mármost világos, hogy a dolgoknak az én elmémen kívüli létezésük van; mert a tapasztalat azt diktálja, hogy függetlenek tőle. Van tehát valamilyen más Elme, ahol azokban az időközökben léteznek, amikor én nem észlelem őket; min ahogy léteztek a születésem előtt, és létezni fognak az én feltételezett megsemmisülésem után is. És mivel ugyanez érvényes minden véges teremtett szellemre, ebből szükségképpen következik, hogy kell lennie egy mindenütt jelenlevő, örökkévaló Elmének, amely minden dolgot ismer és magába foglal, s olyan módon és olyan szabályok szerint tárja elénk őket, amelyeket Ő maga rendelt el, mi pedig természeti törvényeknek nevezünk." *

Bárhogyan is húzunk vonalat a középponton áthaladva, 

mindegyik metszés-arány (AC:DB = FG:EG) aranymetszés.

______________

Jegyzetek:

* Berkeley: Hülasz és Philonusz három párbeszéde, Második- és Harmadik párbeszéd

(In: Az emberi megismerés alapelveiről és más írások, 342-343. és 366-367. o.)

A képek forrása: http://blenditak.hu/cikkek/arany/arany.htm  

A yogacara doktrínájához lásd: 
- http://en.wikipedia.org/wiki/Yogacara 
- http://www.tradicio.org/kvintesszencia/buddhizmuseszmei.htm

*

Ellentmondás-e előadni a szolipszizmusról?

*

Tegnap levelet kaptam egy kedves olvasómtól, ami nagyon hasznos kérdést vetett fel - a kérdés így hangzik: nem ellentmondás-e a szolipszizmusról előadást tartani? Többféle magyarázata létezik ennek a kérdésnek - aminek felvetését még egyszer, ezúton is köszönöm. Alábbiakban röviden kifejtem az álláspontomat a felvetést illetően.

Természetesen a szolipszizmusról nem ellentmondás előadni, hiszen a szolipszizmus - meggyőződésem szerint - azt jelenti, hogy egyedül egy alanytudat révén válik észleltté, ez által pedig létezővé a világ ("esse est percipi"): ez az alanytudat azonban múlandó és feltétlekhez kötött, mint minden más is, ami az elmé(jé)ben megjelenő világban objektumként felbukkan (sőt: talán éppen azért múlandó az objektívként észlelt világ is, mert az észlelő alanytudat természete is múlandó). Az alanytudat tehát médium, határfelület: az, ami az észleléseket összerakja, és elfedetté teszi a valóságot (ennek megértéséhez lásd a függő keletkezés hinajána buddhista, és a mahajána buddhizmus yogacara doktrínáját, vagy Berkeley: Tanulmány az emberi megismerés alapelveiről c. művét).

Az igazi, tiszta Én-Önmaga, vagy Önvaló az, ami állandó és valóságos Lét - ami magában hordozza a végtelen számú modalitását, az önkorlátozottságában feltáruló egyéni tudatokat, tehát az embereket és minden élőlényt (ez az Amala-vidjana). Ha az egyik élőlény ráébred igazi természetére, az igazi Én-re (ez az "én Én vagyok" intuitív felismerése), akkor ezt megismertetheti azokkal az alanyokkal, akik még nem érték el ezt az igazságot.

Egyébként Berkeley ír nagyon szemléletesen arról, hogy az alanytudatban megjelenő világ egy személyfeletti, univerzális Logosznak vagy Isten-tudatnak köszönheti létét, hiszen ha az ember behúnyja a szemét, vagy meditációban kiüresíti az elméjét, nincs hatalmában az, hogy a korábban látottak megváltozzanak, vagy eltűnjenek, miután újra kinyitja a szemét vagy befejezi a meditációt: a fa továbbra is ott áll, ahol eddig, a Hold és a Nap az égen tovább járják kiszámítható pályájukat, stb, egyszóval a természettörvényeket nem áll módunkban befolyásolni, mivel azok automatikusan követik a kauzalitás okozta szükségszerűséget (lásd: Bhagavad-gíta).

Ez a tény persze nincs ellentmondásban azzal, hogy Isten, vagy másképp az Önvaló, vagy az Amala-vidyana, a Tiszta Tudat(i) Lét egybeesik az alanytudat igazi természetével, és hogy a Megszabadulás kizárólag első szám első személyben, rajta keresztül érhető el, az önkiüresítés vagy önmegsemmisítés révén. Többek között azért is sántít a közismert, un. tradicionalista interpretációja a szolipszizmusnak, mert az azt sugallja, hogy igenis minden kizárólag a személyesen átélt alanytudaton múlik, ami pontosan az ellenkezője a metafizikai doktrínáknak, vagy legalábbis féligazság. (Ennyit egyébként a kontratradicionalitásról és kontra-beavatásról.)

És most egy igen radikális gondolat következik, amit mindenkinek ajánlok megfontolásra, még ha az elsőnek kissé szokatlannak is tűnhet: a szolipszizmus - mint elsődlegesen feltáruló ontológiai alapállása a jelenvalólét tudatának - valójában éppen hogy a kondicionáltság következménye, szekunder, járulékos, korlátozott létmódja az emberi tudatnak, már ha az embert, annak egyéni tudatával együtt, a buddhista és hinduista függő keletkezés halmazataként ill. metafizikai tudatlanságként definiáljuk (az Egyetemes Ember értelemszerűen "az" univerzális és személyfeletti Önvaló, ami ezen a kondicionáltságon keresztül megnyilvánul).

A helyesen értett szolipszizmusról tehát nem önellentmondás előadni, hiszen az Önvaló éppen végtelen önkorlátozottsága révén minden lényben megnyilvánul, és csak az alanytudat Felébredésére vár, amit az igazságról szóló beszélgetések és filozófálások elősegíthetnek.

*

Berkeley-kísérlet

*

Tegnap éjszaka, hosszú idő eltelte után, dacára az északról közeledő, vastag felhőrétegnek, az új távcsövemnek köszönhetően ismét módom volt egy nagyon gyengén fényszennyezett, nagyon ideális pontról megfigyelni a Pleiadok (M45), az Orion, és a Taurus környékét, ideértve természetesen magát az Orion-övet is.

A Pleiadokban a gyönyörű, lazán elszórt, gyémántszerűen ragyogó, fényes csillagok (Alcyone, Atlas, Pleione, Merope, Electra, Asterope, Celaeno), és a több száz, halványabb optikai kísérőik mellett megfigyeltem még továbbá, hogy az ember csupán a sokadlagos érzékszervi tapasztalatokból adódó ítéletei kapcsán (a szem izommozgásaihoz kapcsolódó hétköznapi, tapasztalati elképzelések miatt) véli úgy, hogy a nyílthalmaznak ezek az objektumai: "távol vannak".

Másfelől azonban tudom, hogy semmivel sem voltak messzebb tőlem, mint akár ez a monitor, vagy bármelyik, az álmaimban látott dolog: pusztán az elmémben léteztek, és ténylegesen pusztán addig, amíg megfigyeltem őket.

Azonban azt sem mondhatom teljes bizonyossággal, hogy ezek a csillagok most, hogy a megfigyelésem véget ért, és én hazatértem otthonomba, "nem léteznek".

Ugyanis: szerintem egy tetszőlegesen megválasztott létező létmódja nem változhat meg valóságosan.

A probléma tehát összetett.

*

*