Az Üresség: akár a Teljesség.




*

*

A Valóság Pillanata

*


"Majd elmúlik ez is"... - mondják.

"Nem" - mondom én: "már elmúlt".
Mert látom, hogy sosem létezett olyan, hogy "ez".
*
*

Az együttérzésről

* * *

A ma embere - a legtöbb esetben - képtelen az együttérzésre.

A maximum, amire képes, az az intenzív, érzelmi szintű sajnálat, szánalom, félelem és tehetetlenség, amit egy-egy élmény vált ki belőle, legtöbbször persze azok sem emberekkel kapcsolatosak, hanem állatokkal.

Pedig az "együttérzés" eredetileg nem pusztán érzelmi aktus, hanem elsősorban értelmi képesség volt: semleges neutralitása magában foglalta a közönségesen mind a "pozitívnak", mind a "negatívnak" tartott élményeket is.

De ez már a múlté: kár, hogy erre ma csak maroknyian emlékeznek.

Ami mára maradt belőle, az csupán paródia.

* * *



*

Fent

*

A minap Csillebércen sétáltam, és arról merengtem, hogy az Igazság szavakba önthető-e: hogy magasabb szempontból van-e értelme előadásokat tartani ontológiai-autológiai kérdésekről, Istenről, életről és halálról...

Úgy látom, hogy az ember legigazabb szavai sem egyenlőek az Igazsággal.

A Normafa közelében az utamba kerülö köveken meditáltam - és most mint megannyi szó hevertek előttem: egyszercsak egy üledékes kőzetben csigalenyomatokra lettem figyelmes.

Az egész hegy valamikor az őstenger alatt volt.

Legalul.
*




*

Lábjegyzet a 'Bódhiszattva' fogalmához

*

A "bódhiszattva" fogalma (sz. 'bodhi-sattva') körüli általános bonyodalmak tisztázása végett arra gondoltam, hogy egy rövid bejegyzést ennek a témának szentelek.

A bódhiszattva fogalma alatt legtöbben egy bölcs embert, a Buddhát, vagy "az érző lények javára fogadalamat tevő" embert értenek. Ez már csak azért is problémás, mert minden ortodox metafizikai doktrína tagadja a közönségesen a világban megjelenő alany valóságos létét, és inkább kondicionált aggregációról, vagy téves tudati identifikációról beszél. Ezzel összhangban áll az is, hogy maga a szó sem egy "embert" jelöl, hanem egy szellemi kvalitást.




A szanszkrit-magyar nagyszótár meghatározása szerint a szó eredetileg "a teljes megvilágosodásban levés, a buddhává válást közvetlenül megelőző szellemi szint neve; ezen a szinten lévő lény" jelentéssel bír.

A "bódhiszattva" tehát egy tudatállapot, szellemi szint, nem pedig egy - virtuális - alany jelölésére szolgáló kifejezés: a felébredést közvetlenül megelőző tudatfeletti tudat, melynek "hordozója" illetve alanya nem lehet más, csak az átalakult, és az Önmagára visszafordult, a természetes tudati effektusoktól független éntudat.

Ennélfogva nem mondhatjuk, hogy valaha is létezett volna bódhiszattva, de azt sem, hogy soha nem létezett.

*

A bódhiszattva tehát az alanytudatnak a mindentől független Szubjektummá válása, az egó kialvása által - ezt viszont kizárólag a tapasztaló alany realizálhtja - más nem; vagy ha hipotetikusan mégis megengedjük, hogy más is, az nem a Szubjektum realizálása.

*

coincidencia oppositorum

-

az alanytudatban megjelenő jelenségek a valóság illúziói:

üresség, de a teljesség üressége

-

mindez csak az egó kialvásával látható:

a világ akkor tisztaság, csend és fény lesz

-

ez a Lét - de a jelen pillanat is

-

Eseménykvantumok

*
Régóta felfigyeltem arra, hogy az események kvantumokban követik egymást: nem egy-egy történés követi egymást, hanem hosszabb-rövidebb csend után egyszerre következik be két-három esemény.
*
Esemény: maga a szó is arra utal, hogy olyan dologról van szó, "ami esik": következésképp okai "föntről" erednek...
*
Életünk legfontosabb eseményei mindig velünk vannak - folyamatos történésben vannak.
*
A tudat, ezen események metafizikai tere, egyszerre a szemlélő, és az elszenvedője a tetteknek.
Ami ezen kívül esik - az a Szubjektum.
*

Játék

*


Egészen rendkívüli érzés megérteni, hogy miközben még egy kozmikus porszemcsét sem tudunk annak valójában megragadni, aközben az magának a Létnek a közvetlen játéka...


*

*

Hol vagyok?



* * *

Egy valaha volt, ezeréves, Szent Királyi Birodalom szétmorzsolt tartományában, annak legősibb maradványának kellős közepén, ahol a királyok is éltek, és ahol ezer éve az a nép is lakik, melyhez véremként és testemként én is tartozom.

És bár darabokra tört, attól még ez a szülőföld magának a Szent Birodalomnak a földje...

*

És a Föld, a bolygó, ahol lakunk: Isten Birodalmának Szent Tartománya, mégha minden más távolodik is tőle a Kozmoszban...





*


A szabadságról

*
Soha nem tartoztam egyetlen vallási felekezethez, iskolához,
csoporthoz vagy szektához sem.

Mi értelme is lett volna: az igazság bennem van.
*

Gőg

* * *

A szavaknak hol van értelmük, hol nincs; az egyik összefüggésben van szerepük, a másikban nincs.

De csak ő érti helyesen őket.

Ami neki tetszik, annak van tartalma, jelöl valamit, célja van: ami neki nem tetszik, az nem jelöl semmit, üres szó, csak fogalmi ragaszkodás generálta tudati illúzió.

Mindezt a kettős mércét persze egyszerre játsza.

Mintegy szinkronban.

Melldöngetve, magabiztosan, okosan, a Cél érdekében.
És már-már tényleg el is hiszi, hogy rajta kívül mindenki téved.


*
*