*
A név-és-forma előtti Üresség és a név-és-forma utáni Üresség egy és ugyanaz.
A név-és-forma belső, relatív (inanitas privativum) ürességéhez képest ez Más-Üresség.
*
A Szaturnusz megfigyelése kapcsán
"- Mi az, ami megjelenik?
- A nem-létezés egy szerkezete.
- Mi a nem létezés egy szerkezete?
- A tudat, ami által [a függő] összetevődik."
Vasubandhu : Tri-svabhava-nirdeśa, 4-5.
"A dolgokról Timón szerint Pürrhón azt állítja, hogy mind egyaránt különbség nélküliek, nélkülözik az állandóságot, vagy: meghatározhatatlanok, rögzíthetetlenek és megítélhetetlenek.
Emiatt érzéki képzeteink és véleményeink nem is igazak és nem is hamisak. Emiatt azután nem is szabad hitelt adnunk nekik, hanem vélekedéstől mentesen, elfogulatlanul és rendíthetetlenül kell élnünk, minden dologról kijelentve, hogy semmi sem inkább létező és egyszersmind nem létező, vagy hogy létező és egyszersmind nem létező, vagy nem is létező és nem is nem létező."
Euszebiosz: Preparatio evangelica, XIV, 18, 2-4.
*
November 13-án, vasárnap hajnalban egy 60x900-as SkyWatcher refraktorral első ízben figyeltem meg a Naprendszer hatodik bolygójának a Szaturnusznak (♄) a Földre vetülő képét, és ezzel a megfigyelésemmel igazoltam néhány föltevést az érzékelést/észlelést illetően.
Az observantia remek iskolapéldája volt annak a közismert ténynek, hogy általában nem magukat a dolgokat látjuk, hanem a dolgokra rátelepedett elmebeli-fogalmi reprezentációkat gondoljuk el (ld: yogacara). Ezt a jelenséget tovább bonyolítja a tény, hogy a bolygó a Földtől mintegy 83 fénypercre található, tehát a teleszkóp lencséjét elérő fény kb. 83 perccel korábbi állapotát mutatja a bolygónak: effektív a múltat figyeljük meg, amikor a kozmoszra tekintünk, nem a jelent, így a megfigyelés konkrét tárgya a képzetes (ti. a csak az elmében interpretált, kvázi-objektív, relativisztikus) időhöz képest már nem-létező. (A megfigyelt bolygó az égbolt mozgása miatt folyamatosan kiúszott a teleszkóp mezőjéből, folyamatosan utána kellett korrigálni a precíziós mechanika finom mozgatásával. Az más lapra tartozik, hogy ezt a jelenséget hogyan interpretálják a különböző kozmológiák: a Föld körül keringő kozmosz, vagy a Föld saját tengely körüli mozgásának tudják-e be. Bármi megteszi.)
A megfigyelt kozmikus objektumok prekoncepciók és név nélküli formájának kontemplálása sajátos élményt nyújt: én is igyekeztem elvonatkoztatni a megfigyelési tárgytól, és kiüresíteni elmémet az elő-föltevésektől.
Az observantia remek iskolapéldája volt annak a közismert ténynek, hogy általában nem magukat a dolgokat látjuk, hanem a dolgokra rátelepedett elmebeli-fogalmi reprezentációkat gondoljuk el (ld: yogacara). Ezt a jelenséget tovább bonyolítja a tény, hogy a bolygó a Földtől mintegy 83 fénypercre található, tehát a teleszkóp lencséjét elérő fény kb. 83 perccel korábbi állapotát mutatja a bolygónak: effektív a múltat figyeljük meg, amikor a kozmoszra tekintünk, nem a jelent, így a megfigyelés konkrét tárgya a képzetes (ti. a csak az elmében interpretált, kvázi-objektív, relativisztikus) időhöz képest már nem-létező. (A megfigyelt bolygó az égbolt mozgása miatt folyamatosan kiúszott a teleszkóp mezőjéből, folyamatosan utána kellett korrigálni a precíziós mechanika finom mozgatásával. Az más lapra tartozik, hogy ezt a jelenséget hogyan interpretálják a különböző kozmológiák: a Föld körül keringő kozmosz, vagy a Föld saját tengely körüli mozgásának tudják-e be. Bármi megteszi.)
A megfigyelt kozmikus objektumok prekoncepciók és név nélküli formájának kontemplálása sajátos élményt nyújt: én is igyekeztem elvonatkoztatni a megfigyelési tárgytól, és kiüresíteni elmémet az elő-föltevésektől.
Arra a megállapításra jutottam, hogy a Szaturnusz névre hallgató bolygónak, a 83 perccel a megfigyelés előtti környezetében (!) a teleszkópon keresztül látott formák valóban megegyeznek a Galilei által lerajzolt formákkal, mielőtt azokat értelmezni próbálta/próbálnánk volna természetesen.
A Szaturnusz gyűrűjének nevezett formáció számomra is úgy tűnt fel, mintha két kisebb fényes félhold lenne a bolygó körül, majd – hasonlóan az un. „billenő képekhez” – egyszer csak láthatóvá vált maga a gyűrű (ennek előföltétele volt azonban, hogy rendelkeztem azzal az képzettel, hogy a Szaturnusz körül kozmikus bolygóközi törmelékből álló gyűrűrendszer található). Az "elme tanításával", tehát az emlékezet közbeiktatásával sikerült visszabillentenem a látott képet a gyűrűről a kétoldalt félholdakkal övezett bolygó képére. Erről a három tagból álló látványról így ír maga Galilei: "a bolygó nincs egyedül, hanem három részből áll, amelyek majdnem érintik egymást és soha nem mozdulnak el egymáshoz képest." (Ezt a látványt kissé befolyásolta az élesség illetve a nagyítás megválasztása is.)
*
A Galilei-féle Jupiter-holdak megfigyelése kapcsán
*
2011. október 29-én este, a Kos (Aries) csillagkép alatt, megfigyeltem a Jupiter négy, Galilei által 1610-ben felfedezett holdját. A megfigyelésre azért került sor, mert Feyerabend, Kosetler és Eco több ízben is felhívták a figyelmet arra a jelenségre, hogy a "tudományos megfigyelések" és "felfedezések" során rendkívül sok szubjektív, ellenőrizhetetlen és következetlen pszichológiai tényező is közre játszik, valamint hogy a "tudomány" által hitelesített "módszerek" a legtöbbször zsákutcáknak bizonyulnak, vagy legalábbis át kell hágni azok szabályait ahhoz, hogy igazi eredmények szülessenek, a megismerést elősegítendő. Ezt a jelenséget számos példával illusztrálják is, többek között Galilei következetlenségeivel, azonban magam is szerettem volna meggyőződni arról, hogy egy teleszkóp alkotta kép a Jupiter környezetéről konkrétan hogyan is észlelhető, és hogy a mostani megfigyelésnél vajon felbukkannak-e az általuk leírt jelenségek.
A kísérlet sikerült. Három megfigyelőből egy ember nem látta a szóban forgó holdakat, másvalaki számos kísérlet során csak egyszer, én - miután egyszer sikerült befognom őket, és a szemizmaim hozzászoktatásával, valamint a látvány memorizálásával (ezt hívja Feyerabend "teleszkopikus érzéknek") - bármikor képes voltam meglátni a teleszkópban a holdakat, természetesen a távcső élességének némi utókorrekciója után (amire azért volt szükség, mert jól láthatóan minden ember szeme másképpen viselkedik a távcső használata során: ahhoz, hogy megjelenjen az éles kép, más-más megfigyelőnél eltérő élességet kellett használni a beállítás során - sőt, lehet, hogy nem is volt két egyforma beállítás? - ami szintén a szubjektív elemet igazolja).
A megfigyeléskor készített rajzom:
A holdak (balról jobbra): Ganymedes (G), Io (I), Europe (E), Callisto (C).
A kísérlet folytatódik, nagyjából tíz nap múlva, amikor is a Jupiter és holdjai mellett a Szaturnusz és a Mars is megfigyelésre kerül, amit összevetek Galilei megfigyeléseivel és tapasztalataival, valamint Feyerabend, Eco, Kosetler elméletével.
*
A kétféle születésről
*
"Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek.
Azoknak, akik hisznek nevében, akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából
s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek."
János evangéliuma, I.12-13.
*
Mint arról már korábban írtam, a szülés és születés populáris kérdése kapcsán szinte minden esetben a lényeg siklik el, és a valódi - ontológiai-doktrínális - aspektus kifejtetlenül, észrevétlenül homályban marad.
A témához kapcsolódva gondolatébresztőként szeretném megismertetni az olvasót két kifejezéssel, amit a latin nyelveben a születésre használnak, de amelyek közül kizárólag csak az egyik értelmezés ismeretes az emberek előtt. Az egyik a "natalis", a másik a "lucina" terminus. Ez a két szó megfeleltethető az általában vett jelenségek (esetünkben a szülés, születés) kétféle aspektusú ismeretének, értelmezésének is: a rejtett és a látható, a közönséges és a magasabb rendű, a látszólagos és a valódi, a horizontális és a vertikális aspektusnak.
A "natalis [nascor]" a megnyilvánult természet egészére vonatkozó alaptörvényt, esszenciálisan kondicionált sajátságot fejezi ki: a születést, a keletkezést (melyek az elmúlást, az enyészetet, a halált is automatikusan magukkal implikálják, mert az a karmikus, "az árral úszó" reinkarnáció, az újraszületés világa is egyben), és ami a metafizikai tudatlanságban álló, téves önazonosítású emberre vonatkozik.
Ezzel szemben a "Lucina [lucanus, lucus]" kifejezés azon valóságot foglalja magában, ami csak azé a szellemi Emberé lehet, aki felébredve a szellemi tudatlanságból - meghalva illuzórius "énjének" - megismeri Önmagát: a Fényből való születést.
Ezzel szemben a "Lucina [lucanus, lucus]" kifejezés azon valóságot foglalja magában, ami csak azé a szellemi Emberé lehet, aki felébredve a szellemi tudatlanságból - meghalva illuzórius "énjének" - megismeri Önmagát: a Fényből való születést.
Mindkét szó jelöli a születés római istenét is, ámde mint említettem: kétféle születésről van szó, amiben az első a körforgás-szerű újraszületés, a második pedig egy magasabb, metafizikai értelemben vett szellemi újjászületést jelent, amit a "gyermek fényre való megszületésének" szimbóluma jelenít meg a latin-római mitológiában.
Ide kapcsolódóan meg kell említeni azt a széles körben elterjedt populáris tévhitet és doktrínahamisítást, miszerint a keleti vallások a "reinkarnáció", a "lélekvándorlás" tanát hirdetik. Ezeknek a doktrínáknak valóban kardinális jelentőségű momentuma az újraszületésről szóló tanítás, viszont ezt a tanítást az esetek nagy részében tökéletesen félreértik és félremagyarázzák.
Az újraszületésről a Buddha ugyanis azt mondja, hogy a tudatlanság által kondicionált név-és-forma az, ami a konvencionális igazság és a "képzetes természet" szintjén újralétesül, tehát pusztán a nem-Én állandó változásban álló karmikus alanytudati aggregátuma, ami ismételten megjelenik (Vasubandhu ezt a tudatot a "nem-lét szerkezetének" nevezi), mely okozatiságtól függő feltételes keletkezés által a Létszomj miatt bomlik ki, és amely azonos is az előzővel, és nem is azonos, hasonlóan a mécses lángjához, amit egy másik mécses lángjával gyújtottak meg. Ezért amikor Sziddhártha herceg a Középutat feltárva Felébredt, a létörvénytől való teljes függetlenné válásakor közömbösen szemlélte a korábbi, üres testet öltések szimultán megjelenő hatalmas sorát, mint amik nem hozzá tartoznak, és valójában soha nem is volt "Ő".
A hinduizmus autentikus doktrínái fentiekkel teljes összhangban szintén egy téves, a Kozmikus Illúzió és Játék (māya, līlā) hatása alatt álló auto-identifikációt jelölnek meg a karmikus újralétesülések okaként (amikor az alany saját magának vél olyan jellegeket, ami nem Én): ez a kötöttség minden darsana doktrínája szerint csakis a metafizikaira vonatkozó Tudással szüntethető meg: az Én igazi ismeretével, a Felébredéssel, amikor a definiálhatatlan Alany, az univerzális Szellem vagy Tudat mindentől függetlenné válva közömbösen szemléli a karmikus cselekedeteket, születést és halált, mint ami nem érinti meg Őt, hiszen a mozdulatlan, mindenütt jelen lévő és halhatatlan hogyan is halhatna meg, hogyan is születhetne újra? Ami meghal és újraszületik pusztán a tudatlanság késztetései, a név-és-forma horizontális világa, a "kis én", a "pszeudo-ego" kábult illúziója, a mulandó és esetlegesen kondicionált pszichofizikai "egyéni lélek" mely fátyolként takarja el a Szent Szellem vagy Tudat Létvalóságát.
A Tao te king azt írja, hogy "a bölcs ember nem emberi, neki a dolgok mint szalmakutyák", hiszen őt az "Út szülte", mely "folytonos és névtelen".
A kereszténység és az iszlám szintén egyöntetűen állítják, hogy az egyéni léleknek "meg kell halnia", azt "meg kell tagadni" ahhoz, hogy az Istennel való misztikus egyesülés egy - a fenti értelemben vett - újraszületésben létrejöjjön, úgy, hogy az valójában sohasem szűnt meg, csak látszólagosan, az "egyéni lélek" késztetései, "bűnei" által.
Nos, a sort a végtelenségig lehetne folytatni, de a primer szövegekből látható, hogy aki a létesülések világában megjelenő sorozatos újraszületéseket egy stabil entitás újratestesülésének, reinkarnációjának nevez, nem ért semmit a Szent Tanból, és ahhoz hasonlatos, aki a barlang falán lévő árnyékok törvényszerűségeit fogja fel az azokból kikövetkeztetett Tűz valóságnak, megjelenési formájának, a Fény vagy a Nap valódi ismerete, tehát a barlangon kívüli világ megpillantása nélkül.
*
Ide kapcsolódóan meg kell említeni azt a széles körben elterjedt populáris tévhitet és doktrínahamisítást, miszerint a keleti vallások a "reinkarnáció", a "lélekvándorlás" tanát hirdetik. Ezeknek a doktrínáknak valóban kardinális jelentőségű momentuma az újraszületésről szóló tanítás, viszont ezt a tanítást az esetek nagy részében tökéletesen félreértik és félremagyarázzák.
Az újraszületésről a Buddha ugyanis azt mondja, hogy a tudatlanság által kondicionált név-és-forma az, ami a konvencionális igazság és a "képzetes természet" szintjén újralétesül, tehát pusztán a nem-Én állandó változásban álló karmikus alanytudati aggregátuma, ami ismételten megjelenik (Vasubandhu ezt a tudatot a "nem-lét szerkezetének" nevezi), mely okozatiságtól függő feltételes keletkezés által a Létszomj miatt bomlik ki, és amely azonos is az előzővel, és nem is azonos, hasonlóan a mécses lángjához, amit egy másik mécses lángjával gyújtottak meg. Ezért amikor Sziddhártha herceg a Középutat feltárva Felébredt, a létörvénytől való teljes függetlenné válásakor közömbösen szemlélte a korábbi, üres testet öltések szimultán megjelenő hatalmas sorát, mint amik nem hozzá tartoznak, és valójában soha nem is volt "Ő".
A hinduizmus autentikus doktrínái fentiekkel teljes összhangban szintén egy téves, a Kozmikus Illúzió és Játék (māya, līlā) hatása alatt álló auto-identifikációt jelölnek meg a karmikus újralétesülések okaként (amikor az alany saját magának vél olyan jellegeket, ami nem Én): ez a kötöttség minden darsana doktrínája szerint csakis a metafizikaira vonatkozó Tudással szüntethető meg: az Én igazi ismeretével, a Felébredéssel, amikor a definiálhatatlan Alany, az univerzális Szellem vagy Tudat mindentől függetlenné válva közömbösen szemléli a karmikus cselekedeteket, születést és halált, mint ami nem érinti meg Őt, hiszen a mozdulatlan, mindenütt jelen lévő és halhatatlan hogyan is halhatna meg, hogyan is születhetne újra? Ami meghal és újraszületik pusztán a tudatlanság késztetései, a név-és-forma horizontális világa, a "kis én", a "pszeudo-ego" kábult illúziója, a mulandó és esetlegesen kondicionált pszichofizikai "egyéni lélek" mely fátyolként takarja el a Szent Szellem vagy Tudat Létvalóságát.
A Tao te king azt írja, hogy "a bölcs ember nem emberi, neki a dolgok mint szalmakutyák", hiszen őt az "Út szülte", mely "folytonos és névtelen".
A kereszténység és az iszlám szintén egyöntetűen állítják, hogy az egyéni léleknek "meg kell halnia", azt "meg kell tagadni" ahhoz, hogy az Istennel való misztikus egyesülés egy - a fenti értelemben vett - újraszületésben létrejöjjön, úgy, hogy az valójában sohasem szűnt meg, csak látszólagosan, az "egyéni lélek" késztetései, "bűnei" által.
Nos, a sort a végtelenségig lehetne folytatni, de a primer szövegekből látható, hogy aki a létesülések világában megjelenő sorozatos újraszületéseket egy stabil entitás újratestesülésének, reinkarnációjának nevez, nem ért semmit a Szent Tanból, és ahhoz hasonlatos, aki a barlang falán lévő árnyékok törvényszerűségeit fogja fel az azokból kikövetkeztetett Tűz valóságnak, megjelenési formájának, a Fény vagy a Nap valódi ismerete, tehát a barlangon kívüli világ megpillantása nélkül.
*
A Beavatás Kútja
(Quinta da Regaleira, Sintra, Portugália)
*
A teljes ürességről
*
Ahol megvalósul a teljes üresség,
ott a nyugalom tisztán megmarad,
minden növekszik a maga rendjén,
az örök áramlásban körbe-halad.
Minden virul, terem,
s a kezdethez visszatér szüntelen.
A kezdethez visszatérés: a béke.
A béke: az élet visszatérte.
Az élet visszatérte: állandóság.
Az állandóság tudása: világosság.
Az állandóság nem-tudása: vakság, zűrzavar.
Aki az állandót ismeri, bölcs lesz,
aki bölcs lett, igazságos lesz,
aki igazságos lett, király lesz,
a király az eget követi,
az ég az út-at követi,
az út örökkévaló,
és minden rendjén-való.
ott a nyugalom tisztán megmarad,
minden növekszik a maga rendjén,
az örök áramlásban körbe-halad.
Minden virul, terem,
s a kezdethez visszatér szüntelen.
A kezdethez visszatérés: a béke.
A béke: az élet visszatérte.
Az élet visszatérte: állandóság.
Az állandóság tudása: világosság.
Az állandóság nem-tudása: vakság, zűrzavar.
Aki az állandót ismeri, bölcs lesz,
aki bölcs lett, igazságos lesz,
aki igazságos lett, király lesz,
a király az eget követi,
az ég az út-at követi,
az út örökkévaló,
és minden rendjén-való.
Tao te king, 16.
*
Nagarjuna-axióma
*
A névlegesen létező világ (nāma-rūpa) jelenségei az ön-üresség verzionális permutációi.
*
Korunk rasszizmusáról
"A bölcs szemében egyforma a szertartástudó, jámbor pap, a tehén, elefánt, kutya, kutyahús-evő pária.
Akiknek gondolatait ez az egyformaság uralja, már ezen a földön legyőzték a születést és halált;
mert a hibátlan Brahman egyforma, s így ők a Brahmanban lakoznak."
Bhagavad-gíta V.18-19.
*
Korunk rasszizmusának kétféle arca létezik: ezek a "ti" megvetése, és a "mi" dicsőítése.
Csak ezeket messze elhagyva látható, hogy valójában minden: Ő.
*
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
