Hérakleitosz folyója

*

Mai tudományos hír:

"Elképzelhetetlen csillagot fedezett fel a világegyetem peremén egy nemzetközi kutatócsoport: az SDS J102915+172927 katalógusjelű objektum tizenhárommilliárd éves, vagyis az ősrobbanás után mindössze hétszázmillió évvel született, és megkérdőjelezi az elfogadott csillagképződési elméleteket."

Némi korrekció.

Ha a csillag fénye hétszázmillió éves állapotot mutat, akkor a csillag "most" in concreto hétszázmillió éves:  a 13 milliárd éves kor úgy jön ki, hogy hipotetikusan feltételezzük, hogy 13,7 milliárd éves a kozmosz, amiből kivonjuk a vöröseltolódás által számított távolságát, így tehát csak elméletileg 13 milliárd éves.

Magyarul ténylegesen egy 13 milliárd évvel ezelőtti múltbeli állapotot látunk, és ha ez így van, akkor a csillag is valóságosan 700 millió éves, nem pedig 13 milliárd éves.

Minden állapot a kozmoszban egy nem-ténylegesen-létező állapotot mutat: a múltét. 
Még a Hold is 1 másodperccel ezelőtti, a Nap pedig több, mint nyolc perccel ezelőtti állapotában látható.

(Egyébként elvileg semmi különbség sincs az elektronmikroszkóp és a Hubble űrteleszkóp által közvetített képek között: az egyik "a még nem", a másik "a már nem" világa.)

Az ember állandó késésben van az univerzum érzéki jelenségeihez képest: érzékfeletti, kozmikus jelen csak a tudatban lehetséges, ha megtisztul minden mástól, és csak önmaga marad. 

A tudatnak ez a misztikus, belső üressége ugyanaz, mint a kozmosz Üressége.

Hérakleitosz folyója csak az elmében létezik...

* 





*

előadásvázlat (részlet)

*

"Az egyetlen alapvető előítélet, amelyre az összes többi visszavezethető, az az állítás, hogy léteznek rajtunk kívül dolgok; olyan vélekedés ez, amely - mivel nem alapokra és következtetésekre támaszkodik (hiszen nincs egyetlen kifogástalan bizonyítása sem), és mégsem írtható ki semmilyen ellentétes bizonyítással - közvetlen bizonyosságra tart igényt; de mert valami tőlünk egészen különbözőre, sőt velünk ellentétesre vonatkozik, amiről sehogy sem láthatjuk be, hogyan kerülhet be a közvetlen tudatba, ezért semmi másnak nem tekinthetjük, mint előítéletnek, amely attól, hogy velünk született és eredendő, még nem kevésbé előítélet."

F.W.J. Schelling

*

Schelling fenti gondolata az egyik kulcsa is lehet annak, hogy megérthessük a függő keletkezés valódi jelentését, és a Yogacara-buddhizmus eszméit: e kettő ugyanis kardinális jelentőséget tulajdonít a tudat valódi természete felismerésének. 

A théraváda függő keletkezés doktrínája a "tudatlanságot" (avidya: ti. "illúzió") teszi meg mintegy a szamszára okává, alapfeltételévé, a yogacara pedig az "elfedettségben álló" tudat létrégióját, azon belül is a képzelt-jellgű természetet, ami felett még két szubtilisebb, tudati létszint található. 

Mind az egyiknél, mind a másiknál megfigyelhető, hogy az alapfeltételek csak egy korrelációban értelmesek: a tudatlanság jelensége mint létező csak úgy lehet értelmes, hogy ha feltesszük egy olyan tudat létezését, ami mentes a tudatlanságtól (az illúzió-jellegtől), és a kettősségben, illetve a fogalmi meghatározottságban való létezéstől, így tehát a késztetésektől, a név-és-forma világától, az érzékektől stb. is.

Megjegyzés:

A függő keletkezés mintegy automatikusan a Tiszta Én létezését is tételezi.

(...)

Az elfedettségben álló relatív tudati létvalóság (samvritti-satya) pedig szintén csak úgy lehetséges, hogy ha ahhoz képest létezik egy nem-elfedett tudati létvalóság, mely valóban önmagában álló és transzcendens (ez hasonló érvelés ahhoz, mint ahogy a Buddha a nirvána létezése mellet érvel: ha nem létezne ugyanis nirvána, megszabadulás sem létezhetne a szenvedésből, de mivel létezik a szenvedés megszüntetése, nirvána is létezik).

Megjegyzés: 
A nagarjunai érvelés, ami megsemmisíti a csak fogalmiság világában létező, egymással ellentétes szavakat, itt nem érvényes, mert a nirvána (és a más szavakkal jelölt létvalóság, pl. Tiszta Én, Tudat, Üresség stb.) független a fogalmiság világától, ahhoz képest transzcendens.

(...)

Hogy a látszólagos ellentmondást feloldjuk, meg kell érteni: a pszichofizikai-individuális aggregátum, amit tévesen az "énjüknek" gondolnak az emberek (ami a határfelület-médiuma a tudatnak), és a Tiszta Tudat vagy Tiszta Én, ami ahhoz képest transzcendens, valójában egybeesnek egymással, pontosan úgy, ahogy a Mahajána buddhizmus dzogcsen-tanításai vagy a hinduizmus advaita-védánta doktrínái bemutatják és leírják. Ezt az egybeesést azonban nem ismerik fel a hétköznapi tudatossággal élő emberek (ez a samvritti-satya létrégiója), és azt gondolják, létezik valami más dolog is a[z ön-]tudaton kívül.

(Nagarjuna tetralemmája ebből a szempontból teljesen használható a fogalmi jelenségek és fenomének világára.)

*




*

A Szent Parancs

*

- Az önmegismerés isteni parancs, ezért kutatni kell, mi is az, ami kutat. -

Πλωτῖνος 

Ennadis, IV.3.

*

Śaṅkarācārya

*

'Mindenhol és mindenkor szilárdan áll az Üresség,

az önmagától fénylő Önvaló.'

*

'Nem üresség, és nem is nem üresség,

De nemüresség és üresség is egyben.'

*

'Az üresség, mely a végtelen és mindent felölelő egyetlen egész, mely csakis a tiszta bölcsesség ragyogása, mely tökéletesen mentes minden látható megnyilvánulástól, s mely az "én" aspektusa, az a mag, mely megszabadulásként termi gyümölcsét, elhozva a szabadságot azáltal, hogy lehetővé teszi az ember egyesülését a Legfelsőbbel.'

 

*

Σοφιστής, 257 b, c

*

A nem-Én [anātman; अनात्मन्], és a "Parabhāva-sūnyatā" kifejezés kapcsán.

_____________________________

ver.0 (Simon, 1908: 162, 164. o.)

ὁπόταν τὸ μὴ ὂν λέγωμεν, ὡς ἔοικεν, οὐκ ἐναντίον τι λέγομεν τοῦ ὄντος ἀλλ' ἕτερον μόνον.

 [...]

οὐκ ἄρ', ἐναντίον ὅταν ἀπόφασις λέγηται σημαίνειν, συγχωρησόμεθα, τοσοῦτον δὲ μόνον, ὅτι τῶν ἄλλων τὶ μηνύει [257c] τὸ μὴ καὶ τὸ οὒ προτιθέμενα τῶν ἐπιόντων ὀνομάτων, μᾶλλον δὲ τῶν πραγμάτων περὶ ἅττ' ἂν κέηται τὰ ἐπιφθεγγόμενα ὕστερον τῆς ἀποφάσεως ὀνόματα.

(A Szofista ógörögül)


ver.1 (Kövendi, 2001: 261. o.)

'Azt, hogy ha a nem létezőről szólunk - úgy látszik -, nem olyat fejezünk ki vele, ami a létezővel ellentétes, hanem csak olyat, ami különböző tőle.

[...]

'Ha tehát azt állítják, hogy a tagadás ellentétet jelöl, ezt nem fogadhatjuk el, csupán annyit, hogy a rájuk következő szók elébe tett "nem" szócska valami különbözőt jelent ezektől a szavaktól, helyesebben azoktól  a dolgoktól, amelyekre a tagadásra következő szavak vonatkoznak.'


ver.2 (Bene, 2006: 102. o.)

'Amikor a "nem-létezőről" beszélünk, úgy látszik, nem a létező valamiféle ellentétét értjük alatta, hanem csupán tőle különbözőt.'

[...]

'Ha valaki tehát azt mondja, hogy a tagadás ellentétet jelez, ezt nem fogadhatjuk el, csupán annyit, hogy mikor a "nem" szócskát tesszük valami elébe, ezzel valami olyanra utalunk, ami más, mint a rákövetkező szavak, pontosabban mint azok a dolgok, amelyekre a tagadás után elhangzó szavak vonatkoznak.'


ver.3 (Kövendi, 1986: 1194. o.)

'Azt, hogy ha a nem létezőről szólunk - úgy látszik -, nem olyat fejezünk ki vele, ami a létezővel ellentétes, hanem csak olyat, ami különböző tőle.

[...]

'Ha tehát azt állítják, hogy a tagadás ellentétet jelöl, ezt nem fogadhatjuk el, csupán annyit, hogy a rájuk következő szók elébe tett "nem" szócska valami különbözőt jelent ezektől a dolgoktól, helyesebben azoktól a dolgoktól, amelyekre a tagadásra következő szavak vonatkoznak.'


ver.4 (Simon, 1908: 163, 165. o.)

'Amikor a nemlétezőt állítjuk, úgy látszik, nem valami ellentétét állítunk a létezőnek, hanem csakis mást.'

[...]

'Abba tehát, hogy a tagadás állítólag ellentétet fejez ki, bele nem egyezhetünk, csakis annyiba, hogy a ne tiltó- és a nem tagadószó elétételével megnemelt kifejezések más valamit jelentenek, mint a rákövetkező szók, vagy helyesebben azok a dolgok, a melyekre a tagadás után, de mellette kimondott szók vonatkoznak.'

*

M-axióma

Nem lép ki az ajtón
és világot megismer,
nem néz ki az ablakon
és égi út-at megismer;
mennél messzebb megy,
annál kevesebbet ismer;
ezért a bölcs
nem jár, hanem megismer,
nem néz, hanem megnevez,
nem cselekszik, hanem végbevisz.

道德經, 47

*

A Tiszta Én kivonása a szennyezett "én"-ből nem az anátman tagadását, 

hanem a "valódi Én" megtalálását jelenti.

Ez az intellektuális aktus, melyben "az én visszatér az Énhez", nem más, 

mint az őseredeti, létfeletti nem-cselekvés.

_______________________________________

[A nem-cselekvő Tudat úgy viszonyul a tettek világához, 

mint a nyomdagépek a kinyomtatott szöveg értelméhez.]

*

# 590

*

Ha a szolipszizmus létmódja a kondicionáltságból adódó másodlagos ontológiai létállapot, 

akkor ez a tény automatikusan implikálja a Másik létezését.

*

# 585

*

Skandha: a[z individuális] tudat öt formájának gyűjtőneve; feltételük a nem-tudás, illúzió

Skandha-nirvana: az individuális tudat felbomlása [az elhatárolódás ill. a helyes felismerés/belátás által]

Az okozati keletkezés [én-]üressége (ami az okozati keletkezés révén létrejövő ürességet jelent), és a Nirvana vagy a Tiszta Tudat [Abszolútum] mindent magában foglaló Teljessége - egybeesik.

*

______________________________


Axióma-vázlatok

0: A Buddhát, hasonlóan Krisztushoz, évszázadokig nem ábrázolták emberi alakban, mert előbbi maga a Dharma, utóbbi pedig maga a Logosz, ami ábrázolhatatlan.

1: A buddhizmusban szinte a kezdetektől fogva léteztek olyan szemléletek, amelyek pozitívan közelítették meg az Abszolútum (आत्मन्) tételezését.

2: A Buddha "beszédeit" halála után évszázadokkal kanonizálták, és (momentán pont emiatt) szinte azonnal iskolák tucatjai jelentek meg: tehát konkrétan lehetetlen megmondani, hogy melyikük az "autentikusabb és hitelesebb" szemlélet, hiszen mindegyik iskola a saját magénak tudja azt (itt is ugyanarról lehet szó, mint a vallások esetében: minden vallás a követőinek a tudatszintjét tükrözi vissza, ezért is egyenértékűek [nem is szólva arról, hogy a központi, sokszor ezoterikus, belső doktrína minden vallásban szinte teljesen lefedi egymást]).

3: A jógácsára ("csittamátra") iskola tételezi a Tiszta Tudat nem-kettős és egyedüli jelenvalóságát [p. a Lankávatára szútra számtalan helyén], mely a három öntermészetben jelenik meg, a megfigyelő tudatnak megfelelően (másrészt, ha minden illúzió lenne a hétköznapi valóságban, nem ismerhetnénk fel az illúzió-mivoltot sem: az, hogy felismerjük az illúziót, tételezi egy nem-illúzió-természetű aktus létezését [ahogy a szamszára a nirvána létezését és fordítva]). Az, hogy ez a szemlélet meghaladható a három természet doktrínája révén, nem von le semmit fentiek érvényességéből.

4: A madhjamaka iskola a Nagy Egyetemes Üresség doktrínájával (szintén egy csak negatívumokkal körbeírható), önmagában álló ontológiai létmódról ír, melyben a közönséges tudatfolyamatok és a Tökéletes Nirvána létmódja egybeesik, mely szavakkal csak paradoxonokban kifejezhető, és ez a létmód egy sui generis "önfeláldozással" "érhető el" ill. "látható be", melyben a világ transzmutáción esik át az alany-tudat révén.

4/a: Az, hogy a négyes meghatározás (Catuskoti, tetralemma), éppúgy illik a leghétköznapibb tudatfolyamatokra, mint a dharmákra és a Nagy Ürességre, abból fakad (és talán azt is "bizonyítja"), hogy a hétköznapi szóhasználattal leírható (samvritti-szatja létrégiójú) jelenségek végső létmódja egybeesnek az Abszolút Valóság létmódjával.

5: A "Tibeti halottas-könyv" a halálkor megjelenő, kettősség-nélküli, és mindent magában foglaló Tiszta Fényt teszi meg a haldokló igazi Önmagának, amit csak fel kell ismernie ahhoz, hogy a Megszabadulás létrejöjjön.

6: A Zen buddhizmus tulajdonképpen ezeknek a "nem-kettősség"-tanoknak a realizálása.

7: Fentiek számomra egyébként teljesen rímelnek a hinduizmus nagyobb eszméire.

*

584 # Munkahipotézis (vázlat-szövegek)

*

Ha a szubjektív realista epifenomenológia mindenre kiterjedő világnézetének platóni cáfolata az emlékezés kontemplációjának a ténye (mely elv korrekció nélkül alkalmazható a satipatthána meditációra is), akkor a Buddha - a Felébredését közvetlenül megelőző, és a kondicionáltság világának létrejöttének és az abból való szabadulásnak a módját is feltáró- visszaemlékezése egyben annak is a cáfolata, hogy a buddhizmus "Én" alatt kizárólag az öt szkandha alkotta, a függő keletkezés által kondicionált illúziót értette.

Mint azt korábban már írtam:

"Ha ugyanis nincs állandóan létező aspektusa az alanynak, kizárólag állandó változásnak kitett alkotóelemek illuzórikus konfigurációja, nem létezhetne emlékezet, ami viszont csakugyan valamennyi tradíció kardinális fontosságú eleme: minden vallás és realizációs diszciplína különösen nagy hangsúlyt fektet az emlékezésre, nem véletlenül. A "ki az, aki/ami emlékezik?" kérdésre nem adható meg válaszként az, hogy "az öt szkandha", mert ez ellentmondásban állna a "minden változik" tanával: gondoljunk csak arra, hogy ha ez így lenne, nem lenne értelme a satipatthána-meditációnak (mely meggyőződésem szerint nem más, mint az én levetkőzése, és az Én-hez való eljutás tudománya).

Úgy tűnik tehát, hogy az intelligencia  (vagy a Tudat), melyben az emlékezés történik és amiben magában kontemplálható, az alany metafizikai, preegzisztens aspektusa, és transzcendentális gyökerű: az Én intuíciója a nem-Én-ben, vagy: az én visszatérése az Én-hez (gondoljunk bele egy pillanatra: a nem-Én-nek nincs kezdete: ezért nem okokról beszélt a Buddha, hanem feltételekről, mivel az "első ok" nem fizikai természetű, és nem része a kauzalitásnak)." [Ehhez vesd össze: Platón: Első Alkibiadész]

Ezt kiegészíteném néhány dologgal: elsőként azzal, hogy az emlékezés tárgya sem elhanyagolható: a "mi az, amire emlékezik" legalább olyan kardinális jelentőségű kérdés, mint a "ki az, aki/ami emlékezik" kérdése: a Buddha felsorolja jelenlegei megtestesülését "megelőző életeinek" állomásait: a nevét, mivel foglalkozott, hol élt stb, de mindezeket úgy, hogy a nem-Én-t reprezentáló jelenségektől végig jól kivehetően egyfajta stabil, elhatárolódott állapotban áll.

De fordítva is: a satipatthána meditációban szintén elhatárolódik attól, ami nem-Én, jelesül az öt szkandha alkotta illuzórikus én-től, de megsemmisítése révén egyben eggyé is válik egy magasabb tudatállapottal, ami mindig referenciapont, mindig az emlékezés valódi tárgya a meditációban. Ez már nem közönséges látásmód, hanem a Bhagavad-gítából is jól ismert, "emberi korlátokon túlpillantó, megtisztult, égi látás", ahogy a szövegben is olvashatjuk.

A Dhammapádában  (277-279) is kifejtett Tan tehát - miszerint:  "a létezők mind mulandók; szenvedés minden létezés; a dolgoknak nincs ön-létük" - a függő keletkezésben kondicionált személy által perceptuálisan érzékelhető világra, tehát a képzelt jellegű világ létrégiójára vonatkozik, amit a cittamátra "elfedettségben álló igazságnak" hív, és ontológiai-fogalmi jellemzőjük éppen ettől a perceptualitásból eredő üresség, amit a Nagarjuna-féle tan fejt ki, és ami egybe esik az Egyetemes Nagy Ürességgel (nem elfelejtve, hogy ha "ürességről" beszélünk, minden esetben meg kellene jelölni, hogy miféle ürességről van szó, az üresség mely fajtáját értjük a szó alatt, tehát hogy pontosan "mitől való mentességre" gondolunk).

[Az Upanisadok Brahman-ja; a Nirvána a hinajánában; az Üresség Nagarjuna tanában; a Tiszta Tudat a Yogacara doktrínájában feltehetőleg analógak egymással, és úgy tűnik, megegyezik a transzcendentális idealizmusnak (pl. Fichte, Berkeley, Heidegger) az "Én-Önmaga" kifejezés alatt értett ideával.]

Az alapszöveg ([MN.36.] http://mek.niif.hu/01900/01901/01901.htm#4):

"A boldogságon és a szenvedésen túllépve, az egykori vidámság és bánat megsemmisítése után elértem a szenvedés nélküli, boldogság nélküli, egykedvű és tiszta emlékezést; a negyedik révület állapotába jutottam. És az így keletkező boldogság érzése nem kötötte meg gondolkozásomat.

Ebben a feloldódott elmeállapotban, megtisztultan, tisztán, gondoktól menten, szelíd, készséges, szilárd, nyugodt lélekkel, korábbi létezéseim visszaemlékező felismerésére irányítottam gondolataimat. 

Visszaemlékeztem sok különböző korábbi létezésemre, ilyeténképpen: egy életre, két életre, három életre, négy életre, öt életre, tíz életre, húsz életre, harminc életre, negyven életre, ötven életre, száz életre, ezer életre, százezer életre, majd világkorok keletkezésének időszakaira, majd világkorok pusztulásának időszakaira, majd világkorok pusztulása és keletkezése közötti időszakokra. "Ott voltam, ez volt a nevem, ebben a családban, ebben a kasztban születtem, ez volt a foglalkozásom, ilyen örömet és bánatot értem, így végeztem életemet, onnan távozva amott születtem újra." Így emlékeztem vissza sok különböző korábbi létezésemre, azok formájára és jellegére. Először ez a tudás világosodott meg bennem az éjszaka első óráiban. Lankadatlan buzgalmam nyomán eloszlott a tudatlanság, megjelent a tudás, eloszlott a homály, megjelent a világosság. És az így keletkező boldogság érzése nem kötötte meg gondolkozásomat.

Ebben a feloldódott elmeállapotban, megtisztultan, tisztán, gondoktól menten, szelíd, készséges, szilárd, nyugodt lélekkel az élőlények távozásának és újraszületésének felismerésére irányítottam gondolataimat. 

Emberi korlátokon túlpillantó, megtisztult, égi látásommal láttam távozni és újraszületni az élőlényeket, közönségeseket és kiválókat, szépeket és rútakat, boldogokat és boldogtalanokat, amint tetteiknek megfelelően térnek vissza: "Ezek a kedves lények tetteikben a rosszat követik, szavaikban a rosszat követik, gondolataikban a rosszat követik, a helyeset ócsárolják, helytelen nézeteket táplálnak, helytelen nézetek szerint cselekszenek. Testük pusztulása után, haláluk után rossz útra kerülnek, gonosz ösvényre, mélységbe, pokolra buknak. Amazok a kedves lények viszont tetteikben a jót követik, szavaikban a jót követik, gondolataikban a jót követik, nem ócsárolják a helyeset, helyes nézeteket táplálnak, helyes nézetek szerint cselekszenek. Testük pusztulása után, haláluk után jó útra kerülnek, égi világba jutnak." Emberi korlátokon túlpillantó, megtisztult, égi látásommal így láttam távozni és újraszületni az élőlényeket, közönségeseket és kiválókat, szépeket és rútakat, boldogokat és boldogtalanokat, amint tetteiknek megfelelően térnek vissza. Másodszorra ez a tudás világosodott meg bennem az éjszaka középső óráiban. Lankadatlan buzgalmam nyomán eloszlott a tudatlanság, megjelent a tudás, eloszlott a homály, megjelent a világosság. És az így keletkező boldogság érzése nem kötötte meg gondolkozásomat.

Ebben a feloldódott elmeállapotban, megtisztultan, tisztán, gondoktól menten, szelíd, készséges, szilárd, nyugodt lélekkel, az indulatok legyőzésére irányítottam gondolataimat. "Ez a szenvedés" - értettem meg a valóságnak megfelelően. "Ez a szenvedés oka" - értettem meg a valóságnak megfelelően. "Ez a szenvedés megszüntetése" - értettem meg a valóságnak megfelelően. "Ez a szenvedés megszüntetéséhez vezető út" - értettem meg a valóságnak megfelelően. "Ezek az indulatok" - értettem meg a valóságnak megfelelően. "Ez az indulatok oka" - értettem meg a valóságnak megfelelően. "Ez az indulatok megszüntetése" - értettem meg a valóságnak megfelelően. "Ez az indulatok megszüntetéséhez vezető út" - értettem meg a valóságnak megfelelően.

Amikor ezt felismertem, amikor ezt megláttam, gondolataim megszabadultak a kívánságok indulatától, megszabadultak a létezés indulatától, megszabadultak a tudatlanság indulatától. Felismertem: "A megváltás a megváltottban van." Megértettem: "Legyőztem a születést, beteljesítettem az aszkétaéletet, elvégeztem munkámat, többé nem kell e világra kerülnöm." Harmadszorra ez a tudás világosodott meg bennem az éjszaka utolsó óráiban. Lankadatlan buzgalmam nyomán eloszlott a tudatlanság, megjelent a tudás, eloszlott a homály, megjelent a világosság. És az így keletkező boldogság érzése nem kötötte meg gondolkozásomat, Aggivesszana."

*

Az epifenomének és a függő keletkezés

*

Hogy egy cinikus megjegyzéssel kezdjem: ahhoz már hozzászoktam, hogy láma Ole Nydahl követőinek nagy része életében nem hallott még a Satipatthána-meditációról és a Yogacsára vagy Nagarjuna tanairól, de ahhoz nem tudok hozzászokni, hogy a ma filozófiával foglalkozók kardinális jelentőségű filozófiai terminusokat definiálnak félre, vagy hagynak megmagyarázatlanul. Ilyen kifejezés az "epifenomén" is, amit általában "másodlagos fontosságú kísérő jelenségként" fordítanak. Hogy mitől- és mihez képest másodlagos egy jelenség, rejtélyben marad eme kifejtések során, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy az ógörög terminus elemzése sokkal messzebbre vezet, mint fenti lapos és semmitmondó definíció.

Hogy pontosan körvonalazzam, milyen összefüggésben is jelenik meg az epifenomén problémája, álljon itt egy idézet (de lásd még: A.E.Taylor: Platón, 273 és a skk oldaklakat, valamint Phaidon 85c-88c):

"A tulajdonság-dualizmus számára is problémát jelent tehát a kauzális kölcsönhatás lehetőségének magyarázata. Persze ebben az esetben nem az okozza a problémát, hogy miként magyarázhatjuk a mentális és a fizikális események közti kölcsönhatást. Sokkal inkább az, hogy miként tulajdoníthatunk a mentális folyamatoknak bármiféle kauzális szerepet. Azt a metafizikai álláspontot, amely szerint a mentális eseményeknek nincs önálló kauzális hatásuk, epifenomenalizmusnak nevezzük. Az epifenomenalizmus szerint a mentális folyamatok [és maga lélek is] pusztán fizikai folyamatok kísérőjelenségei, valahogy úgy, ahogyan a megfázás kísérőjelensége, hogy valakinek piros lesz az orra. Ebből pedig az következik, hogy a mentális eseményeket ugyan fizikai események okozzák, de a mentális események soha nem okozhatnak fizikai jelenségeket." (http://www.tankonyvtar.hu/filozofia/modern-metafizika-7-080905-4)

 

Az epifenomenalizmus - és egyik jelentős materialista-evolucionista képviselője, Huxley - szerint tehát a tudat a testi szervezet működésének puszta mellékterméke, a "fütty", mint Huxley mondja, "amint a gőz kiszökik a mozdonygépből". Első ránézésre pontosan ugyanezt tanítja a hinduizmus (szánkhja-jóga), de a hinajána-buddhizmus is, amikor a függő keletkezés (pratitya-samutpáda) diszciplínáját kifejti: amit énnek vagy léleknek nevezünk, az nem más, mint az öt komponensből álló, egymástól kölcsönösen fűggő halmazat, egy téves megkülönböztetés. A kettős igazság tana és az üresség doktrínája azonban feloldja ezt a duális, materialista szemléletű eszmét: ha pedig a helyesen éretett szolipszizmus alapelveit sem tévesztjük szem elől, a vizsgálódás elvezeti az embert Önmagához.

Hogy elkerüljük a túlzott leegyszerűsítést és a tévedéseket, röviden nézzük meg, hogy a Philosophia perennis és a szent doktrína olvasatában pontosan mit is érthetünk az epifenomén, a fenomén, a tudat, a lelek és az Önmaga kifejezések alatt.

Az "epifenomén" pontos - etimológiai - meghatározása a következő:

epi-fenomén:

1.epi: rajta, fölötte, rá; -on, -en, -ön; -ra, -re, -felé; (392*)

2.fenomén: faeinó: ragyog; fainó: láthatóvá tesz, megmutatkozik, megjelenik, ragyog, fénylik, láthatóvá válik, létrejön, keletkezik, születik, látszik, mutatkozik (1149-1150*)

3 epifénó, epifánia, epifanész, epifantosz, epifanósz: láttat, mutat; megjelenés; felszín, a test felszíne, látható, nyilvánvaló, (421*)

Egy dolog tehát az, ha valami láthatóvá válik, és egy másik dolog, ha valami látható. Az előbi egy potenciális képesség, a másik egy aktuális tulajdonság.

Miről is van szó? Arról, hogy a jelenségek, akár tudati jelenségekről is van szó, egy kölcsönös függésben álló alanytudatnak az észlelése révén válik láthatóvá, másrészt létezővé. Ez az alanytudat azonban szintén egy jelenség: egy olyan másodlagos tudat, ami ugyancsak a függő keletkezés révén mutatkozik meg, ezért nem-Én, illúzió: ez az a személyes és korlátozott "lélek", melyet "meg kell tagadnunk", mint nem-Ént. Ez a másodlagos, elfedett tudat vagy lélek tehát nem azonos az Én-nel (Átman), és a Tudattal (amala-vidzsnyána), melyek csakis önkiüresítéssel, a téves képzetek, és általában a képzetek megfékezésével "érhető el".

Az epifenomén így nem "másodlagos fontosságú kísérőjelenség", hanem: "[tudati] elfedettségben álló jelenség", ami a tudatlanságon vagy illúzión mint elsődleges előfeltételen nyugszik. Az epifenomenalizmus pedig nem más, mint annak a tannak az igenlése, hogy minden jelenség egy elfedettségben álló alanytudat korlátozottságának a függvénye, így ezen alanytudat szintjén nem ismerhető meg az Igazság (ugyanezt mondja az apofantikus teológia és Nagarjuna is).

Nem téved Huxley, és a Phaidónban Szimmiasz; nem téved természetesen a szánkhja, vagy a függő keletkezés és a szkhandák tana sem: de ezek az analízisek végső soron egy korlátozott tudati létrégióra vonatkoznak, melyek mögött létezik egy tiszta Tudat, egy tökéletes, kettősségek nélküli Lét.

Ha ez nem létezne, szabadulás sem lenne lehetséges a szenvedés, a születés és a halál birodalmából.

*

"Amit mondok, az nem zavar össze. Bizony mulandótlan, örök törvény ez a Lélek. Mert ahol kettősség van, ott láthatja az egyik másikat, ott szagolhatja az egyik a másikat, ott ízlelheti az egyik a másikat, ott szólíthatja az egyik a másikat, ott hallhatja az egyik a másikat, ott észreveheti az egyik a másikat, ott tapinthatja az egyik a másikat, ott ismerheti az egyik a másikat. De ha egyetlen Lélekké vált minden, hogyan is láthatna az valamit, hogyan is szagolhatna az valamit, hogyan is ízlelhetne az valamit, hogyan is szólhatna az valamit, hogyan is hallhatna az valamit, hogyan is vehetne észre az valamit, hogyan is tapinthatna az valamit, hogyan is ismerhetne az valamit? Hogyan is ismerhetné meg azt, amivel mindent megismert, hogyan is ismerhetné meg a megismerőt? A Lélek azonban nem ilyen és nem olyan. Megragadhatatlan, mert meg nem ragadják, mulandótlan, mert el nem múlik, tiszta, mert hozzá semmi sem tapad. Nem kötődik, meg nem inog, kár sosem éri. Hogyan is lehetne megismerni a megismerőt? Maitréjí, most már tudod a tanítást. Ez pedig elég ahhoz, hogy halhatatlanná legyél."

बृहदारण्यक उपनिषद्, V.15

__________________________

Jegyzetek:

* Ógörög-magyar nagyszótár, szócikkek oldalszámai

Az epifenomének modern felfogásáról: http://en.wikipedia.org/wiki/Epiphenomenon

A "kétféle tudat", vagy a "kétféle én" Berkeley írásában (Yogacara-bevezetés)

*


Az "egyedül-önmagam" (szolipszizmus) ontológiai létállapota az érzékelő, okfüggő keletkezésben álló,
másodlagos pszichofizikai tudat korlátozottságából fakad.
Ez a szakrális doktrínákban a "nem-Én".

A Csendes óceán mélyén élő "Nautilus" - csigaházas polip -
egy tetszőlegesen kiválasztott, egyedi példánya.


Az Én-Önmaga: Univerzális, mindent magában foglaló, immanens és transzcendens Tudat-Lét,
mely éppen végtelen önkorlátozása, önmeghatározása miatt ugyancsak végtelen sokféleségben nyilvánul meg,
fogalmisággal megragadhatatlanul, ellentétpár nélkül.
Ezt csakugyan kifejti a Szent Tan a különböző tradicionális szentiratokban
(a legtisztábban a Lankávatára-szútra, az Evangéliumok, az Upanisadok, és a Bhagavad-gíta).

A kétféle tudat (Én és nem-Én) helyes megkülönböztetése, azután azok végső azonosságának felismerése
az Univerzális Én-Önmagá-ba olvadva,
az Advaita-védánta, a Yogacara- és a Zen-buddhizmus csúcsát jelentik.

*

"Nyilvánvaló, hogy a dolgok, amelyeket észlelek, saját ideáim, s hogy idea másképpen nem létezhet, mint az elmében; nem kevésbé világos az sem, hogy ezek az általam észlelt ideák vagy dolgok - akár ők maguk, akár ősképeik - az én elmémtől függetlenül léteznek, mivel tudom, hogy nem én vagyok a szerzőjük, nem lévén rá hatalmam, hogy tetszésem szerint határozzam meg, milyen sajátos ideáim legyenek, ha kinyitom a szememet vagy a fülemet. Tehát ezeknek az ideáknak valamilyen más Elmében kell létezniük, s annak Akaratából nyilatkoznak meg előttem. De hogyan létezhet bármily idea vagy érzet másutt, mint egy elmében vagy szellemben, és mi más hozhatja létre, mint egy elme, egy szellem? (...) Mindebből arra következtetek, hogy létezik egy olyan Elme, amely minden pillanatban felidézi bennem mindazokat az érzéki benyomásokat, amelyeket észlelek. (...) - Tegyük fel, hogy megsemmisülnél: nem gondolod lehetségesnek, hogy az érzékszervekkel észlelhető dolgok továbbra is létezzenek? - Dehogynem, csakhogy akkor egy más elmében kell létezniök. Amikor megtagadom az érzéki dolgoktól az elmén kívüli létezést, nem sajátosan a magam elméjére gondolok, hanem az összes elmékre. Mármost világos, hogy a dolgoknak az én elmémen kívüli létezésük van; mert a tapasztalat azt diktálja, hogy függetlenek tőle. Van tehát valamilyen más Elme, ahol azokban az időközökben léteznek, amikor én nem észlelem őket; min ahogy léteztek a születésem előtt, és létezni fognak az én feltételezett megsemmisülésem után is. És mivel ugyanez érvényes minden véges teremtett szellemre, ebből szükségképpen következik, hogy kell lennie egy mindenütt jelenlevő, örökkévaló Elmének, amely minden dolgot ismer és magába foglal, s olyan módon és olyan szabályok szerint tárja elénk őket, amelyeket Ő maga rendelt el, mi pedig természeti törvényeknek nevezünk." *

Bárhogyan is húzunk vonalat a középponton áthaladva, 

mindegyik metszés-arány (AC:DB = FG:EG) aranymetszés.

______________

Jegyzetek:

* Berkeley: Hülasz és Philonusz három párbeszéde, Második- és Harmadik párbeszéd

(In: Az emberi megismerés alapelveiről és más írások, 342-343. és 366-367. o.)

A képek forrása: http://blenditak.hu/cikkek/arany/arany.htm  

A yogacara doktrínájához lásd: 
- http://en.wikipedia.org/wiki/Yogacara 
- http://www.tradicio.org/kvintesszencia/buddhizmuseszmei.htm

*

Ellentmondás-e előadni a szolipszizmusról?

*

Tegnap levelet kaptam egy kedves olvasómtól, ami nagyon hasznos kérdést vetett fel - a kérdés így hangzik: nem ellentmondás-e a szolipszizmusról előadást tartani? Többféle magyarázata létezik ennek a kérdésnek - aminek felvetését még egyszer, ezúton is köszönöm. Alábbiakban röviden kifejtem az álláspontomat a felvetést illetően.

Természetesen a szolipszizmusról nem ellentmondás előadni, hiszen a szolipszizmus - meggyőződésem szerint - azt jelenti, hogy egyedül egy alanytudat révén válik észleltté, ez által pedig létezővé a világ ("esse est percipi"): ez az alanytudat azonban múlandó és feltétlekhez kötött, mint minden más is, ami az elmé(jé)ben megjelenő világban objektumként felbukkan (sőt: talán éppen azért múlandó az objektívként észlelt világ is, mert az észlelő alanytudat természete is múlandó). Az alanytudat tehát médium, határfelület: az, ami az észleléseket összerakja, és elfedetté teszi a valóságot (ennek megértéséhez lásd a függő keletkezés hinajána buddhista, és a mahajána buddhizmus yogacara doktrínáját, vagy Berkeley: Tanulmány az emberi megismerés alapelveiről c. művét).

Az igazi, tiszta Én-Önmaga, vagy Önvaló az, ami állandó és valóságos Lét - ami magában hordozza a végtelen számú modalitását, az önkorlátozottságában feltáruló egyéni tudatokat, tehát az embereket és minden élőlényt (ez az Amala-vidjana). Ha az egyik élőlény ráébred igazi természetére, az igazi Én-re (ez az "én Én vagyok" intuitív felismerése), akkor ezt megismertetheti azokkal az alanyokkal, akik még nem érték el ezt az igazságot.

Egyébként Berkeley ír nagyon szemléletesen arról, hogy az alanytudatban megjelenő világ egy személyfeletti, univerzális Logosznak vagy Isten-tudatnak köszönheti létét, hiszen ha az ember behúnyja a szemét, vagy meditációban kiüresíti az elméjét, nincs hatalmában az, hogy a korábban látottak megváltozzanak, vagy eltűnjenek, miután újra kinyitja a szemét vagy befejezi a meditációt: a fa továbbra is ott áll, ahol eddig, a Hold és a Nap az égen tovább járják kiszámítható pályájukat, stb, egyszóval a természettörvényeket nem áll módunkban befolyásolni, mivel azok automatikusan követik a kauzalitás okozta szükségszerűséget (lásd: Bhagavad-gíta).

Ez a tény persze nincs ellentmondásban azzal, hogy Isten, vagy másképp az Önvaló, vagy az Amala-vidyana, a Tiszta Tudat(i) Lét egybeesik az alanytudat igazi természetével, és hogy a Megszabadulás kizárólag első szám első személyben, rajta keresztül érhető el, az önkiüresítés vagy önmegsemmisítés révén. Többek között azért is sántít a közismert, un. tradicionalista interpretációja a szolipszizmusnak, mert az azt sugallja, hogy igenis minden kizárólag a személyesen átélt alanytudaton múlik, ami pontosan az ellenkezője a metafizikai doktrínáknak, vagy legalábbis féligazság. (Ennyit egyébként a kontratradicionalitásról és kontra-beavatásról.)

És most egy igen radikális gondolat következik, amit mindenkinek ajánlok megfontolásra, még ha az elsőnek kissé szokatlannak is tűnhet: a szolipszizmus - mint elsődlegesen feltáruló ontológiai alapállása a jelenvalólét tudatának - valójában éppen hogy a kondicionáltság következménye, szekunder, járulékos, korlátozott létmódja az emberi tudatnak, már ha az embert, annak egyéni tudatával együtt, a buddhista és hinduista függő keletkezés halmazataként ill. metafizikai tudatlanságként definiáljuk (az Egyetemes Ember értelemszerűen "az" univerzális és személyfeletti Önvaló, ami ezen a kondicionáltságon keresztül megnyilvánul).

A helyesen értett szolipszizmusról tehát nem önellentmondás előadni, hiszen az Önvaló éppen végtelen önkorlátozottsága révén minden lényben megnyilvánul, és csak az alanytudat Felébredésére vár, amit az igazságról szóló beszélgetések és filozófálások elősegíthetnek.

*

Descartes tévedése

*

Cogito ergo sum - gondolkodom, tehát vagyok, mondja Descartes.

Ez nem csak lételméleti, hanem autológiai kijelntés is, melyet sajnálatos módon igen kevesen fejtenek ki.

Történetesen az, hogy gondolkodom, nem állja meg a helyét: nem az Önvaló értelmében vett alany gondolkodik ugyanis, hanem egy okozatiságtól függő keletkezés által létrejött alter-ego. A cittavritti vagy animadverto (gondolatforgás) változásnak kitett folyamat, következésképp nem lehet Én-Önmaga vagy Önvaló. Ami "van" emiatt a gondolkodástól, az éppenhogy a nem-Én ["vagyok"], ti. a tévesen Én-ként azonosított alany, mely tárgya a szolipszista világszemléletnek is.

Az Én - némán és nem-cselekvőként szemlél, miközben minden az ő cselekvése, modalitása.

Szemléli a gondolkodást is, a nem-Én-t is, miközben magában foglalja öket: szimultán különbözik is tőlük, és nem is [hasonlóan Platón "Azonos" és "Más" fogalmához, mely mindenben megtalálható, és ahol az Azonost tévesen "Én"-ként fordítják]; különbözik tőle, amennyiben az Én Univerzális és metaperszonális Lét, és azonos vele, amennyiben ez az Univerzális és metaperszonális Én pusztán a nem-Én által, de annak meghaladása révén érhető el ill. realizálható, mitt egy önmagába való visszatérés tettcselekvéseként.

Ez az Önvaló nem ragadható meg racionális vagy logikai gondolatokkal, csupán intuícióként tükröződik vissza az ember Szellemében.

Ezt nevezik szatorinak.

Descartes mondása helyesen: "a nem-Én gondolkodik, tehát ez nem Én vagyok".

*

A nem-Én és az agykutatás (#542)

*

Az alábbi, A testen kívüli élmény agyi illúzió c. cikket (magyarul) az origo.hu egyik tudományos rovatában publikálták, és érdekes adalékokkal szolgál ahhoz, hogy megértsük a neurológiai értelemben vett agy, és a  théraváda-buddhizmus által tanított én-halmazatok, az okozatiságból való létrejövés, a yogacara, ill. a szolipszizmus összefüggéseit. A kapcsos zárójelben az én hozzáfűzéseim olvashatók a szövegben, valamint kiegészítettem a cikket néhány hasznos adalékkal ill. információval, amik a cikk után találhatók.

*

"Az az érzés, hogy a testünkben tartózkodunk, ugyanolyan törékeny belső elmeszülemény, mint bármely más érzékelésünk. A szakemberek sokáig képtelenek voltak magyarázatot találni a testen kívüli élményekről szóló beszámolókra. Sejtették, hogy agyi mechanizmusok állnak a jelenség hátterében, de ezekről csak az utóbbi években szereztek pontosabb ismereteket. Miért láthatjuk kívülről a testünket?

A racionális gondolkodású ember valószínűleg meg van győződve arról, hogy "énje" a saját testéhez rögzül. Az a személy, akit önmagunknak érzékelünk, itt és most létezik, sehol másutt. A dolog azonban nem ennyire egyszerű, írja Vilayanur S. Ramachandran és Diane Rogers-Ramachandran, a San Diegó-i Kalifornia Egyetem két agykutatója a Scientific American Mindban. Az az érzés, hogy a testünkben tartózkodunk, ugyanolyan törékeny belső "elmeszülemény", mint bármely más érzékelésünk.

[Itt rögtön autológiai és ontológiai kérdés merül fel egyben: arról van szó, hogy kit tekintünk valójában alanynak a hétköznapok világában, és hogy az objektívnek hitt világ valójában pusztán tudat(osság). Az agykutatás,  pontosabban a neurológia, számos ponton feltárta a buddhizmus és a hinduizmus alapvető tételeit, anélkül persze, hogy ezekkel legtöbbször tisztában lett volna.]

Teljesen normális embereknél is tökéletes testen kívüli élményt lehet előidézni például egy kábítószernek minősülő érzéstelenítő szerrel, a ketaminnal. A ketaminnal kezelt emberek ugyanolyan élményekről számolnak be, mint amilyenekről a halálközeli élményt átélt személyek. Úgy érzik, mintha a testük fölött lebegnének, és kívülről néznék azt. Ha valaki megszúrja őket, az mondják: "a testem odalent érzi a fájdalmat, de én magam nem". Mivel az így kezelt embereknél az "én" elválik az általa lakott testtől, nem tapasztalnak semmilyen agóniát vagy érzelmi szorongást.

[A módszer persze más, de a lényeg ugyanaz: nincs agónia, nincs szorongás, ha az én-t nem testként, (ill. a halamazatokként) definiáljuk és éljük át. Ezt az aktust (tettcselekvést) nevezi Fichte az Én-nek önmagába való visszatérésének)]

A jelek szerint az, hogy testünket a magunkénak és elhatárolható entitásnak érezzük, részben az úgynevezett tükörneuronok hálózatának működéséből fakad. Az agy úgynevezett premotoros kérgében elhelyezkedő hálózat kölcsönhatásban áll a prefrontális kéreggel (a homloklebeny elülső része), amely az agy tervező és döntéshozó központja. Normális esetben, ha kinyújtjuk a kezünket például egy ceruzáért, az agy motoros (mozgató) kérgében kisülnek bizonyos mozgást vezérlő neuronok. Olasz kutatók kimutatták, hogy e neuronok egy része akkor is kisül, amikor csak nézzük, amint más ember végrehajtja ugyanezt a cselekvést.

[Ezt a szakaszt (és a következőt is persze) kötelezővé tenném a buddhista oktatásnak azon a szakaszán, amikor a függő keletkezés szekvenciájának egyes elemeit tanulmányozzák a hallgatók: a megnyilvánulások hogyanja ugyanis ezen a ponton érthető meg, annak hiperfinom - molekuláris - szintjén.]

A tükörneuronok teszik lehetővé azt is, hogy más helyébe képzeljük magunkat. Az agyunk azt mondja: "ugyanazok a neuronok sülnek ki, amikor mozgatom a kezem, tehát tudom, hogyan érez a másik, miben töri a fejét". Ráadásul bizonyos neuronok, amelyeket "tapintó tükörneuronoknak" nevezhetnénk, kisülnek, amikor megérintenek bennünket, vagy látjuk, hogy valaki mást megérintenek. Ezeknek az emberi tulajdonságoknak köszönhető például, hogy másokat nézve bizonyos ösztönös mozdulatokat teszünk. A kisgyerek például önkéntelenül összeszorítja és elernyeszti állkapcsát, amikor az ollóval serénykedő anyját figyeli. Ebben a jelenségben az utánzás képességének - ami a tudás kulturális átadásának alapja - evolúciós előzményét fedezhetjük fel.

[A lényeg az utánzás. Az egész konvencionális létezés ezen alapul, még sejtbiológiai szinten is. A környezethez való alkalmazkodás a túlélés (=életszomj) miatt, ez a lényeg. Darwin semmiben nem tévedett, csak félremagyarázták.]

Amikor azonban felnőtté válunk, már nem érzünk ellenállhatatlan kényszert arra, hogy utánozzuk azok cselekedeteit, akiket éppen nézünk. Mások tudat alatti utánzásának hajlamát normális esetben a prefrontális agykéreg (az agy evolúciósan legfejlettebb része) gátolja meg. Ennek a rendszernek a zavara vezethet testen kívüli élményekhez, ami magyarázhatja a ketamin működési mechanizmusát is. Ennek hatása alatt ugyanolyan módon "éljük bele" magunkat a testünkbe, ahogy beleéljük magunkat más emberek helyzetébe, és egyben képesek vagyunk elkülöníteni magunkat testünktől, éppúgy, ahogy elhatároljuk magunkat másoktól.

[Érdekes azért megemlíteni a halánteklebeny-szindrómás és a Korszakov-szindrómás eseteket is, melyek éppen hogy túlműködéseket, vagy alulműködéseket produkálnak a páciensek esetében, drámai következményekkel: az egyik esetben minden pillanat atomjaira hull a beteg elméjében, egyetlen másodpercnyi stabilitást sem találva az átélő alany számára, folymatos narrációt igényelve a mindennapi élethez, a másik esetben pedig egy állandó, mozdulatlan jelen apátiájába süllyedve, akár napokat is szótlanul - és gondolatok nélkül - töltve.]

Vilayanur S. Ramachandran és Diane Rogers-Ramachandran érdekes kísérletet végzett azzal kapcsolatban, hogy milyen erősen hat ránk mások nézése. Normális esetben nem utánzunk másokat, illetve nem érezzük át a szó szoros értelmében mások érzéseit, részben azért, mert a prefrontális kéreg megakadályozza a tükörneuronok jelének átvitelét. A másik ok, hogy még ha aktívak is a tapintó tükörneuronok, a bőrreceptorok azt a tényt közvetítik: nem érintettek meg bennünket. Ez a nulla jel megakadályozza, hogy a tükörneuron-aktivitás elérje a tudatos átéléshez szükséges szintet.

A kutatók érzéstelenítő szerrel elzsibbasztották a kísérleti alany kezét, aki ekkor ugyanazt érezte, mint az általa nézett személy, akinek megbökték a kezét. A hideget is érezte, amikor az illető jégkockát fogott a kezébe. Ha tehát megfosztjuk az ép kezet a tapintási jelektől, akkor az alany nemcsak beleképzeli magát a többiek helyzetébe, hanem valóban érzi, mit érintenek a többiek. Ugyanez történik a fantomvégtagok esetében is, ilyenkor az amputált végtagú személy úgy érzi, mintha még meglenne az adott végtag, és sokszor fájdalmat is érez a hiányzó testrészben. Enyhül azonban a fájdalom, ha más ember karjának vagy lábának masszírozását nézi. Az ilyen "tükörkezeléseknek" nagy jövőjük van a klinikai fájdalomcsillapításban.

[Ahogy kiiktatódik az egyént a külvilágtól elhatároló én-képzet, egy hatalmas egységben találja magát a tudat.]

A megfigyelések azt sugallják, hogy amit mi tapintóérzékelésnek, fájdalomnak hívunk, illetve a test, sőt maga az én is három forrásból eredő jeleknek a dinamikus kölcsönhatásából jön létre, állítja szerzőpáros. Ez a három forrás a bőrből, az izmokból és a belső szervekből érkező érzőjelek, a prefrontális kéregből jövő gátló jelek és a tükörneuronokból (amelyek a mások agyában lévő neuronok kiváltotta viselkedésre reagálnak) származó jelek. Az agytevékenység ezen állandóan változó mozaikjából emelkedik ki a testbe zárt én érzéke, és a működésben bekövetkező zavarok vezethetnek olyan furcsa érzésekhez, amilyen a testen kívüli élmény."

[A pratitya-samutpada néhány nidánája (5-6-7-8) másképpen kategorizálva, és biológiai nyelvre fordítva. Ez az "én" természetesen az, amit a Buddha úgy hívott: nem-Én]

*

Forrás: http://www.origo.hu/print/tudomany/20100416-a-testen-kivuli-elmeny-agyi-illuzio.html

__________________________________

A szerzőkről:

http://en.wikipedia.org/wiki/Vilayanur_S._Ramachandran

Egy érdekes előadás:

*

Egyéb hasznos linkek:

A Scientific American Mind weboldala: http://www.scientificamerican.com/mind-and-brain

Az agy anatómiája: http://biology.clc.uc.edu/fankhauser/Labs/Anatomy_&_Physiology/A&P202/Brain_Dissection/brain_human_xs/brain_human_lbd_P1150037.JPG

Wikipédia: http://hu.wikipedia.org/wiki/Agy

Ajánlott magyar nyelvű irodalom:


Bánki M. Csaba: Az agy évtizedében

William H. Calvin: A gondolkodó agy

Antonio R. Damasio: Descartes tévedése

Oliver Sacks: Antropológus a Marson, és A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét

*

प्रश्न उपनिषद् (VI.5-6)

*

Ám ahogy az óceánba ömlő folyók is eltűnnek, mert elmosódik formájuk és nevük, 

ugyanígy van ez a mindent belátó Emberrel is. 

E tizenhat rész az Emberbe ömlik, elveszíti formáját és nevét, és egyszerűen csak Embernek hívják. 

Ez részek nélkül is fennmarad, ez halhatatlan. 

Erről szól a vers:

Mint küllőt kerékagy, részeit az Ember összetartja.
Ki tudja, mit tudni kell, nem vesz erőt a halál se rajta.

 (Vö: Aṅguttaranikāya, IV, 198)

*

Mi az igazi árjaizmus?

*

A jelenvalólét auto-transzformációja és a tudás általi megszabadítása, úgymint a Négy Nemes Igazság ismerete, a Középső Ösvény felkutatása, az önhalál tudatosítása és az arra való folyamatos felkészülés, az önkiüresítés és kontempláció gyakorlása, az igazi és tiszta Én-re [Önvalóra] való szakadatlan és éber emlékezés, így a cselekedetekre, valamint a "külvilágra" vonatkozó szenvtelenség megőrzése, a nem-kettősség és az Üresség felismerése - bármilyen körülmények között.

Ezek ellenkezője a nemtelenség és a tudatlanság birodalma, a "nagy többség" szenvedésteli, illuzórius, "mindennapi élete".

*

*

# 529 (munkahipotézis)

*

Az autológia és a szolipszizmus szempontjából vázlatosan és nagyjából kétféle buddhista iskolára osztom a Magyarországon ma létező szellemi műhelyeket, és azok tanításait: az egyik, mivel nem képes elképzelni vagy szellemileg kontemplálni egy olyan metafizikai és preontológiai Én-Önmagát, vagy Önvalót, amely nem azonos azzal, amit a Buddha nem-Énnek nevezett, és csupán ezt a nem-Én-t képes felfogni ill. kiolvasni a buddhista szövegekből, azt tanítja, hogy nem létezik Önvaló, nincs olyan, hogy "Én-Önmaga".

Kétségtelenül ezek az iskolák és tanítások vannak túlsúlyban, és tudatosan terjesztik, hogy például ez a fő különbség köztük és pl. a kereszténység között (természetesen egyenlőségjelet tesznek nézeteik és a buddhizmus közé), fő különbségként kiemelve, hogy a kereszténység hisz a halhatatlan lélekben (nyilván ezzel nem értve meg azt, amikor az Evangéliumok azt tanítják, hogy tagadd meg [pszichofizikai] önmagad, tagadd meg [pszichofizikai] lelked [ezek a nem-Én-Önmaga, amiről a Buddha is beszélt], és szüless újjá [Örök és Univerzális] Szellemben [ez az Én-Önmaga, mely standard referenciapont a buddhista írásokban is]).

Ez tehát az első csoport.

A másik iskola, intiutíve nem értve meg pontosan, hogy mi az Én-Önmaga vagy Önvaló, "amibe a Buddha is beérkezik", és aminek "keresése mindennél hasznosabb", de hittételként elfogadva azt, egy alanytudattól független objekumként "valaminek" teszi meg, ami realizálandó, ill. elérendő cél, sok esetben hasonlóan a különböző mennyország-eszmékhez (pl. a Tiszta Föld irányzatok, vulgár-kereszténység). Egyébként ebben az Önvalóban való ilyetén hit ugyanolyan dogmatikus hittétel, mint az első eset "nem létezik Önvaló" kijelentése, ami továbbá ugyanaz, mint azok a keresztény kijelentések, hogy "mindenkinek halhatatlan a lelke."

Egyik esetben sem kerül felismerésre, hogy az  Én-Önmaga - az Üresség[e] révén - magába foglal minden kettősséget, és hogy ez a Tiszta Én-Önmaga az elfedettségben álló alanytudat médiumán keresztül érhető el, pusztán azzal a belső és rejtett tettcselekvéssel, melyet "a tudatlanságnak a helyes megkülönböztetés intellektuális tettcselekvése általi megszüntetésének" nevezek.

A helyes megkülönböztetés létrejöttében, mely az Én-re irányul, feltárul az is, hogy az objektum és a szubjektum, az alany és a tárgy, az Én és a nem-Én, egyszóval minden olyan "dolog", mely egy "külvilágra utal", egy ugyanazon Tiszta Tudat [Önvaló] szellemi és belsőleg tapasztalható modalitása; ideértve a teljes - megnyilvánult és nem-megnyilvánult - univerzumot, a térrel és az idővel együtt.

Nem ejtek szót egy lehetséges harmadik útról, melyet szokás tradicionálisnak vagy tradicionalistának nevezni, mégpedig azon oknál fogva nem, mivel ezen irányzat képviselői nagy általánosságban inkább a bemutatott két iskola sajátos keverékét illetve különböző arányú permutációit jelentik, de emellett természetesen fenntartom, hogy minden iskola tagjai között elvileg megtalálhatóak tisztán gondolkodó és tisztán látó követők is (egy csoport összetétele és tagjainak motivációja, lelki habitusa inkább pszichológiai és szociológiai kérdés, ami érdekes, de nem tartozik a tárgyhoz).

Az én szempontomból tehát mindkét fő irányzat eszméi csak a Holdra mutató ujjat próbálja kitapogatni: az Apeiron-project célja az, hogy világossá tegye azt, ami egyébként a Napnál is világosabb, és ami csak a különböző nézetek feladásával transzcendentálisan érthető meg - Önmagunkban: azt, hogy a Tiszta Én-Önmaga az egyetlen, nem-kettős valóság és Lét, mely semmi és minden egyszerre, és amiről soha nem lehet beszélni, de mégis minden általa szól.

*

A Brahmajāla Sutta kapcsán (# 512)

*

Elöljáróként egy megjegyzés: a buddhista függő keletkezés doktrínája a világ világtalanításának felel meg: annak, amikor a természet, és a benne létezők már nem objektív, független dolgoknak tekinthetők, hanem egy elmebeli képzetnek, mely létét az észlelés adja meg.

*

A Buddha, "aki tud és lát", a Brahmajāla Suttában a világ keletkezésére, végességére és végtelenségére, örökkévalóságára és véletlenségére, valamint a múltra és a jövőre vonatkozó kérdéseket vizsgálja meg, s ezekre a  kérdésekre a Tetralemma elemeivel megfelelően válaszol, így a lehetséges hatvankét alapválaszt "igaznak", "hamisnak", "sem igaznak, sem hamisnak," és "igaznak és hamisnak" is tartja egyidejűleg.

Azonban van egy dolog, ami kevés hangsúlyt kap fentiek tárgyalásakor: ti. nem is az az igazán érdekes, hogy a világra vonatkozó kérdésekre adott válaszok "egyformán hamisak" és "igazak" stb, hanem az, hogy ez miféle szompontból, és miért van így.

 A Buddhának, tehát a valóság látójának a pozíciójából maga az episztemológiai kérdésfeltevés módja, és a kérdések tárgya az elhibázott, illetve maga ez a tárgy válik ontológiailag kérdésessé, amikre a különböző konceptuális nézetek vonatkoznak. De miben  is áll a különbség e között a "mindent-tudó pozícióból" látható világ, és a hétköznapok emberének világa között, melyben a nézetek hálója létrejöhet? Mit jelent az, hogy a hétköznapi világ ontológiailag megkérdőjelezhető? Ez azt is jelenthetii, hogy a fenti kérdésekre adható szokásos válaszok kivétel nélkül egy, a hétköznapi-, a valóságot elfedő tudat előtt megjelenni látszó, látszólag objektíven létező világra vonatkoznak, mint az "izgatottság és tétovaság" szülöttei - ennyit jelent, és nem többet. A kérdés csak az, hogy a világ tényleg így, objektíven létezik-e?

A Buddha azonban, akivel kapcsolatban "pusztán az erkölcsi kiválóság apró és jelentéktelen dolgai azok, amelyekre a világi hivatkozhat, amikor a Tathāgatát dicséri",  nem ezt az elfedettségben álló, a szemlélőtől függetlenként megjelenő, ezért  az állandótlanság, a szenvedésteliség, és a nem-Én által jellemzett külvilágot tekinti valóságnak, hanem azt, ami a függő keletkezés ellentéte, ami túl van a megnyilvánulton és az okozatiságon, a születésen és halálon: az Én-Önmagát. Egy ilyen "világra"  vonatkozóan viszont valójában értelmetlen olyan "kérdéseket feltenni", amikre csak "vagy-vagy" válaszok adhatóak, mivel ez a világ a valóságban tudati lét, és az egy olyan tiszta Tudat, egy transzcendens Én által létezik, melyben az alany és a tárgy egybeesik, és amihez képest minden semmi vagy nem-Én stb, nem pedig egy önmagában létező "valami", ami függetlennek tűnik a szemlélő alanytudattól.

(Minden meghatározás egyben tagadás is, az Én-ben vagy az Ürességben azonban semmit sem lehet sem tagadni, sem meghatározni.)

Ha tehát a "világ" alatt például egy leírható, megfigyelhető, anyagi-kauzális kozmoszt értünk, arra esetlegesen és egy speciális inerciarendszerben adható az a válasz, hogy "14 milliárd évvel ezelőtt egy "Nagy Bumm" során keletkezett": a probléma ezzel a válasszal ill. kijelentéssel csupán csak az, hogy ez a világszemlélet figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a kozmosz nem az elmén kívül létezik, és hogy így természetesen az idő is csupán elmebeli tudatmódosulás.

Ha viszont a világ alatt elmebeli képzetek és létösztönök metafizikai áramlásának végtelen sorozatát (tehát egy kozmikus énillúziót) értünk, ahogy azt az okozatiságból létrejövő keletkezés is tanítja, akkor a fenti kérdés, a rá adható összes válasz-kombinációkkal együtt, fel sem merülhet.

Érdemes tehát fentiek szellemében is megvizsgálni a Felébredett eme legfontosabb beszédét, a Brahma hálója szútrát, és Nagarjuna írásait újraovasni.

*

A Brahmadzsála-szútra: http://a-buddha-ujja.wikidot.com/szutta:dn-1-pl

*

# 507

*

Van két filozófiai eszmerendszer, mely a téridőbeli távolságok ellenére szoros rokonságban állnak egymással: ez a szolipszizmus és a yogacara eszméi. Még csak szakavatottnak sem kell lennie a figyelmes szemlélőnek ahhoz, hogy a közös nevezőt azonnal észrevegye a két idealista rendszerben.

Mégis, szinte akárhol olvasunk a yogacara-rendszeréről, majdnem minden esetben periodikusan és szinte kötelezően megjegyzik a szerzők, hogy "a yogacara nem állítható analógiába a nyugati szolipszizmussal", vagy hogy "a yogacara nem tévesztendő össze a szolipszizmussal".

Mindig elgondolkodtat ez a magabiztos kijelentő-mód. Nagyon érdekes továbbá az is, hogy általában itt meg is állnak, és egyetlen szóban sem fejtik ki, hogy vajon mit is értenek (nyugati) szolipszizmus alatt, és hogy pontosan miben is áll ez a nyilvánvaló különbség pl. a yogacara és a szolipszizmus között, ami miatt "nem áll fenn analógia a kettő között". Ez igen rejtélyes és érdekes dolog.

Amala-vijnana, Regnum Dei

Ha ugyanis a szolipszizmust helyesen fogjuk fel, semmiféle ellentmondást nem találunk közte és a yogacara között, és a két eszme természetesen igenis analóg egymással. A látszólagos különbség talán abból ered, hogy a yogacara túljut a szubjektum alap-létállapotán, amit a populáris szolipszizmus mindig túlhangsúlyoz és félremagyaráz, és a yogacara azt egyébként mintegy evidens kiindulási alapként definiálja, miközben a végső valóság realizálását tűzi ki célul, és a tudat valódi természetét mutatja be, melyet éppen eme realizációkba beavatást nyert gyakorlók tártak fel és írtak le tanítványaiknak. Akárcsak Jakob Böhme, Tauler, Suso, vagy Eckhart.

A nyugati szolipszizmus - ha mentes mindenféle sallangtól és torzítástól - emellett magas filozófiai és teológiai nyelvezetével és léttapasztalataival az intellektust készíti elő a realizációhoz. Bizonyos szempontból tehát szerintem az egyik dolog előfeltétele a másiknak (tehát a szútrák meditációs-kontemplációs útmutatóként való olvasása és beépítése a meditációs praxisba, és az idealista filozófusok műveinek elmélyült tanulmányozása, elemzése).

(...)

Ide tartozik, talán nagyon is szorosan, és ugyanakkor az is legalább olyan érdekes, hogy a szolipszizmussal foglalkozó művek szinte semelyike sem ejt szót a yogacara filozófiai rendszeréről, nem tér ki a német idealizmus nagy alakjaira, sok megállapítást nem tesznek idézőjelbe, és hiányoznak a primer szakrális szövegkre való hivatkozások is. Vajon minek tudható be ez az egymásról tudomást sem vevés, ez a szemellenzősség?

Valószínűleg ennek ugyanaz az oka, mint annak, hogy az un. "buddhisták" szitokszónak tekintik a szolipszizmus és az Önmaga szavakat (aminek pedig csupán az az oka, mint arra Fichte is rámutat, hogy képtelenek az Önmaga vagy az Én szó mögé más tartalmat gondolni, mint egy megvetendő, egoista nem-létező entitást, egy nem-ént): tehát ez a közös ok nevezetesen az, hogy szinte kivétel nélkül minden iskola szeretné az igazság kizárólagos letéteményesének tekinetni magát - még csak nem is tudatosan elkerülve így az Igazságot magát.

Sacra Doctrina

De minket nem ez a pszichológiai-művelődéstörténeti aspektus érdekel, hanem a számos ponton létező, konkrét analógiák a két filozófia között.

Mindenek előtt lássuk, mi a pontos meghatározása a yogacara szóval jelölt eszmerendszernek, majd nézzük meg ugynezt a szolipszizmus esetében.

Előadásvázlat (részlet, bevezető)

*

Információk

- N o s c e   T e   I p s u m -

*

Apeiron-Project © 2008-2011

B u d a p e s t

_________________________________

Szellemi műhely az elfedettségben álló Lét tudati megnyilvánulásának tanulmányozására.

- Buddhizmus
- Hinduizmus
- Üresség
- Szolipszizmus
- Transzcendentális idealizmus
- Philosophia Perennis
- Szakrális lélektan


*

Kapcsolatfelvétel, észrevételek:

apeiron.project@freemail.hu

sacra.doctrina@freemail.hu

___________________________________

*