Az Üresség: akár a Teljesség.




*

*

A szofistákról


*

A mai értelemben vett un. "szkeptikusok", a közvélekedéssel ellentétben, nem ellentétes orientációt követnek a televíziós jósokkal, a kuruzslókkal, és az álguruk "ezoterikus" szektáival szemben (ezeket nevezik un. "áltudománynak"), hanem azokhoz nagyon is hasonló gondolkodásmódot képviselnek. Ez már pusztán abból is látszik, hogy állandó jelleggel szükségét érzik annak, hogy heti rendszerességgel publikációkat jelentessenek meg az amúgy is teljesen nyilvánvaló ostbaságok "cáfolatairól". Nagyjából olyan ez, mintha egy embernek az lenne az életcélja, hogy szórólapokat nyomtasson és terjesszen arról, hogy "nem lesz idén augusztusban két Hold az égen", ahogyan azt számos lánclevél bizonygatja.


A fenti értelemben vett "szkeptikusok" emellett nyílt rostéllyal hirdetik extrém racionalizmusukat, materialista ateizmusukat, amiből kiviláglik szellemtelenségük és a metafizikára való totális vakságuk (és semmi több, következésképp szintén a szektarianizmus jegyeit viselik magukon, csak éppen a "tudomány által, az objektíven létező, tudattól függetlenül megismerhető világ" megkérdőjelezhetetlenségébe vetik vakhitüket, kizárólag ezt az elvet téve meg hivatkozási alapnak). A szkepticizmus alapelveit nem ismerve törnek lándzsát fenti elv mellett, amit éppen a szkeptikusoknak kellene a leglelkesebben megkérdőjelezniük.

Számomra a legsötétebb álezoterikus szekták, és a neves tudósokkal fémjlezett "szkeptikus társaság" ugyanannak a dolognak a két aspektusát képviselik: a Kali-yuga egyre gyorsabb ütemben egymást követő szellemi szimptómáit...
_______________________

*

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

A Szkeptikus Társaság elnöke Vágó István a kérlelhetetlen tudós és igen hiteles személyiség. És kit látok a Természetgyógyász magazin 2008.júniusi (XIV. évfolyam 6. szám)címlapjának belső oldalán? Őt személyesen, amint a CoffeeSLENDER testsúlycsökkentő termékcsaládot reklámozza. De át is adom neki a szót:
"Rólam sokan tudják, hogy vegyészmérnökként nem hiszek a fogyókúrás "csodaszerekben", viszont nagyra értékelem, ha egy készítmény hatásmechanizmusa tudományosan igazolható. [...]
Tanulmányoztam a CoffeeSLENDER dokumentációját, amelyet szakmailag meggyőzőnek és ígéretesnek találtam. Javaslom próbálja ki ön is a CoffeeSLENDER termékeket! A többi már csak önön múlik!"
A magazinban olvashatunk az ötödik csakra koráról, álomfejtésről, Bíró Ica ad yóga tanácsokat, írnak a "paraképességekről reálisan", természetesen van horoszkóp és sok homeopátiás szerrel kapcsolatos reklám (az újság véletlenül került hozzám, de "megérte").
Persze nyilván Vágó úr csak a nevét és az arcát adta a reklámhoz (fényképpel szerepel, sokat tudóan mosolyog, kezét invitálva az olvasó felé nyújtja), azt már nem kísérte figyelemmel, hol is jelenik meg a reklám. Ettől függetlenül- sőt nem is függetlenül, mert egy komoly valaki azért erre is ügyelne -nevetséges és szánalmas olyan lapban hirdetnie, ami felfogásával gyökeresen szemben áll. Magyarázatként szolgálhat ha a készítmény hatásmechanizmusáról elmondottakat nem a reklámozott termékre értjük, hanem magára a nagybetűs Pénzre. Az Vágó úr esetében is biztos, hogy működik (tudományos hatásmechanizmussal). Érthető, hogy azzal szemben nem szkeptikus.
Mióta olvastam a Vágóval készített, Vágóképek című riportkönyvet, vele kapcsolatban nem nagyon lepődök meg semmin sem. Számomra a könyvből az derült ki, hogy a "kvízmester" egy hisztérikus, szűk látókörű, rosszindulatú, beképzelt és tulajdonképpen buta ember. De egy ilyen szervezet élére pont ő a megfelelő személy.
Ja, a legfontosabbat majdnem elfelejtettem! A CoffeeSLENDER csak testzsírból fogyaszt és a táplálkozási szokások megváltoztatása nélkül is hat. Plussz rágó formájában is kapható!