*
Tegnap éjszaka, hosszú idő eltelte után, dacára az északról közeledő, vastag felhőrétegnek, az új távcsövemnek köszönhetően ismét módom volt egy nagyon gyengén fényszennyezett, nagyon ideális pontról megfigyelni a Pleiadok (M45), az Orion, és a Taurus környékét, ideértve természetesen magát az Orion-övet is.
A Pleiadokban a gyönyörű, lazán elszórt, gyémántszerűen ragyogó, fényes csillagok (Alcyone, Atlas, Pleione, Merope, Electra, Asterope, Celaeno), és a több száz, halványabb optikai kísérőik mellett megfigyeltem még továbbá, hogy az ember csupán a sokadlagos érzékszervi tapasztalatokból adódó ítéletei kapcsán (a szem izommozgásaihoz kapcsolódó hétköznapi, tapasztalati elképzelések miatt) véli úgy, hogy a nyílthalmaznak ezek az objektumai: "távol vannak".
Másfelől azonban tudom, hogy semmivel sem voltak messzebb tőlem, mint akár ez a monitor, vagy bármelyik, az álmaimban látott dolog: pusztán az elmémben léteztek, és ténylegesen pusztán addig, amíg megfigyeltem őket.
Azonban azt sem mondhatom teljes bizonyossággal, hogy ezek a csillagok most, hogy a megfigyelésem véget ért, és én hazatértem otthonomba, "nem léteznek".
Ugyanis: szerintem egy tetszőlegesen megválasztott létező létmódja nem változhat meg valóságosan.
A probléma tehát összetett.
*
*
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése