Az Üresség: akár a Teljesség.




*

*

abhidharma

. . .


tétel:
okozati kauzalitás csak illúziótermészetű jelenségek között működhet


bizonyítás:
a jelenvalólét oszthatatlan

_________________________




. . .

A mag és a héj



. . .

ad.1

Mi történik egy olyan meditáció után a tudattal, melyben megvalósul a nem-kettősség állapota?

Történik-e valami egyáltalán, vagy csupán ugyanaz az illúzió alakul át a nem-kettősségben?

ad.2

"Kinyílik a táj, becsukódik a táj. Az üresség öntözi a szélét."


. . .

A Kezdet

. . .
- De hát ki vagy te?
- A kezdet, amint már mondtam nektek.
. . .

János Evangéliuma, VIII.25

Meditáció

. . .
Nehéz látni a befolyásolatlant.
.
Bizony, az igazság nem szembeötlő.
.
Annak aki lát, semmi nincs.
. . .
Buddha, Nibbána Szutta (2) Udana 8.2

Tao

. . .

Valójában mindig béke van.

Hol a Sötétség győzelme utáni béke, hol a Fény győzelme utáni béke.

Csupán a kettő átváltozása a harc.

. . .

Létárnyékok

. . .

A dolgok ürességtermészetének felismerése annak a tudat-folyam(at)nak a megfordítása, ami által az ürességben dolgok bukkannak fel, nem pedig a "dolgoknak az átalakítása", hiszen nem valóságosan léteznek ezek a "dolgok", következésképp nincs "mit" át-alak-ítani.

A tradíciók egyetemes doktrínáiban található "kezdeti ősüresség" így nem abban az értelemben Kezdet, hogy már időben elmúlt, hanem abban az értelemben, hogy - mint ahogy egy kör bármely pontja egyszerre kezdő- és végpont is - magában hordoz mindent - és ez a valóságak megfelelően így van most is.

Ha ennek látása feltárul, akkor a dolgok ontológiai létmódja alakul át: a létrégiók lesznek egymásba-járhatók, egymásba transzformálhatók - mint Platón (és eredetileg Hérakleitosz) barlanghasonlatában.

Tehát ami a minket körülvevő, hétköznapi szinten és tapasztalati úton megragadható Kozmosz létmódját illeti: a valósághoz mint Léthez szervesen hozzátartozik a nem-valóságos is mint létmód és létszerkezet.

Vagy másképp: "Az Én (Önmaga) nem-énként (nem-Önmagaként) tárul fel" - írja Heidegger. Ez pont ugyanez.

Ez azt is jelenti, hogy majdnem az összes Buddha-beszéd magyar fordítása, ahol az ontológiai értelmben vett Önmaga(ság)-ról szó van, revízióra szorul.

Pl. alig van, aki értené, mi a különbség az "eauton" (lat. 'ipsum') és az "ego" között.

. . .

Ginnunga-gap

. . .

"varázserővel rendelkező őstér"

. . .

Középső Út - III.

. . .

a fizikainak a metafizikai az ellentéte, de a metafizikainak nincs ellentéte

. . .

Középső Út - II.

. . .

a szamszárának a nirvána az ellentéte, de a nirvánának nincs ellentéte

. . .

Ianus = Khaosz


*


"Kétalakú Ianus, mit tudnék mondani rólad?
Még Görögországban sincs ilyen isteni lény!
Mondd meg, mért egyedül te vagy istenség, aki látja,
mind az előttevalót, mind a mögöttelevőt!
Így tűnődtem, a táblámat forgatva kezemben,
s egyszeriben ragyogóbb lett körülöttem a ház.

Mily csoda meglepetés ! Ianus jelenik meg előttem
s kettős arcával hátra s előre tekint.
Megremegek s érzem, hajszálaim égre merednek,
és jeges áramlat járja a szívemet át.
Jobbjában pálcát tartott, nagy kulcsot a balban,
s első szájából hangzik az isteni szó:

„Szűnjön a félelmed, buzgó költője az évnek!
Halld meg a válaszomat, s fogd fel eszeddel a szót!

Ősi való vagyok én, Chaos – egykor az én nevem ez volt –,
lásd, mi temérdek idő dolgait énekelem!

Még a világos lég, tűz, víz s föld nem különült el,
s négy elem alkot együtt egy zavaros tömeget.

Csakhogy az ősanyagot részekre szakítja a harcnak
szelleme: minden elem más területre szorul.
Feltör az égre a tűz, levegő terjed ki alatta,
s lent a világ közepén ül meg a földdel a víz.

Ekkoron én, aki gömbszerű és képnélküli voltam,
nyertem ez új alakot s isteni tagjaimat.
Egykori zűrzavaros lényemből ennyi maradt meg:
s így milyen arcom elől, hátul is éppen olyan.
Más magyarázata is van e furcsa, talányos alaknak,
és ha megismered ezt, érted a tisztemet is.

Mindent én nyitok és én zárok, akárhova nézel,
égen, fellegeken, földeken és vizeken.
Én a világmindenség rendjét egymagam őrzöm,
a jog – ajtókat tárni, bezárni – enyém.

Csendes házából amikor kibocsátom a Békét,
mert akarom, szabadon jár örök utain ő.
És ha erős lakatom nem zárja a háboru útját,
akkor a földi világ vérbe, halálba borul.10
Ég kapuját a szelid Horákkal együtt magam őrzöm;
s jön, megy, amint nyitom azt, még maga Iuppiter is.
Ianus azért a nevem. De midőn a ceres-i kalácsot
és sós árpadarát szenteli nékem a pap,
már nevemen mosolyogsz. Hiszen ő egyszerre Nyitónak
s aztán Zárónak mond, mikor engem imád.

S mindez azért van, mert a tudatlan elődök akartak
kettős tisztem után két nevet adni nekem. "


(Ovidius: Fasti I., 89–132)


*