"Égi temetés" Tibetben (+18!)

*


Az összegyűlt Istenségeknek,

a Védőistenségeknek,

a Gurunak

adassék mély tisztelet:

tegyék lehetővé az átmeneti

állapotból való megszabadulást!

 (Tibeti halottaskönyv)

 

*

"Az égi temetés Tibet egyik sajátos misztikus szertartása. A szertartásnak nagy vallási jelentősége van. Az ilyen szertartások puszta látása is átalakíthatja világképünket a halálról és a mulandóságról. A tibetiek számára az ott maradt hulla egy üres "edény", melyből a tudat eltávozott, és majd más testet öltve folytatja létét. A hullát a keselyüknek ajánlják fel, úgy gondolva, hogy a keselyük dákinik. A dákini, az "égtáncos" a tudatot a felső világokba viszi, ahonnan tovább születik. A hulla keselyüknek ajánlásával megmentik sok más kisebb állat életét, melyeket a keselyük levadásznának, hogy élelmük legyen. A halál beállta után nem érnek a hullához három napig, és szerzetesek, jógik szertartásokat végeznek a hulla mellett. Az égi temetés előtt a hullát megmossák és fehér gyolcsba csavarják. A hullát megfelelő helyzetbe készítik. Az égi temetést általában virradat előtt kezdik. A mesterek a szertartástárgyaikkal végzik a tudat vezetésének szertartását."

*

FIGYELEM! 

MEGRÁZÓ KÉPSOROK (WARNING GRAPHIC)!
A SZERTARTÁSRÓL KÉSZÜLT FELVÉTELT 
CSAK 18 ÉVEN FELÜLI, ERŐS IDEGZETŰ OLVASÓKNAK AJÁNLJUK!

A DOKUMENTUMFILM-RÉSZLET ITT TEKINTHETŐ MEG.

A szertartásról ITT olvashat bővebben.

584 # Munkahipotézis (vázlat-szövegek)

*

Ha a szubjektív realista epifenomenológia mindenre kiterjedő világnézetének platóni cáfolata az emlékezés kontemplációjának a ténye (mely elv korrekció nélkül alkalmazható a satipatthána meditációra is), akkor a Buddha - a Felébredését közvetlenül megelőző, és a kondicionáltság világának létrejöttének és az abból való szabadulásnak a módját is feltáró- visszaemlékezése egyben annak is a cáfolata, hogy a buddhizmus "Én" alatt kizárólag az öt szkandha alkotta, a függő keletkezés által kondicionált illúziót értette.

Mint azt korábban már írtam:

"Ha ugyanis nincs állandóan létező aspektusa az alanynak, kizárólag állandó változásnak kitett alkotóelemek illuzórikus konfigurációja, nem létezhetne emlékezet, ami viszont csakugyan valamennyi tradíció kardinális fontosságú eleme: minden vallás és realizációs diszciplína különösen nagy hangsúlyt fektet az emlékezésre, nem véletlenül. A "ki az, aki/ami emlékezik?" kérdésre nem adható meg válaszként az, hogy "az öt szkandha", mert ez ellentmondásban állna a "minden változik" tanával: gondoljunk csak arra, hogy ha ez így lenne, nem lenne értelme a satipatthána-meditációnak (mely meggyőződésem szerint nem más, mint az én levetkőzése, és az Én-hez való eljutás tudománya).

Úgy tűnik tehát, hogy az intelligencia  (vagy a Tudat), melyben az emlékezés történik és amiben magában kontemplálható, az alany metafizikai, preegzisztens aspektusa, és transzcendentális gyökerű: az Én intuíciója a nem-Én-ben, vagy: az én visszatérése az Én-hez (gondoljunk bele egy pillanatra: a nem-Én-nek nincs kezdete: ezért nem okokról beszélt a Buddha, hanem feltételekről, mivel az "első ok" nem fizikai természetű, és nem része a kauzalitásnak)." [Ehhez vesd össze: Platón: Első Alkibiadész]

Ezt kiegészíteném néhány dologgal: elsőként azzal, hogy az emlékezés tárgya sem elhanyagolható: a "mi az, amire emlékezik" legalább olyan kardinális jelentőségű kérdés, mint a "ki az, aki/ami emlékezik" kérdése: a Buddha felsorolja jelenlegei megtestesülését "megelőző életeinek" állomásait: a nevét, mivel foglalkozott, hol élt stb, de mindezeket úgy, hogy a nem-Én-t reprezentáló jelenségektől végig jól kivehetően egyfajta stabil, elhatárolódott állapotban áll.

De fordítva is: a satipatthána meditációban szintén elhatárolódik attól, ami nem-Én, jelesül az öt szkandha alkotta illuzórikus én-től, de megsemmisítése révén egyben eggyé is válik egy magasabb tudatállapottal, ami mindig referenciapont, mindig az emlékezés valódi tárgya a meditációban. Ez már nem közönséges látásmód, hanem a Bhagavad-gítából is jól ismert, "emberi korlátokon túlpillantó, megtisztult, égi látás", ahogy a szövegben is olvashatjuk.

A Dhammapádában  (277-279) is kifejtett Tan tehát - miszerint:  "a létezők mind mulandók; szenvedés minden létezés; a dolgoknak nincs ön-létük" - a függő keletkezésben kondicionált személy által perceptuálisan érzékelhető világra, tehát a képzelt jellegű világ létrégiójára vonatkozik, amit a cittamátra "elfedettségben álló igazságnak" hív, és ontológiai-fogalmi jellemzőjük éppen ettől a perceptualitásból eredő üresség, amit a Nagarjuna-féle tan fejt ki, és ami egybe esik az Egyetemes Nagy Ürességgel (nem elfelejtve, hogy ha "ürességről" beszélünk, minden esetben meg kellene jelölni, hogy miféle ürességről van szó, az üresség mely fajtáját értjük a szó alatt, tehát hogy pontosan "mitől való mentességre" gondolunk).

[Az Upanisadok Brahman-ja; a Nirvána a hinajánában; az Üresség Nagarjuna tanában; a Tiszta Tudat a Yogacara doktrínájában feltehetőleg analógak egymással, és úgy tűnik, megegyezik a transzcendentális idealizmusnak (pl. Fichte, Berkeley, Heidegger) az "Én-Önmaga" kifejezés alatt értett ideával.]

Az alapszöveg ([MN.36.] http://mek.niif.hu/01900/01901/01901.htm#4):

"A boldogságon és a szenvedésen túllépve, az egykori vidámság és bánat megsemmisítése után elértem a szenvedés nélküli, boldogság nélküli, egykedvű és tiszta emlékezést; a negyedik révület állapotába jutottam. És az így keletkező boldogság érzése nem kötötte meg gondolkozásomat.

Ebben a feloldódott elmeállapotban, megtisztultan, tisztán, gondoktól menten, szelíd, készséges, szilárd, nyugodt lélekkel, korábbi létezéseim visszaemlékező felismerésére irányítottam gondolataimat. 

Visszaemlékeztem sok különböző korábbi létezésemre, ilyeténképpen: egy életre, két életre, három életre, négy életre, öt életre, tíz életre, húsz életre, harminc életre, negyven életre, ötven életre, száz életre, ezer életre, százezer életre, majd világkorok keletkezésének időszakaira, majd világkorok pusztulásának időszakaira, majd világkorok pusztulása és keletkezése közötti időszakokra. "Ott voltam, ez volt a nevem, ebben a családban, ebben a kasztban születtem, ez volt a foglalkozásom, ilyen örömet és bánatot értem, így végeztem életemet, onnan távozva amott születtem újra." Így emlékeztem vissza sok különböző korábbi létezésemre, azok formájára és jellegére. Először ez a tudás világosodott meg bennem az éjszaka első óráiban. Lankadatlan buzgalmam nyomán eloszlott a tudatlanság, megjelent a tudás, eloszlott a homály, megjelent a világosság. És az így keletkező boldogság érzése nem kötötte meg gondolkozásomat.

Ebben a feloldódott elmeállapotban, megtisztultan, tisztán, gondoktól menten, szelíd, készséges, szilárd, nyugodt lélekkel az élőlények távozásának és újraszületésének felismerésére irányítottam gondolataimat. 

Emberi korlátokon túlpillantó, megtisztult, égi látásommal láttam távozni és újraszületni az élőlényeket, közönségeseket és kiválókat, szépeket és rútakat, boldogokat és boldogtalanokat, amint tetteiknek megfelelően térnek vissza: "Ezek a kedves lények tetteikben a rosszat követik, szavaikban a rosszat követik, gondolataikban a rosszat követik, a helyeset ócsárolják, helytelen nézeteket táplálnak, helytelen nézetek szerint cselekszenek. Testük pusztulása után, haláluk után rossz útra kerülnek, gonosz ösvényre, mélységbe, pokolra buknak. Amazok a kedves lények viszont tetteikben a jót követik, szavaikban a jót követik, gondolataikban a jót követik, nem ócsárolják a helyeset, helyes nézeteket táplálnak, helyes nézetek szerint cselekszenek. Testük pusztulása után, haláluk után jó útra kerülnek, égi világba jutnak." Emberi korlátokon túlpillantó, megtisztult, égi látásommal így láttam távozni és újraszületni az élőlényeket, közönségeseket és kiválókat, szépeket és rútakat, boldogokat és boldogtalanokat, amint tetteiknek megfelelően térnek vissza. Másodszorra ez a tudás világosodott meg bennem az éjszaka középső óráiban. Lankadatlan buzgalmam nyomán eloszlott a tudatlanság, megjelent a tudás, eloszlott a homály, megjelent a világosság. És az így keletkező boldogság érzése nem kötötte meg gondolkozásomat.

Ebben a feloldódott elmeállapotban, megtisztultan, tisztán, gondoktól menten, szelíd, készséges, szilárd, nyugodt lélekkel, az indulatok legyőzésére irányítottam gondolataimat. "Ez a szenvedés" - értettem meg a valóságnak megfelelően. "Ez a szenvedés oka" - értettem meg a valóságnak megfelelően. "Ez a szenvedés megszüntetése" - értettem meg a valóságnak megfelelően. "Ez a szenvedés megszüntetéséhez vezető út" - értettem meg a valóságnak megfelelően. "Ezek az indulatok" - értettem meg a valóságnak megfelelően. "Ez az indulatok oka" - értettem meg a valóságnak megfelelően. "Ez az indulatok megszüntetése" - értettem meg a valóságnak megfelelően. "Ez az indulatok megszüntetéséhez vezető út" - értettem meg a valóságnak megfelelően.

Amikor ezt felismertem, amikor ezt megláttam, gondolataim megszabadultak a kívánságok indulatától, megszabadultak a létezés indulatától, megszabadultak a tudatlanság indulatától. Felismertem: "A megváltás a megváltottban van." Megértettem: "Legyőztem a születést, beteljesítettem az aszkétaéletet, elvégeztem munkámat, többé nem kell e világra kerülnöm." Harmadszorra ez a tudás világosodott meg bennem az éjszaka utolsó óráiban. Lankadatlan buzgalmam nyomán eloszlott a tudatlanság, megjelent a tudás, eloszlott a homály, megjelent a világosság. És az így keletkező boldogság érzése nem kötötte meg gondolkozásomat, Aggivesszana."

*

Tradíció és Szent Doktrína (vázlatok)

*

"És egy idő múltán, még ifjúkorom virágában, fejemen fényes fekete hajjal, boldog fiatalság gyönyörét élvezve, férfikorom elején, síró és jajveszékelő szüleim akarata ellenére, hajamat és szakállamat lenyírva, sárga ruhát öltve, otthonomból az otthontalanságba távoztam." 

Majjima Nikaya.36

"Mi tudjuk, hogy a törvény jó, ha valaki helyesen alkalmazza; de tudatában kell lennünk, hogy a törvényt nem az igaz emberért hozták, hanem a gonoszokért, a lázadókért, az istentelenekért, a bűnösökért, a vallástalanokért, a közönséges lelkűekért, az apa- és anyagyilkosokért, a vérengzőkért, a tisztátalanokért, a fajtalanokért, a rabszolga-kereskedőkért, a hazugokért, a hamisan esküvőkért, és mindazért, 

ami még ellenkezik az igaz tanítással, a boldog Isten dicsőségéről szóló evangéliummal, amelynek hirdetésére megbízást kaptam."

 

Timóteushoz írt első levél, 8-11


"Ha minden bűnöző közül a legbűnösebb volnál is,
minden bűnön átkelsz a tudás bárkáján."

Bhagavad-gítá, IV.36.

*

Négyféle állapot:

- Tradíció-alattiság (Tanításnélküliség)
- Tradícióval való szembenállás (Hamis tanítások)
- A Tradícióval való harmónia (Az Igaz Tan)
- Tradíció-felettiség (A Tan realizálása)

Az első a mai világ tömegemberére jellemző: általában a történelmi-politikai-gazdasági erőkre, formációkra, ideológiákra. Fő formái a materializmus és az ateizmus.

A második azon formák csoportja, akik csak szektákban, iskolákban, irányzatokban, regulákban, dogmákban és egyházakban képesek gondolkodni, elvesztve a közvetlen átélés intuícióját. Áltanítások, álbevatások, és mély ostobaság, gyermeteg féligazságok, ego- és megalománia, vagy éppen kisebbrendűségi komplexusok jellemzik tagjaikat.

A harmadik azt jelenti, hogy a szellemi ösvényre lépett vallásos ember képes olvasni a sorok között, van füle a hallásra, szeme a látásra: jól tudja, mi a Cél, és mi az Eszköz; képes a távolságtartásra és a túlzott rajongás elkerülésére, a személyi kultuszoktól való mentességre, és arra, hogy ne istenítsen embereket; szellemileg független és szabad, mégha papi vagy egyházi tisztséget is tölt be, vagy egy egyház világi tagja; a külsődleges vallási szertartásokat és előírásokat élő és természetes tanítássá teszi, mert eleve szilárd belső alapokkal rendelkezik, melyek belülről nyilvánítják meg a Törvényt; előíteletmentes, tiszta lelkületű; érzékeny a filozófiára, és meg is érti annak tanításait a szent szövegekben és könyvekben; gondolkodása nemes és éber, és mindig a metafizikaira irányul, de nem gőgös, nem beképzelt tudására az átlagemberekkel szemben; egyszerű és józan életet él, mindig az Igazságot kutatva, mások szolgálatára.

Alábbiakban a negyedik állapotról szeretnék írni néhány gondolat-aforizmát:
arról, mely minden nagy bölcs sajátja, és amelynek szükségszerűen el kellene jönnie egyszer minden szellemi ember életében.

*
_________________________________________________

*

Valamilyen szimbolikus formában minden tradíció magában foglalja a Doktrínához vezető utat:
a Tannal pedig később, de akár azonnal is elérhető a megszabadulás.

De csakis a Tannal.

Sajnos, a mai vallások és tradíciók követőinek jórésze azokhoz a szamarakhoz hasonlatos, melyek aranyból készült szent ereklyéket cipelnek a hátukon - anélkül, hogy tudnák és felfognák annak jelentőségét és tényét.

*

Abban a pillanatban, ahogy a szent doktrínát intézményesített, egyháziasított formában kívánja valaki átadni, szükségszerűen és azonnal megjelenik az antitradicionalitás is. A mértékek mennyiségileg változhatnak ugyan, de ez mit sem változtat ezen a minőséget érintő tényen. Ezért van az, hogy in concreto jóformán csak antitradicionális vallási intézmények léteztek és léteznek a Történelemben.

*

A tradíció vagy tradicionalitás egy bizonyos pont után - akadály.

Akadály, amit le kell győzni.

*

A tradíció horizontális és exoterikus: 

változik, emberek alkotják, adott történelmi és földrajzi feltételekhez kötött, korlátozó, és folyamatosan romlik. 

A Doktrína vertikális, ezoterikus: tehát mindezektől független, állandó.

*

A Buddha és Jézus azért ment szembe a tradícióval, mert ők a Doktrínát képviselték és adták át: 

emiatt nem tehettek mást, csakis azt, hogy szembe fordultak az üres hagyományokkal...

*

A buddhizmus és a hinduizmus szerint tíz béklyó (samyojana) köti az embert a létörvényhez:

1. Belief in a separate personality or individuality (drishti) / Hit egy külön személyiség, vagy egyéniség létezésében
2. Doubt that has no desire for satisfaction (vichikitsa) / Szkeptikus kétely
3. Uncritical attachment to rules and rituals (silabbata-paramasa) / Szabályokhoz és szertartásokhoz való kritikátlan kötődés *
4. Sensuous craving (kama-raga) / Érzéki vágy
5. Ill will, wishing harm on others (vyapada) / Rosszakarat
6. Craving for a higher material existence (rupa-raga) / Sóvárgás a finom-anyagi létezésre
7. Craving for non-material existence (arupa-raga) / Sóvárgás az anyagtalan létezésre
8. Conceit or egotism (mana) / Önhittség és beképzeltség
9. Restlessness (udhacca) / Nyugtalanság
10. Ignorance (avidya) / Tudatlanság, szellemi vakság

* Mindezek alkotják az un. "tradíciót". (Vö.: Szatipatthána, 148.o.)

*

"Még az élet kényszerei közt is fölfedezhető

A Nibbánába vezető tan, minden szenvedés vége:

Megtalálják, kik az éberségüket addig fokozzák;

Míg szívük a tökéletes elmélyedést el nem éri."

(...)

"Ne halászd elő az elmúlt dolgokat,

S a jövőre ne ápolj hiú reményeket:

A múltad már régen mögötted maradt,

A jövő pedig még el sem érkezett.

A bölcs, ki a jelent az itt-és-mostban

Megtisztult látással fölismeri,

Törekedjen oly tárgyra, mely soha

meg nem inog, s azt el nem veszítheti."

*

Aki a tradíciót teszi meg a szellemi út alfájának és omegájának,
az nem látja a fától az erdőt.

Először is: nincs olyan, hogy "a" tradíció.
Tradíciók vannak, melyek mögött egységes Doktrína áll.

Másodszor: aki a tradíciót tekinti a megszabadulás útjának, olyan,
mintha a kódexmásolást tenné meg Platón tanításainak lényegévé.

*

A tradíció szent eszköz, nem pedig cél. A cél a Doktrína realizálása.

*

Aki érti a Tant, annak nincs szüksége hagyományokra.

Akinek hagyományokra van szüksége, az nem érti a Tant.

*

Nem a hagyomány metafizikai, hanem a hagyomány tanítása irányul a metafizikaira.

*

A Tradíció: a Doktrína közvetlen és intenzív átadása intuitív módon két ember között.

  A Doktrína: meta-tradicionális, metafizikai.

*

__________________________

A satipaṭṭhāna gyakorlásához (+18!)

*

Jó pár éve felvetettem a Körösi Csoma Sándor Buddhista Egyetem falain belül, hogy az oktatás egy bizonyos szakaszán a hallgatók - amikor a satipaṭṭhāna kardinális jelentőségű és komoly elmélyülést igénylő diszciplínájával ismerkednek meg - fakultatív lehetőségként látogassanak el a SOTE szerv-múzeumába, vagy nézzenek meg oktató-videókat boncolásokról, realizálván a Felébredett által is javasolt kilenc temetői kontempláció egyes stációit.

Az ötlet, természetesen, nagyjából mindenkinél vagy "kicsapta a biztosítékot", vagy néma fülekre talált: volt, aki nem értette, erre mi szükség lenne, de volt olyan is, aki azt mondta, hogy "ha ez kötelező lenne, inkább feladná a buddhista tanulmányait".

Az alábbi, a laikusok számára döbbenetesnek ható videofelvétel egy kórház transzplantációs kutatási programjának a keretén belül, egy élő tüdőről készült, és rendkívül érdekes vizualizációt adhat hozzá a satipaṭṭhāna légzés-kontemplációihoz.

Már azoknak persze, akik komolyan meg szeretnék érteni, hogy mit akart a Buddha tanításaival üzenni.

*

*

Satipaṭṭhāna

Az Én csak úgy ismerhető meg, ha túljutunk a világi dolgokkal kapcsolatos 

vágyakozáson és bánkódáson. 

Ez a halhatatlan megvalósításának előfeltétele is:

ez maga a Középső Út kapuja.

*

Hét lélegzetvételnyi meditáció elegendő idő lehet ehhez.

*

Az anatman-ról

*

A mostani poszt egy terminusról szól, mely rendkívül sokszor előfordul mind a hinayana, mind a mahayana buddhizmus szövegeiben és a kommentárjaiban: ez a szanszkrit "anatman" (páli "anatta") kifejezés.

Az eredeti terminus nem "én-nélküliséget" jelent, ahogyan azt ma sokszor - mintegy hallgatólagosan kötött megállapodásképpen - értelmezik, hanem a "nem-Én[-Önmaga]" jelentéssel rendelkezik.

Ez rendkívül fontos megjegyzés, és sajnálom, hogy azt nem tisztázzák elégszer a hallgatóság előtt. (1)

Egy dolog ugyanis, ha azt fejezed ki egy szóval, hogy "valakinek nincs valamije" (= pl. "én-nélküli", mint tulajdonság; "X - Z"), és egy másik dolog, ha azt fejezed ki, hogy "valami nem-X" (= "nem Én-Önmaga", mint ami valami "más, mint X").

Ez utóbbi szerint járnak el a buddhista alapszövegek (2), és ez utóbbihoz, mint ahogyan arra Fichte is rámutatott, ismerni-, és létezőnek kell tételezni X-et, különben ontológiai és episztemológiai ellentmondás áll fenn a " valami nem-X" kijelentésben.

Tehát [pre]ontológiailag egy "nem-Én" képzete egyenesen tételezi a tudatban az "Én"-t is, és egyik ismerete kölcsönösen tételezi a másikét is. A helyzet belátása pofonegyszerű: hogyan állathatod valamiről azt, hogy az "nem-X", ha nem ismered "X"-et? (3) Ha viszont ismereted van egy dologról, akkor - és ez szükségszerű -, nem állíthatod róla, hogy "nem-létezik".

Ha az első esetet közelebbről megvizsgáljuk, és azt állítjuk, hogy valami mentes az önmagaságtól, akkor "önmagától" is mentes ("X nem egyenlő X", és "nem-X egyenlő X"), tehát a valóságban nincsenek "dolgok" sem, melyekről kijelentést tehetünk (ez a "Tetralemma törvénye").

Továbbá, a Buddha maga sohasem állította azt, hogy nem létezik egy Én-Önmaga (és igenis sok helyen beszélt erről a "valamiről", hasonlóan az apofantikus teológiához), hanem csak az okozatiságtól függő, alany-tárgyi keletkezést mutatta be, mint a létforgatagot, ami "a nem-Én-Önmaga" (= "valami nem-X", mert szubjektum és objektum egybeesése, határfelülete): és ezeket a kijelentéseket aposztrofálták tévesen azok a követői, akiknek nem volt léttapasztalatuk az Én-ről, és akik nem ismerték fel Önmagukat a satipatthána-meditáció révén (azt továbbra is kevesen kérdezik meg, hogy "ki végzi a satipatthána-meditációt", "ki szemlél abban" [hasonlóan a jegyzetekben olvasható részletben], és hogy "ki a valóságos alanya").


Más szóval tehát: az avidya az Én-Önmaga elfedettsége.

A probléma nem egyszerű, de nem is érthetetlenül bonyolult, de tény, hogy kevesen értik meg.

*

__________________________

Jegyzetek

1.
Az "atman" egyébként a szanszkritban és a páliban inkább jelenti azt, hogy "[Én-]Önmaga", mintsem azt, hogy "lélek" (vö.: gr. "auton"), vagy azt, hogy [személyes] "én" (sz. "pudgala").

2. 
"És mi Ánanda, az anattáról való szemlélődés?

Ezt illetőleg Ánanda, a szerzetes elmenvén az erdőségbe, vagy egy fa tövéhez, vagy egy lakatlan házba, ekképpen szemlélődik:

A szem nem az Én; a szemmel látható dolgok nem az Én; a fül nem az Én; a hangok nem az Én; az orr nem az Én; a szagok nem az Én; a nyelv nem az Én; az ízek nem az Én; a test nem az Én; a testi kapcsolatok nem az Én; az elme nem az Én; az elme tárgyai nem az Én. Ekképpen időzik, szemlélve a nem-Ént ezekben a belső és külső alapokban. 

Ezt, Ánanda, az anattán való szemlélődésnek hívjuk." 

(Girimánanda szutta, Ford. Ermesz Csaba; Az oltalom könyve, 70.o.)

3. 
Vagy másképpen: ha tagadsz valamit, akkor egyben definiálod is a tagadandót, ahogyan minden definícióval egyidőben tagadsz is. Valóságosan meghatározni viszont nem lehet "nem-létezőt". A Buddha sem tagadta a világ (= okfüggő keletkezés) létét: csak azt állította, hogy az: "nem-Én"

*

kettő

*

1.

a folyónál

lassú sodrású, sekély vízpart

napfényes az idő, forró a nyár

a macskából a víz alatt már csak tiszta csontok maradtak

kis területen elszóródva

és néhány masszává rohadt hús és szőrpamacs (?)

rajokban kishalak úsznak körülötte

pár méterrel arrébb kis zubogó: fehéren habzik a víz


2.

a forgalmas autóútnál

minden pillanatban elszáguld egy kocsi

kellemes a szellő, kora ősz van

a kutya pont az út közepén fekszik

vértócsa veszi körül

a nyakörvén csillog a napfény

az autók, anélkül, hogy hozzá érnének, elsuhannak felette

vagy kecsesen, nagy ívben kikerülik

pár méterre lámpás kereszteződés: néha megáll a kocsisor

*

hallom a szívverésem

hirtelen megértem:

minden lélegzetvételnek jelentősége van

*

a szánkhya-yóga allegóriája

*

ma rendkívül alkalmas körülmények adódtak a bhagavad-gíta elmélyült elolvasásához (általában egy ülés alatt szoktam elolvasni, megszakítás nélkül, csak ritkábban olvasom részletekben a gítát): a kilencedik fejezetnél úgy döntöttem, szünetet tartok, és testmozgásként kocsit mosok (a fizikai monotoneitás általában jó telep a gondolkodáshoz)

a hátsó udvarra mentem, megálltam a kocsi előtt, majd némán elkezdtem a dolgot

először csak bő vízzel átáztattam az egész kocsit, hogy a nagyobb, mindenki által látható koszdarabokat lemossam

aztán már céltudatosabban, a ragadósabb darabokra irányítottam egy erősebb vízsugarat, és azokra a területekre, ahol - bár nem volt látható - tudtam, hogy kosz van: a kerekek, sárvédők, lökhárítók után az alváz és a rejtett felületek következtek

ezután jött az oldószeres mosás: egy fajta az üvegfelületekre, egy másik fajta a fémre, és ismét egy másik a műanyagra, pontosan úgy, ahogyan azt a szakkönyvek javasolják

ismét laza, mindent átfogó vízsugár az egész autóra

általános száraz törlés, majd az aprólékosabb: az üveget újságpapírral, a fémet pamutruhával, a műanyagot papír kéztörlővel

a fényszórókat és a két rendszámtáblát külön-külön is, nagy gonddal és alaposan tisztára mosom, szárazra törlöm

a kocsi - ami bennem ekkorra már nem "kocsi" volt, hanem csupán alkatrészek és konstrukciók konfigurációjaként megjelenő üres szó - kívülről teljesen tiszta

most a konfiguráció belső része jön:

kiszellőztetem az utasteret, és a nagyobb szemétdarabokat (amikről tudtam legalábbis) külön a kukába dobom

a kisebb, megbúvó hulladékok ezután kerültek a kezembe

eljött a komolyabb tisztítás fázisa - a műszerfal, az ablakok belülről, a szőnyegek: külön-külön tisztítószerekkel, külön-külön törlőruhával - először a nagyobb, majd a kisebb, végül az egészen makacs foltok

a kormánykereket külön tisztítom meg: végül leellenőrzöm, hogy a kesztyűtartóban vannak-e a térképek, és hogy működnek-e a világítás-, elakadásjelző-, ill. az index-funkciók

a kocsi patyolat tiszta belül is, nincs rajta semmi kosz

*

ekkor arra gondolok, hogy valójában mindez semmi addig, amíg a kocsinak nincs valódi úti célja, és egy helyben áll - erre a gondolatra az ég azonnal beborul, feltámad a szél, és a nap elé sötét felhők kúsznak: kövér cseppekben esni kezd az eső

minden esőcsepp egy újabb nyomot a hagy a kocsin, a szél felkavarja port az udvarról, és behint vele mindent

valami miatt nem állok a garázsba, hanem mintegy kíváncsian, nyugodtan figyelem, ahogy a felvert por ismét koszossá teszi az egész kocsit: finom porréteg lep el mindent, mocskos lesz az egész, kívül-belül

ekkor jól látható és megérthető: a kocsi csak időlegesen tisztítható meg, és pusztán ez a fajta tisztítás önmagában nem lehet értelmes cél, éppen az időlegessége és tárgyiassága miatt

de a legfontosabb tapasztalat: a kocsivezetőt, az igazi cselekvőt, valójában nem érintette meg az, ami a folyamat során történt, és az mindvégig tiszta maradt, függetlenül a kocsi állapotától

*

*

ezután otthagytam a kocsit az udvaron az esőben, visszatelepedtem a teraszra, az tető alá, kezembe vettem a bhagavad-gítát, a második és az ötödik fejezetét újraolvastam, majd folytattam a tizedik fejezetnél, és meg sem álltam a végéig

az ég kitisztult - a nap ragyog

aztán bealkonyodott


*

határállapot-tanulmányok

*

ahankára szanszkrit: "az éntudatosság, a személyes én tudatosulása; az éncsináló; a megnevezéssel megkülönböztető; egy dolog azonosítása a nevével; az egyéniség"

szkandha szanszkrit: "testtag, testi elágazás; érzékek tárgya, a tudat öt formájának gyűjtőneve (test, érzékelés, észlelés, késztetés, tudat), alkotóelem, különítmény, király, bölcs"

____________ * ____________

Fig.1________________________Fig.2




Fig.3________________________Fig.4






Fig.5

________________________

Az MRI-felvételek 2006. március 12-én (Fig.3-5) és április 9-én (Fig.1-2) készültek rólam, és tökéletesen feltárják a pszichomentális következményként létrejött biofizikai belső struktúrát, melynek az elfedett létvalóság határállapotában az egyetlen oka - ahogy minden megnyilvánultságnak is - az égető, illuzórius létszomj mániákus kielégítése, tehát a metafizikai tudatlanság.

*

A sólyom

*

"Szerzetesek, volt egyszer egy sólyom, aki hirtelen lecsapott egy kis fürjre és elkapta őt. Ekkor a kis fürj a sólyom karmai közt így siránkozott:

- Ó, átkozott balszerencsém, nyomorult sorsom, hogy elcsavarogtam az igazi lakhelyemről mások vadászterületére! Ha ma az igazi lakhelyemen maradtam volna, ősi élőhelyemen, ez a sólyom nem lenne ellenfél számomra!

- De hol van a te igazi lakhelyed? – kérdezett vissza a sólyom. – Hol van a te ősi élőhelyed?

- A frissen felszántott mező az, kiforgatott rögökkel.

Erre a sólyom nem fitogtatta saját erejét, nem dicsekedett saját erejével, hanem elengedte a fürjet.

- Most menj! De még ha oda is mész, ott sem menekülsz előlem!

Ezután a fürj, visszatérve a kiforgatott rögökkel teli, frissen szántott mezőre, egy jókora földdarab tetejére kiállva így gúnyolta a sólymot:

- Hé, sólyom! Na, most gyere, most kapj el!

Erre a sólyom nem fitogtatta saját erejét, nem dicsekedett saját erejével, hanem behúzta szárnyait, és hirtelen lecsapott a fürjre. Ekkor a fürj felismerve, hogy ’a sólyom teljes sebességgel lecsapott rám’, lefordult a földdarabról, és a sólyom abban a pillanatban feltépte a begyét.

Látjátok szerzetesek, így jár mindenki, aki elcsavarog az igazi lakhelyéről, mások vadászterületére!

Ezért nem szabad elcsavarognotok oda, ami nem az igazi lakhelyetek, mások vadászterületére! Aki elcsavarog igazi lakhelyéről, mások vadászterületére, annál Mára esélyt kap, abban Mára megveti a lábát. És szerzetesek, mi nem az igazi lakhelyetek, mi mások vadászterülete? Az érzékiség öt fonala. Melyik ez az öt? A szemmel látható formák, amelyek kellemesek, bájosak, kedvesek, sóvárgásra késztetők, csábítók. A fülel hallható hangok, amelyek […]; Az orral szagolható illatok, amelyek […]; A nyelvvel ízlelhető ízek, amelyek […]; a testtel tapintható tárgyak, amelyek kellemesek, bájosak, kedvesek, sóvárgásra késztetők, csábítók. Szerzetesek, ezek nem a ti igazi lakhelyeitek, hanem mások vadászterületei.

Szerzetesek! Barangoljatok igazi lakhelyeiteken, ősi élőhelyeteken! Aki igazi lakhelyén barangol, ősi élőhelyén, annál Mára nem kap esélyt, abban Mára nem veti meg a lábát. És mi a ti igazi lakhelyetek, mi a ti ősi élőhelyetek? Az éberség négy alapja. Melyik ez a négy?

Amikor a szerzetes a testet testként szemlélve időzik, éberen, figyelmesen és tudatosan, félretéve a világi dolgokra irányuló sóvárgást és ellenérzést. Az érzéseket érzésekként szemlélve időzik, […]; a tudatot tudatként szemlélve időzik, […]; a dhammákat dhammákként szemlélve időzik, éberen, figyelmesen és tudatosan, félretéve a világi dolgokra irányuló sóvárgást és ellenérzést. Ez a szerzetes igazi lakhelye, eredeti élőhelye."

Forrás: http://a-buddha-ujja.wikidot.com/szutta:sn-47-6-fr

Húsvét

*

Ógörög: "Pászkó":
"átél, megél, megtapasztal, elvisel;
elszenved, elvisel, eltűr;
történik, megesik;
valamilyen lelkiállapotban van;
szenvedni, bajban lenni;
elképzeli, fölteszi"

amiből ered:

Ógörög: "Pászka":
"áldozati bárány, húsvéti bárány"



________________________________

A szatipatthána és a keresztrefeszítés
ugyannak a szellemi aktusnak a szimbólumai.

A szellemben való újjászületés kapui.

_______________________________

*

"- Nem rég, uram, korán reggel, felöltöttem felső ruhámat, fogtam alamizsnagyűjtő
szilkémet és elindultam alamizsnáért Szávatthiba. Ahogyan házról házra jártam alamizsnáért,
megláttam egy nőt, aki egy torzónak adott életet. Nézve őt arra gondoltam, hogy mennyi
szenvedés forrása a létezés! Valóban mennyi szenvedés forrása a létezés.
Hogyan tudnék enyhíteni fájdalmán?
- Ebben az esetben, Angulimála, menj el a nőhöz és odaérve mondd ezt neki:
"Amióta megszülettem, nem emlékszem, hogy szándékosan megfosztottam volna egy élőlényt
is az élettől. Ez az igazság hozzon neked enyhülést szenvedésedre,
és enyhüljön szenvedése gyermekednek."
- De, tiszteletreméltó uram, szándékosan hazudnom kéne neki,
én szándékosan sok élőlényt megfosztottam az életüktől.
- Akkor, Angulimála, menj vissza Szávatthiba és mondd az a nőnek:
"Lányom, amióta megszülettem nemes lelkűként, nem emlékszem,
hogy szándékosan megfosztottam volna egy élőlényt is az élettől.
Ez az igazság hozzon neked enyhülést szenvedésedre
és enyhüljön szenvedése gyermekednek."
- Igen, tiszteletreméltó uram."
_______________________________________

Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű ember, egy zsidó tanácsos.
Ez éjnek idején fölkereste Jézust, s így szólt hozzá:
"Rabbi, tudjuk, hogy Istentől jött tanító vagy, hisz senki sem vihet végbe olyan jeleket,
amilyeneket te végbeviszel, ha nincs vele az Isten."
Jézus azt felelte neki:
"Bizony, bizony, mondom neked: aki nem születik újjá,
az nem láthatja meg az Isten országát."
Nikodémus megkérdezte:
"Hogy születhet valaki, amikor már öreg?
Csak nem térhet vissza anyja méhébe azért, hogy újra szülessék?"
Erre Jézus azt mondta:
"Bizony, bizony, mondom neked: Aki nem vízből és (Szent)szellemből születik,
az nem megy be az Isten országába.
Ami a testből születik, az test, ami a Szellemből születik, az szellem.
Ne csodálkozz azon, hogy azt mondtam: újjá kell születnetek.
A szél ott fúj, ahol akar, hallod a zúgását,
de nem tudod, honnan jön és hova megy.
Így van vele mindenki, aki a Szellemből született."

*

Exinanitio.

*

A test szemlélése (+18!)

*

"Továbbá, szerzetesek, a szerzetes eképpen gondolkodva szemrevételezi e bőrbe burkolt és tisztátalanságokkal teli testet, a talpától a feje búbjáig:

“E testet haj, szőr, körmök, fogak, hús, bőr, inak, csontok, velő vese, szív, máj, mellhártya, lép, tüdő, belek, bélfodor, torok, ürülék, epe, nyák, genny, vér, verejték, faggyú, könny, háj, nyál, nyálka, ízületi folyadék, húgy alkotják.

Mintha csak egy kettős szájú élelmiszeres zsákkal volna dolga, amely különböző fajta gabonával — hegyi rizzsel, hántolatlan rizzsel, sárgaborsóval, zöldborsóval, szezámmaggal és hántolt rizzsel — van megtöltve, s amelyet ha egy éles szemű ember felnyit, így kell azt vizsgálgatnia:

“Ez itt hegyi rizs, ez hántolatlan rizs, ez sárgaborsó, ez zöldborsó, ez szezámmag, ez meg itt hántolt rizs.” Ugyanúgy szemléli, szerzetesek, a szerzetes e bőrbe burkolt és tisztátalanságokkal teli testet is a talpától a feje búbjáig:

“E testet haj, szőr, körmök, fogak, hús, bőr, inak, csontok, velő vese, szív, máj, mellhártya, lép, tüdő, belek, bélfodor, torok, ürülék, epe, nyák, genny, vér, verejték, faggyú, könny, háj, nyál, nyálka, ízületi folyadék, húgy alkotják.”

Így szemléli, a testet tudatosítván a testet belülről, vagy kívülről, vagy belülről és kívülről egyaránt. Tudatosítva a test keletkezési tényezőit szemléli azt, vagy tudatosítva a test felbomlási tényezőit szemléli azt; vagy a test keletkezési és felbomlási tényezőit egyaránt tudatosítva szemléli azt. Vagy pedig a tudás és éberség létrehozásához szükséges mértékben tudatosítja magában, hogy 'test van'.

Szabadon szemlélődik, semmihez sem kötődve a világon. Így szemléli a szerzetes valóban a testet tudatosítva a testet."

http://a-buddha-ujja.wikidot.com/szutta:dn-22-pl

*

*

Az átmanról

*

Átman, szanszkrit, kb. önmaga (vö.: gr. "auton").

A buddhizmus legfontosabb referenciapontja; az a preontológiai tudati létvalóság mint Szubjektum, ami a szatipatthána-meditációt ténylegesen végzi, és ami a függő keletkezés által uralt alanytudat előtt felbukkannó - a trilaksana jegyeit mutató - dharmák (ti. "nem-én"-ek) leválasztása után "megmarad", mint az egyedülvalóság nem-kettős, metaperszonális "Én"-je.

Aki ezt a princípiális tájékozódási pontot nem érti, az könnyen elvétheti az egész buddhizmust, és magát a Szent Tant.

*

A 'kenózisz' fogalmáról

*

A 'kenózisz' szó (lat. "inanitio, exinanitio") ürességet jelent, annak az önkiüresítés, önkifosztás értelmében véve (vö. szatipatthána). Ez azt jelenti, hogy életünkben minél nagyobb teret biztosítunk Isten akarata számára. (Emlékezzünk: Ex Deo nascimur, in Christo morimur, per Spiritus Sanctum reviviscimus, tehát: "Istenből születtünk, Krisztusban halunk meg, és a Szent Szellemben támadunk fel".)

Negatív útja a saját akarat (vágyak, reflexek), és az elképzelések föladása (vö. Brhamadzsála-szútra).

Pozitív útja az Isten akaratával való teljes azonosulás, az önalávetés, a legkisebb részletekig elmenően (vö. pl. Nagarjuna).

Mindkét út egyetlen helyes eredményhez vezet: az "én" teljes felszámolásához.

A Középső Út pedig ezek egyidejű kontemplációja.

Célja - mint minden valódi praxisnak - az Istennel való egyesülés, eggyé válás, vagyis hogy minden "mástól" elválasszuk tudatunkat, lelkünket.

"A klasszikus jóga alapgyakorlata és végcélja a teljesen kiüresített, tárgyától fosztott tudat szemlélete, vagyis a szamádhi. Ehhez az anyagi tudatfolyamatokat ki kell küszöbölni. Patandzsali is ezt a definíciót adja: „A jóga a psziché (csitta) tevékenységének legyűrése.” [*183] (Jóga-szútra I.2.) Az eképpen elkülönültségében is megtapasztalt, „tiszta” tudat az indiai lélek, az átma (önmaga) (...)."

Ez a valódi önmegvalósítás is; tehát közel sem az, amit ma oly sokan annak vélnek. Amit ma legtöbben annak tartanak, az éppen hogy az 'én' és az 'enyém' egomániás elképzelései által táplált illúzió fenntartása, további generálása.

Az elkülönültség eszközéről így ír az Evangélium: "Ne gondoljátok, hogy békét hozni jöttem a földre. Nem békét hozni jöttem, hanem kardot." (Mt. 10.34) "Az a legteljesebb béke, ha levágják, ami beteg, és elkülönítik, ami viszályt kelt. Hiszen csak így egyesülhet a menny a földdel." - írja Aquinoi híres Máté Evangélium-kommentárjában, a Catena Aurea-ban. "Arra emlékezzünk tehát, hogy az Isten szavát (Logosz, Dharma) jelképezi a kard."

Az önkiüresítés jelképe a tükör (vö. 'tükörszerű tudat'), mely - ha tökéletesen tiszta - teljesen eggyé válik a befogadott képpel, és így már létrejön az Egység.

A keresztény misztika és aszketizmus központi fogalma, de valójában a Híd minden tradíció doktrínája között.

*

Az 'önmegsemmisítésről'

*

"Egyetlen teremtmény sem léphet a természet magasabb

fokára anélkül, hogy ne szűnne meg létezni."

Sum.Theol. I. 63. 3

*

A minap az öngyilkosságról leveleztem valakivel, aminek kapcsán most szeretnék egy naplóbejegyzést tenni: remélem, mindenkinek hasznos inspirációkkal és gondolatébresztőkkel fogok szolgálni.

*

Tudom, hogy első ránézésre ez meglepő lesz, de a közhiedelemmel ellentétben az öngyilkosságot nem tiltja a buddhizmus (természetesen nem a közönségesen vett vágy-, kiábrándultság-, és érzelemmotivált, felindulásból elkövetett és világgá kürtölt "öngyilkosságról" van szó, hanem a szanszkrit terminológiában 'ákimcanna'-nak nevezett "spirituális önmgesemmisítésről") - de a buddhizmus mellett általában a keleti doktrínák sem tiltják - legalábbis nem úgy és nem olyan érvek mentén, ahogyan azt ma sokan evidensnek tartják, elképzelik és gondolják (gondolni vélik).

Szögezzük le: a buddhizmus (és az antik sztoicizmus) megengedi a fent vázolt 'öngyilkosságot', mivel az a spirituális Út egy bizonyos pontján elkerülhetetlen.

Ennek a meditatív-kontemplatív spirituális önmegsemmisítésnek a neve: szatipatthána (satipatthana).

Amit a buddhizmus "tilt", az a tudatlanságon alapuló, kontrollálatlan tett, így ez a tiltás nem csak az öngyilkosság alacsonyabbrendű formájára érvényes, hanem pl. egy táj kontemplációjára, vagy egy csésze tea elfogyasztására is, ha az nem önuralt és tudatos.

Számomra nem is ez az önmagában vettt tény az érdekes (mármint az, hogy a szatipatthána, a buddhista meditáció szíve, önmegsemmisítés, mely által Önmagunkhoz vezet az Út), hanem az, hogy pl. a buddhizmus kinek engedi meg ezt az önmegsemmisítést mely, akárcsak az önkiüresítés, egyszeri és megismétlehetetlen, tehát nem létezik olyan, hogy szatipatthána meditációk)?

Annak "engedhető meg", aki jól tudja, hogy a tudatot nem lehet megölni; aki már túl van léten és nem-léten, életen és nem-életen, halálon és nem-halálon is; aki túl van azon, hogy "enyém" és "én", és jól látja, mi az, ami tőle függ és tőle független; aki túl van a kicsinyes ragaszkodásokon, a rögeszméken, a tévedéseken, a közönséges, alárendelt vallásosság ideáin, és látja, hogy a megnyilvánult kozmosz és az emberiség egésze, beleértve az alany "saját, emberi egzisztenciáját" is, pusztán egyetlen szubjektív tudatfokozat a létállapotok végtelen palettáján, és a Tudás által átitatott és a Megvilágosodással önuralt transzfiguráció akciója a végső cél felé immár csak értelmetlenül, hátráltatóan, és ezért indolkolatlanul lehetne tovább halasztható: ekkor az "itt és most" valóban 'Jelenvalólétté' válik...

(Minden gyakorlat és kontempláció, tanulmány és meditáció, elvonulás és felismerés, ennek az "önmegsemmisítésnek" az előkészítését jelentheti.)

A 'bodhisattva' már pusztán bodhisattva állapotánál fogva is, akármikor meghozhatja a végső döntést, hogy "kilépjen a játékból", egy magasabb, tisztább, vágy- és formanélküli létállapot felé...

És így valójában csak egy bodhisattva (aki ismeri Önmagát) állíthatja azt is, hogy "nem félek a haláltól".

Miért? Mert a halál (mint a Krisztus által tanított Újjászületés),

valójában a vágy és az "én" halála,

az Önmagamhoz vezető Út Kapuja,

melyen minden ember életében

csak egyszer lehet belépni.

*

Az Éberség Fája

*

Két núbiai apokrif irat magyar fordítása látott napvilágot 2007 januárjában, ráadásul a világon először, ezerötszáz év elteltével fordították és publikálták őket a Kasr el-Wizz kódex lapjaiból: a mű "A Megváltó a keresztről" címen jelent meg.

http://www.fn.hu/magazin/20070111/ezerotszaz_eves_kopt_szovegek_magyarul/?action=nyomtat

A napokban sikerült beszereznem egy példányt egy antikváriumban, és nem sokkal később, már a szöveg olvasása közben ébredtem rá, hogy az ortodox buddhista meditáció "szívének" tartott meditációs metódus szanszkrit terminusa, a "szmirti-yupa-szthána" (p. 'satipatthána'), és az ógörög "sztaurosz" (amit a kopt szöveg is használ a Keresztre, "pesztaurosz" formában) ugyanarra a dologra utalnak: egy faoszlopra, mely a megfékezés, megzabolázás és a feltámadás/felébredés szimbóluma.

________________________

Pontos etimológiájuk a következő:

szanszkrit terminológia:

- szmirti: emlékezni

- yupa: oszlop, cölöp

- szthána: állás, hely, állapot, megállás, alap

- szthá-tri: álló, mozdulatlan, támogatott, fenntartott

ógörög terminológia:

- sztaurosz: cölöp, karó, gerenda, kereszt, megfékezés

- sztázisz: megállás, felállítás

- sztázimosz: helyét nem változtató, biztosan álló, szilárd

_____________________

Az ikongráfiában ez az Fa, melynek tövében a Buddha megvilágosodott, és az a Fa, melyre felszállt Krisztus, és amely a "Szellemtől", az "örök idők óta létezik", és amelynek "ágai majd kihajtanak újból, mint Kezdetben".

*

Mint annyiszor, most is nyilvánvalóvá vált: a kereszténység és a buddhizmus egyazon Igazság felé vezető Útnak a két neve, amik soha nem szorulnak arra, hogy "hidat építsenek közéjük", mivel ők maguk szolgálnak "a" Híd pillérreiként...

Megjegyzem még, hogy a szóban forgó kopt szöveg - összhangban a mára már teljesen elfelejtett doktrínával, és a latin-ógörög nyelvű Bibliával - következetesen megkülönbözteti egymástól a "pneuma" és a "psziché" fogalmát is, ami doktrínális és didaktikai szempontból is igen becsessé teszi számomra az iratot...

*