"A feleségem a tanítványommá válhat."

"Isten megteremtette az embert saját képmására, 

az Isten képmására teremtette őt,  

férfinak és nőnek teremtette őket."

Genesis, I.27.


"Az igazi szent a nép között járkál, 
azzal eszik és alszik  és a piacon ad és vesz, 
és megnősül és a társalgásban  részt vesz 
- és Istent soha, egy pillanatra sem felejti el."
Rumi

*

Egy nagy valószínűséggel eredeti, csaknem 1700 éves kopt töredék tanúsága szerint Jézusnak felesége lehetett.

Én nem is értem, miért kell ezen meglepődni, hogy ez miért "szenzáció" - azon túl persze, hogy a sok szempontból príncípium-zavarban szenvedő Katolikus Egyház most újragondolhatja egyik tévedését, nevezetesen a papi cölibátust (Sri Ramana Maharishi hívja fel a figyelmet arra, hogy a "brahmacarya" szó eredetileg és elsősorban nem "szexuális önmegtartóztatást" jelent, hanem "[az] Önvaló[ban] tart[ózkod]ás"-t, ami által minden tett a "Brahmanban történik", tehát túl van jón és rosszon, tilalmakon és szabályokon: alanytudati létmód, nem pedig "morális aszkézis"). 

A Buddhának két felesége is volt, az ókori brahmana papoknak szintén lehetett feleségük (akik aztán rendszerint tanítványok is lettek) - semmi meglepő nincs ebben. 

Meg kell érteni, hogy egy avatar autentikus identifikációjának realizációja nem zárja ki a horizontális világ kondícióit, karmikus hatásait - vagy érthetőbben: semmi ellentmondás nincs aközött, hogy ha valaki családot alapítva, hétköznapi életet élve él, miközben minden pillanatban tökéletesen tisztában van a valóság Olyanságával, és azzal, hogy "Én-je"  - természetéből adódóan - "más", mint ami a pszichikai-korposzkuláris aspektusból megjelenik az elfedettségben álló alanytudat "mondva-csinált" világa előtt. 

Hiszen a Valóságban, a nem-kettős Olyanság-ban (az Ürességben/Teljességben) nincs különbség, nincs differenciáltság, nincs "ez" vagy "az" - minden "ugyanaz".

A Buddha megvilágosodása után felszólította követőit, hogy ne nevezzék többé "Gótama remetének", mert valójában ő maga "a Dharma", a "teljesen megvilágosodott szent", a "világ megmentője és menedéke"; Krisztus, amikor közölték vele, hogy "rokonai (...) várják", körbemutatott, és mindenkit a rokonaként azonosított, mivel "Szent Szelleme" ugyanaz, mint ami mindenki másnak, és visszautasította, hogy "az ács fiaként" azonosítsák, hiszen ő az "Út, az Igazság és az Élet", a "Kozmosz fénye"; Krisna kifejti Ardzsunának, hogy lényege mindenkinek a szívében lakozik, "ő az emberek igazi Én-je", az emberi szív "eleje-közepe-vége", "magában hordja ez embereket", miközben "kívül is áll rajtuk", sőt, maga Krisna is ennek a Szellemnek a megnyilvánulása. Zarathustra arra szólít fel, hogy "tisztítsd meg Önmagad", hiszen "bárki itt a lenti világban tisztaságot szerezhet" az által, hogy önzetlenül,  "igaz lelke mélyén, csendben keresi Istent".

A karma-yóga útja pontosan ez: a "külső embert", a cselekedetek "elkövetőjét" és "elszenvedőjét", nem lehet azonosítani a szemlélővel, a tanúval, az igazi Én-nel: ezek mindig függetlenek jótól, rossztól, és közömbösen, neutrális alapállással kell szemlélni a világ eseményeit, mivel azok nem érintik - nem érinthetik! - az ember transzcendens lényegét, melynek felismerése pusztán egyetlen pillanat műve. 

A közönséges emberek mint "szalmabábuk", "szalmakutyák" - írja a Tao Te King: a személyek pedig: "perszónák", tehát "álarcok", melyek szerepet játszanak az illúzió-világ elme-színpadán. "Semmit sem ő tesz: akár ül, fekszik, jár vagy alszik - csak a természet működik magától", hogy ismét a Bhagavad-gítát idézzem. A tudat, név-és-forma, érzet, érzékelés, létesülés-születés-halál - mind a függő keletkezés illúziójából erednek, ugyanúgy az üresség létformái, miközben "én-ként" jelennek meg.

Minden Út: autológia, az igazi Én és a nem-Én megismerésének útja, szellemi autometatranszformáció, önátalakítás, a fátylak letépése, a tudatlanság megszüntetése, a Látás megvalósítása.

Ezek végén nincs más, csak "AZ", melyről itt semmi sem mondható, semmi sem gondolható.


Talán a kereszténység, annak követői és hívei, éppen azzal, hogy elfogadják: Jézus nős volt, térhetnek vissza igazi szelleméhez, a Tanhoz és a Megváltás útjához?

*

Regnum Dei

*

Az alábbi részlet egy apokrif Platón-dialógusból való, a Második Alkibiadész-ből [134b-135a]: fő mondanivalója az, hogy aki uralni akarja önmagát, annak ismernie kell az igazi Én-t, a hétköznapi világ feletti valóságot, ez pedig az igazi erényt is jelenti egyben, s csakis ennek az erénynek az egyéni magánéletben való szilárd realizálása után lehet képes az illető arra, hogy az állam közügyeivel foglalkozzon: ha nem így történik a dolog, az ember menthetetlenül belebonyolódik a "népszerű", demagóg politikába, elmerül a külső dolgokban, ahol árulás, bukás és szerencsétlenség fogja érni. Az igazi szerencsétlenség pedig: a tudatlanság az Én-t illetően, ami ebből a szempontból maga az erénytelen élet.

Ez az apokrif Platón dialógus szépen mutatja be a hidat az egyetemes ontológiai-autológiai doktrína és a társadalom között.

*

"Szókratész: Az államoknak sem erődítésekre, meg hadigályákra, meg szárazdokkokra van szükségük, Alkibiadész, ha boldogok kívánnak lenni, nem nagyszámú lakosságra meg hatalomra, csak erényre.

Alkibiadész: Csakis.

Szókratész: Így ha helyesen és szépen akarod intézni az állam ügyeit, erényt kell nyújtanod a polgártársaidnak.

Alkibiadész: Hogyne.

Szókratész: De átadhatja-e valaki azt, amivel nem rendelkezik?

Alkibiadész: Hogy adhatná?

Szókratész: Tehát először neked magadnak kell erényre szert tenned, ahogy bárkinek, aki nem csak saját személyét és a hozzá tartozó dolgokat akarja uralni és gondozni, hanem az államot és az állam dolgait is.

Alkibiadész: Igazad van.

Szókratész: Nem is befolyásra és hatalomra kell szert tenned, hogy keresztülvidd, amit csak akarsz, és ugyanúgy az államnak sem - hanem igazságosságra és józanságra.

Alkibiadész: Úgy látszik.

Szókratész: Mert ha igazságosan és józanul cselekdtek, istennek tetsző módon jártok el, te is, meg az állam is.

Alkibiadész: Az bizony valószínű.

Szókratész: És ahogy imént mondtuk: úgy, hogy közben az istenit és tündöklőt tartjátok szem előtt.

Alkibiadész: Úgy látszik.

Szókratész: De ha ezekre függesztitek a tekinteteket, egyszersmind saját magatokat és a hozzátok tartozó dolgokat is megpillantjátok és felismeritek.

Alkibiadész: Igen.

Szókratész: De bizony, ha így tesztek, akár kezességet is vállalok érte, hogy boldogok is lesztek!

Alkibiadész: Ha kezeskedsz érte, akkor biztos is!

Szókratész: Ha viszont igazságtalanul ténykedtek, és az istentelenre és homályosra tekintetek, akkor a dolog természetéből adódóan bizonyára ehhez hasonló dolgokat cselekedtek, hiszen önmagatokat sem ismeritek meg.

Alkibiadész: Minden bizonnyal.

Szókratész: Mert, Alkibiadész: akinek szabadságában áll, hogy azt csináljon, amit akar, de nincs esze, ugyan mi fog azzal a közemberrel vagy állammal történni? Ha például a betegnek szabadságában áll, hogy azt tegyen, amit akar, de orvosi ésszel nem rendelkezik, viszont senki se állja útját önkényének - ugyan mi lesz vele? Vajon nem fog minden valószínűség szerint kárt tenni a testében?

Alkibiadész: Igazad van."

*

____________________________

Apokrif dialógusok, 89-90. o.

Atlantisz Kiadó, 2005.

*

Gyöngyhimnusz

*

Akinek van rá módja, olvasás előtt tanulmányozza Mircea Eliade Vallási hiedelmek és eszmék története c. művének II. kötetét, a 299-301. oldalon (és a továbbiakon is), mely röviden és érthetően fejti  ki az alábbi linken található gnosztikus Tamás-apokrifnak, a Gyöngyhimnusz-nak a történeti hétterét, mondanivalóját, a Salvator salvatus [Megváltott Megváltó] eszméjét. Jó elmélyülést mindenkinek!

*

http://www.freeweb.hu/antropozofia/gyongyhimnusz1.htm

*

Az "solum-ipseitas" és az "alter-ego" egysége

*

"Hogyha már elmentem, akkor majd megtudod, hogy ki vagyok én. Amit mostan látok, az nem vagyok én."

(...)

"Aki a kereszten függ, az sem én vagyok, akit most nem látsz, csak a hangomat hallod. Annak vélnek, aki nem vagyok, mert nem az vagyok, aki a sokaság számára vagyok. Akinek mondanak majd, az alsóbbrendű és nem méltó hozzám. Minthogy pedig a nyugalom helyét sem látni, sem kimondani nem lehet, mennyivel inkább nem lehet sem meglátni, sem kimondani engem, aki e helynek ura vagyok. A kereszt körül lévő, nem egyetlen formájú sokaság pedig az alsóbbrendű természet. (...) Mert mindaddig, amíg nem mondod magadat az enyémnek, nem vagyok az, aki voltam [én pedig az leszek, ami voltam, amikor magamnál tudlak téged. Tőlem vagy (ugyanis) az (ami én vagyok)]."

(...)

"Engem azonban igazán meglátni - amint mondtam - lehetetlen, kivéve, ha azért vagy képes megismerni engem, mert velem rokon természetű vagy."

(Az apostolok csodálatos cselekedetei, Telosz kiadó, Budapest, 1996)

*

A népek között maradok

*

"- Uram, hogy hiszik el a népek, hogy valamikor köztük jártál?
- Péter, Péter! Köztük maradok: testvérben.
Ha ennek sem hisznek, minden búzaszemen ott hagyom az arcképem,
minden nádszálon ott marad a szamaram foga helye,
ahogy a levélbe harapott,
minden vérfűn meglátszik a vércseppem.
Kell-e ennél több, Péter?"

Parasztbiblia, 262. o.

*