*
Alább olvasható Fichte zseniális interpretációja, mely tökéletesen leírja az alannyal kapcsolatos ontológiai tant, ami mellesleg hibátlanul alkalmazható pl. a "reinkarnáció" mítoszára is. Az "Önmaga" és az "én" kettős valóságának tana is szépen kifejtésre ill. bemutatásra kerül, végre nevén nevezve ezt a két entitást.
"Szinte halljuk a kérdést: vajon mi voltam, mielőtt öntudatra ébredtem? A nyilvánvaló a válasz: egyáltalán nem voltam, mert nem voltam én. Az én csak annyiban van, amennyiben tudatában van önmagának. – Ezt a lényegében teljesen téves kérdést csak azért tehetik fel, mert összekeverik az ént mint szubjektumot és az ént mint az abszolút szubjektum reflexiójának objektumát. Az én megjeleníti önmagát, és ennyiben felveszi önmagát a megjelenítés formájába, és csak így valami: objektum. A tudat ebben a formában egy szubsztrátumhoz jut, amely létezik, akár valóságos tudat nélkül is, és amelyet ráadásul testként gondolunk el. Az ember elképzel egy ilyen állapotot, és felteszi a kérdést, mi volt ekkor az én, azaz: mi a tudat szubsztrátuma. Csakhogy akkor is, amikor ezt teszi, észrevétlenül egyben az abszolút szubjektumot is elgondolja mint ennek a szubsztrátumnak a szemlélőjét; tehát észrevétlenül azt is hozzágondolja, amiről azt állította, hogy elvonatkoztatott tőle, és így önmagának mond ellent. Semmit sem tudunk anélkül elgondolni, hogy ne gondolnánk egyben saját énünket is mint önmagának tudatában levőt. Saját öntudatunktól soha nem vagyunk képesek elvonatkoztatni. Így aztán a fenti kérdéshez hasonlókat nem lehet megválaszolni, mert fel sem vetődhetnek, ha jól értjük önmagunkat."*
______________________________
"Szinte halljuk a kérdést: vajon mi voltam, mielőtt öntudatra ébredtem? A nyilvánvaló a válasz: egyáltalán nem voltam, mert nem voltam én. Az én csak annyiban van, amennyiben tudatában van önmagának. – Ezt a lényegében teljesen téves kérdést csak azért tehetik fel, mert összekeverik az ént mint szubjektumot és az ént mint az abszolút szubjektum reflexiójának objektumát. Az én megjeleníti önmagát, és ennyiben felveszi önmagát a megjelenítés formájába, és csak így valami: objektum. A tudat ebben a formában egy szubsztrátumhoz jut, amely létezik, akár valóságos tudat nélkül is, és amelyet ráadásul testként gondolunk el. Az ember elképzel egy ilyen állapotot, és felteszi a kérdést, mi volt ekkor az én, azaz: mi a tudat szubsztrátuma. Csakhogy akkor is, amikor ezt teszi, észrevétlenül egyben az abszolút szubjektumot is elgondolja mint ennek a szubsztrátumnak a szemlélőjét; tehát észrevétlenül azt is hozzágondolja, amiről azt állította, hogy elvonatkoztatott tőle, és így önmagának mond ellent. Semmit sem tudunk anélkül elgondolni, hogy ne gondolnánk egyben saját énünket is mint önmagának tudatában levőt. Saját öntudatunktól soha nem vagyunk képesek elvonatkoztatni. Így aztán a fenti kérdéshez hasonlókat nem lehet megválaszolni, mert fel sem vetődhetnek, ha jól értjük önmagunkat."*
Pusztán egyetlen kivetni valót találok a fordításban: helyesen az első "én"-t nagybetűvel kellett volna írni (hasonlóan a Buddha beszédeiben található formával, pl. 109.o.: "Ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én Énem"), tehát Fichte szövegében: "mert összekeverik az Ént mint szubjektumot és az ént mint az abszolút szubjektum reflexiójának objektumát."
A "két én" eme nagybetűvel ill. kisbetűvel történő megkülönböztetésének elmaradása sajnos végigvonul a fordításon, ahogyan sok buddhizmussal kapcsolatos írásban is (melyekben azonban a fordítók és írók a buddhizmus lényegét érintő kardinális tévedések tömkelegét zúdítják az olvasóra), de magában a szövegben - és persze Fichte filozófiájában - tökéletesen nyilvánvalóvá válik a kettő közti különbség (és azonosság).
______________________________
* És ahhoz, hogy jól értsük Önmagunkat: "~A nem az, ami A, és egész lényege abban áll, hogy nem az, ami A. Tudom ~A-ról, hogy valamelyik A-nak az ellentéte. Azt azonban, hogy mi az, amiről ezt tudom, csak azzal a feltétellel tudhatom, hogy ismerem A-t." Ez azt is jelenti, amit mindig is igyekeztem kifejteni, hogy valójában a buddhizmus (és természetesen a hinduizmus, és valamennyi tradicionális doktrína) egyik (ha nem az egyetlen) referenciapontja az Én-Önmaga(ság), ti. az ontológiai értelemben vett Metafizikai Abszolútum.
Tapasztalataim szerint aki két különböző tannak látja a buddhizmust és pl. a hinduizmust (általában leragadva az üres moralizálgatás szintjeinél, és annál, hogy "a Buddha tagadta az Önvalót"), az valójában nem képes tisztán látni (és megfelelően érteni) sem a Tant, sem Önmagát. Ezt a tapasztalatomat lehet rögtön "személyes vélemények" minősíteni, és ez által reflexből nullifikálni, de annak lényegi mondanivalóját (ti. az Önmaga(ság) mint referenciapont a tanokban), alátámasztja valamennyi autológiai exegézis (és mellesleg valamennyi tapasztalatom).
Tapasztalataim szerint aki két különböző tannak látja a buddhizmust és pl. a hinduizmust (általában leragadva az üres moralizálgatás szintjeinél, és annál, hogy "a Buddha tagadta az Önvalót"), az valójában nem képes tisztán látni (és megfelelően érteni) sem a Tant, sem Önmagát. Ezt a tapasztalatomat lehet rögtön "személyes vélemények" minősíteni, és ez által reflexből nullifikálni, de annak lényegi mondanivalóját (ti. az Önmaga(ság) mint referenciapont a tanokban), alátámasztja valamennyi autológiai exegézis (és mellesleg valamennyi tapasztalatom).
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése