álomnapló

*

egy kis faluban történt a dolog: a szomszédok zajongva-hangoskodva vonultak végig a ház ablaka előtt az utcán, izgatottan hadonászva, egymásnak magyarázva-mutogatva

valaki berohant hozzánk, és levegő után kapkodva kiabálni kezdte, hogy gyorsan hozzam a puskát, mert elkapták a rókát, ami az udvarok állatait tizedelte: sarokba szorították egy szalmabála mögé, siessek nagyon

valaki a kezembe adta a puskát - régi, kopott, nehéz, nagydarab forma fegyver volt

lökdösni kezdtek kifelé, aztán már együtt szaladtam a pár utcára levő házhoz, ahol az udvarban már jókora tömeg hangoskodott, szinte önkívületi állapotban

amikor megláttak, kezemben a fegyverrel, mindenki elhallgatott, és utat nyitott nekem

a sarokban egy szalmabála volt: néhány ember megragadta a szélét, és szólt, hogy célozzak a sarokba, mert ott lesz a róka

csőre töltöttem, vállamra emeltem a fegyvert, és biccentettem, hogy elhúzhatják a bálát

a jelemre egyetlen gyors mozdulattal arréb taszították a szalmabálát, és a sarokban egy ziháló róka tűnt fel a szemem előtt: hatalmas, fehér fogai mintha nevettek volna a szájában

azonnal lőttem, szinte reflexből

a róka tovább zihál, rám sem néz

megint csőre töltök, rögtön lövök - semmi

az udvaron néma csend van

csőre töltöm a fegyvert, de most már alaposan, nyugodtabban célzok, pontosan a szeme közé: a róka egyszercsak rám emeli a tekintetét, és felém fordul, én eközben meg hirtelen azon gondolkodom, hogy milyen méltatlan dolog ilyen aránytalan erőviszonyok között lelőni ezt a szerencsétlen, riadt állatot; meg is sajnálom, hiszen nem tett mást, csak az ösztöneit követte, most mégis én leszek a hóhéra

sikerül megcéloznom a homlokát: ismét lövök

a róka meg sem mozdul, nem éri lövedék, tovább zihál a fegyverből kicsapó füstfelhő mögött: kilógó nyelvéről ütemesen csöpög a porba a nyál

az összegyűlt falusiak kezdenek rám morgolódni, a lincshangulat ismét kezd feléledni, robbanásig feszült a hangulat, kiszámíthatatlan a helyzet: az emberek kezében lévő, égre meredő vasvillák és kaszák csillognak a szikrázó napsütésben

félek és izzadok: a puskapor szaga a számban

csőre töltök, de már csak azért, mert páran haragosan lökdösni kezdenek (tudom, hogy a faluban csak nekem van puskám): célba veszem az állatot, és újra meghúzom a ravaszt

egy üres, fémes kattanás

csőre töltök, azonnal meghúzom a ravaszt: kattanás

a róka a sarokban áll: kiveszem a fegyverből a tárat: üres - kifogyott a lőszer

kiszáradt a torkom, nyelek egyet: jobb is így, gondoltam magamban: megkönnyebbültem, hogy nem kell lelőnöm, mégha ezért nekem is esik majd bajom...

amikor felnézek a róka átváltozott: helyén egy kislány áll, és rám mosolyog

körbenézek: az udvar üres és néma

hirtelen mindent megértek, és a fegyverrel a kezemben viszasietek a házamba...

*

*