*
a szent tan a tudatlanságot, a kozmikus illúziót teszi meg a "szenvedés" okának: ez az okozati keletkezés első feltétele is
a tudatlanság azonban annál jóval bonyolultabb fogalom, mintsem hogy egyszerűen az egománia, az ostobaság és a vágyak szinonímájává tegyük meg, mégha ez általánosan bevett szokás is bizonyos körökben
*
a megnyilvánult lét oka nem lehet profán "bűn", vagy "büntetés": a szentség világába tartozik
*
a kozmikus illúzió (mint játék, varázslat, mágia) metafizikai eredetű, és metafizikai jellegű: éppen eme metafizikai természeténél fogva szakrális jelentőséggel bír: "megszüntetni", "lerombolni" akarni olyan, mintha valaki a felhőket próbálná elhessegetni egy legyezővel a hold elől, vagy mintha egy kötélnek állítana kígyócsapdát...
*
csak az szeretné "megszüntetni" a tudatlanságát, aki nem képes megszabadulni a téves én képzetétől
*
a nem-tudás rejtélyes erő: sem kezdete, sem vége nincs, áthat mindent, első ok, a lét első megnyilvánulása, így természetét tekintve hasonlatos a tökléletes léthez, az önvalóhoz, a tiszta tudathoz, és egybeesik a legtökéletesebb bölcsességgel... a világegyetem legmisztikusabb végső titkai felé mutat...
*
a tudatlanságnak pusztán az okozatiság elvéből lehet valóságos létére következtetni: az okozatiság viszont a megkülönböztető elme működése, így az elfedő igazság létrégiója: ha pedig ez így van, akkor a szenvedés is csupán illúzió
*
a kozmikus varázslatot nem szünteti meg a tudás, csupán megismeri, átitatja, majd meghaladja...
*
rendkívül kevés, és nehezen érthető szöveg ír arról, hogy az avidya a végső valóság rejtélyes ereje, melynek fontos szerepe van a spirituális úton, de a legfontosabb, legősibb iratokban bukkan fel ez a tan
*
az illúzió világából való felébredést kizárólag
az illúzió világából való felébredést kizárólag
a helyes megkülönböztetés hozza el:
ennek ellenkezője a szenvedés, a téves azonosítás
*
*
2 megjegyzés:
ParaDoxa
Ha az időtlenséget mérhetnénk, úgy a fenti néven említett eszköz, elv, rálátás... nyújthat némi segítséget.
A szent tudatlanság is ilyen paradoxikus szűrőn keresztül vizsgálható, hogy elkerüljük az exoterikus csapdákat (pl.: az eredendő bűn dogmatikája).
A tudatlanság a tudással komplemens párt alkot. Önmagában semmi értelme. Ahogy a Tao szimbólum a jin és jang kettősség dinamikus valószínűség komplexe, avagy a szamszára – nirvána egymást tételező, egymásba folytonos áthatásban és átalakulásban lévő kezdet és vég nélküli folytonosság.
Ahonnan ez a kettősség „látható”, az a szolipszizmus végsőként megcélozható fogalma.
A hindu tradícióban a negyedik – egyben mindent tartalmazó – átma-páda: az Atisaguna-Atinirguna-Sadasat-Brahmatma szimbóluma is erre mutat.
Hamvas fogalmazta: a Teremtés azzal kezdődött, hogy Isten megtekintette magát kívülről.
Ez a mozdulat hozta létre a végtelen kiterjedésnélküliségből, a mérhetetlen nyugvó potenciálgazdagságból az örök jelenpontból forrásként kibomló tükörkaleidoszkópikus jelenségvalóságot.
A tudatlanság-tudás pár a megvilágító és teremtő értelem (Avalokiteshvara) tengelyében érezhető át mélyen szántó intuícióban.
(A mai napi Nap-Merkur együttállás is ezt az elvet hangsúlyozza).
Ez az örök jelenlét „szkennelődik át” minden pillanat valóságfázis sorzatában.
A vizsgált kettősség komplexre egy hasonlatot alkalmazva mondhatjuk:
Nincs nagy baj, hiszen minden Istenben van.
illetve
Nagy a baj, ha a fenti alapállásról nincs tudomásom.
László András mondása ide köthető:
Azért vezet minden út Rómába, mert Rómát tulajdonképpen el sem hagytam.
Ha valaminek még van értelme ebben a jelenségvilágban, akkor ennek az önvezérelt, önmagára irányuló, önmagát tételező mozdulat minden pillanatban éber tudatosságára kell irányulnia.
Kívülről és belülről megadva a választ a kérdésre: Ki vagyok Én?
(...)
fl
Kedves Péter,
az ördög mint Fényhozó (Lucifer) épp ezt a fogalmi duálpárt hivatott "megtestesíteni".
Üdv: V.T.
Megjegyzés küldése