Dzogchen-tanítások (kontempláció-aforizmák) 1#

*

A Teljes Tökéletességről nagyon nehéz beszélni, mert minden róla szól.

*

Aki meglátja a Dzogchen lényegét, az nem "realizál" vagy "ér el" semmit: 
valójában a kontemplációjában a Tökéletes Beteljesedettség 
Jelenvalóságának Van-sága tárul fel, amit - természetéből adódóan - soha senki nem is hagyott el. 

* 

A Teljes Tökéletesség, a Végtelen Tér, az Olyanság és a Nagy Üresség 
- ugyanazon Valóságot jelölő szavak.

*

Az Atiyoga (अतियोग): "jógafeletti[ség]" állapota - úgy értelmezhető, hogy az, ami soha nem vált, 
mert nem válhat ketté, nem lehet "összekapcsolni". 

 *

Nincs "ez", amivel "azt" egyesíteni lehetne.

 *

Éppen az "összekapcsolás ["egyesülés"]" gondolatának felmerülése révén "válik ketté", de csakis illuzóriusan. 

Éppen ezért elhibázott minden "gyakorlat", ami az Olyanság realizálását tűzi ki célul.

*

 A végtelen világűrt nem az "valósítja meg", ha "eloszlanak a felhők".

A "felhők" - tudat. A "végtelen világűr" - tudat.

Az a tudat, mely ezt "felfogja" és "megalkotja", nem különbözik attól a tudattól, 
mely mindezek végső alapja.

*

A felülmúlhatatlan üresség

*

Ánanda, azok a remeték és papok akik a múltban beléptek a tiszta, legmagasabb rendű és felülmúlhatatlan ürességbe, 

és ott időztek, ebbe a tiszta, legmagasabb rendű és felülmúlhatatlan ürességbe léptek be, és ott időztek. 

Azok a remeték és papok akik a jövőben be fognak lépni a tiszta, legmagasabb rendű és felülmúlhatatlan ürességbe, 

és ott fognak időzni, ebbe a tiszta, legmagasabb rendű és felülmúlhatatlan ürességbe fognak belépni és ott fognak időzni. 

Azok a remeték és papok akik a jelenben lépnek be a tiszta, legmagasabb rendű és felülmúlhatatlan ürességbe, 

és ott időznek, ebbe a tiszta, legmagasabb rendű és felülmúlhatatlan ürességbe lépnek be, és ott időznek.

Ezért Ánanda, így kell gyakorolnotok: 

’Be fogunk lépni a tiszta, legmagasabb rendű és felülmúlhatatlan ürességbe, 

és ott fogunk időzni.’

MN 121 Cūḷasuññata Sutta

*

(A felvételt 2009. május 12-én készítettem, Dobogókőn.)

*

Bevezetés az Igaz Hagyományba

*

„- A Bráhmin kaszt a legmagasabb kaszt, a többi kaszt hitvány, a bráhmin kaszt fényes, a többi kaszt sötét, a bráhminok megtisztultak a többiek nem, a bráhminok Brahmá igazi gyermekei az ő szájából születtek, Brahmából születtek meg, őáltala keletkeztek, ők Brahmá örökösei.

– Mikor a bráhminok ilyeneket mondanak, elfelejtik a régi hagyományt, Vászettha. A rossz és ragyogó tulajdonságok, melyek elítélendők vagy dicséretesek a bölcs szemében, egyformán oszlanak el a négy kasztban, a bölcs nem érti mi okból lenne a bráhmin kaszt a legmagasabb rendű. Miért van ez? Azért, Vászettha, mert bárki a négy kasztból, aki szerzetessé válik, egy arhat, aki leküzdötte a romlottságot, igaz életet él, megtette, amit meg kellett tennie, letette a terhet, elérte a legmagasabb célt, lerombolta a visszatérés béklyóit, aki megszabadult a legmagasabb tudás által – az a Dhamma kincse által érte ezt el és nem pedig a nem-Dhamma által. Vászettha, ti mindannyian, legyetek bár különböző származásúak, nevűek; különböző klánból és családból valók, aki otthonát hátrahagyva az otthontalanságba távozott, bárki kérdezi tőletek, kik vagytok, ezt válaszoljátok: „Aszkéták vagyunk, a szákja követői”. Kinek a hite a Tathágatában mély, meggyökerezett, megalapozott, szilárd, megingathatatlan bármely aszkéta vagy bráhmin, bármely déva vagy mára vagy Brahmá vagy a világ bármely lénye által, az híven állíthatja: „A Magasztos igaz fia vagyok, a szájából születtem, a Dhammából születtem, a Dhamma által keletkeztem, a Dhamma örököse vagyok.” Miért? Azért, Vászettha, mert így nevezik a Tathágatát: „A Dhamma Teste”, vagyis „Brahmá teste” vagy „Dhammává válik” vagyis „Brahmává válik." 

DN 27 Aggañña Sutta (részlet)

*

A nemes csendről

*

Köztudott, hogy a Buddha nem beszélt a Nirvánáról, sem a végső valóságról (vagy legalábbis csak úgy, hogy abban mi nem található meg): nem beszélt róluk, vagy elhárította a kérdést, és kitérő választ adott. "Látásról" beszélt a tudás szinonimájaként: olyan tudásról, mely csak a látásban tárul fel, és amely tudás végtelen távolságban áll a hétköznapi dolgokról való tudástól.

Hasonlóan Buddhához, Nagarjuna azt tanította, hogy minden fogalmi eszköz alkalmatlan az igazság, a valóság kifejezésére: ezt a tetralemma (sz. catuskoti) eszközével demonstrálta, ami azt jelenti, hogy egy jelenségről alkotott fogalmi megragadás - az Üresség felől nézve - egyszerre igaz és hamis, sem igaz, sem hamis, és igaz, valamint hamis is.

(Kitérőként itt annyit meg kell jegyezni, hogy a tetralemma kizárólag a helyes beszédre érvényes, a nyilvánvaló képtelenségekre nem alkalmazható helyesen: ugyanis ha pl. a Buddha kijelentéseire ugyanaz az ontológiai-episztemológiai állapot lenne igaz, mint pl. a "hétfejű sárkányról" szóló mesékre, önellentmondás lépne fel, hiszen nem létezőt nem lehet értelmesen tagadni, következésképp értelmetlen zagyvasággá válna maga a Tan is. Az elfedett létmódú valóság ["samvritti-satya"] nem egyenlő az önellentmondással, hazugsággal és zagyvasággal, bár azokat is magában foglalja: ennek a tudati létrégiónak a meghaladása minden fogalmiság meghaladását, transzmutációját jelenti.)

Nem lehet elégszer megismételni: mind Buddha, mind Nagarjuna nem azért tartották magukat ehhez, mert a legfelsőbb valóság "nem létezik", hanem azért, mert a legfelsőbb valóság látásának tapasztalata közölhetetlen, és még az emlékezetben sem felidézhető, mikor a vízió állapota elmúlt: csak annyi biztos, hogy "láttak", de hogy mit, azt talán még önmaguknak sem voltak képesek megfogalmazni: az Olyanság túl van "léten és nem léten egyaránt", és messze túl van zavaros, paradoxonokat okozó fogalmainkon is.

Így minden, hamisságot nélkülöző szútra, minden írott vagy szóbeli Szent Tan a Holdra mutató ujj, vagy a Tan kapuja, vagy az Út egyik határköve, melyek a szent egyedüllét Nemes Csendjévé oldódnak, és ha magunk mögött hagytuk a szavak fátylait - kivételes pillanatokban - Látássá válnak.

*

A Szív-szútrát mindössze egyetlen földi perc elolvasni, és minden tudást hiánytalanul tartalmaz a Dharmáról, amit szavakban ki lehet fejezni. Olvasása és tartalmának megértése meditáció; annak realizációja túl van a meditáción: az már kontempláció, szemlélődés, a szavak által jelölt dolgok közvetlen, egyhegyű, nem-kettős Látása, a Nagy Üresség közvetlen, átadhatatlan és közölhetetlen feltárulása.

*

*

A Zen-meditációról

*

Minden a buddhista tanítás, minden a megszabadulás. 

A megszabadulás az igaz olyanság, azon kívül nincs semmi. 

A sétálás, az egy helyben állás, az ülés vagy a fekvés mind felfoghatatlan cselekedetek.

Ma-cu

*

Szemiotikai Világ-válság

*

"Ez a világ, ó Kacsajana, az állítástól és a tagadástól függ..."

"Minden létezik" - ez az első ellentét, "minden nem létezik" - ez a második ellentét.

Mellőzve e két ellentétet a Tathágata a középső utat hirdeti".

Saṃyutta Nikāya, II. p.17 

 

*

Metszéspontok

*

"Minden tény mértéke az ember, azoké, melyek léteznek, abban, hogy léteznek; 

azoké, melyek nem léteznek, abban, hogy nem léteznek. 

(...) 

Minden dologról kétféle, egymással ellenkező beszéd lehetséges."

Prótagorasz  (Πρωταγόρας)

*

"Ez a világ, ó Kacsajana, az állítástól és a tagadástól függ..."

"Minden létezik" - ez az első ellentét, "minden nem létezik" - ez a második ellentét.

Mellőzve e két ellentétet a Tathágata a középső utat hirdeti".

Saṃyutta Nikāya, II. p.17

*

A Keselyűhegy felett

*

"Akik testben látnak engem, vagy szavakban gondolnak rám, 

azok egyáltalán nem látnak engem, és gondolkodásmódjuk is hibás; 

a Magasztosak csak a Törvény Testében láthatók, 

a Buddha igazán csak a Törvény princípiumaként érthető, 

másmilyen módon semmiképpen."

वज्रच्छेदिकाप्रज्ञापारमितासूत्र

*

Halottak napja

*

Gautama: 

'Magyarázd el nekem, kérlek –
ha úgy véled, kimondható:
Vénség, halál, kór markából
megszabadulni hogy lehet.'

Aráda:
'Természet és származéka,
születés, aggkor és halál -
ez, ennyi a való, mondják;
szilárd valóju, érd fel ezt.

Ami születik és vénül,
kínlódik, majd halálra jut,
az megnyilvánuló, tudd meg;
más a meg nem nyilvánuló.'

Aśvaghoṣa, Buddha carita,  XII, 14, 17; 22.

*

θεος νεκρων αλλα ζωντων

Κατά Ματθαίον, 22,32

Non est Deus mortuorum, sed viventium.

Matthaeus, XXII. 32

Isten nem a halottak Istene, hanem az élőké.

Máté, 22: 32

*

Észrevételek Geréb Ágnes tevékenységének helyesléséről és ellenzéséről

'A Logoszt illetőleg [...] az emberek mindig

értetlennek bizonyulnak, mind azelőtt,

hogy meghallották volna, mind

amikor egyszer már meghallották.'

Hērákleitos, fr.1; Sextus Empiricus adv. math. VII 132

'Fiatal vagy, gyermekre és házaséletre vágysz.
Ámde én azt kérdem tőled: olyan ember vagy-e,
a kinek szabad gyermekre vágynia?'

Nietzsche: Így szólott Zarathustra, 87.o. [1778-1779]

*

"Mindenki azt tehesse a saját testével, amit akar..."

"A saját testünk feletti uralom a tét..."

"A saját test visszavétele zajlott az előadásban..."

"A testem az enyém..."

(részletek a az otthoni szülés elfogadásáért tartott előadásból)

*

1.
Nem fogom az otthoni szülést választók közismerten furcsa ismertetőjeleit elemezgetni, ahogy a továbbiakban nem fogok statisztikai szőrszálhasogatásba kezdeni az "orvos-szakmai konkrétumokról", az otthoni szülési protokoll meglétéről vagy hiányáról, biztonsági kérdésekről, és a kórházak felkészültségéről vagy felkészületlenségéről sem.

Nem fogom ezeket a kérdéseket érinteni, mert a szülés és a születés jelensége csupán sokadlagos szempontból materiális vagy biológiai aktus: valójában és elsősorban metafizikai és szellemi-tudati akció, és eme nézőpontból "a test nem más, mint az emberi szellem tapasztalatait szolgáló eszköz", amit messze meg kell haladni, ahogy Śaṅkara mondja, és nem fogok  foglalkozni az otthoni szülés egyéb körülményeivel azért sem, mert magasabb szempontból nem az a lényeg, hogy hol és hogyan szül(et)nek az emberek, hanem az, hogy mit tekintenek Önmaguknak, és mit vélnek másnak.

Ebből a kardinális kulcsfontosságú autológiai-preontológiai alapkérdésből kiindulva ugyanis az egész otthoni szülés vs. kórházban való szülés "vitában" - bármelyik oldalt is nézzük - nekem azt a legszomorúbb látni, hogy a köznép (és magukat értelmiséginek tartó emberek nagy részének "jószándékkal" átitatott) metafizikai tudatlansága egyre nagyobb mértékű - a különböző "emberi jogokba" bújtatott - egoizmussal és materializmussal, szellemtelenséggel párosul, ráadásul rögtön letarolva és ellenségnek kikiálltva minden ellenvéleményt, ami az útjukba kerül. De nem ez a legnagyobb baj (bár kétségtelenül ez a legkevésbé szimpatikus, és legszembeötlőbb momentum az egészben, ami aztán alaposan maga alá is temet minden értelmes dialógus-csírát a két fél között).

A legnagyobb baj az, hogy e bábeli zűrzavar közben azt szinte senki nem veszi észre, hogy a külsődleges megnyilvánultságú, biológiai-korpuszkuláris szülés egocentrikus, inkább pszichológiai okokból eredő, puritán egyszerűségű "jól és békésen érzem magam" aktussá való transzformálása során, és a kórházi, esetenként ultramodern high-tech-stílusú, de "futószalag-szerű" szülések "szükséges rossz" hangulatú (vagy éppen ugyanolyan békés hangulatú!), profitorientált és mesterkélt irányításakor-manipulálásakor éppen a metafizikai eredetű szenvedést szolgálják a szereplők, akármi is legyen a díszlet és a lelki attitűd.

A szenvedést szolgálják, hiszen (ahogy minden más tevékenység során is) a szüléskor birtokolt személyes nézőpont mindkét esetben csak a végtelenül relatív, elfedett létrégiójú valóságot ismeri referenciapontként.

A születés levezetése-segítése előtt, közben, és után, a Megszabadulás Útjáról és a megnyilvánulások feletti Igazságról, a születés tudatlanság- és illúzió-természetéről, az igazi Én és a nem-Én különbségéről minden szereplő részéről az esetek 99%-ában mély hallgatás van csupán, mert az emberek már vagy elfelejtkeztek róla - vagy éppen soha nem is tudtak eme kérdések és Nemes Igazságok (आर्यसत्यानि) létezéséről, fontosságáról, vagy ha tudni vélnek is valamit, ami számukra "túl van a láthatón és tapasztalhatón", akkor az valójában valami mélyen pszichológiai jelenség, és a legkevésbé sem metafizikai.

A létesülés, az "illúziók óceánjának" világában való inkarnálódás univerzális traumája eközben továbbra sem magyarázható meg megfelelő módon a helyes teológiai és metafizikai alapállás nélkül: a miért homályban marad, függetlenül attól, ki hogyan éli meg a szülést, vagy hogy az milyen körülmények között bonyolódik le.

Lehetne helyesen is csinálni akár "ilyen", akár "olyan" módon is, ahogy sem egyik, sem másik metódus vagy operatio sem alapvetően "rossz" dolog, mint metódus: de jelenlegi civilizációnkban csaknem mindegy, ki hol szüli meg gyermekét, mert hiányzik az emberekből ez a megfelelő ontológiai-metafizikai alapállás (ahogy általában az élethez, és a meghaláshoz szükséges tudás is).

A szülésnél szinte mindig csak az a kérdés, hogy "a szülőnek mi a jó", és csak az az egyetlen szempont, "amit ő annak tart", mármint pszichikai értelemben "jónak". Hogy a megszületendő gyermek milyen "horizontális" körülmények között születik, az egyébként fontosabb az anyának, mint magának a gyermeknek, hiszen a születés traumája univerzális, "vertikális" feltétel mindenütt a Földön: egy magzat vagy egy újszülött mit sem tud a külvilágról: nem más, mint az anyaggal azonosult "egó", aki ebben a fázisában még önmagának sincs tudatában. Kórházi műtő orvosokkal vagy kandallós nappali "bábákkal": neki egyre megy.

Ami normális kultúrákban egy szellemi ember igazi célja lenne, eközben csendben és észrevétlenül felcserélődik az eszközzel, majd mindkettő megmásul: az okozatból "ok" lesz, a Létből élet, az életből lélek, a lélekből anyag.

A nem-Én-ből: én.


2.
Platón, aki az egész, nemesen élt emberi életet "a halálra való felkészülésként" definiálja, "létvakságról", "véleményszeretésről" beszél azok esetében, akik nem ismerik a létesülés-születés-halál mögötti valóságot, és a barlang falán táncoló árnyékokhoz hasonlítja az akként vélekedők komolytalanságát, akik mégis azt hiszik, hogy az egyéni születés, élet és halál önmagában bármit is ér: a köznép az általa elképzelt és tapasztalt "életet" véli a legmagasabb princípiumnak, miközben a Létről sajnálatosan mit sem sejt, ahogy a születés előtti- és a halál utáni potenciális tudati akciók realizálásának módjával sincs tisztában. "Elméjük úgy viszonyul a valósághoz, mint a bagoly szeme a Nap fényéhez", ahogy Arisztotelész és Aquinoi is tanítja.


3.
Tényleg paródia ez uralkodó világunkban, amely inkább az emberi középszerűséget és egocentrikusságot igenli - az emberfelettiség eszméje és az Abszolútum in concreto alanytudati realizációja, tehát a Felébredés helyett.

Pedig a lényeg - Nietzsche szavaival élve - momentán ez lenne:
"Ne csak tovább tenyéssz, de magasodj! Magasabb rendű testet teremts, első mozgást, önmagából kigördülő kereket - teremtőt kell teremtened."

Ugyanis bárhol is szüljön gyermeket valaki: valójában mit sem ér, ha Isten halott.

_________________________________________________

'– Mit jelent az, ha valakinek a testét szenvedés sújtja és a tudatát is szenvedés sújtja? Ilyenkor a tanulatlan világi ember, aki nem ismeri a nemes személyeket, és járatlan és képzetlen az ő Tanukban, aki nem ismeri a legkiválóbb személyeket, és járatlan és képzetlen az ő Tanukban, a testet önmagával azonosnak tekinti, vagy önmagát a test birtokosának tekinti, vagy a testet önmagán belülinek tekinti, vagy önmagát a testen belül lévőnek tekinti. Azoknak az elképzeléseknek a rabja, hogy „A testem én vagyok és a testem az enyém.” Miközben ezeknek az elképzeléseknek a rabjaként él, a teste átalakul és megváltozik. A teste átalakulása és megváltozása miatt szomorúság, panasz, fájdalom, elégedetlenség és kétségbeesés fakad benne.'

Nakulapita sutta, SN. XXII.1.

'A valóságot felismerő jógi így gondolkozzék: "Semmit sem én teszek", akár lát, hall, tapint, szagol, eszik jár, alszik, lélegzik, beszél, ürít, fog, szemét behúnyja, kinyitja. "Az érzékek kapcsolódnak az érzékelt tárgyakhoz" - vélje így.'

Bhagavad-gītā, V. 8-9

*

Bevezetés az Avatamszaka-szútrába

*

"Ha az Ürességről hallottok engem szólni , nehogy azt higgyétek hogy a semmi ürességét értem ez alatt. Lényeges, hogy ne alkossatok hamis képet:  például ha valaki a szellemét tökéletesen üressé teszi, csak a közömbösség és a differenciálatlanság  állapotában él. A mindenség végtelen Üressége azonban milliárdnyi formát és alakzatot képes magába rejteni.  A csillagok, és világok, hegyek, folyamok, patakok, források, erdők és bozótok, jó és gonosz emberek, mennyei és pokolbéli világok, a legmélyebb világtengerek, és a legmagasabb csúcsok, mind a végtelen Ürességben léteznek. A tér mindezeket átfogja, és hasonlóképp viselkedik önnön természetünk 'üressége'."

___________________________________________

__________________________________________

*

# 603 (a hit - vázlatok)

*

Azt tapasztaltam, hogy az emberek többsége jelenleg eléggé eltorzult vagy éppen ellentétes jelentéssel ruházza fel a kulcsfontosságú archaikus szavakat. Mivel így van ez a "hit" szó esetében is, összegyűjtöttem a kifejezés latin, ógörög és szanszkrit nyelvű jelentésárnyalatait, definícióit. Ez talán segíthet mindenkinek, aki úgy véli, hogy a hit alatt kizárólag "egyéni elképzelés" vagy "megismerhetetlen dolog" értendő, ami ráadásul "a tudás ellentéte", és talán az is világossá válhat, hogy a tradicionális terminusok összetettebb szavak, mint amikre ma lefordítják és átértelmezik őket, így nem azok jelentésbeli elégtelensége az oka annak, hogy a mélyebb-magasabb jelentések nem kerülnek a vizsgálódások előterébe, hanem éppen a helytelen fordításból eredő korlátozottságok tompítják és nyomják el azokat (a szellemi látás rohamos csökkenéséről nem is beszélve).

Továbbá a hit szerepe a buddhizmusban sajnálatos módon igen félreértett és mostoha, ami abból fakad, hogy a ma embere a hit alatt képtelen tapasztalati valóságot, bizonyosságot érteni: pedig a függő keletkezés transzcendens változata, mely az Upanisa sutta-ban van kifejtve [SN.12.23.], a szenvedést az ebben az értelemben vett hit előfeltételének teszi meg, ami korántsem elhanyagolható, szóteriológiai jelentőségű momentum: eszerint a szenvedés és a megszabadulás közötti elsődleges híd a lentebb kifejtett értelmű hit aktusa (ahogyan Sziddhártha herceg is abban a hitben [=bizonyosságban] hagyta el palotáját, rangját és családját, hogy a szenvedés világa legyőzhető, és feltehetőleg enélkül a meggyőződés nélkül magára a szellemi útra való lépésre vonatkozó akarati aktus is hiányozna mindenkiből, aki meg kíván szabadulni a szenvedés világától).

(Megjegyzés: nagyjából egyébként hasonló "eróziós" folyamatnak lehetünk tanúi a keresztény vallás "Szép" [lat. pulcher] fogalmával kapcsolatban is, ami eredetileg Isten három fő szellemi jellemzőjének egyike (a Jó és az Igazságos mellett), és aminek tudatosítása és meditatív kontemplációja mára már szinte teljesen kiveszett a keresztények mindennapi vallásos tevékenységeinek köréből, és sajnálatos módon szakrális ontológiai-metafizikai fogalom helyett ma leginkább csupán profán esztétikai-materiális értelemben használatos - eltekintve persze néhány üdítő kivételtől, mely általában filozófiai komolyságú teológiai tárgyú írásokat jelent.)

*

*

Szócikkek

Latin: fides [fidesz]

1) bizalom, hit: fidem habere (tribuere, adjungere) alicui, valakiben bizalmat helyezni, benne bizni, szintígy: defensioni alicujus, verbis tuis; oratio fidem facit, bizalmat támaszt, azt eszközli, hogy (a beszélőnek) hitelt adnak; auribus vestris fidem non facit oratio mea, ti beszédemnek nem hisztek, de halljátok (azaz nektek saját szemetekkel kell látnotok, hogy meggyőződjetek); tibi fidem faciemus (így is: nobis erit fides apud te), nos ea suadere quae etc., mi téged meggyőzünk arról, elhitetjük veled, hogy stb.; abrogare alicui fidem rei alicujus, valakinek valamiben semmi hitelt se adni. Innen A) pénzt illetőkben hitel: fides concidit, ingadoz, hanyatlik, fides augustior, korlátolt, gyenge; pecuniam mutuam sumere fide amicorum, a barátok nevére (hitelére) pénzt kölcsönözni. ||B) Küln. a keresztény hit, a fide Christianorum discrepare.
2) bizalmat szülő és megnyerő sajátság, A) személyekről, hűség, becsületesség, egyenesség, lélekismeretesség, őszinteség; tárgyakról, biztosság, hihetőség, igazság, bizonyosság s több efféle: a) justitia in rebus creditis nominatur fides; cum fide, becsületesen, igazságosan; f. erga aliquem; manere in fide, hűnek maradni; praestare alicui fidem; b) f. tabularum (oklevelek, irományok), oraculorum; fides penes auctores erit, a szavatosok (az e részben kutfőül szolgáló írók) álljanak jót a dolog igaz voltáról. B) küln. a) ad (in) fidem rei alicuius, a dolog bebizonyítására; sum fides vocis (költ.) én vagyok bizonyság felőle; tum manifesta fides (erat) akkor a dolog igazsága nyilvános, kézzelfogható volt; b) f. induciarum, s több efféle szentség, sérthetetlenség; c) teljesedés, következés, eredmény, dictis addere fidem (költ.) a szót teljesedésbe vétetni; verba sequitur fides; verba sine fide rerum, melyeknek semmi eredménye, következése nem lett; d) msz. fide bona v. ex f. b., jóhiszemüleg, hitre s becsületre, becsülettel, igazságos akarattal: b. f. emere, mala f., roszhiszemüség.
3) bizalmat szülő erősítés, biztatás, igéret, adott szó, elkötelezés, biztosítás
4) védelem-igéret, személy-biztosítás, bátorság, biztos kiséret: fidem publicam jussu senatus ei dedit; fide publica jussus est dicere, az állam nevében biztosított sértetlenség mellett, szintígy: interposita fide publica; fide accepta a legatis, vim abfuturam, azon igéret, hogy semmi erőszakot nem fognak rajta elkövetni. Innen
5) ünnepélyes fogadással tett igéret, kezesség-vállalás, magát elkötelezés, becsületszó; fide mea, becsületszavamra! (költ.) szerelmi fogadás.
6) védelem, hiv segítség, segély, kimélés, kegyelem s több efféle: tradere (permittere) se v. venire in fidem alicuius magát feltétlen megadni valakinek; haec urbs est in f. mea, védelmem alatt áll; sequi fidem alicujus, valakinek védelme után járni; obsecro f. vestram, védelmetekért esdem, szintígy: implorare fidem deum hominumque; Di, vestram fidem! védő istenek! az isten szerelmeért! pro deum atque hominum fidem, a védelmező istenek nevében! az istenek neveért!
7) Személyesítve Fides mint istenség, a becsületesség és hűség istenasszonya.

*

Ógörög: πίστις [pistis]

1.)bizalom, bizakodás
2) meggyőződés, bizonyosság
3) hihetőség, hitel
4) hűség, megbízhatóság
5) hit
6) bizonyíték, bizonyosság
7) oltalom

*

Szanszkrit: श्रद्धा [śraddhā]

1) hinni
2) bízni
3) elvárni
4) szívesen látni
5) bizalom, megbízás
6) hit
7) hit istene
8) odaadás, nagylelkűség
9) lélekjelenlét
10) istenhit

*

"Akinek hite van bennem, és szeretettel van irántam, az az égbe ér."

MN I.142

"A hit a mag, a hit a legjobb vagyon idelenn az embernek."

SN 77, 182

*

A Hit: az elfe[le]dettségben álló Igazságra való visszaemlékezés.

Heidegger

*

_________________________________

Jegyzetek:


Upanisa sutta, in.Kőrösi Csoma Sándor buddhista és magyar egyetem kiadványa, 2005. ősz: 9.o.

(Fordította: Pap László Miklós)

Alternatív verziójú fordítás:
http://a-buddha-ujja.wikidot.com/szutta:sn-12-23-la-tk

*

A Buddha és Szókratész utolsó tanítása

*

"Ha valaki műveli és rendszeresen gyakorolja a légzés tudatosítását, Ráhula, akkor még az utolsó belégzése és az utolsó kilégzése is teljes tudatossággal fog végbemenni, nem öntudatlanul."

Majjhima-nikáya 62.

"Azok, akik helyes módon foglalkoznak a filozófiával, nem készülnek semmi másra, csupán arra, hogy meghalnak, és halottak lesznek."

Phaidón, 64a

*

"Én most már megtört, koros, öreg ember vagyok, életutam végét járom, nyolcvanadik évemet töltöm. Mint ahogyan, Ánanda, a rozoga szekér akadozva vonszolja magát, ugyanolyan akadozva vonszolja magát a Beérkezett teste. 

[...]

Önmagatokban keressetek tehát világosságot, Ánanda, önmagatokban keressetek menedéket, más menedék nélkül. A Tanban keressetek világosságot, a Tanban keressetek menedéket, más menedék nélkül. 

[...]

Az a szerzetes, Ánanda, aki akár most, akár távozásom után önmagában keres világosságot, önmagában keres menedéket, más menedék nélkül, és a Tanban keres világosságot, a Tanban keres menedéket, más menedék nélkül, az ilyen tanulni vágyó szerzetes méltó a szerzetesi névre. 

[...] 

- Ánanda, nem mondtam-e neked már régen, hogy minden, ami kedves és kellemes, megváltozik, megszűnik és elmúlik? Hogyan is volna lehetséges, Ánanda, hogy az, ami született, keletkezett, összetevődött és elmúlásnak van alávetve, ne múljék el? Ez nem képzelhető el.

[...]

- Ne foglalkozzatok a Beérkezett halotti szertartásával, Ánanda. Inkább saját üdvötökre gondoljatok, saját üdvötökön munkálkodjatok, saját üdvötöket szolgáljátok ernyedetlenül, kitartó buzgalommal. Vannak bölcs nemesek, bölcs papok, bölcs családapák, igaz hívei a Beérkezettnek, azok fogják intézni a Beérkezett halotti szertartását, Ánanda."

________________________

____________________

"Erõsítgetni, hogy mindez pontosan így van, ahogyan én elõadtam, nem illik értelmes emberhez; hogy azonban vagy így, vagy ilyenformán áll a dolog lelkünkkel és otthonaival, minthogy maga a lélek halhatatlannak látszik, azt úgy hiszem illõ is, méltó is az embernek megkockáztatnia, hogy higgye; hiszen szép ez a kockáztatás, s az ilyesmibe szinte bele kell bûvölnünk magunkat: ezért nyújtom én is már régóta ilyen hosszúra ezt a mesét. Jó reménységgel lehet tehát lelkét illetõen minden olyan ember, aki életében a test gyönyöreivel és ékesítéseivel, mint amelyek számára idegenek, semmit sem törõdött, s úgy gondolta, hogy ezek csak több bajt hoznak magukkal: s a tanulással fáradozott, meg avval, hogy a lelkét ékesítse, méghozzá nem idegen, hanem hozzáillõ ékességgel, mértékletességel, iggazságossággal, bátorsággal, szabadsággal és igazsággal -- és így várja a Hádészba utazást, hogy elindulhasson, mikor a végzet szólítja. Ti is -- mondta -- Szimmiász és Kebész és ti többiek, egyenként útnakindultok majd egykor; engem azonban, amint a tragédiaköltõ mondaná, már most hív a végzet, s itt van már az ideje, hogy fürdeni menjek; azt hiszem, jobb, ha megfürdöm, s úgy iszom meg a mérget és nem adok dolgot az asszonyoknak, hogy holttestemet mossák.

Miután beszédét befejezte, Kritón így szólt hozzá: "Jól van, Szókratész; tehát milyen utasítást adsz ezeknek vagy nekem, gyermekeidet, vagy bármi mást illetõen, amit ha megteszünk, leginkább kedvedre teszünk?"  

"Csak azt mondhatom, Kritónom, -- felelte -- amit mindig mondogatok, semmi újabbat: hogy ha magatokkal törõdtök, akkor nekem is, az enyéimnek is, meg magatoknak is szolgálatot tesztek, bármit tesztek is, még akkor is, ha most nem adjátok rá a szavatokat: de ha magatokkal nem törõdtök, és nem akartok a most mondottaknak meg régebbi megbeszéléseinknek mintegy a nyomán haladva élni, akkor, bárha most buzgón helyeseltek, semmi értéke sem lesz a tetteiteknek." 

"Gondolni fogunk rá, -- szólt Kritón -- hogy úgy éljünk; dehát milyen módon temessünk el?" 

"Amilyen módon akartok, -- válaszolta -- ha ugyan megfoghattok és el nem szököm tõletek." S ekkor csendesen elmosolyodott s ránk tekintve így szólt: "Nem tudom Kritónnal elhitetni, barátaim, hogy én az a Szókratész vagyok, aki itt beszélgetek s tisztázom sorban, amirõl csak szó esik; hanem azt hiszi, hogy az vagyok, akit nemsokára mint holttestet fog látni, és azért kérdez, hogyan temessen el. Amit pedig annyi ideig olyan hosszan fejtegettem, hogy miután kiiszom a mérget, nem maradok veletek, hanem átköltözöm a boldogok bizonyos hazájába, azt, úgylátszik, hiába mondtam neki, mintha csupán vígasztalni akartalak volna vele benneteket és magamat. Kezeskedjetek hát értem Kritónnál -- folytatta -- mégpedig ellenkezõ módon, mint ahogyan õ kezeskedett értem a bírák elõtt.  Ő ugyanis arról kezeskedett, hogy itt maradok; ti pedig kezeskedjetek arról, hogy bizony nem maradok itt, miután meghaltam, hanem elmegyek és elköltözöm; hogy könnyebben viselje el Kritón és ne szomorkodjék miattam, mikor látja, amint testemet elégetik vagy elássák, mintha valami szörnyûséget szenvednék el -- és ne is mondja a temetésen, hogy Szókratészt teríti ki, vagy õt kíséri ki, vagy õt temeti el. Mert jól tudd meg, -- szólt -- kedves Kritón, hogy a helytelen kifejezés nemcsak önmagában hibás, hanem bizonyos rossz hatással van a lelkekre is. Hát légy csak bátor és mondd azt, hogy a testemet temeted el, azt pedig temesd el úgy, ahogyan neked tetszik és ahogyan a legillendõbbnek gondolod."

*

*

________________________

discedo, etc. 3. k.

1) szétmegy, szétoszlik, elválik, populus d.; Numidae dd. in duas partes; terra d., meghasad; átv. ért. (újk.) divisio altera in tres partes, oszlik.
2) elmegy, eltávozik: d. ab aliquo, ex conciones d. in sylvas, ex castris domum; d. cubitum, fekünni megy. Küln. A) hadseregről s több efféléről, elvonul, elmegy: d. a Gergovia, ex iis locis cum classe; d. ab signis, zászlóját, a csatarendet elhagyja; d. ab armis, leteszi a fegyvert. B) valamely összeköttetésből kibontakozik, kihúzza magát, valakitől elpártol, azt elhagyja s több efféle: d. ab amicis, milites dd. a duce; uxor discedit a D., elválik D.-től, elhagyja. C) valamiből (vállalatból, viszonyból, veszedelemből s több efféléből) valami módon kiszabadul, kimenekül (mint győztes v. legyőzött, nyereséggel v. veszteséggel stb.): victor is d. ab hoste; aequo Marte d. cum Volscis (a V. elleni harczból); sine detrimento d.; tanta injuria impunita d., büntetlenül marad.
3) átv. ért. A) valamitől eltér, azt félbe-, odahagyja: d. a fide et justitia, a naturae statu; d. a sua sententia, ab oppugnatione castrorum, felhagy, eláll; d. ex (a) vita, meghal; d. a re eltér a dologtól (irva v. beszélve). B) elmulik, elenyészik: sollicitudines dd.; memoria illius rei nunquam discedit ex animo meo. C) msz. d. in alicuius sententiam, valaki véleményére áll, szavazatához csatlakozik (l. discessio); d. in alia omnia, egészen az ellenkező véleményhez csatlakozik. D) d. ab aliquo, valakit kivesz, ezen kapcsolatban: quum (si) ab illo discesserint, amazt kivéve, quum a fraterno amore discessi, ha a testvéri szeretetet kiveszem.

Hinduizmus és buddhizmus: az Igazság maszkjai

*

A Múzeumok Éjszakája c. rendezvény keretén belül tegnap - többek között - megnéztük a Néprajzi Múzeum egyik rendkívüli, az Aranyba rejtett arcok c. kiállítását, melyet a Zelnik-gyűjteményből válogattak össze, és különböző korokból származó, adott esetben többezer éves halotti-, rituális- és beavatási aranymaszkokat mutat be, a világ minden tájáról. Nagyon érdekes és elképesztően megindító volt testközelből látni ezeket a szakrális műtárgyakat. (Emlékeztetőül: a "maszk" ill. "álarc" szót jelölő ógörög proszopón-ból ered (πρόσωπον) a latin perszóna (persona), ami - nagyon beszédesen - a személyt is jelenti egy idő óta, és az ortodox teológia egyik - autológiai és ontológiai - kulcsfogalma [a témához lásd: J.Meyendorff: Krisztus az ortodox teológiában, valamint L.A.Uszpenszkij: Az ikon teológiája c. művét].) 

Az egyik maszk váratlanul olyan dologra hívta fel a figyelmet, amit már jóideje  meggyőződéssel vallok magam is: egy, első ránézésre egy bódhiszattvát, vagy esetleg a fiatal Sziddhárthát ábrázoló aranymaszkról van szó: a leírása alapján azonban a maszk a himalájában vagy India északi részén készült, és nem egyértelműen buddhista vallási tárgy: bár számos jegyét hordozza a mahajána buddhizmusnak, a szakértők szerint ugyanígy ábrázolhatja a hinduizmus egyik, a mennyei égben lakó déváját, ragyogó fényistenét is. Eldönthetetlen, hogy Ind vagy buddhista művészeti alkotásról van szó.

Pontosan ez a maszk az, ami számomra annak a szimbóluma, hogy a hinduizmus és a buddhizmus ugyananak a doktrínának a két diszciplínája, kétféle megközelítési módja (ezt, az ismertebb kutatók közül, leginkább A.K.Coomaraswamy és M.Eliade tartotta így). A maszk számomra tehát nem egy hindu istenséget vagy a buddhizmus bódhiszattváját ábrázolja, hanem: mindkettőt - is-is, ahogy a "nem-Én" buddhai tanítása pontosan az Upanisadok  vagy a Bhagavad-gíta "Én"-tanításával egyezik meg - pusztán szubjektív nézőpont kérdése, hogy valaki éppen melyik megközelítést fogadja-, vagy éppen utasítja el, mivel azok sem logikai, sem doktrínális, sem filozófiai ellentmondást nem tartalmaznak egymás tekintetében.

 Hinduizmus és buddhizmus.

Egy másik, un. "koronázási maszk", mely szintén Indiából ered, számos olyan szimbólumot tartalmaz, ami a buddhizmus jól ismert jelképei közé tartozik: ilyen a csúcsából kicsapó láng, a Törvényt szimbolizáló kerekek, stb. Ha más nem, azért az ebből is bárki számára konkrétan látható, hogy a buddhizmus nem tárgyalható a hinduizmus nélkül, és a hinduizmus sem tárgyalható a buddhizmus nélkül: "mindkét tanrendszerben" olyan univerzális doktrínákról és ikonográfiai szimbólumokról van szó, melyek nem szoríthatók önkényesen, az egyes vallásokat egymástól élesen elhatároló dogmatikus keretek közé. Az advaita védánta, a szánkhja, és a jóga semmiféle ellentmondásban nem állnak a buddhizmus főbb eszméivel, és ez értelemszerűen fordítva is így van. 

A sokféle tradíció, szent meggyőződésem szerint, egységes doktrínát rejt tehát: az emberek nagy része pusztán kiválasztja a neki jobban tetsző, habitusának "szimpatikusabb" vallás iskoláját, majd maszkként arca előtt hordja, mások tekintetével együtt sokszor megtévesztve ezzel önmagát is, amikor néha az igazság tükrébe néz...

_________________________________________

(A kiállításról: http://www.neprajz.hu/kiallitasok.php?menu=3&kiallitas_id=84)

*

A Dalai Láma magyarországi látogatása kapcsán

*

Van, amikor a szűk kapu tágasra nyílik.

Így lesz ez a hétvégén is, amikor az elkövetkező két napban
 22.500 fő fogja személyesen hallgatni Őszentsége
a XIV. Dálài Lǎmā Dharma-beszédét Budapesten.


Mindenkinek, aki ott lesz, úgy kell hallgatnia és megértenie ezeket az előadásokat, 
mintha csupán egyetlen napja lenne itt a Földön arra, 
hogy Felébredjen a világ illúziójából.


Ha az előadások hatására az intuitív belátás révén gyökeresen megváltozott a hallgató élete, 
Őszentsége elérte célját látogatásával: 
abban a Pillanatban a világ átalakul, és a Tant mindig és mindenhol tapasztalni lehet majd,
függetlenül személyes jelenlététől, 
a Nemes Csend által.


Az időfeletti, Örök Most jelenlétében.

*

"- Miért nem járja a Bhagaván a világot, miért nem hirdeti mindenfelé az igazságot?

- Honnan tudja, hogy nem teszem? [Gondolja, hogy] az igazság hirdetése abban áll, hogy az ember emelvényre áll, és szónoklatot intéz a körülötte álló sokaksághoz? Az igazság hirdetése egyszerűen a tudás átadását jelenti; s ezt csak csöndben lehet véghezvinni. Mit gondol arról az emberről, aki egy álló órán keresztül hallgat egy prédikációt, s aztán anélkül távozik, hogy élete megváltoztatásának gondolata felmerült volna benne? Vesse össze ezt egy másik ember magatartásával, aki egy szent ember jelenlétében tartózkodik, majd egy idő múlva azzal a meggyőződéssel távozik, hogy élete gyökeresen megváltozott. Melyik jobb: hangosan, ámbár hatás nélkül prédikálni, vagy csendben üldögélni és belső erőt sugározni? (...) A megvalósult ember, még ha barlangban is ül és teljes csendben is marad, folyamatosan árasztja magából spirituális befolyásának hullámait, melyek sok embert vonzanak hozzá. Hallgathatunk előadásokat az igazságról, és távozhatunk anélkül, hogy az adott tárgyról szinte bármit is felfogtunk volna; de ha kapcsolatba kerül egy megvalósult emberrel, akkor az - még ha egyetlen szót sem szól - az adott tárgyról sokkal többet lesz képes átadni önnek."

Sri Ramana Maharisi

(Oltalmazó útmutatás, 157.o. Kötet Kiadó, 2001 Ford. Buji Ferenc)

*



*

# 522

*

Kozmikus analógia és illusztráció a szarvasztivádinok doktrínájára.

*

# 516

*

Aki [állandó] változást mond, az állandóságot is mond.

Aki látja a nem-Ént, az az Én-t is látja.

Aki szenvedést állít, az a nem-szenvedést is ismeri.

Aki feltételekről beszél, az tudja azt is, mi a feltétlen.

*

A Felébredett allegóriája

*  बोधिसत्त्व  *

सिद्धार्थ गौतम  * शिद्धत्थ ङोतम

___________________________

*

"Úgy hallottam, hogy egy alkalommal a Magasztos Szávatthi közelében a Dzséta-ligetben, Anáthapindika kolostorában tartózkodott. Ekkor egy bizonyos dévata, késő éjjel, tündöklő ragyogásával bevilágítva az egész Dzséta-ligetet, elment a Magasztoshoz. Megérkezvén meghajolt előtte, és megállt mellette. Ahogyan ott állt, megkérdezte a Magasztostól:

— Mondd, kedves uram, hogyan keltél át az áradaton?
— Törtetés nélkül és helyben maradás nélkül keltem át az áradaton.

— De hogyan, kedves uram, hogyan keltél át törtetés nélkül és helyben maradás nélkül az áradaton?
— Mikor törtettem, elsodródtam az árral. Mikor egy helyben maradtam, elmerültem. Majd törtetés nélkül és helyben maradás nélkül átkeltem az áradaton.

[A dévata:]

Végre látok

Egy teljesen eloldódott bráhmanát,
Ki törtetés nélkül,
Helyben maradás nélkül,
Átkelt
a világ összes
Akadályán.

Ezt mondta a dévata. A Tanító igazat adott neki.

Felismervén azt, hogy „A Tanító igazat adott nekem”, meghajolt a Magasztos előtt, tisztelettel körbejárta a Magasztost — jobb irányban tartva —, majd eltűnt onnan."

 [SN 1.1 Ogha-taraṇa Sutta, http://a-buddha-ujja.wikidot.com/szutta:sn-1-1-asz]

*

Az elsődleges frontvonal

*

Mára úgy látom, hogy a szellemi tudatlanság elsődleges frontvonala valójában nem az egyszerű, tanulatlan tömeg-ember, hanem a "műveltebb réteg", azon belül is az un. szellemtudományokkal foglalatoskodó, de csak féligazságokat ismerő hobbi-bölcs kasztja. A Blikk-olvasó, Győzikét-néző, pláza- és plazmatévé-hívő egyedekből álló réteg - úgy tűnik - sokkal ártalmatlanabb a józan észre, mint ez a kaszt.

Elgondolkodtató dolog ugyanis azt látni, hogy a legtöbb "buddhista szellemi közösség" tagjai, akik ráadásul mélyen hisznek is abban a dogmában, hogy a Buddha "tagadta az Önvaló és az Én létezését" (hm, de akkor kik azok, akik hisznek ebben? és "kiknek" beszélt a Buddha?), titokban szellemi egoisták, nyíltan pedig gyakorlati egoisták, pontosan az ellenkezőjét megvalósítva annak, mint amiben hisznek, és amit hirdetnek.

Miért állítom ezt?

Egyszerűen azért, mert ezeknek a szellemi iskoláknak a tagjai legtöbbször és állandóan arról beszélnek - hogy "nekem szennyeződéseim vannak a tudatomban", amik "létrehozzák ezt a világot" (látens szolipszizmus? és "kinek" a tudata?), vagy hogy "én így-és-így látom a dolgokat", "nekem ez-és-ez a karmám", "én nem eszek húst"...

Hogy "én nem ölök", "én sokszor meditálok", "állatvédő vagyok", "nekem ezek az elveim", "én iskolát vezetek", "én csigungozok", "két beavatásom is van"...

"Én mantrázok", "én reggelente futok", "én ide-és-ide járok", "én nem szeretem Platónt"...

...egyszóval más sem hallatszik a zajon át, csak ez: én-én-én-én.....

A fentebb említett, Győzikét-néző és bevásárlóközpontokban szocializálódott kaszt legalább nem hirdet vallási köntösbe csomagolt, könnyen emészhető konzum-"igazságokat", és ezért is van az,  hogy kevésbé ártalmasabbak, mint szóban forgó bölcseink.

Halkan megjegyzem, hogy már pusztán annak a ténynek köszönhetően is, hogy egyáltalán aktusban állnak és "beszélnek", permanensen egyaránt nyílt és rejtett önellentmondásban maradnak dogmatikus tanaikkal, hiszen "aki" (?) valóban úgy "véli", hogy "nincs énje", "annak" (?) csendben kellene maradnia, és úgy kellene viselkednie, mint egy darab kőnek. De érdekes módon senki nem marad csendben, és pusztán a valóság megnyilvánulása miatt, az ember nem is "egy darab kőként" jelenik meg.

Az, hogy ezt az önellentmondást ráadásul hogyan egyeztetik össze a buddhizmus későbbi iskoláival (mint a yogacara és a madhyamaka), ahol mindenfajta "kettősség" eltűnik, tehát csakis egy önmagában álló (=Én-Önmaga) tiszta Tudat lesz láthatóvá (amely mindig magába ölelte az "öntudatlan én"-t is), rejtély: az viszont jogos kérdés, hogy hogyan egyeztetik össze fenti kijelentéseiket a buddhizmus igazi tanításaival...

Feltehetőleg ez az ellentmondás és következetlenség abból ered, hogy éppen durva, legtöbbször materialista egoizmusuk miatt nem képesek az Én-Önmagamnak mint ontológiai fogalomnak másfajta jelentést és realitást tulajdonítani, csak durván "személyes" aspektust, és  ennek a másfajta (magasabbrendű) jelentésnek a képzetét elgondolni sem tudják tudatukban, noha állandóan eme Én-Önmaga pozíciójában állnak, de létvakságban. És feltehetően türelmetlenségük, intoleranciájuk az ellentétes vélekedésekkel szemben is erre a durva egoizmusra (és a kisebbrendűségi komplexusukra) vezethető vissza.

Azonban az tényleg érthetetlen, hogy ha a matematika, a fizika, vagy a geometria egyes természettörvényei szükségszerű levezetésekbe mint az intelligencia működésébe futnak össze, akkor ez miért nincs így a filozófiában, ahol szintén, több ezer éve már többszörösen bizonyított ontológiai-autológiai axiómák állnak a rendelkezésre? Hogy miért tapasztalható az az általános jelenség, hogy érvelés helyett személyeskedés zajlik egy-egy filozófiai vitában, vagy - jobb esetben! - dogmarendszerek mechanikus tételeinek mantrázása? Érthetetlen az is, hogy korunk silány és lapos filozófiai műveltségével bíró úri nagyközönség mégis miért tud rendre jól működő, sikeres üzleteket kovácsolni önnön tudatlanságából?

A választ költői kérdéseimre adja meg maga a Kedves Olvasó.

*

A Négy Nemes Igazságról

*

Az Első Nemes Igazság: a (lét[ezés]) szenvedés.

A Második Nemes Igazság: a szenvedés(nek) oka (van).

A Harmadik Nemes Igazság: a szenvedés (oka) megszüntethető.

A Negyedik Nemes Igazság: a(z) szenvedés (okának) megszüntetéséhez vezető út.

*

Elemzés: A létre vonatkozó szenvedés alanytudati létet jelent, és énnélküliségben, állandótlanságban, és szenvedésteljességben (trilakshana) nyilvánul meg a fenoménekben (ezek azok a tulajdonságok, amiknek az ellenkezőjét látja a "dolgokban" a közönséges ember): minden, ami létrejön, annak meg is kell semmisülnie tehát. Az alanytudati lét szenvedésének oka az okzatiságból való létrejövés ('pratitya-samutpada'; ez a buddhizmusban a doktrína), mely leírja azt a kauzális sorozatot, amikor az elfedő alanytudat egyfajta "pszeudo-egoicitást", tehát egy "én-illúzót" tesz meg a létezés prima causa-jának, és egy "másodlagos alanyt", egy "nem-Ént" tekint tévesen "Én"-nek. Ez az illúzió, mely a fent taglalt tulajdonságokat, tehát a szenvedést ("égést") okozza, szintén az evidensen tapasztalható, jelenvalólétre, tehát a szinguláris alanytudatra vonatkozik (az én-illúzióból késztetések, abból öntudat, neves formák, érintkezés, észlelés, létszomj, megragadás, létezés, születés és halál [képzete] "jön létre" - az elfedő én-tudatban). Az énre vonatkozó illúzióból eredő metafizikai tudatlanság azonban - éppen a jelenségek helyes alaptermészetének tapasztalása révén - felismerhető, és megszüntethető: a Nyolcrétű Nemes Ösvény - mely valójában az egyetlen, Középső Út, és egyetlen helyes metafizikai referenciapont pozicionálisan éber, fixált birtoklását jelenti, és nem morális aktust - minden "eleme" autológiai értelemben nyer adekvát praxist: az "elmélet" és a "gyakorlat" az Úton valójában nem különül(het) el egymástól: a helyes nézet, -elhatározás, -beszéd, -viselkedés, -életmód, -törekvés, -gondolkozás, -elmélyedés együttesen jellemzi az éberséget, és pusztán annak aspektusai, külső megnyilvánulásai.

Az Út végén a Nirvána létottalitása tárul fel a tudat természeteként: "valami, ahol nincs sem föld, sem levegő, sem víz, sem tűz, sem végtelenség térben és időben, sem létezés, sem felfogás, sem a felfogás hiánya, sem ez a világ, sem másvilág. Nincs abban sem keletkezés, sem elmúlás, sem halál. Nincs ok vagy okozat. Nincs változás, sem tökéletes változatlanság."

Ez "az" Én-Önmaga-Lét, ami misztikus módon nem-kettős Teljessége révén magába foglalja mindazt is, ami "nem-Én": tehát a létforgatagot, az Ürességet is.

A Négy Nemes Igazság potenciálisan tehát tartalmazza mindazt, ami a buddhizmusról érdemben elmondható.

*