Az "apeiron-idő"

*

Ráakadtam egy régi munkanaplómra, amiben - még utam hajnalán - csillagászati megfigyeléseket rögzítettem (leginkább Hold-felszín, és napfolt témakörben, de megtaláltam a Hale-Bopp üstökös kéthetes megfigyelését is); a naplót még természetesen ceruzával, körzővel, szögmérővel, vonalzókkal, és sok izzadsággal vezettem, szerkesztettem: az egyik bejegyzésben azonban egy nagyon érdekes csillagászati számításra leltem, aminek az alapkérdése az volt, hogy "mennyi elemi időegységből áll a műszerekkel megfigyelhető, korpuszkuláris világegyetem?"

A gondolatmenetem a következő volt (ha jól látom, maga a számítás még csiszolható és pontosítható, amit egy másik posztban hamarosan meg is fogok tenni, kiegészítve ezt az izgalmas számítást néhány paraméterrel ill. komponenssel):

1.
Az elemi időegységet úgy kapjuk meg, ha a még mérhető legkisebb elemi mérettartományt elosztjuk a leggyorsabb mérhető sebességgel.

2.
Az elemi mérettartomány az elektronhéj sugara, a leggyorsabb mérhető sebesség pedig a fénysebesség.

3.
Az elektronhéj sugara tíz a mínusz tizennyolcadikon centiméter, a fénysebesség értéke pedig háromszázezer kilométer másodpercenként.

4.
Az elemi időegység (apeiron-idő): 3.335 640 x 10 a mínusz harmincötödiken másodperc.

5.
A világegyetem kb. 14 milliárd fényév átmérőjű, annak sugara tehát hét milliárd fényév.

6.
Egy évben a másodpercek száma: 60x60x24x365=315.536.000 mp.

7.
Ez szorozva hétmilliárddal = 220752000000000000 mp.

8.
Ez osztva az apeiron-idővel =

449484541536106304936299078498614594,788879934

Ezzel megkaptuk a "hivatalosan", műszerek által hipotetizált kozmosz sugarának elemi apeiron-idejét, földi másodperc alapján kifejezve, megjegyezve, hogy a másodperc definíciója a Nemzetközi Atomidő Intézet etalonja szerint megfelel a Cézium 133-as atom két hiperfinom szintje (3-4) közötti átmenetkor fellépő sugárzás körülbelül kilencmillárd frekvenciányi rezgésszámával.

9.
Ha tehát a kapott elemi apeiron-időt meg akarjuk feleltetni ezzel az etalonnal, akkor azt meg kell szorozni kilencmilliárddal:

4045360873824956744426691706487531353099919406

Mivel azonban a valóságban arról van szó, hogy a világegyetem minden objektumát pusztán hipotetikusan vagyok képes tételezni, mivel az érzékszervek természetéből adódóan téridőbeli távolság választ el a közvetlen, egyidejű érzékeléstől, ez a szám a tudatban pusztán a Jelen Pillanat Mostjának egy elmebeli potenciális verzionális modalitása, ahol az aperion-sugár origója minden esetben én magam vagyok. Ez által egy olyan szakrális metageometria rajzolódik ki, ahol az apeiron-sugárból képzett derékszögű háromszög szárai végtelenek, a 90 fok pedig pontban megjelenő 360-fokos hipergömb, melynek középpontja egybeesik a gömbhéj bármely tetszőleges pontjával, és/vagy bármelyik geometriai alkzat középpontjával (mivel ez az origó nullvektor).

__________________________

Még arra is emlékszem, hogy nem is a számok szédítő nagysága, hanem maga a gondolatmenet hozott izgalomba - az, hogy milyen élessé is teszi az ember elméjét, ha ilyen dimenziókban gondolkodik (ma már tudom, hogy egyfajta gyakorlatként is megfelel a geometriai gondolkodás, nem véletlen, hogy Platón olyan nagy hangsúlyt és elvárásokat fektetett le a tanítványaival szemben a geomatriai tanulmányokat illetően): szóval egész éjszaka számításokat körmöltem, és naívan, őszintén azon tünődtem, hogy vajon eszébe jutott-e még valakinek rajtam kívül felteni ezt a kérdést, vagy sem...? Aztán, amikor teljesen elfáradtam már, MP3 és egyéb mai hétköznapi űrtechnológiák híján, hagyományos szalagos kazettán meghallgattam az akkori nagy slágert, és egyben kedvencemet, aztán elaludtam...:

*

*