Az Üresség: akár a Teljesség.




*

*

# 519 (a halálról, előadásvázlat)


*

0.
Prologus
A Filozófusnak egyetlen feladata van életében, és életének egyetlen célja lehet: felkészülni a halálra - mondja Platón. A Buddha kardinális jelentőséget tulajdontott az un. temetői kontemplációknak, Ramana Maharishi pedig egy ön-halál tudatosítása során átélt élmény révén világosodott meg, és értette meg, hogy mi is az Önvaló[ság] igazából. Jézus szerint meg kell halnunk ahhoz, hogy Szellemben újjászülessünk, és el kell veszíteni lelkünket, hogy megtaláljuk Önmagunkat.

A halál: a nem-Én érzékelésének megszűnése. (A nem-Ént az Én érzékeli: végtelen önkorlátozottságában.)

1.
A mai társadalom nem beszél a halálról, vagy ha beszél, általában rosszul beszél róla: az egyének ráadásul soha nem tudatosítják magukban az ön-halálukat, mint kimagasló fordulópontot az egyéni életükben.

Pedig a halál ugyanúgy következik majd be, mint bármelyik tudatos napi esemény - pl. hogy már ma este tudod, hogy holnap reggel felkelsz, fogat mosol, beindítod az autót. Egyszer (ugyanilyen tényszerűen) meg is fogsz halni, mint aktus.

(De meghalhatsz úgy is, hogy a világot világtalanítod: ez a szellemi újjászületés, amikor elfordulsz a nem-Éntől, és felismered az Ént, aztán újra visszafordulsz a világ felé, ami már Önmagad, sui generis.)

2.
A halál pillanatában változás következik be: olyan változás ez, mely az alany addigi létmódját érinti - ezért a halál: létmódvált[oz]ás.

Nem tudom, hogy miféle létmódba történik meg majd ez a vált[oz]ás, de igazából azt sem tudhatjuk teljesen bizonyosan, hogy miféléből történik meg ez az átmenet. Az is elképzelhető, hogy nem lesz lényegi (ontológiai) különbség a kettő között, bár Heidegger szavaival szabadon élve "a halál a jelenvalólét Önmaga lenni-tudásának a lehetősége".

3.
A kulcs a jóga és a buddhizmus szerint az, hogy ugyanúgy szemlélje az alany ezt a létmódváltozást, mint azt, amikor reggel fölkel, fogat mos, beindítja az autót: függetlenedjen és különböztesse meg magát tőle, és még az utolsó kilégzéskor is tudja: "utolsót lélegzem ki", és hogy: "ez nem Én vagyok, ez nem az én Énem".

Egy csettintésnyi idő van arra, hogy a megmutatkozó Tiszta Fényt Önmagunként ismerjük fel. Ha ez nem történik meg, elindul a leszállás. Ezt minden nap éberen kellene mindenkinek gyakorolni.

4.
Az emberek félnek ettől az ismeretlen létmódtól, ezért hessegetik el maguktól az ön-halál képét.

Ahogy látom, mindenki - talán az általam ismert emberek 99%-a - eljut addig, hogy elhesegesse az ön-halál tudatosítása után az azokkal kapcsolatos érzéseit, gondolatait, megfigyeléseit.  A különbség az emberek között abban áll, hogy ki mikor jut el addig a pontig, hogy elhesegesse ezeket. Valaki már akkor eljut ide, amikor csak egy hírt hall, amiben az áldozatnak ugyanaz volt a neve, mint az övé, míg mások akár igen komoly felismerések megtételéig is eljutnak, amikor hátat fordítanak a kontemplációjuknak.


Egy templom faláról (Szentendre).

5.
Az emberek nem csak félnek az ön-haláltól, hanem azt sem tudják, hogyan kell helyesen viszonyulni ehhez a biztosan bekövetkező, tudatosítható létmódváltáshoz, létmódváltozáshoz, illetve sokszor azt sem tudják, hogy hol olvashatnak forrásokat a témával kapcsolatban (miközben valamennyi vallás őriz olyan szövegeket, nem is kis számban, melyek útmutatókkal szolgálnak fentikehez).

És mivel tudatlanok és félnek a halállal kapcsolatban, ezért inkább nem gondolkodnak róla. Ez azért is érthetetlen, mivel az ember az egyetlen ismert élőlény, aki képes az [ön-]halált felfogni, azt tudatosítani.

6.
A karma szempontjából teljesen mindegy, hogy valaki tudja-e, hogy mikor hal meg. Elvileg bármikor bekövetkezhet, véli a hétköznapi ember. A filozófus ezzel együtt azonban tudja, hogy senki sincs előnyben azzal szemben, akinek véletlenül a fejére esik a tégla, pusztán attól, hogy tudja: ekkor és ekkor, ebben az órában, annak ebben és ebben a percében kivégzik, mivel mindennek pontos és sorsszerű oka van az egyén életében: a "véletlenül" a fejre eső tégla pontosan meghatározott időpontban öli meg az alanyt, akit ez feltehetőleg nem ér "váratlanul", és halála pillanatában villanásszerűen átlátja az ok-okozati láncolat értelmét és célját: csak a külső szemlélő, akinek semmi köze ehhez az eseményhez, véli úgy, hogy "hirtelen jött" eseményről van szó. Ez a kozmikus rend értelme.

7.
Aki azt mondja, hogy visszajött a halálból, az nem halt meg, pontosabban: nem meghalt, hanem valami más történt vele.

8.
Epilogus
Aki a halál lényegét megfelelően kutatja, megnyugvást lel és megértést találhat minden lényeges kérdésre, mely az Én-re irányul.

(...)


*

Az Álomidő



*
Vázlatok János Evangéliumához (III.1-21.)

*


*


*



_________________________________________


A képeket tegnapi sétánk során Szentendrén készítettem, egy mobiltelefon kamerájával.
 
*

# 516


*

Aki [állandó] változást mond, az állandóságot is mond.

Aki látja a nem-Ént, az az Én-t is látja.

Aki szenvedést állít, az a nem-szenvedést is ismeri.

Aki feltételekről beszél, az tudja azt is, mi a feltétlen.

*

Az újonnan szülöttekért


*


Őseinktől és szüleinktől csupán késztetéseket és ösztönöket öröklünk, mely elfedi igaz valónkat - szellemi Atyánk: időtlen és Örök Lét.

Halj meg a testnek.

Szüless újjá Szellemben.


*

A költészet napja


*

A poltikához, és a hétköznapi emberek hétköznapi világához, melyben az Igazság elrejtőzködve van jelen, és nem mutatkozik meg mindenki előtt nyilvánvaló módon, hanem úgy jelenik meg, hogy a tanulatlanok a kötelet vélik kígyónak, aképpen kell viszonyulnunk, mint a Filozófus Király, aki  a Szent Fa árnyékában egyedül csak kozmikus alapelveket és az isteni elme ideáit ismeri el létnek, Önmaga lelkének megtisztításával és nemesítésével foglalkozik, és ugyanakkor szabad, bármit megtehet, mert tudja, hogy bármit is tesz, nem cselekszik; mindenkit szeretettel és együttérzéssel ölel át: a nép egyszerű dolgait  pusztán a tudatlanság árnyékának tekinti, vásári mulatságnak tartja, melyek nemtelen élvezete és habzsolása után zúg az ember feje, görcsöl a hasa, és eltunyul a lelke.

A tudatlanság árnyékaival ugyanakkor szüntelenül háromféle karddal kell harcolnia, melyek nevei: a "Fényességtartó", az "Árnyékörökös", és az "Éjjeltapasztaló".

Az elsőt nem látod, láthatatlanul hatol át mindenen; a második megpendül és hangot ad, de sebet nem ejt, alakját ennek sem látod; a harmadik árnyéka csak nappal látható, csillogása akkor sem, de éjszaka csillog, árnyéka ugyanakkor észrevehetetlen.


Embert egyikkel sem tud ölni, mégis, az egész világ meghódol erejük és hatalmuk előtt, és időtlen-idők óta a birtokában vannak mindenkinek, aki az Örök Filozófia szerelmese.

*
Mindezek megértése és befogadása után nincs más dolgod, mint hogy távol a tömegtől és a mindennapok zajaitól, 
keresd azt az utat, amelyen elindulva nincs több visszatérés, és mondd:
"Ahhoz az ősi Lélekhez igyekszem, akiből a létezés valaha kiáradt."

_______________________


*

Sacratio

*

Egészen rendkívüli, kivételes, és elképesztő dolog emberként létezni; egészen rendkívüli, kivételes, és elképesztő dolog ezen a bolygón másokkal és önmagunkkal szeretetben élni; hihetelen és kivételes lehetőség a létről gondolkodni és filozofálni - talán minden reggel és minden este ezzel a három gondolattal kellene kezdenie és befejeznie a napját annak, aki az Úton kíván járni.

Minden más tevékenység eme három dolog oltárán kerül feláldozásra.


Filozófusnak lenni: felszentelés.

*

A Brahmajāla Sutta kapcsán (# 512)

*

Elöljáróként egy megjegyzés: a buddhista függő keletkezés doktrínája a világ világtalanításának felel meg: annak, amikor a természet, és a benne létezők már nem objektív, független dolgoknak tekinthetők, hanem egy elmebeli képzetnek, mely létét az észlelés adja meg.

*

A Buddha, "aki tud és lát", a Brahmajāla Suttában a világ keletkezésére, végességére és végtelenségére, örökkévalóságára és véletlenségére, valamint a múltra és a jövőre vonatkozó kérdéseket vizsgálja meg, s ezekre a  kérdésekre a Tetralemma elemeivel megfelelően válaszol, így a lehetséges hatvankét alapválaszt "igaznak", "hamisnak", "sem igaznak, sem hamisnak," és "igaznak és hamisnak" is tartja egyidejűleg.

Azonban van egy dolog, ami kevés hangsúlyt kap fentiek tárgyalásakor: ti. nem is az az igazán érdekes, hogy a világra vonatkozó kérdésekre adott válaszok "egyformán hamisak" és "igazak" stb, hanem az, hogy ez miféle szompontból, és miért van így.

 A Buddhának, tehát a valóság látójának a pozíciójából maga az episztemológiai kérdésfeltevés módja, és a kérdések tárgya az elhibázott, illetve maga ez a tárgy válik ontológiailag kérdésessé, amikre a különböző konceptuális nézetek vonatkoznak. De miben  is áll a különbség e között a "mindent-tudó pozícióból" látható világ, és a hétköznapok emberének világa között, melyben a nézetek hálója létrejöhet? Mit jelent az, hogy a hétköznapi világ ontológiailag megkérdőjelezhető? Ez azt is jelenthetii, hogy a fenti kérdésekre adható szokásos válaszok kivétel nélkül egy, a hétköznapi-, a valóságot elfedő tudat előtt megjelenni látszó, látszólag objektíven létező világra vonatkoznak, mint az "izgatottság és tétovaság" szülöttei - ennyit jelent, és nem többet. A kérdés csak az, hogy a világ tényleg így, objektíven létezik-e?




A Buddha azonban, akivel kapcsolatban "pusztán az erkölcsi kiválóság apró és jelentéktelen dolgai azok, amelyekre a világi hivatkozhat, amikor a Tathāgatát dicséri",  nem ezt az elfedettségben álló, a szemlélőtől függetlenként megjelenő, ezért  az állandótlanság, a szenvedésteliség, és a nem-Én által jellemzett külvilágot tekinti valóságnak, hanem azt, ami a függő keletkezés ellentéte, ami túl van a megnyilvánulton és az okozatiságon, a születésen és halálon: az Én-Önmagát. Egy ilyen "világra"  vonatkozóan viszont valójában értelmetlen olyan "kérdéseket feltenni", amikre csak "vagy-vagy" válaszok adhatóak, mivel ez a világ a valóságban tudati lét, és az egy olyan tiszta Tudat, egy transzcendens Én által létezik, melyben az alany és a tárgy egybeesik, és amihez képest minden semmi vagy nem-Én stb, nem pedig egy önmagában létező "valami", ami függetlennek tűnik a szemlélő alanytudattól.

(Minden meghatározás egyben tagadás is, az Én-ben vagy az Ürességben azonban semmit sem lehet sem tagadni, sem meghatározni.)

Ha tehát a "világ" alatt például egy leírható, megfigyelhető, anyagi-kauzális kozmoszt értünk, arra esetlegesen és egy speciális inerciarendszerben adható az a válasz, hogy "14 milliárd évvel ezelőtt egy "Nagy Bumm" során keletkezett": a probléma ezzel a válasszal ill. kijelentéssel csupán csak az, hogy ez a világszemlélet figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a kozmosz nem az elmén kívül létezik, és hogy így természetesen az idő is csupán elmebeli tudatmódosulás.

Ha viszont a világ alatt elmebeli képzetek és létösztönök metafizikai áramlásának végtelen sorozatát (tehát egy kozmikus énillúziót) értünk, ahogy azt az okozatiságból létrejövő keletkezés is tanítja, akkor a fenti kérdés, a rá adható összes válasz-kombinációkkal együtt, fel sem merülhet.

Érdemes tehát fentiek szellemében is megvizsgálni a Felébredett eme legfontosabb beszédét, a Brahma hálója szútrát, és Nagarjuna írásait újraovasni.

*

A Brahmadzsála-szútra: http://a-buddha-ujja.wikidot.com/szutta:dn-1-pl

*

# 508

*


 *

Kilépés a csendből.

*

Jézus

*

A Kezdetnek soha nincs vége.

*

# 509


*

A buddhizmus Abhidharma-iskolája az elemi tudat-dharma 17 pillanatát tárta fel. Még nem sikerült ezt a tizenhét pillanatot jelölő szót szanszkritul beazonosítanom, de rajta vagyok a dolgon.

----

Kár, hogy az okozatiságtól függő keletkezés kapcsán (érzékelés) ezt a tizenhét pillanatot nemigen tanítják, nem beszélve a fenomenológia eszméiről.

(...)

*

# 507

*

Van két filozófiai eszmerendszer, mely a téridőbeli távolságok ellenére szoros rokonságban állnak egymással: ez a szolipszizmus és a yogacara eszméi. Még csak szakavatottnak sem kell lennie a figyelmes szemlélőnek ahhoz, hogy a közös nevezőt azonnal észrevegye a két idealista rendszerben.

Mégis, szinte akárhol olvasunk a yogacara-rendszeréről, majdnem minden esetben periodikusan és szinte kötelezően megjegyzik a szerzők, hogy "a yogacara nem állítható analógiába a nyugati szolipszizmussal", vagy hogy "a yogacara nem tévesztendő össze a szolipszizmussal".

Mindig elgondolkodtat ez a magabiztos kijelentő-mód. Nagyon érdekes továbbá az is, hogy általában itt meg is állnak, és egyetlen szóban sem fejtik ki, hogy vajon mit is értenek (nyugati) szolipszizmus alatt, és hogy pontosan miben is áll ez a nyilvánvaló különbség pl. a yogacara és a szolipszizmus között, ami miatt "nem áll fenn analógia a kettő között". Ez igen rejtélyes és érdekes dolog.

Amala-vijnana, Regnum Dei

Ha ugyanis a szolipszizmust helyesen fogjuk fel, semmiféle ellentmondást nem találunk közte és a yogacara között, és a két eszme természetesen igenis analóg egymással. A látszólagos különbség talán abból ered, hogy a yogacara túljut a szubjektum alap-létállapotán, amit a populáris szolipszizmus mindig túlhangsúlyoz és félremagyaráz, és a yogacara azt egyébként mintegy evidens kiindulási alapként definiálja, miközben a végső valóság realizálását tűzi ki célul, és a tudat valódi természetét mutatja be, melyet éppen eme realizációkba beavatást nyert gyakorlók tártak fel és írtak le tanítványaiknak. Akárcsak Jakob Böhme, Tauler, Suso, vagy Eckhart.

A nyugati szolipszizmus - ha mentes mindenféle sallangtól és torzítástól - emellett magas filozófiai és teológiai nyelvezetével és léttapasztalataival az intellektust készíti elő a realizációhoz. Bizonyos szempontból tehát szerintem az egyik dolog előfeltétele a másiknak (tehát a szútrák meditációs-kontemplációs útmutatóként való olvasása és beépítése a meditációs praxisba, és az idealista filozófusok műveinek elmélyült tanulmányozása, elemzése).

(...)

Ide tartozik, talán nagyon is szorosan, és ugyanakkor az is legalább olyan érdekes, hogy a szolipszizmussal foglalkozó művek szinte semelyike sem ejt szót a yogacara filozófiai rendszeréről, nem tér ki a német idealizmus nagy alakjaira, sok megállapítást nem tesznek idézőjelbe, és hiányoznak a primer szakrális szövegkre való hivatkozások is. Vajon minek tudható be ez az egymásról tudomást sem vevés, ez a szemellenzősség?

Valószínűleg ennek ugyanaz az oka, mint annak, hogy az un. "buddhisták" szitokszónak tekintik a szolipszizmus és az Önmaga szavakat (aminek pedig csupán az az oka, mint arra Fichte is rámutat, hogy képtelenek az Önmaga vagy az Én szó mögé más tartalmat gondolni, mint egy megvetendő, egoista nem-létező entitást, egy nem-ént): tehát ez a közös ok nevezetesen az, hogy szinte kivétel nélkül minden iskola szeretné az igazság kizárólagos letéteményesének tekinetni magát - még csak nem is tudatosan elkerülve így az Igazságot magát.

Sacra Doctrina

De minket nem ez a pszichológiai-művelődéstörténeti aspektus érdekel, hanem a számos ponton létező, konkrét analógiák a két filozófia között.

Mindenek előtt lássuk, mi a pontos meghatározása a yogacara szóval jelölt eszmerendszernek, majd nézzük meg ugynezt a szolipszizmus esetében.


Előadásvázlat (részlet, bevezető)

*

Mahasunyata


*

Amikor először hallottam erről a hírről, szinte fizikai rosszullét fogott el jóideig, már a tudattól is.

Azóta eltelt néhány év, és már látom, hogy a vulgáris-felszínes máz mögött  van valami komoly tanítás ebben a felvételben.

Mintha illusztráció lenne a Szív-szútrához.

És mégis - milyen távol esik a valóságtól mindaz, ami rajta látható!

A létmód lehet transzcendentális idealizmus, de a világ hajtóereje ettől még a vágy, a harag és a tudatlanság.

Ki tudja, hol a gyökere? Ki tudja, hol a kezdete?

Csak az okok, és a kiút a biztos.

Itt és most.

*


*
EPILOGUS

"Szerzetesek, még hogyha rablók és útonállók kétélű fűrésszel fűrészelnék is le egyik tagotokat a másik után; amelyikőtök ettől haragra gerjedne lelkében, az nem követi az én tanításomat. Még ebben az esetben is ezt kell erősítgetnetek magatokban: “Elménk nem fog helytelen irányba tévedni, egyetlen rossz szót sem fogunk kiejteni, jóindulatúak és együttérzők mara­dunk, nem táplálunk gyűlöletet szívünkben. Ezt a személyt barátságos érzülettel fogjuk áthatni, s tőle kiindulva az egész világot barátságos érzülettel, végtelen, határtalan, mérhe­tetlen barátság és szelídség érzületével fogjuk áthatni.” Ezt kell erősítgetnetek magatokban, szerzetesek. Ezt a fűrész hasonlatával megvilágított intelmet tartsátok állandóan emlékezetben, szerze­tesek." 

Majjhima-nikāya, 21
*

A valóság himnusza


*

 Az én iskolámban az első három hónapban csak a forma és az üresség természetéről tanítanak.

Mindez alapja annak, ami e kettő fölött áll, s ami mégis benne van e kettőben, és ahol ez a kettő Egy.

*


*

High Definition


*

A külső körülményekre hivatkozni mindig kibúvót jelent a szellemi úton való haladás alól,
és olcsó ürügyet szolgáltat arra, hogy az ember ne a valósággal és ne Önmagával foglalkozzon.

*

Örök Tavasz


*

A középkor egyik legragyogóbb misztikus szerzetesének, 
Heinrich Seuse-nak az emléknapja március másodika.

Írásait mindenkinek őszintén ajánlom:
bárcsak mindenkinek az ő bölcsessége adna iránymutatást...

*