*
A szolipszizmus nem mondhat mást azon kívül, hogy az alanytudat mindig én vagyok - vagy inkább azt, hogy: én egy egyedül [de nem önmagában!] létező alanytudat vagyok.
Továbbá a szolipszizmus azt is mondhatja, hogy a világ ennek az egyedüli, de nem önmagában létező alanytudatnak az elméjében jelenik meg. Ez a világ valódi primer, de elfedett létmódja.
Ezek vitathatatlan megállapítások.
Az "én" azonban, aki ezt az alanyiságot egy tudatként átéli, és amelynek elméjében a világ mint reflexió létezik, mint arra Fichte is rámutat, szintén egy pusztán speciálisan meghatározott feltételektől függő reflexió a tudatban (ez a reflexió: "én egy egyedül [de nem önmagában] létező alanytudat vagyok"). Továbbá sok más, önálló gondolatvilággal is rendelkező, autonóm alanytudat is létezik a világban, akik szintén egyedül csak ezt a tudati szolipszizmust élik át, és mindannyian szingulárisan léteznek.
Ennyiben ez az alanytudat és a világ: ugyanaz - mindkettő egy reflexió.
De vajon ezek minek a reflexiói? És felfogható-e az, ami ezeketől a reflexióktól független, és csak szemlélője ezeknek a reflexióknak? A sok alanytudat és az én alanytudatom vajon nem ugyanannak a Létnek a megnyilvánulása-e?
(...)
Én magam - összhangban a metafizikai doktrínával - azt mondom tehát, hogy ezen az "énen", mint feltételektől függő reflexión (tehát az egész tudati létmódként megjelenő világon is) "kívül" (vagy: "benne"), a Lét: egy Tiszta Én-Önmaga, melyben a reflektált és a reflektáló ugyanaz, és amelyben megszűnik a kondicionált, faktikus önlét (és a névvel és formával ellátott sokaságok is [amik egyébként nem "heteronok", hanem "eikonok". Egyébként a "heteronok" feltevése a "szolipszizmuson" belül: önellentmondás]. A transzcendes Tiszta Én-Önmaga szempontjából minden faktum csak ennek a Tiszta Énnek modalitása [ezért immanens is - Fichte]).
(...)
Amit itt tárgyalok, az már nem per definitionem szolipszizmus (ami az egyedül helyes kiindulási alap), hanem transzcendentális idealizmus: ugyanis a Tiszta Én-Önmaga értelemszerűen mindig "egyedül[i]" is, mert felette áll a sokaságnak, a világnak, és így az alanytudatnak is (mivel kondicionálatlan [ab-solutus]), így tehát már nem szolipszizmus: a tanrendszer pedig azért transzcendentális idealizmus, mert maga az Én-Önmaga: transzcendens - "felette áll" az elmebeli alanytudatnak, mint faktikus ténynek.
A szolipszizmus és a transzcendentális idealizmus tehát - két dolog.
(...)
Aki azt mondja tehát: "én vagyok az Önvaló", ezt nem teheti meg úgy, hogy nem tekinti magát függetlennek az énnek mint alanytudatnak minden reflexiójától is.
Ha pedig létrejön ez a minden relexiótól való elszakadás, nem jelentheti ki, hogy "ki is ő valójában", mert az Én-Önmaga nem definiálható, nem személyes névmás, hanem ontológiai logikai kopula két speciális és intellektuális tettcseklekvés között, mivel aktuálisan és potenciálisan kategóriák-felettisége révén "mindenen túl van", "sem-mi" [not-thing (Coomaraswamy)]; ha mégis így tenne, rögtön maga ez a kijelentés is csupán egy reflexióvá válna, ami viszont valami, tehát nem-transzcendens, "nem-Én".
(...)
Soha nem az Én-Önmaga reflektál, hanem mindig az elme, ami pedig az alanytudat megnyilvánulási módja: az Én-Önmaga önkorlátoz, mégpedig éppen a Lét korlátlan szabadsága révén. (És csupán ez tűnik az alanytudatban reflexiónak. Ez egyébként alapvető teológiai tétel is. Ebből is látszik, hogy a helyesen értett teológia: valójában autológia.)
*
"A megkülönböztetőn látóból eltűnik az önlét átélése. [...] Amikor a minőségek céljuktól, az Embertől fosztatván visszahúzódnak, az az Egyedülvalóság, vagyis az öntudat erejének önmagán alapulása."
*
5 megjegyzés:
Nagyszerű írás.
Két megjegyzésem van csak hozzá, az egyik, hogy lényeges pontokon a lászlói szolipszizmus-felfogással szemben áll (ami nem baj, sőt, nagy előnye), a másik, hogy nem értek egyet azzal a megállapításával, hogy a szolipszizmus lenne az egyedül helyes kiindulási alap. Vajon Meister Eckhart kiindulási alapja szolipszista volt-e? Az advaita védanta és egyes jóga irányzatok megvalósítottjain kívül nem hiszem, hogy találhatnánk olyan szentet, akinek kiindulási alapja szolipszistának vagy akár ezt megközelítőnek volna nevezhető.
Üdv!
Köszönöm a kommentet!
Nem gondolom, hogy ez az írás feltétlenül szemben állna a "lászlói szolipszizmus-felfogással" (lásd: Tradicionalitás és létszemlélet, első fejezet): csak másokon vannak a hangsúlyok, és mások a következtetések, amiket levonok, és amiket kifejtek - ugyanabból az alap-létszemléletből kiindulva.
(Először is: itt ismét megjegyezném, hogy nem a László András által kifejtett szolipszizmus "ellen dolgozok", hanem egy alternatívát szeretnék állítani emellé - a nevezzük úgy, hogy - "lászlói interpretáció" mellé, ami egyben új szempontokat, új alapokat és következetes újradefiniálást is jelent. Erre pedig azért van szükség, mert sokan félreértelmezik a szolipszizmust, még László "tanítványai" között is, továbbá feltétlenül és kritika nélkül magának László Andrásnak a gondolataival azonosítják azt, ami pedig egyszerűen nem igaz, és ezzel csaknem minden "félre is megy".
Másodszor: szerintem a szolipszizmusnak semmi köze sincs a politikához és a történelemhez, mert a Tiszta Én független mindattól, ami megjelenik, mivel transzcendens és metafizikailag abszolút, így attól is független, hogy valaki európában élő "tradicionalista ultrajobboldali"-nak tartja-e magát, vagy pedig egy bennszülött valahol Afrikában. Ugyanis bármelyik alanyi létezővel is azonosítom magamat, az szükségszerűen - éppen az azonosítás mint reflexió aktusa miatt! - "nem Én vagyok, nem az én Énem". [Ez alól csupán egyetlen belső, intuitív és metafizikai alapú tudati reflexió a kivétel: az, amikor az Én visszatér önmagába az én által.]
Harmadrészt: nem akarnék demagógnak tűnni, de halkan megjegyezném, hogy igen bizonyosnak tűnik az a tény, hogy László is csupán az én elmémben létezik, és nem én létezek az övében.
Ennyit tehát a "lászlói szolipszizmusról".)
Félreértés ne essék: a "helyes kiindulási alap" nálam azt jelenti, hogy felismerem: semmi sincs, amit az elmémem kívül tapasztalnék, mint alanytudati létmódban álló entitás. Számomra ez (ennyi és nem több - de nem is kevesebb) az alapja a mélyebb doktrínák megértésének, és ebből a szempontból ezért ez "az egyedül helyes alapállás".
És mivel ez "alapállás" nem pedig végcél, azt is jelenti, hogy ez az alanytudati állapot messze meg is haladható, mint arról pl. a buddhista és hindu szövegek is beszámolnak, és ami pl. a Satipatthána-meditáció célja is.
PS:
"Ez alól csupán egyetlen belső, intuitív és metafizikai alapú tudati reflexió a kivétel: az, amikor az Én visszatér önmagába az én által."
Inkább:
"Ez alól csupán egyetlen belső, intuitív és metafizikai alapú tudati reflexió a kivétel: az, amikor az Én visszatér önmagába, a nem-Én meditatív elhatárolása, ill. tudati reintegrálása által."
"Továbbá sok más, önálló gondolatvilággal is rendelkező, autonóm alanytudat is létezik a világban, akik szintén egyedül csak ezt a tudati szolipszizmust élik át, és mindannyian szingulárisan léteznek."
Az Axis Polaris 2. vagy 3. számában volt egy László cikk, mely erre a problémára pont azt mondta, hogy a fenti megközelítés téves. Az a felfogás, miszerint a princípiumot napként fogjuk fel, és a függő létezőket a nap sugaraiként, szerinte téves. Ugyanis ez - az ő logikája szerint - vélekedés csupán, és ál-szolipszizmus.
Ezért írtam, hogy az írásod lényeges pontokon szembemegy a lászlói felfogással. Mindazonáltal egyetértek veled.
Az iszlám és keresztény világban az alapállás a legkevésbé sem volt szolipszista, hanem a lehető legerőteljesebben heteroteista, van Isten, akinek léte teljes, a világ tőle független létező, és én az ő teremtménye vagyok ebben a világban, nem vagyok azonos vele semmilyen mértékben, bár függök tőle, de nem érhetem el sohasem. A legtöbb, amit elérhetek, az üdvözülés, a Mennyek országa, mely Isten közelsége, de nem azonosulás.
Mégis, erről a szolipszizmusnak semmilyen értelemben nem nevezhető létszemléleti síkról kiindulva, azt az autoteizmus felé saját tapasztalatok alapján meghaladva olyan nagyszerű szellemi teljesítmények születtek, mint Eckhart mesteré vagy Tauleré. Vagy említhetnénk a szúfi szenteket.
Már csak emiatt sem mondanám azt, hogy a szolipszizmus az egyetlen helyes kiindulópont.
Üdv, köszönöm a kommentet!
:)
Sok mindennel egyet értek, amit írsz, és nem szeretném, ha elbeszélnénk egymás mellett.
Szerintem a szolipszizmus azt jelenti, hogy tapasztalati létként elsődelegesen kizárólag az egyedüliként létező jelenvalólét alanytudata jelenik meg, mint a világ létmódja. Ez megcáfolhatatlan ténynek tűnik, és mint tény független attól, hogy a különböző vallások mit tanítanak, és hova vezetnek. A vallási, un. "heteronoteista" alapállások nem ebből a szolipszizmusból indulnak ki, és akik ezen vallások követőinek tartják magukat, legtöbbször nem is képesek sem látni, sem megérteni fenti tényt.
Én azt gondolom, hogy a külsődleges vallások, filozófiai nézetek, vallástörténelmi aspektusok, és a szolipszizmus - két külön dolog.
Végső soron minden vallási realizáció "csúcsa" az, amikor a követő/tanítvány/hívő egyszercsak ráébred, hogy semmi sem létezik Istenen kívül, és hogy - mint Isten teremtménye - ő maga is részese a valódi Létnek, sőt, a valódi lét az ő egyedüli tudataként, mint médiumban jelenik meg.
Ha Istent úgy definiáljuk, hogy: "a[z, aki a] Lét[ben van]", akkor ez csakis az alanytudat, mint létezőn keresztül érthető-, ismerhető meg, és érhető el. A buddhizmus számos olyan szöveget hagyott ránk, mely ezen realizációk diszciplínáit írják le, de számos keresztény vagy szúfi szent is hasonlókról számol be.
Az, hogy nem ez az alapállás a vallásokban, olyan, mintha azt mondanánk, hogy egy gyermeknek nem az az alpállása, hogy tud olvasni. Nyilván nem a szolipszizmus az elsődleges alapállás, de ahhoz szerintem ez az elengedhetetlen alapállás, hogy a valóságot megismerjük, vagy fordítva: aki megismerte a valóságot, szükségszerűen csak szolipszizmust tapasztalhat (lásd pl. yogacara, vagy a függő kletkezés szövegeit).
És ennek az alapállásnak az igénye abból a szükségszerű tényből ered, hogy "tapasztalati létként elsődelegesen kizárólag az egyedüli jelenvalólét alanytudata jelenik meg, mint a világ létmódja".
A "Nap és a sugarainak" a hasonlatát természetesen nem én mondom, hanem a különböző szövegek, csak el kell olvasni az Upanisadokat, a Bhagavad-Gítát, az Újszövetséget, és Platón dialógusait. László másként értelmezi ezeket a szövegeket, ami rögtön meg is magyarázza, miért nincsenek előadásaiban és írásaiban konkrét hivatkozások primer szövegekre. De a szekunder szövegek is kimondják, pl. Fichte, hogy a [természet]jog alapja az, hogy fel- és elismerem, hogy mindenki más ugyanannak az Én-Önmagának a modalitása - akárcsak "én". Erről is elég mély a hallgatás a "szolipszisták" körében, pedig ez így adekvát alapállás. Én tehát képmás vagyok, UGYANÚGY, AHOGYAN a többiek, és ettől mellékes az, hogy a világ TAPASZTALATILAG kizárólag bennem, mint képmásban jelenik meg. Ha nem így lenne, nem létezhetne megszabadulás, és értelmezhetetlen lenne az, hogy a Buddha kijelentette, hogy léteztek őelőtte is Felébredettek, ahogyan utána is fognak létezni, ha a Tant követik.
Különbséget kell tenni a preontológiai Én-Önmaga, és a szolipszizmus (perceptuális alanya) között, ami csak a tapasztalati összfolyamatok kondicionáltságának a produktuma. Többek között ezt a megkülönböztetést teszi a buddhizmus, az advaita-védanta, és a szánkja is.
Megjegyzés küldése