Az Üresség: akár a Teljesség.




*

*

a szent tudatlanságról


*

a szent tan a tudatlanságot, a kozmikus illúziót teszi meg a "szenvedés" okának: ez az okozati keletkezés első feltétele is

a tudatlanság azonban annál jóval bonyolultabb fogalom, mintsem hogy egyszerűen az egománia, az ostobaság és a vágyak szinonímájává tegyük meg, mégha ez általánosan bevett szokás is bizonyos körökben

*

a megnyilvánult lét oka nem lehet profán "bűn", vagy "büntetés": a szentség világába tartozik

*

a kozmikus illúzió (mint játék, varázslat, mágia) metafizikai eredetű, és metafizikai jellegű: éppen eme metafizikai természeténél fogva szakrális jelentőséggel bír: "megszüntetni", "lerombolni" akarni olyan, mintha valaki a felhőket próbálná elhessegetni egy legyezővel a hold elől, vagy mintha egy kötélnek állítana kígyócsapdát...

*

csak az szeretné "megszüntetni" a tudatlanságát, aki nem képes megszabadulni a téves én képzetétől

*

a nem-tudás rejtélyes erő: sem kezdete, sem vége nincs, áthat mindent, első ok, a lét első megnyilvánulása, így természetét tekintve hasonlatos a tökléletes léthez, az önvalóhoz, a tiszta tudathoz, és egybeesik a legtökéletesebb bölcsességgel... a világegyetem legmisztikusabb végső titkai felé mutat...

*

a tudatlanságnak pusztán az okozatiság elvéből lehet valóságos létére következtetni: az okozatiság viszont a megkülönböztető elme működése, így az elfedő igazság létrégiója: ha pedig ez így van, akkor a szenvedés is csupán illúzió

*

a kozmikus varázslatot nem szünteti meg a tudás, csupán megismeri, átitatja, majd meghaladja...

*

rendkívül kevés, és nehezen érthető szöveg ír arról, hogy az avidya a végső valóság rejtélyes ereje, melynek fontos szerepe van a spirituális úton, de a legfontosabb, legősibb iratokban bukkan fel ez a tan

*

az illúzió világából való felébredést kizárólag
a helyes megkülönböztetés hozza el:
ennek ellenkezője a szenvedés, a téves azonosítás

*

2 megjegyzés:

F.L. írta...

ParaDoxa

Ha az időtlenséget mérhetnénk, úgy a fenti néven említett eszköz, elv, rálátás... nyújthat némi segítséget.

A szent tudatlanság is ilyen paradoxikus szűrőn keresztül vizsgálható, hogy elkerüljük az exoterikus csapdákat (pl.: az eredendő bűn dogmatikája).

A tudatlanság a tudással komplemens párt alkot. Önmagában semmi értelme. Ahogy a Tao szimbólum a jin és jang kettősség dinamikus valószínűség komplexe, avagy a szamszára – nirvána egymást tételező, egymásba folytonos áthatásban és átalakulásban lévő kezdet és vég nélküli folytonosság.

Ahonnan ez a kettősség „látható”, az a szolipszizmus végsőként megcélozható fogalma.
A hindu tradícióban a negyedik – egyben mindent tartalmazó – átma-páda: az Atisaguna-Atinirguna-Sadasat-Brahmatma szimbóluma is erre mutat.

Hamvas fogalmazta: a Teremtés azzal kezdődött, hogy Isten megtekintette magát kívülről.

Ez a mozdulat hozta létre a végtelen kiterjedésnélküliségből, a mérhetetlen nyugvó potenciálgazdagságból az örök jelenpontból forrásként kibomló tükörkaleidoszkópikus jelenségvalóságot.

A tudatlanság-tudás pár a megvilágító és teremtő értelem (Avalokiteshvara) tengelyében érezhető át mélyen szántó intuícióban.

(A mai napi Nap-Merkur együttállás is ezt az elvet hangsúlyozza).

Ez az örök jelenlét „szkennelődik át” minden pillanat valóságfázis sorzatában.
A vizsgált kettősség komplexre egy hasonlatot alkalmazva mondhatjuk:

Nincs nagy baj, hiszen minden Istenben van.
illetve

Nagy a baj, ha a fenti alapállásról nincs tudomásom.

László András mondása ide köthető:
Azért vezet minden út Rómába, mert Rómát tulajdonképpen el sem hagytam.

Ha valaminek még van értelme ebben a jelenségvilágban, akkor ennek az önvezérelt, önmagára irányuló, önmagát tételező mozdulat minden pillanatban éber tudatosságára kell irányulnia.

Kívülről és belülről megadva a választ a kérdésre: Ki vagyok Én?

(...)

fl

Verrasztó Tibor írta...

Kedves Péter,
az ördög mint Fényhozó (Lucifer) épp ezt a fogalmi duálpárt hivatott "megtestesíteni".
Üdv: V.T.