Az Üresség: akár a Teljesség.




*

*

A nem-Én és az agykutatás (#542)


*

Az alábbi, A testen kívüli élmény agyi illúzió c. cikket (magyarul) az origo.hu egyik tudományos rovatában publikálták, és érdekes adalékokkal szolgál ahhoz, hogy megértsük a neurológiai értelemben vett agy, és a  théraváda-buddhizmus által tanított én-halmazatok, az okozatiságból való létrejövés, a yogacara, ill. a szolipszizmus összefüggéseit. A kapcsos zárójelben az én hozzáfűzéseim olvashatók a szövegben, valamint kiegészítettem a cikket néhány hasznos adalékkal ill. információval, amik a cikk után találhatók.

*

"Az az érzés, hogy a testünkben tartózkodunk, ugyanolyan törékeny belső elmeszülemény, mint bármely más érzékelésünk. A szakemberek sokáig képtelenek voltak magyarázatot találni a testen kívüli élményekről szóló beszámolókra. Sejtették, hogy agyi mechanizmusok állnak a jelenség hátterében, de ezekről csak az utóbbi években szereztek pontosabb ismereteket. Miért láthatjuk kívülről a testünket?

A racionális gondolkodású ember valószínűleg meg van győződve arról, hogy "énje" a saját testéhez rögzül. Az a személy, akit önmagunknak érzékelünk, itt és most létezik, sehol másutt. A dolog azonban nem ennyire egyszerű, írja Vilayanur S. Ramachandran és Diane Rogers-Ramachandran, a San Diegó-i Kalifornia Egyetem két agykutatója a Scientific American Mindban. Az az érzés, hogy a testünkben tartózkodunk, ugyanolyan törékeny belső "elmeszülemény", mint bármely más érzékelésünk.

[Itt rögtön autológiai és ontológiai kérdés merül fel egyben: arról van szó, hogy kit tekintünk valójában alanynak a hétköznapok világában, és hogy az objektívnek hitt világ valójában pusztán tudat(osság). Az agykutatás,  pontosabban a neurológia, számos ponton feltárta a buddhizmus és a hinduizmus alapvető tételeit, anélkül persze, hogy ezekkel legtöbbször tisztában lett volna.]

Teljesen normális embereknél is tökéletes testen kívüli élményt lehet előidézni például egy kábítószernek minősülő érzéstelenítő szerrel, a ketaminnal. A ketaminnal kezelt emberek ugyanolyan élményekről számolnak be, mint amilyenekről a halálközeli élményt átélt személyek. Úgy érzik, mintha a testük fölött lebegnének, és kívülről néznék azt. Ha valaki megszúrja őket, az mondják: "a testem odalent érzi a fájdalmat, de én magam nem". Mivel az így kezelt embereknél az "én" elválik az általa lakott testtől, nem tapasztalnak semmilyen agóniát vagy érzelmi szorongást.

[A módszer persze más, de a lényeg ugyanaz: nincs agónia, nincs szorongás, ha az én-t nem testként, (ill. a halamazatokként) definiáljuk és éljük át. Ezt az aktust (tettcselekvést) nevezi Fichte az Én-nek önmagába való visszatérésének)]

A jelek szerint az, hogy testünket a magunkénak és elhatárolható entitásnak érezzük, részben az úgynevezett tükörneuronok hálózatának működéséből fakad. Az agy úgynevezett premotoros kérgében elhelyezkedő hálózat kölcsönhatásban áll a prefrontális kéreggel (a homloklebeny elülső része), amely az agy tervező és döntéshozó központja. Normális esetben, ha kinyújtjuk a kezünket például egy ceruzáért, az agy motoros (mozgató) kérgében kisülnek bizonyos mozgást vezérlő neuronok. Olasz kutatók kimutatták, hogy e neuronok egy része akkor is kisül, amikor csak nézzük, amint más ember végrehajtja ugyanezt a cselekvést.

[Ezt a szakaszt (és a következőt is persze) kötelezővé tenném a buddhista oktatásnak azon a szakaszán, amikor a függő keletkezés szekvenciájának egyes elemeit tanulmányozzák a hallgatók: a megnyilvánulások hogyanja ugyanis ezen a ponton érthető meg, annak hiperfinom - molekuláris - szintjén.]

A tükörneuronok teszik lehetővé azt is, hogy más helyébe képzeljük magunkat. Az agyunk azt mondja: "ugyanazok a neuronok sülnek ki, amikor mozgatom a kezem, tehát tudom, hogyan érez a másik, miben töri a fejét". Ráadásul bizonyos neuronok, amelyeket "tapintó tükörneuronoknak" nevezhetnénk, kisülnek, amikor megérintenek bennünket, vagy látjuk, hogy valaki mást megérintenek. Ezeknek az emberi tulajdonságoknak köszönhető például, hogy másokat nézve bizonyos ösztönös mozdulatokat teszünk. A kisgyerek például önkéntelenül összeszorítja és elernyeszti állkapcsát, amikor az ollóval serénykedő anyját figyeli. Ebben a jelenségben az utánzás képességének - ami a tudás kulturális átadásának alapja - evolúciós előzményét fedezhetjük fel.

[A lényeg az utánzás. Az egész konvencionális létezés ezen alapul, még sejtbiológiai szinten is. A környezethez való alkalmazkodás a túlélés (=életszomj) miatt, ez a lényeg. Darwin semmiben nem tévedett, csak félremagyarázták.]

Amikor azonban felnőtté válunk, már nem érzünk ellenállhatatlan kényszert arra, hogy utánozzuk azok cselekedeteit, akiket éppen nézünk. Mások tudat alatti utánzásának hajlamát normális esetben a prefrontális agykéreg (az agy evolúciósan legfejlettebb része) gátolja meg. Ennek a rendszernek a zavara vezethet testen kívüli élményekhez, ami magyarázhatja a ketamin működési mechanizmusát is. Ennek hatása alatt ugyanolyan módon "éljük bele" magunkat a testünkbe, ahogy beleéljük magunkat más emberek helyzetébe, és egyben képesek vagyunk elkülöníteni magunkat testünktől, éppúgy, ahogy elhatároljuk magunkat másoktól.

[Érdekes azért megemlíteni a halánteklebeny-szindrómás és a Korszakov-szindrómás eseteket is, melyek éppen hogy túlműködéseket, vagy alulműködéseket produkálnak a páciensek esetében, drámai következményekkel: az egyik esetben minden pillanat atomjaira hull a beteg elméjében, egyetlen másodpercnyi stabilitást sem találva az átélő alany számára, folymatos narrációt igényelve a mindennapi élethez, a másik esetben pedig egy állandó, mozdulatlan jelen apátiájába süllyedve, akár napokat is szótlanul - és gondolatok nélkül - töltve.]

Vilayanur S. Ramachandran és Diane Rogers-Ramachandran érdekes kísérletet végzett azzal kapcsolatban, hogy milyen erősen hat ránk mások nézése. Normális esetben nem utánzunk másokat, illetve nem érezzük át a szó szoros értelmében mások érzéseit, részben azért, mert a prefrontális kéreg megakadályozza a tükörneuronok jelének átvitelét. A másik ok, hogy még ha aktívak is a tapintó tükörneuronok, a bőrreceptorok azt a tényt közvetítik: nem érintettek meg bennünket. Ez a nulla jel megakadályozza, hogy a tükörneuron-aktivitás elérje a tudatos átéléshez szükséges szintet.

A kutatók érzéstelenítő szerrel elzsibbasztották a kísérleti alany kezét, aki ekkor ugyanazt érezte, mint az általa nézett személy, akinek megbökték a kezét. A hideget is érezte, amikor az illető jégkockát fogott a kezébe. Ha tehát megfosztjuk az ép kezet a tapintási jelektől, akkor az alany nemcsak beleképzeli magát a többiek helyzetébe, hanem valóban érzi, mit érintenek a többiek. Ugyanez történik a fantomvégtagok esetében is, ilyenkor az amputált végtagú személy úgy érzi, mintha még meglenne az adott végtag, és sokszor fájdalmat is érez a hiányzó testrészben. Enyhül azonban a fájdalom, ha más ember karjának vagy lábának masszírozását nézi. Az ilyen "tükörkezeléseknek" nagy jövőjük van a klinikai fájdalomcsillapításban.

[Ahogy kiiktatódik az egyént a külvilágtól elhatároló én-képzet, egy hatalmas egységben találja magát a tudat.]

A megfigyelések azt sugallják, hogy amit mi tapintóérzékelésnek, fájdalomnak hívunk, illetve a test, sőt maga az én is három forrásból eredő jeleknek a dinamikus kölcsönhatásából jön létre, állítja szerzőpáros. Ez a három forrás a bőrből, az izmokból és a belső szervekből érkező érzőjelek, a prefrontális kéregből jövő gátló jelek és a tükörneuronokból (amelyek a mások agyában lévő neuronok kiváltotta viselkedésre reagálnak) származó jelek. Az agytevékenység ezen állandóan változó mozaikjából emelkedik ki a testbe zárt én érzéke, és a működésben bekövetkező zavarok vezethetnek olyan furcsa érzésekhez, amilyen a testen kívüli élmény."

[A pratitya-samutpada néhány nidánája (5-6-7-8) másképpen kategorizálva, és biológiai nyelvre fordítva. Ez az "én" természetesen az, amit a Buddha úgy hívott: nem-Én]

*

Forrás: http://www.origo.hu/print/tudomany/20100416-a-testen-kivuli-elmeny-agyi-illuzio.html

__________________________________

A szerzőkről:

http://en.wikipedia.org/wiki/Vilayanur_S._Ramachandran

Egy érdekes előadás:




*

Egyéb hasznos linkek:

A Scientific American Mind weboldala: http://www.scientificamerican.com/mind-and-brain

Az agy anatómiája: http://biology.clc.uc.edu/fankhauser/Labs/Anatomy_&_Physiology/A&P202/Brain_Dissection/brain_human_xs/brain_human_lbd_P1150037.JPG

Wikipédia: http://hu.wikipedia.org/wiki/Agy

Ajánlott magyar nyelvű irodalom:


Bánki M. Csaba: Az agy évtizedében

William H. Calvin: A gondolkodó agy

Antonio R. Damasio: Descartes tévedése

Oliver Sacks: Antropológus a Marson, és A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét


*

A Bölcsesség definíciója


*

A tapasztalat alapján ráébredni a tapasztalhatatlanra.

_____________________

Tehát aki csak arról képes beszélni, amit bárki tapasztalhat a hétköznapokban, az nem tud semmit, nemhogy "bölcs" lenne.

*

A Dalai Láma magyarországi látogatása kapcsán



*

Van, amikor a szűk kapu tágasra nyílik.

Így lesz ez a hétvégén is, amikor az elkövetkező két napban
 22.500 fő fogja személyesen hallgatni Őszentsége
a XIV. Dálài Lǎmā Dharma-beszédét Budapesten.


Mindenkinek, aki ott lesz, úgy kell hallgatnia és megértenie ezeket az előadásokat, 
mintha csupán egyetlen napja lenne itt a Földön arra, 
hogy Felébredjen a világ illúziójából.


Ha az előadások hatására az intuitív belátás révén gyökeresen megváltozott a hallgató élete, 
Őszentsége elérte célját látogatásával: 
abban a Pillanatban a világ átalakul, és a Tant mindig és mindenhol tapasztalni lehet majd,
függetlenül személyes jelenlététől, 
a Nemes Csend által.


Az időfeletti, Örök Most jelenlétében.

*

"- Miért nem járja a Bhagaván a világot, miért nem hirdeti mindenfelé az igazságot?

- Honnan tudja, hogy nem teszem? [Gondolja, hogy] az igazság hirdetése abban áll, hogy az ember emelvényre áll, és szónoklatot intéz a körülötte álló sokaksághoz? Az igazság hirdetése egyszerűen a tudás átadását jelenti; s ezt csak csöndben lehet véghezvinni. Mit gondol arról az emberről, aki egy álló órán keresztül hallgat egy prédikációt, s aztán anélkül távozik, hogy élete megváltoztatásának gondolata felmerült volna benne? Vesse össze ezt egy másik ember magatartásával, aki egy szent ember jelenlétében tartózkodik, majd egy idő múlva azzal a meggyőződéssel távozik, hogy élete gyökeresen megváltozott. Melyik jobb: hangosan, ámbár hatás nélkül prédikálni, vagy csendben üldögélni és belső erőt sugározni? (...) A megvalósult ember, még ha barlangban is ül és teljes csendben is marad, folyamatosan árasztja magából spirituális befolyásának hullámait, melyek sok embert vonzanak hozzá. Hallgathatunk előadásokat az igazságról, és távozhatunk anélkül, hogy az adott tárgyról szinte bármit is felfogtunk volna; de ha kapcsolatba kerül egy megvalósult emberrel, akkor az - még ha egyetlen szót sem szól - az adott tárgyról sokkal többet lesz képes átadni önnek."

Sri Ramana Maharisi

(Oltalmazó útmutatás, 157.o. Kötet Kiadó, 2001 Ford. Buji Ferenc)

*



*


प्रश्न उपनिषद् (VI.5-6)


*

Ám ahogy az óceánba ömlő folyók is eltűnnek, mert elmosódik formájuk és nevük, 
ugyanígy van ez a mindent belátó Emberrel is. 

E tizenhat rész az Emberbe ömlik, elveszíti formáját és nevét, és egyszerűen csak Embernek hívják. 

Ez részek nélkül is fennmarad, ez halhatatlan. 

Erről szól a vers:

Mint küllőt kerékagy, részeit az Ember összetartja.
Ki tudja, mit tudni kell, nem vesz erőt a halál se rajta.

 (Vö: Aguttaranikāya, IV, 198)

*

Idefent


*

Rengeteg embert ismerek, akik egyedül vannak,
de nem ismerik fel a lehetőséget, mely egyedüllétükben rejlik,
mert nem tudnak megszabadulni önmaguktól.

Ők azok, akik nem képesek jól egyedül lenni.

Rengeteg embert ismerek, akik szeretetben és szerelemben élnek,
de nem ismerik fel a lehetőséget, mely ebben a csodában rejlik
(a szeretet és a szerelem valójában ugyanis a metafizikai valóságra [a Valóságra] nyíló, kevés evilági kapu egyike,
mely - ha az ember lelke az Igazság Forrásából táplálkozik - mindenki előtt megnyílik,
de csak nagyon kevesen veszik azt észre, és még kevesebben lépnek be rajta).

Ezek az emberek értenek, de nem éreznek, vagy éreznek, de nem értenek:
ez a kettő soha nem esik egybe egy intuícióban.

Sok embert ismerek, akik csupán a látszatnak szeretnek, és akiket csak látszólag szeretnek,
de még nem látják, mekkora hibát követnek el önmagukkal és élet-társaikkal szemben:
tettük csak tudatlanság, önzés, szenvedés, harag és társas magány.

Ők azok, akik néznek, de nem látnak.

Persze - mint minden esetben - itt is azon múlik a dolog,
hogy az ember mit ért szabadság és önmaga alatt,
és hogy képes-e meghalni a látszatok világának.
Hogy elég bátor-e szembe nézni a Sorssal és önmaga gyengeségeivel - vagy éppen erejével.
Hogy tud-e leereszkedni lelke határtalan mélységeibe,
és hogy amit ott lát, belső kincsként, megőrzi-e idefent,
és csak az arra érdemeseknek térja fel, mint a Titkok Titkát?

Az emberek nagy része nem tud szeretni: pusztán alter-egójukat szemlélik a másik álarcában.

*

Ismerek néhány embert, akik tudják, mi az Igaz Szerelem és önzetlen Szeretet:
életük minden pillanatát átitatja ennek szelleme.

Léttapasztalatuk felette áll a világnak.

Felette áll a dolgoknak.


______________________________


A Filozófus valójában az Örök Szeretet birodalmában él, 
és mindenkit önmagában lát: 
a szeretet tehát - létmód.

Minden más: hazugság.



*

Bevezetés a transzcendentális idealizmusba

*

"A tudat semmiféle időben nincs benne, de van kezdete és vége."

Fichte, Tudománytan nova methodo, 17§. 3

*

Mi az igazi árjaizmus?


*


A jelenvalólét auto-transzformációja és a tudás általi megszabadítása, úgymint a Négy Nemes Igazság ismerete, a Középső Ösvény felkutatása, az önhalál tudatosítása és az arra való folyamatos felkészülés, az önkiüresítés és kontempláció gyakorlása, az igazi és tiszta Én-re [Önvalóra] való szakadatlan és éber emlékezés, így a cselekedetekre, valamint a "külvilágra" vonatkozó szenvtelenség megőrzése, a nem-kettősség és az Üresség felismerése - bármilyen körülmények között.

Ezek ellenkezője a nemtelenség és a tudatlanság birodalma, a "nagy többség" szenvedésteli, illuzórius, "mindennapi élete".

*



*

# 533

"De bár a logosz közös, úgy él a sok ember, mintha külön gondolkodása volna."
Hérakleitosz, Fr.B2

*

Statiszták, háttérszereplők az életem peremén. Az ismerős arcok a metrón, a buszon. A mindig a megszokott helyen térdelő vagy ülő koldusok. Ugyanazok a hajléktalanok, ugyanazokkal a szagokkal, ugyanazokkal a mozdulatokkal. Soha nem beszélek ezekhez az emberekhez, és soha egyetlen szót sem szóltak még hozzám: néma refrénjei a hétköznapi életnek, akik csak addig léteznek, amíg elmegyek mellettük: létük talán tényleg nem több néhány másodpercnél.

Az utóbbi időben azonban szöget ütött a fejembe, hogy mennyire állandó díszletei az eseményeknek: szinte természetes, hogy mindig látom őket a meghatározott helyeken járva. Mint ahogy egy festményen is mindig ugyanott vannak az alakok, ezek az emberek is meghatározott téridő-koordináták metszéspontjait jelzik számomra.

De vajon mit szimbolizálnak ezek az emberek nekem? Kik ők valójában? Mit tanulhatnék tőlük? Mi az igazi szerepük az illúziók és monotonitások eme tartományában?

Jeleznek-e egyáltalán valamit...?

Érthetetlen, hogy ha a tudós filozófus megfejtés után fürkészi a távoli csillagokat és a természet valamennyi rejtett jelenségeit, vajon miért nem ezekkel az embertársaival kezdi munkáját, akik pedig ott vannak az orra előtt egy karnyújtásnyira??

*

A Zen-ösvény


 *

"A Buddha most hallgat. 
 Mindössze néhány szál virágot tart fel, 
és hangtalanul a zarándokoknak mutatja."

________________________



_________________________



*


________________________





____________________

"Az, akinek elméje összeszedett, tiszta és fényes, szeplőtelen, hibáktól mentes, irányítható, kezelhető, szilárd és elérte a megzavarhatatlanság állapotát, képes elméjét irányítani, és használni azt arra, hogy tudjon és lásson (dolgokat). Felismeri (önmagában, hogy): ’Ez az én testem, alakkal rendelkezik, a négy őselemből tevődik össze, anyától és apától született, amit rizzsel és zabkásával tápláltak, alávetett a változásnak, betegségnek, hanyatlásnak, szétesésnek és szétszóródásnak. És ez az én öntudatom, (ami) itt megalapozott és itt megbéklyózott.' Mintha csak víztiszta, gyönyörű berillkő lenne — nyolcoldalú, fényezett, tiszta csillogó, minden tekintetben tökéletes, melynek közepén kék, sárga, piros, fehér vagy barna selyemszál lenne átfűzve —, és egy ember, akinek jó szeme van hozzá, kézbe venné, és így mérlegelné azt: ’Ez egy víztiszta, gyönyörű berillkő, nyolcoldalú, fényezett, tiszta csillogó, minden tekintetben tökéletes. És a közepén kék sárga piros fehér vagy barna selyemszál van átfűzve.' Hasonlóképp a szerzetes, akinek elméje összeszedett, tiszta és fényes, szeplőtelen, hibáktól mentes, irányítható, kezelhető, szilárd és elérte a megzavarhatatlanság állapotát, képes elméjét irányítani, és használni azt arra, hogy tudjon és lásson (dolgokat). Felismeri (önmagában, hogy): ’Ez az én testem, alakkal rendelkezik, a négy őselemből tevődik össze, anyától és apától született, amit rizzsel és zabkásával tápláltak, alávetett a változásnak, betegségnek, hanyatlásnak, szétesésnek és szétszóródásnak. És ez az én öntudatom, (ami) itt megalapozott és itt megbéklyózott." 

Digha Nikaya, XI; Kevatta Sutta (http://a-buddha-ujja.wikidot.com/szutta:dn-11-kl)

______________________________


A fotókat a Tündérszikla felé vezető ösvényeken készítettük, április 18-án.

*

Bevezetés az Ön-kutatásba

*

Felejtsd el a neved, a szüleid nevét, azt, hogy hol születtél, hogy hol élsz, és hogy mi vesz körül.

Töröld ki elmédből a jelenségek neveit.

Felejtsd el, hogy ki vagy.

Üresítsd ki magad.

*

Nézz körül.

Mit látsz?

Hol vagy?

Ki vagy?

Honnan jöttél?


*

A satipaṭṭhāna gyakorlásához (+18!)

*

Jó pár éve felvetettem a Körösi Csoma Sándor Buddhista Egyetem falain belül, hogy az oktatás egy bizonyos szakaszán a hallgatók - amikor a satipaṭṭhāna kardinális jelentőségű és komoly elmélyülést igénylő diszciplínájával ismerkednek meg - fakultatív lehetőségként látogassanak el a SOTE szerv-múzeumába, vagy nézzenek meg oktató-videókat boncolásokról, realizálván a Felébredett által is javasolt kilenc temetői kontempláció egyes stációit.

Az ötlet, természetesen, nagyjából mindenkinél vagy "kicsapta a biztosítékot", vagy néma fülekre talált: volt, aki nem értette, erre mi szükség lenne, de volt olyan is, aki azt mondta, hogy "ha ez kötelező lenne, inkább feladná a buddhista tanulmányait".

Az alábbi, a laikusok számára döbbenetesnek ható videofelvétel egy kórház transzplantációs kutatási programjának a keretén belül, egy élő tüdőről készült, és rendkívül érdekes vizualizációt adhat hozzá a satipaṭṭhāna légzés-kontemplációihoz.

Már azoknak persze, akik komolyan meg szeretnék érteni, hogy mit akart a Buddha tanításaival üzenni.

*

*

# 529 (munkahipotézis)

*


Az autológia és a szolipszizmus szempontjából vázlatosan és nagyjából kétféle buddhista iskolára osztom a Magyarországon ma létező szellemi műhelyeket, és azok tanításait: az egyik, mivel nem képes elképzelni vagy szellemileg kontemplálni egy olyan metafizikai és preontológiai Én-Önmagát, vagy Önvalót, amely nem azonos azzal, amit a Buddha nem-Énnek nevezett, és csupán ezt a nem-Én-t képes felfogni ill. kiolvasni a buddhista szövegekből, azt tanítja, hogy nem létezik Önvaló, nincs olyan, hogy "Én-Önmaga".

Kétségtelenül ezek az iskolák és tanítások vannak túlsúlyban, és tudatosan terjesztik, hogy például ez a fő különbség köztük és pl. a kereszténység között (természetesen egyenlőségjelet tesznek nézeteik és a buddhizmus közé), fő különbségként kiemelve, hogy a kereszténység hisz a halhatatlan lélekben (nyilván ezzel nem értve meg azt, amikor az Evangéliumok azt tanítják, hogy tagadd meg [pszichofizikai] önmagad, tagadd meg [pszichofizikai] lelked [ezek a nem-Én-Önmaga, amiről a Buddha is beszélt], és szüless újjá [Örök és Univerzális] Szellemben [ez az Én-Önmaga, mely standard referenciapont a buddhista írásokban is]).

Ez tehát az első csoport.

A másik iskola, intiutíve nem értve meg pontosan, hogy mi az Én-Önmaga vagy Önvaló, "amibe a Buddha is beérkezik", és aminek "keresése mindennél hasznosabb", de hittételként elfogadva azt, egy alanytudattól független objekumként "valaminek" teszi meg, ami realizálandó, ill. elérendő cél, sok esetben hasonlóan a különböző mennyország-eszmékhez (pl. a Tiszta Föld irányzatok, vulgár-kereszténység). Egyébként ebben az Önvalóban való ilyetén hit ugyanolyan dogmatikus hittétel, mint az első eset "nem létezik Önvaló" kijelentése, ami továbbá ugyanaz, mint azok a keresztény kijelentések, hogy "mindenkinek halhatatlan a lelke."

Egyik esetben sem kerül felismerésre, hogy az  Én-Önmaga - az Üresség[e] révén - magába foglal minden kettősséget, és hogy ez a Tiszta Én-Önmaga az elfedettségben álló alanytudat médiumán keresztül érhető el, pusztán azzal a belső és rejtett tettcselekvéssel, melyet "a tudatlanságnak a helyes megkülönböztetés intellektuális tettcselekvése általi megszüntetésének" nevezek.

A helyes megkülönböztetés létrejöttében, mely az Én-re irányul, feltárul az is, hogy az objektum és a szubjektum, az alany és a tárgy, az Én és a nem-Én, egyszóval minden olyan "dolog", mely egy "külvilágra utal", egy ugyanazon Tiszta Tudat [Önvaló] szellemi és belsőleg tapasztalható modalitása; ideértve a teljes - megnyilvánult és nem-megnyilvánult - univerzumot, a térrel és az idővel együtt.

Nem ejtek szót egy lehetséges harmadik útról, melyet szokás tradicionálisnak vagy tradicionalistának nevezni, mégpedig azon oknál fogva nem, mivel ezen irányzat képviselői nagy általánosságban inkább a bemutatott két iskola sajátos keverékét illetve különböző arányú permutációit jelentik, de emellett természetesen fenntartom, hogy minden iskola tagjai között elvileg megtalálhatóak tisztán gondolkodó és tisztán látó követők is (egy csoport összetétele és tagjainak motivációja, lelki habitusa inkább pszichológiai és szociológiai kérdés, ami érdekes, de nem tartozik a tárgyhoz).

Az én szempontomból tehát mindkét fő irányzat eszméi csak a Holdra mutató ujjat próbálja kitapogatni: az Apeiron-project célja az, hogy világossá tegye azt, ami egyébként a Napnál is világosabb, és ami csak a különböző nézetek feladásával transzcendentálisan érthető meg - Önmagunkban: azt, hogy a Tiszta Én-Önmaga az egyetlen, nem-kettős valóság és Lét, mely semmi és minden egyszerre, és amiről soha nem lehet beszélni, de mégis minden általa szól.

*

Az Igaz Egyházról


*

Egyetlen szent szertartás létezik csupán: az Önvalóra való emlékezés.

Egyetlen szent papság létezik csupán: az Önmagukat ismerő Filozófusok közös világa.

Nemes Csend és Szent Üresség őrzi ezt az Egyházat láthatatlan falaival.

*

Ismereten ismerősök


*

Hogy mennyire virtuális látszat-világ vesz minket körül, s hogy mennyire eltávolodtak és elhidegültek az emberek egymástól, arra ma véletlenül találtam újabb ékes bizonyítékokat. Regisztrálva vagyok már vagy hat-hét éve egy un. közösségi oldalon, ahol a napokban frissítettem a "profiloldalamat". Négy éve vagyok házas, és ezt az adatot is frissítettem véletlenül, ami, megjegyzem, már négy éve szerepelt publikusan az adatlapomon, és hát az esküvőm sem valahol Venezuelában volt, egy őserdőben, egy földalatti titkos bunkerben, hanem fényes nappal Budapeseten, ahová többszáz vendég érkezett. A lényeg: ezt a frissítést automatikusan hírül adta a rendszer az ismerőseimnek, akiktől órákon belül elkezdtek érkezgetni a jókívánságok és gartulációk, én meg egyre-másra írtam a kínos leveleket, hogy köszönjük, de már 1500 napja történt a dolog....

Ennyit arról, hogy az Internet összeköti az embereket. Fogalmuk sincs egymásról, hiába tart egy másodpercig és fénysebességgel bárkivel felvenni a kapcsolatot: csak a lényeg nem látható. Virtuális kirakat az egész világ, ahol mindenki okos, szép, és mosolyog a kertesház napsütötte medencéje előtt. És mindenki csak azt tudja, és csak annyi ideig, amit és amíg a monitoron lát, beszűkült kis Mátrix-világában.

Úgyhogy hamarosan "törlöm is magam" a rendszerből.

*

A Láthatatlanról

*

Senki sem tudja, mit szimbolizál a Húsvét.


Sem a pészah, sem Jézus története, sem Mexikó prehistorikus áldozata nem mutatják meg pontos üzenetét.

Ezek mind csak a felszín.

Az Igazság valahol az Ember legbelsejében alszik.


*

A "magyarországi buddhizmus" szubjektív "története" kapcsán



*

Két éve érlelődik ez a poszt bennem, igen gazdag tapasztalatok és beszámolók alapozták meg. Aztán az utóbbi napokban többször eszembe jutott Csillebérc: az első és utolsó hely, ahová úgy jártam, hogy azt gondoltam, egy szellemi közösség tagja vagyok. Így hát most megírom, amit meg akartam írni.

Eszeme jutottak a nagy reggeli beszélgetések, főleg Tánczos Gáborral, azzal az emberrel, akit a megvilágosodás felé vezető úton a mai napig a legelőrehaladottabb tanítónak ismertem meg, és persze a többiekkel folytatott beszélgetések is, a kevés emberből álló "kemény maggal", akik sokszor szavak nélkül is értettek: értettek engem és értették egymást is. 

Hálával gondolok ezekre az időkre. 

Az egész történet végkimenetelének a morfológiája azonban szükségszerű volt, és ezt döbbenetes innen látni (csak innen lehet látni). Voltak már nagy protest-kivonulások Csillebércről (mint mindenhonnan), most viszont elemi részecskékre hullott az egész törekvés: persze itt-ott megjelentek csomók, csomósodások, klikkek és szakadárok, konkurenciává vált iskolák, de - eltekintve néhány elszigetelt és üdítő kivételtől - összességében semmi komoly nem történt azóta sem, már ami az un. "buddhista közösség" létrehozását illeti, burjánozzon még oly sok iskola és egyház is, a pozitív buddhizmustól kezdve, a különböző rendeken át, akár a Tan Kapuja Egyházközösségig, amelyek között azok a legáltalánosabb vonások, hogy erősen szerepzavarban és öndefiníció hiányában szenvednek, és hogy az egyik iskola prominens személyiségei utálják a másik iskola prominens személyeit, mivel mindenki valamikor ugyanonnan jött: a Magyar Buddhista Misszióból, ami szintén elemi részecskékre hullott, amikor eljött annak az ideje, jóadag indulattal ellátva útravalóként a hajdani tagokat. (Mindenesetre remélem, hogy egyszer majd a téma iránt érdeklődő szociálpszichológus kutatóknak lesz annyi bátorságuk, hogy felderítsék a szereplők spiritualitással megideologizált szexuális játékait, másfelől megalo-, ego-, és thanatomániáit, esetleg mindegyiket. Szerintem érintetlen kincsesbánya a terület, miközben ma már igazolt tény és közhely a pszichológiában, hogy a spiritualitás iránt vonzódó emberek között rendkívül sok a báránybőrbe bújt farkas.)

Kezdem megérteni azt is, hogy miért van ez így - pontosabban szimplán beláttam azt a tényt, hogy soha nem jöhet létre hosszú ideig tiszta és igazi szellemi közösség, egyház vagy iskola - legalábbis úgy nem, ahogyan azt ma mesterségesen csinálják, mímelik. Hogy miért nem? Nos azért, mert ez a dolgok - pontosabban: az ember természete - ilyen egyszerű a válasz. Mert az emberek hiú természetéből adódóan nincsenek tisztázva a határok, pontosítva a feladatok, kiosztva a funkciók és hatáskörök. Egyszerre akarnak ezek az iskolák vallási közösségek, oktatási intézmények, klubok, terápiás központok, szellemi szabadfoglalkozást biztosító műhelyek, baráti társaságok, profitorientált vállalatok, és az igazságot kizárólagosan birtokló titkos elit-társaságok lenni.

Pontosan ezen szerepzavar miatt nem is érdemes szerintem keresni ilyen iskolákat, közösségeket sem, hacsak azért nem, hogy az ember fordításokhoz, forrásokhoz, szakirodalomhoz és jegyzetekhez jusson: mivel pontosan ez, és csakis ez a feladata és szerepe egy iskolának és annak tanítóinak, semmi más (az un. "gyakorlás" meg egyedül a hallgatóra tartozik, senki másra; sem szimpátia-alapon választott "gurukra", sem "meditációs központokra"). Amúgy pótszerek, rosszabb esetben ajzószerek, a legrosszabb esetben kábítószerek lesznek az ember életében. Az a legnagyobb baj, ha az ember ezt nem látja, és úgy lesz szektás vagy "hívő", esetleg "követő" vagy "guru", netalán "dharmamester", hogy csak néhány önkényesen kitalált meghatározást említsek, amit emberek aggatnak magukra vagy köreiken belül egymásra, hogy nem néz szembe önmagával, és csak kitalált szerepet játszik, jobb esetben törekedve ugyan, de egyszerűen képtelenül arra, hogy valóban előre jusson az Úton (ez a típus többévnyi buddhista tanulmány után is angyaljógázik vagy sámándobol), rosszabb esetben viszont végig hazudva saját magának, és mindenki másnak is. (Ez utóbbinak egyik kirívó és szélsőséges példája az, ami ma a Vatikánnal ill. a Katolikus Egyházzal történik a pedofil-botrányok kapcsán. Lényegében azonban ez ugyanaz, mint amikor egy "buddhista szellemi vezető" csöpögő nyállal azt lesi, hogy melyik "tanítványát" mikor tudja szexuális értelemben "levadászni", akár szimultán többet is, és amikor csak lehet, a tettek mezejére is lép annak érdekében. Bizony, tudathasadásos egy állapot lehet ez nektek, kedves mesterek.)

Rájöttem arra, és megtapasztaltam mint bizonyosságot, hogy ha valaki valóban komoly eredményeket akar elérni a szellemi ösvényen, akkor nem szabad tartoznia sem iskolához, sem valláshoz, sem közösséghez, legyen ez a szellemi függetlenség bármilyen fájdalmas is elsőre, és járjon ez a marcangoló egyedüllét látszatával is (ez hasonló érzés lehet ahhoz, amikor a börtönből frissen szabadult nem tud mit kezdeni a szabadságával, mert megszokta és tökéletesen megismerte a rabsága szabályait, és azokhoz alkalmazkodott is). 

Az Igazságra kell törekedni, ami felette áll ezen emberszülte-dolgoknak. Azóta vagyok szabad, amióta elhagytam Csillebércet, ahol rengeteget tanulhattam, és ahová viszont szükségszerűen is vezetett a Sors, de ahová egyébként sem kötött jóideje semmi sem azon a néhány emberen kívül, akikkel leginkább ezeken a hajnali találkozókon tudtunk csak filozofálni.

A magyarországi buddhizmus története tehát számomra nem létezik, mert nincs magyarországon a buddhizmusnak története - pontosabban: nem a buddhizmusnak van története magyarországon, hanem egy földalatti szubkultúra olyan tagjainak van történetük, akiknek kell a pótszer, akiknek kell a látszat, a cím, az önigazolás, az azonosulás valamivel, a csoportélmény, vagy a szexualitás kiélése, és ezek az emberek a buddhizmust tekintik eme játék színterének.

Ám ennek a buddhizmusnak talán semmi köze ahhoz, amit egy bizonyos Siddhartha herceg Bódhisattvaként tett, majd később a Buddhaként tanított.

És ezen az a maroknyi kivétel sem változtat, akik igenis komoly spirituális eredményeket realizálnak az iskolákban, közösségekben.

*

_______________________________________


"Hajdan az ihletettek
ismerték a rejtőzőt és rejtettet,
de őket mélyükig nem ismerte senki.
Mert nem lehetett őket megismerni,
a kép róluk csak ennyi:
mint téli folyón átkelők, vigyáztak,
mint szomszédaiktól félők, figyeltek,
mint a vendégek, tartózkodtak,
mint olvadó jégen, óvakodtak,
mint a rönk-fa, egyszerűek voltak,
mint a völgykatlan, mélységesek voltak,
mint a homály, át nem derengtek.
Nyugalmukat bizton őrizve
formálták a szennyesből tisztát.
Az örök áramlással békességben,
ismerték az élet nyitját.
Az úton jártak, mérték nélkül nem vágyakoztak,
s mert mohók sose voltak,
megelégedtek a létezővel és újat nem alkottak."

Tao Te King, XV.


*

# 522


*

Kozmikus analógia és illusztráció a szarvasztivádinok doktrínájára.






*

Free Tibet


*




*

# 520


*

Az, amit a hinduizmusban avidya-ként ismerünk: az Én első tudati megnyilvánulása [nem-Énként]:
a Tiszta Én vagy Önvaló nem-ismeretét jelenti, avagy egy pszeudo-egoitással való téves önazonosulást.

*

Az igazi individuum (oszthatatlanság, elválaszthatatlanság): az Önvaló.

*

Az igazi szenvedés: amikor az Én nem-Énként érzékeli önmagát.

*

A Megvilágosodás csakis Önmagunkra vonatkozhat.

*



A Zikr: Allah nevének szüntelen ismétlése.
Az Iszlám tradíció által megmutatott és megőrzött kapu az önkiüresítéshez,
az igaz Önvalónkhoz való visszatéréshez.

*