Analógia

*

"Fennhéjázásnak és mások lekicsinylésének lehet tartani, ha valaki előáll és azt mondja: azok az érdemes tudósok, akik idejüket és erejüket egy bizonyos könyv magyarázatának szentelték, ezt a könyvet mostanáig mind teljesen fonákul értelmezték, a könyvben épp az ellentétét találták meg az ott kifejtett rendszernek, transzcendentális idealizmus helyett dogmatizmust találtak benne, és egyedül én értem helyesen. Ámde meglehet, ez a fennhéjázás csak látszólagos, mert lehet reménykedni abban, hogy később majd mások is úgy fogják érteni a könyvet, és ez az egyetlen nem marad egyedül."

J.G.Fichte

Az itt idézett Fichte-töredéket módosítás nélkül én is fenntartom a buddhizmussal kapcsolatos majdnem valamennyi "teológiai-filozófiai" értekezésre vonatkoztatva, melyek a páli kánon szövegeit vizsgálják.

*

F - axióma

*

A nirvána a tiszta Énnek önmagába való visszatérése,

az "én" médiuma által.

*

A jóga célja: Önmagunk megtisztítása

*

Közismert a jóga módszere: "az elme rezdüléseinek megállítása". (1) A különféle fórumokon, kiadványokban, könyvekben és előadásokon azonban - már ahol egyáltalán ez a kérdés felmerül - sokféle értelmezéssel találkozhatunk a jóga céljával kapcsolatban.

Nem túl régen azonban, talán másfél-két éve, felleltem a legérthetőbb, és legautentikusabb forrásból származó meghatározását a jóga ('összekötés', 'összekapcsolódás') céljának:

"In regiona puran figens sibi sedem stabilem, non nimis sublimem, nec nimis humilem, nebride ac verbenis constratam, ibi animo in unum intento, coercitis cogitationibus, sensibus, aetibusque, insidens huic sedili exerceat devotionem, lustrationis suac gratia. (...) Ubi requiescit cogitatio, constricta devotionis cultu, et ubi, mentis oculis se ipse adspiciens, sibimet placetubi voluptatem infinitam, quaecunque capitur, ultra sensus posita (...). Hanc seiunctionem a doloris coniugio sciat devotionis nomine designari. Haec devotio e decreto exercenda est ceterarum cogitationum oblito. (...) Animo ad secum commorandum assuefacto, ne hilum quidem cogitet. (...) Qui spiritum omnibus animantibus immorantem, et omnia animantia in spiritu contuetur, devotioni deditus, ubique idem conspiciens. (...) Qui sui ipsius similitudine ductus ubique idem cernit, (...) is devotorum princeps habetur." (2)

"Tiszta helyen készítsen magának szilárd ülőhelyet, ne túl magasat és ne túl alacsonyat, kusa-fűvel, őzbőrrel és ruhával letakarva, azon az ülőhelyen ülve összpontosítsa gondolatait egy pontra, állítsa meg elméje és érzékszervei tevékenységét, így végezze a jógát önmaga megtisztítása érdekében. (...) Midőn a jóga szolgálata megállítja az elmét és az elpihen, s midőn önmaga önmagát szemléli és önmagával megelégszik, akkor megismeri a csak tudattal megközelíthető, érzékek fölötti, végtelen boldogságot. (...)  Ennek a szenvedés kötődésétől oldódásnak a neve jóga, így kell tudni: ezt a jógát kell végezni eltökélten, ernyedetlen akarattal. (...) Gondolatait csak magára irányozza, és ne gondoljon semmire (...)  Aki jógával köti meg énjét, az minden lényben magát látja és magában lát minden lényt, [önmagával] azonosnak tekint minden dolgot. (...) Aki mindent önmagához hasonlít, (...) azt tartsd a legtökéletesebb jóginak."

A jóga célja tehát "Önmagunk megtisztítása" (3), a gondolatok uralása és az "Önmagában való időzés" által.

A jógának ez a meghatározása - igaz voltából adódóan - tökéletesen illeszkedik valamennyi igaz tradícióhoz és doktrínához, és azokkal nem áll semmiféle ellentmondásban: kár, hogy nagyon kevés helyen (de talán sehol sem) olvashatni ezt a sallangmentes definíciót.

*

_________________________

Jegyzetek

1. "Yogas-citta-vritti-nirodha", ami azonban kétféleképpen is értelmezhető: "a jóga az elme rezdüléseinek megállítása", ill. "a jóga a 'ráforduló-elme' (kb. "elfedettségben álló tudat") megfékezése". A második meghatározás az ontológiailag helytállóbb, azonban annak pontos kifejtésére - bonyolultsága okán - jelen keretek nem adnak lehetőséget.

2. Bhagavad-gíta VI. 11-12; 20-21; 23; 25; 29; 32

3. "Tisztítás": ezzel analóg módon a "lélek [tudatlanságtól való] megtisztításról" beszél Platón is pl. a "Szofistá"-ban (lásd: 226e-230e).

*

A Négy Nemes Igazságról

*

Az Első Nemes Igazság: a (lét[ezés]) szenvedés.

A Második Nemes Igazság: a szenvedés(nek) oka (van).

A Harmadik Nemes Igazság: a szenvedés (oka) megszüntethető.

A Negyedik Nemes Igazság: a(z) szenvedés (okának) megszüntetéséhez vezető út.

*

Elemzés: A létre vonatkozó szenvedés alanytudati létet jelent, és énnélküliségben, állandótlanságban, és szenvedésteljességben (trilakshana) nyilvánul meg a fenoménekben (ezek azok a tulajdonságok, amiknek az ellenkezőjét látja a "dolgokban" a közönséges ember): minden, ami létrejön, annak meg is kell semmisülnie tehát. Az alanytudati lét szenvedésének oka az okzatiságból való létrejövés ('pratitya-samutpada'; ez a buddhizmusban a doktrína), mely leírja azt a kauzális sorozatot, amikor az elfedő alanytudat egyfajta "pszeudo-egoicitást", tehát egy "én-illúzót" tesz meg a létezés prima causa-jának, és egy "másodlagos alanyt", egy "nem-Ént" tekint tévesen "Én"-nek. Ez az illúzió, mely a fent taglalt tulajdonságokat, tehát a szenvedést ("égést") okozza, szintén az evidensen tapasztalható, jelenvalólétre, tehát a szinguláris alanytudatra vonatkozik (az én-illúzióból késztetések, abból öntudat, neves formák, érintkezés, észlelés, létszomj, megragadás, létezés, születés és halál [képzete] "jön létre" - az elfedő én-tudatban). Az énre vonatkozó illúzióból eredő metafizikai tudatlanság azonban - éppen a jelenségek helyes alaptermészetének tapasztalása révén - felismerhető, és megszüntethető: a Nyolcrétű Nemes Ösvény - mely valójában az egyetlen, Középső Út, és egyetlen helyes metafizikai referenciapont pozicionálisan éber, fixált birtoklását jelenti, és nem morális aktust - minden "eleme" autológiai értelemben nyer adekvát praxist: az "elmélet" és a "gyakorlat" az Úton valójában nem különül(het) el egymástól: a helyes nézet, -elhatározás, -beszéd, -viselkedés, -életmód, -törekvés, -gondolkozás, -elmélyedés együttesen jellemzi az éberséget, és pusztán annak aspektusai, külső megnyilvánulásai.

Az Út végén a Nirvána létottalitása tárul fel a tudat természeteként: "valami, ahol nincs sem föld, sem levegő, sem víz, sem tűz, sem végtelenség térben és időben, sem létezés, sem felfogás, sem a felfogás hiánya, sem ez a világ, sem másvilág. Nincs abban sem keletkezés, sem elmúlás, sem halál. Nincs ok vagy okozat. Nincs változás, sem tökéletes változatlanság."

Ez "az" Én-Önmaga-Lét, ami misztikus módon nem-kettős Teljessége révén magába foglalja mindazt is, ami "nem-Én": tehát a létforgatagot, az Ürességet is.

A Négy Nemes Igazság potenciálisan tehát tartalmazza mindazt, ami a buddhizmusról érdemben elmondható.

*

Végtelen kősziklák

*

"Az aperion a görög metafizika legnehezebben megérthető kifejezése: egyetlen nyugati nyelvre sem fordítható le. Az apeiron olyan szobor, melyet egyszerűen még nem faragtak ki a kőtömbből", írja egy helyen Oswald Spengler A Nyugat alkonyában.

De ez így nem teljes: a szobrász ugyanis már látja a kész alakot, függetlenül attól, hogy megszabadítja-e egyáltalán a formát az őt betakaró, felesleges anyagtól. Sőt: vannak, akik mindenben képesek meglátni a láthatatlant...

*

Kevesen tudják, hogy eredetileg a szobrászműhelyek beavatási központokként működtek, és a kőfaragók ezekben a műhelyekben kizárólag szakrális tevékenységként fogták fel munkájukat: egyfajta áldozatként tevékenykedtek, és dacára a gazdag patrónusoknak, sokszor koldusként élték mindennapjaikat: aludtak egy keveset, majd faragtak, faragtak napnyugtáig.

Mielőtt egy művet elkészültnek nyilvánítottak volna, Michelangelo műhelyében minden szobrot vakokkal tapintattak végig, hogy az esetleges , láthatatlan hibákra felhívják a figyelmet: szinte látom az elképesztő jelenetet, ahogy a nyakig poros segédekkel körülvett, éveken át napi tizenhat órát dolgozó Mester lélegzetvisszafojtva figyeli, ahogy a vak szerzetesek végigsimogatják a hatalmas, tükörsimára csiszolt szobrot... "Hús" - csak így emlegették a fehérmárványt. "Hús, amelybe életet kell lehelni".

*

Alábbiakban egy számomra nagyon kedves, bensőséges élményeket adó alkotás, Michelangelo Pietá szobra látható.  A nyers kőtömbnek külön utat kellett építettni Carrara márványbányáiból Rómába, de ez sem jelenthetett akadályt ahhoz, hogy Michelangelo kifaragja.

A legtökéletesebb szobrok egyike: azt az üzenetet hordozza, amit a Les Trois Freres barlang falán látható tízezer éves sámánábrázolások, vagy amit az Örök Filozófia hirdet.

Hosszú évekkel ezelőtt, átvirrasztott éjszakák sokaságán át, eme fehérmárvány opus segítségével nyerhettem bepillantást az Apeiron csodálatos világába. Maga a nagy Anaximandrosz sem fejezte ki sokatmondóbban titkos tanítását...

Jó elmélyülést!

*

*

Bevezetés az üresség megfigyelésébe

*

Mi az üresség?

Ahogyan, amiként, amiben, amiből és amivé a jelenségek át-vált-oznak.

*

Csodálatos belegondolni abba, hogy a tér potenciális üressége mindenné képes át-alakulni, miközben maga nem változik, érintetlen marad.

*

Egy kontemplatív kísérlet: ülj egy  asztal vagy bármilyen felület elé, amin nincs semmi, és figyeld meg, hogy vajon lényegileg megváltozik-e a tér attól, hgy egy előzetesen meghatározott, adott pontra egy vázát helyezel el az asztalon, azután ugyanarra a helyre, ahol kis idővel előtte a váza volt, pl. egy darab követ?

Vajon valós-e a különbség a kő és a váza között? És az adott tér, melyet kitöltöttek, megőrzi-e a változás nyomát? Egyáltalán: miért evidens, hogy a tér egy adott pontján a változó időben (- mi is ez?) különböző tárgyak helyezkedhetnek el? Mi a szabatos magyarázat rá...? És miért lehetséges a mozgás? Miért lehetséges a tér?

Lehetséges-e egyáltalán?

Nem a Tudat öntudatlan játékai csupán...?

Nem az-e a megoldás, hogy valójában nincs sem olyan, hogy "váza", sem olyan, hogy "kő"?

A tér - érzékelés. És ha érzékelés, akkor felmerül a kérdés, hogy kinek, vagy minek az érzékelése... stb.

*

Ha ezekre a kérdésekre megvan a válaszod, akkor az objektív külvilág mint a téridő megnyilvánulása, játszi könnyedséggel elnyerheti a cáfolatát értelmed előtt, és tovább léphetsz - Önmagad felé.

*

Re: Szégyen Dániára

*

A napokban "Szégyen Dániára" címmel lánclevelet kaptam, több címről is. A tartalma vázlatosan és objektíven a következő: egy jogilag Dániához tartozó kis sziget lakói a fiatal fiúk férfivá válását állatáldozattal ünneplik: delfineket hívnak az öbölbe, ahol puszta kézzel szigonyozzák le őket. A lánclevél sok véres képet tartalmaz leölt, döglött delfienkről. A diavetítés tartalmaz szövegeket is, mely primitívnek, egy EU-tagállamhoz méltatlannak mutatja be ezt az esztelen öldöklést, és felszólítja az olvasót, hogy küldje tovább a levelet minnél több embernek, hogy Dánia beszüntesse a tevékenységet (?).

A lánclevélben láthatók azonban legalább kétféleképpen értelmezhetők.

Nem is tudom, mi a sajnálatosabb: hogy egy kívülálló nem képes már szimbólumokban és beavatásokban gondolkodni, csak szentimentális materializmusban, és naív realizmusban, vagy az, hogy feltehetőleg már a fenti "beavatásban" résztvevők sem tudják, hogy mit és miért is tesznek valójában...

A mai kor embere ugyanis - R. Guénon szavaival élve - "szent ereklyéket a hátán cipelő szamarakhoz" hasonlatos, aki közvetlen kapcsolatban áll ugyan a szakralitással, de azokat nem képes sem felfogni, sem megérteni: csak végrehajtja a rítusokat, mechanikusan...

*

PS

*

Az okozatiságból való keletkezés a valóságban nem "téridőben folyó kauzális láncszemek sorozata", hiszen ha annak tartanánk a szekvencia valódi természetét, az szimpla materializmus és logikailag következetlen naív realizmus volna, hanem a korlátozott Önmaga én-modalitásai: ennek az önkorlátozásnak (másfajta terminológiával: önkiüresítésnek) az első megjelenése az avidya.

A helyzet rendkívül bonyolult.

*

Előadásvázlat

*

Sacra Doctrina

Absolutum

Exinanitio

Solum ipsum

Alter (pseudo-) ego

Alteritas multiplex

Ignorantia divisiva

Conditiones

Pratitya-samutpada

Dignoscentia veritas

Samkhya

Sejungo

Combinatio

Unio Mystica

Illuminatio


*

S-jegyzet

*

életem titkos erdei ösvényei: mind egy tisztásba futnak össze

a tisztás közepén pedig egy szent kert van,

közepén fa áll, az aranyággal

a világban minden erről a varázslatról szól

__________

az élet, ha jól éljük - beavatás

*

Madhyamaka-jegyzet

*

Érdekes dologra jöttem rá.

Műveiben Nagarjuna arra mutatott rá, hogy ha a világot a fogalmi-nyelvi struktúrákkal interpretáljuk, paradoxonokat kapunk: de nem azért, mert a világ paradox módon létezik, hanem azért, mert a formális nyelvi absztrakciók nem alkalmasak a valóság maradéktalan reprezentálására.

A nyelv egy virtuális, esetleges feltételektől függő, csak alanytudati referenciákkal bíró, konvencionális rendszer, mely bír ugyan egy sajátos belső logikával, de korlátozott racionalitása miatt általában az inkább elfedi, mintsem feltárja a valóságot (noha a megfelelő nyelvi interpretációk leírhatják a valóság és a nem-valóság határfelületeit: és éppen Nagarjuna teszi ezt meg).

A középút filozófiája elvezeti a megtévesztett, illuzórius képzetekkel operáló alanytudatot önnön fogalmi korlátaihoz - de ez nem a világ ill. a valóság korlátozottsága, hanem az alanytudaté.

Nagarjuna filozófiája tehát csak korlátozott, sajátos fogalmi feltételek mellett érvényes, egy jól meghatározható defníciós-struktúra keretein belül, a szubjektív tudattól függő, speciális reprezentációs- és ideális inerciarendszerben ellentmondásmentes.

*

Hajnalban

*

Néha mindenki eltűnik,
és egy időre egyedül maradsz.

Ez a leghasznosabb szellemi élmény,
és a legfájdalmasabb emberi érzés,
egyszerre.

*

E-jegyzet

*

A fizikainak aposztrofált kozmosz idő- és térdilatációs problémája valójában abban gyökeredzik, hogy a megfigyelő alany hipotetikusan feltételezi, hogy metafizikai-ontológiai alanyi szubjektumán kívül léteznek "más" nézőpontok is; vagy ha nem ebben áll az oka fenti paradoxonoknak, akkor abban, hogy a hipotézist felállító elméleti fizikus egyszerűen csak figyelmen kívül hagyja, hogy kizárólag csak az "alanytudat nézőpontja" létezik. Sőt: azt sem ismeri fel, hogy csak az alanytudat létezik.

Einstein és munkatársai nagyjából összekeverték a tudatuk által létrehozott elmekonstrukciókat a valósággal...

*

Megjegyzések 2001. szeptember 11-e kapcsán (+18!)

*

Előzetes megjegyzésként annyit, hogy 2001-ben a terroristák nem véletlenül választották célpontként a Világkereskedelmi Központ (WTC) ikertornyait: a két, egymás melletti oszlop vagy sztélé (II) ugyanis minden archaikus tradícióban a határ, egyúttal a kapu szimbóluma is (akárcsak a dollár jelében). Az, hogy az arab világban pont a nyugati civilizáció szimbólumának tartott New York-i épületeket rombolták le, természetesen nem véletlen tehát: szimbólikusan két, ellentétes alapokon nyugvó világ konfrontációjáról van szó, amely messze túlmutat a pusztán nemzetbiztonsági, gazdasági és biztonságpolitikai elemzések területén. Sőt: ezek talán a lényeget nem is érintik.

*

Az általában vett nyugati civilizáció átlagembere ma már képtelen lenne egy magasabb eszméért in concreto feláldozni önmagát: a keleti civilizációé még effektív képes rá: öngyilkos merényletek formájában.

Mielőtt azonban elhamarkodottan ítélkeznénk, gondoljuk meg: egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál: hiszen jóideje már egyikük sem látja sem a Célt, a "mit", sem a helyes módot, azt, "ahogyan" ezt az magasztos, szellemi önfeláldozást el kell, és kizárólag el lehet követni. (*)

Ami megmarad, az csak a merőben profán, az esztelen, durván barbár, fanatikus és értelmetlen öldöklés, civil áldozatokkal, és az ateista-materialista, bankokkal és bevásárlóközpontokkal körbebástyázott, profitorientált és "demokartikus" vegetáció: a történelemben hol egyik, hol másik mutatja meg satnyulófélben lévő arcát, és néha sajnos találkoznak is, élethalál versenyt futva, ki-ki a maga kis szűklátókörű "igazságáért".

Pedig mindezek ugyannanak a dolognak a nevei: az avidya játékai.

Egyetlen adekvát szellemi út sem okozhat ugyanis fájdalmat vagy szenvedést egy másik embernek - nemhogy gyilkosság, laikus civilek, nők és gyermekek elleni terrortámadások elkövetését. És ez a kijelentés más lapra tartozik, mint az, hogy minden tevékenységet önösség nélkül, szenvtelenül, a "nem én vagyok a cselekvő" tudatában kell végezni, mint ahogyan azt valamennyi metafizikai doktrína egyöntetűen tanítja nekünk. És az is más lapra tartozik, hogy szellemi értelemben egy "békés" társadalom sincs "előrébb" pusztán erőszakmentessége folytán pl. egy szélsőséges arab diktatúrával szemben (na nem mintha létezne ilyen "teljesen" békés társadalom bárhol is); például a mi "békés társadalmunk" is soha nem látott szellemi mélységek felé tart, ami mindennél rosszabb, és legalább olyan "rossz", hogy finoman fogalmazzak, mintha vallási fanatizmusban szenvedő diktatúrában élnénk.

A tudatlanság és elvakultság néha egy létvak, napi tizenkét órát a számítógépet jobb árfolyamokért bújó, ateista, pénzéhes bróker formájában, néha pedig egy vallási fanatikus arab terrorista képében jelenik meg. Végső soron mindkettő azonos abban, hogy egyik modell sem követendő, és megállapítható, hogy a mindkét típust egyre növekvő számban, tömegesen kitermelő, és emellett ezeket az embereket egyre nagyobb publicitással mintegy "követendő ideálnak" is tartó civilizációk az agonizáció akut fázisában vannak. (**)

A kelet és a nyugat alkonya már régóta elkezdődött, és egyre komolyabb méreteket, egyre ijesztőbb formákat fog ölteni, a jövőben is.

Amit nekünk tennünk kell, az nem más, mint hogy "őrizzük a tudást, és várunk".

______________________

* A gyanúm az, hogy még a kizárólag háborús övezetben található katonai célpontok ellen, katonák által elkövetett öngyilkos merényletek sem képeznek kivételt ez alól, amik pedig valóban képezhetnének kivételt.

** Terrorista kiképzőtábor, vagy közgazdasági menedzserképző - könnyen belátható: ha lelketlen, az embert Önmagától egyre jobban elterelő és profán "agymosás" helyszínei, szellemi értelemben mindkettő egyre megy.

*

09.09.09. (09:09)

*

mint minden,

ez is egyetlen másodpercig tart csupán

*

Memento

*

*




*

A speciális relativitáselméletről

*

Kedves Olvasóm, az elmúlt napokban újra elolvastam Einstein speciális relativitáselméletét: az alapgondolat megvilágítására találtam egy remek animációt:

*

Most sem vagyok elragadtatva Einsteintől: úgy tűnik, Descartes annak idején megtette sajátos, kissé félrevezető hatását, amely alól kevesen tudták kivonni magukat (megjegyezve azt is, hogy Descartes alapvetően helyes következtetésre jutott a szubjektumot illetően, amit aztán nem tudott helyesen formába önteni)... Másfelől pedig Fichte és Berkeley után generációkkal szerintem jogos a kérdés, hogy Einstein miért nem volt képes még elemi szinten sem felismerni, hogy mint olyan kizárólag csak egyetlen lehetséges "nézőpont" létezik, és hogy az un. "többi nézőpont" is csupán az "én" nézőpontjából lehetséges (mely azonban mindig én magam vagyok, és csakis én lehetek). Röviden: az animációt - benne a "kétféle nézőponttal:" csakis én nézhetem, senki "más", pusztán hipotetikusan, csakis az én tudatomban tételezhető fel ennek ellenkezője. (Tehát a szolipszizmusnak - hasonlóan az Abszolútumhoz - nincs "ellentéte".)

Descartes_______________Einstein

A preontológiai szolipszizmus mint alanyatudati létállapot nehezen realizálható létszemlélete egyszerűen megold mindent: megold mindenfajta "téridő-paradoxont" is, és mellesleg a kozmológiai-fizikai elméleteket meghagyja azoknak, amik: puszta "elméleteknek", egy objektív, tudattól független "kül-világról", melyek mit sem érnek akkor, ha az alanytudat nem képes azokon túllátni, és mintegy relatív munkahipotézisként nem azt a célt szolgálják, hogy az ember eljuthasson Önmagához. És természetesen fentiekhez semmi köze a lapos és következetlen szubjektivizmushoz, mely valójában az alter-ego teljesen félreértett "pszeudo-szolipszizmus"-a...

Berkeley

És még egyszer: semmi probléma az einsteini elméletekkel addig, amíg azok nem kapnak nagyobb jelentőséget annál, amekkora jelentőségük van és lehet. A pontos fogalmazás, mint mindig, most is kulcsfontosságú. A relativitáselmélet jól leír egy sokadlagos érzékszervi, korposzkuláris kozmoszt, azonban a lényeget nem érinti: azt, hogy mindezen kozmikus jelenségek csakis tudati-, ráadásul alanytudati létezők, képzetek, melyeknek az alaptermészete pontosan ugyanannyira illuzórius, mint "valóságos", de a legkevésbé sem "objektív" , mennyiségi létező. (Bár a relativitáselmélet néhány előítéletmentes interpretációja súrolja ezt a felismerést, mégha un. "tudományos körökben" (értsd: extremo-racionalista ateista-materialista körökben) nem is ildomos azokat hangoztatni.)

Fichte

Minden másképp alakulhatott volna a tudománytörténetben, ill. magában a tudományos gondolkodásban is, ha Einstein megteszi azt a merésznek tűnő, ám mégis inkább kézenfekvő lépést, hogy elméletének egy bizonyos pontján kimondja: "minden inerciarendszer" létezése kizárólag egy olyan szinguláris szuper-középpontban lehetséges (és csakis addig), melynek eseményhorizontja azonos az abszolút létező én-Önmaga transzcendens, járulékos, gondolat-szemlélő érzékszervi alany-tudatával, tehát - szándékosan maradva a geometria fogalmainál - minden karteziánus, objektívnek kikiáltott inerciarendszer egy sui generis tudati nullvektor szubjektív modifikációja, mely csakis az alyntudat gondolatforgásaiból nyeri létét.

*

kettő

*

1.

a folyónál

lassú sodrású, sekély vízpart

napfényes az idő, forró a nyár

a macskából a víz alatt már csak tiszta csontok maradtak

kis területen elszóródva

és néhány masszává rohadt hús és szőrpamacs (?)

rajokban kishalak úsznak körülötte

pár méterrel arrébb kis zubogó: fehéren habzik a víz


2.

a forgalmas autóútnál

minden pillanatban elszáguld egy kocsi

kellemes a szellő, kora ősz van

a kutya pont az út közepén fekszik

vértócsa veszi körül

a nyakörvén csillog a napfény

az autók, anélkül, hogy hozzá érnének, elsuhannak felette

vagy kecsesen, nagy ívben kikerülik

pár méterre lámpás kereszteződés: néha megáll a kocsisor

*

hallom a szívverésem

hirtelen megértem:

minden lélegzetvételnek jelentősége van

*

felhők a hold előtt

*

ha az ember néha belefárad az élet dolgaiba,
semmire nincs nagyobb szüksége,
mint egy kora őszi, magányos viharra:
az eső, a villámlás, és az égzengés emlékezteti mindarra,
ami múlandó, és mindarra, ami állandó;
megtisztítja az érzékeket, és lenyugtatja a tudatot

______________

a szél hangja örök

*

A teakészítés allegóriája

*



*

Az igazság esszenciáját úgy kell megismerni,
mint ahogyan a magot megszabadítjuk a héjától;
mint ahogyan az olajat kipréseljük a magból.

*

Elhatároztam, hogy ha lehetőségem van rá,
hetente egyszer ismét rendszeresen látogatni fogom
kedvenc, idegen utazókkal teli teaházamat, üdítő beszélgetések,
késő estig tartó filozófálások, és jóillatú teák reményében.

*

A hetvenedik évfordulóra

*

Simone Weil, 1939 szeptember 1-én, Lengyelország lerohanásának napján ezeket a szavakat vetette egy darabka papírra:

"...Legfontosabb, hogy tiszta legyen a lelkiismeretünk. Ne higgyük, hogy miénk lesz a győzelem, csak azért, mert kevésbé brutálisak, erőszakosak és kevésbé embertelenek vagyunk ellenfeleinknél. A brutalitásnak, az erőszaknak és az embertelenségnek hatalmas tekintélye van, amelyet a tankönyvek elrejtenek a gyermekek szeme elől, és a felnőttek sohasem ismernek el, noha valamennyien fejet hajtanak előtte. Az ellentétes erények csakis akkor tehetnek szert ugyanekkora tekintélyre, ha folyamatosan megvalósulnak a gyakorlatban. Legyen az bárki, ha csak annyiban különb, hogy nem képes olyan brutalitásra, kegyetlenségre és embertelenségre, mint másvalaki, de nem gyakorolja az ellentétes erényeket, alulmarad amannak belső erejével és tekintélyével szemben, és nem fog helytállni, amikor megütköznek egymással."


A folytatást ismerjük: nyolcvanmillió halálos áldozat szegélyezte az utat 1945-ig, nem beszélve azokról az áldozatokról, akik túlélték ugyan a háborút, de amíg élnek, soha nem felejtik el az átélt borzalmakat, az évekig tartó közvetlen életveszélyt, szeretteik elvesztését, és a kilátástalanság érzését, egyszóval a testi-lelki hányattatásokat...

*

Az első láncszem

*

A függő keletkezés szekvenciájának első eleme az illúzió (sz. "avidya", p. "avijja", l. "ignorantia").

Kevesen teszik fel azonban a kérdést a függő keletkezés tanulmányozása során, hogy vajon mire vonatkozik ez a nidána: pontosan mit jelöl a tudatlanság. (*)

Nos, a tudatlanság, ill. ez a sui generis metafizikai illúzió, az én-re vonatkozik, illetve arra a pszeudo-egoicitásra, melyet az alany (tévesen) identifikációs referenciapontnak tart.

A függő keletkezés tehát önmagában nem csak ontológiai doktrína, hanem autológiai is.

Sőt, ha következetesen számba vesszük a buddhizmus legfontosabb tanításait, az okozatiságból való keletkezés diszciplínája inkább kizárólag autológiai tanként jelenik meg hiszen annak elsőszámú feltétele a téves önazonosítás ("én-illúzió", "egománia"), tehát egy autológiai probléma.

*

A Létkerék.

Az első nidána szimbóluma:

az Én vezeti a "vak én"-t (a pszeudo-egoicitást), aki nem "lát".

*

______________________

* Ha pedig mégis felmerül annak igénye, hogy tisztázásra kerüljön, hogy mi a tárgya az avidya-nak, akkor általában "a metafizikai tanítások nem-ismeretét" határozzák meg válaszul, de ez ebben a formában ugyancsak csúsztatás, ugyanis a "metafizikai tanítások" (pl. a Négy Nemes Igazság, a Trilaksana, vagy a Nyolcrétű Nemes Ösvény) végső soron szintén a "valódi alany" (ti. Önmaga(m)ság) megismerésére vonatkoznak: ha ez nem így lenne, belső önellentmondás jönne létre a tenrendszerben. Tehát azok, akik a metafizikai tanítások valódi tárgyát sem ismerik (és így végső soron a Célt sem), azok elvétik a függő keletkezés adekvát vizsgálatának lehetőségét is. Így válhat egy jól feltett kérdés a rá adott töredékes, rosszul meghatározott, és nem kellően definiált válasz miatt egyszerűen tévúttá.

*

A szánkhja-jóga összefoglalása

*

Az Én szemléli az ént: "semmi sem Én vagyok".

Az én szemléli az Ént: "minden Én vagyok".

*

Az Én-Önmaga abszolút egységében álló önkorlátozása:

az önkiüresítés: minden "más" - kvázi-semmi.

"Ez" az Én és nem-Én abszolút egységben álló "kettőssége".

*

Az illúzió játéka: valóság.

*

Eltűnik minden: feltárul a Teljesség.

*