"A feleségem a tanítványommá válhat."

"Isten megteremtette az embert saját képmására, 

az Isten képmására teremtette őt,  

férfinak és nőnek teremtette őket."

Genesis, I.27.


"Az igazi szent a nép között járkál, 
azzal eszik és alszik  és a piacon ad és vesz, 
és megnősül és a társalgásban  részt vesz 
- és Istent soha, egy pillanatra sem felejti el."
Rumi

*

Egy nagy valószínűséggel eredeti, csaknem 1700 éves kopt töredék tanúsága szerint Jézusnak felesége lehetett.

Én nem is értem, miért kell ezen meglepődni, hogy ez miért "szenzáció" - azon túl persze, hogy a sok szempontból príncípium-zavarban szenvedő Katolikus Egyház most újragondolhatja egyik tévedését, nevezetesen a papi cölibátust (Sri Ramana Maharishi hívja fel a figyelmet arra, hogy a "brahmacarya" szó eredetileg és elsősorban nem "szexuális önmegtartóztatást" jelent, hanem "[az] Önvaló[ban] tart[ózkod]ás"-t, ami által minden tett a "Brahmanban történik", tehát túl van jón és rosszon, tilalmakon és szabályokon: alanytudati létmód, nem pedig "morális aszkézis"). 

A Buddhának két felesége is volt, az ókori brahmana papoknak szintén lehetett feleségük (akik aztán rendszerint tanítványok is lettek) - semmi meglepő nincs ebben. 

Meg kell érteni, hogy egy avatar autentikus identifikációjának realizációja nem zárja ki a horizontális világ kondícióit, karmikus hatásait - vagy érthetőbben: semmi ellentmondás nincs aközött, hogy ha valaki családot alapítva, hétköznapi életet élve él, miközben minden pillanatban tökéletesen tisztában van a valóság Olyanságával, és azzal, hogy "Én-je"  - természetéből adódóan - "más", mint ami a pszichikai-korposzkuláris aspektusból megjelenik az elfedettségben álló alanytudat "mondva-csinált" világa előtt. 

Hiszen a Valóságban, a nem-kettős Olyanság-ban (az Ürességben/Teljességben) nincs különbség, nincs differenciáltság, nincs "ez" vagy "az" - minden "ugyanaz".

A Buddha megvilágosodása után felszólította követőit, hogy ne nevezzék többé "Gótama remetének", mert valójában ő maga "a Dharma", a "teljesen megvilágosodott szent", a "világ megmentője és menedéke"; Krisztus, amikor közölték vele, hogy "rokonai (...) várják", körbemutatott, és mindenkit a rokonaként azonosított, mivel "Szent Szelleme" ugyanaz, mint ami mindenki másnak, és visszautasította, hogy "az ács fiaként" azonosítsák, hiszen ő az "Út, az Igazság és az Élet", a "Kozmosz fénye"; Krisna kifejti Ardzsunának, hogy lényege mindenkinek a szívében lakozik, "ő az emberek igazi Én-je", az emberi szív "eleje-közepe-vége", "magában hordja ez embereket", miközben "kívül is áll rajtuk", sőt, maga Krisna is ennek a Szellemnek a megnyilvánulása. Zarathustra arra szólít fel, hogy "tisztítsd meg Önmagad", hiszen "bárki itt a lenti világban tisztaságot szerezhet" az által, hogy önzetlenül,  "igaz lelke mélyén, csendben keresi Istent".

A karma-yóga útja pontosan ez: a "külső embert", a cselekedetek "elkövetőjét" és "elszenvedőjét", nem lehet azonosítani a szemlélővel, a tanúval, az igazi Én-nel: ezek mindig függetlenek jótól, rossztól, és közömbösen, neutrális alapállással kell szemlélni a világ eseményeit, mivel azok nem érintik - nem érinthetik! - az ember transzcendens lényegét, melynek felismerése pusztán egyetlen pillanat műve. 

A közönséges emberek mint "szalmabábuk", "szalmakutyák" - írja a Tao Te King: a személyek pedig: "perszónák", tehát "álarcok", melyek szerepet játszanak az illúzió-világ elme-színpadán. "Semmit sem ő tesz: akár ül, fekszik, jár vagy alszik - csak a természet működik magától", hogy ismét a Bhagavad-gítát idézzem. A tudat, név-és-forma, érzet, érzékelés, létesülés-születés-halál - mind a függő keletkezés illúziójából erednek, ugyanúgy az üresség létformái, miközben "én-ként" jelennek meg.

Minden Út: autológia, az igazi Én és a nem-Én megismerésének útja, szellemi autometatranszformáció, önátalakítás, a fátylak letépése, a tudatlanság megszüntetése, a Látás megvalósítása.

Ezek végén nincs más, csak "AZ", melyről itt semmi sem mondható, semmi sem gondolható.


Talán a kereszténység, annak követői és hívei, éppen azzal, hogy elfogadják: Jézus nős volt, térhetnek vissza igazi szelleméhez, a Tanhoz és a Megváltás útjához?

*

Az αὐτοδίδακτος kifejezésről

"Aki csak azt tudja, amit megtanult, az sötétségben marad,

ide-oda fújja a szél, nem tudja szilárdan megvetni a lábát,

és a kiválóság számos formájába belekap terméketlen értelmével."

Pindarosz: Nemeai ódák 3, 40-42.

*

Az "autodidaktosz" (gr. αὐτοδίδακτος) kifejezés - a többi archaikus-tradicionális terminushoz hasonlóan - jelentős tartalmi kiüresedésen ment keresztül. Ma ezt a szót úgy fordítják-magyarázzák, hogy autodidakta "az, aki önerejéből, iskolákon kívül tanul", vagy konkrétabban: "önművelő, önmagát oktató ember; tanító nélkül, csakis saját erőből megszerzett tudású".

Ezekben a leírásokban és magyarázatokban sajnálatosan nincs megkülönböztetve a tudás két fajtája, mely már Platónnál (és később Aquinoinál) is megjelenik: az episztémé (ἐπιστήμη) és a gnózisz (γνῶσις) közti kardinális különbségről van szó. Iskolában, előadásokon és különböző írott szövegekben csakis "episztémét", tárgyi tudást ismerhetünk meg, amely Platón barlanghasonlatában a falon táncoló árnyékoknak felel meg (ezek jobb esetben a Holdra mutató ujjak lehetnek), míg a "gnózisz" csakis Istenre és a Lélekre vonatkozhat, tehát a barlangon kívüli, intelligíbilis Napra, mely belső kontempláció révén ismerhető meg, és amely minden árnyék valódi szülőatyja.

(A gnózisz "képzést" is jelent, a szó igazi és eredeti értelmében: a Lélekben őrzött tudására "visszaemlékező" ember anamnézisze (meditációja és kontemplációja) kezdeti szakasza során ugyanis "ideákat" ragad meg, melyek a Lélek által korábban konkrétan látott, későbbi újraszületésekor elfelejtett képeinek felel meg, hogy aztán eljusson a képek nélküli Tudáshoz, a Megszabaduláshoz.)

Az autodidakta szó igazi jelentésére Hans Urs von Balthasar hívja fel a figyelmet monumentális művének elején (A dicsőség felfénylése, 68.o.): eszerint a kifejezés nem a tanulás módjára, hanem arra utal, hogy a tudást honnan szerzi meg az ember: az "önmagától tanult" azt jelenti, hogy a preegzisztens és transzcendens, minden tapasztalatfeletti tudást magában foglaló Lélek (πνεύμα; Platón), Tudat (ज्ञान; buddhizmus) vagy Én-Önmaga (आत्मन्; hinduizmus) megismerésre kerül a személyes én részéről, és az csakis belőle meríti tudását, nem pedig "külső forrásokból".

Ez az eszme jól illeszkedik minden tradicionális metafizikai doktrínába, legyen szó a karma vagy a feltételektől függő létrejövés tudás általi felszámolásáról, vagy éppen az anamnézisz platóni ideájáról.

*

*

M-axióma

Nem lép ki az ajtón
és világot megismer,
nem néz ki az ablakon
és égi út-at megismer;
mennél messzebb megy,
annál kevesebbet ismer;
ezért a bölcs
nem jár, hanem megismer,
nem néz, hanem megnevez,
nem cselekszik, hanem végbevisz.

道德經, 47

*

A Tiszta Én kivonása a szennyezett "én"-ből nem az anátman tagadását, 

hanem a "valódi Én" megtalálását jelenti.

Ez az intellektuális aktus, melyben "az én visszatér az Énhez", nem más, 

mint az őseredeti, létfeletti nem-cselekvés.

_______________________________________

[A nem-cselekvő Tudat úgy viszonyul a tettek világához, 

mint a nyomdagépek a kinyomtatott szöveg értelméhez.]

*

A "kétféle tudat", vagy a "kétféle én" Berkeley írásában (Yogacara-bevezetés)

*


Az "egyedül-önmagam" (szolipszizmus) ontológiai létállapota az érzékelő, okfüggő keletkezésben álló,
másodlagos pszichofizikai tudat korlátozottságából fakad.
Ez a szakrális doktrínákban a "nem-Én".

A Csendes óceán mélyén élő "Nautilus" - csigaházas polip -
egy tetszőlegesen kiválasztott, egyedi példánya.


Az Én-Önmaga: Univerzális, mindent magában foglaló, immanens és transzcendens Tudat-Lét,
mely éppen végtelen önkorlátozása, önmeghatározása miatt ugyancsak végtelen sokféleségben nyilvánul meg,
fogalmisággal megragadhatatlanul, ellentétpár nélkül.
Ezt csakugyan kifejti a Szent Tan a különböző tradicionális szentiratokban
(a legtisztábban a Lankávatára-szútra, az Evangéliumok, az Upanisadok, és a Bhagavad-gíta).

A kétféle tudat (Én és nem-Én) helyes megkülönböztetése, azután azok végső azonosságának felismerése
az Univerzális Én-Önmagá-ba olvadva,
az Advaita-védánta, a Yogacara- és a Zen-buddhizmus csúcsát jelentik.

*

"Nyilvánvaló, hogy a dolgok, amelyeket észlelek, saját ideáim, s hogy idea másképpen nem létezhet, mint az elmében; nem kevésbé világos az sem, hogy ezek az általam észlelt ideák vagy dolgok - akár ők maguk, akár ősképeik - az én elmémtől függetlenül léteznek, mivel tudom, hogy nem én vagyok a szerzőjük, nem lévén rá hatalmam, hogy tetszésem szerint határozzam meg, milyen sajátos ideáim legyenek, ha kinyitom a szememet vagy a fülemet. Tehát ezeknek az ideáknak valamilyen más Elmében kell létezniük, s annak Akaratából nyilatkoznak meg előttem. De hogyan létezhet bármily idea vagy érzet másutt, mint egy elmében vagy szellemben, és mi más hozhatja létre, mint egy elme, egy szellem? (...) Mindebből arra következtetek, hogy létezik egy olyan Elme, amely minden pillanatban felidézi bennem mindazokat az érzéki benyomásokat, amelyeket észlelek. (...) - Tegyük fel, hogy megsemmisülnél: nem gondolod lehetségesnek, hogy az érzékszervekkel észlelhető dolgok továbbra is létezzenek? - Dehogynem, csakhogy akkor egy más elmében kell létezniök. Amikor megtagadom az érzéki dolgoktól az elmén kívüli létezést, nem sajátosan a magam elméjére gondolok, hanem az összes elmékre. Mármost világos, hogy a dolgoknak az én elmémen kívüli létezésük van; mert a tapasztalat azt diktálja, hogy függetlenek tőle. Van tehát valamilyen más Elme, ahol azokban az időközökben léteznek, amikor én nem észlelem őket; min ahogy léteztek a születésem előtt, és létezni fognak az én feltételezett megsemmisülésem után is. És mivel ugyanez érvényes minden véges teremtett szellemre, ebből szükségképpen következik, hogy kell lennie egy mindenütt jelenlevő, örökkévaló Elmének, amely minden dolgot ismer és magába foglal, s olyan módon és olyan szabályok szerint tárja elénk őket, amelyeket Ő maga rendelt el, mi pedig természeti törvényeknek nevezünk." *

Bárhogyan is húzunk vonalat a középponton áthaladva, 

mindegyik metszés-arány (AC:DB = FG:EG) aranymetszés.

______________

Jegyzetek:

* Berkeley: Hülasz és Philonusz három párbeszéde, Második- és Harmadik párbeszéd

(In: Az emberi megismerés alapelveiről és más írások, 342-343. és 366-367. o.)

A képek forrása: http://blenditak.hu/cikkek/arany/arany.htm  

A yogacara doktrínájához lásd: 
- http://en.wikipedia.org/wiki/Yogacara 
- http://www.tradicio.org/kvintesszencia/buddhizmuseszmei.htm

*

Gyöngyhimnusz

*

Akinek van rá módja, olvasás előtt tanulmányozza Mircea Eliade Vallási hiedelmek és eszmék története c. művének II. kötetét, a 299-301. oldalon (és a továbbiakon is), mely röviden és érthetően fejti  ki az alábbi linken található gnosztikus Tamás-apokrifnak, a Gyöngyhimnusz-nak a történeti hétterét, mondanivalóját, a Salvator salvatus [Megváltott Megváltó] eszméjét. Jó elmélyülést mindenkinek!

*

http://www.freeweb.hu/antropozofia/gyongyhimnusz1.htm

*

प्रश्न उपनिषद् (VI.5-6)

*

Ám ahogy az óceánba ömlő folyók is eltűnnek, mert elmosódik formájuk és nevük, 

ugyanígy van ez a mindent belátó Emberrel is. 

E tizenhat rész az Emberbe ömlik, elveszíti formáját és nevét, és egyszerűen csak Embernek hívják. 

Ez részek nélkül is fennmarad, ez halhatatlan. 

Erről szól a vers:

Mint küllőt kerékagy, részeit az Ember összetartja.
Ki tudja, mit tudni kell, nem vesz erőt a halál se rajta.

 (Vö: Aṅguttaranikāya, IV, 198)

*

Axióma - 3

*

Az Üresség a minden mástól (gr. heteron) való mentesség.

A Teljesség: mindennek, mint az Önmaga(m) másaként (gr. eikon) való megjelenése.

Az Üresség és a Teljesség az Én-Önmaga (gr. auton) két arca.

*

Axióma

*

Az Én-Önmaga[m]: mentes a szenvedéstől.

*

A jóga célja: Önmagunk megtisztítása

*

Közismert a jóga módszere: "az elme rezdüléseinek megállítása". (1) A különféle fórumokon, kiadványokban, könyvekben és előadásokon azonban - már ahol egyáltalán ez a kérdés felmerül - sokféle értelmezéssel találkozhatunk a jóga céljával kapcsolatban.

Nem túl régen azonban, talán másfél-két éve, felleltem a legérthetőbb, és legautentikusabb forrásból származó meghatározását a jóga ('összekötés', 'összekapcsolódás') céljának:

"In regiona puran figens sibi sedem stabilem, non nimis sublimem, nec nimis humilem, nebride ac verbenis constratam, ibi animo in unum intento, coercitis cogitationibus, sensibus, aetibusque, insidens huic sedili exerceat devotionem, lustrationis suac gratia. (...) Ubi requiescit cogitatio, constricta devotionis cultu, et ubi, mentis oculis se ipse adspiciens, sibimet placetubi voluptatem infinitam, quaecunque capitur, ultra sensus posita (...). Hanc seiunctionem a doloris coniugio sciat devotionis nomine designari. Haec devotio e decreto exercenda est ceterarum cogitationum oblito. (...) Animo ad secum commorandum assuefacto, ne hilum quidem cogitet. (...) Qui spiritum omnibus animantibus immorantem, et omnia animantia in spiritu contuetur, devotioni deditus, ubique idem conspiciens. (...) Qui sui ipsius similitudine ductus ubique idem cernit, (...) is devotorum princeps habetur." (2)

"Tiszta helyen készítsen magának szilárd ülőhelyet, ne túl magasat és ne túl alacsonyat, kusa-fűvel, őzbőrrel és ruhával letakarva, azon az ülőhelyen ülve összpontosítsa gondolatait egy pontra, állítsa meg elméje és érzékszervei tevékenységét, így végezze a jógát önmaga megtisztítása érdekében. (...) Midőn a jóga szolgálata megállítja az elmét és az elpihen, s midőn önmaga önmagát szemléli és önmagával megelégszik, akkor megismeri a csak tudattal megközelíthető, érzékek fölötti, végtelen boldogságot. (...)  Ennek a szenvedés kötődésétől oldódásnak a neve jóga, így kell tudni: ezt a jógát kell végezni eltökélten, ernyedetlen akarattal. (...) Gondolatait csak magára irányozza, és ne gondoljon semmire (...)  Aki jógával köti meg énjét, az minden lényben magát látja és magában lát minden lényt, [önmagával] azonosnak tekint minden dolgot. (...) Aki mindent önmagához hasonlít, (...) azt tartsd a legtökéletesebb jóginak."

A jóga célja tehát "Önmagunk megtisztítása" (3), a gondolatok uralása és az "Önmagában való időzés" által.

A jógának ez a meghatározása - igaz voltából adódóan - tökéletesen illeszkedik valamennyi igaz tradícióhoz és doktrínához, és azokkal nem áll semmiféle ellentmondásban: kár, hogy nagyon kevés helyen (de talán sehol sem) olvashatni ezt a sallangmentes definíciót.

*

_________________________

Jegyzetek

1. "Yogas-citta-vritti-nirodha", ami azonban kétféleképpen is értelmezhető: "a jóga az elme rezdüléseinek megállítása", ill. "a jóga a 'ráforduló-elme' (kb. "elfedettségben álló tudat") megfékezése". A második meghatározás az ontológiailag helytállóbb, azonban annak pontos kifejtésére - bonyolultsága okán - jelen keretek nem adnak lehetőséget.

2. Bhagavad-gíta VI. 11-12; 20-21; 23; 25; 29; 32

3. "Tisztítás": ezzel analóg módon a "lélek [tudatlanságtól való] megtisztításról" beszél Platón is pl. a "Szofistá"-ban (lásd: 226e-230e).

*

Bevezetés az "Anatman" tanába

*

Alább olvasható Fichte zseniális interpretációja, mely tökéletesen leírja az alannyal kapcsolatos ontológiai tant, ami mellesleg hibátlanul alkalmazható pl. a "reinkarnáció" mítoszára is. Az "Önmaga" és az "én" kettős valóságának tana is szépen kifejtésre ill. bemutatásra kerül, végre nevén nevezve ezt a két entitást.

"Szinte halljuk a kérdést: vajon mi voltam, mielőtt öntudatra ébredtem? A nyilvánvaló a válasz: egyáltalán nem voltam, mert nem voltam én. Az én csak annyiban van, amennyiben tudatában van önmagának. – Ezt a lényegében teljesen téves kérdést csak azért tehetik fel, mert összekeverik az ént mint szubjektumot és az ént mint az abszolút szubjektum reflexiójának objektumát. Az én megjeleníti önmagát, és ennyiben felveszi önmagát a megjelenítés formájába, és csak így valami: objektum. A tudat ebben a formában egy szubsztrátumhoz jut, amely létezik, akár valóságos tudat nélkül is, és amelyet ráadásul testként gondolunk el. Az ember elképzel egy ilyen állapotot, és felteszi a kérdést, mi volt ekkor az én, azaz: mi a tudat szubsztrátuma. Csakhogy akkor is, amikor ezt teszi, észrevétlenül egyben az abszolút szubjektumot is elgondolja mint ennek a szubsztrátumnak a szemlélőjét; tehát észrevétlenül azt is hozzágondolja, amiről azt állította, hogy elvonatkoztatott tőle, és így önmagának mond ellent. Semmit sem tudunk anélkül elgondolni, hogy ne gondolnánk egyben saját énünket is mint önmagának tudatában levőt. Saját öntudatunktól soha nem vagyunk képesek elvonatkoztatni. Így aztán a fenti kérdéshez hasonlókat nem lehet megválaszolni, mert fel sem vetődhetnek, ha jól értjük önmagunkat."*

Pusztán egyetlen kivetni valót találok a fordításban: helyesen az első "én"-t nagybetűvel kellett volna írni (hasonlóan a Buddha beszédeiben található formával, pl. 109.o.: "Ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én Énem"), tehát Fichte szövegében: "mert összekeverik az Ént mint szubjektumot és az ént mint az abszolút szubjektum reflexiójának objektumát."

A "két én" eme nagybetűvel ill. kisbetűvel történő megkülönböztetésének elmaradása sajnos végigvonul a fordításon, ahogyan sok buddhizmussal kapcsolatos írásban is (melyekben azonban a fordítók és írók a buddhizmus lényegét érintő kardinális tévedések tömkelegét zúdítják az olvasóra), de magában a szövegben - és persze Fichte filozófiájában - tökéletesen nyilvánvalóvá válik a kettő közti különbség (és azonosság).

______________________________

* És ahhoz, hogy jól értsük Önmagunkat: "~A nem az, ami A, és egész lényege abban áll, hogy nem az, ami A. Tudom ~A-ról, hogy valamelyik A-nak az ellentéte. Azt azonban, hogy mi az, amiről ezt tudom, csak azzal a feltétellel tudhatom, hogy ismerem A-t." Ez azt is jelenti, amit mindig is igyekeztem kifejteni, hogy valójában a buddhizmus (és természetesen a hinduizmus, és valamennyi tradicionális doktrína) egyik (ha nem az egyetlen) referenciapontja az Én-Önmaga(ság), ti. az ontológiai értelemben vett Metafizikai Abszolútum.

Tapasztalataim szerint aki két különböző tannak látja a buddhizmust és pl. a hinduizmust (általában leragadva az üres moralizálgatás szintjeinél, és annál, hogy "a Buddha tagadta az Önvalót"), az valójában nem képes tisztán látni (és megfelelően érteni) sem a Tant, sem Önmagát. Ezt a tapasztalatomat lehet rögtön "személyes vélemények" minősíteni, és ez által reflexből nullifikálni, de annak lényegi mondanivalóját (ti. az Önmaga(ság) mint referenciapont a tanokban), alátámasztja valamennyi autológiai exegézis (és mellesleg valamennyi tapasztalatom).

*

Kommentár nélkül

*

"Ahhoz, hogy valamely ~A tételezhető legyen,
egy A-nak tételezettnek kell lennie."

J.G. Fichte

*

J. G. Fichte

*

Kedves Olvasóm, kulcsfontosságú forrásra bukkantam Fichte: A teljes tudománytan alapvetése c. munkájának formájában; jó szívvel ajánlom egyfajta "bevezetésként" mindazoknak, akik tisztábban szeretnének látni autológiai kérdésekben, a szolipszizmus (és akár a Metafizikai Doktrína, vagy pl. a buddhizmus tudattal kapcsolatos tanai) kapcsán, és szeretnék elolszlatni a félre értéseket, amik fentieket övezik.

(Mellesleg ő írta le a legtisztábban és legprofesszionálisabban azt, amit jóideje magam is tudni és látni vélek az ontológiai alnytudat sui generis szubjektum-mivoltáról.)

Írása korántsem könnyű olvasmány, de véleményem szerint olyan mű, melyet meg kell értenie mindenkinek, aki valódi filozófiai megértésre törekszik az ontológiai alanytudat, a nem-Én, és az Önmagaság kulcsfogalmai kapcsán.

Ezzel az írással már jól láthatóan egyre bővül előttem azon európai (un. "modern nyugati") filozófusok megszakítatlan láncolata, akik intuitív módon, többezer éves tanrendszerektől függetlenül (de azokkal összhangban) jutottak el bizonyos valóság-kontúrok megfogalmazásához: így számomra elsősorban Geroge Berkeley, John Locke, Arthur Schopenhauer, Ludwig Wittgenstein, és Martin Heidegger mellett már J. Gottlieb Fichte is "megkerülhetetlen" filozófusként, gondolkodóként van jelen.


___________________

(Fichte hivatkozott művének lényegi, első része - természetesen több más munka mellett - letölthető a weblapomról, a bal oldali menüsoron található "Hankovszky Tamás" link alatt. Fichte-ről bővebben: http://hu.wikipedia.org/wiki/Johann_Gottlieb_Fichte)

*

Az Igaz és a Hamis ürességről

*

Az egyéni lélek üres - ezért teljes.

Az Önvaló teljes - ezért üres.

Az "én" és az Önvaló - a Létben egy és ugyanaz.

*

______________________

Jegyzetek

Az öntudatlanságban szenvedő egóban, vagy bűnös lélekben, csak a névvel és formával bíró üresség jelenik meg: ez a hamis üresség, mert eleve nem bír önléttel; olyan, mint a délibáb, ami nem a víz hiánya, hanem maga is illúzió, ahol sohasem volt "víz".

A tiszta lét teljessége: ez az Igaz Üresség, a minden mástól való mentesség, az Önmagában álló, kauzalitástól mentes, mozdulatlan, alanyi Tudat-Létvalóság.

Az egyik sem létezhet a másik nélkül: teljes, nem-kettősség feletti egységben állnak. Ez a Középpont, a Kerékagy által körbevett Üresség Középpontja, melyet a Tetralemma jellemez, és amelyből a küllők erednek, mint a név-és-formák, hogy létrehozzák a keréktalpat, tehát a mindig egy irányba forgó "Uni-versum" határait (a kerék pereme és középpontja valójában egy és ugyanaz): ez kivételes alkalmakkor megmutatkozik a szemlélő előtt, az alteregó gondolatforgásainak felfüggesztésével, tehát spirituális halálával.

A felbukkanó jelenségek, tehát a "mások" az autonban már nem "heteronként", hanem "eikon"-okként (tehát per definitionem és valódi más(olat)okként) jelennek meg. Ezért, hogy "minden heteron fel nem ismert auton" (László A.).

*

Az átmanról

*

Átman, szanszkrit, kb. önmaga (vö.: gr. "auton").

A buddhizmus legfontosabb referenciapontja; az a preontológiai tudati létvalóság mint Szubjektum, ami a szatipatthána-meditációt ténylegesen végzi, és ami a függő keletkezés által uralt alanytudat előtt felbukkannó - a trilaksana jegyeit mutató - dharmák (ti. "nem-én"-ek) leválasztása után "megmarad", mint az egyedülvalóság nem-kettős, metaperszonális "Én"-je.

Aki ezt a princípiális tájékozódási pontot nem érti, az könnyen elvétheti az egész buddhizmust, és magát a Szent Tant.

*