Nietzsche: Emberi - túlságosan is emberi

*

________________________

Felkiáltójelként - minden keresőnek.

*

Észrevételek Geréb Ágnes tevékenységének helyesléséről és ellenzéséről

'A Logoszt illetőleg [...] az emberek mindig

értetlennek bizonyulnak, mind azelőtt,

hogy meghallották volna, mind

amikor egyszer már meghallották.'

Hērákleitos, fr.1; Sextus Empiricus adv. math. VII 132

'Fiatal vagy, gyermekre és házaséletre vágysz.
Ámde én azt kérdem tőled: olyan ember vagy-e,
a kinek szabad gyermekre vágynia?'

Nietzsche: Így szólott Zarathustra, 87.o. [1778-1779]

*

"Mindenki azt tehesse a saját testével, amit akar..."

"A saját testünk feletti uralom a tét..."

"A saját test visszavétele zajlott az előadásban..."

"A testem az enyém..."

(részletek a az otthoni szülés elfogadásáért tartott előadásból)

*

1.
Nem fogom az otthoni szülést választók közismerten furcsa ismertetőjeleit elemezgetni, ahogy a továbbiakban nem fogok statisztikai szőrszálhasogatásba kezdeni az "orvos-szakmai konkrétumokról", az otthoni szülési protokoll meglétéről vagy hiányáról, biztonsági kérdésekről, és a kórházak felkészültségéről vagy felkészületlenségéről sem.

Nem fogom ezeket a kérdéseket érinteni, mert a szülés és a születés jelensége csupán sokadlagos szempontból materiális vagy biológiai aktus: valójában és elsősorban metafizikai és szellemi-tudati akció, és eme nézőpontból "a test nem más, mint az emberi szellem tapasztalatait szolgáló eszköz", amit messze meg kell haladni, ahogy Śaṅkara mondja, és nem fogok  foglalkozni az otthoni szülés egyéb körülményeivel azért sem, mert magasabb szempontból nem az a lényeg, hogy hol és hogyan szül(et)nek az emberek, hanem az, hogy mit tekintenek Önmaguknak, és mit vélnek másnak.

Ebből a kardinális kulcsfontosságú autológiai-preontológiai alapkérdésből kiindulva ugyanis az egész otthoni szülés vs. kórházban való szülés "vitában" - bármelyik oldalt is nézzük - nekem azt a legszomorúbb látni, hogy a köznép (és magukat értelmiséginek tartó emberek nagy részének "jószándékkal" átitatott) metafizikai tudatlansága egyre nagyobb mértékű - a különböző "emberi jogokba" bújtatott - egoizmussal és materializmussal, szellemtelenséggel párosul, ráadásul rögtön letarolva és ellenségnek kikiálltva minden ellenvéleményt, ami az útjukba kerül. De nem ez a legnagyobb baj (bár kétségtelenül ez a legkevésbé szimpatikus, és legszembeötlőbb momentum az egészben, ami aztán alaposan maga alá is temet minden értelmes dialógus-csírát a két fél között).

A legnagyobb baj az, hogy e bábeli zűrzavar közben azt szinte senki nem veszi észre, hogy a külsődleges megnyilvánultságú, biológiai-korpuszkuláris szülés egocentrikus, inkább pszichológiai okokból eredő, puritán egyszerűségű "jól és békésen érzem magam" aktussá való transzformálása során, és a kórházi, esetenként ultramodern high-tech-stílusú, de "futószalag-szerű" szülések "szükséges rossz" hangulatú (vagy éppen ugyanolyan békés hangulatú!), profitorientált és mesterkélt irányításakor-manipulálásakor éppen a metafizikai eredetű szenvedést szolgálják a szereplők, akármi is legyen a díszlet és a lelki attitűd.

A szenvedést szolgálják, hiszen (ahogy minden más tevékenység során is) a szüléskor birtokolt személyes nézőpont mindkét esetben csak a végtelenül relatív, elfedett létrégiójú valóságot ismeri referenciapontként.

A születés levezetése-segítése előtt, közben, és után, a Megszabadulás Útjáról és a megnyilvánulások feletti Igazságról, a születés tudatlanság- és illúzió-természetéről, az igazi Én és a nem-Én különbségéről minden szereplő részéről az esetek 99%-ában mély hallgatás van csupán, mert az emberek már vagy elfelejtkeztek róla - vagy éppen soha nem is tudtak eme kérdések és Nemes Igazságok (आर्यसत्यानि) létezéséről, fontosságáról, vagy ha tudni vélnek is valamit, ami számukra "túl van a láthatón és tapasztalhatón", akkor az valójában valami mélyen pszichológiai jelenség, és a legkevésbé sem metafizikai.

A létesülés, az "illúziók óceánjának" világában való inkarnálódás univerzális traumája eközben továbbra sem magyarázható meg megfelelő módon a helyes teológiai és metafizikai alapállás nélkül: a miért homályban marad, függetlenül attól, ki hogyan éli meg a szülést, vagy hogy az milyen körülmények között bonyolódik le.

Lehetne helyesen is csinálni akár "ilyen", akár "olyan" módon is, ahogy sem egyik, sem másik metódus vagy operatio sem alapvetően "rossz" dolog, mint metódus: de jelenlegi civilizációnkban csaknem mindegy, ki hol szüli meg gyermekét, mert hiányzik az emberekből ez a megfelelő ontológiai-metafizikai alapállás (ahogy általában az élethez, és a meghaláshoz szükséges tudás is).

A szülésnél szinte mindig csak az a kérdés, hogy "a szülőnek mi a jó", és csak az az egyetlen szempont, "amit ő annak tart", mármint pszichikai értelemben "jónak". Hogy a megszületendő gyermek milyen "horizontális" körülmények között születik, az egyébként fontosabb az anyának, mint magának a gyermeknek, hiszen a születés traumája univerzális, "vertikális" feltétel mindenütt a Földön: egy magzat vagy egy újszülött mit sem tud a külvilágról: nem más, mint az anyaggal azonosult "egó", aki ebben a fázisában még önmagának sincs tudatában. Kórházi műtő orvosokkal vagy kandallós nappali "bábákkal": neki egyre megy.

Ami normális kultúrákban egy szellemi ember igazi célja lenne, eközben csendben és észrevétlenül felcserélődik az eszközzel, majd mindkettő megmásul: az okozatból "ok" lesz, a Létből élet, az életből lélek, a lélekből anyag.

A nem-Én-ből: én.


2.
Platón, aki az egész, nemesen élt emberi életet "a halálra való felkészülésként" definiálja, "létvakságról", "véleményszeretésről" beszél azok esetében, akik nem ismerik a létesülés-születés-halál mögötti valóságot, és a barlang falán táncoló árnyékokhoz hasonlítja az akként vélekedők komolytalanságát, akik mégis azt hiszik, hogy az egyéni születés, élet és halál önmagában bármit is ér: a köznép az általa elképzelt és tapasztalt "életet" véli a legmagasabb princípiumnak, miközben a Létről sajnálatosan mit sem sejt, ahogy a születés előtti- és a halál utáni potenciális tudati akciók realizálásának módjával sincs tisztában. "Elméjük úgy viszonyul a valósághoz, mint a bagoly szeme a Nap fényéhez", ahogy Arisztotelész és Aquinoi is tanítja.


3.
Tényleg paródia ez uralkodó világunkban, amely inkább az emberi középszerűséget és egocentrikusságot igenli - az emberfelettiség eszméje és az Abszolútum in concreto alanytudati realizációja, tehát a Felébredés helyett.

Pedig a lényeg - Nietzsche szavaival élve - momentán ez lenne:
"Ne csak tovább tenyéssz, de magasodj! Magasabb rendű testet teremts, első mozgást, önmagából kigördülő kereket - teremtőt kell teremtened."

Ugyanis bárhol is szüljön gyermeket valaki: valójában mit sem ér, ha Isten halott.

_________________________________________________

'– Mit jelent az, ha valakinek a testét szenvedés sújtja és a tudatát is szenvedés sújtja? Ilyenkor a tanulatlan világi ember, aki nem ismeri a nemes személyeket, és járatlan és képzetlen az ő Tanukban, aki nem ismeri a legkiválóbb személyeket, és járatlan és képzetlen az ő Tanukban, a testet önmagával azonosnak tekinti, vagy önmagát a test birtokosának tekinti, vagy a testet önmagán belülinek tekinti, vagy önmagát a testen belül lévőnek tekinti. Azoknak az elképzeléseknek a rabja, hogy „A testem én vagyok és a testem az enyém.” Miközben ezeknek az elképzeléseknek a rabjaként él, a teste átalakul és megváltozik. A teste átalakulása és megváltozása miatt szomorúság, panasz, fájdalom, elégedetlenség és kétségbeesés fakad benne.'

Nakulapita sutta, SN. XXII.1.

'A valóságot felismerő jógi így gondolkozzék: "Semmit sem én teszek", akár lát, hall, tapint, szagol, eszik jár, alszik, lélegzik, beszél, ürít, fog, szemét behúnyja, kinyitja. "Az érzékek kapcsolódnak az érzékelt tárgyakhoz" - vélje így.'

Bhagavad-gītā, V. 8-9

*

Virradat

*

Az, aki a bűnt elköveti, és az, akit ezért megbüntetnek, nem ugyanaz az ember. 

Az utóbbi pusztán bűnbak.

Nietzsche

*

Isten halott

(vázlatok és töredékek Heidegger egyik írása kapcsán)

 

__________________

Van valami, talán egy létmód, illetve egy létszemlélet,

ami mélyen gyökerezően és közösen, a legtöbb ember

gondolkodásmódjában fellelhető.

És ez a valami - végtelenül ijesztő.

Hogy miért?
Mert eredetileg ez a létmód nem volt az Ember sajátja.

*

"Isten halott" - mondta Nietzsche.

És úgy, ahogyan ő értette ezt, kétségtelenül igaza volt.

Illetve, ahogyan ő értette ezt: igaza van.

*

Éppen ez a létmód, illetve létszemlélet az,

amely ennek a mondásnak - "Isten halott" -

a metafizikai mélységét nem képes észre venni.

Isten alatt ugyanis valami olyan közhelyet értenek,

ami sosem létezett.

*

Nietzsche "Isten" alatt a metafizikai Lét
jelenvalóságát értette,
az "Isten halott" mondása alatt pedig azt,

hogy a metafizikai Lét eme jelenvalósága
- először az ismert történelemben -
eltűnt (kihalt) az emberek életéből,

gondolkodásából, létszemléletéből.
ontológiai alapállásából.

Így hát, mégha valaki vallásosnak is tartja magát,

minden további nélkül lehet fenti értelemben nihilista,

mert "rosszul vallásos" (vagy: nem tud "vallásos lenni"):
csak a Földet látja - Ég nélkül,
csak magát látja - az Ember nélkül.

A nihilista nem tudja látni, ahogyan a Lét működik:

a ma embere számára pedig nem történik semmi olyan,

ami Istenre, tehát a Létre közvetlenül utalna

- vagy pontosabban:

számukra közvetlenül - "a Semmi történik".

Az viszont egyre gyorsabban.

*

Aki nem képes (tehát) megérteni, 
hogy "Isten halott": 
nihilista.

_________________________

A margóra: 

A Bhagavad-Gítát (akárcsak egy Evangéliumot)

egy óra leforgása alatt el lehet olvasni.



És csupán egy pillanat megérteni.
 
(Vajon mit szimbolizál korunkban ez a tény?)

_________________

Az Önmaga Nietzsche-nél

*

[1:705-764]

Így szólott Zarathustra, 41-43.o.

"A test becsmérlőiről"

(Osiris Kiadó Budapest, Javított Kiadás, 2004)

___________________

A régi, pl. az 1908-as kiadásban szintén a 41-43. oldalakon olvasható a szóban forgó szöveg ("A test megvetőiről"), ebben a kiadásban azonban a fordítás sok mindent elfed a lényegből, és nagyon figyelmesen kell olvasni ahhoz, hogy az ember megértse, pontosan miről is ír Nietzsche.

*

Illusztrációk Zarathustra előljáró beszédéhez

*

"Hatalmas csillagzat! Mi volna boldogságod, ha nem volnának azok, a kiknek világosságot adsz!

Tíz évig jövel ide barlangom fölé: megúntad volna fényed és ezt az utad nélkülem, sasom és kigyóm nélkűl. Ám mi váránk téged minden reggel, elvevők fölösleged és áldánk téged érette.

Ime, bételtem bölcseségemmel, mint a méh, a mely szerfölött sok mézet gyűjtött; kezekre vágyom, a melyek felém nyúlnak.

Szeretnék ajándékozni és osztogatni, valamig az emberek bölcseinek újra örömük telik az ő balgaságukban és a szegényeknek az ő gazdagságukban.

Ezért a mélységbe kell szállanom, valamiképen te tészed este, a midőn a tenger mögé tünsz és még fényt viszel az alvilágnak is, te dúsgazdag csillagzat!

Te hozzád hasonlatosan le kell szállnom, így mondják ezt az emberek, akikhez le akarok szállani.

Áldj meg hát, te nyugodt szem, aki irigység nélkül nézed a túlságos boldogságot is.

Áldd meg a serleget, a mely túl akar áradni, hogy a viz aranyosan folyjék belőle és mindenüvé tükrözze gyönyörűséged fényét!

Ime! Ez a serleg ujra ki akar ürülni és Zarathustra ujra emberré akar lenni."

*

________________

(A fotókat a Börzsönyben, a Gál-hegy környékén készítettem.) 

*

Árulók

*

"Vajon kötelességünk-e, hogy hűek legyünk tévedéseinkhez,

ráadásul abban a biztos tudatban,

hogy e hűséggel jobbik énünknek kárt okozunk? - Nem!

Árulóknak kell lennünk tehát, megrögzött hűtleneknek,

akik minduntalan elhagyják eszményeiket.

Az élet egyik szakaszából a másikba nem léphetünk át anélkül,

hogy el ne szenvednénk az árulás fájdalmát,

és ne okoznánk ilyen fájdalmat."

Ilyen áruló volt:

Zarathustra, Platón, Lao-ce, Buddha, Mózes, Jézus és Mohamed.

*