*
Átman, szanszkrit, kb. önmaga (vö.: gr. "auton").
A buddhizmus legfontosabb referenciapontja; az a preontológiai tudati létvalóság mint Szubjektum, ami a szatipatthána-meditációt ténylegesen végzi, és ami a függő keletkezés által uralt alanytudat előtt felbukkannó - a trilaksana jegyeit mutató - dharmák (ti. "nem-én"-ek) leválasztása után "megmarad", mint az egyedülvalóság nem-kettős, metaperszonális "Én"-je.
Aki ezt a princípiális tájékozódási pontot nem érti, az könnyen elvétheti az egész buddhizmust, és magát a Szent Tant.
*
2 megjegyzés:
Vegyük végre észre, hogy a Buddha minden szútrában azt fejti ki, hogy csak a szamszárában nincs Én, mert az maga az okfüggő keletkezés, a kauzalitás világa, és ha nem létezne ennek ellenkezője, akkor megszabadulni sem lehetne a szenvedéstől. De mivel létezik megszabadulás, léteznie kell a nirvánának, így az Én-nek is. És mégegyszer: ez alatt az Én alatt nem a perszonális értelemben vett én-t, mint pszichofizikai agregátumot, ti. a szkandákat kell érteni, hanem az öntermészeti Ürességet, az Önmagát, a Nirvánát.
Még valami.
Fentiek mellett a buddhizmus magasabb iskolái természetesen jól ismerik a coincidentia oppositorum doktrínáját is, miszerint az ellentétek a végső valóságban egybeesnek, így az Én és nem-én, a szamszára és a nirvána, az alany és a tárgy, mind egy azonos létvalóságnak a differenciálódásai.
Ehhez nem kell túl messzire menni, csak elolvasni Vasubandhu alább található munkáját, vagy Nagarjuna műveit, amelyek - ismételve - nem ellentmondásai a théraváda-buddhizmusnak, hanem logikailag szükségszerű episztemológiai (és tükörszimmetrikus) aspektusai, magasabb szintű következményei.
Megjegyzés küldése