Budapest

Nem elhanyagolható tény, hogy a létesülés számomra egy nagyvárosban aktualizálódott.

A városi létem tehát, vagy az "itthon-létem", megnyugtat, és mindenek előtt alkalmas feltételeket ad az elmélyülésre, a belső útra. Nekem gyerekkorom óta nagyobb realizációk lehetősége a beton- és vasdzsungel hidege, a folyton áramló, morcos, és személytelen embertömeggel, a kosszal és a bűzzel, a zsúfolt utakkal, szirénázással, dudálással, a bevásárlóközpontok hideg halogénfényes, üveg-nikkel ötvözetű komplexumaival; és a pályaudvarokkal, a repülőtérrel, mint egy elvonulás - évek óta tudom, hogy a városban sétálva nagyobb felismeréseket lehet tenni, mintha egy kolostor egyik cellájában ülnék, és madárcsicsergést hallgatnék (feltehetőleg így van ez minden nagyvárossal is: gondolom Platón idején szintén egy város sem lehetett  konkrétan egy rózsaillatú kis lugas, mégis sok filozófus lakhelye lett, dacára annak, hogy nyilván még nagyobb lehetett a bűz, a kosz, és a szervezetlenség, mint a mostani városokban. Másrészt pedig csak a városban működnek igazán nagy könyvtárak, antikváriumok és múzeumok, ami nem egy elhanyagolható tény, ha az ember filozófiával kíván foglalkozni.)

Budapest nekem emlékeztető. Emlékeztető arra, hogy mi a létezés.

De azért hamarosan lefotózom és megosztom az apró jeleket is: az ógörög oszlopot a Boráros tértől alig száz méterre, melynek díszesen faragott oszlopfőjén - valami valószerűtlen csoda folytán - Apolló lantja még elevenen, és minden erejét sugározva díszeleg; a templom pompás kis mellék-kapuját, mely csak az Erzsébet híd alatt látható; a lovag sírját, amit beépítettek a házfalba a Váci utcában; a szobrokat, a Néreidák kútját; a belváros homlokzatainak magasságaiban elrejtőző, ragyogó mozaikokat; a Dunába vezető régi kőlépcsőket,  a metróállomások márványaiban megfigyelhető csodás fosszíliákat, vagy a hatalmas, millió éves, némán tanító kőtömböket a Természettudományi Múzeum előtt...

Mert Budapest nekem emlékeztető. Emlékeztető arra is, hogy mi a Lét.

Ez a város egy állomás tehát az Úton: az emberi tapasztalás állomása. És - öregkoromig legalábbis - eszembe sem jutna elhagyni azt.

*