*
Jelen előadás nem azoknak szól, akik szüntelenül kommentálják a szent iratokat ott is, ahol nincs helye kommentálásnak, és megállás nélkül magyarázzák azt, ami a Napnál világosabb, és nincs helye semmiféle leszűkítő értelmezésnek vagy magyarázatnak, mert a szöveg egyetemes igazságot közöl, kristálytiszta és világos. Jelen előadás nem akarja bizonyítani azt, amit nem kell bizonyítani, és nem a maga igazát szajkózza. Egyszerűen csak bemutat egy érdekes szöveget a Védákból, demonstrálandó, hogy nincs, és nem is volt ellentét a buddhizmus és a hinduizmus doktrínái között: "mindkét út" állandó jelleggel periodikusan kimondja "egymás" igazságait, mely Igazság egyébként univerzális, és csupán az ember tart igényt annak kizárólagos birtoklására, iskolák és filozófiák mögé bújva.
A következőekben idézett szövegek az Ágamákból (आगम) valók, és azt a vallástörténeti tényt prezentálják, hogy a hinduizmus ismerte az Önvalónak az
Abszolút Ürességgel (Nagy-Ürességgel) való azonosítását, melyeket ugyanúgy fosztóképzőkkel írtak csak körbe, hozzátéve eme leírásokhoz, hogy minden szó és gondolat célt téveszt, hiszen akár Önvalóról, akár Ürességről beszélünk, azok csak a tudatlanság megszüntetésével realizálhatók, sehogy máshogy, továbbá prezentálja azt is, hogy a hinduizmus szintén ismerte a
relatív üresség (ti. "valamitől való mentesség")
theravāda-buddhista tanát is.
A részleteket szívből ajánlom meditációs témának mindazoknak, akik azt gondolják, hogy a hinduizmus kizárólagos alapdoktrínája egy naiv-teisztikus és eternalisztikus vallás, mely egy objektív Önvalóban mint Teremtő Személyes Istenben hisz, és mindazoknak is, akik úgy vélik, hogy a buddhizmus tagad és feláldoz mindent az üresség eszméjének oltárán, és makacsul szembe megy mindennel, ami nem az "ürességet" és az "éntelenséget" tanítja, kimondva-kimondatlanul nihilizmusnak téve meg a Buddha Dharmát.
Meggyőződésem, hogy az Üresség buddhista doktrínája és az Önvaló hindu tanítása ugyanarról a Valóságról szólnak, másképpen kifejtve, függetlenül az emberi értelmezések bozótjától.
Szövegek:
_________________________
A "belsőt" és a "külsőt" áthatva,
Az át, felül és alul [fogalmaival] örökké felosztva,
Mindenhol és mindenhol szilárdan áll az üresség, az önmagától fénylő Önvaló.
Örökké azon meditálj, mind többet és többet!
Nem üresség, és nem is nem üresség,
De nemüresség és üresség is egyben,
Mindent átható, ám részrehajlások nélküli
- Örökké gondolj erre az Önvalóra!
आत्मा साक्षात्कार (atma sakshatkara) 29-30
*
Az üresség, mely végtelen és mindent felölelő egyetlen egész, mely csakis a tiszta bölcsesség ragyogása, mely tökéletesen mentes minden látható megnyilvánulástól, s mely az "én" aspektusa, az a mag, mely megszabadulásként termi gyümölcsét, elhozva a szabadságot azáltal, hogy lehetővé teszi az ember egyesülését a Legfelsőbbel.
(...)
Természetes állapotukban nem léteznek a tettek, a tettek okai és következményei, sőt, az összes többi [szent iratokban] ismertetett elmélet sem létezik. Valójában még a változatos világ sem létezik, és nem létezik a világi egyén sem, aki kötődik a világ [különböző vonzó dolgaihoz].
Az egész világegyetem nem egyéb, mint nirálamba [निरालम्ब ~mindenféle támaszték nélkül létező valóság]. Sőt mi több, az univerzum a nirálamba fénye által ragyog. A jógi [befelé fordult elmével] beleolvad ebbe a teljességbe, eggyé válik vele úgy, hogy a világ minden tárgyát eggyé teszi vele. Légy tisztában ezzel!
Ha valaki nem meditál ezen a mindent átható ürességen, a tudatosság terén, akkor szanszári [világi személy] válik belőle, akit mindörökké béklyóba vernek a világi kötöttségek, mint a selyemhernyót a saját maga készítette gubó. Ezt meg kell értened!
(...)
Aki a sunjabháva [शून्यभाव ~üresség(természet)] nyila segítségével elpusztít minden tattvát [alapelvet], a pétalokától [a legalsó világtól] a Saktiig [a legmagasabb rendű tattvák egyikéig], melyek kölcsönösen függnek egymástól, az az ember nagy hősiességről tesz tanúbizonyságot. Ő elérte az anyagot meghaladó végső bölcsességet.
(...)
Meditálj az egyedüli Önvalón, mely átjárja az összes különböző formát, s mégis makulátlan marad [mivel ezek nem érintik meg], éppen úgy, mint az éter, mely áthatja az öt elemből alkotott összes teremtményt, s azok megsemmisülésekor mégis makulátlan marad.
(...)
Az az állapot, amelyben az elme elvesztette minden olyan támaszát, amihez ragaszkodhatna, amely örökké makulátlan és tiszta, s mentes a világi kötődésektől, az a megszabadulás természete, melyet a tudás által érünk el. Ne feledd ezt soha!
Légy mindig állhatatos a gyakorlásban minden kötődés tökéletes felszámolásával és az elmének a Szívben való szilárd rögzítésével, hogy megerősítsd a tudatosságot, mely ekkor hatalmas fényességgel és tisztasággal ragyog fel.
Tudd, hogy bárki, aki ezen a legfőbb ürességen meditál, s abban az állandó gyakorlás erénye által megszilárdul, az minden bizonnyal eléri a születésen és halálon túli nagyszerű állapotot.
देवीकालोत्तरागम (devikalottara agama) 14, 21-23, 26, 36, 40-42.
_________________________
Jegyzetek:
http://www.sub.uni-goettingen.de/ebene_1/fiindolo/gretil/1_sanskr/4_rellit/saiva/devikapu.htm
Az Ágama-részletek a Ramana Maharsi Összes Művei c. könyvből valók (Arunácsala Könyvek, Filosz Kiadó, Budapest, 2006.).
*
