A 'latin tetralemma'

*

Érdekes és fontos metszéspontra akadtam a középkori
teológiai eszmék és a mahajána buddhizmus között,
mely felfedezés elsősorban a Középút és a Tetralemma
igazságát tanulmányozók számára lehet hasznos -
N. Cusanus filozófiai főművében leltem a dologra:

"Továbbá: a legnagyobb igazság maga az abszolút legnagyobb.

A legnagyobb igazság tehát ez:

a tulajdonképpeni legnagyobb van vagy nincs,

vagy van és nincs, vagy se nem van, se nem nincs;

és ennél többet sem mondani, sem elgondolni nem lehet."

De Docta Ignorantia, VI.

http://www.hs-augsburg.de/~harsch/Chronologia/Lspost15/Cusa/cus_d100.html#06

*

múlandóság-szatori

*

az örökkévalóság egyetlen pillanatig tart

*

Bevezetés az Üveggyöngyjátékba

A Kőhegyen

*

Sokan vállalnak több ezer kilométeres utat is azért,
hogy szent helyeket keressenek fel például Indiában, vagy Ázsiában.
Kevesen tudják, hogy rengeteg szent hely létezik Magyarországon,
azon belül akár Budapesten is, amelyek ráadásul ott vannak
az emberek mindennapjaiban, az orruk előtt.

Az egyik ilyen hely Budaőrsön található, a Kőhegyen,
ahol egy látomás után évtizedekig remeteként élt egy ember.
Tiszteletére kápolna is építtetett,
mely rövid időn belül zarándokhellyé is vált.

A fotókat tavaly nyáron készítettem, de most értek meg igazán bennem
mint mementók, arra vonatkozóan, hogy valódi realizációra,
spirituális akcióra, belátásra, szent kontemplációra
minden feltétel adott itt-és-most is,
pusztán akarat, és megfelelő törekvés kérdése az egész.

Hiszen:

"Az ébred fel, aki akar."

*

*

Docta Ignorantia

*

Az anatman is csak egy üres gondolat.

De ki az, aki ettől a nem-Önmagától megszabadul?

*

"Továbbá Ánanda, a szerzetes, nem törődve a semmi dimenziójának észlelésével, nem törődve a sem érzékelés, sem nem-érzékelés dimenziójának észlelésével, a sem érzékelés, tudat téma nélküli összpontosításán alapuló magánnyal foglalkozik. Megörvendezteti tudatát, megnyugvást talál, letisztul és megelégszik a tudat téma nélküli összpontosításával.

Felismeri, hogy: ’A tudatosságnak ez a téma nélküli összpontosítása összetett, tudatilag alkotott.’ És felismeri azt is, hogy: ’Ami összetett, tudatilag alkotott, az állandótlan, az elmúlásnak kiszolgáltatott.’ Tudván és látván ezt, tudata elengedi az érzékiség mérgét⁵, a létesülés mérgét, a nem-tudás mérgét. Ezzel az elengedéssel ez a tudás jár együtt: ’Elengedtem.’ Felismeri, hogy: ’A születéseknek vége, a szent élet beteljesítve, a feladat elvégezve. Nincs semmi további ezen a világon.’

Felismeri, hogy: ’Nincs jelen semmilyen olyan zavaró körülmény, aminek léte az érzékiség mérgéhez …; a létesülés mérgéhez …; a nem-tudás mérgéhez lenne köthető. Már csak egy kicsi zavaró körülmény van jelen: ami a hat érzék-tartománnyal kapcsolatos, ami épp ettől a testtől, és az élettől mint feltételétől függ.’

Felismeri, hogy: ’Ez az észlelésből üres az érzékiség mérgétől …; a létesülés mérgétől …; a nem-tudás mérgétől. Pusztán ez a kicsi nem-üresség van jelen: ami a hat érzék-tartománnyal kapcsolatos, ami épp ettől a testtől, és az élettől mint feltételétől függ.’ Így tehát úgy tekint rű, mint amiből kiürült minden, ami nincs jelen benne. Ami még megmaradt benne, annak felismeri a jelenlétét: ’Itt van ez.’ És így az ürességbe lépése megegyezik a valósággal, nem torzult értelmű, és tiszta, a legmagasabb rendű és felülmúlhatatlan.

Ánanda, azok a remeték és papok akik a múltban beléptek a tiszta, legmagasabb rendű és felülmúlhatatlan ürességbe, és ott időztek, ebbe a tiszta, legmagasabb rendű és felülmúlhatatlan ürességbe léptek be, és ott időztek. Azok a remeték és papok akik a jövőben be fognak lépni a tiszta, legmagasabb rendű és felülmúlhatatlan ürességbe, és ott fognak időzni, ebbe a tiszta, legmagasabb rendű és felülmúlhatatlan ürességbe fognak belépni és ott fognak időzni. Azok a remeték és papok akik a jelenben lépnek be a tiszta, legmagasabb rendű és felülmúlhatatlan ürességbe, és ott időznek, ebbe a tiszta, legmagasabb rendű és felülmúlhatatlan ürességbe lépnek be, és ott időznek.

Ezért Ánanda, így kell gyakorolnotok: ’Be fogunk lépni a tiszta, legmagasabb rendű és felülmúlhatatlan ürességbe, és ott fogunk időzni.’"

Majjima Nikaya, 121

*

Forrás: http://a-buddha-ujja.wikidot.com/szutta:mn-121-fr

*

A Szent Labirintusról

*

A "filozófia a rácsodálkozással kezdődik" ugyan, de az
Igazsághoz vezető út tele van mély fájdalommal,
végzetszerűen elszalasztott lehetőségekkel, szenvedéssel,
fájó elmúlással, fatális tévedéssel, árulással, káosszal -
tehát a világon is túlmutató, természetfeletti, néma érzésekkel:
szent csalódással, misztikus bűnnel, titkos önfeláldozással,
ősi esendőséggel, és heorikus, reménytelen harccal.

És mindez belül, kívülről-nem-láthatóan, elfedetten,
gigászi Életfolyóként hömpölyög az emberi lélek ős-mélyén,
csak kivételes, hajnali pillanatokban hallható zene-morajlással.

*

De a bizonyosság, hogy egyszercsak hazatérek, és eljutok a
Lét labirintusának Közepéből eredő Forráshoz,
most is itt van velem.

*

*

Az "okfüggő létrejövés" analógiája

*

Ha a Lét - mint tudati faktumok sorozata - egyetlen természetként tárul fel az ember előtt, szükségszerű, hogy annak helyes megtapasztalása, realizációja és leírása kortól, tértől, kultúrától függetlenül egységes doktrínaként (Sacra Doctrina) kell hogy megjelenjen. Ez olyan tény, amit akár axiómaként is kitűzhetünk, és amit jómagam már igen régóta tapasztalok a vizsgált teológiai-filozófiai-ontológiai szövegekben (ezt az axiómát azonban senkinek sem kell "magától értetődő tényként" elfogadnia: én magam is arra bíztatnék mindenkit, hogy szűrők és előítéletek nélkül vizsgálja meg ezt a lehetőséget, és miután megvizsgálta a fontosabb primer szövegeket, azután maga vonja le a következtetést).

A Szent Tannak az egyik ilyen megnyilvánulása a sztoikus filozófiában is fellelhető, azon belül is a Krisztus születése körüli időszakban, az Égei tenger térségében. A sztoikus filozófia a buddhizmus egyik legfontosabb eszméjéhez, az okfüggő keletkezéshez rendkívül hasonló mechanizmust tanított arra vonatkozóan, hogy hogyan érhető el a tökéletes felszabadulás, ami egyenlő a szó igazi értelmében vett autonómia (tehát a mindentől való függetlenség) teljes birtoklásával, a valódi alany feltárulásával, és ezzel a hamisan alanynak (ti. "énnek") tartott, járulékos és okfüggő jelenségek megkülönböztetésével.


A sorozatot közli többek közt pl. Epiktétosz (A szabadságról), és Aphrodisziaszi Alexandrosz (Az uralkodókhoz a sorsról) is.

A pratitya samutpáda-val analóg szekvencia elemei vázlatosan a következőek (a szekvencia különböző elemei - hasonlóan a függő keletkezéshez - nem szoríthatóak be stabil sorrendbe, illtve standard logikai kauzalitásba):

- képzet

- válaszreakciók

- indíttatás, késztetés, inger

- neveltetés

- tapasztalat

- logika

- értelem

- idegenkedés

- jóváhagyás

_______________________________

Részlet az egyik alapszövegből:

"Szabad az, aki úgy él, ahogy akar, akit sem kényszeríteni,
sem akadályozni, sem erőszakolni nem lehet;
akinek késztetéseit semmi sem keresztezi,
kívánságai célt érnek, idegenkedése nem hoz rá veszélyt.

(...)

Reggeltől estig elmélkedj ezen!
Kezdd a legkisebb, legparányibb dolgokon;
a bögrén, a kelyhen, s azután át ily módon a ruhádra,
kutyádra, a lovadra, parányi birtokodra;
majd önmagadra, testedre, tagjaidra,
gyermekeidre, asszonyodra, fivéredre!
Nézz szét jól magad körül, és vess el magadtól mindent!
Tisztísd meg gondolataidat; semmi se legyen kapcsolatban veled,
ami nem a tiéd, semmi se legyen hozzád nőve
és semmi se okozzon fájdalmat, ha elveszik tőled!
És magad edzése közben mondd mindennap,
mint a gyakorlótéren, nem azt,
hogy filozófus vagy - e nagyzolást kerüld -,
hanem hogy hamarosan fölszabadulsz;
mert hisz ez az igazi szabadság!

(...)

Hiszen mi mást gyakoroltál kezdettől fogva, mint azt,
hogy meglülönböztesd a sajátot a nem sajáttól?

(...)

- És ő (ti. Diogenész) miért képes szabadon élni?
- 'Mert testemet nem tartom a magaménak,
mert semmire sincs szükségem,
mert mindenem a törvény, és semmi más'."

Epiktétosz

Sors és szabadság -

Az emberi autonómia problémája az antik filozófiában
a Kr. utáni II. századig, Kairosz Kiadó, 2006. (112, 123, és 127. o.)

*



*

Ókori nő sírfelirata, Róma

*

ŐRIZTE A TÜZET, ÉS FONT

*

Re: Húsvét

*

prologus:
húsvét hétfőn afganisztánban kivégeztek egy szerelmespárt, akik a szülői tiltás ellenére össze akartak házasodni: az ítéletet fanatikus "vallási vezetők" mondták ki rájuk

egy mecset előtt lőtték fejbe őket

epilogus:
tiszteletre méltó és elgondolkodtató dolog, hogy létezik még az igaz szerelemnek eme magasrendű megnyilvánulása az emberi nem néhány kíválóságában, akik annyira eggyé váltak, hogy inkább együtt halnak meg azonnal, mintsem hogy egymás nélkül éljenek egy egész életen át

és mivel lélekben már amúgy is meghaltak egymásnak, a kis halál már mit sem változtatott a dolgokon: isten előtt vetették le a test béklyóit

*

*

csak kószáltam...

...és nem törődtem senkivel és semmivel

most húsvétkor fordult velem elő először az, hogy senkit nem hívtam fel, senkit nem köszöntöttem meg, senkit nem üdvözöltem (a szomszédok, a barátaim, a családom - mintha távoli árnyakká váltak volna): semmiféle külsőséggel nem foglalkoztam - olyannyira el voltam mélyülve, olyan mély völgyekben és olyan magas hegycsúcsokon jártam, hogy erre csak most döbbentem rá igazán...

végre... elfeledkeztem magamról

(...)

számomra a húsvét, a szellemi újjászületés szimbóluma a körévben, figyelmeztető mementó, jobb esetben kapu - de semmiképpen sem profanizált "népünnep", a maga gyermeteg kis illúziópótló mechanizmusaival...

(...)

egyszóval, az elmúlt pár napban mintha nem én cselekedtem, nem én mentem volna kirándulni a hegyekbe: mintha nem én sétáltam volna el a kolostorhoz - mintha ez alatt az idő alatt belül éltem volna igazán, nem kívül; mintha a szellem egy kis időre átvette volna az uralmat a lélek gyengeségei felett...

hm, nagyon hasznos, megfoghatatlan és felfelé mutató élmények, hatások, felismerések értek a valóság természetét illetően - mintha egy lépéssel megközelítettem volna a belső világhegy csúcsát, ahonnan már nem tudok visszazuhanni - és ezel a jóleső biztonsággal tekintek alá most is a mélységre, de ezzel a reménnyel nézek felfelé is...

(...)

szeretek kószálni, céltalanul bolyongani, és közben megfigyelni a sors és akarat hatásait körülöttem, nézni az üresség táncát, a csendet és a napfényt

ilyenkor a sok névtelen, világmegváltó csavargó szelleme vezet utamon, és egy pillanatra talán magam is szellemmé válok, nincstelen lélekké - azzá, ami vagyok

és innentől kezdve nincs többé "világ", mert valójában soha nem is volt - csak a lét és a lüktető természet

*

mind közül ez a legkedvesebb kép nekem, amit készítettem a húsvét alatt
- többet nem is tudok erről mondani

*

Lábjegyzet a Bahagavad-Gítához

*

"Ha gyönyörűségtől vagy fájdalomtól,
mely egyik érzékünket megragadja,
lelkünk csak arra, csak az egyre gondol,
s egészen abba gyűlik öntudatja; -
s megbizonyul, mily tévedés a tétel,
mely elménk égő egységét tagadja.

S ha látás, hallás, vagy más észrevétel
eszed magába veszti: múl a perc,
s te mitse gondolsz az időnyi léttel:
mert más képesség, amivel figyelsz,
és újra más az értelem egésze:
ez rab, míg azzal szabad útra kelsz."

Dante, Purgatorio, IV

*

Szent Margit Legendája

*

*

Kedvenc elvonulásaim, magányos elmélkedéseim helyszíne,
a maragitszigeti Domonkos Apácakolostor falainak szent romjai
a mai napig őrzik azoknak a szerzeteseknek a szellemét,
akik már életükben képesek voltak lemondani önmagukról,
elérve a Valóság fényét.

Az alábbi néhány pillanat az emlékük előtt tiszteleg.

*

*

Resurrectio

*

"Ekkor a Magasztos leült az odakészített székre, és miután leült, megmosta a lábát. Ekkor a szerzetesek nevén szólították a Magasztost, és Testvérnek nevezték. Ám amikor így szólították meg, a Magasztos ezt mondta az öt szerzetesnek:

- Szerzetesek, ne szólítsátok nevén a Beérkezettet, és ne nevezzétek Testvérnek. Szereztesek, a Beérkezett maga a tökéletes, szentséges Megvilágosult. Halljátok meg, szerezetesek! Megtaláltam a halhatatlanságot, és megismertetem veletek; hirdetem nektek a Tant. Ha az általam kijelölt útra léptek, hamarosan eljuttok az igazsághoz, magatoktól megismeritek, és szemtől szembe láthatjátok. Eléritek a szent élet legmagasabb célkitűzését, amelynek kedvéért tisztes családok fiai remeteségbe és otthontalanságba távoznak."

*

A népek között maradok

*

"- Uram, hogy hiszik el a népek, hogy valamikor köztük jártál?
- Péter, Péter! Köztük maradok: testvérben.
Ha ennek sem hisznek, minden búzaszemen ott hagyom az arcképem,
minden nádszálon ott marad a szamaram foga helye,
ahogy a levélbe harapott,
minden vérfűn meglátszik a vércseppem.
Kell-e ennél több, Péter?"

Parasztbiblia, 262. o.

*

Húsvét

*

Ógörög: "Pászkó":
"átél, megél, megtapasztal, elvisel;
elszenved, elvisel, eltűr;
történik, megesik;
valamilyen lelkiállapotban van;
szenvedni, bajban lenni;
elképzeli, fölteszi"

amiből ered:

Ógörög: "Pászka":
"áldozati bárány, húsvéti bárány"



________________________________

A szatipatthána és a keresztrefeszítés
ugyannak a szellemi aktusnak a szimbólumai.

A szellemben való újjászületés kapui.

_______________________________

*

"- Nem rég, uram, korán reggel, felöltöttem felső ruhámat, fogtam alamizsnagyűjtő
szilkémet és elindultam alamizsnáért Szávatthiba. Ahogyan házról házra jártam alamizsnáért,
megláttam egy nőt, aki egy torzónak adott életet. Nézve őt arra gondoltam, hogy mennyi
szenvedés forrása a létezés! Valóban mennyi szenvedés forrása a létezés.
Hogyan tudnék enyhíteni fájdalmán?
- Ebben az esetben, Angulimála, menj el a nőhöz és odaérve mondd ezt neki:
"Amióta megszülettem, nem emlékszem, hogy szándékosan megfosztottam volna egy élőlényt
is az élettől. Ez az igazság hozzon neked enyhülést szenvedésedre,
és enyhüljön szenvedése gyermekednek."
- De, tiszteletreméltó uram, szándékosan hazudnom kéne neki,
én szándékosan sok élőlényt megfosztottam az életüktől.
- Akkor, Angulimála, menj vissza Szávatthiba és mondd az a nőnek:
"Lányom, amióta megszülettem nemes lelkűként, nem emlékszem,
hogy szándékosan megfosztottam volna egy élőlényt is az élettől.
Ez az igazság hozzon neked enyhülést szenvedésedre
és enyhüljön szenvedése gyermekednek."
- Igen, tiszteletreméltó uram."
_______________________________________

Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű ember, egy zsidó tanácsos.
Ez éjnek idején fölkereste Jézust, s így szólt hozzá:
"Rabbi, tudjuk, hogy Istentől jött tanító vagy, hisz senki sem vihet végbe olyan jeleket,
amilyeneket te végbeviszel, ha nincs vele az Isten."
Jézus azt felelte neki:
"Bizony, bizony, mondom neked: aki nem születik újjá,
az nem láthatja meg az Isten országát."
Nikodémus megkérdezte:
"Hogy születhet valaki, amikor már öreg?
Csak nem térhet vissza anyja méhébe azért, hogy újra szülessék?"
Erre Jézus azt mondta:
"Bizony, bizony, mondom neked: Aki nem vízből és (Szent)szellemből születik,
az nem megy be az Isten országába.
Ami a testből születik, az test, ami a Szellemből születik, az szellem.
Ne csodálkozz azon, hogy azt mondtam: újjá kell születnetek.
A szél ott fúj, ahol akar, hallod a zúgását,
de nem tudod, honnan jön és hova megy.
Így van vele mindenki, aki a Szellemből született."

*

Exinanitio.

*

Az elemi "énség-szikra" megnyilatkozása

*





*

Vesd össze:
Kaczvinszky, Kelet világossága, első kötet, 27-40.o.

*

. . .

*

a valóság meglátása a
csend és az elme kiüresítése:
minden más csak játék

azt hiszem, vissza kell térnem erre az általam jól ismert és megszokott mezsgyére, és a külső megismerést, beleértve a dialógust is, pusztán a kontemplációhoz vezető út narrációjaként felfogni

valamelyik este ráismertem a zaklatott tudatállapotaimra, amikor vacsora előtt kisétáltunk a kastély melletti tóhoz, és láttam egy fiatalembert, aki elmélyülten írt egy padon ülve: amikor a vizen tisztálkodó kacsákra és hullámokra néha-néha felnézve teleírt egy ív papírt, elgondolkodva felállt, arrébb sétált, és helyet foglalva az arrébb lévő padon, egy másik perspektívából folytatta az írást, fel-fel pillantva, ugyanazokra a jelenségekre koncentrálva

érdekes és tanulságos látvány volt, hisz rájöttem, néha én sem teszek mást

a különbség csak annyi lehet köztem és a szóban forgó fiatalember között, hogy én tisztában vagyok az ilyen jellegű és minőségű tevékenység episztemológiai határaival, valódi céljával, illetve eszköz mivoltával, amit egy magasabb rendű cél érdekében kell felhasználni, mintegy meditatív, autokontemplációs tevékenységként, amíg ő feltehetőleg alaposan belebonyolódott saját, önálló életre kelt gondolataiba, és a látottak varázsába...

amikor ezt felsimertem, a lemenő nap sugarai még egyszer kitörtek a kastély fái mögül...

*

De Sacra Doctrina

*

"Vagy ha halálon túl az idő még egyszer olyanná
Változtatná is testünk anyagát, amilyen volt,
S újból felcsillanna az élet fénye előttünk,
Ez sem volna reánk már többé hatással,
Meg lévén egyszer múltunk emléke szakadva.
Ugy mint most sem bánt, hogy régebben kicsodák is
Voltunk, és többé nem gondol véle az ember.
Mert ha reá gondolsz, hogy a végtelenül nagy időből
Mennyi lefolyt már, és hogy az őselemekben a mozgás
Mily sokféle, egész könnyen képzelheted azt, hogy
Testünk magvai már gyakran léteztek ilyesmi
Rendben, mint amilyenben most vannak, de azért nem
Képes az ember eszével visszaidézni a múltat,
Mert közben szünet állt be az életben, s valamennyi
Mozgás érzés nélkül játszódott le az űrben.

Látnivaló hát, hogy nem kell félnünk a haláltól,
Mert aki nincs, nem szenved, s nem számít neki semmit,
Hogyha világra se jön soha, mert hisz e kurta, halandó
Létet végnélküli enyészet váltja fel úgyis."

Lucretius, De Rerum Natura, III.840-870

*

Az illúziók valóságtartományairól

*

Az optikai illúziók, ahogyan azok közönségesen megjelennek - és azok hétköznapi természete - az emberi tudat-érzékelés tökéletelenségéből, az "én észlelek" tudatosságából fakadnak.

Az emberi érzékelés tökéletlensége viszont abból az egyetemes, kozmikus illúzióból fakad, melyet a Tudat hoz létre. A Nagy Illúzió, Varázslat, tehát magában foglalja azt az illúziót is, hogy léteznek "optikai csalódások".

Egy rövid példa egy közismert bllenőkép segítségével: a kehely, ami két arcként is értelmezhető, valójában - a nagy kozmikus Illúzó (Májá), Játék (Lilá) létrégiójából nézve - nem optikai csalódás, hiszen illúzió mind a "kehely", mind a "két arc" mint név-és-forma (lásd: függő keletkezés), mely egy téves én-tudatból ered.

Valójában azonban nincs sem kehely, sem két arc, vagy másképp: éppen annyira van az egyik, amennyire nincs a másik - és fordítva.

Az illúzió felszámolásával, a metaperszonális szubjektum feltárulásával és jelenvalóságának megtapasztalásával, azonnal eltűnnek a kettősségek.

Ez azonban sokszor csak spontán effektív ürességmeditációban, intuíció által látható be.

A kérdésre adható egyetlen helyes felelet:
"Egyiket sem. Amit látok, az a tudatom."

*