Az anatman-ról

*

A mostani poszt egy terminusról szól, mely rendkívül sokszor előfordul mind a hinayana, mind a mahayana buddhizmus szövegeiben és a kommentárjaiban: ez a szanszkrit "anatman" (páli "anatta") kifejezés.

Az eredeti terminus nem "én-nélküliséget" jelent, ahogyan azt ma sokszor - mintegy hallgatólagosan kötött megállapodásképpen - értelmezik, hanem a "nem-Én[-Önmaga]" jelentéssel rendelkezik.

Ez rendkívül fontos megjegyzés, és sajnálom, hogy azt nem tisztázzák elégszer a hallgatóság előtt. (1)

Egy dolog ugyanis, ha azt fejezed ki egy szóval, hogy "valakinek nincs valamije" (= pl. "én-nélküli", mint tulajdonság; "X - Z"), és egy másik dolog, ha azt fejezed ki, hogy "valami nem-X" (= "nem Én-Önmaga", mint ami valami "más, mint X").

Ez utóbbi szerint járnak el a buddhista alapszövegek (2), és ez utóbbihoz, mint ahogyan arra Fichte is rámutatott, ismerni-, és létezőnek kell tételezni X-et, különben ontológiai és episztemológiai ellentmondás áll fenn a " valami nem-X" kijelentésben.

Tehát [pre]ontológiailag egy "nem-Én" képzete egyenesen tételezi a tudatban az "Én"-t is, és egyik ismerete kölcsönösen tételezi a másikét is. A helyzet belátása pofonegyszerű: hogyan állathatod valamiről azt, hogy az "nem-X", ha nem ismered "X"-et? (3) Ha viszont ismereted van egy dologról, akkor - és ez szükségszerű -, nem állíthatod róla, hogy "nem-létezik".

Ha az első esetet közelebbről megvizsgáljuk, és azt állítjuk, hogy valami mentes az önmagaságtól, akkor "önmagától" is mentes ("X nem egyenlő X", és "nem-X egyenlő X"), tehát a valóságban nincsenek "dolgok" sem, melyekről kijelentést tehetünk (ez a "Tetralemma törvénye").

Továbbá, a Buddha maga sohasem állította azt, hogy nem létezik egy Én-Önmaga (és igenis sok helyen beszélt erről a "valamiről", hasonlóan az apofantikus teológiához), hanem csak az okozatiságtól függő, alany-tárgyi keletkezést mutatta be, mint a létforgatagot, ami "a nem-Én-Önmaga" (= "valami nem-X", mert szubjektum és objektum egybeesése, határfelülete): és ezeket a kijelentéseket aposztrofálták tévesen azok a követői, akiknek nem volt léttapasztalatuk az Én-ről, és akik nem ismerték fel Önmagukat a satipatthána-meditáció révén (azt továbbra is kevesen kérdezik meg, hogy "ki végzi a satipatthána-meditációt", "ki szemlél abban" [hasonlóan a jegyzetekben olvasható részletben], és hogy "ki a valóságos alanya").


Más szóval tehát: az avidya az Én-Önmaga elfedettsége.

A probléma nem egyszerű, de nem is érthetetlenül bonyolult, de tény, hogy kevesen értik meg.

*

__________________________

Jegyzetek

1.
Az "atman" egyébként a szanszkritban és a páliban inkább jelenti azt, hogy "[Én-]Önmaga", mintsem azt, hogy "lélek" (vö.: gr. "auton"), vagy azt, hogy [személyes] "én" (sz. "pudgala").

2. 
"És mi Ánanda, az anattáról való szemlélődés?

Ezt illetőleg Ánanda, a szerzetes elmenvén az erdőségbe, vagy egy fa tövéhez, vagy egy lakatlan házba, ekképpen szemlélődik:

A szem nem az Én; a szemmel látható dolgok nem az Én; a fül nem az Én; a hangok nem az Én; az orr nem az Én; a szagok nem az Én; a nyelv nem az Én; az ízek nem az Én; a test nem az Én; a testi kapcsolatok nem az Én; az elme nem az Én; az elme tárgyai nem az Én. Ekképpen időzik, szemlélve a nem-Ént ezekben a belső és külső alapokban. 

Ezt, Ánanda, az anattán való szemlélődésnek hívjuk." 

(Girimánanda szutta, Ford. Ermesz Csaba; Az oltalom könyve, 70.o.)

3. 
Vagy másképpen: ha tagadsz valamit, akkor egyben definiálod is a tagadandót, ahogyan minden definícióval egyidőben tagadsz is. Valóságosan meghatározni viszont nem lehet "nem-létezőt". A Buddha sem tagadta a világ (= okfüggő keletkezés) létét: csak azt állította, hogy az: "nem-Én"

*