*
*
(Edda, Hávamál - A magasztos beszéde, 138)
*
*
*
a "gazdasági világválság" megpróbálja az emberek lelkét
(...)
azokét is,
akiket egyébként már messze elkerül a szellem,
és képtelenek illúzióikon túllátni
(...)
- pedig ez csak a legelső, legtriviálisabb lépés az Úton
(...)
hol vannak még attól,
hogy önmagukat végképp feladják?
*
*
Minden, városi sikátorban lapuló antikvárium poros mélyén felfedezett könyv, amit úgy olvastam éjszakákon át, mintha elfelejtett titkosnaplómat leltem volna ismét meg, kapu, mely a szavakon túli valósághoz vezetnek el.
Oda, ahol te és én - egyek vagyunk.
És bár ezek a könyvek csak kezek és "ujjak, melyek a Holdra mutatnak", sokszor mégis csak ők voltak az egyetlen útitársaim, melyek fogták a kezem, és vezettek a sötétben.
Egészen hajnalig.
*
*
A Tan éltet, nem pedig arra való, hogy belőle anyagi értelemben éljünk. Vagy hogy visszaéljünk vele.
Ha egy beszélgetésért, amit a barátoddal folytatsz, akárhol is, nem kérsz pénzt, akkor a Tan-beszédért még annyira se jusson eszedbe pénzt kérni, még idegenektől sem.
Ha pénz kell, dolgozz, mindegy, mit csinálsz: attól még taníthatsz, fizetség nélkül.
Ha a Tanból akarsz pénzt, állj ki, és koldulj.
De előbb szellemben legyél szegény.
*
Az alábbiakban Vasubandhu mesterműve olvasható, Tarr Dániel fordításában és jegyzeteivel: ez a szútra az egyik legfontosabb buddhista lételméleti írás. Terveim szerint minden héten, versszakról-versszakra megjegyzésekkel látom el, elemzésnek vetem alá, hogy mindannyian részesüljünk a belőle fakadó felismerésekből. Addig is, jó elmélyülést a szövegben!
1. Az összetett (parikalpita), a kölcsönösen egymástól függő (paratantra), és a beteljesült (pariniśpanna):
ezt a három önvalót fogadják el mint legfőbb dolgokat,
amelyet belátással (dhĺra) lehet megismerni.
2. Az, “ami megjelenik” az kölcsönösen függő; “ahogy megjelenik” az az összetett,
az előző, alanyból feltétellé válása miatt (1),
az utóbbi csak-szerkezet volta miatt (2).
3. Az “ahogyan megjelenik” állandó nem-megtalált-állapotát (avidyamānatā) abban “ami megjelenik”,
beteljesült önvalónak tudhatjuk (3)
nem-más állapota (ananyathā) miatt.
4. Ezek között, mi az ami megjelenik? - A nem-létezés (asat) egy szerkezete.
Hogyan lehet, hogy megjelenik? - A kettősségeken keresztül.
Mi a nem-létezése? A nem-kettős [természetű] események megjelenései, melyek rá vonatkoznak.
5. Mi a nem-létezés szerkezete?
A tudat (citta), amely által [a függő] összetevődik,
olyan módon, hogy a tárgy amit összetesz, nem található meg teljesen abban a formában.
6. Ez a tudat két féleként ismeretes; okként vagy eredményként :
ez a “raktár-tudat” (ālaya-vijňāna) és a hétfajta “kibomló tudat” (pravritti-vijňāna).
7. A tudatot (citta), felhalmozottá váló állapota (citavāt) miatt hívják így,
amely az össz-szenvedésből megmaradó benyomások magjai miatt lesz ilyen:
Ez az első fajta tudat; a második fajtát pedig a különböző (citra) aspektusok kibomlása
miatt hívják így.
8. Ez a szerkezet, ami nem volt, vázlatosan háromrétűnek gondolt:
mint beérő (vipāka) , mint aminek jelei vannak (naimittika), és mint
felvillanó megjelenések (prātibhāsika) .
9. Az első a gyökér-tudat, mert megérésekből áll;
a többi a kibomló tudat, a ‘látó’ és a ’látott’ felfogásának kibomlása miatt. (4)
10. Ezen önvalók mélysége tulajdonságaik nem-különbözőségéből adódik,
abból, hogy létező-nemlétezők (sad-asattva), hogy kettős-egységek (dvayaĺkatva), és hogy
össz-szenvedő-megkönnyebbülők (saěkleśa-vyavadāna).
11. Az összetett önvalót létezőként tapasztaljuk,
pedig teljesen nemlétező (abhāva),
ezért gondolják úgy hogy van egy létező-nemlétző tulajdonsága.
12. A kölcsönösen függő létezik, de nem olyan formában mint ahogy megjelenik,
tévesztés (moha) lévén ott,
ezért gondolják úgy, hogy szintén van egy létező-nemlétező tulajdonsága.
13. A beteljesült önvaló kettőség-nélkül (advayatva) létezik,
de csak mint a ‘kettő’ nemlétezése:
ezért gondolják úgy hogy szintén van egy létező-nemlétező tulajdonsága.
14. Az összetett tárgy kettős megjelenése miatt (5),
és mivel hogy [tulajdonsága szerint] egy - a kettőség nemléte miatt,
az önvalót mint a balgák által összetettről úgy gondolják, hogy kettős-egységből áll.
15. Mivel megjelenésében kettős, és valójában mégis egy,
ezért ez [a kettőség] csak tévesztés,
a függőnek nevezett önvalóról is úgy gondolják, hogy kettős-egységből áll.
16. Mivel megjelenését tekintve mindkét létező önvalója,
és mivel a kettőség-nélküliség (advayatva) egyetlen önvalója,
a beteljesült önvalóról is úgy gondolják, hogy kettős-egységből áll.
__________________________________________
____________________________________________________
17. Az össz-szenvedés jellemzőinek az összetettet és függőt tartjuk,
de a beteljesültet mint a könnyebség jellemzőjét fogadjuk el.
18. Mivel az egyik megjelenése a nemlétező kettőség önvalója (asat-dvaya-svabhāva),
és mivel a másik a kettőség nemlétének az önvalója (atadbháva-dvaya-svabhāva),
lehet tudni, hogy a beteljesült az összetettől tulajdonságát tekintve nem különbözik.
19. Mivel az első állapota a kettőség-nélküli önvaló (advayatva-svabhāva),
és mivel a másik a kettőség nemlétének az önvalója (atadbháva-dvaya-svabhāva),
meg lehet érteni, hogy az összetett a beteljesülttől tulajdonságát tekintve nem különbözik.
20. Mivel az első léte megjelenésében nemlétező,
és mivel a másik íly módon annak a nemlétezésnek az önvalója,
a beteljesült, tulajdonságát tekintve, szintén nem különbözik a függőtől.
21. Mivel az első állapota a nemlétező kettőség önvalója,
és mivel megjelenésében a másiknak sincs önvalója,
meg lehet érteni, hogy tulajdonságát tekintve a függő szintén nem különbözik a beteljesülttől.
22. Mégis, ami a felmerülésüket illeti,
ezen önvalók megjelenésének sorrendjében lévő különbséget tanítják;
az általános gyakorlat szempontjából, és a beléjük való lépés szempontjából.(6)
23. Az összetett az általános gyakorlatból áll,
az amelyik összekapcsolódik az általános gyakorlattal pedig a másik [a függő],
az általános gyakorlat megszűnése pedig elfogadottan egy másik önvaló [a beteljesült].
24. Először a kölcsönösen függőbe lépünk be,
amely a nemlétező kettőségből áll,
aztán onnan a pusztán összetett, nemlétező kettőségbe lépünk be,
25. Aztán onnan a beteljesültbe,
a kettőség nemlétébe lépünk be,
amelyről mondják, hogy egyszerre létezik is meg nem is létezik. (7)
26. Ez a három önvaló bírtokolja azokat a tulajdonságokat, amelyek kettőség-nélküliek (advaya)
és megfoghatatlanok (alabhya),
az első egyszerű nemléte miatt, a másik [megjelenéséhez] hasonló nemléte miatt, és amiatt,
hogy a harmadik ennek a nemlétnek az önvalója.
27. A mantrák erejével létrehozott varázsolt teremtmény olyannak tűnhet mint egy elefánt,
de valójában ez csak egy látomás,
és nincs is ott semmilyen elefánt.
28. Az összetett önvaló az elefánt,
a kölcsönösen függő a megjelenése,
és a beteljesült pedig az ott lévő elefánt nemléte.
29. A nemlétező összetettsége a kettőség természetének megfelelően
a gyökér-tudatból ugyanolyan módon jelenik meg;
pedig ott egyáltalán nincs kettőség, csak megjelenés.
30. A gyökér tudat olyan mint a mantra; az Olyanság (tathatā) olyan mint a fa,
a megkülönböztetés (vikalpa) olyan mint az elefánt megjelenése,
és a kettőség olyan mint maga az elefánt. (8)
31. A ‘tárgyak valóságának’ felfogásában
a három önvaló tekintetében egyidejűleg merül fel
a teljes tudás (parijňā), a lemondás (prahāna), a beérkezés (prāpti) - ebben a sorrendben.
32. A teljes tudás [az összetett] nem-megragadása,
a lemondás [az építő jellegű kölcsönösen függőnek] a nem-megjelenése,
a beérkezés, jeltelen megragadása [a beteljesült] megvalósításának.
33. A kettőség nem-megragadásával, a kettőség látszata eltűnik,
és eltűnésével a beteljesült, a kettőség nemléte megértetik.
34. Úgy ahogy az elefánt nem-megragadása - megjelenésének eltűnése
és a fa megragadása egyidejűleg történik a mágus műsorában.
35. Mivel ugyanahoz a pillanathoz kötődően ellentétes nézetek vannak (9) - ezen állapot miatt,
és mivel a tudat lát igaz tárgy nélkül, (10) és mivel a háromféle tudás különbözőkép fejlődik ki, (11)
és mivel tény, hogy e nélkül a szabadság elérése erőkifejtés nélkül megtörténne, (12)
36. Létezik a tudható megragadása,
csak-tudat voltának megragadásán keresztül,
és ezen tudható ‘tárgy’ nem-megragadásán keresztül ott van a tudat nem-megragadása is. (13)
37. Bármely kettőség nem-megragadásán keresztül
ott van a jelenségek alapjának (dharma-dhátu) megragadása,
mivel a jelenségek alapjának megragadásával, a tudatos uralom (vibhutva) megragadása is
együtt jár.
38. A tudatos uralom megragadásával; mások és saját céljaink beteljesítésével,
az éles elméjűek elérik azt a megvilágosodást, amelynél nincs nagyobb, és amely a három Buddha-testből áll.
_______________________
Jegyzetek:
[1] A paratantra svabhãva alanyi természetét (azaz eredeti állapotát) elveszítve feltételekhez kötötté válik.
[2] Miután a parikalpita svabhãva semmi más, mint képzelt jelleg. Vagyis, hogy kivetített, mint a mozivásznon megjelenõ kép (lakšana).
[3] A parikalpita svabhãvához képest a paratantra svabhãva egy fokkal közelebb van a teljes valósághoz, ezért az elõbbi az utóbbi beteljesült állapota.
[4] A “kibomló tudat” az elsõ hét tudatosság: a látó, halló, szagló, ízlelõ, tapintó, és gondolkodó tudat, plussz a manas, az én-tudat. A ‘látó’ és a ‘látott’ érzékelésével együtt bomlanak ki, a látó esetében, ‘halló’ és ‘hallott’ a halló esetében, ‘szagló’ és ‘szagolt’ a szagló esetében, {...}‘gondolt’ és ‘gondoló’ az gondolkodó esetében, ‘én’ és ‘én vagyok’ a manas esetében. Így általánosságban egy objektív-szubjektív érzékelés jellemzi õket, ezért “jeleik vannak”.
[5] vagyis a tapasztalt tárgy és a tapasztaló alany kettõsége miatt
[6] Bár nincs lényegi különbség ezek az un. önvalók között, mégis három különbözõként tanítják õket, az ‘általános gyakorlathoz’ kapcsoló megfelelésük miatt, és mert sorban lehet “beléjük lépni”. Általános gyakorlat minden cselekvés, amit a hétköznapi, általános valóság szempontjából szemlélünk - ez teljességgel az összetetten alapszik. Ami összekapcsolódik ezzel az általános gyakorlattal, az a kölcsönösen függõ; míg az általános gyakorlat megszûnése lenne a beteljesült. Ez vezet a második okhoz, amiért három önvalóról beszélünk: az a tény, hogy különbözõ idõben merülnek fel. A kölcsönösen függõ a legelsõ, mivel ez maga a fenomenális világ játéka. De egy ponton túl, a kettõségek felépítése megkezdõdhet, melynek eredménye a tisztán összetett. Mihelyt az összetett jelen van, a kettõség nemlétezõ jellege is felismerhetõ, s így a beteljesült is megvalósult. Tehát a függõnek már lennie kell ahhoz, hogy legyen összetett, s ugyanígy már kell lennie összetettnek, ahhoz, hogy legyen beteljesült.
[7] A beteljesült annyiban létezik mint a függõ az összetett nélkül; annyiban nem létezik, hogy bármilyen kettõség nemlétét jelenti. Ezzel a “se nem létezés, se nem nem-létezés” jellemzõvel írja le Vasubandhu az ürességet is. (Lásd: in “Madhyãnta-vibhãga-bhãšya” I.13)
[8] A raktározó-tudat illetve a megmaradó benyomások “magjai” olyanok, mint a mantra, amely a mágikus teremtményt mozgásba hozzák, mivel csupán rejtett benyomások erejével merülnek fel a kettõségek. Megkülönböztetni - kettõségeket létrehozni, olyan mint a látszólagos elefánt jelenése a mágus mûsorában. A kettõségek amelyeket tartunk olyanok mint az elefánt, vagy mint az elefánt létébe vetett hit. Ami alátámasztja az a kettõség nélküli Olyanság vagy Üresség, olyan mint a fák amiket a varázsló maga elé tesz, és amelyek átváltoznak káprázattá a nézõk szemében.
[9] Ugyanaz a pillanat máshogy lesz tapasztalva különbözõ tudatfolyamok által. (Lásd:“Viìœatikã-kãrikã”)
[10] A tudat tud valamit érzékelni anélkül, hogy lenne hozzá megfelelõ tárgy. (Lásd:“Viìœatikã-kãrikã”)
[11] A “háromféle tudás”: függõ-tudás, összetett tudás, és (be)teljes(ült)-tudás. Lásd 22-25.
[12] A nem létezõbõl való felépítés folyamata nélkül senki nem lenne kötöttség vagy szabad cselekedet. (Lásd: in “Madhyãnta-vibhãga-bhãšya” I. 4b)
[13] Egy tudható tárgy megragadása nélkül nincs citta sem. (Vö.: “Madhyãnta-vibhãga-bhãšya” I. 6-7)
*
"Cyrillus Alex. ad monachos Aegypti. Ait enim apostolus de unigenito quod cum in forma Dei esset, non rapinam arbitratus est esse se aequalem Deo. Quis est ergo ille qui est in forma Dei? Aut quomodo exinanitus est, et descendit ad humilitatem secundum hominis formam? Et quidem si praedicti haeretici in duo dividentes Christum, idest in hominem et verbum, hominem dicunt sustinuisse exinanitionem, separantes ab eo Dei verbum, praeostendendum est quia in forma et in aequalitate intelligitur et fuit patris sui, ut exinanitionis sustineret modum. Sed nihil creaturarum est, si secundum propriam intelligatur naturam, in patris aequalitate quomodo ergo exinanitus dicitur, et ex qua eminentia ut esset homo descendit? Aut quomodo intelligitur assumpsisse tamquam non habens in principio servi formam? Sed aiunt quod verbum patri aequale existens habitavit in homine nato per mulierem: et haec exinanitio. Certe audio filium dicentem sanctis apostolis: si quis diligit me, verbum meum custodiet, et pater meus diliget eum, et ad eum veniemus, et mansionem apud eum faciemus. Audis quomodo in eis qui se diligunt, se et sibi cohabitare dixit Deum patrem? Putas ergo, ipsum exinanitum et vacuatum dabimus et servi formam accepisse, quia in diligentium se animabus facit mansionem? Quid autem spiritus habitans in nobis, putatis, et ipse humanationis dispensationem adimplet?"
