*
1.késő este volt, szakadt a hó
kimentem az erkélyre eloltani egy égve maradt mécsest: ahogy elfújtam a kanócot, véletlenül észre vettem, hogy egy hajléktalan kuporog a közeli telefonfülkében
eszembe jutott, hogy valószínűleg igen komoly léttapasztalatai lehetnek a szenvedésről, nincstelenségről: olyanok, amikről én a rémálmaimban sem találkoztam
a fülke előtt épp elhaladt két fiatal srác: mondtak felé valamit, aztán nevettek, és továbbálltak
egy pillanat alatt átfutott az agyamon, hogy van egy rész az iliászban, amiben katonák egy koldussal szórakoznak: nevetve passzolgatják egymásnak a földre dobott kenyérdarabot, amikor az éppen érte nyúlna
egy tiszt aztán meglátta a dolgot, odament hozzájuk, és megkérdezte a katonáktól:
- honnan tudjátok, hogy nem egy isten szállt le közétek, hogy próbára tegye a lelketeket?
erre persze mindenki eloldalgott....
2.
a maximum, amit ilyenkor tehet az ember, hogy készít egy forró teát, átönti egy műanyag flakonba, felkap egy régi, használt pulóvert, és kiviszi a szerencsétlennek
egyébként én már rég fel nem foghatom, hogy a templomokat télen miért nem alakítják át menhelyekké... ez komlyan nem jutott eszébe még senkinek az egyházon belül?
minden évben írok a magyar püspöki karnak, de válaszra sem méltatják a dolgot....
pedig érdekes meditációs tárgy, hogy hányan fagynak meg a 21. századi európában, karácsony éjszakáján....
számomra régóta minden egyes koldus és hajléktalan a lélek próbája
3.
úgyhogy ezekkel a gondolatokkal a fejemben elhatároztam hogy teát készítek, kiviszem neki, aztán nekiülök az idei levelemnek a magyar katolikus püspöki kar részére...
...meg kellett erőltetnem magam, hogy elkalandozott elmémet vissza tereljem a hajléktalanra...
mire ismét oda néztem, a fülke üres volt: a hó pedig elolvadt körülötte
akkor értettem meg, miről is írt homérosz
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése