*
az elme kiüresítése azt jelenti, hogy az üresség jeleit megfosztjuk az elme által ráaggatott képzetektől (aszemiotizált üresség)
*
(Fordított sorrendben)
*
Cím nélkül
*
A név-és-forma előtti Üresség és a név-és-forma utáni Üresség egy és ugyanaz.
A név-és-forma belső, relatív (inanitas privativum) ürességéhez képest ez Más-Üresség.
*
A Szaturnusz megfigyelése kapcsán
"- Mi az, ami megjelenik?
- A nem-létezés egy szerkezete.
- Mi a nem létezés egy szerkezete?
- A tudat, ami által [a függő] összetevődik."
Vasubandhu : Tri-svabhava-nirdeśa, 4-5.
"A dolgokról Timón szerint Pürrhón azt állítja, hogy mind egyaránt különbség nélküliek, nélkülözik az állandóságot, vagy: meghatározhatatlanok, rögzíthetetlenek és megítélhetetlenek.
Emiatt érzéki képzeteink és véleményeink nem is igazak és nem is hamisak. Emiatt azután nem is szabad hitelt adnunk nekik, hanem vélekedéstől mentesen, elfogulatlanul és rendíthetetlenül kell élnünk, minden dologról kijelentve, hogy semmi sem inkább létező és egyszersmind nem létező, vagy hogy létező és egyszersmind nem létező, vagy nem is létező és nem is nem létező."
Euszebiosz: Preparatio evangelica, XIV, 18, 2-4.
*
November 13-án, vasárnap hajnalban egy 60x900-as SkyWatcher refraktorral első ízben figyeltem meg a Naprendszer hatodik bolygójának a Szaturnusznak (♄) a Földre vetülő képét, és ezzel a megfigyelésemmel igazoltam néhány föltevést az érzékelést/észlelést illetően.
Az observantia remek iskolapéldája volt annak a közismert ténynek, hogy általában nem magukat a dolgokat látjuk, hanem a dolgokra rátelepedett elmebeli-fogalmi reprezentációkat gondoljuk el (ld: yogacara). Ezt a jelenséget tovább bonyolítja a tény, hogy a bolygó a Földtől mintegy 83 fénypercre található, tehát a teleszkóp lencséjét elérő fény kb. 83 perccel korábbi állapotát mutatja a bolygónak: effektív a múltat figyeljük meg, amikor a kozmoszra tekintünk, nem a jelent, így a megfigyelés konkrét tárgya a képzetes (ti. a csak az elmében interpretált, kvázi-objektív, relativisztikus) időhöz képest már nem-létező. (A megfigyelt bolygó az égbolt mozgása miatt folyamatosan kiúszott a teleszkóp mezőjéből, folyamatosan utána kellett korrigálni a precíziós mechanika finom mozgatásával. Az más lapra tartozik, hogy ezt a jelenséget hogyan interpretálják a különböző kozmológiák: a Föld körül keringő kozmosz, vagy a Föld saját tengely körüli mozgásának tudják-e be. Bármi megteszi.)
A megfigyelt kozmikus objektumok prekoncepciók és név nélküli formájának kontemplálása sajátos élményt nyújt: én is igyekeztem elvonatkoztatni a megfigyelési tárgytól, és kiüresíteni elmémet az elő-föltevésektől.
Az observantia remek iskolapéldája volt annak a közismert ténynek, hogy általában nem magukat a dolgokat látjuk, hanem a dolgokra rátelepedett elmebeli-fogalmi reprezentációkat gondoljuk el (ld: yogacara). Ezt a jelenséget tovább bonyolítja a tény, hogy a bolygó a Földtől mintegy 83 fénypercre található, tehát a teleszkóp lencséjét elérő fény kb. 83 perccel korábbi állapotát mutatja a bolygónak: effektív a múltat figyeljük meg, amikor a kozmoszra tekintünk, nem a jelent, így a megfigyelés konkrét tárgya a képzetes (ti. a csak az elmében interpretált, kvázi-objektív, relativisztikus) időhöz képest már nem-létező. (A megfigyelt bolygó az égbolt mozgása miatt folyamatosan kiúszott a teleszkóp mezőjéből, folyamatosan utána kellett korrigálni a precíziós mechanika finom mozgatásával. Az más lapra tartozik, hogy ezt a jelenséget hogyan interpretálják a különböző kozmológiák: a Föld körül keringő kozmosz, vagy a Föld saját tengely körüli mozgásának tudják-e be. Bármi megteszi.)
A megfigyelt kozmikus objektumok prekoncepciók és név nélküli formájának kontemplálása sajátos élményt nyújt: én is igyekeztem elvonatkoztatni a megfigyelési tárgytól, és kiüresíteni elmémet az elő-föltevésektől.
Arra a megállapításra jutottam, hogy a Szaturnusz névre hallgató bolygónak, a 83 perccel a megfigyelés előtti környezetében (!) a teleszkópon keresztül látott formák valóban megegyeznek a Galilei által lerajzolt formákkal, mielőtt azokat értelmezni próbálta/próbálnánk volna természetesen.
A Szaturnusz gyűrűjének nevezett formáció számomra is úgy tűnt fel, mintha két kisebb fényes félhold lenne a bolygó körül, majd – hasonlóan az un. „billenő képekhez” – egyszer csak láthatóvá vált maga a gyűrű (ennek előföltétele volt azonban, hogy rendelkeztem azzal az képzettel, hogy a Szaturnusz körül kozmikus bolygóközi törmelékből álló gyűrűrendszer található). Az "elme tanításával", tehát az emlékezet közbeiktatásával sikerült visszabillentenem a látott képet a gyűrűről a kétoldalt félholdakkal övezett bolygó képére. Erről a három tagból álló látványról így ír maga Galilei: "a bolygó nincs egyedül, hanem három részből áll, amelyek majdnem érintik egymást és soha nem mozdulnak el egymáshoz képest." (Ezt a látványt kissé befolyásolta az élesség illetve a nagyítás megválasztása is.)
*
A Galilei-féle Jupiter-holdak megfigyelése kapcsán
*
2011. október 29-én este, a Kos (Aries) csillagkép alatt, megfigyeltem a Jupiter négy, Galilei által 1610-ben felfedezett holdját. A megfigyelésre azért került sor, mert Feyerabend, Kosetler és Eco több ízben is felhívták a figyelmet arra a jelenségre, hogy a "tudományos megfigyelések" és "felfedezések" során rendkívül sok szubjektív, ellenőrizhetetlen és következetlen pszichológiai tényező is közre játszik, valamint hogy a "tudomány" által hitelesített "módszerek" a legtöbbször zsákutcáknak bizonyulnak, vagy legalábbis át kell hágni azok szabályait ahhoz, hogy igazi eredmények szülessenek, a megismerést elősegítendő. Ezt a jelenséget számos példával illusztrálják is, többek között Galilei következetlenségeivel, azonban magam is szerettem volna meggyőződni arról, hogy egy teleszkóp alkotta kép a Jupiter környezetéről konkrétan hogyan is észlelhető, és hogy a mostani megfigyelésnél vajon felbukkannak-e az általuk leírt jelenségek.
A kísérlet sikerült. Három megfigyelőből egy ember nem látta a szóban forgó holdakat, másvalaki számos kísérlet során csak egyszer, én - miután egyszer sikerült befognom őket, és a szemizmaim hozzászoktatásával, valamint a látvány memorizálásával (ezt hívja Feyerabend "teleszkopikus érzéknek") - bármikor képes voltam meglátni a teleszkópban a holdakat, természetesen a távcső élességének némi utókorrekciója után (amire azért volt szükség, mert jól láthatóan minden ember szeme másképpen viselkedik a távcső használata során: ahhoz, hogy megjelenjen az éles kép, más-más megfigyelőnél eltérő élességet kellett használni a beállítás során - sőt, lehet, hogy nem is volt két egyforma beállítás? - ami szintén a szubjektív elemet igazolja).
A megfigyeléskor készített rajzom:
A holdak (balról jobbra): Ganymedes (G), Io (I), Europe (E), Callisto (C).
A kísérlet folytatódik, nagyjából tíz nap múlva, amikor is a Jupiter és holdjai mellett a Szaturnusz és a Mars is megfigyelésre kerül, amit összevetek Galilei megfigyeléseivel és tapasztalataival, valamint Feyerabend, Eco, Kosetler elméletével.
*
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
