*
*
A kétféle születésről
*
"Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek.
Azoknak, akik hisznek nevében, akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából
s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek."
János evangéliuma, I.12-13.
*
Mint arról már korábban írtam, a szülés és születés populáris kérdése kapcsán szinte minden esetben a lényeg siklik el, és a valódi - ontológiai-doktrínális - aspektus kifejtetlenül, észrevétlenül homályban marad.
A témához kapcsolódva gondolatébresztőként szeretném megismertetni az olvasót két kifejezéssel, amit a latin nyelveben a születésre használnak, de amelyek közül kizárólag csak az egyik értelmezés ismeretes az emberek előtt. Az egyik a "natalis", a másik a "lucina" terminus. Ez a két szó megfeleltethető az általában vett jelenségek (esetünkben a szülés, születés) kétféle aspektusú ismeretének, értelmezésének is: a rejtett és a látható, a közönséges és a magasabb rendű, a látszólagos és a valódi, a horizontális és a vertikális aspektusnak.
A "natalis [nascor]" a megnyilvánult természet egészére vonatkozó alaptörvényt, esszenciálisan kondicionált sajátságot fejezi ki: a születést, a keletkezést (melyek az elmúlást, az enyészetet, a halált is automatikusan magukkal implikálják, mert az a karmikus, "az árral úszó" reinkarnáció, az újraszületés világa is egyben), és ami a metafizikai tudatlanságban álló, téves önazonosítású emberre vonatkozik.
Ezzel szemben a "Lucina [lucanus, lucus]" kifejezés azon valóságot foglalja magában, ami csak azé a szellemi Emberé lehet, aki felébredve a szellemi tudatlanságból - meghalva illuzórius "énjének" - megismeri Önmagát: a Fényből való születést.
Ezzel szemben a "Lucina [lucanus, lucus]" kifejezés azon valóságot foglalja magában, ami csak azé a szellemi Emberé lehet, aki felébredve a szellemi tudatlanságból - meghalva illuzórius "énjének" - megismeri Önmagát: a Fényből való születést.
Mindkét szó jelöli a születés római istenét is, ámde mint említettem: kétféle születésről van szó, amiben az első a körforgás-szerű újraszületés, a második pedig egy magasabb, metafizikai értelemben vett szellemi újjászületést jelent, amit a "gyermek fényre való megszületésének" szimbóluma jelenít meg a latin-római mitológiában.
Ide kapcsolódóan meg kell említeni azt a széles körben elterjedt populáris tévhitet és doktrínahamisítást, miszerint a keleti vallások a "reinkarnáció", a "lélekvándorlás" tanát hirdetik. Ezeknek a doktrínáknak valóban kardinális jelentőségű momentuma az újraszületésről szóló tanítás, viszont ezt a tanítást az esetek nagy részében tökéletesen félreértik és félremagyarázzák.
Az újraszületésről a Buddha ugyanis azt mondja, hogy a tudatlanság által kondicionált név-és-forma az, ami a konvencionális igazság és a "képzetes természet" szintjén újralétesül, tehát pusztán a nem-Én állandó változásban álló karmikus alanytudati aggregátuma, ami ismételten megjelenik (Vasubandhu ezt a tudatot a "nem-lét szerkezetének" nevezi), mely okozatiságtól függő feltételes keletkezés által a Létszomj miatt bomlik ki, és amely azonos is az előzővel, és nem is azonos, hasonlóan a mécses lángjához, amit egy másik mécses lángjával gyújtottak meg. Ezért amikor Sziddhártha herceg a Középutat feltárva Felébredt, a létörvénytől való teljes függetlenné válásakor közömbösen szemlélte a korábbi, üres testet öltések szimultán megjelenő hatalmas sorát, mint amik nem hozzá tartoznak, és valójában soha nem is volt "Ő".
A hinduizmus autentikus doktrínái fentiekkel teljes összhangban szintén egy téves, a Kozmikus Illúzió és Játék (māya, līlā) hatása alatt álló auto-identifikációt jelölnek meg a karmikus újralétesülések okaként (amikor az alany saját magának vél olyan jellegeket, ami nem Én): ez a kötöttség minden darsana doktrínája szerint csakis a metafizikaira vonatkozó Tudással szüntethető meg: az Én igazi ismeretével, a Felébredéssel, amikor a definiálhatatlan Alany, az univerzális Szellem vagy Tudat mindentől függetlenné válva közömbösen szemléli a karmikus cselekedeteket, születést és halált, mint ami nem érinti meg Őt, hiszen a mozdulatlan, mindenütt jelen lévő és halhatatlan hogyan is halhatna meg, hogyan is születhetne újra? Ami meghal és újraszületik pusztán a tudatlanság késztetései, a név-és-forma horizontális világa, a "kis én", a "pszeudo-ego" kábult illúziója, a mulandó és esetlegesen kondicionált pszichofizikai "egyéni lélek" mely fátyolként takarja el a Szent Szellem vagy Tudat Létvalóságát.
A Tao te king azt írja, hogy "a bölcs ember nem emberi, neki a dolgok mint szalmakutyák", hiszen őt az "Út szülte", mely "folytonos és névtelen".
A kereszténység és az iszlám szintén egyöntetűen állítják, hogy az egyéni léleknek "meg kell halnia", azt "meg kell tagadni" ahhoz, hogy az Istennel való misztikus egyesülés egy - a fenti értelemben vett - újraszületésben létrejöjjön, úgy, hogy az valójában sohasem szűnt meg, csak látszólagosan, az "egyéni lélek" késztetései, "bűnei" által.
Nos, a sort a végtelenségig lehetne folytatni, de a primer szövegekből látható, hogy aki a létesülések világában megjelenő sorozatos újraszületéseket egy stabil entitás újratestesülésének, reinkarnációjának nevez, nem ért semmit a Szent Tanból, és ahhoz hasonlatos, aki a barlang falán lévő árnyékok törvényszerűségeit fogja fel az azokból kikövetkeztetett Tűz valóságnak, megjelenési formájának, a Fény vagy a Nap valódi ismerete, tehát a barlangon kívüli világ megpillantása nélkül.
*
Ide kapcsolódóan meg kell említeni azt a széles körben elterjedt populáris tévhitet és doktrínahamisítást, miszerint a keleti vallások a "reinkarnáció", a "lélekvándorlás" tanát hirdetik. Ezeknek a doktrínáknak valóban kardinális jelentőségű momentuma az újraszületésről szóló tanítás, viszont ezt a tanítást az esetek nagy részében tökéletesen félreértik és félremagyarázzák.
Az újraszületésről a Buddha ugyanis azt mondja, hogy a tudatlanság által kondicionált név-és-forma az, ami a konvencionális igazság és a "képzetes természet" szintjén újralétesül, tehát pusztán a nem-Én állandó változásban álló karmikus alanytudati aggregátuma, ami ismételten megjelenik (Vasubandhu ezt a tudatot a "nem-lét szerkezetének" nevezi), mely okozatiságtól függő feltételes keletkezés által a Létszomj miatt bomlik ki, és amely azonos is az előzővel, és nem is azonos, hasonlóan a mécses lángjához, amit egy másik mécses lángjával gyújtottak meg. Ezért amikor Sziddhártha herceg a Középutat feltárva Felébredt, a létörvénytől való teljes függetlenné válásakor közömbösen szemlélte a korábbi, üres testet öltések szimultán megjelenő hatalmas sorát, mint amik nem hozzá tartoznak, és valójában soha nem is volt "Ő".
A hinduizmus autentikus doktrínái fentiekkel teljes összhangban szintén egy téves, a Kozmikus Illúzió és Játék (māya, līlā) hatása alatt álló auto-identifikációt jelölnek meg a karmikus újralétesülések okaként (amikor az alany saját magának vél olyan jellegeket, ami nem Én): ez a kötöttség minden darsana doktrínája szerint csakis a metafizikaira vonatkozó Tudással szüntethető meg: az Én igazi ismeretével, a Felébredéssel, amikor a definiálhatatlan Alany, az univerzális Szellem vagy Tudat mindentől függetlenné válva közömbösen szemléli a karmikus cselekedeteket, születést és halált, mint ami nem érinti meg Őt, hiszen a mozdulatlan, mindenütt jelen lévő és halhatatlan hogyan is halhatna meg, hogyan is születhetne újra? Ami meghal és újraszületik pusztán a tudatlanság késztetései, a név-és-forma horizontális világa, a "kis én", a "pszeudo-ego" kábult illúziója, a mulandó és esetlegesen kondicionált pszichofizikai "egyéni lélek" mely fátyolként takarja el a Szent Szellem vagy Tudat Létvalóságát.
A Tao te king azt írja, hogy "a bölcs ember nem emberi, neki a dolgok mint szalmakutyák", hiszen őt az "Út szülte", mely "folytonos és névtelen".
A kereszténység és az iszlám szintén egyöntetűen állítják, hogy az egyéni léleknek "meg kell halnia", azt "meg kell tagadni" ahhoz, hogy az Istennel való misztikus egyesülés egy - a fenti értelemben vett - újraszületésben létrejöjjön, úgy, hogy az valójában sohasem szűnt meg, csak látszólagosan, az "egyéni lélek" késztetései, "bűnei" által.
Nos, a sort a végtelenségig lehetne folytatni, de a primer szövegekből látható, hogy aki a létesülések világában megjelenő sorozatos újraszületéseket egy stabil entitás újratestesülésének, reinkarnációjának nevez, nem ért semmit a Szent Tanból, és ahhoz hasonlatos, aki a barlang falán lévő árnyékok törvényszerűségeit fogja fel az azokból kikövetkeztetett Tűz valóságnak, megjelenési formájának, a Fény vagy a Nap valódi ismerete, tehát a barlangon kívüli világ megpillantása nélkül.
*
A Beavatás Kútja
(Quinta da Regaleira, Sintra, Portugália)
*
A teljes ürességről
*
Ahol megvalósul a teljes üresség,
ott a nyugalom tisztán megmarad,
minden növekszik a maga rendjén,
az örök áramlásban körbe-halad.
Minden virul, terem,
s a kezdethez visszatér szüntelen.
A kezdethez visszatérés: a béke.
A béke: az élet visszatérte.
Az élet visszatérte: állandóság.
Az állandóság tudása: világosság.
Az állandóság nem-tudása: vakság, zűrzavar.
Aki az állandót ismeri, bölcs lesz,
aki bölcs lett, igazságos lesz,
aki igazságos lett, király lesz,
a király az eget követi,
az ég az út-at követi,
az út örökkévaló,
és minden rendjén-való.
ott a nyugalom tisztán megmarad,
minden növekszik a maga rendjén,
az örök áramlásban körbe-halad.
Minden virul, terem,
s a kezdethez visszatér szüntelen.
A kezdethez visszatérés: a béke.
A béke: az élet visszatérte.
Az élet visszatérte: állandóság.
Az állandóság tudása: világosság.
Az állandóság nem-tudása: vakság, zűrzavar.
Aki az állandót ismeri, bölcs lesz,
aki bölcs lett, igazságos lesz,
aki igazságos lett, király lesz,
a király az eget követi,
az ég az út-at követi,
az út örökkévaló,
és minden rendjén-való.
Tao te king, 16.
*
Nagarjuna-axióma
*
A névlegesen létező világ (nāma-rūpa) jelenségei az ön-üresség verzionális permutációi.
*
Korunk rasszizmusáról
"A bölcs szemében egyforma a szertartástudó, jámbor pap, a tehén, elefánt, kutya, kutyahús-evő pária.
Akiknek gondolatait ez az egyformaság uralja, már ezen a földön legyőzték a születést és halált;
mert a hibátlan Brahman egyforma, s így ők a Brahmanban lakoznak."
Bhagavad-gíta V.18-19.
*
Korunk rasszizmusának kétféle arca létezik: ezek a "ti" megvetése, és a "mi" dicsőítése.
Csak ezeket messze elhagyva látható, hogy valójában minden: Ő.
*
Sunyabhava - az ürességmeditáción túl
*
शून्यभाव
śūnyabhāva / sunyabhava
*
Ürességkontempláció [contemplatio inanitas].
A tudatos lét realizációja, melyhez képest minden "más" üresség[természetű]ként jelenik meg.
Megfordítva: az ürességtermészetű jelenségekhez képest ez a tudatos lét: "a" Más-Üresség.
Megfordítva: az ürességtermészetű jelenségekhez képest ez a tudatos lét: "a" Más-Üresség.
*
________________________
(A bháva (bhāva) terminus nem csak "létesülést, létet, létezést" jelent, hanem "szemlélődést, tudatosítást" is.)
*
Anyagi javakért imádkozni: ateizmus
"Bizony mondom, nem más-világokban és nem megváltó vércseppekben:
hanem a testben hisznek legjobban ők maguk is,
a maguk magában-valója pedig nem más nekik, mint a testük maga."
Nietzsche: Így szólott Zarathustra [A más-világolókról]
hanem a testben hisznek legjobban ők maguk is,
a maguk magában-valója pedig nem más nekik, mint a testük maga."
Nietzsche: Így szólott Zarathustra [A más-világolókról]
*
Némi magyarázat: az anyag, a matéria: illúzió, nem-valóságos képzet. Maga "a" semmi. A materializmus: látens egoizmus.
Isten: Szellem. Semmi sem mondható róla szavakkal. A Lét transzcendens és immanens valósága. Nem "valami". Nem "külső". Semmi sem "az". Neti-neti.
Ahhoz, hogy Istennel (ti. a Létvalósággal) "eggyé váljunk", csupán a látszólag külsőként megjelenő illúzióktól kell megszabadulnunk (mivel: Regnum Dei intra vos est), "meg kell tagadnunk" virtuális képzet-önmagunkat, közömbösnek kell maradnunk afelé, és a helyes megkülönböztetés kardjával magunk mögött kell hagynunk az érzéki, romlandó világot: ez pedig csakis a tudatlanság felszámolásával lehetséges, valódi Önmagunk megismerése által.
"Aki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és kövessen. Aki meg akarja menteni életét, elveszíti, aki azonban értem elveszíti, az megtalálja. Mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelke kárát vallja? Mit is adhatna az ember cserébe a lelkéért? Eljön ugyanis az Emberfia Atyja dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek a tettei szerint."
Meditációinkban fel kell ismernünk minden dolog ürességtermészetét: minden körülményt egy-formaként kell felfogni, ezután pedig létrejön a neutrális kontempláció állapota.
Aki ehhez képest az anyagi javakat áhítja, azokért imádkozik, egy jobb földi (!) életre vágyik, az Evangéliumokat pusztán szó szerint képes értelmezni, és nem látja a szavak mögött rejlő magasabb valóságokat, melyeknek a betűk pusztán szimbólumai, az nem látja Istent sem, nem érti az Evangélium egyetlen igazi üzenetét: "én és az Atya egy vagyunk"; "Atyámban vagyok, ti bennem, s én bennetek".
*
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
