(Seneca)
*
" (...) Ettől aztán emberek tömege háborodott fel és gyűlt össze Paszénadi palotájának kapujában és (így) siránkoztak: „Itt egy bandita a birodalmadban, Uram, Agulimála a neve, aki egy kegyetlen, véreskezű gyilkos és nem kímél semmilyen élőlényt. Ő az, aki a földdel tett egyenlővé sok várost és falvat, s kihalttá tette őket. S a meggyilkolt emberek levágott ujjaiból készített füzért visel a nyakában! A királynak el kell őt tiporni!”
Erre Paszénadi király kivezényelt Szávatthiba 500 páncélos katonát, és nekivágtak a nagy erdőnek. Vezette a katonákat harci szekereken, amíg csak lehetséges volt, aztán gyalog folytatták tovább útjukat a Magasztoshoz. Odaérve Paszénadi király üdvözölte a Magasztost és leült elé. A Magasztos így szólt hozzá:
- Megtámadott Szénija Bimbiszára, Magadha királya vagy vészáli-i liccshaviké vagy más ellenséges király?
- Uram, Nem támadott meg sem Magadha királya, Szénija Bimbiszára, sem vészáli-i liccshaviké, sem más ellenséges király. De van egy bandita a birodalmamban, Angulimála, aki egy kegyetlen, véreskezű gyilkos és nem kímél semmilyen élőlényt. Ő az, aki a földdel tett egyenlővé sok várost és falvat, s kihalttá tette őket. S a meggyilkolt emberek levágott ujjaiból készített füzért visel a nyakában.! S soha nem leszek képes elpusztítani őt.
- Nagy király! Tegyük fel, hogy meglátod Angulimálát haját és szakállát lenyíratva, sárga ruhát öltve, otthonból az otthontalanságba távozva, tartózkodva az élet kioltásától, annak elvételétől amit nem adtak, a nemi élettől, a hazugságtól, aki csak a helyes időben étkezik, s erényes, önmegtartóztató életet él. Ha így látnád őt, hogyan bánnál vele?
- Uram, mi tisztelettel üdvözölnénk, hellyel kínálnánk, köntöst kínálnánk fel neki, alamizsnát, pihenőhelyet, orvosságot, ha szükséges, törvényes kíséretet és védelmet. De, Uram, ő egy erkölcstelen ember, egy gonosz lélek. Hogyan lehetne ő (erkölcsileg) ilyen tiszta és önmegtartóztató?
Nos, ebben a helyzetben a tiszteletreméltó Angulimála ott ült végig nem messze a Magasztostól. És ekkor a Magasztos kinyújtotta a jobb karját és így szólt Pasenadihoz, Kósala királyához:
- Nagy király, ő itt Angulimála.
Ekkor Paszénadi király, megrémült, s rettegés ült az arcára. Látván ezt, a Magasztost ezt mondta :
- Ne félj nagy király, ne félj! Nincs semmi, amiért félned kellene tőle.
Ekkor a király félelme, ijedtsége, rettegése lecsillapodott. Oda ment Angulimálához, s a Magasztoshoz fordulva kérdezte:
- Tiszteletreméltó uram, ez a nemes lelkű úr valóban Angulimála?
- Igen, nagy király.
- Tiszteletreméltó uram, milyen családból született a nemes lelkű úrnak édesapja? És milyen családból az anyja?
- Az apám Gagga, nagy király, az anyám Mantáni.
- Nos, akkor hadd éljen a nemes lelkű Gagga nyugalomban, elvonultságban, s biztosítom neki a pihenőhelyet, alamizsnát, köntöst, orvosságot, ha szükséges. (...)"
______________________
0.
"a valósággal való szemtől-szembe nézés", ami minden szakrális út, szellemi közösség egyik legfontosabb gyakorlata, talán nap mint nap megtörténik a világ különböző halálsorain, a kivégzésre várakozó elítéltek között
1.
ez nem feltétlenül van így, de igen valószínű, belegondolva abba, hogy egyesek tizenöt évet élnek egy cellában, nem is sejtve, hogy melyik nap végzik ki őket, de abban a tudatban, hogy ez akár másnap is megtörténhet: ezen körülmények szinte szükségszerűen magukkal vonják a szatori felvillanásait (amiről most ebben a posztban írok, mármint az intenzív belső létátélések, nézetem szerint rendkívül hasonló lehet egy klinika intenzív osztályán, vagy egy gyógyíthatatlan betegekkel foglalkozó intézmény termeiben megtapasztalható létátélésekhez, hiszen minden esetben arról van szó, hogy a halál tudatosult az emberben)
2.
a börtönök siralomházai világszerte feltehetőleg a spirituális megismerés és realizáció színterei, függetlenül az erkölcsi-morális okoktól, amik odajuttatták a bűnözőt - a halálsoron ugyanis már mindenki ismét ember, mégpedig önmagában, nem pedig "bűnöző", "rabló", vagy "gyilkos" (a keleti bölcselet (de gondoljunk csak az evangéliumokra is), mindig is ódzkodott az ilyen kategorikus kijelentésektől: a "karma", a "sors", a "végzet", a "kauzalitás", sokkal bonyolultabb összefüggéseket rejtenek magukban, mintsem hogy morális kérdésekkel elintézhetnénk a "bűn" fogalmát - ami egyébként sem a szanszkritban, sem az ógörögben, sem a latinban nem morális tartalmú kifejezés, hanem egyfajta "létállapotot" jelöl; a kérdést nagyon szemléletesen tárgyalja kaczvinszky is, a "kelet világosságában"...)
3.
vajon mennyivel lenne éberebb az ember, ha tudná, hogy életében egyszer mindenkinek el kellene töltenie egy bizonyos időt egy siralomház magányában?
természettől fogva mindannyian halálra vagyunk ítélve: maga a test a siralomház
4.
a kérdés csupán annyi (mint minden spirituális-metafizikai probléma esetében), hogy mit értünk "én" alatt
5.
semmire sincs garancia, de a világszerte életfogytiglanra vagy halálraítélt bűnözőknek talán semmire nincs nagyobb szükségük, mint börtönmissziók sorozatára, mely lehetővé teszik a feltárását és előkészítését a halál mibenlétére; azt, hogy mi az önvaló valójában
"a filozófus egész élete nem más, mint felkészülés a halálra", mondja platón - de ez talán tudattalanul igaz mindenki másra is
6.
ideális esetben a börtönökben lehetővé kellene tenni, hogy minden bűnöző megismerhesse a Szent Tant (Dharma): ez azt is jelentené, hogy a büntetés-végrehajtási intézmények és a halálsorok "indirekt", de aktív "szakrális közösségekké" lényegülnének át, ahol mindenki megfelelően felkészülhetne a halálra - és ugyanez áll a gyógyíthatatlan betegekkel foglalkozó intézményekre is
mit gondolnánk a képek alapján?
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése