"Amire kiterjed a hat érzékelési alap, arra terjed ki a fogalomalkotás. Amire kiterjed a fogalomalkotás, arra terjed ki a hat érzékelési alap. A hat érzékelési alap maradéktalan elhalványításával és megszüntetésével elérkezik a fogalomalkotás megszűnése és lecsillapodása."
Mind a buddhizmus alaptanításaiban, mind a magasabb buddhista irányzatokban kardinális jelentősége van a halál tudatosításának, az azzal való szemtől-szemben ülésnek, a halál-meditációknak (pl. a kilenc temetői kontempláció, Tibeti halottaskönyv, stb).
A nagyobb modern, laikus tömegek - egy-egy szerettük vagy ismerősük konkrét elvesztését leszámítva - rendszerint a halottak napján találkoznak, illetve "kvázi-foglalkoznak" mélyebben a halál gondolatával és jelenségével, ugyancsak halott szerettük, ismerősük emléke kapcsán.
A "halottak napja"-ként emlegetett konvencionális ünnep azonban igencsak kezd átalakulni valami "mássá".
A halloween-jelenségre gondolok.
A temetőbe való "zarándoklás", koszorúzás, gyertyagyújtás és elmélyülés helyett (mely önmagában sokszor szintén nem a halállal szembesíti az embert, hanem csupán az elhunytak emlékével), sokan népszerű, vidám jelmezes-maszkos-ivós "bulizást" terveznek be szórakoztató programként, és nagyon úgy tűnik, hogy ez valójában abból fakad, hogy az elamerikanizálódó modern nyugati társadalmak menekülnek a halálnak még a gondolatától is, nemhogy az azzal való szembenézés, az elkerülhetetlen tudatosítása, vagy akár a tudatosítás utáni belátás adta lehetőség fontossága elől: a "halloween-party módija" egy remek ürügy, egy, a társadalom által hitelesített alkalom és módszer a halálnak mint fenoménnek erre az öntudatlan elleplezésére.
Mindeközben az átlagember általános és egyre inkább bebetonozódó, begörcsösödötté váló viszonya a halálhoz: szorongó elfutás, el-dologiasított félelem, a gondolat elhessegetése, kitérés a kérdésfeltevés és a válaszok elől: mind a halálos betegek, mind a haldokló öregek "eldugása" a szemek elől.
Tehát: totális elutasítás.
A mindennapi élet mindennapi halála stigmatizált, elítélt, megvetett halálnem lett. Tabu.
Ennek, és javarészt csakis ennek a tudattalan szimbóluma lett a modern "halloween-ezés", mint kulturális divatirányzat, melynek már semmi kapcsolata sincs az eredeti kelta ünneppel és rituálékkal, még ha magán viseli is a népi babona és primitív hiedelmek néhány ismérvét is.
Akik ugyanis gyakorló hívei ennek a divatirányzatnak, rendszerint semmit sem tudnak sem a saját, sem a mások halálról: sem léttapasztalatuk, sem gondolatuk nincs, mert nem engedik, hogy legyen róla, miközben minden másodperccel közelebb és közelebb kerülnek hozzá...
érdekes és elgondolkodtató az a tény, hogy miközben a
kozmoszban - a fény véges terjedési sebessége és az irdatlan téridő-távolságok miatt - kizárólag a múlt mutatkozik meg aktuálisan,
és a relatív kozmikus jelen rögzítéséhez a világ elmebeli transzformációjára van szükség,
aközben itt a földön, ahol minden folyamatosan áramlik és felbukkan és eltűnik, csakis a jövő tárul fel folyamatosan,
a valóságosan létező jelenhez ugyancsak a világ elmebeli transzformálása szükséges
ez az elmebeli átváltoztatás, a valóságot feltáró belátás, csakis akkor érhető el, ha engedünk ha engedünk valós természetünknek, ha elengedjük a mindent elleplező egót, az elképzelések kavalkádját ha tudatunk valós természetét nem akarjuk elérni, ha felismerjük: nem vagyunk egyedül, mert minden az, tehát nincs mit "elérni", máris a kapuban állhatunk ha megismertük önmagunkat, azonnal át is léptük ezt a küszöböt az időcsapda, melynek harapófogója a múlt és a jövő, így egycsapásra átváltozik az örök jelen, a teljes üresség és a teljes tökéletesség formájává, melyben mindig minden állandó
Csak egy megtévesztett világi gondolhatja azt, hogy a "szabadság" azt jelenti, hogy a külső körülmények feltételeit hozzáidomítjuk az akarat és a vágy mulandó, vélemény-alkotta-világához. Nem attól lesz szabad valaki, hogy "jogait" a extremitás szélsőségeiig kiterjesztjük: attól az a valaki csupán a vágyait és akaratát gyakorolhatja szabadon, korlátok nélkül nyüzsöghet és szaporíthatja tetteit - ám valójában tudatlanságának rabságában marad, ami igaz Önmagát, az igazi Valóságot illeti, és eme öntudatlan rabság hajszolja akarata és vágyai karjába, azt gondolván: "én cselekszem".
Az igazi Szabadság - belső lényegünk Forrása eredetének ismerete. Hogy a Teljesség ott rejtőzik legbensőnkben: nem része a külső világnak, de még pszicho-mentális identitásunknak sem, miközben "másságában" minden "az" is egyben.
A Szabadság csakis az "illúzióktól" való szabadság lehet, aminek elérése kizárólag belső, szellemi út: nyugalom, nem-nyüzsgés. A belső korlátok felszámolása, nem a külsőké. Önmagunk megismerése, nem a "világé".
Ez a Szellemi Út bárhol, bármikor, bármilyen körülmény közepette gyakorolható, mert mindentől független, ami látható, tapasztalható, érzékelhető, létező.