*
Milyen "módszerrel" lehet megszabadulni attól, ami soha nem is volt megkötve?
*
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: avidya. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: avidya. Összes bejegyzés megjelenítése
A szent tehenekről
"Tetteidet jógában tedd,
vonzódástól távol tartva magadat, Kincs Győztese!
Közömbösen fogadd a sikert vagy sikertelenséget,
mert a közömbösséget hívják jógának."
Bhagavad-gítá, II.48.
Áldozást és tettet a legtöbbre tartva,
nem tudva arról, hogy mi az, mi jobb,
bérük fogytával a tettek egéből
a létbe születnek, vagy pedig alatta.
"Ma is így van ez. Ha valaki felismeri: A Brahman vagyok! - az a mindenséggé válik,
és még az istenek sem tudják meggátolni ebben. Mert ő a Lelke azoknak.
Ám aki más istent imád, és azt mondja: Más ő és más vagyok én - az nem bölcs, hanem az istenek házi barma.
Ahogy a házi barmok az emberek használatára vannak, ugyanígy az istenek használatára vannak az egyes emberek.
Milyen nagy kár az, ha akár csak egyetlen barom is elvész, hát még ha több!
Bṛhadāraṇyaka Upaniṣad, I.4.10.Áldozást és tettet a legtöbbre tartva,
nem tudva arról, hogy mi az, mi jobb,
bérük fogytával a tettek egéből
a létbe születnek, vagy pedig alatta.
Muṇḍaka Upaniṣad I.2.10.
*
Az utóbbi időben viszonylag keveset foglalkoztam a Philosophia perennis (Sanātana Dharma) szempontjából eretnek szektarianizmus, tehát a tradíciótörés, doktrínahamisítás jelenségével.
Ami - többek között - újabb apropót ad arra, hogy - röviden, csak a lényeget érintve, mely univerzális tendenciaként túlmutat a szóban forgó közösségen - szót ejtsek a Krisna-tudatú Hívők Közösségéről az, hogy a "Krisna-völgyként" ismert és emlegetett földterület használati joga - a jelenlegi állás szerint - 2012. január 1-től az államra száll, mivel az egyháztörvény értelmében a szóban forgó közösség (több száz másikkal együtt) jogilag már nem minősül egyháznak ("a hatályos termőföld-törvény ugyanis csak egyházi jogi személyek és magánszemélyek számára teszi lehetővé a termőföld tulajdonlását, egyesületek számára nem").
Ami - többek között - újabb apropót ad arra, hogy - röviden, csak a lényeget érintve, mely univerzális tendenciaként túlmutat a szóban forgó közösségen - szót ejtsek a Krisna-tudatú Hívők Közösségéről az, hogy a "Krisna-völgyként" ismert és emlegetett földterület használati joga - a jelenlegi állás szerint - 2012. január 1-től az államra száll, mivel az egyháztörvény értelmében a szóban forgó közösség (több száz másikkal együtt) jogilag már nem minősül egyháznak ("a hatályos termőföld-törvény ugyanis csak egyházi jogi személyek és magánszemélyek számára teszi lehetővé a termőföld tulajdonlását, egyesületek számára nem").
Ami ebben az ügyben konkrétan elszomorító, de korántsem meglepő, az az, amiként erre a tényre a magát az avatár Krisna (कृष्ण) transzcendentális tudatosságának "birtokosaként" aposztrofált közösség reagált: "tüntetni fognak, és visszakövetelik az eddig művelt földjeiket" - mindezt úgy, hogy szubjektív indíttatású, világhoz való ragaszkodásuk okán felvonultatják a manapság igen közkedvelt közhelyeket, önmaguk paródiájává is válva: "turisztikai célpont", "biogazdaság", "szent tehenek" (sic!), teljesen szembe menve a hinduizmus eredeti doktrínájával és a Védák kardinális referenciapontjaival.
(Ne felejtsük el: a Krisna-völgy azért különleges, mert ott világiak mellett csaknem 150 "szerzetes" is él, akiknek elvileg alapvetően ismerniük és természetesen autentikusan realizálniuk és tanítaniuk kellene a Védának (वेद) ezeket az ortodox doktrínális referenciapontjait.)
(Ne felejtsük el: a Krisna-völgy azért különleges, mert ott világiak mellett csaknem 150 "szerzetes" is él, akiknek elvileg alapvetően ismerniük és természetesen autentikusan realizálniuk és tanítaniuk kellene a Védának (वेद) ezeket az ortodox doktrínális referenciapontjait.)
Nos, igen...
Tudom, hogy nem szép dolog a cinizmus, küzdök is ellene, de most azt kell írnom, hogy ha - egy rosszul lefordított Bhagavad-gítá infantilis, a lényeget elferdítő "kommentárjainak" szajkózása és a Tan feje tetejére állítása, tehát nevetséges és primitív babonákká degradálása, "szertartások" mímelése helyett - csak egyetlen sort is valóban megértettek volna abból, amit a Bhagavad-gítá vagy a Yóga-szútra fejezetről-fejezetre a Napnál is világosabban és tisztán érthetően kifejt minden elfogulatlan és nyitott olvasójának, nem tüntetnének semmiért és nem követelnének semmit. Bár az is igaz, hogy manapság egy szent irat vagy tradicionális doktrína autentikus ismerete inkoherens abból a szempontból, hogy profán jogi értelemben mi tekinthető "egyháznak" vagy "vallásnak". Sőt, sok esetben maguk a vallási közösségek is nyíltan a szellemi materializmus és a princípiumzavar vétkébe esnek, és a jogi státuszuktól függetlenül azt gondolják, ebből a szempontból nagyon is számít, hogy van-e földje, mennyi híve van, vagy hogy jogilag igényt tarthat-e az adó 1%-ára egy közösség, ezzel totálisan és menthetetlenül elvétve és aprópénzre váltva fel a metafizikai Célt, annak ellenkezőjét igenelve.
Tudom, hogy nem szép dolog a cinizmus, küzdök is ellene, de most azt kell írnom, hogy ha - egy rosszul lefordított Bhagavad-gítá infantilis, a lényeget elferdítő "kommentárjainak" szajkózása és a Tan feje tetejére állítása, tehát nevetséges és primitív babonákká degradálása, "szertartások" mímelése helyett - csak egyetlen sort is valóban megértettek volna abból, amit a Bhagavad-gítá vagy a Yóga-szútra fejezetről-fejezetre a Napnál is világosabban és tisztán érthetően kifejt minden elfogulatlan és nyitott olvasójának, nem tüntetnének semmiért és nem követelnének semmit. Bár az is igaz, hogy manapság egy szent irat vagy tradicionális doktrína autentikus ismerete inkoherens abból a szempontból, hogy profán jogi értelemben mi tekinthető "egyháznak" vagy "vallásnak". Sőt, sok esetben maguk a vallási közösségek is nyíltan a szellemi materializmus és a princípiumzavar vétkébe esnek, és a jogi státuszuktól függetlenül azt gondolják, ebből a szempontból nagyon is számít, hogy van-e földje, mennyi híve van, vagy hogy jogilag igényt tarthat-e az adó 1%-ára egy közösség, ezzel totálisan és menthetetlenül elvétve és aprópénzre váltva fel a metafizikai Célt, annak ellenkezőjét igenelve.
A magyar tradicionális iskola több szerzője sok esetben feltárta ezen szekták morfológiáját, belső szerkezetét, de ezek a feltárt tények mind "lényegtelenek" ahhoz képest, ami a fő jellemzőjük ezeknek a közösségeknek: az ostobaság és dilettantizmus által determinált áramlatok és eszmék jelenléte, a transzcendens bölcsesség szemlélete alatt álló, szellemi és metafizikai tudatlanság által átitatott, felesleges, babonás és érthetetlen ál-tanítások, ál-beavatások, növényi ételeken csüggő tudattal "gyakorolt" vegetarianizmus, materializmus és kvázi-teizmus, hamis definíciók, és a szavak jelentésének kiforgatása. A Cél és az eszközök totális félreértése és félremagyarázása, majd mém-szerű terjesztése, hogy "minél többen legyünk".
Ezt a tényt semmi sem bizonyítja jobban, mint az a felháborodás és értetlenség, amit az egyháztörvény okozott azon közösségek körében, akik elvesztették egyházi státuszukat (tisztelet a kivételnek).
Mozgalmak indultak, virtuális és valóságos tiltakozások alakultak, sajtóközlemények láttak napvilágot, ezzel éppen az egyházak által önként felrúgva az állam és a vallás közti - valójában sohasem realizált - "határvonalat". (A legtöbb közösség, aki azt gondolja, hogy az "eredeti hinduizmust" képviseli, és azt szajkózza, hogy a "nyugati társadalmak" mennyire "élhetetlenek", és a "nyugati államformák" mennyire "profitorientáltak" és "lélektelenek", elég ellentmondásos és inkorrekt módon éppen ezen társadalmakon és államformákon élősködnek anyagilag, és vérig vannak sértődve, ha egy ilyen állam és/vagy társadalom megvonja tőlük a támogatást.)
Ezt a tényt semmi sem bizonyítja jobban, mint az a felháborodás és értetlenség, amit az egyháztörvény okozott azon közösségek körében, akik elvesztették egyházi státuszukat (tisztelet a kivételnek).
Mozgalmak indultak, virtuális és valóságos tiltakozások alakultak, sajtóközlemények láttak napvilágot, ezzel éppen az egyházak által önként felrúgva az állam és a vallás közti - valójában sohasem realizált - "határvonalat". (A legtöbb közösség, aki azt gondolja, hogy az "eredeti hinduizmust" képviseli, és azt szajkózza, hogy a "nyugati társadalmak" mennyire "élhetetlenek", és a "nyugati államformák" mennyire "profitorientáltak" és "lélektelenek", elég ellentmondásos és inkorrekt módon éppen ezen társadalmakon és államformákon élősködnek anyagilag, és vérig vannak sértődve, ha egy ilyen állam és/vagy társadalom megvonja tőlük a támogatást.)
A doktrínális szempontból fontos lényeg azonban - most is - szükségszerűen homályban maradt.
(Vesd össze: Bhagavad-gítá II. 42-46.)
Az tudniillik, hogy az egyházi státuszukat 2011-től jogilag elvesztett közösségek nagy része eddig sem felelt meg az "egyház" vagy "vallási közösség" autentikus, a metafizikai önmegvalósítás felé orientáló, tradicionális doktrínákon alapuló kritériumainak - mely kritériumok egyébként a józan ész segítségével is könnyűszerrel át- és beláthatók.
És ez igaz a később az egyházi státuszukat majdan visszakapó közösségek nagy részére is.
(Frissítés: A Krisna-tudatú Hívők Közössége 2012. márciusban - sok más közösséggel együtt - jogilag visszakapta "egyházi" státuszát, földjeit, állami támogatásait. Megdöbbentő volt látni, hogy az MTA szakemberei már az első körben hogy utasították vissza az állam felkérését arra, hogy foglaljanak állást az "egyház" autentikus definiálása kapcsán, majd megdöbbentő volt azt is látni, hogy a szóban forgó szekta hogyan verte át sikeresen az államot [ti. "ők képviselik Magyarországon a gazdasági és stratégiai szempontból rendkívül fontos partnernek számító India vallását, és komoly gazdasági károkat okozna a két ország kapcsolatában, ha nem lennének államilag elismert egyház"], aminek következtében visszaállt az eredeti állapot. Az állam vakságánál már csak a Krisna-tudatú hívők közösségének eszelőssége - tegyük hozzá: sikeres eszelőssége - nagyobb.)
Azt ugyanis, hogy kizárólag a horizontális, síkvilágbeli szempontok és feltételek állnak a fókuszban, nem éppen nevezném helyes alapállásnak: a "ki", a "hol", a "mit", a "miből" és a "mikor" kérdésköre merően profán, a külsődleges jelenségvilággal bíbelődő, közönséges tudatot követel és feltételez, amennyiben ezek nem mint puszta eszközökként, a mulandóságnak alávetett feltételrendszer által diktált horizontális körülményekként jelennek meg, hanem "életbevágóan" fontos, lét- és öndefiníciós kérdésekként (mint tudati ragaszkodások az egóhoz és az illúzióhoz). Az ezeknek a körülményeknek való behódolás során ráadásul a szekták és a tudatlanságban leledző követőik a "szent cél érdekében" minden útjukba kerülő dologra ráaggatják a Kali-yuga valamennyi álruháját: az ájtatosságot, a pusztán a konvencionális etikai-morális szempontok szem előtt tartását, a nem létező referenciapontokra való hivatkozásokat, az álszenteskedést, a rögeszmés félremagyarázást, az önigazolást és az önalávetést: a tévedés és az adharma minden eszköztára immár rendelkezésre áll a vallási téveszmék hálójában való vergődéshez.
Arra, hogy a Bhagavad-Gítá transzcendens, a hétköznapi, a tudatlanság által kondicionált tudatot jellemző, etikai-morális sík fölött álló bölcsességét megértsék, mely leginkább az advaita-védánta darsanájának felel meg, kísérletet sem tesznek, és szellemi farkasvaksággal ignorálják az autentikus interpretációkat, adott esetben az ezeréves kommentárokat is, nem is beszélve magáról ennek a transzcendens nézőpontot realizáló bölcsességnek a homályban maradásáról. Ahol megrekednek, az pusztán a tettek világa: babonás rituáléikkal úgy tesznek, mintha azt mondaná valaki, hogy csak akkor lehet megérteni egy matematikai problémát, ha az ember előtte egy meghatározott formájú és színű pohárból iszik hat korty vizet, vagy leül egy bizonyos pózba. Ám még ezek után sem a megértés a cél, hanem önmagában maga a pohár és a víz, vagy az elfoglalt póz élvezete: számukra ezeken kívül minden más csak felesleges és mintegy „káros”, sőt, „ellenséges” - fogalmuk sincs a cselekvő nem-cselekvés ideájáról, a karma-yóga szívéről.
(Némi illusztráció. Én személy szerint ismerek olyan "krisnást", aki több, mint 10 éve tagja a szektának: látható szellemi fejlődés helyett mindenkit a húsevés ellen agitáló [tehát a húshoz sajátosan ragaszkodó], kopasz vegetáriánus lett , aki kritikátlanul, illetve csak egy sajátosan zárt, egy, a szektát jellemző "körkörös belső logika" alapján működő érvelés mentén képes értelmezni a "tanításokat"; betartja a közösség szabályait, rituáléit, olvassa és terjeszti kiadványait, weboldalait. "Mantrázik", böjtöl és részt vesz a "szekérfesztiválokon", naponta órákat tölt főzéssel-sütéssel, miközben meggyőződése pl., hogy a kozmoszt "tojáshéj vastagságú fal" övezi, Isten egy, az Univerzum közepén trónoló személy, kezekkel-lábakkal, és hogy a vegetarianizmus szükséges feltétele a tudásnak. Nyílt rostéllyal materialista, objektív realista, az idealizmus minden formáját elutasítja, a szolipszizmust elmebetegségnek tartja, de emellett valóban elmebeteg összeesküvés-elméletek híve. Egyébként meg a lehető legmaterialistább dologból él: spekulációs és befektetési tranzakciókat bonyolít a tőzsdén, és - mint "pénzügyi tanácsadó" - banki hiteleket és biztosításokat közvetít, és "személyiségintegrációval" foglalkozik, ami konkrétan pontosan az, aminek látszik: az egoista "személyiség" minél előnyösebb opciójú bebetonozása a szamszárába - és minderre állítása szerint a "Prabhupáda" által közvetített Védák adnak tanítást és útmutatást. Félreértés ne essék: nekem nem ezzel az életmóddal, világszemlélettel "van bajom", hanem azzal, hogy - az illetőhöz hasonlóan - ezrek azonosítják ezt az életmódot a "védikus életmóddal" és a "bhaktival", amiknek pedig az valójában diabolikus ellentéte.)
És ez igaz a később az egyházi státuszukat majdan visszakapó közösségek nagy részére is.
(Frissítés: A Krisna-tudatú Hívők Közössége 2012. márciusban - sok más közösséggel együtt - jogilag visszakapta "egyházi" státuszát, földjeit, állami támogatásait. Megdöbbentő volt látni, hogy az MTA szakemberei már az első körben hogy utasították vissza az állam felkérését arra, hogy foglaljanak állást az "egyház" autentikus definiálása kapcsán, majd megdöbbentő volt azt is látni, hogy a szóban forgó szekta hogyan verte át sikeresen az államot [ti. "ők képviselik Magyarországon a gazdasági és stratégiai szempontból rendkívül fontos partnernek számító India vallását, és komoly gazdasági károkat okozna a két ország kapcsolatában, ha nem lennének államilag elismert egyház"], aminek következtében visszaállt az eredeti állapot. Az állam vakságánál már csak a Krisna-tudatú hívők közösségének eszelőssége - tegyük hozzá: sikeres eszelőssége - nagyobb.)
Azt ugyanis, hogy kizárólag a horizontális, síkvilágbeli szempontok és feltételek állnak a fókuszban, nem éppen nevezném helyes alapállásnak: a "ki", a "hol", a "mit", a "miből" és a "mikor" kérdésköre merően profán, a külsődleges jelenségvilággal bíbelődő, közönséges tudatot követel és feltételez, amennyiben ezek nem mint puszta eszközökként, a mulandóságnak alávetett feltételrendszer által diktált horizontális körülményekként jelennek meg, hanem "életbevágóan" fontos, lét- és öndefiníciós kérdésekként (mint tudati ragaszkodások az egóhoz és az illúzióhoz). Az ezeknek a körülményeknek való behódolás során ráadásul a szekták és a tudatlanságban leledző követőik a "szent cél érdekében" minden útjukba kerülő dologra ráaggatják a Kali-yuga valamennyi álruháját: az ájtatosságot, a pusztán a konvencionális etikai-morális szempontok szem előtt tartását, a nem létező referenciapontokra való hivatkozásokat, az álszenteskedést, a rögeszmés félremagyarázást, az önigazolást és az önalávetést: a tévedés és az adharma minden eszköztára immár rendelkezésre áll a vallási téveszmék hálójában való vergődéshez.
Arra, hogy a Bhagavad-Gítá transzcendens, a hétköznapi, a tudatlanság által kondicionált tudatot jellemző, etikai-morális sík fölött álló bölcsességét megértsék, mely leginkább az advaita-védánta darsanájának felel meg, kísérletet sem tesznek, és szellemi farkasvaksággal ignorálják az autentikus interpretációkat, adott esetben az ezeréves kommentárokat is, nem is beszélve magáról ennek a transzcendens nézőpontot realizáló bölcsességnek a homályban maradásáról. Ahol megrekednek, az pusztán a tettek világa: babonás rituáléikkal úgy tesznek, mintha azt mondaná valaki, hogy csak akkor lehet megérteni egy matematikai problémát, ha az ember előtte egy meghatározott formájú és színű pohárból iszik hat korty vizet, vagy leül egy bizonyos pózba. Ám még ezek után sem a megértés a cél, hanem önmagában maga a pohár és a víz, vagy az elfoglalt póz élvezete: számukra ezeken kívül minden más csak felesleges és mintegy „káros”, sőt, „ellenséges” - fogalmuk sincs a cselekvő nem-cselekvés ideájáról, a karma-yóga szívéről.
(Némi illusztráció. Én személy szerint ismerek olyan "krisnást", aki több, mint 10 éve tagja a szektának: látható szellemi fejlődés helyett mindenkit a húsevés ellen agitáló [tehát a húshoz sajátosan ragaszkodó], kopasz vegetáriánus lett , aki kritikátlanul, illetve csak egy sajátosan zárt, egy, a szektát jellemző "körkörös belső logika" alapján működő érvelés mentén képes értelmezni a "tanításokat"; betartja a közösség szabályait, rituáléit, olvassa és terjeszti kiadványait, weboldalait. "Mantrázik", böjtöl és részt vesz a "szekérfesztiválokon", naponta órákat tölt főzéssel-sütéssel, miközben meggyőződése pl., hogy a kozmoszt "tojáshéj vastagságú fal" övezi, Isten egy, az Univerzum közepén trónoló személy, kezekkel-lábakkal, és hogy a vegetarianizmus szükséges feltétele a tudásnak. Nyílt rostéllyal materialista, objektív realista, az idealizmus minden formáját elutasítja, a szolipszizmust elmebetegségnek tartja, de emellett valóban elmebeteg összeesküvés-elméletek híve. Egyébként meg a lehető legmaterialistább dologból él: spekulációs és befektetési tranzakciókat bonyolít a tőzsdén, és - mint "pénzügyi tanácsadó" - banki hiteleket és biztosításokat közvetít, és "személyiségintegrációval" foglalkozik, ami konkrétan pontosan az, aminek látszik: az egoista "személyiség" minél előnyösebb opciójú bebetonozása a szamszárába - és minderre állítása szerint a "Prabhupáda" által közvetített Védák adnak tanítást és útmutatást. Félreértés ne essék: nekem nem ezzel az életmóddal, világszemlélettel "van bajom", hanem azzal, hogy - az illetőhöz hasonlóan - ezrek azonosítják ezt az életmódot a "védikus életmóddal" és a "bhaktival", amiknek pedig az valójában diabolikus ellentéte.)
A paradoxon az, hogy eközben morális-etikai szinten valóban jámbor és
ártalmatlan életet élnek: kiállnak az állatok jogaiért, és kerülik az
erőszakot, istentiszteleteket tartanak, és adományokat gyűjtenek, ételt
osztanak a rászorulóknak és énekelnek. Ez természetesen a maga szintjén
helyes, de korántsem elegendő és/vagy szükséges a cél eléréséhez, mely
mindezek felett található, sőt, sok esetben éppen akadályozó tényezők.
Ma - a dolgok természetéből adódóan - a mennyiségi popularizmus és a profán jog mögé bújik minden olyan dolog, ami nem képes önmagát önmagában igazolni. Természetesen joga van tüntetni bárkinek, ahogy joga van vallási meggyőződésből tanokat, rosszabb esetben rögeszméket hirdetni is. Az azonban nem jogi, hanem a Kali-yuga által determinált etikai-morális kérdés, hogy mennyire igazságos ezekkel a jogokkal élni, sok esetben visszaélni - a Dharma szempontjából.
*
Mit lehetett volna tenni? Szerintem a Krisna-tudatú Hívők Közössége akkor járt volna el helyesen és a "Krisna-tudat" szellemében, ha - a Bhagavad-gítá tanításának megfelelően* -, szemrebbenés nélkül átlátja és tudomásul veszi a helyzetet, "lemond tettei gyümölcséről", tudván: "minden dolgot a Természet törvényei művelnek, csupán az önösségtől megtévesztett egyén gondolja: 'Én vagyok a cselekvő'" - és feloszlatja önmagát.
Persze ehhez olyan létszemléleti pozíció lenne szükséges, melynek megléte eleve kizárta volna egy ilyen közösség létrehozását.
Ez az emberi természet paradoxonja, ami sok esetben nehézzé, vagy egyenesen lehetetlenné teszi a megértést az ilyen közösségek tagjainak a részére. Írásom célja így nem is ez, hanem csupán egy magasabb szempont megadása volt.
_____________________
* "Szóvirágokat ismételgetnek a balgák, a Védaigék tisztelői, s azt vallják: egyéb nincs, Pártha. Vágyaik rabjai, égi örömökre vágynak, s szertartások özönével kísérik, hogy gyönyörökhöz, hatalomhoz jussanak, ám tetteik gyümölcséül csak újjászületést nyernek tőlük. A gyönyörökön-hatalmon csüggők elméjét elbódítják ezek az igék, s nem érik el elmélyedésben a gondolat határozottságát. A Védák a dolgok hármas jellegére vonatkoznak; te szabadulj meg e hármasságtól, Ardzsuna. Ellentétpárokkal szemben közönyösen, szilárdan állva az igazságban, birtoklás vágyát levetkőzve, uralkodj magadon. Amennyi haszna egy kútnak van, amikor mindenfelől vízözön árad, annyi haszna van az összes Védából a tisztán látó bráhmannak." Bhagavad-gítá II. 42-46.
_________________
Fontosnak tartom újra kiemelni, hogy az 1966-ban, New York-i székhellyel alapított szekta (ISKCON), melyből 1989-ben Magyarországon is létrejött a Krisna Tudatú Hívők Közössége, a videón szereplő (3:20-3:34) definíció szerint természetesen nem egyenlő magával "a" hinduizmussal, és nem képvisel "egymilliárd hívőt": a hinduizmusnak csupán egy olyan felhígított, nyugati fogyasztásra szánt export vadhajtása, ami csak nyomokban tartalmazza az eredeti szellemiséget, és - kiadványaik tanulmányozása, azok összevetése az autentikus primer forrásokkal, valamint a tagokkal történt levelezések és beszélgetések alapján - az is kijelenthető, hogy tökéletesen félreérti mind az Isten (Önvaló)-fogalmat, mind a megszabaduláshoz vezető doktrínát, diszciplínát (tehát magukat a Védákat is, melyre oly sokszor hivatkozik előszeretettel). Ezzel természetesen most sem vitatom, és soha nem is vitattam a jó szándékot, ami a közösség tagjait és a követőit illeti. Azonban a Felébredés eléréshez a jó szándék megléte egy emberben meglehetősen kevés, és korántsem elégséges feltétele annak, hogy valóban megértsen egy szent doktrínát, különösen olyat, ami évezredeken keresztül titkos tanításokon keresztül hagyományozódott át kizárólag az arra érdemeseknek.
_________________
Frissítés: a tüntetésről készült Index-videó itt látható.
Fontosnak tartom újra kiemelni, hogy az 1966-ban, New York-i székhellyel alapított szekta (ISKCON), melyből 1989-ben Magyarországon is létrejött a Krisna Tudatú Hívők Közössége, a videón szereplő (3:20-3:34) definíció szerint természetesen nem egyenlő magával "a" hinduizmussal, és nem képvisel "egymilliárd hívőt": a hinduizmusnak csupán egy olyan felhígított, nyugati fogyasztásra szánt export vadhajtása, ami csak nyomokban tartalmazza az eredeti szellemiséget, és - kiadványaik tanulmányozása, azok összevetése az autentikus primer forrásokkal, valamint a tagokkal történt levelezések és beszélgetések alapján - az is kijelenthető, hogy tökéletesen félreérti mind az Isten (Önvaló)-fogalmat, mind a megszabaduláshoz vezető doktrínát, diszciplínát (tehát magukat a Védákat is, melyre oly sokszor hivatkozik előszeretettel). Ezzel természetesen most sem vitatom, és soha nem is vitattam a jó szándékot, ami a közösség tagjait és a követőit illeti. Azonban a Felébredés eléréshez a jó szándék megléte egy emberben meglehetősen kevés, és korántsem elégséges feltétele annak, hogy valóban megértsen egy szent doktrínát, különösen olyat, ami évezredeken keresztül titkos tanításokon keresztül hagyományozódott át kizárólag az arra érdemeseknek.
Spinoza: Etika (II.35)
*
"Az emberek ugyanis tévednek, amikor azt hiszik, hogy szabadok.
E vélemény egyedül azon alapul, hogy tudatában vannak ugyan cselekedeteinek, de nem ismerik az okokat, amelyek determinálják őket.
Szabadságuk ideája tehát az, hogy egyetlen okát sem ismerik cselekedeteiknek."
*
(Ez a jegyzet gondolatébresztő adalék az okfüggő keletkezés első három nidánájának (lásd lent), illetve a karma-yóga és a szánkhja doktrínájának jobb megértéséhez.)
_______________________________
1. Avidyā (nem-tudás) - illúzió (139)
2. Samskāra (késztetés) - [lenyomat/minta utáni] önteremtő képesség (963)
3. Vijñāna (tudat) - [valamit valaminek tartó] megkülönböztetés (852)
वेदना (vedanā)
*
vedanā [tib.: tshor-ba] : “érzet” - a létezők (sat) egyik kategóriája ; a tudat (citta) egyik “funkciója” (caitta) - a tudathoz kapcsolt észlelési folyamat egyik eleme ; az öt skandha egyike (ld. még: cetanā, rûpa, samjñā, vijñāna)
Továbbá: vélemény, fájdalom, tudatosult érzékelés, érzet, tulajdon, tulajdonlás, megtalálás, elvétel, házasulás, tudás, tudatás
(szanszkrit-magyar, 893.o)
_____________________________________________
Emlékeztetőül:
1. Avidyā (nem-tudás) - illúzió (139)
2. Samskāra (késztetés) - [lenyomat/minta utáni] önteremtő képesség (963)
3. Vijñāna (tudat) - [valamit valaminek tartó] megkülönböztetés (852)
4. Nāmarūpa (név-és-forma) - [valamitől névvel megkülönböztetett dolog] neves forma (482)
5. Ṣaḍāyatana (hat érzék) - hatterületű külső érzékszervek [és tárgyai] (956)
6. Sparśa (érintkezés) - [az érzékszervek tárgyainak] közvetlen érzékelés[e] (1065)
7. Vedanā (érzékelés) - [véleménnyé] tudatosult érzékelés (893)
8. Tṛṣṇā (szomj) - [erős] életszomj (404)
9. Upādāna (ragaszkodás) - [a léthez való] odaadottság (223)
10. Bhava (létrejövés) - [valamivé váló] létezés (680)
11. Jāti (születés) - születés (375)
2. Samskāra (késztetés) - [lenyomat/minta utáni] önteremtő képesség (963)
3. Vijñāna (tudat) - [valamit valaminek tartó] megkülönböztetés (852)
4. Nāmarūpa (név-és-forma) - [valamitől névvel megkülönböztetett dolog] neves forma (482)
5. Ṣaḍāyatana (hat érzék) - hatterületű külső érzékszervek [és tárgyai] (956)
6. Sparśa (érintkezés) - [az érzékszervek tárgyainak] közvetlen érzékelés[e] (1065)
7. Vedanā (érzékelés) - [véleménnyé] tudatosult érzékelés (893)
8. Tṛṣṇā (szomj) - [erős] életszomj (404)
9. Upādāna (ragaszkodás) - [a léthez való] odaadottság (223)
10. Bhava (létrejövés) - [valamivé váló] létezés (680)
11. Jāti (születés) - születés (375)
12. Jarāmaraṇa (halál) - öregedés és [varázslat általi] meghalás (371, 736)
*
A megkülönböztetés drágaköve
*
Az Én-Önmaga és a Másik - egy és ugyanaz.
A jelenvalólét kondicionáltságában is ez tárul fel, mint nem-Én.
__________________________
*
A tudatos élet kapcsán
*
A jelenvalólét az igazságban van. A jelenvalólét, mivel lényegszerűen hanyatló, létszerkezete szerint a "nem-igazságban" van. Az igazság a legeredendőbb értelemben a jelenvalólét feltárultsága, amelyhez hozzátartozik a világonbelüli létező elfedettsége. A jelenvalólét egyformán eredendően benne van az igazságban és a nem-igazságban.
Minthogy azonban a jelenvalólét bele van veszve az akárkibe, elsősorban meg kell találnia önmagát. Hogy magát egyáltalában megtalálhassa, lehetséges tulajdonképpeniségében kell "megmutatkoznia" önmagának. A jelenvalólétnek szüksége van arra, hogy tanúsítson egy önmaga-lenni-tudást, amely lehetősége szerint már mindenkor van.
Az Én-mondásban a jelenvalólét világban-benne-létként nyilatkozik meg.
Mi motiválja e "menekülő" Én-mondást? Az önmaga elől az akárkibe menekülő jelenvalólét hanyatlása. A "természetes" Énről való beszéd az akárki-önmaga sajátja. Az "Én"-ben az az Önmagam nyilatkozik meg, amely mindenekelőtt és többnyire nem tulajdonképpen vagyok.
Az akárki-önmaga mondja a leghangosabban és leggyakrabban, hogy Én-Én, mert alapjában véve ő tulajdonképpen nem önmaga, és kitér tulajdonképpeni lenni-tudása elől.
A jelenvalólét a hallgatag, magától szorongást elváró elhatározottság eredendő elszigeteltségében van tulajdonképpeni önmagaként. A tulajdonképpeni Önmagalét mint néma éppen hogy nem mondja, hogy "Én-Én", hanem hallgatagságába belevetett létezőként "van", amilyenként tulajdonképpen lehet.
Martin Heidegger: Lét és idő (145; 257-259; 311; 372-373. o. [részletek])
*
Halottak napja
*
Gautama:
'Magyarázd el nekem, kérlek –
ha úgy véled, kimondható:
Vénség, halál, kór markából
megszabadulni hogy lehet.'
ha úgy véled, kimondható:
Vénség, halál, kór markából
megszabadulni hogy lehet.'
Aráda:
'Természet és származéka,
születés, aggkor és halál -
ez, ennyi a való, mondják;
szilárd valóju, érd fel ezt.
'Természet és származéka,
születés, aggkor és halál -
ez, ennyi a való, mondják;
szilárd valóju, érd fel ezt.
Ami születik és vénül,
kínlódik, majd halálra jut,
az megnyilvánuló, tudd meg;
más a meg nem nyilvánuló.'
kínlódik, majd halálra jut,
az megnyilvánuló, tudd meg;
más a meg nem nyilvánuló.'
Aśvaghoṣa, Buddha carita, XII, 14, 17; 22.
*
θεος νεκρων αλλα ζωντων
Κατά Ματθαίον, 22,32
Non est Deus mortuorum, sed viventium.
Matthaeus, XXII. 32
Isten nem a halottak Istene, hanem az élőké.
Máté, 22: 32
*
Észrevételek Geréb Ágnes tevékenységének helyesléséről és ellenzéséről
'A Logoszt illetőleg [...] az emberek mindig
értetlennek bizonyulnak, mind azelőtt,
hogy meghallották volna, mind
amikor egyszer már meghallották.'
Hērákleitos, fr.1; Sextus Empiricus adv. math. VII 132
'Fiatal vagy, gyermekre és házaséletre vágysz.
Ámde én azt kérdem tőled: olyan ember vagy-e,
a kinek szabad gyermekre vágynia?'
Nietzsche: Így szólott Zarathustra, 87.o. [1778-1779]
*
"Mindenki azt tehesse a saját testével, amit akar..."
"A saját testünk feletti uralom a tét..."
"A saját test visszavétele zajlott az előadásban..."
"A testem az enyém..."
(részletek a az otthoni szülés elfogadásáért tartott előadásból)
*
1.
Nem fogom az otthoni szülést választók közismerten furcsa ismertetőjeleit elemezgetni, ahogy a továbbiakban nem fogok statisztikai szőrszálhasogatásba kezdeni az "orvos-szakmai konkrétumokról", az otthoni szülési protokoll meglétéről vagy hiányáról, biztonsági kérdésekről, és a kórházak felkészültségéről vagy felkészületlenségéről sem.
Nem fogom ezeket a kérdéseket érinteni, mert a szülés és a születés jelensége csupán sokadlagos szempontból materiális vagy biológiai aktus: valójában és elsősorban metafizikai és szellemi-tudati akció, és eme nézőpontból "a test nem más, mint az emberi szellem tapasztalatait szolgáló eszköz", amit messze meg kell haladni, ahogy Śaṅkara mondja, és nem fogok foglalkozni az otthoni szülés egyéb körülményeivel azért sem, mert magasabb szempontból nem az a lényeg, hogy hol és hogyan szül(et)nek az emberek, hanem az, hogy mit tekintenek Önmaguknak, és mit vélnek másnak.
Ebből a kardinális kulcsfontosságú autológiai-preontológiai alapkérdésből kiindulva ugyanis az egész otthoni szülés vs. kórházban való szülés "vitában" - bármelyik oldalt is nézzük - nekem azt a legszomorúbb látni, hogy a köznép (és magukat értelmiséginek tartó emberek nagy részének "jószándékkal" átitatott) metafizikai tudatlansága egyre nagyobb mértékű - a különböző "emberi jogokba" bújtatott - egoizmussal és materializmussal, szellemtelenséggel párosul, ráadásul rögtön letarolva és ellenségnek kikiálltva minden ellenvéleményt, ami az útjukba kerül. De nem ez a legnagyobb baj (bár kétségtelenül ez a legkevésbé szimpatikus, és legszembeötlőbb momentum az egészben, ami aztán alaposan maga alá is temet minden értelmes dialógus-csírát a két fél között).
A legnagyobb baj az, hogy e bábeli zűrzavar közben azt szinte senki nem veszi észre, hogy a külsődleges megnyilvánultságú, biológiai-korpuszkuláris szülés egocentrikus, inkább pszichológiai okokból eredő, puritán egyszerűségű "jól és békésen érzem magam" aktussá való transzformálása során, és a kórházi, esetenként ultramodern high-tech-stílusú, de "futószalag-szerű" szülések "szükséges rossz" hangulatú (vagy éppen ugyanolyan békés hangulatú!), profitorientált és mesterkélt irányításakor-manipulálásakor éppen a metafizikai eredetű szenvedést szolgálják a szereplők, akármi is legyen a díszlet és a lelki attitűd.
A szenvedést szolgálják, hiszen (ahogy minden más tevékenység során is) a szüléskor birtokolt személyes nézőpont mindkét esetben csak a végtelenül relatív, elfedett létrégiójú valóságot ismeri referenciapontként.
A születés levezetése-segítése előtt, közben, és után, a Megszabadulás Útjáról és a megnyilvánulások feletti Igazságról, a születés tudatlanság- és illúzió-természetéről, az igazi Én és a nem-Én különbségéről minden szereplő részéről az esetek 99%-ában mély hallgatás van csupán, mert az emberek már vagy elfelejtkeztek róla - vagy éppen soha nem is tudtak eme kérdések és Nemes Igazságok (आर्यसत्यानि) létezéséről, fontosságáról, vagy ha tudni vélnek is valamit, ami számukra "túl van a láthatón és tapasztalhatón", akkor az valójában valami mélyen pszichológiai jelenség, és a legkevésbé sem metafizikai.
A létesülés, az "illúziók óceánjának" világában való inkarnálódás univerzális traumája eközben továbbra sem magyarázható meg megfelelő módon a helyes teológiai és metafizikai alapállás nélkül: a miért homályban marad, függetlenül attól, ki hogyan éli meg a szülést, vagy hogy az milyen körülmények között bonyolódik le.
Lehetne helyesen is csinálni akár "ilyen", akár "olyan" módon is, ahogy sem egyik, sem másik metódus vagy operatio sem alapvetően "rossz" dolog, mint metódus: de jelenlegi civilizációnkban csaknem mindegy, ki hol szüli meg gyermekét, mert hiányzik az emberekből ez a megfelelő ontológiai-metafizikai alapállás (ahogy általában az élethez, és a meghaláshoz szükséges tudás is).
A szülésnél szinte mindig csak az a kérdés, hogy "a szülőnek mi a jó", és csak az az egyetlen szempont, "amit ő annak tart", mármint pszichikai értelemben "jónak". Hogy a megszületendő gyermek milyen "horizontális" körülmények között születik, az egyébként fontosabb az anyának, mint magának a gyermeknek, hiszen a születés traumája univerzális, "vertikális" feltétel mindenütt a Földön: egy magzat vagy egy újszülött mit sem tud a külvilágról: nem más, mint az anyaggal azonosult "egó", aki ebben a fázisában még önmagának sincs tudatában. Kórházi műtő orvosokkal vagy kandallós nappali "bábákkal": neki egyre megy.
Ami normális kultúrákban egy szellemi ember igazi célja lenne, eközben csendben és észrevétlenül felcserélődik az eszközzel, majd mindkettő megmásul: az okozatból "ok" lesz, a Létből élet, az életből lélek, a lélekből anyag.
A nem-Én-ből: én.
2.
Platón, aki az egész, nemesen élt emberi életet "a halálra való felkészülésként" definiálja, "létvakságról", "véleményszeretésről" beszél azok esetében, akik nem ismerik a létesülés-születés-halál mögötti valóságot, és a barlang falán táncoló árnyékokhoz hasonlítja az akként vélekedők komolytalanságát, akik mégis azt hiszik, hogy az egyéni születés, élet és halál önmagában bármit is ér: a köznép az általa elképzelt és tapasztalt "életet" véli a legmagasabb princípiumnak, miközben a Létről sajnálatosan mit sem sejt, ahogy a születés előtti- és a halál utáni potenciális tudati akciók realizálásának módjával sincs tisztában. "Elméjük úgy viszonyul a valósághoz, mint a bagoly szeme a Nap fényéhez", ahogy Arisztotelész és Aquinoi is tanítja.
3.
Tényleg paródia ez uralkodó világunkban, amely inkább az emberi középszerűséget és egocentrikusságot igenli - az emberfelettiség eszméje és az Abszolútum in concreto alanytudati realizációja, tehát a Felébredés helyett.
Pedig a lényeg - Nietzsche szavaival élve - momentán ez lenne:
"Ne csak tovább tenyéssz, de magasodj! Magasabb rendű testet teremts, első mozgást, önmagából kigördülő kereket - teremtőt kell teremtened."
Ugyanis bárhol is szüljön gyermeket valaki: valójában mit sem ér, ha Isten halott.
_________________________________________________
'– Mit jelent az, ha valakinek a testét szenvedés sújtja és a tudatát is szenvedés sújtja? Ilyenkor a tanulatlan világi ember, aki nem ismeri a nemes személyeket, és járatlan és képzetlen az ő Tanukban, aki nem ismeri a legkiválóbb személyeket, és járatlan és képzetlen az ő Tanukban, a testet önmagával azonosnak tekinti, vagy önmagát a test birtokosának tekinti, vagy a testet önmagán belülinek tekinti, vagy önmagát a testen belül lévőnek tekinti. Azoknak az elképzeléseknek a rabja, hogy „A testem én vagyok és a testem az enyém.” Miközben ezeknek az elképzeléseknek a rabjaként él, a teste átalakul és megváltozik. A teste átalakulása és megváltozása miatt szomorúság, panasz, fájdalom, elégedetlenség és kétségbeesés fakad benne.'
Nakulapita sutta, SN. XXII.1.
'A valóságot felismerő jógi így gondolkozzék: "Semmit sem én teszek", akár lát, hall, tapint, szagol, eszik jár, alszik, lélegzik, beszél, ürít, fog, szemét behúnyja, kinyitja. "Az érzékek kapcsolódnak az érzékelt tárgyakhoz" - vélje így.'
Bhagavad-gītā, V. 8-9
*
Napéjegyenlőség
*
Olvasom a különböző reakciókat a Dalai Láma budapesti látogatása és előadásai kapcsán. A skála igen széles, melyen ezen reakciók minősége húzódik: a legprimitívebbektől kezdve, melyekben a Gödör klub nevű fővárosi pszeudo-hippi-gyülekezőhely akármelyik befüvezett látogatójának közhelyszerű, ál-bölcs és üres gondolataihoz hasonlítják a Láma által "borzasztó angolsággal" elmondottakat, a korrekt és objektív, de a témában laikus, ám újságírásban profi zsurnaliszták által megszerkesztett összefoglalókon át, egészen a hisztérikus, személyi kultuszba átcsapó, ömlengő, ezoterikus maszlagokkal teli, vak magasztalásokig bezárólag.
A néhány üdítő kivételtől eltekintve nem nagyon vártam mást a felhozataltól, de a lényeg persze nem ez.
Hanem az, hogy ezen alkalom révén rendkívüli módon nyilvánvalóvá vált, hogy kevesen értik a buddhizmust... keveseknek van erejük hozzá, hogy megértsék, kevesen gyakorolnak valójában, és keveseknek adatik meg a szerencsés alkalom, hogy "túljutván a világi dolgokon való vágyódáson és bánkódáson", tisztán lássanak és tudatosan tapasztaljanak, akár még magával a buddhizmussal - mint filozófiával - is kellő távolságot tartva.
Ezen a helyzeten pedig sajnos a teltházas, on-line Interenet-közvetítéses sportcsarnok-előadás sem változtat semmit, de végső soron nem is kell, hogy változtasson bármin is.
Jelenleg ugyanis ez az általános helyzet jelenti a Kozmikus Időciklus Rendjének megnyilvánulását.
Ezt a Rendet, és annak megnyilvánulásait befolyásolni megpróbálni ugyanolyan hiba, mint stabilizálni akarni benne egónkat: mindkettő tett, mely tetteket szül, és fenntartja a Nagy Illúziót.
Nem befolyásolni kell, hanem: Tudni. Egyedül, Dalai Láma nélkül. Ez "a" buddhizmus.
*
Post scriptum:
Ha valaki a hétvégén felismerései, intuíciói vagy tudatosításai révén úgy érzi, hogy előrébb jutott az Úton, és látszólag ezek a Láma Dharma-beszédeivel kapcsolatosak, mégis azt kell mondani, hogy csakis önmaga erőfeszítéseinek köszönheti előrejutását; és ha valaki egy tapodtat sem haladt semerre sem, az szintén csakis önmaga tudatlanságának a sorsszülötte.
A Guru [Láma, Mester] ugyanis Isten, Isten az Önvaló, az Önvaló pedig egyedül Önmaga, ami csak belső látással és meditációval tárul fel - mindenkinek a belső énjében, a Pillanat Csendjében.
Akkor, amikor az egész sportcsarnokban egyszerre tizenegyezer ember állt teljesen némán, a Láma érkezésekor.
A Guru [Láma, Mester] ugyanis Isten, Isten az Önvaló, az Önvaló pedig egyedül Önmaga, ami csak belső látással és meditációval tárul fel - mindenkinek a belső énjében, a Pillanat Csendjében.
Akkor, amikor az egész sportcsarnokban egyszerre tizenegyezer ember állt teljesen némán, a Láma érkezésekor.
*
Aνάμνησις [γνῶθι σαυτόν]
*
A Pünkösd az egyetlen evangélium és religio:
ama időtlen, feledésbe merült igazság felismerésének az ünnepe,
ama időtlen, feledésbe merült igazság felismerésének az ünnepe,
hogy az Isten Szellem, mely bennünk él, az én igazi Én-je, mely mindig és mindenütt az egyetlen Valóság a világban,
és hogy minden más csak káprázat, kozmikus illúzió, kábulat, részegség, álom, téves megkölönböztetés,
melyet az emberek tudatlanságukban nem ismernek fel, és valóságként látnak.
Semmi sincs az Önvalón kívül.
Ami kívüle van - az a semmi.
Halj hát meg önmagadnak, tagadd meg testi életed, ismerd fel igaz Éned, és szüless újjá Szellemben!
___________________
> Nosce te Ipsum <
Semmi sincs az Önvalón kívül.
Ami kívüle van - az a semmi.
Halj hát meg önmagadnak, tagadd meg testi életed, ismerd fel igaz Éned, és szüless újjá Szellemben!
___________________
> Nosce te Ipsum <
*
*
Bevezetés az Ön-kutatásba
*
Felejtsd el a neved, a szüleid nevét, azt, hogy hol születtél, hogy hol élsz, és hogy mi vesz körül.
Töröld ki elmédből a jelenségek neveit.
Felejtsd el, hogy ki vagy.
Üresítsd ki magad.
*
Nézz körül.
Mit látsz?
Hol vagy?
Ki vagy?
Honnan jöttél?
*
# 529 (munkahipotézis)
*
Az autológia és a szolipszizmus szempontjából vázlatosan és nagyjából kétféle buddhista iskolára osztom a Magyarországon ma létező szellemi műhelyeket, és azok tanításait: az egyik, mivel nem képes elképzelni vagy szellemileg kontemplálni egy olyan metafizikai és preontológiai Én-Önmagát, vagy Önvalót, amely nem azonos azzal, amit a Buddha nem-Énnek nevezett, és csupán ezt a nem-Én-t képes felfogni ill. kiolvasni a buddhista szövegekből, azt tanítja, hogy nem létezik Önvaló, nincs olyan, hogy "Én-Önmaga".
Kétségtelenül ezek az iskolák és tanítások vannak túlsúlyban, és tudatosan terjesztik, hogy például ez a fő különbség köztük és pl. a kereszténység között (természetesen egyenlőségjelet tesznek nézeteik és a buddhizmus közé), fő különbségként kiemelve, hogy a kereszténység hisz a halhatatlan lélekben (nyilván ezzel nem értve meg azt, amikor az Evangéliumok azt tanítják, hogy tagadd meg [pszichofizikai] önmagad, tagadd meg [pszichofizikai] lelked [ezek a nem-Én-Önmaga, amiről a Buddha is beszélt], és szüless újjá [Örök és Univerzális] Szellemben [ez az Én-Önmaga, mely standard referenciapont a buddhista írásokban is]).
Ez tehát az első csoport.
A másik iskola, intiutíve nem értve meg pontosan, hogy mi az Én-Önmaga vagy Önvaló, "amibe a Buddha is beérkezik", és aminek "keresése mindennél hasznosabb", de hittételként elfogadva azt, egy alanytudattól független objekumként "valaminek" teszi meg, ami realizálandó, ill. elérendő cél, sok esetben hasonlóan a különböző mennyország-eszmékhez (pl. a Tiszta Föld irányzatok, vulgár-kereszténység). Egyébként ebben az Önvalóban való ilyetén hit ugyanolyan dogmatikus hittétel, mint az első eset "nem létezik Önvaló" kijelentése, ami továbbá ugyanaz, mint azok a keresztény kijelentések, hogy "mindenkinek halhatatlan a lelke."
Egyik esetben sem kerül felismerésre, hogy az Én-Önmaga - az Üresség[e] révén - magába foglal minden kettősséget, és hogy ez a Tiszta Én-Önmaga az elfedettségben álló alanytudat médiumán keresztül érhető el, pusztán azzal a belső és rejtett tettcselekvéssel, melyet "a tudatlanságnak a helyes megkülönböztetés intellektuális tettcselekvése általi megszüntetésének" nevezek.
A helyes megkülönböztetés létrejöttében, mely az Én-re irányul, feltárul az is, hogy az objektum és a szubjektum, az alany és a tárgy, az Én és a nem-Én, egyszóval minden olyan "dolog", mely egy "külvilágra utal", egy ugyanazon Tiszta Tudat [Önvaló] szellemi és belsőleg tapasztalható modalitása; ideértve a teljes - megnyilvánult és nem-megnyilvánult - univerzumot, a térrel és az idővel együtt.
Nem ejtek szót egy lehetséges harmadik útról, melyet szokás tradicionálisnak vagy tradicionalistának nevezni, mégpedig azon oknál fogva nem, mivel ezen irányzat képviselői nagy általánosságban inkább a bemutatott két iskola sajátos keverékét illetve különböző arányú permutációit jelentik, de emellett természetesen fenntartom, hogy minden iskola tagjai között elvileg megtalálhatóak tisztán gondolkodó és tisztán látó követők is (egy csoport összetétele és tagjainak motivációja, lelki habitusa inkább pszichológiai és szociológiai kérdés, ami érdekes, de nem tartozik a tárgyhoz).
Az én szempontomból tehát mindkét fő irányzat eszméi csak a Holdra mutató ujjat próbálja kitapogatni: az Apeiron-project célja az, hogy világossá tegye azt, ami egyébként a Napnál is világosabb, és ami csak a különböző nézetek feladásával transzcendentálisan érthető meg - Önmagunkban: azt, hogy a Tiszta Én-Önmaga az egyetlen, nem-kettős valóság és Lét, mely semmi és minden egyszerre, és amiről soha nem lehet beszélni, de mégis minden általa szól.
*
# 520
*
Az, amit a hinduizmusban avidya-ként ismerünk: az Én első tudati megnyilvánulása [nem-Énként]:
a Tiszta Én vagy Önvaló nem-ismeretét jelenti, avagy egy pszeudo-egoitással való téves önazonosulást.
*
Az igazi individuum (oszthatatlanság, elválaszthatatlanság): az Önvaló.
a Tiszta Én vagy Önvaló nem-ismeretét jelenti, avagy egy pszeudo-egoitással való téves önazonosulást.
*
Az igazi individuum (oszthatatlanság, elválaszthatatlanság): az Önvaló.
*
Az igazi szenvedés: amikor az Én nem-Énként érzékeli önmagát.
*
A Megvilágosodás csakis Önmagunkra vonatkozhat.
*
A Zikr: Allah nevének szüntelen ismétlése.
Az Iszlám tradíció által megmutatott és megőrzött kapu az önkiüresítéshez,
az igaz Önvalónkhoz való visszatéréshez.
*
Avidyā
*
Állandóságot látni a nem-állandóban,
tisztának vélni azt, ami tisztátalan,
élvezetet lelni abban, ami szenvedésteli,
önmagaként felfogni azt, ami nem-önmaga -
ez a nem-tudás.
Az énnel való átitatottság abból a hamis képzetből fakad, mely szerint:
mintha a színről színre látás és a közönséges tapasztalás egylényegű lenne.
*
Yóga-sútra, II.5-6
_______________
Emlékezés és éberség
A tradicionális doktrínák rendkívül nagy hangsúlyt fektetnek az éberségre, amit ma általában a buddhizmussal és hinduizmussal foglalkozók az emlékezés szinonimájaként is előszeretettel használnak. Szerintem azonban a kettő nem azonos dolgot jelöl, a két szónak az egymással való azonosítása egy félreértésből ered, és közöttük éppen hogy jelentős, lényegi különbség van, nemhogy "analógia".
Miről is van szó?
Az emlékezés, legyen az bármily nagy időintervallumot is felölelő, a Yóga-szútrában kifejtett csittavrittik (lat. animadverto, kb. "gondolatforgás", vagy szó szerint: "elfedettségben álló lélek/elme") egy kategóriája, amit a yóga által - mint illúziót - ki kell küszöbölni, meg kell fékezni, illetve uralni kell, akárcsak a megkülönböztető megismerést, a tévedést, a képzelgést és az elalvást.
"Az emlékezés a már megtapasztalt megtartása" - írja Patanjali: és mivel a szenzuális receptorokon érkező tapasztalat az okozatiságból való létrejövés kvázi-kauzális szekvenciájának egyik feltétele, tehát illúzió - ezért az is, hogy a platóni ideatanban az emlékezés nem más, mint a "legnagyobb jártasság a barlang falán látható árnyékok világában". "De van-e haszna annak, aki a Nap helyett a tűz által a falra vetett árnyékokat ismeri?" - kérdezi Szókratész. Könnyen belátható, hogy aligha.
Az éberség tehát más természetű. Arra a tudat(osság)ra utal, mely mindig, minden körülmény között fenn kell, hogy álljon az alanyban az elmefolyamatokkal kapcsolatban: "ez nem az enyém, ez nem Én vagyok, ez nem az én Énem".
Egy dolog tehát a "már megtapasztaltakra való emlékezés (képessége)", és egy másik dolog a már megtapasztalt és jelenlegi felbukkanó tudati jelenségek ('dharmák') valódi természetének tudatosítása (az éberség): ez utóbbinál az Én szemléli az ént.
Vissza lehet emlékezni akár száz születésre is, éberség nélkül - de ha valaki éber, semmi szüksége erre a lényegtelen emlékezésre, mert az éberség egyetlen idő- és tér-feletti, transzcendens metafizikai dologra vonatkozik: az egyedül létező, abszolút Tiszta Én-Önmagára.
_____________________________
Regnum Dei Intra Vos Est.
*
A 'függő keletkezés' definíciója
*
A minap egy könyvajánlóban olvastam, hogy érdekes könyv jelent meg a Függő keletkezésről, egykori kíváló tanárom, Dr. Pap László Miklós tollából.
Egy észrevételem máris lenne az egyik, a fenti könyvből származó idézettel kapcsolatban, anélkül persze, hogy olvastam volna az egész könyvet:
"A pratitya samutpada kifejezésnek semmilyen jelentésbeli kapcsolata nincs a leggyakoribb - és magyar nyelven szinte kizárólagosan használt - fordításváltozatával, a Függő Keletkezéssel. Mennyivel jobban megragadná a lényeget, ha egyszerűen szótári jelentése alapján neveznénk meg: VISSZATÉRVE LÉTREJÖVÉS, esetleg VISSZATÉRVE FELLÉPÉS" - írja.
Mivel quia parvus error in principio magnus est in fine (kis tévedés az elején nagy lesz a végén), rendkívül fontosnak tartom a függő keletkezés terminusának pontos meghatározását (másrészt magam is írtam már tanulmányt a függő keletkezésről és annak terminusairól, így jóideje alaposan elmerültem a témában, így remélhetőleg hasznos adalékkal szolgálhatok a fordítási-értelmezési probléma megoldásához).
Mint azt korábban már írtam, mielőtt értelmeznénk bármilyen archaikus nyelven fennmaradt szót, így tehát természetesen a szóban forgó szanszkrit terminust is, mindenek előtt helyesen le kell fordítanunk azt. És mielőtt helyesen lefordítanánk, hogy azután értelmezhető legyen, előbb fel kell tárnunk a szó helyes etimológiáját, szerkezetét. És csak ezután jöhet maga az értelmezés, és tágabb kommentár.
Ha a "szótári jelentés" szóba került, lássuk hát, mit ír a szótár, hogy feltárjuk az etimolóiát. A szótárban ez áll:
prati: felé, szembe, előre, elején levés, ellenirányultság
prati-aya: előfeltétel, ok, függés, alárendeltség
sam: össze, meg, valamivel együtt
ut-pád-a: születés, megjelenés
utpád-aka: eredet, ok
samut-pad: megszületni, eredni
samut-páda: előállítás, megteremtés
pratitya-sam-utpáda: oksági láncból keletkezés, oksági kapcsolat
A "pratitya-sam-utpáda" fentiekből adódó jelentése: "nem önmagá[-ban létezés, tehát - és ezen a ponton az ontológiai logikai kopula áll]: annak "oksági előfeltételek kapcsolatából való létrejövés" értelmében.
A "visszatérve" jelző szükségességét ill. használatát fentiek alapján nem nagyon tudom értelmezni (mintegy a Brahmadzsála szútrában is említett "spekuláció a múltról és a jövőről"), és szerintem nem tartozik a szorosan vett lényeghez sem, mármint magának a szekvenciának az in concreto effektusához, amennyiben annak lényege az, hogy a faktikus világ az elfedő tudatban álló szubjektum előtt nem-Önmagaként, nem-állandóként, és szenvedésteliként jelenik meg, egy téves éntudat médiuma által. (Vö.: a szamszárá szó etimológiájával.)
A könyvet természetesen alaposan tanulmányozni fogom, jelen észrevételemet pedig közzétettem azon a fórumon is, ahol a könyvajánló megjelent, de sajnos képtelenek voltak rá érdemben reagálni, mint azt a megjegyzésekben is olvashatjuk alább, így azt ma este el is távolítottam.
Egy észrevételem máris lenne az egyik, a fenti könyvből származó idézettel kapcsolatban, anélkül persze, hogy olvastam volna az egész könyvet:
"A pratitya samutpada kifejezésnek semmilyen jelentésbeli kapcsolata nincs a leggyakoribb - és magyar nyelven szinte kizárólagosan használt - fordításváltozatával, a Függő Keletkezéssel. Mennyivel jobban megragadná a lényeget, ha egyszerűen szótári jelentése alapján neveznénk meg: VISSZATÉRVE LÉTREJÖVÉS, esetleg VISSZATÉRVE FELLÉPÉS" - írja.
Mivel quia parvus error in principio magnus est in fine (kis tévedés az elején nagy lesz a végén), rendkívül fontosnak tartom a függő keletkezés terminusának pontos meghatározását (másrészt magam is írtam már tanulmányt a függő keletkezésről és annak terminusairól, így jóideje alaposan elmerültem a témában, így remélhetőleg hasznos adalékkal szolgálhatok a fordítási-értelmezési probléma megoldásához).
Mint azt korábban már írtam, mielőtt értelmeznénk bármilyen archaikus nyelven fennmaradt szót, így tehát természetesen a szóban forgó szanszkrit terminust is, mindenek előtt helyesen le kell fordítanunk azt. És mielőtt helyesen lefordítanánk, hogy azután értelmezhető legyen, előbb fel kell tárnunk a szó helyes etimológiáját, szerkezetét. És csak ezután jöhet maga az értelmezés, és tágabb kommentár.
Ha a "szótári jelentés" szóba került, lássuk hát, mit ír a szótár, hogy feltárjuk az etimolóiát. A szótárban ez áll:
prati: felé, szembe, előre, elején levés, ellenirányultság
prati-aya: előfeltétel, ok, függés, alárendeltség
sam: össze, meg, valamivel együtt
ut-pád-a: születés, megjelenés
utpád-aka: eredet, ok
samut-pad: megszületni, eredni
samut-páda: előállítás, megteremtés
pratitya-sam-utpáda: oksági láncból keletkezés, oksági kapcsolat
A "pratitya-sam-utpáda" fentiekből adódó jelentése: "nem önmagá[-ban létezés, tehát - és ezen a ponton az ontológiai logikai kopula áll]: annak "oksági előfeltételek kapcsolatából való létrejövés" értelmében.
A "visszatérve" jelző szükségességét ill. használatát fentiek alapján nem nagyon tudom értelmezni (mintegy a Brahmadzsála szútrában is említett "spekuláció a múltról és a jövőről"), és szerintem nem tartozik a szorosan vett lényeghez sem, mármint magának a szekvenciának az in concreto effektusához, amennyiben annak lényege az, hogy a faktikus világ az elfedő tudatban álló szubjektum előtt nem-Önmagaként, nem-állandóként, és szenvedésteliként jelenik meg, egy téves éntudat médiuma által. (Vö.: a szamszárá szó etimológiájával.)
A könyvet természetesen alaposan tanulmányozni fogom, jelen észrevételemet pedig közzétettem azon a fórumon is, ahol a könyvajánló megjelent, de sajnos képtelenek voltak rá érdemben reagálni, mint azt a megjegyzésekben is olvashatjuk alább, így azt ma este el is távolítottam.
*
Az anatman-ról
*
A mostani poszt egy terminusról szól, mely rendkívül sokszor előfordul mind a hinayana, mind a mahayana buddhizmus szövegeiben és a kommentárjaiban: ez a szanszkrit "anatman" (páli "anatta") kifejezés.
Az eredeti terminus nem "én-nélküliséget" jelent, ahogyan azt ma sokszor - mintegy hallgatólagosan kötött megállapodásképpen - értelmezik, hanem a "nem-Én[-Önmaga]" jelentéssel rendelkezik.
Ez rendkívül fontos megjegyzés, és sajnálom, hogy azt nem tisztázzák elégszer a hallgatóság előtt. (1)
Egy dolog ugyanis, ha azt fejezed ki egy szóval, hogy "valakinek nincs valamije" (= pl. "én-nélküli", mint tulajdonság; "X - Z"), és egy másik dolog, ha azt fejezed ki, hogy "valami nem-X" (= "nem Én-Önmaga", mint ami valami "más, mint X").
Ez utóbbi szerint járnak el a buddhista alapszövegek (2), és ez utóbbihoz, mint ahogyan arra Fichte is rámutatott, ismerni-, és létezőnek kell tételezni X-et, különben ontológiai és episztemológiai ellentmondás áll fenn a " valami nem-X" kijelentésben.
Tehát [pre]ontológiailag egy "nem-Én" képzete egyenesen tételezi a tudatban az "Én"-t is, és egyik ismerete kölcsönösen tételezi a másikét is. A helyzet belátása pofonegyszerű: hogyan állathatod valamiről azt, hogy az "nem-X", ha nem ismered "X"-et? (3) Ha viszont ismereted van egy dologról, akkor - és ez szükségszerű -, nem állíthatod róla, hogy "nem-létezik".
Ha az első esetet közelebbről megvizsgáljuk, és azt állítjuk, hogy valami mentes az önmagaságtól, akkor "önmagától" is mentes ("X nem egyenlő X", és "nem-X egyenlő X"), tehát a valóságban nincsenek "dolgok" sem, melyekről kijelentést tehetünk (ez a "Tetralemma törvénye").
Továbbá, a Buddha maga sohasem állította azt, hogy nem létezik egy Én-Önmaga (és igenis sok helyen beszélt erről a "valamiről", hasonlóan az apofantikus teológiához), hanem csak az okozatiságtól függő, alany-tárgyi keletkezést mutatta be, mint a létforgatagot, ami "a nem-Én-Önmaga" (= "valami nem-X", mert szubjektum és objektum egybeesése, határfelülete): és ezeket a kijelentéseket aposztrofálták tévesen azok a követői, akiknek nem volt léttapasztalatuk az Én-ről, és akik nem ismerték fel Önmagukat a satipatthána-meditáció révén (azt továbbra is kevesen kérdezik meg, hogy "ki végzi a satipatthána-meditációt", "ki szemlél abban" [hasonlóan a jegyzetekben olvasható részletben], és hogy "ki a valóságos alanya").
Más szóval tehát: az avidya az Én-Önmaga elfedettsége.
A probléma nem egyszerű, de nem is érthetetlenül bonyolult, de tény, hogy kevesen értik meg.
*
__________________________Jegyzetek
1.
Az "atman" egyébként a szanszkritban és a páliban inkább jelenti azt, hogy "[Én-]Önmaga", mintsem azt, hogy "lélek" (vö.: gr. "auton"), vagy azt, hogy [személyes] "én" (sz. "pudgala").
2.
"És mi Ánanda, az anattáról való szemlélődés?
Ezt illetőleg Ánanda, a szerzetes elmenvén az erdőségbe, vagy egy fa tövéhez, vagy egy lakatlan házba, ekképpen szemlélődik:
A szem nem az Én; a szemmel látható dolgok nem az Én; a fül nem az Én; a hangok nem az Én; az orr nem az Én; a szagok nem az Én; a nyelv nem az Én; az ízek nem az Én; a test nem az Én; a testi kapcsolatok nem az Én; az elme nem az Én; az elme tárgyai nem az Én. Ekképpen időzik, szemlélve a nem-Ént ezekben a belső és külső alapokban.
Ezt, Ánanda, az anattán való szemlélődésnek hívjuk."
(Girimánanda szutta, Ford. Ermesz Csaba; Az oltalom könyve, 70.o.)
3.
Vagy másképpen: ha tagadsz valamit, akkor egyben definiálod is a tagadandót, ahogyan minden definícióval egyidőben tagadsz is. Valóságosan meghatározni viszont nem lehet "nem-létezőt". A Buddha sem tagadta a világ (= okfüggő keletkezés) létét: csak azt állította, hogy az: "nem-Én"
*
a szent tudatlanságról
*
a szent tan a tudatlanságot, a kozmikus illúziót teszi meg a "szenvedés" okának: ez az okozati keletkezés első feltétele is
a tudatlanság azonban annál jóval bonyolultabb fogalom, mintsem hogy egyszerűen az egománia, az ostobaság és a vágyak szinonímájává tegyük meg, mégha ez általánosan bevett szokás is bizonyos körökben
*
a megnyilvánult lét oka nem lehet profán "bűn", vagy "büntetés": a szentség világába tartozik
*
a kozmikus illúzió (mint játék, varázslat, mágia) metafizikai eredetű, és metafizikai jellegű: éppen eme metafizikai természeténél fogva szakrális jelentőséggel bír: "megszüntetni", "lerombolni" akarni olyan, mintha valaki a felhőket próbálná elhessegetni egy legyezővel a hold elől, vagy mintha egy kötélnek állítana kígyócsapdát...
*
csak az szeretné "megszüntetni" a tudatlanságát, aki nem képes megszabadulni a téves én képzetétől
*
a nem-tudás rejtélyes erő: sem kezdete, sem vége nincs, áthat mindent, első ok, a lét első megnyilvánulása, így természetét tekintve hasonlatos a tökléletes léthez, az önvalóhoz, a tiszta tudathoz, és egybeesik a legtökéletesebb bölcsességgel... a világegyetem legmisztikusabb végső titkai felé mutat...
*
a tudatlanságnak pusztán az okozatiság elvéből lehet valóságos létére következtetni: az okozatiság viszont a megkülönböztető elme működése, így az elfedő igazság létrégiója: ha pedig ez így van, akkor a szenvedés is csupán illúzió
*
a kozmikus varázslatot nem szünteti meg a tudás, csupán megismeri, átitatja, majd meghaladja...
*
rendkívül kevés, és nehezen érthető szöveg ír arról, hogy az avidya a végső valóság rejtélyes ereje, melynek fontos szerepe van a spirituális úton, de a legfontosabb, legősibb iratokban bukkan fel ez a tan
*
az illúzió világából való felébredést kizárólag
az illúzió világából való felébredést kizárólag
a helyes megkülönböztetés hozza el:
ennek ellenkezője a szenvedés, a téves azonosítás
*
*
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
