Az Üresség: akár a Teljesség.




*

*

Emlékezés és éberség


A tradicionális doktrínák rendkívül nagy hangsúlyt fektetnek az éberségre, amit ma általában a buddhizmussal és hinduizmussal foglalkozók az emlékezés szinonimájaként is előszeretettel használnak. Szerintem azonban a kettő nem azonos dolgot jelöl, a két szónak az egymással való azonosítása egy félreértésből ered, és közöttük éppen hogy jelentős, lényegi különbség van, nemhogy "analógia".

Miről is van szó?

Az emlékezés, legyen az bármily nagy időintervallumot is felölelő, a Yóga-szútrában kifejtett csittavrittik (lat. animadverto, kb. "gondolatforgás", vagy szó szerint: "elfedettségben álló lélek/elme") egy kategóriája, amit a yóga által - mint illúziót - ki kell küszöbölni, meg kell fékezni, illetve uralni kell, akárcsak a megkülönböztető megismerést, a tévedést, a képzelgést és az elalvást. 

"Az emlékezés a már megtapasztalt megtartása" - írja Patanjali: és mivel a szenzuális receptorokon érkező tapasztalat az okozatiságból való létrejövés kvázi-kauzális szekvenciájának egyik feltétele, tehát illúzió - ezért az is, hogy a platóni ideatanban az emlékezés nem más, mint a "legnagyobb jártasság a barlang falán látható árnyékok világában". "De van-e haszna annak, aki a Nap helyett a tűz által a falra vetett árnyékokat ismeri?" - kérdezi Szókratész. Könnyen belátható, hogy aligha.

Az éberség tehát más természetű. Arra a tudat(osság)ra utal, mely mindig, minden körülmény között fenn kell, hogy álljon az alanyban az elmefolyamatokkal kapcsolatban: "ez nem az enyém, ez nem Én vagyok, ez nem az én Énem".

Egy dolog tehát a "már megtapasztaltakra való emlékezés (képessége)", és egy másik dolog a már megtapasztalt és jelenlegi felbukkanó tudati jelenségek ('dharmák') valódi természetének tudatosítása (az éberség): ez utóbbinál az Én szemléli az ént.

Vissza lehet emlékezni akár száz születésre is, éberség nélkül - de ha valaki éber, semmi szüksége erre a lényegtelen emlékezésre, mert az éberség egyetlen  idő- és tér-feletti, transzcendens metafizikai dologra vonatkozik: az egyedül létező, abszolút Tiszta Én-Önmagára.

_____________________________

Regnum Dei Intra Vos Est.

*

Nincsenek megjegyzések: