584 # Munkahipotézis (vázlat-szövegek)

*

Ha a szubjektív realista epifenomenológia mindenre kiterjedő világnézetének platóni cáfolata az emlékezés kontemplációjának a ténye (mely elv korrekció nélkül alkalmazható a satipatthána meditációra is), akkor a Buddha - a Felébredését közvetlenül megelőző, és a kondicionáltság világának létrejöttének és az abból való szabadulásnak a módját is feltáró- visszaemlékezése egyben annak is a cáfolata, hogy a buddhizmus "Én" alatt kizárólag az öt szkandha alkotta, a függő keletkezés által kondicionált illúziót értette.

Mint azt korábban már írtam:

"Ha ugyanis nincs állandóan létező aspektusa az alanynak, kizárólag állandó változásnak kitett alkotóelemek illuzórikus konfigurációja, nem létezhetne emlékezet, ami viszont csakugyan valamennyi tradíció kardinális fontosságú eleme: minden vallás és realizációs diszciplína különösen nagy hangsúlyt fektet az emlékezésre, nem véletlenül. A "ki az, aki/ami emlékezik?" kérdésre nem adható meg válaszként az, hogy "az öt szkandha", mert ez ellentmondásban állna a "minden változik" tanával: gondoljunk csak arra, hogy ha ez így lenne, nem lenne értelme a satipatthána-meditációnak (mely meggyőződésem szerint nem más, mint az én levetkőzése, és az Én-hez való eljutás tudománya).

Úgy tűnik tehát, hogy az intelligencia  (vagy a Tudat), melyben az emlékezés történik és amiben magában kontemplálható, az alany metafizikai, preegzisztens aspektusa, és transzcendentális gyökerű: az Én intuíciója a nem-Én-ben, vagy: az én visszatérése az Én-hez (gondoljunk bele egy pillanatra: a nem-Én-nek nincs kezdete: ezért nem okokról beszélt a Buddha, hanem feltételekről, mivel az "első ok" nem fizikai természetű, és nem része a kauzalitásnak)." [Ehhez vesd össze: Platón: Első Alkibiadész]

Ezt kiegészíteném néhány dologgal: elsőként azzal, hogy az emlékezés tárgya sem elhanyagolható: a "mi az, amire emlékezik" legalább olyan kardinális jelentőségű kérdés, mint a "ki az, aki/ami emlékezik" kérdése: a Buddha felsorolja jelenlegei megtestesülését "megelőző életeinek" állomásait: a nevét, mivel foglalkozott, hol élt stb, de mindezeket úgy, hogy a nem-Én-t reprezentáló jelenségektől végig jól kivehetően egyfajta stabil, elhatárolódott állapotban áll.

De fordítva is: a satipatthána meditációban szintén elhatárolódik attól, ami nem-Én, jelesül az öt szkandha alkotta illuzórikus én-től, de megsemmisítése révén egyben eggyé is válik egy magasabb tudatállapottal, ami mindig referenciapont, mindig az emlékezés valódi tárgya a meditációban. Ez már nem közönséges látásmód, hanem a Bhagavad-gítából is jól ismert, "emberi korlátokon túlpillantó, megtisztult, égi látás", ahogy a szövegben is olvashatjuk.

A Dhammapádában  (277-279) is kifejtett Tan tehát - miszerint:  "a létezők mind mulandók; szenvedés minden létezés; a dolgoknak nincs ön-létük" - a függő keletkezésben kondicionált személy által perceptuálisan érzékelhető világra, tehát a képzelt jellegű világ létrégiójára vonatkozik, amit a cittamátra "elfedettségben álló igazságnak" hív, és ontológiai-fogalmi jellemzőjük éppen ettől a perceptualitásból eredő üresség, amit a Nagarjuna-féle tan fejt ki, és ami egybe esik az Egyetemes Nagy Ürességgel (nem elfelejtve, hogy ha "ürességről" beszélünk, minden esetben meg kellene jelölni, hogy miféle ürességről van szó, az üresség mely fajtáját értjük a szó alatt, tehát hogy pontosan "mitől való mentességre" gondolunk).

[Az Upanisadok Brahman-ja; a Nirvána a hinajánában; az Üresség Nagarjuna tanában; a Tiszta Tudat a Yogacara doktrínájában feltehetőleg analógak egymással, és úgy tűnik, megegyezik a transzcendentális idealizmusnak (pl. Fichte, Berkeley, Heidegger) az "Én-Önmaga" kifejezés alatt értett ideával.]

Az alapszöveg ([MN.36.] http://mek.niif.hu/01900/01901/01901.htm#4):

"A boldogságon és a szenvedésen túllépve, az egykori vidámság és bánat megsemmisítése után elértem a szenvedés nélküli, boldogság nélküli, egykedvű és tiszta emlékezést; a negyedik révület állapotába jutottam. És az így keletkező boldogság érzése nem kötötte meg gondolkozásomat.

Ebben a feloldódott elmeállapotban, megtisztultan, tisztán, gondoktól menten, szelíd, készséges, szilárd, nyugodt lélekkel, korábbi létezéseim visszaemlékező felismerésére irányítottam gondolataimat. 

Visszaemlékeztem sok különböző korábbi létezésemre, ilyeténképpen: egy életre, két életre, három életre, négy életre, öt életre, tíz életre, húsz életre, harminc életre, negyven életre, ötven életre, száz életre, ezer életre, százezer életre, majd világkorok keletkezésének időszakaira, majd világkorok pusztulásának időszakaira, majd világkorok pusztulása és keletkezése közötti időszakokra. "Ott voltam, ez volt a nevem, ebben a családban, ebben a kasztban születtem, ez volt a foglalkozásom, ilyen örömet és bánatot értem, így végeztem életemet, onnan távozva amott születtem újra." Így emlékeztem vissza sok különböző korábbi létezésemre, azok formájára és jellegére. Először ez a tudás világosodott meg bennem az éjszaka első óráiban. Lankadatlan buzgalmam nyomán eloszlott a tudatlanság, megjelent a tudás, eloszlott a homály, megjelent a világosság. És az így keletkező boldogság érzése nem kötötte meg gondolkozásomat.

Ebben a feloldódott elmeállapotban, megtisztultan, tisztán, gondoktól menten, szelíd, készséges, szilárd, nyugodt lélekkel az élőlények távozásának és újraszületésének felismerésére irányítottam gondolataimat. 

Emberi korlátokon túlpillantó, megtisztult, égi látásommal láttam távozni és újraszületni az élőlényeket, közönségeseket és kiválókat, szépeket és rútakat, boldogokat és boldogtalanokat, amint tetteiknek megfelelően térnek vissza: "Ezek a kedves lények tetteikben a rosszat követik, szavaikban a rosszat követik, gondolataikban a rosszat követik, a helyeset ócsárolják, helytelen nézeteket táplálnak, helytelen nézetek szerint cselekszenek. Testük pusztulása után, haláluk után rossz útra kerülnek, gonosz ösvényre, mélységbe, pokolra buknak. Amazok a kedves lények viszont tetteikben a jót követik, szavaikban a jót követik, gondolataikban a jót követik, nem ócsárolják a helyeset, helyes nézeteket táplálnak, helyes nézetek szerint cselekszenek. Testük pusztulása után, haláluk után jó útra kerülnek, égi világba jutnak." Emberi korlátokon túlpillantó, megtisztult, égi látásommal így láttam távozni és újraszületni az élőlényeket, közönségeseket és kiválókat, szépeket és rútakat, boldogokat és boldogtalanokat, amint tetteiknek megfelelően térnek vissza. Másodszorra ez a tudás világosodott meg bennem az éjszaka középső óráiban. Lankadatlan buzgalmam nyomán eloszlott a tudatlanság, megjelent a tudás, eloszlott a homály, megjelent a világosság. És az így keletkező boldogság érzése nem kötötte meg gondolkozásomat.

Ebben a feloldódott elmeállapotban, megtisztultan, tisztán, gondoktól menten, szelíd, készséges, szilárd, nyugodt lélekkel, az indulatok legyőzésére irányítottam gondolataimat. "Ez a szenvedés" - értettem meg a valóságnak megfelelően. "Ez a szenvedés oka" - értettem meg a valóságnak megfelelően. "Ez a szenvedés megszüntetése" - értettem meg a valóságnak megfelelően. "Ez a szenvedés megszüntetéséhez vezető út" - értettem meg a valóságnak megfelelően. "Ezek az indulatok" - értettem meg a valóságnak megfelelően. "Ez az indulatok oka" - értettem meg a valóságnak megfelelően. "Ez az indulatok megszüntetése" - értettem meg a valóságnak megfelelően. "Ez az indulatok megszüntetéséhez vezető út" - értettem meg a valóságnak megfelelően.

Amikor ezt felismertem, amikor ezt megláttam, gondolataim megszabadultak a kívánságok indulatától, megszabadultak a létezés indulatától, megszabadultak a tudatlanság indulatától. Felismertem: "A megváltás a megváltottban van." Megértettem: "Legyőztem a születést, beteljesítettem az aszkétaéletet, elvégeztem munkámat, többé nem kell e világra kerülnöm." Harmadszorra ez a tudás világosodott meg bennem az éjszaka utolsó óráiban. Lankadatlan buzgalmam nyomán eloszlott a tudatlanság, megjelent a tudás, eloszlott a homály, megjelent a világosság. És az így keletkező boldogság érzése nem kötötte meg gondolkozásomat, Aggivesszana."

*